Ami kiszabadult,

azt többé nem lehet visszagyömöszölni ...

Ha a lélek megtapasztalta, 

ha a szellem rálátott, 

ha a test belerezgett

önmaga

végtelenségébe, 

nincs az az erő, 

nincs az a félelem

és nincs az a hatalom,

mely visszagyömöszölhetné újra 

önmagának hitt kicsiségébe.

A növekedés fájdalmas,

a test változik,

az érzékelés tágul,

az elme kicsit/nagyon megőrül,

de nincs visszaút,

csak a kilépés 

a végtelen térbe, 

természetes közegünkbe,

ahonnan jöttünk

s ahová távozunk.

Élni és élni hagyni.

Élni és megmaradni.

Életben maradni, 

hogy megrajzoljuk 

azt

a régi-új 

végtelenül ismétlődő mintát, 

melyért

oly sokan életüket,

szerelmüket és

fájdalmukat áldozták 

valamikor.

Hogy valóban 

teljesen 

és végtelenül

éljünk 

abban a testben,

mely erre/bármely létidőre 

megadatott.

Ámen, Hála. Béke.

Béke veled és béke magammal.

Love&joy

Gyermekségem tudatában

Gyermek vagyok, még mindig.

Igazán gyermek.

Nem nőttem fel. Nem váltam végleg felnőtté, megőriztem a naívságomat, amit ebben a korban - az én koromban - nyugodtan hívhatunk földi értelemben akár butaságnak is. 

Nem vagyok felkészülve, hogy ezen a bolygón a mai emberek között éljek.
Nem vagyok alkalmas a harcra.
És unom is, végtelenül unom a drámákat, a kicsinyes és embertelen játszmákat a hatalomért.

Ez sok nekem, túl sok. Úgy tűnik számomra, hogy nem bírok alkalmazkodni és már nem is akarok.

Annyira tisztán látom a másságomat, a töréspontokat és azt, amilyennek lennem kéne, hogy túléljem, hogy élni tudjak itt, ebben a közegben.

Nem akarok másmilyen lenni.

Ne gondold, hogy feladom.
Éppen hogy nem adom fel.
Mert tudom, hogy mindemellett van bennem valami plusz, valami megnevezhetetlen és láthatatlan tartalom, ami még nem időszerű. Még nem.
Amit óvni és nevelgetni kell, amire vigyázni és ápolni kellett (volna) a kezdetek kezdetétől minden emberben.

De másképpen alakult és ez nem baj.
Ez is egy tapasztalat, majd felkerül a megfelelő tekercsre a megfelelő adattárban.
Talán az általam megélt történet által több bölcsességhez jut az engem követő generáció.

"Egész életemben egy apafigurára vártam, aki majd megvéd, megölel, magához hív, megsimogatja kis buksimat és szeret, feltételek nélkül." - Tulajdonképpen egy istenfigurára vágyom, és ami a vicces, mondhatom, hogy meg is kaptam. Csak nem úgy, ahogyan azt én gondoltam. Teljesen másképpen és máshol, itt belül. És ez elég.

Megélni az istenivel való egységet, érezni a feltétel nélküli szeretetet és támogatást, ez a minden.
Mit is akarhatnék többet ennél?

Hálás vagyok, hogy idáig eljutottam, és nyugodt vagyok, mert tudom, hogy semmi sem hiábavaló és semmi sem múlik el nyomtalanul.

A valódi, élettel, fénnyel és lélekkel teli tapasztalatok nem múlnak el, mert azok nemcsak a lélekbe, de a tudatba, az időtlenségbe is beíródnak és vonzanak, vonzanak hatalmas erővel.

"... nagyon-nagyon vágyom már haza, oda, ahonnan jöttem ..."

Ez van. HATALMAS ERŐVEL GRAVITÁLUNK ... 

Kegyelem ösvénye

Hát itt vagyunk, s itt vannak Ők. 
Az Istennő megnyilvánulásai néznek szembe velem.

"Most, hogy már újra NŐ vagy, nézz a szemünkbe, nézz az arcunkba és ismerd fel végre valódi önmagadat!

Gyermekünk s létbehívott formánk vagy.

Az ösvény, mely a szentélyhez vezet.

A szentélyben kagyló, mely éppen kinyílóban.

Ne engedd, hogy durva kezek újra visszazárják!

Lépj elő, s vedd el hatalmadat!

Az okosok és a gondolkodók majd visszariadnak attól, amit mondasz.

De ne félj, veled vagyunk, erőd hatalmas és tiszta.

Nincs mitől félned, kedvesem.

Az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni, s aki megpróbálja, darabjaira hullik.

Minden itt van, s minden benned van.

Az élet megy tovább, de tudd, most már te vagy a középpont, te irányítasz.

Léted öledbe hull, szíved virágzik, nincs semmi, ami visszatarthat.

Nyomodban járok, benned élek.

Én vagyok Ő, s Ő vagy Te.

A kegyelem ösvényét járod.

 Ez az az út visszafelé."

István emlékére - gyere vissza Vajk

2014. március 21.

ma a bazilikában jártam
szent jobb és társai
szentek üvegablakokban
erő és energia
majd hang, hogy "nem támasztjuk többé az egyház falait
ami eddig hasznos volt, most már a múlt
kivonódunk, visszatérünk, el fogunk porladni"

xxx





miért van mindenfelé a széthúzás, ezt kérdeztem a minap

"ez egy olyan nemzet, ahol a kezdet rögtön árulással indult"

7 vezér, vérszerződés
egyezség, szokásjog: a legidősebb lesz mindig a vezér Árpád családjából

bölcs döntés, lehet előtte hétköznapi, természetes, emberi élete,
nem az egész élete a királyságról szól

Géza mégis eltörli a szenioritás elvét
 - mai történelemoktatás ezt fontosnak, hosszú távon építőnek tartja a keresztény vallásra való áttéréssel együtt -

de mit mond a lélek, a lélekcsoport hangja?

itt van egy metszéspont a nemzet életében,
Istvánban kereszteződve

eleve két neve van - hát nem érdekes ... ?

melyik az igazi?
mikor egyesül újra?
mit is tett és ez milyen hatásokkal jelentkezik a mai napig?

- Vajk, tradíció, ősök tisztelete, egyezség betartása, ősi vallás és hagyományok, tiszta nemesi vér letéteményese, Árpád és Emese fiának unokája, ilyenformán "isteni vér" is csörgedezik ereiben (Álmos mítikus születése és vezettetése)

- István, családé a hatalom, fiúági öröklés, új vallás, népirtás, Árpád-ház meggyengítése, államalapítás erőszakkal

István, mit lát ebből a két útból?
apai minta erős, amit mond, úgy kell legyen
körülötte idegen tanácsadók,
vallása új, régi vallás üldözendő
idegen papok nevelik

Géza belső konfliktusa: szenioritás alapján nem fia lenne az utód
pedig ő már hatalomban, vagyonban gondolkodik

Európában más a minta, lehet másképpen is?

eldobja a régit az újért, szerződésszegést, hitszegést követ el

ehhez az új vallás, az idegenek beengedése csak eszköz
az "isteni" tradícionális nemzeti eszmét felcseréli egy kényelmesebb és nagyobb hatalmat biztosító,
elsősorban saját családját, s már nem a nemzetségét szolgáló anyagi céllal

erre épül az állam, a mai is

- figyeled a párhuzamokat? - 

széthúzás, pártoskodás, valami elindul, rögtön jönnek az okosabbak, 

a jobban helyezkedők és máris kezükben a hatalom 

egymásra mutogatás

saját zsebre kormányzás

mindent elfelejt, aki felér, csak a hatalom érdekli

az elsőszülött, immáron István örökli a trónt
Koppány ez ellen lázad fel,
kötelessége volt lázadni, hogy betartassa a törvényt
felnégyelik - mint a táltosokat - Koppányt is visszavárjuk

innentől hitszegésre épül az ország
mindenkit, aki ezt tudja, meg kell ölni,
a tátosokat, sámánokat is

vallás- és népirtás

de az ég visszavág ezért
elveszi Imrét, a nemes sarjat
aki pedig letéteményese lehetett volna tisztasága által,
hogy továbbvigye az ősök eszenciáját, dédanyja erényeit

képzeld magad István helyébe
apja, akit tisztel, akire felnéz, hitszegésre készíti fel
apai minta a hitszegés: "én akkor is több vagyok, többet érdemlek, enyém az ország, a hatalom"

István öreg korára megért valamit ebből,
visszatér az ősök hitéhez, de már más módon,
saját hitrendszerén belül

Máriára bízza az országot
- az Emesében még meglévő erőre -
a női istenségre, a természetre

szimbolikus, ahogy leteszi a koronát és a kardot - az apai átkot
majd felajánlja az országot a NŐI ISTENSÉGNEK, a NAGY ANYÁNAK
mert tudja, megértette, hogy van a hatalom, van az erő, ami FÉRFI MINŐSÉG,
de a NŐ EREJE ÉS AZ ÉLET TISZTELETE NÉLKÜL ez csak pusztítást és pusztulást hordoz

ide kell eljutnia a magyar férfiak többségének
hogy a belőlük kiemelkedő egy(ek) valóban a nemzetért tudjanak majd tenni
ne önmagukért, a hatalomért, pénzért, vagyonért,
hanem a jövőért,
alázattal szolgálva azt, ami több
az életet

xxxxx

ezért van széthúzás, ilyen értelemben tényleg ősi "átok"
egy minta, ami azóta is itt van

hol van Vajk?
mikor ér vissza vajon az a rész, ami száműzetett,
mert nem tudott megnyilvánulni,
számára az előd elvágta az utat

kell a férfierő, kell a harc, de a legtöbb mégiscsak
az egység
az ÉLET

hányszor történt ez még meg a történelem folyamán?

és IV. Béla vajon nem ezért volt-e ilyen gyenge,
hogy már nem ismeri fel a mongol seregben a rokonokat?
akik segíteni jöttek, mert baj van nyugaton
- nyilván ők érezték, kapták a jeleket -
az átok még egy átokkal súlyosbodik

az Árpád-ház női vonala sokáig őrzi az eredeti esszenciát
és egyensúlyozva tartja a rendet
Szent Margit, Szent Erzsébet tisztaságukkal és vezeklésükkel őrzik a magyar lelkeket
a magokat

a nemzet azóta is bűnhődik
a minta még mindig itt van, szinte tapintható, látható

Két ember próbálta eddig megtörni majd két nemzetfordító esemény.

Mátyás királyunk, akinek halála azóta is vitatott, egyedül áll a magaslaton.

Rákóczit szintén elárulják, háta mögött békét kötnek, ő elbujdosik.
Az egyetlen lehetséges megoldást választja.
Nem lép addig magyar földre, amíg az a szabadság hazája nem lesz.
Vajon ő mikor érkezhet meg?

1848.
Széthúzás itt is van, de inkább túlerő.
Ez az átok visszacsapódása,
és a történelmi-geopolitikai helyzet következménye, ahogy 1956 is.
Azóta néma csend.

A hatalom mezeje ilyen itt e földön.
Ezt kell kitisztogatni. És ehhez kell az erő. Nagy erő kell.
Majd meglátjuk.

kell a férfierő, kell a harc, de a legtöbb mégiscsak
az egység
az ÉLET

Ismét a félelemről ...

Igen, amikor más is ugyanarra jön rá, jóval előttem,
már megugrotta ezt, amit én is érzékeltem és éltem,
hogy mit jelent megszégyenítve élni.
Szóval a minta már megvan, írjuk felül. NEMZETI SZINTEN!!

Idézetek Feldmártól:

„Aki bántja magát, az lehetetlenné teszi azoknak az életét, akik szeretnék szeretni őt. Ha lassan ölöm magam, akkor átkozott az, aki szereti a gyilkost bennem, de az is átkozott, aki cserbenhagy. Tehát gúzsba kötök mindenkit, aki a közelembe kerül.”

***

„A bátorság ahhoz kell, hogy a félelem ne játsszon szerepet az elhatározásokban.”

***

„Ha azt mondom valakinek, hogy szeretlek, szeretlek, szeretlek, és ő őszintén megvizsgálja az életét, de azt találja, hogy rosszabb lett, mióta vele vagyok, akkor én nem szeretem őt. Függetlenül attól, hogy mit mondok.Tehát a szeretet bizonyítéka a szeretetben van, nem a szeretőben.”

***

„Úgy ismered meg magadat, hogy belepottyantod magadat a legkülönbözőbb helyzetekbe, és megfigyeled, mi lesz. Ez nem munka, ez játék. Én remélem, hogy halálomig fogok így játszani.”

„A félelem leszűkíti az életemet, a vágy kitágítja. Ez egy állandó harc, nem lehet megmenekülni tőle. Néha azt tanácsolom valakinek, hogy kövesse a legnagyobb félelmeit, használja őket iránytűnek, és azért is abba kezdjen bele, amitől a legjobban fél. Azt gondolom, a legnagyobb félelem bújtatja a legnagyobb izgalmat. Tulajdonképpen csak az izgalmas, ami veszélyes.”

***

„A bűntudattal meg lehet küzdeni, az nem olyan veszélyes. Ami megöli az embert, az a szégyen. A különbség óriási, de senki nem akarja tudni. A bűntudat arról szól, hogy mit tettem. A szégyen pedig arról, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok én. A szégyen a lényemet támadja meg, a bűntudat csak a cselekedetemet.”

***

„Egyszerűen el kell határozni, hogy az iránytű, amivel kijelöljük, merre menjünk, az ne a félelem legyen. Ne kelljen már menekülni. El kell kezdeni az iránytűt a vággyal összekötni! Azt csinálom, amit akarok, és nem tart vissza a félelem.”

***

„A pénz nem boldogít, de megengedi, hogy azt csináld, amit akarsz, és ne csináld azt, amit nem akarsz. Az ember akkor lesz boldogtalan, ha azt kell csinálnia, amit nem akar, és nem tudja azt csinálni, amit akar. Ez a hatalomnélküliség. Nekem nem kell hatalom magam fölött, vagy más fölött, ahhoz kell hatalom, hogy senki ne mondja meg, mit csináljak és mit ne.”

***

„Arra rájönni, hogy a másik annyira másik, hogy soha a büdös életben nem fogom megismerni, nagyon megrázó felfedezés.”

***

„Ha önmagadat mutatod, akkor téged látlak, ha valamilyen jelmez, álarc mögé bújsz, akkor azt fogom látni. Minden jelmez és álarc jó, de ha felteszed, akkor nem szabad panaszkodnod és a másik embert okolnod, hogy nem lát be mögé. Álarcot teszek fel, és aztán sírok, hogy senki nem akarja leszaggatni rólam.”

És akkor ez méltó átvezetés számomra is a következő életembe ... köszönöm.

Belső párbeszéd

Fókuszpont vagy az időben.
Egy láthatatlan történet láthatatlan írója fogja a golyóstollat kezében, melynek feje Te vagy.

A tinta időnként kifogy, csak vésel a papírra, hogy az eljövendő korok majd tintával feltölthessék, újraírhassák, sokszor és ismét.

Sorvezető is van, persze láthatatlan ez is.

Te táncolsz, de tudnod kell, hogy a minta, melyet életeddel írsz, bár egyedi, minden papírlapra hatással van.
A minta, melyet írsz, folytatódik, választásod szerinti irányban.
Feljebb, vagy lejjebb, jobbra, vagy balra és még nagyon sok irányba, melyekről tudomásod sincs.
Csak érzéseid.

Fejezd be a tétovázást és vedd át az irányítást az események felett. Engedd, hogy rajtad keresztül kibontódjon valami több, valami teljesebb, valami új. Ami már létezik, csak ezen az oldalon, ezekben a sorokban és ezzel a tintával még senki sem írta, rajzolta, táncolta le.

Itt vagyok, folyamatosan veled vagyok és mindegy hogyan hívsz, kinek nevezel, vagy mit gondolsz rólam. Nem vagyunk elválasztva, ahogy sohasem voltunk.
Te vagy az, aki néha kiesik az érzékelésből, de amit az elmúlt napokban érzékeltél, bizonyosságot adott abban, hogy itt vagyok, itt vagyunk.

A SZERELEM GYERMEKEI VAGYUNK ÉS ÉPPEN SZÁRNYAT NÖVESZTÜNK NEKED.
LÉGY JÓ MAGADHOZ, NE ÍTÉLJ.
MAGADAT FŐLEG.

AMIT TETTÉL, MEGTETTÉL, AMIT TUDTÁL, SEGÍTETTÉL.

MINDENKI KERESZTJÉT NEM HORDOZHATOD, DE SEGÍTHETSZ AZT LETENNI MÁSOKNAK. A TÖBBI MUNKÁT MI ELVÉGEZZÜK.

LÉGY BOLDOG, LÉGY SZABAD. FŐLEG ÖNMAGAD BÍRÁLATÁTÓL.

ÉLD MAGAD ÉS AKKOR MINDEN ÚJRA ÖSSZEÁLL.

NAGYOBB KÖRBEN ÉS MAGASABB SZINTEN LÁTOD AZ "IGAZSÁGOT", AMI TULAJDONKÉPPEN NEM LÉTEZIK, DE MÉGIS VAN.
NEM FOGALOM, NEM IDEA ÉS NEM KÉPZELET.
AZ IGAZSÁG MAGA ISTEN, S HA BENNE VAGY, ISTENBEN VAGY.

SAJÁT IGAZADBAN FÜRÖDNI, EZ KELL NEKED.

AMIT MÁSOK AGGATTAK RÁD, AZ AZ ÖVÉK, NEM HOZZÁD TARTOZIK,
DE AMIT MEGTANÍTASZ MÁSOKNAK, AZ IS AZ ÖVÉK.

NEM TARTOZOL SENKINEK SZÁMADÁSSAL, CSAK MAGADNAK.

AKI VAGY, ITT VAN, AHOVÁ TARTASZ, LÁTHATÓ.

TARTS KI, BONTS VITORLÁT, AKKOR IS HA MÉG NEM FÚJ A SZÉL.
A SZÉL CSAK AKKOR ÉRKEZIK, HA MÁR MINDEN KÉSZEN VAN BENNED.
VÁR A HAJÓ, A KAPITÁNY ÉS A TENGER,
A TÖBBI NÉMA TITOK.

2014.04.22 13:25

Belső mérleg

Érezni és érzékelni, tudni és érteni, hogy a benned lévő erők és erőtlenségek honnan jönnek és mivé tesznek.
Egy összedőlt világ romjain állva látni önmagad torz tükörképét.

A gúnyát, melyet mások adtak rád, már levetetted.

De vajon el bírod-e viselni annak látványát, amit Te tettél önmagaddal?
Tudatosan, vagy tudatlanul, de aktívan. Vagy épp a lustaság, a passzivitásod következményeként.

Világrengető érzés és tudás.
Hogy tele vagy olyan szokásokkal, működési módokkal (még mindig), melyek nem közelebb, de távolabb visznek attól, AKI VAGY.

Meg tudod-e fordítani, ki tudsz-e lépni végleg ezekből?
Tudsz-e teljesen új lapot nyitni önmagadnak, ártatlanul hinni magadban újra és ismét, mindenféle külső segítség, támogatás vagy erősítés nélkül?

Felelősséget vállalni önmagamért. Minden tettemért és nem-tettemért.
Tudni, hogy minden belőlem következik.
Letenni a múltat, visszaadni az ősöknek, ami nem tartozik hozzám és büszkén átvenni, ami már az én feladatom.

Megállni előtted és a szemedbe nézni.
Fájdalommal, mégis tisztán, tudva, hogy nem vagyok bűntelen és soha nem is voltam.
Az ártatlanság és tisztaság minősége attól szép, hogy tudjuk, itt lenn az anyagban kivételesen van csak jelen.

Akkor vagyok önmagam, amikor merítkezem. Túlterjedve a fizikai dimenzión, jelen vagyok egy nagyobb és időtlen térben, a végtelen szeretetben.

A kegyelem tengerében fürösztesz minden nap.
Minden nap újra és újra, minél inkább vádolom magam, annál gyöngédebb vagy hozzám.
Ahol megkérdőjelezem magam, máris beáramlasz.

Vajon mivel érdemeltem ezt ki, hogy ennyire szeretnek?

Nem tudom, csak hálát és szerelmet érzek és tudom, hogy meg kell bocsátanom magamnak.
Mindent és hiánytalanul.

Az alászállás befejeződött, innentől felfelé visz az út.
Önmagam pokla megmutatta legmélyebb bugyrait.
És még itt sem, még most sem vagyok egyedül, mert aki engem a legjobban szeret, velem van.

Hála, hála, béke.

A Szerelem gyermekei vagyunk.

A félelem után

Amint ledőlt a bálvány, ártalmatlanul fekszik előtted, amitől féltél, újabb próbák várnak rád.

Nem elég, hogy egy világ dőlt össze, a félelem, mely e világot összetartotta benned, elpárolgott, a benned lévő aspektusok, melyek e világ részei voltak és ebből táplálkoztak, egyesült erővel rontanak rád.

Nem szabad megijedni.

Ha egy félelem sokáig fennáll, létrehozza az egyensúlyt. Jobban mondva bölcsességed létrehozza neked a túlélés lehetőségét azzal, hogy körbevesz, hogy stratégiákat ad a kezedbe és alszemélyiségeket hoz neked benned létre, melyek megvédenek a külvilág gyötrelmeitől. Ideig-óráig ez rendben is van.

Ha éppen bombáznak feletted és Te egy ilyen alszemélyiségeddel tudsz beszélgetni, aki figyel rád, meghallgat és szeret téged, máris gyorsabban telnek a halálfélelem percei, közelebb a túlélés reménye.

De amikor a bombázás már a múlté és még Te mindig ebben ragadva magadban beszélsz a már ott sem lévő másikhoz, az már nem oké.

Amikor a félelem elmúlik, hirtelen lehull a hályog a szemedről és itt dől el, hogy merre mész tovább.

Nem fog tetszeni amit látsz, ez biztos. Mindent látni fogsz, amit emiatt a félelem miatt cselekedtél vagy nem cselekedtél, az egész szemétdombot.

Te hoztad létre, ezt tudod. El tudod-e fogadni anélkül, hogy magadat vagy a másikat büntetnéd, okolnád, vagy magyaráznád a bizonyítványodat? Ne ess bele a csapdába, mert aki magyaráz, az ebből élt, egy aspektus, akit Te hoztál létre, hogy téged szorult helyzetedben támogasson. Nincs már helye melletted, de kapaszkodik. Mondja a magáét, "mert akkor ő és ott és akkor és nem tehetsz róla, ő a hibás .... blablabala". 

Résen kell lenni, a megszabadulás vár rád, ha ezekkel az utolsó démonokkal szembe tudsz nézni, és a helyükre tudod őket küldeni. Légy erős önmagadban és ne add át megint az irányítást, most már Te vagy a főnök.

Még egy nehezebben látható, de a mélyben finonam működő mechanizmus is a múlthoz köt, a félelemmel átitatott múltadhoz, és ez az ellenállás. Ez is védekezésképpen jött létre, mégis megakadályozhat abban, hogy változz, hogy szabadon áramolj az élettel és ne legyenek elvárásaid a hogyanokkal és miértekkel szemben.

Figyeld csak meg, hogy hol állsz ellent valaminek, vagy valakinek. Ha félsz valamitől, öntudatlanul is elfordulsz tőle, még véletlenül sem mész arra, ahol találkozhatnál azzal a félelemmel, nem adsz magadnak esélyt arra, hogy a félelem elpárologjon. Tehát, arra kell menni most már tudatosan, ahol a félelem árnyékát érzékeled. Igen, pontosan arra, mert ott vannak még azok a határaid, amiket tágítani célszerű és ahol még inkább önmagad lehetsz.

Ez lehet bármi. Ha félsz attól, hogy egy állás majd leszereli a spiritualitásodat és ettől Te beállsz a sorba, birka leszel, akkor vállalj állást. Ha attól félsz, hogy nem kellesz a pasiknak, mert már idősebb vagy és súlyosabb a kelleténél, döntsd el, hogy pedig Te tudatosan törekszel egy párkapcsolatra. Ha attól félsz, hogy a barátnőddel összeköltözve megromlik a kapcsolatotok, költözz vele össze.

Mi értelme félni? A félelemben eltöltött idő gyakorlatilag nincs. Amnézia, felesleges és fájdalmas. Amitől félsz, az legtöbbször csak a Te fejedben van. Ezért tegyél, hogy ezt megtapasztalhasd. Ha így van, akkor jó. Ha mégsem, akkor elfogadva a tanítást mondhatod, hogy mégiscsak intuíció volt és nem félelem.

Nehogy azt hidd, hogy ez nekem könnyű. Az elején tartok, de jól esik leírni mindazt, amire időközben rájöttem magammal kapcsolatban. És most először gondolom azt, hogy ez nemcsak nálam van így.

Felkutatni a félelmeinket, belenézni minden szürke sarokba, hogy van-e ott még valami ... ez nagyon fontos. Nincs is ennél fontosabb. Mi értelme van egy félelemben eltöltött életnek, ha nem az, hogy kiszabadulj és megtanuld kezelni.

És amikor már elmondhatod magadról, hogy nincs olyan szituáció, ember, vagy tapasztalat, amitől Te úgy félnél, hogy azt nem tudod kezelni, akkor valóban ÚJ EMBERRÉ váltál, akinek sejtjeiben a BIZALOM működik, mely egyben egy másik neve ISTENNEK.

UI: Még egy elmetrükk van ám ... a félelem a félelemtől, az az állandó és szinte spiri körökben általános "jól csinálom-e?" "eléggé tudatos vagyok-e éppen?" félelemről beszélek, ami könnyen fogva tarthat. Kit érdekel, le...om. Nem érdekel, hogy ki mit mond, vagy mit nem, ezzel is szembe fogok nézni, bár néha fájdalmas a kritika pont azoktól, akiktől nem várnád. De kinek és mit kéne bebizonyítanod? Senkinek nem kell semmit bebizonyítanod, ez a lényeg. 

ÉLNI FÉLELEM NÉLKÜL ÖNMAGAD ISTENISÉGÉBEN, KELL ENNÉL TÖBB?

ChE

Elválás a régitől

Új korszakba léptünk. Lezárult egy szakasz, egy olyan spirál fordult át önmagán,
mely messzi időkbe nyúlik és végre kiszabadulván a sötétségből, elérte önmagát.

Nem tudom hogyan történt.
Eddig is itt volt, itt bujkált a lehetősége,
de a szabadság mégsem mutatta meg még ilyen mély valójában önmagát nekem.

Most benne vagyok. (Csodálkozom is rendesen.)

Érzem, benne élek.
Szabad vagyok azoktól az erőktől és hatásoktól,
melyeket így utólag már nem is igen akarok számba venni.
Elengedtem őket szépen csendben, megtörtént a műtét.
Lehullt rólam minden, ami már halott.

Már nem zavar, nincs jelentőse.

A félelmeink betegítenek meg és választanak le bennünket, embereket, az egységről.

Pedig az EGYSÉG mindig itt van.
Csak nem érezzük, mert félünk valamitől, bármitől.
És az ego, az elme ilyenkor erőt vesz rajtunk, kiránt a bizalomból, a teljes körből,
s beledumál abba is, amihez pedig nem ért.

"Félelem-mentes állapot."
Istenem, ezt kerestem már Steinernél is. Ott olvastam erről először.
Mert azt, hogy félek, valódinak látszó, letaglózó félelmeim vannak, ezt már régóta tudtam.
Azt is, hogy hogyan vesznek erőt rajtam.
De a megoldás, nem volt meg.
Csak a hiánya.

Nem tudtam, hogy ez ilyen egyszerű.
"Bátornak" lenni könnyebb, mint félni.

Hogy ennek is milyen hosszú sora van elődeim életében.
Összes női felmenőim ettől szenvedtek.

Teljesen mindegy, hogy melyik oldalon állsz,
megfélemlítő vagy, vagy megfélemlített.
A hatalom játszmáját játszod és amíg félsz, vagy megfélemlítesz másokat, benne is maradsz.

Én féltem, olyan könnyű volt megfélemlíteni már gyerekként is.
Valahogyan a génjeimben hordoztam a "nem-ártást". Nem tudtam verekedni, kiabálni,
önmagamat megvédeni.
Nálam kisebb gyerekek simán elvertek. És én hagytam. Egyszer sírva mentem haza, hogy
Katika megvert. Anyám jól megmosolygott, aztán nem mondott semmit.
Nem kaptam tanítást, hogy "védd meg magad, te vagy a nagyobb",
vagy "üss vissza". De utólag nem bánom, nem is bánt. Ennek így kellett lennie.

A szelídségem védett meg később nagyon sok helyzetben és most,
átalakulásom döntő pillanatában olyan erőt adott nekem, amit semmi más nem tudna.

A "nem ártani" elv öntudatlan követése most, a múlttól való elválásnál olyan segítséget akkumulált, mely az eddigi szenvedésről való leválásnál azt okozta, hogy már nem az én világom, hanem a megfélemlítő világa dőlt össze.

Mindent megtettem, amit tudtam.
Tiszta a lelkiismeretem.

Amit hibáztam, elfogadom, magamhoz ölelem és szeretem.
Ezt tudtam, ennyi volt akkor a tarsolyomban.

Belső érzékeim mindig vezettek és én rájuk hagyatkoztam.

Most ünnepelek magamban, miközben együttérzéssel nézem, ahogyan az eddig általam
fenntartott világ a másikban éppen összedől.

Megkapta a "tanítást", megkapta az "energiákat", mindent átadtam neki, amit csak tudtam.
Beengedtem világomba, magamba olvasztottam, nem tartottam vissza semmit ... nem az elméjéhez,
nem a gondolaihoz és nem a testéhez szóltam, a lelkemben merítkezett.
Csak rajta múlik, mit kezd ezzel a tudással, ezzel a tapasztalattal.


Innentől az ő döntése, hogy visszaalszik, vagy irányba áll és változik.
Valamelyik életében kibomlik majd ez a tudás, ahogyan az enyémben is kibomlott.

Nem siettetem és nem várok el semmit.

Amit magamból adtam, ajándék.

Amit kaptam, az is.

Az ÉLET  GYÖNYÖRŰ és minden ízében egyedi.

Már nem félek, bármi lesz ... úgy lesz jó.

ChE

Átmintázás

Van itt egy minta a térben.
Egy előd rakta elénk, rakta le.
Csodálatos, mégis vannak benne hiányosságok,
kiigazításra, továbbfűzésre való
gondolatok, érzések és képek.

A technika, a hogyan, már megérkezett.
A segítséget kapom.
A feladat megmutatta önmagát.

Ennyivel tartozom még a mesternek és tartozom az embernek is.

Körülbelül két hónapig fog tartani a folyamat.
Addig valószínűleg csendben leszek.

Az átrajzoláshoz legjobb a csend és a pillanat varázsa,
a beleélés mélységében megszülető igazság-cseppek átélése
és a teljes odaadás.

Majd jelentkezem ...

Mindenkinek csodás napokat kívánok,
elmélyült és boldog decemberi napokat.

ChristOpherin

Boncolgatunk ... ("tejóóóégmármegint?" inkább a napsütés :))

(Ezt is leírom, pedig ez húzós, mondhatnám hegynek felfelé menet sok-sok hátizsákkal.
Néhány hátizsák itt is található, az előző honlapomon ... a gyerekkoromban történtek kibontása a boncasztalon.
http://kapcsolat-felvetel.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1190581)

Persze mindig vannak folyományok és szálak sokfelé.

Néhány ilyen szál most megmutatkozott és mivel teljesen új a hozzáállás, könnyebb az ugrabugra ezekből a bugyrokból kifelé.

Szóval volt egy félelmem, ami beterítette a világomat.

Még ideológiát is gyártottam hozzá magamnak ... persze, hiszen ez így biztonságos, kinek van kedve megint ugrani, pláne olyan sötétbe.

Megvolt az ideológia, "félek a világtól", meg "ez egy gyökérsérülés" és "nincs aki ebben segítsen".
Már kerestem is itt belül, hogy melyik gurunak, tanítónak teszem fel életem kérdését, hogy megoldja. Helyettem. (Na persze, tussolása a felelősségnek, abban jó vagyok.)

Szóval volt ez a félelem, mely elválasztott, határozottan éreztem, hogy elválasztott a többi embertől.
És ezt igazából nem is félelemnek neveztem magamban, hanem határnak és - valljuk be őszintén legalább magunknak - azt gondoltam, ez már így is marad.
Ez a valami itt van, elfogadom és kész.

(A fenéket!)

És akkor jött valaki és megtanította nekem a bátorságot. Jó, mi?
Hirtelen, de azért mégis kellett idő hozzá ... paradox helyzet, de jóval később, a találkozás után hirtelen az ő szemeivel is láttam magam, és ez segített, ez az egyetlen gondolat- és pillanatmegosztás.

Itt volt bennem ez az idealizált elszakítottság érzés, amit lenyomtam a mélybe, mondván, ezzel már semmit sem tehetek. Aztán mégis elkezdtem bontogatni, a pillanat hatására.

Felszeleteltem félelem-darabokra.
"Félek a világtól", "félek a nyilvánosságtól", "félek az emberektől", "félek a férfiaktól", "félek a szerepléstől" ... mennyi mantra, istenem.

Ez utóbbi hozta fel az első komoly élményemet újra a gyerekkoromból,
(sírtam is, mint egy kisgyerek)
azt a bizonytalan érzést, hogy "jó vagyok-e?" és "menekülni szeretnék", "senki nem véd meg" ....
semmi extra, tényleg, csak láttam magam, ahogy kötelezően hozom a gitáromat és érzem, hogy játszanom kell rajta a ritkán látott s ezáltal idegenként előttem álló rokonoknak, ha akarok, ha nem.
Kínos, egyszerre érzem önmagam és a szüleim érzéseit ... Persze ez a dicsekvés a gyerekkel, ez már egy korábbi élmény-mag, de a gitárosdi még mindig nagyon élő emlék.

És ebből aztán jött a többi felismerés, szépen sorban ...  hogy menekülőre fogom, ha lehet, ha valaki közeledni próbál, nehezen megy az ismerkedés - mert az az alapvető élményem, hogy produkálnom kell magam, eljátszani, hogy okos, ügyes és szép vagyok ... pedig milyen régen volt, talán igaz sem volt.

És tessék, újra itt van a bizalom kérdése.
Az unalomig ismételt és megírt és megénekelt BIZALOM a világban és magamban.
Mert ez a kettő egy és ugyanaz.

Kifordítom-befordítom ... mégis ...

Hiányzott a közeg és - valljuk be őszintén - még mindig hiányzik, melyben az a riadt kislány lubickolva gyógyulhatna. Hál'isten a gyerekkoromért talán még/már nem vagyok felelős, de ami azóta történt és történik, már igen.

Kemény leckék ezek önmagamnak, de ha már elkezdtük, végig fogok menni rajta.

Mivel kaptam egy új nézőpontot önmagamról, azaz tudok én "férfiasan bátor is lenni, ha akarok :)" ... így már könnyebb, sokkal könnyebb lesz.

Köszönöm, hálás vagyok.

Van tovább is ... de a többihez egyelőre még erőt gyűjtünk.

A lehozott titkok és ismeretek megvalósulása útjából egy-két sziklatömb elmozdulni látszik.

Hála, hála, béke!

Gyógyulás Szentélye

1.

„csak legyél együtt vele"

LEGYÉL EGYÜTT BÁRMIVEL, AMI VAN

ne told, ne állj ellent, de ne is húzd …. egyszerűen csak legyél

a befogadás is a megismerés része … a felismerésé, 

de a csendes együttlét az, ami gyógyít … és igaz ez bármely sebre, fájdalomra, drámára …. bármely részünkre, mely felismerve először még elfogadhatatlannak tűnik ….

légy együtt vele, ne ítélkezz, bármi van

és akkor látni fogod, hogy

A BENNED LÉVŐ ERŐ ERŐSEBB MINT A KÖRÜLÖTTED LÉVŐ EGÓK EREJE EGYÜTTVÉVE

Ez van.

Folyamatos változásban

Van, ami nem változik, és van, ami igen.

Új nézőpont, új energiák.
Visszatükröződés a külvilágban.

Elengedés, szembenézés.
Letettem egy régi félelmemet, de ehhez kellett valaki kívülről, hogy rámutasson.

A félelem bennem volt, de amitől féltem, az kívül is megjelent.
Hogy segítsen.

Jól ki van ez találva.

És most? El is tudtam fogadni ezt a segítséget.
Nem toltam el, vagy kezdtem el okoskodni, hogy "én ezt már tudom".
Mert lehet, hogy tudom, de ez csak hideg tudás, a valódi az, amikor
meg is élem, hogy megszabadulok.

Először elmerülés, feltérképezése a "problémának",
majd kiugrás, szemlélés, hátrább lépés.
Aztán végiggondolás, az elme is hagy dolgozzon ...
újabb szintek lefelé, kifelé,
DE a végén kell egy elhatározás,
egy konkrét tett, vagy valaminek a megváltoztatása.
És ez bármi lehet, csak más legyen, mint a régi volt.
Mert ha Én változom, mindenki más is velem együtt
változik és ha az irány is jó,
a harmónia magától érkezik
és marad.

Szinte már el is felejtettem, hogy pár nappal ezelőtt mégis mi volt annyira

rémisztő.
Sőt, valami új érzés, valami új szín, új erő van itt.
Valami kioldódott és beáramlott.

És ez így működik.
Köszönöm, hogy megmutattad.

Azóta sok minden áramlik oda és vissza.
Éjjeli felriadás, beszélgetés álomszinten.

Választások, irányba állás van.
De most már nem hanyagolva a tetteket.

Eddig elmenekültem, mert odaát békére találtam,
erőt gyűjtöttem és tisztogattam.
Elkövetkezett a tevés ideje.
Nemcsak tudni akarom már, hanem csinálni, tenni.
És ez itt a lényeg.

Fülön fogva magamat, mint kisgyereket, mindennap tenni,
hozzátenni ahhoz, amit már egyszer megálmodtam.

Kértem a szenvedélyt, úgy látszik, érkezik. :)

Hála és béke!

Elmúlt napok

Volt itt minden a napokban.
Szerelem, izzás aztán kétségbeesés.

Előző élet férfiként? Női rész teljességével ... Érdekes élmény, csak csúnya vége lett.
Táltoslét, börtön, méreg, öngyilkossági kísérlet, lefejezés .... csúnya dolgok.

Ezzel még dolgom volt, ez is mindig visszatért, maga az érzés, az értelmetlen élet érzése és a bezártság.
Remélem sikerült elengedni.

De még valami.
Hogy ott és akkor megnyilvánult a teljességünk. Férfi testben.
Vagy átjött a másik felem egyik élete ... ez is lehet.
Na, kemény volt, az önmarcangolásom jó része innen (is) eredt.

... de már vége, VÉGE!!!
És ez jó.

Némi düh és türelmetlenség is érkezett.
Most értem, hogy mit jelent az a mondat: "nem lesz türelmed a többiek színházához, az egójukhoz és a játszmáikhoz".

Újra elfogadás, elfogadás és elfogadás, önszeretet és béke.
Együtt-érzés, azaz együttlét az érzésben. Igen. Ez a kulcs.
Nem engedni befonni, befonatni magad, mégis együtt lenni az érzésben bárhol bárkivel és bármiben, ami van.
Mert EZ AZ ÉLET.

Hála, hála, hála.
Béke.
Köszönöm!!!

Még mindig ez az élet ...

Van úgy, hogy mélyrepülés van.
Na nem olyan nagyon, csak nem süt a Nap.

Ahogy kívül, úgy belül.
Elfogy az erő, átmenetileg homályba vész egy-két dolog.

De pont ez kell ahhoz, hogy újra és elemi erővel előjöjjön az, amivel még dolgom van.
Ami visszahúz a múltba, a múltamba.
Ami átvett minta, ami a túléléshez kellett, de már nincs rá szükségem.



A napokban többször megkérdeztem magamtól, hogy "miért is választom még mindig a kevesebbet?'

Kemény kérdés.
Erős és nehéz érzések kísérik.
A válasz és a vele járó képek, érzések nem kellemesek.
Visszavezetnek nemcsak a gyerekkoromba, de anyám fogantatásom előtti életébe, nagyanyámmal való viszonyába, gondolataiba és érzéseibe.
Örökölt reakciók és válaszként létrejött minták.
Egymás ellen elkövetett bűnök, csupa jó szándék, mégis szenvedés.
Szenvedtetés ellenállás nélkül.
Cserébe mélybe nyomott érzések, düh és el nem fogadás érzése.
Egy szerelem megakadályozása, érzelmi zsarolás, kényszerítés, a  bimbózó nő "meggyilkolása" anyámban, erőszak, szégyen.


Mindez az anyai ágon hosszan és erőteljesen jelen van.

Mennyire jó lenne itt már az a múlt idő!
De úgy látszik ezt most nem úszom meg.

De mi közöm nekem ehhez egyáltalán!
Már megtettem, elfogadtam és elengedtem.
Mégis itt van, megint.

Az én életemben hogyan is jelentkezik mindez?
Hát igen.

A gyerekkor, az első minták.
Elfogadás és támogatás hiánya.
Kommunikáció és megértés hiánya.
Félelem, gyerekkori magány, depresszió.
Elhagyatottság érzése.

"Egyedül vagyok és nem számíthatok senkire."

Nekem kell ezt újraírnom, elengednem, kibékítenem magamban,
először magamban,
majd bennük, meghívva őket a közös SZER-re,
ahol elengedjük és megbocsátják egymásnak mindazt, amit valaha tettek, vagy nem tettek.

Kemény.
Még mindig nem tudtam kibékíteni őket, pedig már sokszor próbáltam.
Anyám és nagyanyám még mindig "haragban" vannak, valamely szinten még mindig itt az a pókháló, amibe ők beleragadtak.

Elengedés és elfogadás."Türelem, menni fog."

Hogy is mondta nekem egyszer valaki: "Ezt az életünket jól elbaltáztuk."
Akkor nem értettem, hogy miről beszéltél, ma már értem.

Ez egy folyamatos karbantartás igénylő élet, pont olyan, mint amikor bolygóközi utazásra indulsz, csak a járgányról néhány dolog lemaradt, ezért időnként muszáj az automatikáról kézi irányításra váltani .... de nem baj, odafigyeléssel minden pótolható ...

ÉN pedig rendületlenül figyelek!
Szerencsére.

UI: És most akkor lehet, hogy abba a jó kis űrbe megint ez csúszott be? Hogy az a .... !  :)

Elmúlt életek - 1.

Vajon hány életet kell még meglátnom?
És miért is tiltakozom ellene?

Talán, mert fájdalmat okozott.
A régmúlt fájdalmát hozta elő.

Eltoltam magamtól, átadtam NEKED.

Most újra itt van.

Már nem fáj.
Talán tényleg meggyógyult? Meggyógyítottad?

"Ezért vált le, de nem tud nélküled létezni, fogadd vissza."

Engedem, ami történik.
A szívemben vagy, a szívemben vagytok.

A SZÍV mindig bölcs(ebb).
És a test emlékezik.

Sejtjeimben létezel, együtt táncolunk.

2012. 12. 03. Kereszt-letétel

Eloldódtam.
Egy újabb szálat sikerült felgombolyítani és elengedni.

Most már ez is a helyén van ... hála ... hála!

A CSALÁD EGYÜTT VAN.

A mai fizikai túra régi energiákat hívott elő és szabadított fel.
Átengedtem magamon a fájdalmat, ami kikívánkozott a térből, a földből, a kereszteződött idővonalakból.
Már nem fáj, ha csinálom, átmegy rajtam és béke van.

Tudom, hogy kereszteket oldottam.
A sajátomat, mely össze van, volt fűzve ezzel a hellyel.

A mai nap a trianoni oldás folyománya volt, és most már nemcsak Rákóczi és Mátyás, most már Attila is JELEN VAN.

Béke és szeretet.

ÁRADUNK.

Árnyék-én 2. - az öngyilkos

Akkor most nekifutok és leírom ezt is. Éppen ideje van. Már annyiszor meggyötörtem és gyötörtettem magam ezzel a történettel, hogy most már tényleg leteszem. Felfűzöm arra a nyakláncra, amely a múlt szépségeit, bölcsességeit tartalmazza és tovább lépek.

Adva van egy történet, sokszor éltem újra át. Ahányszor a mennyekbe emelkedtem, annyiszor húzott vissza.
Köztem és közte(d) feszül, egy élet, ami fájdalmas véget ért és ami létrehozott egy sebzett lélekrészt, egy mintát. A lélekrész bennem van, de ott van a másikban, a szeretett másikban is. Ezért teszem le, mert el szeretném engedni nemcsak a fájdalmat, de mindazt a kötést is, amit ezzel a részemmel azóta létrehoztam, ami gátol mindkettőnket, ami visszahúz és újra és újra belenyom az elveszettség és hiábavalóság érzéseibe.

Már megbocsátottam, már elengedtem, már átírtam ... megváltoztattam a történetet, a végét, a párbeszédeket, mindent megpróbáltam, megpróbáltunk, mégis visszatér ez a minta ... talán azért mert nemcsak bennem ég ez a fájdalom, hanem valaki másban is ... aki talán nem is emlékszik, csak érez valamit, keres valakit. Emlékszik a veszteségre, a fájdalomra és ott van benne az az égető hiány, amit nem lehet ép ésszel felfogni és elviselni sem. Éget.

Régebben azt gondoltam, hogy nem írom le, nincs benne tanulság, csak a fájdalom és szomorúság van. Olyan mint egy szentimentális mese, egy rossz filmforgatókönyv. De beláttam, azzal ha leírom, kívülre helyezem, elengedem végre. Akkor is ha fájdalmas  ...  nekem ez működik.

"A lány a vizet bámulta, a tenger morajlását hallgatta. Nézte a holdat, ahogyan ezüst hidat rajzol a víz tükrén és tudta, hogy hamarosan vége lesz. Nem akar már semmit, nem érez semmit. Teljesen kiürült. Nincs benne már semmi és senki, már őt sem akarja. Csak a halált.

Azon a napon, amikor a fájdalom kezdődött, reggel vidáman ébredt. Ma kihajóznak, vele és ketten, elmennek innen, ebből a kicsinyes és visszahúzó városból és csak ketten lesznek, végre tanuk és titkolózás  nélkül szabadon szerethetik egymást. A ládák már készen, az utazás izgalma belengi a házat. A szolgák tüsténkednek, szorgoskodnak, jövés-menés, nevetés. Nem fog hiányozni semmi, hiszen együtt lesznek.

A csomagok, az élelem már fenn vannak a hajón, a kapitány és az őrök is itt vannak, de hol van ő? Vajon mikor ér ide? A lány tudja, hogy sok a dolga, hogy apjával még szót kell váltania, hogy megbeszélése van az udvarban ... mindjárt itt lesz ... már jön is.

És valóban, a távolbanl lovasok csoportja bontakozik ki a porfelhőből, élükön a valaha látott legszeretetre-méltóbb férfival. Már jön, itt van, mindjárt indulnak! A parton és a hajón is izgatott jövés-menés, még egy-két ládát felraknak, majd a katonák feszes léptekkel elfoglalják a hajót. Ő lent áll és integet. Miért nem jön már? Bárcsak már itt lenne és átölelne!

Az igazság ereje hirtelen óriási ütést mér a lányra. A szívében érzi, amit még csak sejt, de egyre inkább nyilvánvaló. Nem együtt utaznak! Az egész csak egy színjáték volt! Ő ott áll a parton és mutatja, hogy indulhatnak. Nem, neee!!!

Már késő, a hajó elindult, egyedül, nélküle. Ez a pillanat olyan fájó, hogy nem lehet szavakba önteni. A világ összedőlt, forog vele, nem érti, ez csak valami tévedés, rossz álom lehet. Gondolatai mint rizsszemek kopognak koponyájában, a szél hatalmas erővel belekapaszkodik a vitorlákba és a hajó egyre gyorsabban siklik a vízen.

Pontosan egy éve történt, azóta sem hír, sem látogató, semmi. Elfelejtett, nem akar, gyáva volt megmondani, hogy nem őt választja, hanem az udvart, az uralkodást és a hatalmat. Ezt megérti, hiszen mit is  tudott volna neki nyújtani ő ehelyett. De a hazugság, az árulás, az fáj.

A gyönyörrel teli órák, a közös tervek, a nevetése, az illata mind-mind szertefoszlott és nem hagyott maga után mást, csak ürességet. És ebbe az ürességbe egy ideje a halálvágy költözött. És ma éjjel megteszi, vége. Innen nincs tovább, minek a test, ha már csak a gyötrelem lakozik benne. Szép lesz, itt fog ülni és nézi a habokat, a tenger végtelenségét, az otthont ott a távolban és őt, akivel élni rendelte az ég. .... Lassan, fokozatosan múlik el belőle az élet ... nem szenved, elalszik szépen ... az utolsó, amit érez, a tenger illata és a holdfény íze ...."

És ezt a képet most újra átélve és belehelyezkedve lassan belehelyezem egy rózsaszín gömbbe, majd kilépek belőle. A gömb egyre halványul, egyre kisebb és kisebb lesz, már elfér a tenyeremben és igazgyöngyként csillog. Nincs már rám hatással, csak a tapasztalat bölcsessége és az elfogadás szépsége hatja át. Ez volt a múlt és ez egyben a gyógyszer is. Elengedem és minden kötést, kötődést, mely ezzel a történettel kapcsolatos most feloldok és kioldok magamból. Visszaadom a részedet és visszaveszem a sajátomat. Nem kísért már árnyként ez a fájdalom, mert elmúlt, vége van.

Nem tartozunk egymásnak, szeretetben elfogadlak és szeretlek, köszönöm a játékot. És most küldök neked egy szeretetteli érintést, hogy a hiányt, amit előidéztem benned, feltölthesd önmagad és világod szeretetével.

SAJNÁLOM, BOCSÁSS MEG, SZERETLEK.

LÉGY ÁLDOTT ÉS TELJES!

Árnyék-én - családi örökség

Jó kis feladatot kaptam, csak kapkodom a fejemet időnként.
Visszakaptam egy részemet, nevezhetjük az árnyékomnak is.
Női rész, itt hordozom magamban, de érzem, hogy nemcsak hozzám tartozik.

Mióta itt van, dolgozunk is egymással rendesen. Képes kibillenteni és olyankor csak hosszas kínlódás után veszem észre, hogy most megint  nem-én vagyok jelen, hanem ő.

Többféle sérülése is van. Érdekes módon tudósít ezekről.

Például az egyik hajnalon félálomban azt látom, hogy apai nagyanyám áll előttem és rettenetesen fél. Tördeli a kezeit és mintha várna valakit. Hirtelen megvilágosodik az egész történet. Tényleg csak egy villanás, nem több, de mindent értek. Hogy nagyapám terrorizálja, ő fél, de mi mást is tehetne, igyekszik megfelelni, a gyerekeit félti. Apám ifjúként anyám mellé áll, elmegy dolgozni, keresetéből él a család, mert nagyapám duhaj lévén, a sajátját a kocsmába viszi. Részegen sok minden történik a hálószobában is, erőszak és minden egyéb. Borzasztó érzés, érzem a félelmet és a tehetetlenséget.

Aztán érkezik az oldás, látom és érzem, hogy egymás elé állnak és kopogtatják a korona csakrájukat, a harmadik szemüket és a szívüket egymás után, először nagyanyám saját magának, majd nagyapámnak, aztán  keresztben egymásnak mormolva a szavakat: SAJNÁLOM, BOCSÁSS MEG, SZERETLEK. Saját testemen érzem, ahogy ürül a bánat, a neheztelés. Amikor "kész", megölelik egymást. Ekkor apám szemeit látom felvillanni, majd ő is beáll a körbe, ugyanez a szertartás egymással ..... majd tovább ...  én jövök. Érzem az oldódást, a fájdalom és félelem kioldódását, amit előre és hátra is elküldök az időben.

Még aznap újra végiggondolom az egészet. És persze párhuzamba állítom anyám családjával. Ott is találok nyomokat. Lesz még itt is tisztogatni való bőven.

Megtaláltam a férfiaktól való félelmeim családi gyökerét, ami nagyon mély és meglehetősen vastag.

Ugyanakkor tudom, hogy nem véletlenül születtem "bele" ebbe a családba, ugyanis ez a fajta félelem és neheztelés bennem is bennem volt születésem pillanatában .... de ez már egy másik történet, az árnyékom másik arca ... talán majd egyszer azt is elmesélem.