A bántalmazás kultúrája

Nem egyszerű, amit érzek, de próbálom szavakba önteni.

A helyzet, hogy amibe kerültem és amiben felismertem végre magam, „kultúránk” része.

Itt ma Magyarországon és Európában is „ez” teljesen rendben van. A bántalmazás, az erőszak rendben van. 

Ez jön mindenhonnan.

Részben árnyaltan és finoman, sok-sok filmből, a reklámokból, a kötelező olvasmányokból az iskolában, de a médiából és a politikusok viselkedéséből is ez érződik. Átsüt az erőszak és a kegyetlenség. Az együttérzés teljes hiánya.

Nem tudom, hogy valóban hány magyar férfinak és nőnek van valóban joga felháborodni a muszlimok kegyetlensége okán?

Remélem soknak.

Hány olyan magyar férfi/nő él ma közöttünk, aki soha, egyetlen egyszer sem gondolja nap közben, hogy ő különb valakinél, annál a „szerencsétlenebb, birka, nyámnyila” másiknál?

Hogy jobban tudja, hogy erősebb, vagy spirituálisabb?

Nincs spirituálisabb a valóságnál, az életnél.

Én csak kérdezek, most kérdezni jöttem. 

Nem kell, hogy válaszolj, át is kattinthatsz sok felemelőbb témára: angyali üzenetekre, meg „vonzzuk be, amit szeretnénk témákra”, de ha mégis, nézz mélyen magadba és legalább magadnak valld be az igazat.

Mire neveljük a gyerekeinket otthon? 
És az iskolában? 
Hány felnőtt állt eddig ki a gyermekek jogaiért? 
Hogy joguk van szeretetben, elfogadásban és feltétel nélküli támogatásban felnőni?

Megmutatjuk-e nekik felnőttként, hogy mindenki egyenlő tiszteletet érdemel?

Ezt szavakban talán elmondjuk, de eszerint cselekszünk? 
Vagy vannak kifogásaink mindig, vagy sokszor, esetleg csak néha?

Megengedjük-e már kis korban a fiúknak, hogy bántsák a lányokat, a gyengébbeket, a másságuk miatt megbélyegzetteket?

Hány apuka szájából hangzik el következetesen, hogy tiszteld a nőt, a lányokat/a gyengébbeket nem bántjuk? 
És ha elhangzik, ez a minta otthon is?

Hányszor köszönöd meg a társadnak, hogy van?

Hogy családodért fáradozik és elejti a modern vadat, pénzt hoz haza és megvéd a nélkülözéstől?

És Te? 
Hogy van ennivaló a hűtőben, hogy van tiszta ruha a szekrényedben? 
Hogy átölel, vigasztal, elringat, feltölt és gyógyít téged, ha kell?

etc. ….

Ha te valamiben jobb vagy, egészségesebb vagy, gyorsabb a felfogásod, vagy szebben csinálsz valamit, az ugyan előny, de felelősség is. 
Nincs jogod a gyengébb orra alá dörgölni.

Neked azért van több, mert a másiknak kevesebb jutott.

Igen, ez itt a fix összegű játékok dimenziója.

Ha neked több van bármiből, az azt jelenti, hogy valahol valakinek kevesebb.

Az összes javakból osztozunk, nem egyformán.

Miért jutna több egy európainak bármiből, mint egy etiópnak, egy szírnek, vagy egy kínainak?

A hatalom többet ad neked, és te elfogadod.

Úgy teszel, mintha nem tudnád, pedig haszonélvezője vagy annak, amiről nem is tudsz.

Mert becsukod a szemed.

Egyszerűbb nem látni az éhező kisgyermeket, az agyonvert asszonyokat, a fejbe lőtt férfiakat, a megkínzott állatokat.

Sokkal egyszerűbb az amnézia.

És ez akkor is így van, ha te közben nagyon spirituálisan élsz és létezel, és talán nem is eszel húst, meg minden gondolatod a világ megmentéséről szól.

Ez kevés.

Nem elég.

Magaddal kezdd.

Én is ott kezdtem és félek is, néha.

Hogy a tömeg újra magával ragad, és újra belesüppedek a jó kis kényelmes mocsárba, amit úgy hívnak: „én már annyira spirituális vagyok, hogy nekem már nem kell a szenvedéssel sem foglalkoznom”.

Tarts önvizsgálatot most.

"Vajon soha, naponta egyszer sem gondolom, hogy felsőbbrendű vagyok másoknál?"

"Van-e olyan gondolatom, hogy már mindent tudok?"

"Gondolom-e, hogy az egyedül helyes módszer az én kezemben van, csak a többiek még mindig nem vették észre?"

"Meg tudnám menteni a világot, ha hagynák?"

Ugye, hogy ugye?

Alázat, alázat és alázat.

Enélkül nem jutunk tovább.

Az első valódi lépés az alázat után következik.

Kérdezz és lépj és tudni fogod.

Addig nincs tovább miről beszélnünk.

István emlékére - gyere vissza Vajk

2014. március 21.

ma a bazilikában jártam
szent jobb és társai
szentek üvegablakokban
erő és energia
majd hang, hogy "nem támasztjuk többé az egyház falait
ami eddig hasznos volt, most már a múlt
kivonódunk, visszatérünk, el fogunk porladni"

xxx





miért van mindenfelé a széthúzás, ezt kérdeztem a minap

"ez egy olyan nemzet, ahol a kezdet rögtön árulással indult"

7 vezér, vérszerződés
egyezség, szokásjog: a legidősebb lesz mindig a vezér Árpád családjából

bölcs döntés, lehet előtte hétköznapi, természetes, emberi élete,
nem az egész élete a királyságról szól

Géza mégis eltörli a szenioritás elvét
 - mai történelemoktatás ezt fontosnak, hosszú távon építőnek tartja a keresztény vallásra való áttéréssel együtt -

de mit mond a lélek, a lélekcsoport hangja?

itt van egy metszéspont a nemzet életében,
Istvánban kereszteződve

eleve két neve van - hát nem érdekes ... ?

melyik az igazi?
mikor egyesül újra?
mit is tett és ez milyen hatásokkal jelentkezik a mai napig?

- Vajk, tradíció, ősök tisztelete, egyezség betartása, ősi vallás és hagyományok, tiszta nemesi vér letéteményese, Árpád és Emese fiának unokája, ilyenformán "isteni vér" is csörgedezik ereiben (Álmos mítikus születése és vezettetése)

- István, családé a hatalom, fiúági öröklés, új vallás, népirtás, Árpád-ház meggyengítése, államalapítás erőszakkal

István, mit lát ebből a két útból?
apai minta erős, amit mond, úgy kell legyen
körülötte idegen tanácsadók,
vallása új, régi vallás üldözendő
idegen papok nevelik

Géza belső konfliktusa: szenioritás alapján nem fia lenne az utód
pedig ő már hatalomban, vagyonban gondolkodik

Európában más a minta, lehet másképpen is?

eldobja a régit az újért, szerződésszegést, hitszegést követ el

ehhez az új vallás, az idegenek beengedése csak eszköz
az "isteni" tradícionális nemzeti eszmét felcseréli egy kényelmesebb és nagyobb hatalmat biztosító,
elsősorban saját családját, s már nem a nemzetségét szolgáló anyagi céllal

erre épül az állam, a mai is

- figyeled a párhuzamokat? - 

széthúzás, pártoskodás, valami elindul, rögtön jönnek az okosabbak, 

a jobban helyezkedők és máris kezükben a hatalom 

egymásra mutogatás

saját zsebre kormányzás

mindent elfelejt, aki felér, csak a hatalom érdekli

az elsőszülött, immáron István örökli a trónt
Koppány ez ellen lázad fel,
kötelessége volt lázadni, hogy betartassa a törvényt
felnégyelik - mint a táltosokat - Koppányt is visszavárjuk

innentől hitszegésre épül az ország
mindenkit, aki ezt tudja, meg kell ölni,
a tátosokat, sámánokat is

vallás- és népirtás

de az ég visszavág ezért
elveszi Imrét, a nemes sarjat
aki pedig letéteményese lehetett volna tisztasága által,
hogy továbbvigye az ősök eszenciáját, dédanyja erényeit

képzeld magad István helyébe
apja, akit tisztel, akire felnéz, hitszegésre készíti fel
apai minta a hitszegés: "én akkor is több vagyok, többet érdemlek, enyém az ország, a hatalom"

István öreg korára megért valamit ebből,
visszatér az ősök hitéhez, de már más módon,
saját hitrendszerén belül

Máriára bízza az országot
- az Emesében még meglévő erőre -
a női istenségre, a természetre

szimbolikus, ahogy leteszi a koronát és a kardot - az apai átkot
majd felajánlja az országot a NŐI ISTENSÉGNEK, a NAGY ANYÁNAK
mert tudja, megértette, hogy van a hatalom, van az erő, ami FÉRFI MINŐSÉG,
de a NŐ EREJE ÉS AZ ÉLET TISZTELETE NÉLKÜL ez csak pusztítást és pusztulást hordoz

ide kell eljutnia a magyar férfiak többségének
hogy a belőlük kiemelkedő egy(ek) valóban a nemzetért tudjanak majd tenni
ne önmagukért, a hatalomért, pénzért, vagyonért,
hanem a jövőért,
alázattal szolgálva azt, ami több
az életet

xxxxx

ezért van széthúzás, ilyen értelemben tényleg ősi "átok"
egy minta, ami azóta is itt van

hol van Vajk?
mikor ér vissza vajon az a rész, ami száműzetett,
mert nem tudott megnyilvánulni,
számára az előd elvágta az utat

kell a férfierő, kell a harc, de a legtöbb mégiscsak
az egység
az ÉLET

hányszor történt ez még meg a történelem folyamán?

és IV. Béla vajon nem ezért volt-e ilyen gyenge,
hogy már nem ismeri fel a mongol seregben a rokonokat?
akik segíteni jöttek, mert baj van nyugaton
- nyilván ők érezték, kapták a jeleket -
az átok még egy átokkal súlyosbodik

az Árpád-ház női vonala sokáig őrzi az eredeti esszenciát
és egyensúlyozva tartja a rendet
Szent Margit, Szent Erzsébet tisztaságukkal és vezeklésükkel őrzik a magyar lelkeket
a magokat

a nemzet azóta is bűnhődik
a minta még mindig itt van, szinte tapintható, látható

Két ember próbálta eddig megtörni majd két nemzetfordító esemény.

Mátyás királyunk, akinek halála azóta is vitatott, egyedül áll a magaslaton.

Rákóczit szintén elárulják, háta mögött békét kötnek, ő elbujdosik.
Az egyetlen lehetséges megoldást választja.
Nem lép addig magyar földre, amíg az a szabadság hazája nem lesz.
Vajon ő mikor érkezhet meg?

1848.
Széthúzás itt is van, de inkább túlerő.
Ez az átok visszacsapódása,
és a történelmi-geopolitikai helyzet következménye, ahogy 1956 is.
Azóta néma csend.

A hatalom mezeje ilyen itt e földön.
Ezt kell kitisztogatni. És ehhez kell az erő. Nagy erő kell.
Majd meglátjuk.

kell a férfierő, kell a harc, de a legtöbb mégiscsak
az egység
az ÉLET

In memoriam Hamvas Béla

2013 novembere, s bennem az öröklét levelez ...

Elmerengtem a sír felett állva ...

Mivel tudnánk tőle egy örök és igaz mosolyt kicsalni, egy valódit?

Mi az az üzenet,

tett, 

gesztus, 

szó, 

szakrális cselekedet, 

mely felér a felhők fölé, 

Hozzá?

Először 

egy szőlőfürtöt gondoltam, 

aztán, hogy szüret, 

alma, körte, dió, mogyoró ...

egy üveg finom somlói bor, melyen átsüt a nap ...

száradó ruhák illata ...

virágillat ... orgona, jázmin, rózsa ...

tengermoraj, sirályok kiáltása ... 

langyos nyári szellő,

olajbogyó olajában ... finom sajt ... kenyér és bor ... 

langyos este a ciprusfák tövében,

könyv és papír, szépen faragott ceruzák, töltőtoll ...

álomszerű történet a kék ruhás lányról ... 

felkeresni azt a dombot, 

leülni csendben nézve a tájat és nem gondolni semmire,

hamvasbéla módra csak lenni ... 

átadni magam az isteneknek

talán ez

talán így

2. 

megegyeztünk

válaszok fognak születni

beíródnak oda, ahová kell

megteszem, amit tudok

beleélem, beleálmodom magam

eljátszom a kék ruhás asszony szerepét

kiigazítom a mintát

hogy teljes lehessen

mindannyiunk örömére és hasznára

ez szolgálat

szolgálom a többet, a magasabbat

és magamhoz vonzom a hasonlót

úgy legyen

3.

Senki sem láthatja előre önnön sorsát. Maga a sors, a sorsteremtés folyamata oly végtelenül bonyolult és áttekinthetetlen, hogy maguk az istenek is csak utólag, sorsuk lezárultával láthatják teremtésük értelmét és erejét.

Így jártál ezzel Te is. 

TE, aki azt írtad, "amit tettem, örökre elveszett", 

még nem tudtad ott és akkor, hogy amit tettél, 

azzal örökre megváltoztattál valamit. 

Éppen azt, amit számba vettél,

azzal ahogyan éltél és ahogyan mindezekről gondolkoztál, 

megváltoztatta azt a sorsot, a történetet,

ami e nemzet, e terület talaján keletkezhet.

Lett új időszámításunk, HBE és HBU, 

azaz Hamvas Béla előtt és Hamvas Béla után.

Mi, akik utánad jövünk és nyomaidban lépdelünk, 

már látjuk. 

Látjuk, amit még Te akkor nem láttál,

hogy megteremtetted az aranykor és a mindenkor közötti hidat.

4.

Hüperion valóban csak egy volt, 

de azzal, 

amit tettél,

ahogyan éltél,

kérlelhetetlen őszinteségedben,

és ahogyan magadban feltérképeztél minden rejtett zugot, 

minden aspektust, szintet 

és élményt, 

megteremtetted a lehetőségét annak, 

hogy legyenek 

új hüperionok

százával és ezrével.

A Nap fiai jönnek, 

s az első Te voltál. 

A Te formád hozta el a tudást,

szenvedte meg a hiányt 

és oldotta fel 

az isteni létezésben

legelőször.

Mert fájdalmakból, eltaszítottságból, 

hiányból, szerelem-keresésből bőven kijutott neked is.

Mint mindenkinek, aki e bolygóra emberként érkezik.

De megmutattad, hogy lehet ettől erősebbé, többé lenni!

Hogy igenis van egy sziget, ami megtart! 

"És ha nincs? - kacsintasz.

Nosza, csinálunk egyet!"

Önmagad teremtette világod isteni szigetén létrehoztál valamit, 

ami majdnem teljes,

ami majdnem kész, 

ami majdnem tökéletes.

De itt, az anyagban ilyen nincs. 

Itt az anyagban a tökéletesség nem létezik,

mert minden mindig mozog, változik, formálódik.

Élted a tökéletest, s mégis torzó maradt,

amit lehoztál.

Ezt csak a szellem,

szellemed ereje képes egésszé tenni.

E szellem itt van, 

e tájban kódolva létezik,

új Krisztusként szellemtested vérét

csepegtetted e tájba,

úgy, 

hogy mindezt senki sem vette észre.

Várták a magyar beavatottat,

Krisztust, 

egy új adeptust, 

s nem

vették észre, hogy már itt van.

Istenként léteztél, de emberként haltál meg.

S oda fogunk visszamenni, 

halálod órájába, 

hogy az elengedés, 

s minden földi minta

kioldódjon abból,

ami már megvan,

ami tökéletes.

S miért pont én? 

Miért pont nekem adatott ez a feladat?

Nem könyörögtem és nem 

is jelentkeztem érte.

Többször is visszariadtam,

éppen úgy, 

ahogyan ők.

De itt lebeg ez már jó ideje. 

S ha hátat fordítanék neki,

újra arcomba néznél

és várnád, hogy felismerjelek.

Talán még azelőtt megígértem, 

hogy tudatában lettem volna önmagamnak.

Talán daimónom vagy nekem is ... 

Ezt is letagadhatnám és sokáig le is tagadtam.

De van, amivel a szellem sem viccel szívesen.

A formák időbeli leszületésének jelzései hasonlóak.

A minta is, amibe bezárva érzem magam, 

és hatalmas a vonzás, 

ami feléd lök 

és ugyanakkor

taszít is. 

Mikor nyikorog bennem néhány szavad, 

amikor fáj, hogy ezt élted, hogy így gondoltad.

S bennem van a végtelen elfogadás is,

az együttérzés, 

belső rezdüléseink közössége,

és a végtelen hála azért, 

hogy vagy.

Mesterem vagy, s én lábaidat mosom.

Az öröklétbe taszítalak, ha akarod, ha nem.

De ne félj, sem kultuszt, sem iskolát nem csinálunk belőled.

Istenként, 

Ismeretlen Istenként fogsz fölöttünk lebegni, 

míg tér és idő elválaszt.

Utána együtt leszünk

a rigók énekében,

a szőlő zamatában

a hajnal fényében

és a bor mámorában, 

... lesz, ami lesz.

5.

Velem éppen ellenkezőleg történt, mint veled.

Nem tartottam tudatosan felvételi vizsgát és nem dőltem bele csak úgy a szerelembe.

Kerestem és vártam én is, 

de ez a várakozás öntudatlan volt 

és hamar átcsapott menekülésbe.

Ez is éppen az ellenkezője, mondhatnám kiegészítője annak, amit Te éltél.

Tudatosság nélkül dőltem bele az első elég kitartó és erőszakos férfi karjaiba.

Kitartó volt és igen, erőszakos.

Többször is elzavartam, kiadtam az útját, mégis visszajött.

Nem számított hiúság, szégyen, elhanyagolás, 

kellettem neki és nem hátrált meg.

Talán ebben hasonlítotok. 

Kérlelhetetlenül tudta, hogy mit akar, s hogy 

nem adja fel.

Azóta együtt vagyunk.

Mert ő győzött, az ő tudatossága döntött, én öntudatlan voltam.

Húsz éve.

Húsz éve élek valakivel, aki nem tudja, hogy ki vagyok.

De honnan is tudhatná, hiszen én magam is csak pár éve tudom.

Volt idő, hogy próbáltam neki elmagyarázni, megmutatni.

Elmondani, hogy mit gondolok, érzek ... később, hogy milyen csendben és "jelen" lenni.

Nem értette.

Már nem akarom neki elmagyarázni, de tudatosan úgy döntöttem,

hogy én sem adom fel.

Nincs benne hiba, senkiben sincs hiba.

Ne érts félre, talán régebben még igen, de ma már nem alkuszom.

Nem befolyásol, hogy ő mit gondol, vagy mit nem.

Újjászületésem után őt is újjászültem.

Csak ez az egyetlen megoldás adott tiszta érzéseket.

A régi énemmel együtt mindent, 

mindent kidobtam.

A vitáinkat, a téves kapcsolódásainkat,

az erőszakot, a félelmeimet,

mindent.

Megértettem és láttam magam, ahogy félek tőle.

Sokáig féltem, sokszor ok nélkül is.

Nem ő, hanem ez a félelem irányított.

A félelem vele kapcsolatban sokszor visszadobott a sötétségbe.

De ez nincs többé.

Kioldottam e félelmet és ezáltal őt is újra világra hoztam.

Tudom elfogulatlanul, tisztán szemlélni.

Érzem a lelkét, ami eddig távol volt, mert nem volt ki átölelje.

Most itt vagyok és már ő is itt van.

Minden nap egy újabb csoda, mert ő változik.

Önmagamért szeret, nemcsak a "feleségét" szereti, 

hanem a nőt, aki feltétel nélkül be- és elfogadja.

Az örök nőt szereti és érzi bennem, 

s az ő életét is visszafordíthatatlanul megváltoztattam.

Nincs bennem kétség, erős vagyok.

Végül a szelíd legyőzi az erőszakost.

Ez van most.

És én mosolygok és tudom, hogy mindez azért van,

hogy hazatérhessek.

A legnehezebb próbákat kellett kiállnom,

hogy újra tisztán és őszintén nézhessek majd annak a szemébe, 

akivel és akiért utazom.

6.

Hogy nincs Te ezen a földön?

Hogy e tájék csak a magány és a hiány talaja?

Hogy szigetek lennénk csak, s reménytelen a találkozás?

A valódi?

Talán a Te életedben még így volt.

Látleletként elfogadom.

A hiányt, melyet Te is éltél, én is élem.

Hogy nincs FÉRFI, akiért érdemes.

És mégis van.

Nincs meg a forma, de a tartalom itt van, bennem.

Tudom, hogy Te is így csináltad.

Érzem.

Magadhoz hívtad az asszonyt, és nem jött a forma, de jött a lény.

A lélek.

Én is így csinálom, ha ezt lehet egyáltalán csinálni.

Inkább azt mondanám, így lett.

Ez történt velem általa.

És én engedem.

A legtöbb a megengedés, több az akarásnál és a 

tevésnél is.

Megengedés nélkül már nem lennék és Te sem lennél.

Megengedtük önmagunknak a LÉTET s ezzel együtt 

a TEREMTÉST.

Lényünk a láthatatlanban időz, míg mi itt lenn élvezzük

rezdüléseit.

Már nem várunk, már nem akarunk, már nem gondoljuk, hogy

rajtunk múlik.

Megtörtént az ÁTADÁS, már nem kell kigondolni semmit.

Engedem, hogy történjek, engedem ...

2013. november-december

UI:

E mélybeugrás a LÉLEK rejtelmeibe, melyet ő hozott le és élt közöttünk, olyan új kapukat nyitott meg bennem, melyen még tovább és közelebb jutottam ahhoz a LÉLEKCSOPORTHOZ, melynek része és önmagamban gyógyítója is vagyok. 

 

ERRE SZÜLETTEM, meggyógyítani, felhozni a mélyből elnyomott, megtagadott félelmeinket, fájdalmainkat és ezáltal kiárasztani ezeket az elzárt energiákat létemen, életemen keresztül. 

Mind ezt tesszük.

Köszönet és hála a MESTERNEK,

köszönet és hála MAG-amnak, 

hogy mindez VAN, LEHETSÉGES ÉS TÖRTÉNIK. 

ÉS ÚJRA ÉS MINDIG FOGOM A LÁTHATATLAN KEZEKET KÖRÜLÖTTEM, 

MELYEK TÜRELMESEK ÉS MINDIG MEGTARTANAK. 

És én is fogom mások kezét, akkor is, ha nem tudnak róla.

 

Boldog Karácsony kívánok innen is,

egy tisztább és fehérebb nézőpontból, 

ISTEN TENYERÉRŐL!

ChEhrin

A "magyar néplélekről"

Egy ideje itt van ez a téma, itt forog bennem.

A tisztánlátást, vagy inkább tisztán érzést segíti az elvonulás, 

a külső-belső csendbe való burkolózás, 

amit jól kiegészít a Magyar Hüperion olvasása.

Egy ideje, amit olvasok, átrezeg rajtam, 

belemerülök nemcsak a szavakba, 

de a szavakat megfogalmazó érzésbe, üzenetbe is.

Csodálatos folyamat, de csak azóta megy ez ilyen könnyedén, 

mióta saját kínjaimat és főbb hiányaimat eloldottam magamtól.

Most értem meg rá, hogy olvassak, hogy olvassalak.

Eddig mindezt beavatkozásnak értem volna meg, 

mert még nem voltam kikristályosodva önmagamban.

E nép lelke a Szerelemkeresés legintenzívebb emlékeit őrzi. 

Szinte minden olyan lélek, 

aki itt formát öltve a magasabbról tudósított, 

vagy átadva magát e magasabbnak általa vezettetve élt, 

ebben forgott, 

életével a szerelemmel és a szerelemért való küzdelmet örökítette meg, hozta le. 

Gondolj csak Petőfire, József Attilára!

Meglepetésemre Hamvas Béla sem volt kivétel.

És Rákóczi? Egyenesen hihetetlen, hogy mit megtett 

és mégis alul maradt a szerelem erejével szemben.

Népmeséink is sorban erről szólnak, 

Tündér Ilona és társai mind az elveszített

kedvesről és annak kereséséről szólnak,

és a legkisebb királyfiról, aki egyszer majd

elnyeri méltó jutalmát, 

az országot és szerelmét is egyszerre.

Mi ez az intenzív vágy, vagy inkább hiány,

ami átszövi a századokat és a magyar mitológiát?

Miért van mindez és mit mutat ez nekünk ma, 2013-ban?

Vannak legendák, előremutató hitek és hiedelmek,

jelenidejű tettek is, melyek az eljövendő Aranyasszonyról, 

és Máriáról, mint a magyarok nagyasszonyáról tudósít.

Ki ő és vajon hogyan jön el? 

Mi kell ahhoz, hogy valóban megérkezzen?

Vagy inkább észrevegyük, hogy már itt van,

minden kőben, fában, a levegőben és a vizeinkben?

"Itt van, csak még nem érezzük, mert nem szándékai szerint cselekszünk.

A táj istene ő, e tájban, itt, éppen itt tért nyugovóra valamikor, lett elfeledve, 

de már felébredt és nők ezreit, tízezreit inspirálja táncával és nevetésével.

Ahhoz, hogy észrevegyétek le kell tennetek néhány elképzelést vele kapcsolatban,

mert semmi sem áll tőle távolabb mint a művi szűziesség,

vagy az önmegtartóztató alázatos szolgálat.

Szolgál ő, de nem az embert, 

hanem az emberben lakozó Istent szolgálja, 

s mindent félresöpör, ami felébredése útjában áll.

A kicsinyes hatalomvágyatokat éppen úgy, 

mint a túlzott fontoskodást és spirituális önteltséget.

Istennő ő, 

a Szerelem istennője, 

anya és gyermek,

s maga is gyermeket hord méhében.

E táj fiát, táltosok leszármazottját,

aki maga is Isten s mégis ember."

Eddig az üzenet, s nekem vajon mi dolgom vele?

Életemben eddig talán a legfontosabb tett, 

amit megtettem és ami 

e vezetést/ráhagyatkozást követve

történt meg, 

hogy lényemmel kioldottam egy olyan fájdalmat e lélekből, 

(mely lélek mindenkiben, tehát benned

és bennem is jelen van,

jelen van minden itt élő férfiban és nőben)

mely nagyon intenzív és átható volt,

s mely fájdalmat senki sem tudhatná jobban megfogalmazni,

mint József Attila:

NAGYON FÁJ

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, míg él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket."

Nincs más út asszonytársaim, csak ez:

ölelni, szeretni, "míg elfehéredik a száj is",

mert asszonyságunk lényege ez,

a feltételek nélküli 

lélekkel teljes 

befogadás.

Azt adni, 

akik vagyunk,

a bennünk ezáltal növekvő újraszületett Istennőt,

tisztán, 

egyszerűen 

és gyengéden.

Ez teremt Férfiakat, 

nem a harc, vagy a hatalom.

S ahol Férfiak vannak, 

ott jó élni,

s ott van jövő.