"Az orvos kúrál, a természet gyógyít"

"Egy jó orvosnak, gyógyítónak üzenet - a miheztartás végett

Egy jó gyógyító, aki valóban a beteg érdekeit tartja szem előtt, nem tesz csodát, mert tudja, hogy a gyógyulásért meg kell dolgozni. Változni kell. 

Ha csodát teszel, valójában időt rabolsz, mert a betegnek a leckét egy újabb kanyaron keresztül kell elsajátítania, lehet, hogy egy újabb betegség kifejlesztésével.

Azt kúráld, aki még nem tudja önmagát meggyógyítani, egyenesbe hozni. Ennek különböző fokozatai vannak:

amikor nem éhezik még másra, csak az azonnali javulásra, és ezt csakis külső anyagi fizikai gyógyszer formájában tudja elképzelni - neki adj gyógyszert a természet patikájából,

aki nyitottabb és már el tudja képzelni, hogy az anyagon túl is van valami, neki adj az anyag és szellem határán mozgó információt, vagy tanítsd meg rá, hogyan jusson hozzá ezekhez,

aki tudja, hogy az érzelmeitől szenved, neki adj alkímiai esszenciákat és nyugtasd meg,

aki nem tudja, hogy szenved, beszélgess vele, erősítsd meg, adj vigaszt számára és indítsd el,

aki elveszettnek érzi magát, hívd elő erejét és hitét,

aki fáradt és kiégett, sugározz felé feltétel nélküli szeretetet és mutass technikákat arra, hogyan tudja magát feltölteni,

aki lusta változni, rázd fel,

aki nem tud szeretni, ébreszd fel, mielőtt sorsa ébreszt,

aki önmagát keresi, mutasd meg neki igaz arcodat,

aki a halállal játszik, tudasd vele, hogy halál nem létezik,

aki már tudja magát valamilyen módon gyógyítani, harmonizálni, tanítsd meg merítkezni.

Beszélj az utadról azoknak, akiknek van fülük hozzá. Közben

ne félj beszélni a belső hangról.

Ne félj megmutatni az erődet, ha sokan gyógyulhatnak általa.

Ne félj kimutatni a HARAGODAT, HA VALAMI HELYTELENT LÁTSZ.

Ne félj semmitől, hiszen tudod, hogy minden illúzió, a betegség is.

Amit adsz, szeretettel add és fogadd el, amit kapsz érte.

Merj kérni, és elfogadni. A jó orvos tudja, hogy semmi sincs ingyen, de néha gyógyíthat ingyen is, ha úgy látja jónak.

Aki valóban gyógyít, lehet hogy visszautasításba, vagy neheztelésbe ütközik, mert a legtöbb beteg szeret beteg lenni, vagy a betegségével érzi magát teljesnek ... nekik csak időt tudsz adni, de az is nagyon sok.

Enyhítsd a kínokat, először a lelkit, utána a testit. A fájdalom néha helyénvaló, de ne tartson túl sokáig.

Mindig legyen benned hit, hogy van jobb és több, mint amit egy beteg éppen megél.

Mindig lehet segíteni, jó szóval, mosollyal, gyógyszerrel, de leginkább a jelenlét erejével.

Valódi jelenlétben mindenki gyógyul, mégpedig úgy, hogy saját lelke gyógyítja önnönmagát.

A valódi gyógyulás mindig találkozás a belső bölcsességgel, vagy gyógyítóval - a lélek erejével.

A lélek egyszerre több testet hat át. Ha egy ezekből gyógyul, sőt, ha egy teljessé válik, már maga gyógyítja a többit.

A gyógyulás többdimenziós, előre és hátra is hat az időben.

A betegség átmeneti állapot, bármikor újra egészség váltja fel, ha a lélek beáramlik."

Kegyelem ösvénye

Hát itt vagyunk, s itt vannak Ők. 
Az Istennő megnyilvánulásai néznek szembe velem.

"Most, hogy már újra NŐ vagy, nézz a szemünkbe, nézz az arcunkba és ismerd fel végre valódi önmagadat!

Gyermekünk s létbehívott formánk vagy.

Az ösvény, mely a szentélyhez vezet.

A szentélyben kagyló, mely éppen kinyílóban.

Ne engedd, hogy durva kezek újra visszazárják!

Lépj elő, s vedd el hatalmadat!

Az okosok és a gondolkodók majd visszariadnak attól, amit mondasz.

De ne félj, veled vagyunk, erőd hatalmas és tiszta.

Nincs mitől félned, kedvesem.

Az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni, s aki megpróbálja, darabjaira hullik.

Minden itt van, s minden benned van.

Az élet megy tovább, de tudd, most már te vagy a középpont, te irányítasz.

Léted öledbe hull, szíved virágzik, nincs semmi, ami visszatarthat.

Nyomodban járok, benned élek.

Én vagyok Ő, s Ő vagy Te.

A kegyelem ösvényét járod.

 Ez az az út visszafelé."

Ez is bennem történt ... belső történet

Egyszer láttam az égi templomot, a csipkézett fehér falakat.
A hatszögletű tornyot, a kilátót.
Láttam magamat s láttam őt is, amint nézünk lefelé, egy csodás kék gömbre, és hogy engem valami nem hagy nyugodni.

Nem próbált lebeszélni és nem próbált tartóztatni.
Csak a szemembe nézett és mindent értett. Gyengédség, elfogadás és bizalom volt e tekintetben. Azóta is sokszor látom ezeket a szemeket, oly könnyű bennük elmerülni.

Egyszerre erőt adó, biztató, szerető és megtartó, kimondhatatlanul meleg barna szempár.


Értette, hogy hiány van bennem és hogy ez a hiány lefelé húz.
Megtarthatna ugyan ott, maga mellett, de jobb lesz ha elenged, hogy átélhessem még egyszer, talán utoljára, ami hiányzik.

Éreztem a vágyat, amit itt lenn a földön is éreztem, és nem tudtam neki ellenállni.

Mindennél fontosabb volt és nem volt rá más megoldás, csak egy.

Most már tisztán tudom, hogy ezért jöttem, hogy még egyszer átéljem az anyaságot.
Testemmel táplálni, óvni, támogatni egy kisbabát, véremből és húsomból adni valakit a világnak, majd szabadon engedni és átélni az elszakadás szépségét és fájdalmát.
Virágozni és gyümölcsöt teremni.

Ez hozott vissza, tudom. Hála, hogy ezt élhetem.

Hogy ezt mennyire tudatosan, vagy öntudatlanul, felkészületlenül, vagy rossz választások gyűrűjében élem, már nem is annyira fontos.
Ezt élem és ez nagy áldás. Mert ezáltal váltam nővé. Sőt, előbb lettem anya, mint valódi NŐ.
Fordítva nehezebb lett volna.

A csúszdát is "láttam", amin visszafelé érkezem, és hogy a kedves még utánam küld valakit, aki majd vigyáz rám. Ő odafentről "figyel" és néhány éve, ha nem is közvetlenül, de érzékeli minden bajomat.

Lát engem és én érzem őt.

Megérte. Tényleg.
Minden bánat, mostani rossz érzés, a hibák, amiket elkövettem és a házasság börtöne, amibe raktam magam, mindez megérte.
Nem bánom. Ezzel együtt is jó volt így.
A hiány betöltődött és amikor majd az elengedés, elbocsátás is megtörténik mindezt teljes körré érlelve, új kört kezdhetek, vagy visszamehetek oda, ahonnan jöttem.


Választani fogok és jól fogok választani.

(És az a vicces az egészben, hogy mindez már megtörtént, már teljessé vált és már választottam.)

Mihez ragaszkodom még (mindig)?

Itt van előttem az életem, a jelenlegi.
Főleg szemétdomb, elég nagy rakás.
Persze vannak csodás találmányaim, kincsek, amikhez kellett ez a szemétdomb, valljuk be.
Enélkül nem ment volna.
A szemétdomb is maga egy csodás teremtés, ha elég távolról nézem.
Jó messzire kell hozzá menni, de azért csodás mintázatok vannak ebben is.

Mennyire tartom még mindig az enyémnek mindezt, ami volt, ami voltam?
Mennyire hagyom, hogy hozzám ragadjon?
Mert távozóban van ez a világ, érzem, de még egy-két ponton erősen ragad.
Persze a ragasztó szép nevekre hallgat, úgy mint "másokért való felelősség", meg "szeretet",
meg "kötelesség" stb. de valójában egy anyaga van és ez a félelem.

Hogy mi lesz velem enélkül a világ nélkül?
A jól ismert és biztonságos szemétdombom nélkül?
Mi lesz, ha valóban elengedem?
Ha eltűnik és vele az a részem is, akit magaménak tartok még mindig?

És még valami.

Nem elég csak úgy fejben elengedni ezt az egészet, mert a valódi elengedés azt jelenti, hogy készen állsz a halálra.
Hogy elértél arra a pontra, hogy most akkor elengeded ezt a formát is.
Nem ragaszkodsz hozzá, akár ki is mész belőle, mert már mindegy.
Nem kötődsz már ehhez sem.
Mert tudod, hogy nem lényeges.
Nemcsak tudod, de érzed is.
Hogy érzed, mert tapasztaltad, hogy sokkal több vagy a testednél, hogy test nélkül is egészen jól el tudnál már boldogulni.

Itt még nem tartok.
Sőt, néhány erőszakosabb kísérletet már át is éltem ezzel kapcsolatban.
Hogy a test lehull, elájulna, ha engedném én meg nézek ki már nem a fejemből, de nézek körbe és
vagyok, de a test éppen irányíthatatlan. És akkora erőm van olyankor, hogy hihetetlen számomra is.
A ragaszkodás ereje, a fókusz valamiért nagyon erős.

És nem rohanok orvoshoz, hogy szereljen meg.
Mert titkon tudom, hogy ez valami más, tüneteket sorolhatnék, de tudom, hogy a TUDAT kísérletezik ilyenkor.
Hogy megpróbál kiszedni a testemből, de valamiért még mindig nem engedem.
Pedig ilyenkor akkora energia érkezik, egyszer-egyszer sikerült már együtt rezegnem vele, akkor a testem is irányíthatóan egyben maradt, de ez elég ritka. Ahhoz tökéletes egyensúlyi állapot kell és hogy benne legyek a pillanatban.

Talán ezt kell követni, ezt az energiát és nem félni.
Elengedni a testet is, aztán majd lesz valami. Követni a tudatot, mert mutatni akar valamit, csak talán még nem vagyok rá megérve, vagy attól félek, hogy vissza sem jönnék.

Nem félek.

VÉGTELENÜL SZERETŐ TUDAT TENYERÉN LÉTEZVE ÉLEK.

Közben a kisénem meg a hétköznapi életem rendkívül kemény, éppen szenvedő fázis van, amit a szemétdomb végeláthatlan tisztogatása és szemlélése ural.
Tudom, hogy feljebb kell emelnem a nézőpontomat, hogy mindez már a múlt és nincs dolgom vele.
Hogy a szemétdomb nem az enyém, mert én vagyok más.
A múltamé, de az átalakulás rendkívül fájdalmas.
Nem szabad beleesnem az önmarcangolásba és az elmém sugallta bűntudatba.
A társadalom, vagy a társam szerint rengeteg hibám van.

Ez az ő igazsága, az enyém pedig az, hogy szabadság van, és bármi bármikor megváltozhat.
 Az egyéniséget az erényei teszik naggyá, de a hibái szerethetővé - valahol mintha ezt olvastam volna.

Minden út a legelső lépéssel kezdődik.

Akkor lépjünk.

.

Egy kis ismétlés - EZ VAN.

MÁR MOST AZ VAGY!

NEM KELL KERESNED, NEM KELL FEJLŐDNÖD.

NEM FÜGG SENKITŐL ÉS SEMMITŐL A FELEMELKEDÉSED.

A KORLÁTAIDAT MAGAD ÉPÍTETTED MAGADNAK. ENGEDD EL ŐKET.

KEZDJ EL

MOST ÉSZLELNI,

MOST ÉREZNI,

MOST EMLÉKEZNI,

MOST MEGENGEDNI,

EGYSZERŰEN CSAK ÉLNI.

MIRE VÁRNÁL?

MÁR AZ VAGY!

MÁR OTT VAGY!

ISTEN BENNED ÉL ÉS SZEMLÉLI ÖNMAGÁT.

ELFOGAD ANNAK, AKI VAGY.

ÖRÜL NEKED, DE LEGJOBBAN ANNAK ÖRÜL, HA ÖRÜLSZ MAGADNAK.

NINCSENEK SZABÁLYOK, NINCSENEK TILTÁSOK.

SZERETET VAN ÉS ELFOGADÁS.

MINDEN MÁS AZ ELMÉD JÁTÉKA.

SZERESS ÉS FIGYELJ!

ENNYI.

Csendzene

Megengedés.

Csend.

Beáradás.

Csend.

Egyszerűség.

Hiánytalanság.

Lebegés.

Átmenet.

Kitöltés.

Kifestés.

Beáradás.

Pulzálás.

Érintés.

Ölelés.

Csend.

Repülés.

Tágulás.

Ébredés.

Kilépés.

Csend.

Kérdés.

Választás.

Megengedés.

Egybeolvadás.

Elengedés.

Repülés.

Csend.

Csend.

Csend.

Zene.

Rigófütty.

Napsütés.

Csend.

A Nap is mosolyog.

Végtelen csend.

Kezdet és vég összeért.

Majd. 

Te is.

Érezni fogod.

Már érzed.

Csend.

Csend.

(A csend beszél s 

én hallgatok.

:)