Árnyék-én - a Szabotőr

A Szabotőr nevű altípus keletkezése egy hosszadalmas folyamat eredménye, tulajdonképpen a nevelésnek hívott idomítás és a féltésnek nevezett traumatizálás gyümölcse.

Jó nagy gyümölcs, kár hogy ehetetlen, sőt mérgező.

Adva van egy kisgyermek tele energiával, kíváncsisággal és életörömmel.
Léte alapja a környezete és az onnan jövő ingerek.
Ezeket nemcsak érzékszerveivel fogja fel, de minél kisebb, annál inkább a környezetben felé irányuló figyelem és érzések minőségén keresztül is.
Sokáig egy édesanyjával, egy térben vannak, elválaszthatatlanok.

Én is, Te is ilyen voltál, tökéletes és boldog gyermek. Alaptermészeted szerint adtál energiát a cselekedeteidbe, lehet, hogy szemlélődő voltál inkább, aki szeret üldögélve egy dologgal sokat foglalkozni, de lehet, hogy harsány voltál és "erőszakos", vagy izgága és "egypillanatramegnemáll" forgószél típus.

Olyan, amilyen.

De aztán jöttek a felnőttek és elkezdtek téged hasonlítgatni a szomszéd Pistikéhez, a szomszéd Julikához, aki természetesen más mint Te, hiszen belőled csak egy van.

(Hogy nem tudják ezt a szülők, nagyszülők? Te ezt érted? Én nem.)

Szóval elkezdtek hasonlítgatni, hogy a másik már felállt, már mászik, már beszél, már eszik egyedül, bilizik ... stb. stb. És innentől - mivel mindenkinek van egy szomszéd Pistikéje, vagy Zsuzsikája - már nem az vagy a szemükben, aki lehetnél, akinek lennie kellenél, sokszínű egyéniség, hanem egy másolat, vagy napi terv.

Életed innentől már nem természetesen folyik, hanem a környezet bevonásával.

Elvisznek ide meg oda, hogy nincs-e gond ezzel a gyerekkel. Jó esetben nincs, azt mondják.

(Persze hogy nincs. Nincs veled baj, hacsak az nem, hogy egyedi vagy.)

Ha találnak valakit, valami "szakembert", aki közli, hogy hát kéne vele ezt, meg azt csináltatni, fejleszteni, "foglalkozni vele" .... onnantól máris bekerültél abba a mókuskerékbe, amit nyugodtan hívhatunk úgy, hogy  embergyár. Megkezdődik a munkadarab, azaz a Te, szabványosítása.

E folyamattal párhuzamosan a valódi én lemerül, elveszti a fonalat az eseményekkel, az élettel kapcsolatban, de valamit azért e mélységből is tud tenni.

Szabotál.
Ellenáll.
Nem tudja meg nem történtté tenni a folyamatot, de érezve az igazságtalanságot, ellenáll.

Az ellenállás, folyamatossá válva, teljesen megbénítja az érzékeidet, az intuíciódat és innentől nemcsak az elnyomott énrész - önmagad egyedisége - sikít benned, hanem a külvilág nyomása ellen létrehozott árnyék éned is, aki bár az ellenállás mentén tartja némileg a kapukat, hogy a külvilág ne romboljon le egészen, ezáltal olyan vastag falakat hoz létre, melyen még a tiszta szívvel és nyitott lélekkel érkezőknek is át kell magukat verekedni, ha valóban találkozni akarnak Veled.

Valódi lényeddel.

Hát, ez van.

Illetve ez volt.
Most már rálátok erre is.
És tudom, hogy minden félelem és minden seb behozva a jelenbe, eloszlik.

Éld a jelent, mást nem tehetsz.

Folyamatos változásban

Van, ami nem változik, és van, ami igen.

Új nézőpont, új energiák.
Visszatükröződés a külvilágban.

Elengedés, szembenézés.
Letettem egy régi félelmemet, de ehhez kellett valaki kívülről, hogy rámutasson.

A félelem bennem volt, de amitől féltem, az kívül is megjelent.
Hogy segítsen.

Jól ki van ez találva.

És most? El is tudtam fogadni ezt a segítséget.
Nem toltam el, vagy kezdtem el okoskodni, hogy "én ezt már tudom".
Mert lehet, hogy tudom, de ez csak hideg tudás, a valódi az, amikor
meg is élem, hogy megszabadulok.

Először elmerülés, feltérképezése a "problémának",
majd kiugrás, szemlélés, hátrább lépés.
Aztán végiggondolás, az elme is hagy dolgozzon ...
újabb szintek lefelé, kifelé,
DE a végén kell egy elhatározás,
egy konkrét tett, vagy valaminek a megváltoztatása.
És ez bármi lehet, csak más legyen, mint a régi volt.
Mert ha Én változom, mindenki más is velem együtt
változik és ha az irány is jó,
a harmónia magától érkezik
és marad.

Szinte már el is felejtettem, hogy pár nappal ezelőtt mégis mi volt annyira

rémisztő.
Sőt, valami új érzés, valami új szín, új erő van itt.
Valami kioldódott és beáramlott.

És ez így működik.
Köszönöm, hogy megmutattad.

Azóta sok minden áramlik oda és vissza.
Éjjeli felriadás, beszélgetés álomszinten.

Választások, irányba állás van.
De most már nem hanyagolva a tetteket.

Eddig elmenekültem, mert odaát békére találtam,
erőt gyűjtöttem és tisztogattam.
Elkövetkezett a tevés ideje.
Nemcsak tudni akarom már, hanem csinálni, tenni.
És ez itt a lényeg.

Fülön fogva magamat, mint kisgyereket, mindennap tenni,
hozzátenni ahhoz, amit már egyszer megálmodtam.

Kértem a szenvedélyt, úgy látszik, érkezik. :)

Hála és béke!

Szembesítés - avagy van-e élet a halál után?

Mérlegre helyeztettem.
Még nem vagyok súlytalan és talán most először e négy év alatt még örülök is neki.

Emelkedni az elején nehéz, de aztán elkap a lendület és mennél még tovább, még tovább. Fel, elfelejtve mindent, azt is, amiért jöttél, amit megtenni szándékoztál.

Ezért vannak a kapuk, hogy ezt csak akkor tehesd meg, ha már bizonyos súlyokat elhagytál.
Nem erőszakkal, nem erővel, hanem természetesen, könnyedén, szinte észrevétlenül.

Még érzem a súlyokat és tudom, hogy dolgom van velük.
Innen "egyedül" már nem mehetek tovább, és azt is kezdem látni, hogy miért nem.
Szét kell szórjak, tovább kell adjak.
Érzem.
Nagyon is.

És ez így van jól.

Hála, hála, béke!

Belső keresztrefeszítés

Amikor rés nyílik az időhálón, hirtelen információk villannak be az időn túli halmazból.
Üzenet érkezik, belső és személyes, mégis fontos, mert ÖNMAGAM története a MINDEN története is egyben.
Innen nézve minden egyben van, össze- és szétnyílik, ösvények tárulkoznak, lehetséges visszajutni bármely időbe.

Így talált rám a következő tanítás is, Christopherin tollából.

"A keresztre feszítés valódi jelentése nem az, amit vallásos, vagy akár spirituális körökben hangoztatnak. Semmi köze sincs az emberáldozathoz, vagy a bűnök elvételéhez. Semmi köze Jézus második eljöveteléhez, mely szép hasonlat, de csak hasonlat.
Jézus, azaz az EMBER soha nem ment el, és ezért nem is jöhet vissza.
Ugyanis OTT VAN bennetek, mindig is itt volt, soha nem távozott.
Minden, ami a keresztre feszítést megelőzte és körülvette egy szimbólumrendszer, több szinten értelmezhető színdarab, passiójáték.
Az egyszerű ember számára ez csak egy mese, vagy mítosz, ha vakhitű, imái talaja és célja.
A gondolkodó ember számára egy történet, melyet meg lehet kérdőjelezni, körül lehet járni, utána lehet olvasni, el lehet helyezni az időben.
De a lélek emberei számára ez egy misztérium, egy mintázat, maga a megszabadulás tökéletes alkímiája.

Amikor felébredsz és végre vetsz önmagadra egy pillantást tudatos énedből a világ körülötted összeomlik, elsötétül.
Nem érted, meghaltál?
Forogsz körbe, megszemlélsz mindent, végül egy útelágazáshoz érsz, ahol három választásod lehet.
A visszaforduló útra lépsz és úgy teszel, mintha nem történt volna semmi. Ilyenkor a lélek még nem eléggé itatódott bele a testbe.
Jobbra indulsz, hogy megértsd, ami történt.
Balra fordulsz, hogy még mélyebbre áss, hogy még jobban átérezhesd mindazt, aki vagy.

Ilyenkor még nem nézel magasabbra.
Általában mind a három utat bejárod, előbb-vagy utóbb.
Aztán visszaérsz ugyanoda és végre meglátod, hogy hol állsz.
A kereszt tövében.

A kereszt tövében, mely szimbólum a térben rezeg.
S rajta a keresztre feszített EMBER maga.
Előtted áll, nem tudod már megkerülni.
Fel kell nézz rá és látnod kell a szemében önmagadat.
Mert ez TE IS VAGY.

A egód, az elméd és a hiedelmeid által keresztre feszített LÉLEK, A TELJES EMBER.

Ez a vérpad. Önmagad feláldozásának végignézése, vagy valami más?
Szimbólum. Régebben küszöb?
Alkímia és beavatás.

"Nincs más mű, csak a megváltás." - mondja Hamvas Béla.

A drámát megértetted, az érzéseket átélted. Kész vagy.

Magad mögött hagyva ezt a drámát is,
meggyógyítva magadban a keresztre feszített Jézust, továbbléphetsz."

Szexualitás - dióhéjban

(Szexualitás. Mennyi minden van erről a fejekben, még az ébernek nevezett körökben is, de mennyi félreértés!)

1.
A szex egy kapu, mely önmagadba vezet.
Megnyitja az érzékeidet, hogy átléphess rajtuk.


2.
Az első feltétel, hogy szereted magad és nem dőlsz be a beléd nevelt hazugságoknak, hogy csak ekkor, meg akkor, így meg úgy szabad.


3.
A tested a tiéd, Te rendelkezel vele, becsüld meg, szeresd és hagyd, hogy más is szeresse.


4.
Nincs ilyen meg olyan nő, csak NŐ van, vagy "gyermek".
A NŐ minden sejtjében NŐ és képes mindezt megosztani a FÉRFI-val.
A "gyermek" viszont tele van sérülésekkel és mindent, a szexet is, e sérülések gyógyítására és/vagy sebei nyalogatására használja. Időnként átcsúszik büntető üzemmódba és dühét partnerén éli ki. Egyedüli gyógyítója a szeretet és elfogadás, ha ezt megkapja, idővel NŐ-vé érik.
A NŐ ad és befogad, nem vár el semmit, mindig ÖNMAGÁT adja, minden részét, hiánytalanul.

5.
A NŐ számára nem fontos, hogy a férfi mit csinál.
Ha ügyetlen, akkor is NŐ, akkor is jó neki a szex, ugyanis nemcsak a férfi fizikai testével, de lelkével is szeretkezik, s amit a fizikai férfi "ügyetlenül" csinál, kiigazítja láthatatlan párja odaátról.

6.
Ahol játszma van, nincs valódi gyönyör, csak kéj, vágy és testi orgazmus.
A gyönyör sokkal több ennél, a gyönyör két emberi lény összefonódása testben és lélekben.

7.
Nem cél, de mindenki számára lehetőség eljutni az isteni lét gyönyörébe egy másik szerető lénnyel testi-lelki-szellemi orgazmus által. Ahol eltűnik az egó, az elme, velük együtt minden játszma, hiedelem és akarat, ott kezdődik az isteni szenvedély és nyílik a beteljesülés kapuja.

8.
A szerelemmel/lélekkel teljes szex az egó halálán keresztül hívja be az új lényt, mely bár a fizikain keresztül él, mégis az érzékfeletti világban gyökerezik, van otthona.

9.
Sokan próbálnak ezen úttól eltántorítani, de tudd, aki a szexualitást és ezzel az ISTENI GYÖNYÖRT is megveti, még soha nem volt benne része. Tudatlan és ezért nem tudja mit beszél. A benned élő isten mindenre kíváncsi és mindent megél, de legjobban annak örül, ha tested minden sejtje ÉL és áthatja mindaz az ISTENI ÖRÖM, amiért fizikai testen keresztül létezni egyáltalán érdemes.

10.
Ha csak egyszer is átélted, soha nem felejted. Képességeddé válik, mely áthatja életedet.

11.
A halhatatlanság a Szerelemmel kezdődik ... és az ELENGEDÉS-SZABADSÁG-NYITOTTSÁG hármas kapuján át hajlik a végtelenbe.

.

Kérdések - belső szatszang

" ... néha eljátszok a gondolattal, hogy kérdezek. Valamelyik gurutól, egészen jól megy. Ugyanis jönnek a válaszok, egész kis párbeszéd. Régebben ezt nem értettem, hogy akkor mos mi van? Hallja és válaszol? El voltam szállva magamtól: én már beszélgetek xy-nal!! De ügyi vagyok!"

Közben persze rájöttem, hogy mindez csak egy eszköz. Az ő formáját használom, hogy társalogjak saját magammal, a belső vezetőmmel, aki ÉN VAGYOK. Mert először még kellett a közvetítő, jó volt elgondolni, hogy egy másik emberi lény figyel és válaszol. De most már tudom, hogy ÉN válaszolok saját magamnak, csak felhasználom a mester lényét, vetített képét és a hozzá tartozó érzeteket a közvetítésben. Ahogy a csatornázások is a felsőbb bölcsesség megnyilvánulásai - jó esetben ;)

Szóval kérdezek, sokszor, aztán meg válaszolok is saját magamnak. Vicces. Régebben volt, hogy forgattam magamban a kérdést, hogy ha lesz alkalom, majd megkérdezem. Mire odaértem, már régen el is felejtettem az egészet.

Ezért (is) jók a szatszangok. Mert belehelyeznek ebbe a térbe és amikor ez már megvan, az érzés, a biztonság, bármikor felidézheted magadban ugyanezt, használva a "guru" képét magadban. Ezt adja neked a tudat. Teljesen ingyen, ajándékba. :)

Később  guru sem kell ehhez, de megkönnyítheti a magadba szállást. Mert a bölcsesség ugyanaz, mindegy, hogy milyen formát ölt magára, ha valódi és igaz, megadja neked a válaszokat. Innentől már csak jól kérdezni kell megtanulni. Az külön művészet.

Pradzsnyápárámitá szútra

Hamvas Béla: Zen - részlet

 "A Pradzsnyápárámitá az észt meghaladó tudás szútrája. A Vadzsraccséddiká értelmi fordítása ez: a gyémántnál keményebb -, ami a gyémántot is elvágja. 

Buddhát Szubhúti meglátogatja, és a bodhiszattva ösvényéről kezdenek beszélni. Az alaptétel itt is, mint a Pradzsnyápárámitában, hogy a dolgok üresek.

„Mit gondolsz Szubhúti, van itt valami, amit Tathágata az észt meghaladó tudásnak (a legfelsőbb tökéletes tudásnak) nevez?

Szubhúti szólt:

- Egyáltalán nem, Magasztos, nincs, nincs itt semmi, amit Tathágata az észt meghaladó tudásnak nevez.

A Magasztos szólt:

- Úgy van, Szubhúti, úgy van. Még a legkisebb dolgot sem fogja fel, és nem érti meg senki, azért nevezik ezt az észt meghaladó tudásnak. Minden egy itt, Szubhúti, a dolgok között nincs különbség, ezért hívják ezt észt meghaladó tudásnak. Megszabadultam önmagamtól, megszabadultam a létezéstől, megszabadultam az élettől, megszabadultam az éntől, ez az észt meghaladó tudás, mindenkor ugyanaz, s ez az, amit a jó dolog tudásának hívnak. Miért? Mert amit jó dolognak tanítottam, valóban jónak, Szubhúti, azt Tathágata nem-létezőnek tanította, s ezért nevezik jó dolognak…

… Aki a bodhiszattva ösvényére lépett, gondolatát ilyen módon képezze: Minden lényt meg kell szabadítanom a nirvánába, a tökéletességbe, s miután a lényeket megszabadítottam, senkit sem szabadítottam meg. Miért? Azért, Szubhúti, mert ha a bodhiszattva azt gondolja, hogy vannak lények, van létezés, van élőlény, van személy, nem nevezhető bodhiszattvának. Ha csak egy ilyen gondolata van is, nem nevezhető bodhiszattvának. Miért? Azért Szubhúti, mert nincs senki olyasvalaki, aki a bodhiszattva ösvényére léphetne.” "

Forrás: http://hamvasbela.org/szavak/zen.html

A kötéltáncos dala

Két világ határán mozgunk.
Kitapintható a feszültség.
Hol erre, hogy arra érzem a húzást.
De már stabilan állok és haladok előre.
Ez a senki földje ...


Eltűnni látszik a múlt, a jövő az ismeretlenbe vész.
Nem-választásaim földje van mögöttem.
Egy árnyék néha elém áll, nevet vagy ijesztget, kedvem szerint.
Néha elcsábulok, de mindez rövid elfeledkezés csak.
Nevetve nézek magamba, íme ismét egy tükör.
Talán körbeértem én, s most magamat hátulról kanyarítom.

- Áh, ez sem érdekes - legyintek.
- Nincs szükség rá, hogy értsd. A múlt ködén át még sok minden homályos.

Csak ezt a mindent kizáró egyensúlyt,
a magasban húzódó kötél feszültségét érzem.
Mégsem félek.
Már nemcsak a kötél tart a magasban.

Visszanézve óriási labirintus nevet rám.
Fénnyel és árnyékokkal tele. Milyen csábító.
Némely sarokban valóságos ragacsok.
Bőröm darabjait hagytam ott.

Újjászülettem, s volt ki ringasson, bár e ringató kezet, 

e ringató ölelést én sokszor ellöktem. De kedvesem

mindent kibír, hisz mindent tud, mindent érez és mindent

lát. Nem-én vagyok.

Nem tudom, Ő vagy ÉN örülök-e jobban, de íme

ITT VAGYOK ÉS MEGÁLLÍTHATATLANUL 

HALADOK FELÉD.

A KAR, MELY ÖLEL, BELŐLEM NŐTT,

S A TÁJ, MELY MINDKETTŐNKÉ, ÖRÖK.

"NINCS IDŐ, NINCS TÉR",

CSAK A SZERELEM VAN, MELY VÉGTELEN

ÉS HULLÁMZÓ, ÖNMAGÁBA ÉR ÉS EZZEL

ÚJABB ÉS ÚJABB VILÁGOKAT TEREMT.

A MINTA, MELYET KETTEN RAJZOLUNK

TOVAREZEG, S ÉLŐLÉNYEK MILLIÓI FOGJÁK

ÁLDANI A NEVET, 

MELY NÉV KIMONDHATATLAN, 

MEGFEJHETETLEN.

ÖRÖK TITOK.

...

cHE

Aranynapok - szeptemberi életérzés

Hamvas Béla: Aranynapok

(részlet A babérligetkönyv c. esszékötetből) 

"Ha csak néhány napra, vagy órára, van úgy, hogy egy hétre, sőt még tovább, de minden esztendőben visszatér az idő, amit szeretnék úgy hívni, hogy: az aranynapok. A föld a nyárvégi esőktől újra nedves és puha. A levelekről a víz a port lemosta, s a lomb újra zöld. A hajnalok frissek, de a nap még meleg. S a hegyeken alkonyatkor langyos a nyugati szél.

Aranynapoknak ezt az időt azért neveztem el, mert a szeptember színe az arany. A levegőben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetőről a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettől a szendergő lassúságtól érik meg a szőlő, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az őszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj.

Mikor a nyárvégi esős idő szűnik, az ég kitisztul és az időre jellegzetes lágy nyugati szél megindul, tudom, hogy itt vannak az aranynapok, mindig találok valamilyen módot arra, hacsak kétszer, vagy háromszor huszonnégy órára is, de a hegyekbe menjek, és a kertekben töltsek el annyit, amennyit csak lehet. Nemcsak azért, hogy a szőlőtőkék alá üljek, sorra, lassan végigkóstoljam a fajták elragadó sokaságát. A Muscat Black Hamburg, a tojásdad fekete muskotály, omló mazsolaízével minduntalan visszatérésre csábít. De ott van a Muscat Ottonel, a Mézes Fehér, a Delaware, a Szőlőskertek Királynője is. Közben mandulát rágcsálok, leülök a partra, friss diót hámozok, figyelmesen és gondtalanul. Ezekben a kései, érett napokban még a madarak is megszólalnak. Reggel korán rigót hallok, délután a fülemüle énekel néhány ütemet, mintha sóhajtana, s alig tudom a meghatottságtól könnyemet visszafojtani. Miért? Nem tudom.

Reggel tavasz van, délben nyár, este ősz, az akác virágzik, a cinke szól, az erdei pacsirtát egész éjjel hallom a völgyből, olyan ez az idő, mint az egész év összefoglalása, de kimondhatatlan békével és szelíden, mintha bölcs emlékezet képe lenne, s a bőbájos melankóliába feloldaná.

Kimegyek a kertek közé, hogy teleigyam magam az érettség illatával, szemem jóllakjon a dús káposzták, répák, érett paradicsomok, paprika, a nehéz tökök és dinnyék csodájával. A gyalogút fölé szilvafa hajlik, két szemet leszedek, a földre hajolok, hogy a lábam mellöl a négylevelő lóherét leszedjem, mintha május vége lenne.

De kimegyek azért is, mert a múlandóságnak e bővös napjaiban, inkább, mint a friss áprilisban, a lángoló júliusban, közvetlenül át tudok élni valamit: az élet megdicsőülését. Az az arany, ami az égen és a levegőben ragyog, nem természeti jelenség. A megdicsőülés aurája fénylik az érett föld körül. S ebben a világfölötti tündöklésben, a halál küszöbén, de az élet csúcsán, amikor érett, mézes békében már szenvedély s erőszak nélkül a természet önszántából szórja el egész vagyonát, ebben a megnyugodott szépségben minden alkalommal megérik belül is valamilyen rejtélyes gyümölcs.

Valahányszor az aranynapok elkövetkeznek, én elindulok, hogy létükben részesüljek, mindig kapok valamilyen belátást, mintha az év munkája akkor érett volna meg, és szüretelésre készen állna."

Köszönet a forrásnak: http://hamvasbela.org/szavak/aranynapok.html

Ösvény az alkímia mélyebb rétegei felé

"Véletlenül" ;) kezembe akadt egy könyv, ugyan egy másikat kerestem a könyvtárban, de ez ugrott elém (!), máris tudtam, nem véletlen. Remek tanulmányok vannak benne, igazolandó, hogy Hamvas hagyatéka mennyire szerteágazó és mennyire élő. Előttünk jár ő, nemcsak utat tör a szerteágazó gondolati rendszerek dzsungelében, de letisztult érzésekkel átitatva életelixírt is csepegtet láthatatlanul művein, írásain keresztül. 

De szeretem!

"Az alkímia nem kész életterv. Más szóval az alkímia nem filozófia, és egyáltalán nem világnézet. Kész világnézetet adni annyi, mint az embert elszemélyteleníteni. Amire szükség van, nem kész élettervet, hanem eszközöket nyújtani, hogy az ember személyes képességeit felszabadíthassa. Nem kész rendszereket kell adni, hanem az ébresztő mozzanatok folyamatos lehetőségét biztosítani.

Az alkímia fogalmai ezért a modern racionalizmus fogalmaihoz nem is hasonlítanak. A fogalmak az embert nem kész helyzet elé állítják, amely meg nem változtatható, hanem éppen felmérik, hogy a bizonytalanban mennyire tudja magát feltalálni. E fogalmak nem meghatározások és maradéktalan jelentések, hanem meghatározhatatlan értelmek. ... Anyák, mátrixok, szignatúrák, amelyek az emberi lét tulajdonképpeni értelmét érintik úgy, hogy az értelem minden esetben csak személyesen olvasható le, és senki sem olvashatja le a másik számára. Az ember sorsa ilyen ősértelmek szüntelen átminősülésének és változásának jegyében zajlik le. 

Az alkímiának különösen olyan sorshelyzetben van jelentősége, amikor az ember sorshaladványaiban megakad, több mátrix egyszerre aktuálissá válik, zavar és komplikáció támad, és a sors stagnál. ... Hindu szóval a karmatorlódás eseteiben. Egyszerre több mátrix válik esedékessé. Ilyesmi az emberek és népek életében is gyakori. Modernül szólva, az ember, vagy a nép, vagy a korszak válságban van. Sajátságos többszólamúság és poliritmia és sokértelműség válik aktuálissá, olyan szövevény, melybe igen könnyű belezavarodni és abban elveszni. ...

Az ember sorsát konfliktusai határozzák meg, és a sorsot az dönti el, hogy e konfliktusokat miképpen, főként, hogy milyen színvonalon tudja - nem megoldani, mert a létproblémák nem megoldhatók, hanem - értelemmel átitatni. Az alkímia mátrixaival a konfliktusokat értelmesíteni képes. A karmatorlódást nem oldja fel, hanem azzal, hogy az ember kezébe ad egy sereg fogalmat, amely erre alkalmas, a válság mozzanatait értelmessé teszi. Amiről pedig tudom, hogy nem értelmetlen, már nem ellenségem, hanem segítőm. A válság megmarad, de magasabb nívóra helyeződik át, vagyis nehezebb lesz, ami csak más szó arra, hogy könnyebb. A torlódás megmarad, aki azonban jól odafigyel, észreveszi, hogy nem egészen. A helyzet a maga egészében megvilágosodik. Ez a folyamat olyan, mint az érés. A válság megmarad, de az ember hatalmat nyer fölötte, nem, hogy eltüntesse, hanem, hogy pozitívan felhasználja."

Hamvas Béla: Alkímia (tanulmány) In: Hamvas Béla: Az ősok nagy csarnoka IV. c. kötet, Medio Kiadó

UI: Néha egyszerre félelmetes és felemelő, amikor az általam is "már egyszer érzékelt és leírt" gondolatokat "más formában" újraolvasom. A forráshoz nagyon közelről. Ilyenkor kitapinthatóak azok a szálak, melyek a közös gondolati térben egyre tovább és tovább vezetnek. Vékony, nem mindenki számára érzékelhető szálak ezek, de ott vannak. És mindeközben "hallom" ugyanezt valaki más hangján is itt belül, nem az elmémből, egyszerű érzésből jön át a magasabb tartalommal egyidejűleg. Közös forrás, egy mester. "A MAGYAR MESTER VAN ITT."