Levél magamból magamnak

Ne felejtsd el soha, hogy miért indultál.
Hogy miért vállaltad a veszélyeket, a felejtést.
Hogy miért fordulsz most látszólag vissza.

Nem vissza van ez, hanem tettél egy 90 fokos fordulatot.
Ami eddig előtted volt, most jobbra van, és ami mögötted, az most balra.

Középen vagy, egy vékony sávon egyensúlyozol.
Azért indulsz el ebbe az irányba, mert az egyensúlyt választottad.
A középpontot választottad.
Nem engeded már, hogy húzzanak és megállod, ha taszítanak.

A vékony sáv járható.
Vannak lábnyomok és vannak darabkák.
Ezektől nem szabad megijedned.
Emlékeztetnek arra, hogy egyszerre figyelj és érezz.

Ez egy kötéltánc.
Még nem vagy magasan, de magasra mész.
Itt lenn kell tudnod megtanulni egyensúlyozni, ahhoz, hogy ne ess le, ha a táj emelkedik.
Ehhez gyakorolni kell és gyakorolni fogsz.
MIndig benne vagy, nem vagy különálló.

Minden a figyelmeden, az éberségeden múlik.

A bal és a jobb szintézise történik.
A yin és a yang.
A tűz és vízsárkány egyesül benned.

Van, aki figyel.
És van, aki tükröz.
De nem segíthet senki.
Ezt most saját erőből, saját elhatározásból, és saját kitartásból kell végigcsinálnod.

Két fal között mész, járható, de ismeretlen úton.
Hogy ne tévedj el, egyszerre kell gondolkodnod és érezned.
Az érzéseid vezessenek, de a gondolataid mutatják az irányt.
Belehelyezed magad az egyetlen lehetséges résbe, ami a szabadság felé visz.
Teremteni fogsz.
Jól gondold meg, hogy mit.
Az irány jó.

Többen vagyunk itt benned, akik már megcsinálták.
Erre is emlékezni fogsz, ahogy eddig még mindig emlékeztél és mentél tovább.

Ez most vízválasztó.
Kiléptél az illúzióból, de szeretni azért még szabad.
Eddig az érzelmeidben túlzottan voltál jelen.
Most vigyázz, hogy nehogy az intellektus elragadjon.
Ha mégis megtörténne, mindig visszatalálsz a kezdőpontba.
Lejjebb már nem tudsz esni.
Az illúziók lufija örökre kipukkadt.
Innentől sokkal tisztább, bár egyelőre borúsabb a kép.
Te fogod kiszínezni magadnak.

Szeretlek bébi és nagyon büszke vagyok rád.
Megcsináltad azt, amit csak nagyon kevesen.
Innen már bármi történik, többet tettél, mint eddig bármikor egy élet alatt.

Mindig velem vagy és veled vagyunk.
Együtt vagyunk és együtt is fogunk maradni.
Húzod a többieket és ezért nem vársz semmit.
Ne kételkedj magadban, de ha másképpen nem megy, akkor mostantól csak magadra hallgass, a külvilági üzenetekre már semmilyen formában nincs szükséged.
Azok a vissz-hagjaid és a tükörképeid.
Jönnek szépen lassan utánad.
Senki sem tudja hol vagy és mit csinálsz.
Aki tudja, nem beszél róla, mert azt is tudja, hogy hiába mond bármit, nincs itt már tanács és tanítás.
Csak önmagadban bízhatsz.

IGen, Isten képes önmagába roskadni is.
Ezt érzed időnként.
Amikor kifogy a részletezni való, mert már unalmas.

Ilyenkor vársz türelemmel.
Ahogy már megtapasztaltad sokszor.
Vagy magad teremtesz magadnak egy új világot.
Így tudod átfordítani a valóságot is abba a mezőbe, ahol már minden köréd rendeződik.
Ez már elkezdődött, folytasd.
Az ég legyen veled bébi!
A föld belőled van.

Szeretlek, figyelek éberen, soha-de-soha el nem hagylak.

A testről

A test maga tökéletes.
Egy hatalmas csillagvárosként képzeld el.
Vannak benne bolygók, naprendszerek és galaxisok.
Kisebb és tágabb rendszerek.
Ezek egymásra épülnek és csodálatos harmóniában, tudatuk által vezérelve szolgálják azt, aki náluk több.
Téged.

Felébredt tudatként nincs más dolgod, mint hagyni a harmóniát működni.
A betegség éppen ebbe a harmóniába való beleavatkozás.

Egy rossz gondolati, vagy érzelmi vákuum mellékterméke.
Egy szakadás az áramlásban, melyet a tudat, a testtudatot magában foglaló tudat még öntudatlan mozgása okoz.

Felelős vagy a testedért.
Ez az első lépcső.
Most, hogy átérzed, hogy milyen tudati síkok vannak "alattad" és "feletted", itt az ideje, hogy felelősséget vállalj mindazért, ami benned van. Amit Te mint felébredt tudat, magadba foglalsz.

Ez nem más, mint az, ahogyan teérted is felelősséget vállal az a tudat, melyben teljes egészében benne vagy.
Akit érzékelsz és akinek mozgását követed.
Aki alkímiai módszerekkel önnön bölcsességét nemcsak sugározza, de meg is osztja veled.

Ez mindig is így volt, csak felébredésedig zárt voltál.
Felébredésed kinyílás és beengedés.
Most már nyitott vagy.
Éppen úgy, mint a sejt, vannak apró rések a falaidon, ahol a megfelelő méretű információk be tudtak jutni.

Most e sejtfal annyira elvékonyodott, hogy nincs már szükség résekre.
Maguk a rések vékony hártyával begyógyulnak, hogy átadják helyüket a teljes felületen való befogadásnak, mely befogadás egyúttal megtartás és újjáalakítás is.
Hogy létrehozz önmagadon belül, de a téged tápláló tudat átérzésével egy új, egy magasabb szintű belső világot.

A fizikaiban ez úgy nyilvánul meg, hogy képes vagy önmagad köré saját világot építeni.
Nem akarattal és nem vágyálmok kivetítésével.
Hanem a gravitációnak megfelelő törvényszerűséget, a mágnesességet használva azáltal, hogy megéled magad teljes egészében és ezáltal középpontként energiáidat folyamatosan sugározva magadhoz vonzod azt, ami a "tiéd", ami veled egy és ami téged háttérként kiemelve megtart és harmóniába hoz.

Áldás és béke a világodon ... légy olyan mint mindig. Adonai.

Igen.

Van, ami soha nem múlik el ... 

Sigur Rós: Valtari

Jelenlét ...

Egy csodálatos részlet ... szinte minden benne van.
Az utolsó illúzió - Tolle

"Jelenlét: önmaga tudatában lévő tudatosság. Tudatosság, ami ismeri önmagát."

Két lábbal a földön

Két lábbal a földön járok. Megérkeztem?

Eddig hajlamos voltam szállni és ha nem vigyáztam, elszállni ...

Férfi részem szerencsére célirányos.
Érzem őt és egyre többször engedem át az irányítást.

Na, nem kell megijedni. A bennem élő férfi részről beszélek.

Érdekes, hogy mennyire más a világ a férfi számára.

Nem mindig értem, eleinte, és még most is sokszor, ellenállok.
Ugyanazt akarja, csak másképp.
És ez a "másképp" női szemmel érthetetlen.

Ki kell ilyenkor szállnom ebből, vagy inkább, teljesen nővé kell válnom anélkül, hogy érteni akarnám. Csak elfogadni és kész.

Hiába, a teremtő a céltudatosságot és a koncentrációt a férfiba helyezte.
Mi nők csak követni, engedni tudjuk ezt.
Tanulhatjuk, de ebben mesteriek csak a férfin keresztül lehetünk.
A belső vezetőnkön keresztül, ha úgy tetszik. Aki nőnél férfi, férfinál nő.
Mellesleg ez a teremtés egyik leghuncutabb tréfája.
 ---

Elkanyarodtam egy kicsit, szóval két lábbal a földön.
Az anyagban, mert hát ott vagyunk, vagy mi?
Igen, hidat verünk, most először érzem, hogy tényleg.
Ez már komoly. Komolyabb, van benne minden.
Minden dimenziót érint és hosszabb táv.
Nem ma és holnap.
Lehetőségek megnyitása fizikai szinteken is.
Szellemi szinten pedig a fogalmi rendszer bővítése.
Régi és új találkozása.
Találkozás.
Egy szenvedély és kívánság újraéledése.
Valamiféle küldetés ...
Nagy szavakat nem akarok, de valami ilyesmi formálódik.
De most megfogadom a tanácsot.
Hagyom érni és érlelődni, a beindult energiákat visszaforgatom és keringetem.
Nem csepegtetem el, ahogy eddig.

Nem tudom, hogy mikor jelentkezem újra, bármi lehetséges.
Addig is szép napokat mindenkinek.

Teremtésre fel!
Éljen az Alkímia!

Alkotni muszáj

Képzeljük el mondjuk Mozartot, amint megvilágosodik, mielőtt egy hangot is leírna műveiből. Inkább lótuszülésbe ereszkedik és mosolyog.

Vagy Einsteint. Minek ez a matek, meg a fizika? Az csak az anyagról szól nem? Inkább meditálok, mondja.

Mennyivel szegényebbek lennénk most.

Vannak az egyéni csomagocskáknak olyan elemei, melyek megelőzik a végső búcsút. Melyek megállítani látszanak az úton, de mégsem.

Ezek letöltések, a szellem csomagjai, amiket ha akarod, ha nem, át kell adnod. Figyelmeztetve leszel rá, ahányszor csak kell. Nem tudod elfelejteni, nem tudod nem megtenni.
Mert Te magad raktad magadnak ide őket.

Persze csak egy bizonyos nézőponti stabilitás után érdemes belekezdeni.
Amikor már nem ragadsz bele önnön okosságod dicsőítésébe, és nem hiszed el, hogy ezt Te találtad ki.
Amikor látod, hogy mindez azért lehetséges, mert átadtad magad annak, ami rajtad keresztül érkezni akar.

Emlékezel arra, aki vagy, akik vagyunk, és egy újabb kis forrást fakasztva, vagy esővizet gyűjtve belevezetsz egy újabb patakot az emberi tapasztalatok és tudás hömpölygő óceánjába.
Kifejezed azt, aki vagy.

Nem akarod megváltoztatni a világot, de meg akarod mutatni a sajátodat.
Kiterjesztesz és nyomot hagysz.
Minél mélyebbre sikerül mindezt bevezetni az emberi társadalom szövetébe, annál jobb.
Minél mélyebbre merülsz, annál nehezebb a feladat, de annál izgalmasabb is.

A valódi mestert már semmi sem változtatja meg, mégis mindig változik.



Érezhetően még van dolgom.

Néhány mozdulat és tevékenység, ami a hátralévő "időt" is legalább kellemessé teszi.

Körvonalazódni látszik a közeg.

Szántani kell, valakinek szántani is kell, hogy a magok a fellazított talajba kerülhessenek.
Van aki vet, van aki öntöz, van aki gyomlál, az én dolgom a "mélyszántás".

Már minden elő van készítve.
:)

MÁR AZ VAGY!

MÁR MOST AZ VAGY!

NEM KELL KERESNED, NEM KELL FEJLŐDNÖD.

EGYETLEN DOLGOD VAN, MEGENGEDNED MAGADNAK, HOGY JELEN LEGYÉL.

KIKAPCSOLNI AZ ELMÉT, FELISMERNI A SÁRKÁNYFEJEKET ÉS ÉLNI!

NEM FÜGG SENKITŐL ÉS SEMMITŐL A FELEMELKEDÉSED.

A KORLÁTAIDAT MAGAD ÉPÍTED MAGADNAK. 

ENGEDD EL ŐKET.

KEZDJ EL

MOST ÉSZLELNI,

MOST ÉREZNI,

MOST EMLÉKEZNI,

MOST MEGENGEDNI,

EGYSZERŰEN CSAK ÉLNI.

MIRE VÁRNÁL?

MÁR AZ VAGY!

MÁR OTT VAGY!

ISTEN BENNED ÉL ÉS SZEMLÉLI ÖNMAGÁT.

ELFOGAD ANNAK, AKI VAGY.

ÖRÜL NEKED, DE LEGJOBBAN ANNAK ÖRÜL, HA ÖRÜLSZ MAGADNAK.

NINCSENEK SZABÁLYOK, NINCSENEK TILTÁSOK.

SZERETET VAN ÉS ELFOGADÁS.

MINDEN MÁS AZ ELMÉD JÁTÉKA.

SZERESS ÉS FIGYELJ!

ENNYI.

Még egyszer a sárkányról ...

Ki is, vagy mi is ez a sárkány, akitől úgy féltem idáig és akinek "kihűlt teteme" mellett álldogálok?
Eddig nem mertem mindezt elhinni, hogy igen, pedig de!!
Igen, legyőztem.
Eltartott egy ideig, mert próbálkozott ám kitartóan, serényen.
Védte önmagát ellenem, aki hozzá képest megfoghatatlanul vagyok óriási és egyszerre nagyon apró.
Láthatatlan vagyok számára, és ez az egészben a legfélelmetesebb, hogy olyasvalakivel hadakozik az én testemet használva, aki számára gyakorlatilag nincs ... újabb paradoxon, de ez már ilyen ... innentől csak ezek vannak.

Ez a sárkány, most értettem meg igazán, az emberi elme.
Az a testemben önmagát mindenhatónak gondoló és érző szervem, aki pedig nem én vagyok.
Csak egy részem ő, "egy hardver, aki szoftvernek gondolja önmagát", pedig nem az.
Bármennyire is szeretné azt gondolni, hogy tőle több nincsen semmi, téved.
Mert van.
ÉN VAGYOK.

Összefogva az egóval, aki az én esetemben a szenvedő/mártír és ájtatos jelmezt vette ebben a létidőben magára, mindent megpróbált, hogy visszafordítson.
Saját élményeimet játszotta ki ellenem a végén.
Összefogott olyan játékosokkal/aspektusokkal itt a vége felé, akik mindenáron bele akartak ragasztani még néhány körbe, még néhány szenvedő pózba, a hiány bizonyos elemeibe.

De túljutottam rajtuk, már nem találnak rajtam fogást.
És innentől tényleg MINDENT SZABAD.
Mert csak az elme gondolja azt, hogy valami számomra rossz, vagy jó.
Hogy bizonyos szabályokat be kéne tartanom.
Hogy félt engem. Ezt is eljátszotta, hogy óvni próbál.

Mitől? Önmagamtól, valamely tapasztalat megélésétől?

Már nem kell, hogy óvjon.
Felnőttem.
Ilyen formán már nincs rá szükségem.
Életben maradok, de ha nem, az is rendben van.
A halál maga a legnagyobb illúzió, rögtön az élet után.

Legyőztem, ami nem a megsemmisítését jelenti, hanem a megszelidítését.
Mostantól tudja, hogy hol a helye.
Békejobbot nyújtottunk egymásnak.
Ahol az ő tudása kell, teszi a dolgát.
De nem avatkozik bele a NAGYOBBAK dolgába.

Ennyi.
Éljen, halleluja!
És akkor most már tényleg jöhet a MINDEN.

Még egyszer a félelemről ...

Van egy olyan félelem, amivel eddig nem nagyon tudtam mit kezdeni.
A háttérben mindig is itt volt, és megakadályozott nagyon sok mindenben.
De így volt ez jó, mert meg is védett sok mindentől.
Nem véletlen, hogy van, hogy itt volt.

Összefügg a Hanggal, a hang hiányával, amiről már írtam.
Összefonódva vannak itt ők ketten, tulajdonképpen olyan történések tanújaként, melyek velem és bennem történtek. Velem és bennem, az EMBERREL.


Ez egy gyökérfélelem.
Sokszor, sokféleképpen mutatta már meg magát.
Ott volt, ott keletkezett, vagy erősödött fel talán először Atlantiszban annyira, hogy elakadt a hangom, elakadt bennem a HANG.

Aztán még többször, mások érzései és tettei által közvetítve sokáig elemi erővel sújtott a porba és egészen a mai napig nem értettem, hogy mi ez, és miért  van itt. Miért nem oszlik el, mint a többi félelem.

Annyi minden eloszlott már.
A halál is szinte barátom, ha lehet ilyet mondani.
Nem félek a fizikai megsemmisüléstől és a fájdalomtól sem úgy, ahogy régen.
Tudom, hogy a fájdalom is csak nézőpont kérdése, ahogy a betegség is.
Energiablokk és a fókuszált, VALÓDI FIGYELEM EREJÉVEL, feloldható.
Megtapasztaltam.

De térjünk vissza a lényegre, amiért most itt ülök és írok.

Ez a félelem eddig így hangzott: "félek az emberektől".
Ebbe a gondolatba csomagoltam és ezért is nem tudtam vele mit kezdeni.
Mert túl általános, túl merev és mindenre kiterjedőnek tűnik ebben a köntösben.
Eddig még boncolgatni sem tudtam, sőt, életem egyik legígéretesebb pillanatában állt közém és aközé, akit pedig nagyon szeretek.
Ezzel megmutatta fontosságát és erejét, hogy dolgom van vele.

Ma belém hasított a felismerés, hogy tudom ezt már boncolgatni magam is, nem kell egy gurut keresnem, hogy feltegyem neki ezt a kérdést, amitől ez a kérdés egyébként maga megvédett, mert hát feltenni sem mertem eddig a pontig senkinek. Pedig lett volna lehetőségem. Nem is egy, sok.

Magamnak kell utána járnom, másképpen nem megy, úgy látszik.

Mi az, amitől félek, mi ez az érzés?

Először úgy jelent meg képben is és történetben is, hogy állok egy kör közepén egyedül, mindenki engem néz és elemi erővel gyűlöl és szeret egyszerre. Mert nálam van valami, ami nekik kell és ami nekik nincs. Csak a feltétel nélküli szeretet ereje hívhatná elő belőlem, és ezért, hogy ez az állapot jelen legyen, én sem tehetek semmit, egyedül kevés vagyok hozzá. Az elpusztításom mellett döntenek, amit szerencsére nem kellett eddig még soha végignéznem, de az érzés már megvolt.

Maga ez az érzés és kép nagyon mélyre beégett, és az is, hogy valamit rejtegetni, titkolni kell. Hogy nem kerülhet akárki kezébe az, ami bennem van. (Erről egyébként írtam is már a kezdetekkor, így jött át, így tudtam akkor a tudatossá vált részeket letenni.)

Tehát a képet, a kort és az élményt ismertem eddig is, mégsem tudtam ezt kioldani magamból, annak ellenére, hogy az energiák újra megjelentek egy másik síkról. JELEN VANNAK.

Mi hát ez a félelem, ami eddig mindig magával rántott és nagy-nagy erő és figyelem kellett hozzá, hogy megmaradjak tudatosságomnál? Az egyetlen eddig bevált módszer a fizikai kommunikáció szinte teljes megszüntetése volt, a hang megvonása, az ismerkedés és a fizikai kapcsolat hiánya.

Maga a tartalom, ami bennem van, talán nem tud, vagy nem akar fizikai kapcsolatba kerülni általában az emberrel? Ez lehetséges?
Ez akkora paradoxonként állt előttem, hogy bár JELEN VAGYOK, BEFOGADOK ÉS ELFOGADOK, a fizikai kontaktustól félek. Nem értettem, hogy miért van ez. Mi gátol, melyik részem?

És akkor, ma reggel leesett, ami egyébként már sejtés szintjén, csak kevésbé tisztán itt volt, hogy a másik egójától, a másik ember elméjétől félek!!!
A benne lévő SÁRKÁNY ERŐTŐL - hívhatjuk talán így is.

Attól az erőtől és mechanizmustól, amit nekem magamnak is nehéz volt megszelídítenem és kezes báránnyá tennem.

Félek a minden EMBERBEN BENNE LÉVŐ PROGRAMOZOTT ÉS ÖNTUDATLAN ELMÉTŐL és ezen ÖNTUDATLAN ELME ÁLTAL IRÁNYÍTOTT "MASSZÁTÓL".
.

És közben azt is tudom és érzem is, hogy sokszor voltam e massza része magam is, sokszor voltam SÁRKÁNY és volt, hogy pusztítottam, dühöngtem, hogy magam is keltettem másokban félelmet és akartam uralkodni. Volt gonosz és kiszámíthatatlan egóm, mindebben, amitől félek én magam is részt vettem, hol így, hol úgy, és hogy én is hozzájárultam és alakítottam így mindazt, ami van. Nem távolítom el magamtól, vagy vonom ki magam belőle. 

(Vagy mégis? Lehet, hogy ezért félek? Hogy ezzel még dolgom van?

Az a sárkány, akinek bőrét már annyiszor bedobtam a Vezúvba, talán még mindig akar mondani nekem valamit, hogy nem akar csak pillangó lenni ... ? Ez már egy másik gondolatcsomag, de érdekes, talán majd egyszer ezt is leírom.)

.

Na, legalább már ezen is túl vagyunk.

Ugorjunk egyet és tegyünk valamit ennek átalakításáért, hogy valóban beköszönhessen végre a valódi ARANYKOR, AMI SOHA NEM ÉR VÉGET, MERT MINDIG IS ITT VOLT ÉS ITT IS LESZ.

Csak jó helyen kell keresni. :)

Valami van

Ugrások az időben.
Ami nem is létezik.
Bárhol kezdem, ugyanoda jutok.

A gyűrű.
Mióta is van itt?

Valaki nálam jobban ért engem?
Ez lehetséges?

EZ AZ.
.

Gondolatok egy "elmés" írás kapcsán ...

Nincs senkire, semmire szükséged, amikor ÖNMAGAD vagy.
JELEN VAGY és ez elég.
Nincs szükséged magyarázatokra, gondolatokra, érvelésre.
Nincs szükséged másra, a másikra.
Nem vágysz semmire, csak vagy.
ÉLED MAGAD.

Minden más, illúzió, vagy talán még jobb, ha azt mondom, fantazmagória.
Elmejáték, trükk, amivel elméd magába szív.
Jön egy gondolat és Te erőt adsz neki azzal, hogy gondolkodsz rajta.
Engedd el, engedd inkább el.

Sokszor a csatornázások is elengedett részeid üzenetei.
Amikor érvelnek, gondolkodnak és megmondják neked a tutit.
Hogy hogyan élj, és hogyan kell élned.
Ne higgy nekik!

A SZELLEM SOHA SEM MONDJA MEG, HOGY MIT CSINÁLJ.
NEM MONDJA, HOGYAN ÉLJ.
Ő CSAK VAN.
TANÚ.
TANÚJA ÉRZÉSEIDNEK ÉS ÉLETEDNEK.
VALÓDISÁGOD SZERINT ÉRZÉKELED A JELENLÉTÉT.

Nem lehet kierőszakolni őt.
Nem lehet erőszakkal és akarattal közel hozni hozzád.
Engedd el, amit elvársz és engedd be, ami érkezik.

A LEGEGYSZERŰBB MŰVELETEK A LEGNEHEZEBBEK.

Nincsenek szabályok, nincsen semmi.
Amit másoknak tanítasz, az börtönöz be, ha nem valódi.
Vagy azért, mert azonosítod magad egy szereppel, vagy azért, mert olyan szabályokat alkotsz, melyek számodra is pusztítóak.
Törvényt, ha ember mond, ítélkezik.

ISTENI TÖRVÉNY NEM NYILVÁNUL MEG KÖZVETLENÜL, DE ÁTHAT MINDENEKET.

És végezetül, egy kedvencem ... ő sem "tanít", "csak" VAN.

Csak a Zene kell ...

"Titkos szerelem ... soha nem ér véget."

 

Csak a zene kell ... csak a zene van.