Idézetek

"Abban a pillanatban, amikor tudatosan elfogadod az életet,

 úgy ahogy van,

kalandokkal, izgalmakkal és a szüntelen változással együtt,

a valódi ÉLETET választod.

És amikor a kalandot választod, akkor nemcsak a külvilágban,

de a belső világodban is megtapasztalod.

Mert a külvilágban megtett utazások csak következményei,

visszatükröződései annak a belső utazásnak, 

melyet már megtettél,

vagy hamarosan megteszel önmagadban.

Az ÉLET KALANDJÁNAK elfogadása kitágítja és

végtelenné teszi utazásod dimenzióit, mind kívül,

mind belül." 

;)

"Egybeért, ami összetartozik, most tánc, ünnep, vigasság.

A Minden jött el, s a minden nézi nevetne, hogy mit bénázok.

Már együtt nevetünk, sírunk és fájunk.

Soha többé nem válunk el ..."

---

"Ha az ember felteszi a kérdést, hogy mi a manicheizmus lényege, akkor azt két mondatban össze lehet foglalni. Az első így hangzik: minden fény árnyékot teremt. [„Árnyékomat kivetettem - abból lett Angra Mainyu (Ahrimán), aki maga a Halál” - így szólott Zarathusztrához Ahura Mazda (a nagy Nap-aura, a szoláris Logosz, a Krisztus-Nap) rögtön a Zend Aveszta teremtéstörténetének elején. - (K. B.)] Tehát minden fény árnyékot teremt. Vagy másképpen kifejezve: ha az ember valami jót cselekszik, akkor ennek a jónak árnyéka is keletkezik. (…) Mindig is összeütközésbe fogunk kerülni azzal az árnyékkal, amit mi magunk teremtettünk, amikor valami jót tettünk. Ezt az árnyékot nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ellenkezőleg, magunkkal kell vinnünk fejlődésünk során.

A manicheizmus másik alapeszméje: a jó árnyékának szelídséggel kell találkoznia. Nem haraggal, nem erőszakkal, hanem szelídséggel. A jó kifejlesztése a gonosszal szemben - erről szól a manicheizmus útja. A szeretet és a jóság, a szelídség azok az erők, amelyek megmentik az ember lelkét. Ha az ember egy lépést tesz előre a fejlődésben, akkor annak az a következménye, hogy azoknak a helyzete, akik „visszamaradtak”, még sötétebb lesz. (…) Minden előrelépés sötétséget teremt. Ezért kell újra meg újra visszatérni a sötétségbe, de nem gyűlölettel és haraggal, hanem szelíden és szeretettel. A szelídség és a szeretet szavak döntő fontosságúak Manu áramlatában, és a manicheizmus ennek az áramlatnak az egyik megjelenési formája. (részletek Bernard Lievegoed A lélek megmentéséről [Három nagy emberiségvezető együttműködése] című könyvéből)

Mání az emberiség egyik nagy szellemi vezetője: az idők fordulóján egyike volt a maga Krisztus által beavatott (feltámasztott) három individualitásnak. Rudolf Steiner szellemi kutatása szerint ő volt a naimi ifjú, aki Jairus lánya és a feltámasztott Lázár, a János-evangélium és az Apokalipszis írója mellett egyike lett az ezoterikus kereszténység különböző áramlatainak élén álló nagy emberiségvezetőknek. Ez az individualitás testesült meg a Kr. u. 3. században Máníként, a manicheizmus megalapítójaként, s ugyanő volt az, akiből a 9. században Parsifalként a Grál-áramlat új szellemi vezetője, jelképes nyelven megfogalmazva: a Grál új királya lett.

Rudolf Steiner azonban Mání jövőbeli inkarnációjára, illetve inkarnációjának lehetőségére is utalást tesz. Szergej O. Prokofjev A Rudolf Steiner születési helye körüli misztériumtitkokról szóló írásában hívta fel a figyelmet arra, „Rudolf Steiner egyszer egy magánbeszélgetés során Mánínak, a manicheizmus megalapítójának (aki a 9. században Parsifalként, a Grál-királyként testesült meg) a 21. századra várható inkarnációjáról a következőket mondotta: »Mání ebben az évszázadban [vagyis a 20. században] nem fog megtestesülni. Az a szándéka, hogy ezt a következő [tehát a 21.] században teszi meg, feltéve, ha ehhez egy megfelelő testet talál."

--

"Rudolf Steiner szellemi kutatása szerint a kelták arkangyala, miután a kelta népért végzett feladatát különösen jól teljesítette, nem lépett tovább, nem emelkedett feljebb az eggyel magasabb arché (korszellem) fokra, hanem áldozatos módon továbbra is megmaradt az arkangyal fokon. Ilyen áldozatból visszamaradt arkangyalként azután az ezoterikus kereszténység - azon belül is mindenekelőtt a Grál-misztériumok - szellemi vezetőjeként és inspirátoraként működött tovább.[7]"


"Ha a jelölt ... éretté vált, megkapja azt, amit képletesen „a feledés italának” írnak le. Abba a titokba avatják ugyanis be, hogy miképpen fejthetünk ki tevékenységet anélkül, hogy az alacsonyabb emlékezés állandóan zavarna. Szüksége van erre a beavatottnak. Ugyanis mindig teljes bizalmával kell adóznia a közvetlen jelennek. Szét kell tudnia szabdalnia az emlékezés fátylait, amik az élet minden pillanatában az ember köré terülnek. Ha valamit, amivel ma találkozom, aszerint ítélek meg, amit tegnap tapasztaltam, sokfajta tévedésnek vagyok alávetve. Ez alatt természetesen nem azt értjük, hogy az ember tagadja meg az életben szerzett tapasztalatát. Ahogyan csak képes rá, mindig tartsa őket jelen. Beavatottként azonban legyen meg a képessége, minden új élményt önmagából ítélni meg, mindenféle múlttól zavartalanul hagyni hatni magára. Minden pillanatban készen kell rá állnom, hogy minden dolog vagy lény teljesen új megnyilatkozást hozhat. Ha az újat a régi szerint ítélem meg, úgy tévedésnek vagyok alávetve. Éppen azáltal válik leghasznosabbá a régi tapasztaltatokra való emlékezés, mert képessé tesz újat meglátnom. Ha egy bizonyos tapasztalatom nem lenne, egy dolog vagy egy lény – amikkel találkozom – tulajdonságát esetleg meg sem látnám. Azonban épp az új meglátásához, nem az újnak a régi szerinti megítéléséhez szolgáljon a tapasztalás. ...

A beavatott részére szolgáltatott második „ital” az „emlékezet itala”. Általában ahhoz a képességhez jut, hogy a magasabb titkok szellemében mindig jelen legyenek. A közönséges emlékezet ehhez nem lenne elégséges. Teljesen eggyé kell válni a magasabb igazságokkal. Nem csak tudni kell azokat, hanem teljesen magától értetődő módon az élő tevékenység során bánni tudni velük, úgy amint közönséges emberként eszünk és iszunk.

Gyakorlattá, megszokássá, hajlammá kell válniuk. Egyáltalában nem kell felettük közönséges értelemben töprengeni; magán az emberen keresztül kell megmutatkozniuk, úgy mint szervezete életfunkcióinak kell keresztüláramolniuk rajta. Így teszi szellemi értelemben egyre inkább azzá magát, amivé a fizikaiban a természet tette." (Rudolf Steiner: Hogyan jutunk ... )

 " ... az ember tudatos gondolataival és érzéseivel mindazokra az alakzatokra képes befolyást gyakorolni, amik nem ő magától származnak; azokra azonban, amiket a maga lénye révén hoz létre a Magasabb Világban, semmi befolyása többé, miután megteremtette őket. (!) Az elmondottakból az is világossá lesz, hogy a magasabb szemléletben az emberi benső, a saját ösztön-, vágy- és képzetvilág pontosan úgy mutatkozik külső alakokban, mint más tárgyak és lényiségek ... "

"Ami tehát az ember számára előzőleg igazságérzete, esze és értelme révén lett világossá, a szellemi iskolázás leírt fokán saját élményévé válik. Közvetlen tudása van most magasabb Valójáról. És megtanulja felismerni, hogy ez a magasabb Való magasabbrendű Szellemi Lényekkkel függ össze és velük egységet alkot. Látja tehát, hogy milyen módon származik az alacsonyabb Való egy magasabb világból. Az is megmutatkozik számára, hogy magasabb természete az alacsonyabbat túléli. Most már maga képes múlandó részét maradandójától megkülönböztetni. Ez nem mást jelent, mint, hogy saját szemlélete alapján tanulja meg felfogni a magasabb Valónak egy alacsonyabba történő megtestesülése (inkarnáció) tanát. Most válik világossá számára, hogy magasabb szellemi összefüggésben foglal helyet, hogy tulajdonságait, sorsát ez az összefüggés okozza. Életének törvényét a karma-t ismeri meg. Belátja, alacsonyabb valója, ahogyan az jelenleg alkotja létét, egyike csupán azoknak az alakoknak, amiket Magasabb Lénye ölthet magára. És azt a lehetőséget pillantja meg maga előtt, hogy Magasabb Valójából kiindulva dolgozzék magán, hogy tökéletesebbé és egyre tökéletesebbé váljon. Most már képes belátni az emberek tökéletességi fokai tekintetében fennálló nagy különbségeket. Tudomására kerül, hogy léteznek felette álló emberek, akik a még előtte álló fokokat elérték már. Belátja, hogy ilyen emberek tanításai és tettei egy Magasabb Világ sugallataiból származnak. Ezt a Magasabb Világba tett első saját pillantásának köszönheti. Amit „Az Emberiség Nagy Beavatottainak” hívnak, számára most kezd ténnyé lenni. ..." (ugyanott)

Kivonatok BERNARD J. LIEVEGOED A lélek megmentéséről (1992) c. könyvéből

"Mit jelent egy szellemi áramlat? A szellemi áramlat összefügg az emberiségnek mint egésznek a fejlődésével. Ezt a fejlődést magas szellemi hierarchiák vezetik. A Krisztus előtti időkben ezek a szellemi lények a vezetést teljesen a kezükben tartották: a keresztény időkben a vezetést egyre inkább az embernek magának engedik át. Elsősorban a már említett bodhisattvák feladata az emberiség fejlődése. (4) A Merkúr-szférából jönnek és arkangyali szellemi rangban vannak. Tizenketten alkotnak egy kört, amelynek középpontjában Krisztus, a Tizenharmadik áll. Egymás után jelennek meg, hogy 5000 éves időtartam alatt az emberiség fejlődésének vezetését magukra vállalják. Minden új bodhisattva egészen sajátos impulzust hoz magával az emberiség számára. Egy bodhisattva nem testesül meg emberként, hanem a szellemi világból hat bizonyos emberi individualitásokra. A szellemtudomány ebben az összefüggésben inkorporálódásról beszél. A bodhisattvák által kiválasztott emberi individualitásoknak természetesen már egy bizonyos szellemi érettségi fokot kellet elérniük, hogy lehetséges legyen ez az inkorporálódás. 

Csak egy 5000 éves szakasz után inkarnálódik a bodhisattva emberi testben, hogy ezáltal elérje a buddha fokot. Annak a bodhisattvának, aki ma tartja kezében a szellemi vezetést és Maitreya-Buddha-nak nevezik, az a speciális feladata, hogy a szó erejénél fogva felébressze a Krisztus megértést. ...

Van azután egy egészen más köre is a tizenkettőnek. Ez a kör nem szellemi, hierarchikus lényekből, hanem emberekből áll. Emberi személyiségekről van szó, akik fejlődésükben olyan magasra emelkedtek, hogy tudatukban legalább a második hierarchiáig eljuthatnak. Kapcsolatba tudnak lépni ennek a kozmikus hierarchiának a magas lényeivel és megtanácskozhatják velük, hogy milyen impulzusok szükségesek az emberiség fejlődéséhez. Ők a nagy emberiségvezetők a nagy beavatottak, ahogy még nevezik őket. Antropozófus barátaim velem együtt egyre inkább úgy látták, hogy a szellemi áramlatok kérdése ezekkel az emberiség-vezetőkkel függ össze. Rudolf Steiner ebben az összefüggésben alkalmanként az emberiség Nap-páholyáról illetve a Fehér-páholyokról beszél. ...

 A különös ezeknél az emberiség-vezetőknél, hogy normális emberek. Nemcsak megszületniük kell, hanem beszélni is meg kell tanulniuk, oktatásban is részt vesznek stb., mert amit hozniuk kell, azt koruk ruhájába kell öltöztetniük. Teljesen otthon kell lenniük abban a kultúrában, amelyben működnek. Ez azt jelenti, hogy ezeknek a vezetőknek az egymást követő inkarnációi igen különbözők lehetnek. Az egyik kultúrában a működésük egészen más karaktert vehet fel, mint a másikban. ...
Ha az a feladat, amit az ember a mostani életében kapott szellemi jellegű, akkor kell hogy kapcsolata legyen egy szellemi áramlattal. ...

Rudolf Steiner egyszer azt mondta, hogy a rózsakeresztes áramlat az, amely a Földet remekművé akarja átalakítani, úgy, hogy csírája legyen planétánk egy későbbi inkarnációjának, az úgynevezett Jupiter inkarnációnak. Mindaz, amit az ember nem alakított át, eltűnik és nem tud átmenni a következő fázisba. (16) 

Ez a második áramlat nevével Christian Rosenkreutzra utal, egy olyan individualitásra, aki korábbi inkarnációiban ezen a néven vált ismertté. Christian Rosenkreutznak sokkal hosszabb előtörténete van, mint Rudolf Steinernek volt. Egy jelentős Krisztus előtti inkarnációja, Hieram Abiff, aki a salamoni templomot építette. 

Salamon mély kozmikus tudással rendelkezett. Ismerte ugyan a templom kozmikus méreteit, de nem tudta megmondani, hogy milyen vastag legyen egy gerenda, amely elég erős ahhoz, hogy a tető ne omoljon be. 

Ehhez szüksége volt egy építőmesterre, aki a földdel bánni tudott. Salamonnak, aki Ábel utóda volt, egy Káin-utódra kellett találnia. 

Hieram az úgynevezett Templom legendában, egy fontos rózsakeresztes szövegben mondja ki: ősapja Tubal-Kain volt, aki a kovácsolás- és építőmester-művészetet alapította meg. Így elmondhatjuk, hogy a rózsakeresztes áramlat tiszta napáramlat, amit a kainiták hordoznak. A Káin szó azt jelenti: az, aki valamire képes. Tehát nem az, aki tud, hanem az, aki tesz. 

Ahol ez az individualitás megjelenik, mindig látjuk, hogy a föld megnemesítését tűzi ki célul. Ez már a földműveléssel kezdődik. Káin volt az első, aki a földet felszántotta, megművelte, hogy megnyissa a Nap életet adó erői számára. Ő az, aki mint kovács a nyers vasat szerszámmá alakítja át. A rózsakeresztesek feladata ez: a szubsztancia megnemesítése. 

Ez jelenik meg az emberiség fejlődéstörténetében különböző formákban. A középkorban alkímiaként jelenik meg a négy elem a föld, víz, levegő és tűz egymáshoz való kapcsolódásában, valamint az ötödik elem, a Quintessencia : az életerő kutatásában. A földi szubsztancia visszavezetése az élet szférájába ebben rejlett az alkímia magja. Ilyen hatékonyság csak úgy lehetséges, ha mélyreható fejlődési folyamatok kísérik, vagyis ha morális erők fejlődnek ki. 

A modern rózsakeresztesek olyan emberek, akik ezt a munkát modern értelemben ápolják. Gondolok itt például az antropozófiai orvoslásban a gyógyszerészekre, akik alkimista módon állítják elő a gyógyszereket. Ha az ember látja, hogy hogyan készítik ezeket a gyógyszereket, akkor azt mondhatjuk: ez valódi alkímia! 

De gondolhatunk a biodinamikus mezőgazdászokra is, akik a komposztjukba beleviszik a kozmikus hatásokat közvetítő preparátumokat, így vezetik vissza a kozmoszba a földi szubsztanciákat. A komposztban a szellem megszabadul földhözkötöttségéből! Igen, ez valóban így van! De gondolok a művészekre is, akik pl. Egy anyagtömbből szobrot alkotnak, amelyből szépség árad. 

Így látható, hogy az egyik modern rózsakeresztes egy anyagtömbből egy szobrot teremt, a másik ugyanabból az anyagból csak egy piciny szubsztanciát vesz és abból gyógyszert állít elő.