Ember-s-ég

Nehéz leírni, de megteszem. Bármikor vissza lehet aludni. Bármikor.

Milyen okból és miért tenne valaki ilyet? Erre is sokféle válasz van.

Talán amikor eltemet a múlt sötét árnya és a jelen kilátástalansága ...

Láttam ilyet. ÉREZTEM ILYET.

De mint minden, ez is ideiglenes. Semmi sem örök, csak ami AZ.

A látszat, a kétség, a reménytelenség mind-mind egy-egy maszk a múltból, ami most visszatért, hogy elrettentsen, vagy beolvadjon.

Tettem valamit, választottam valamit. Azt, hogy mindent, minden részemet visszahívom, hogy ne legyen belőlem senki száműzött.

És most ezt nyögöm, tudom, hogy ez is mind én vagyok.

És hogy volt már hasonló visszahívás, de akkor itt volt mellettem ő, aki vezényelte és vigyázta lépteimet.

Most egyedül kell ezen végigmennem, akkor leszek csak valódi és egész. Ha a belső karmestert tudom újra a saját belső zenekarom elé állítani és ők észreveszik és hallgatnak rá és elkezdenek harmóniában létezni újra.

Egyelőre még csak a káosz van, sok-sok hangszer szól, főleg szomorúan, mert egy fontos részemet még mindig nem integráltam. És nem is taszíthatom el, amíg át nem érzem a fájdalmát. És bár tudom, hogy ez a fájdalom nagyon régről és messziről érkezett, de minden egyes létidőben rakódott rá újabb és újabb réteg, ami összeállt egy "nem hiszek az emberiségben", "nem hiszek az emberben", "nem hiszek a barátságban" szólamban. És ez borzasztó. Nekem is borzasztó ezt hallani, de ki kell mondanom, mert ez a gondolat és érzés abból a tehetetlenségből ered, amit az általam valaha átélt áldozatok fájdalma és magára hagyatottsága üzen. A tehetetlenség, a szégyen és az űr érzése. A zuhanás egyre mélyebbre, és a "tudás", hogy nincs megoldás és nincs megváltás.

Ez a részem mutatta meg nekem azt is, hogy ebből két út lehetséges. A totális érzéketlenség megoldása, amikor nem érdekel semmi, nincs fájdalom és szenvedés, de öröm sincs. Sem nevetés. És másnak sem a környezetemben, mert akkor megfagy a levegő. Vagy a teljes összeomlás, a totális szégyen és a rettegés szentháromsága. Hogy ez már mindig így marad, hogy bárki bármikor bánthat és összetörhet és nincs segítség, nincs erő, ami ebből kiszedhetne. Hogy is mondta Ő a kereszten? "Miért hagytál el engemet?" És nem, nem akarom hozzá hasonlítani magamat - de ez is egy minta. Hogy a legnagyobb testi-lelki szenvedésben elhagy az isten is, a belső istenünk is, mert nem fér hozzánk, annyira összeszűkül minden csatorna, amin bejöhetne. Hogy a testi-érzelmi stressz kiöli belőlünk a lelket is és onnantól dupla szégyen, fájdalom és önbeteljesítő jóslatunk végzete vár ránk: "bennünket senki sem tud szeretni".

Pedig ez nem igaz.

És itt, ebben a helyzetben nem segít a spiri tanácsok sokasága - "engedd el", "nézd más nézőpontból", "már elmúlt". Nem, ebben csak az együttérzés segít, az együttlét ezzel az aspektussal, hogy tudja, ő is létezik és igen, jogos a fájdalma, a haragja és a léte és nem kell elbújdosnia azért, mert mi emberek nem tudunk szembenézni azzal, amit tettünk másokkal, saját magunkkal, a szeretteinkkel, vagy az ellenségeinkkel.

Amíg ezt az emberiség nem lépi meg, hogy mindenki egyenként belátja, hogy az erőszak, mások bántása és megsemmisítése fizikailag, érzelmileg, vagy csak szóban - nem vezet sehová.

Mert ahol erőszak van, ott áldozatok. Ahol áldozazok, ott tettesek. És egyszer áldozat vagy, egyszer tettes. És viszont. Aztán már egyszerre vagy tettes és áldozat is. 

TUDOM HOGY EGYSZERRE VAGYOK MINDKETTŐ ÉS HOGY NEM LEHET EZT A KÉT OLDALÁT A BÁNTÁSNAK KETTÉVÁLASZTANI, MERT EGYEK. Ahol áldozat vagyok, ott tettes is, mert ha mást nem, de magamat bántani fogom, vagy a környezetemet, vagy a szeretteimet, de valahogy tova fogom ezt görgetni, mert másképpen nem tudom túlélni.

És jön a fogat fogért meg a többi baromság és ennek soha nem lesz vége. Soha. Kivéve, ha mindenki belül és kívül is azt mondja, hogy ELÉG.

NEM LESZEK ÁLDOZAT ÉS NEM LESZEK AGRESSZOR. BÉKEHOZÓ LESZEK ÉS NEM ENGEDEM HOGY MÁSOK ÁRTATLANOKAT BÁNTSANAK BÁRHOL ÉS BÁRMIKOR.

Kimondani sem könnyű, de cselekedni még nehezebb. Nehéz bekopogni a szomszédba, amikor ölik egymást a felek, de muszáj lenne. Nehéz rászólni egy szülőre, aki éppen szóban bántalmazza a gyermekét a füled hallatára, de muszáj lenne. És nehéz beleavakozni fiatalok játszmájába, amint éppen porig alázzák egy társukat a nyilvánosság erejét is használva, de muszáj lenne.

Mert ez még mindig csak a felszín. Hol van ettől az intézményesített erőszak?

- a tanár, aki terrorizálja a diákokat, 

- a főnök, akinek nem mernek visszaszólni a beosztottjai még okkal sem, 

- a pap/hittérítő, aki megátkozza, aki kilóg a nyájból,

- a politikus, aki valahogyan mindig jól jár és gazdagszik

- az orvos, akinél nem gyógyulnak a betegek, de a vagyona mégis nő

és még sorolhatnám.

Legyünk végre felnőttek!

Állítsuk meg ezt az évezredes - évmilliós szokásrendszert!

MONDJUNK NEMET AZ ERŐSZAKRA, DE ÚGY HOGY KÖZBEN ÁLDOZATOKKÁ SEM VÁLUNK.

MERT NEM MÁRTÍROK KELLENEK, HANEM ISTENEK.

EMBER-S-ÉG EGYÜTT.

És ez így van.

Honnan tudod, hogy megvilágosodtál?

(Segítségképpen némi mankó, a többi úgyis jön magától.)

1. Nem félsz a haláltól. Egyáltalán. Sőt, néha már várod, mert itt maradni nehezebbnek találod. Nincsenek öngyilkossági gondolataid, ezzel ne keverjük össze. Nem félsz, mert tudod, hogy nincs halál. A halál egy dimenzióváltás, egy tranzit. Kilépés a már használhatatlan testből, de te attól még vagy, leszel, örökké.
2. Mások haláláról is tudsz másképpen gondolkodni. Kimondani nem mindig lehet, de azért mások haláláról is azt gondolod, mint a magadéról. Tranzit odaátra. Szomorúságot természetesen érezhetsz, ha egy élet hamarabb ér véget, minthogy kimaxolta volna a lehetőségeit. De ez nem rajtad, vagy azon az emberen múlik. A halált odaátról, magasabb szintről rendezik, jobb elfogadni, ha jön és nem a test lélek nélküli meghosszabbítására gyúrni. Mert most ez van, hosszú élet gyógyszereken, testi kalitkában. 
3. Nem érdekel, hogy ki mit mond, vagy hogy mit vár el a társadalom. Mindent magadon áteresztve gondolsz újra a belső igazságpontodból. Átérzed, hogy ez sokkoló másoknak, ezért csak annyit osztasz meg ebből, amit éppen ott és akkor helyesnek, igaznak érzel. Nem többet. 
4. Nem térítesz. Semennyire. Magadat adod és tudod, hogy ez elég. Nem az elme fog megvilágosodni és nem is az ember. Az ember inkább csak útban van. Amit tehetsz, hogy jelen vagy és ez a jelenlét kiterjedve ad a másik embernek egy esélyt, hogy saját részeit érzékelje, azokkal találkozzon.
5. Feltételek nélkül szereted magad. Minden részedet. Minden részedet engeded létezni és együtt tudsz lenni vele, akkor is ha hülyeségeket gondol, vagy beszél. Nem te vagy.
6. Nem dolgozol magadon. Nem oldasz és nem tisztítasz. Csak hagyod, hogy történjen, mert ez magától megy. A tisztaság és a tudatosság a természetes állapotod, a többi csak maszat, csak elmebéli trükk. Másokat sem tisztogatsz, tiszteletben tartod a terüket, hiszen az az övék és a saját választásaikat tükrözi. Ha segítséget kérnek, adhatsz, de csak a jelenlétben, azon keresztül, különben ego és elmetrükk lesz belőle. Persze ehhez lehet színházat rendezni, hiszen az emberi elme ezt várja, kiszolgálhatod, ha neked is kényelmes.
7. Nincs véleményed. Általában üres vagy, nem tudsz valami mellett és ellen érvelni, kivéve, ha az a belső igazságodból fakad és fontosnak, relevánsnak érzed. Így nagyon könnyen kívül találod magad az emberi kapcsolatokon, hiszen nem lehet téged bevonni drámákba, konfliktusokba, perpatvarba. Naívnak tűnsz, pedig csak nem érdekel többé.
8. Semmit sem keresel. Semmit. Sem szerelmet, sem társat, sem gazdagságot, sem nyugalmat. Tudod, hogy mindig minden rendelkezésedre áll, csak engedned kell. Ebben is átengeded az irányítást kiterjedtebb részeidnek és ez végtelen nyugalommal tölt el. 
9. Tudod, hogy a végtelen szeretet/szerelem tengerén úszol és hogy ezt bárhol és bármikor érzékelni tudod, ha befelé és kifelé egyaránt nézel, akkor is. Soha sem vagy egyedül, soha többé nem vagy "csak "ember, hanem felébredett lény vagy emberi testben, s ehhez tartod magad. Megadod magadnak a méltóságot és tiszteletet.
10. Tudod, hogy tökéletes vagy, de nem hibátlan. Hibáidon nevetsz, akár már akkor, de később mindenképpen. 
11. Nem követsz senkit, magadat követed. Szuverén vagy és másoktól is ezt várod. 

Néhány tévképzet a megvilágosodott/felébredett/realizált mesterekről:

• Tökéles külsővel rendelkeznek, nagyon vozóak, szépek. - Ha valaki már úgy születik újjá és megtartja képességeit, ez igaz lehet rá. De aki ebben az életében, ebben a sűrűségben realizálta magát, az lehet egy beteg, megsérült, roncsolt testben is. Nem fontos. A test újjápítése nem mindig lehetséges és emellett időigényes folyamat.
• Mindig mindent látnak és tudnak. - Hát nem, nem mindenki szerzi meg egyből az összes klasszikus képességet. A különböző érzékszervek idővel kinyílnak, de ez nem fontos. A tisztán érző képesség és az igazságpontban való tartózkodás mindenkinél másképpen alakul.
• Mindig tanítanak is. - Csak ha ezt vállalta, vagy ha ez a természetes létmódja. Vannak rejtőzködő mesterek, akiknek nem dolga a tanítás, mert akadályozza őket az ismertség. Ezért nem ezt az utat választják, de attól még nagyon fontos a jelenlétük.
• A közelükben gyógyulnak az emberek. - Idővel ez lehetséges, de lehet, hogy először sokkal rosszabbul lesznek, mert felhozzák a mélyből eltemetett hazugságaikat. Mindenki csak saját magát tudja gyógyítani azáltal, hogy kapcsolódik a jelenléthez és ezáltal önmaga kiterjedtebb részeihez. A harmónia gyógyít, nem a mester.
• Nincsenek káros szenvedélyeik, egész nap csak az elvárt klisének megfelelően mantráznak, énekelnek. - Hát ja. Ez sem igaz, annyiféle mesteri lét lehet, ahány ember. Nincsenek klisék. Vannak minták, Jeshua, Buddha, Mani, de itt az idő ezekből kilépni, mert már unalmasak. :D
• Nincsenek szélsőséges érzelmeik. - Vannak szélsőségek érzelmeik, csak azt nem úgy élik meg, mint előtte. Energiának érzékelik és akként kezelik. 
• Szűzies életet élnek. - Hát, nem. Van aki, biztosan. De elsősorban nagyon élvezetes, érzéki életet élnek, és nem elsősorban a szexualitásban. Mindenben. Az emberi érzékszerveken túl érzékelnek és ez sok esetben ellentmond a szűziességnek. :D

Itt abbahagyom, pedig lehetne még folytatni, ennyi egyelőre elég lesz. Remélem emészthető lesz így és sokan magatokra ismertek.
Nagyon nagy szükség van realizált/megvilágosodott mesterekre.
Kívánom, hogy egyre többen legyünk.

:)
FK

Légy a most!

Adott ez a vírus helyzet.

Nagy a káosz, a világ megállt.

Meg kellett állnia, nem mehet tovább, ami eddig folyt!

Elemésztjük a bolygót, tönkretesszük az élővilágot, egymást, szennyezzük nemcsak a biológiai-fizikai világot, de a szellemit is.

Mit gondoltál, meddig mehet ez még így?

És a vírus egy nagyon finom dolog egy háborúhoz, vagy atomkatasztrófához képest.

Örülj neki. Tényleg.

Ó, istenem, hát nem tudsz az eddigi életedben megszokott teljesen felesleges és káros szokásaidról lemondani? Nem tudsz elengedni, lemondani, felajánlani és változni?
Sírsz, hogy napi 24 órában a gyerekeiddel kell foglalkoznod?

Hát mégis mire számítottál?

Hogy majd életed végéig csak a netet bámulod és nem lesz semmi dolgod, amihez fel kell nőnöd?

Hát tévedtél.

De figyelj nagyon, mert muszáj.
Rajtad múlik a jövő.

Hogy mit választasz és mit kérsz.
Rajtad, egyedül rajtad, ember!

A kényelmet választod és a "semmit se kelljen csinálnom, oldják meg mások"-at választod? 

A nyafogást, a véget nem érő csetelést és a virtuális handabandázást választod?

Vagy végre felállsz, megrázod a fejed és megteszed, amit már régen meg kellett volna tenned: felelősséget vállalsz a tetteidért, a szavaidért, a teremtéseidért és a környezetedért.

És nem, nem kell félned, hogy jön az antikrisztus.
Nem.
Pont ellenkezőleg.

Krisztus magok csíráznak, növekednek és virágoznak.

Mindenkiben. Csak engedd meg s érezni fogod.

Ehhez kell a csend és a béke.
Kívül már megkaptad.
Engedd, hogy belül is meglegyen.

S akkor ...
Csodák történnek, ahogy mindig is el volt tervezve.

Légy a most.
A mindörökké már megvan.

ChE

Felemelkedett létezés félig a sötétben

Tudom, tudom.

Mi ez már megint, amit fogalmazok, ami betört ide és meg akar jelenni betűkben és érzésekben bennem.

A napi mókuskerékben az EMBER nem látja át, nem is tudhatja, mi vár rá, vagy miért van oly homály.

Figyelve a társakat, akikkel együtt indultunk, nagyon sok utat látok, melyek mind mások, egyben hasonlóak csak, hogy az utazásnak soha nincs vége. 

Mindig van újabb, de mindig van más, és létezik, igen létezik felejtés is, melyből újra fel lehet és kell is ébredni.

Az amnézia nálam segítség volt, megvédett olyan emlékektől, melyeket még nem tudtam integrálni. A képeket, az energiát és a tudást átvette más, meglátta más és elsírta helyettem más közös könnyeinket, nekem már csak a kis halál, az eddigi életem teljes összeomlása jutott.

Nehéz volt ebből felállni, visszajönni.

De most, hogy a "véletlen, ami nincs" oda vezetett, amit már tudtam, csak elfelejtettem, hogy ezzel az életemmel olyan tudást és tapasztalatot kell magamba szívnom, melyet majd odaát (is) boncolgatva - és jó esetben már itt lenn megváltva - tudok a legtöbbet adni ahhoz a folyamathoz, amiben részt veszek.

Minden kis ráébredés, felismerés, minden szenvedés és bűntudat, minden trauma értékes, ha a megfelelő tudatossággal tudod szemlélni. Mert nem vész el a tudás, nem vész el az a nehezen, féltve őrzött, isteni segítséggel átnemesített, a sötétségből kimetszett apró szikra sem, ami ahhoz kell, hogy a jövőben leszületők újabb és újabb belső védelemmel jöhessenek, jobban felkészülve az ismeretlennel való találkozásra.

Semmi sem hiábavaló és köszönöm, hogy ennek részese lehetek. Hálás vagyok, még akkor is ha most már tudom, hogy mit értett Hamvas igazából a lét töredezettségén. Mert ezt élem, tudatosan élem, látom és érzékelem ezt a töredezettséget a saját életemben, az éber nappali tudatomban is.

Mert ez ma az EMBER létmódja. S a kiemelkedés csak átmeneti. Meg kell tanulnunk ebben úgy létezni, hogy már ne hasson ránk nap-mint-nap, de szemlélni, szemlélni, ....... azt nagyon nehéz.

Sokan itt adják fel. Elengedik vagy a céljaikat, vagy az életüket.

Mert innen már vagy mindennapi "harc" van a realitással, vagy kiszabadulás felfelé.

Persze el is lehet vonulni, távoli helyekre, önmagadba, egy kertbe, egy kitalált foglalkozásba. Utazásba, önismeretbe, egyéb illúziókba.

De ezen a szinten már mindig tudod, mert ott van belül az az érzés, hogy ez csak menekülés. 

Szembe kell nézni azzal, AMI VAN, ma a földön.

És benne kell állni úgy, hogy nem inogsz meg, de nem is durvulsz vissza.

Hogy érző lélek maradsz, érzékeny és együttérző.

És végig tudod nézni akár a halált is, mert tudod, hogy EZ VAN. Itt most ez van.

A távolba tekintesz, oda ahonnan jöttél és ahová látszólag távozol.

De soha nem távozol igazán, csak felemelkedsz, s a magasabb tisztább szférákból letekintve már csak azokat a fénypontokat látod, melyeket te magad hoztál létre, míg odalent tartózkodtál.

Ez a feladat most, minél több fénypontot létrehozni, hogy következő alkalommal még nehezebben tévedj el, és minél több sötétséget magadba szívni és átfényesíteni, hogy oda is jusson a fényből, ahol ma még nincs.

Christopherin - FK

A barátságról és a tűz őrzéséről

"A teremtő sorsa, hogy a szellem parazsát őrizze és táplálja, amíg annyira megerősödik, hogy már testeket tud alkotni, amíg belőle olyan nemzedék támad, amely a világnak el tudja hozni a nagy szabadságot. Olyan tudókat nevel, .... olyan ifjúságot, amelyből mindig kilép a megmentő, aki felismeri az örök jog élettörvényeit, és azoknak, akik eltévedtek, a törvényeket meg tudja mutatni."

... Vajon kicsoda vétkesebb, aki öl, vagy aki tudva elmulaszt teremteni? Még mindig túlságosan fáj ahhoz, hogy nyugodtan tudjak beszélni róla. Tudom, én is követtem el hibát. Túl sokat hallgattam. De van egy mentségem, hisz arról, amit akartam, nem lehetett beszélni. 

... egyetlenegyszer láttam szívében megrendülni. Tudta, hogy mit akarunk, és én megismételtem. Vállalkozunk a szent tűz őrzésére és táplálására. ... Volt abban, amire én őt kiválasztottam, valami lehetetlen. Volt abban, hogy magamhoz emeltem, valami méltatlan. Miért merem mondani, hogy magamhoz emeltem? Mert ha én nem jövök, arról a sorsról, amit mutattam, sejtelme sem lett volna soha. 

... Most aztán azt kérdezheted, miért kellett volna nekem valaki ahhoz, hogy a szent tüzet őrizzem. Hogy olyan utódokat neveljek, akik megvetik a hazug testvérieskedést, és új mértéket teremtenek? Megbocsátom neked ezt a kérdést. Nem tudod, miről van szó, sejtelmed sincs arról, hogy a világ bármely helyén elég lenne egy ember, de itt egy kevés. ... A közösség, az Én és a Te mindenütt a földön természetes alap és talaj, amelyből az élet és a sors kinő. Egyedül nálunk nem. Itt ez a legnagyobb feladat. Valami van ebben a földben, ami az embert ideköti, sokkal erősebben, mint föld bárhol bárkit, de ugyanaz a föld, amely oly erősen köt, az felbontja a kapcsolatot ember és ember között. Itt Én és Te nincs. Itt minden ember egyedül van a földdel.

A könyv, amelyből az előbb idéztem, azt mondja: "Miután nagy emberek megteremtették az ember és a világegyetem új kapcsolatát, már csak egy feladat maradt, megteremteni a kapcsolatot ember és ember között". Így találkozott a kor általános követelménye azzal, ami a magyar föld megoldandó kérdése volt. És ezért kellett nem egy ember, hanem kettő. Az ember és a világ kapcsolatát mind a ketten tökéletesen megoldottuk. Most már csak az ember és ember kapcsolatát kellett megoldani. Ezért itt az utódok, az ifjúság, a közösség sorsa azon múlik, akad-e valaki, aki lehetőséget teremt, ahogy mondtam, mértéket. Ezt pedig egy ember nem teremtheti meg, hanem legalább kettő. Csak szerelemből vagy barátságból fakadhat, csak a kettőt eggyé olvasztó kapcsolatból.

Részletek Hamvas Béla: Magyar Hüperion c. írásából (Huszadik levél)

Az egonak meg kell halnia

Mert amíg él, amíg ragaszkodik, amíg kapaszkodik, a következő átjárón nem juthatsz át és visszakerülsz a nagy körforgásba, mely új testtel és új egoval ajándékoz meg téged, hogy újrakezdd a folyamatot, aminek már majdnem a végére érkeztél.

Figyelj, csak figyelj.

Ne ragaszkodj.

Nem vagy azonos a testeddel.

Bármit megtehetnek veled és bármit meg is fognak tenni.

De te csak figyelj, s ha figyelmed erejét képes vagy állandósítani, többé már nincs hatalmuk feletted.

Kitartás és elengedés.
Most ez a legfontosabb.

Nem akarni és nem is ellenállni, csak megengedni, elfogadni és FIGYELNI.
Ez a kulcs.

Odaát várunk rád. És figyelünk ...
Soha semmilyen körülmények között nem vagy egyedül.