Putyin és az ő horkruxai - gondolatkísérlet 1.

Felnőtt létemre rajongója vagyok a HP sorozatnak. Sokszor meghallgattam már hangoskönyvként. És sok-sok olyan utalás találtam benne, ami jó alapul szolgál a párhuzamokhoz jelenlegi világunk – ami nem az egyetlen valóság - és a mű között. Néha eltűnődöm, hogy vajon ez volt az a szándék, amiért JKR lehozta ezt a művet? Mert lehozta, nem egyedül és nem csak emberként írta, az biztos.

Szóval Putyin, de nevezhetjük Voldemortnak is, látszólag mindent megtesz a hatalomért. Azért, hogy halhatatlan legyen, bekerülhessen a történelembe mint nagy Putyin (Nagy Vlagyimír).

Vajon ami vezeti, azt nevezhetjük hatalommániának? Vagy inkább a háború szellemének? – kötve hiszem, hogy a háború magas szintű entitás lenne ... Sokkal inkább a múlt sebei, a múlt átkaiként itt élő erőhatások azok, melyek most ezt a konfliktust táplálják energiájukkal és ráépülve segítik a pusztítást.

Nézzük kicsit távolabbról a dolgokat, lehetőség szerint „behind the short wall”, ahogy kedvenc társaim mondanák.

Mik azok a horkruxok, amik még mindig képesek a háború halott testét újra és újra élővé tenni? 

Hol és mikor és kiknek kellene, lehetne ezeket úgymond elpusztítani, de legalábbis kiengedni őket bezárt börtönükből, hogy többé ne okozhassanak bajt? 

Most és nekünk.

Sokan próbálták, próbáljuk. A végigélt tragédiák, a bőrünk alá mászó több generációs traumák azok, melyek megváltásért kiáltanak és amiknek a felszínre kerülésével bármi megtörténhet. Béke magaddal, de akár háború másokkal. Mert minden bántás, harag, gyűlölet és hisztéria innen, ebből származik. A megalázott, meggyötört, kifosztott, meggyilkolt, elhallgattatott, bántalmazott és e megaláztatásért visszavágni akaró emberből.

És itt nincs helye a személyes igazságnak. Mindegy, hogy melyik oldalon vagy. A haragod, a gyűlöleted, az ellenszenved a háború szellemét táplálja, még akkor is, ha te magad pacifista vagy.

Ha nem szereted a háborút, de szívedben kiközösítesz csoportokat és meg is tudod magyarázni, hogy miért, már táplálod a bestiát. És tök mindegy, hogy nemzeti, történelmi alapon, vallási alapon, vagy nemi identitás alapon.

Ha kiközösítesz bárkit, magadat közösíted ki. Belelépsz egy olyan energiamezőbe, ahol dualitás van, és ennek a dualitásnak a természete a hatalomra épül. Mindig van, aki jobban, többet, vagy ügyesebben csinál, birtokol, vagy vezet valamit. És ez nagyon is jól lehetne így, ha ez csak egy szimuláció lenne, ha tényleg csak azt a játékot/játszmát irányítaná a harc öröme, ami mindenki számára biztonságos. Mert a harcnak van öröme, és létjogosultsága is, ha az tiszta és nem mások elpusztításáért, hanem önmagadban önmagadért vívod. Saját kiválóságodért, saját fejlődésedért a saját belső árnyaiddal. A múltaddal, az ősök rád rakott terheivel, a tökéletlen testeddel, az elkövetett bűneiddel és az elszenvedett sérelmeiddel.

Ha ezt nem  tesszük/teszik meg elegen, hogy e belső árnyaikat felismerik, átszeretik, elfogadják és megszelidítik, akkor ezek a belső árnyak külsőkké válva kint kószálnak a nagy tudatalatti térben és alkalmas időnként összesűrösödve rákapaszkodnak arra/azokra, akik erejüket a pusztítás szolgálatába állíthatják. Azokra, akik azt választották, hogy megengedik ezen árnyak teljes uralmát nemcsak kívül, de belül is, minden részükben.

Szelidítsétek meg saját belső árnyaitokat, hogy kívül, azaz a többi ember javára csak az egyensúlyt, a harmóniát és a fényt sugározhassátok!

Namaste!

Miért ne higgyünk az összeesküvés-elméletekben?

 A rövid válaszom, hogy ha igazak, akkor azért, ha meg hamisak, akkor azért.

Nincs értelme magadat ezekbe belehúzni. Tudsz rá bármilyen hatást gyakorolni? Nem.

Tud rád hatást gyakorolni? Igen. Mivel? Ha hiszel benne, mielőtt valóban hatást gyakorolna rád.

Sok ismerősöm már nem is tud másképpen megnyilvánulni, nem tud egy bármilyen más jellegű tartalmat végigolvasni anélkül, hogy ne pro vagy kontra érveket, állításokat keressen/találjon bennük.

Saját magadat húzod csőbe ezáltal és nem látod az erdőtől a fát, az ösvényt. Ami csak a tiéd. Hogyan tudna rád valami hatni, ami nem a tiéd. Gondolkozz, kérlek!

Hosszabb válaszom is van.

Miért nincsenek összeesküvések világ szinten? Mert az olyan szintű átlátóképességet és intelligenciát feltételez, amivel jelenleg sajnos az emberiség nem rendelkezik. Mert akkor nem itt tartanánk, az élhető világ végén, egy természeti kataklizma kezdetén ...  

Ország szinten láttunk már néhány ilyen összeesküvésnek nevezhető jelenséget. Gondolj a formálódó fasizmusra ... De ez vajon összeesküvés volt, vagy inkább ügyesen irányított hatalmi játszma és egy nagyratörő nárcisztikus és szuggesztív ember tökéletes stratégiájának megvalósulása? És lehetett tudni a célját. Egy ember és egy ország mindenek felett ... 

Az összeesküvések elméletével az a baj, hogy a cél is homályos. Háttérhatalom háttér célokért küzd. 

Hitler tudta, hogy miért küzd, a hatalomért.

Aki a hatalomért küzd, az a végén mindenkit kinyír maga körül, tehát nem összeesküvésben gondolkozik, hanem politikai játszmákban és terrorban. 

Másik élő összeesküvés, ami működik évszázadok óta, a maffia. Itt is van összeesküvés és van hatalom. Mégis mindenki elfogadja, mert hát mit lehet ellene tenni? Kb. semmit. Egymást tartják ellenőrzés alatt a különböző csoportok és jól elvannak. Nyilván nem hiányzik senkinek, hogy ilyen közegben éljen, de mit tehet ellene egy kisember? Semmit. Viszont kesereghet naphosszat, ahelyett, hogy kiülne a tengerpartra valami finom itókával és élvezné a napsütést.

Szerintem nem összeesküvést kell keresni, hanem tudni és érteni kell, hogy az embereket nagyon könnyen és egyszerűen félre lehet vezetni. Az ember hiszékeny és befolyásolható. A manipuláció technikája rendkívüli mértékben kifinomult és gyakran alkalmazott eszköz és élnek is vele. Sokan.

Mit tehetünk?

1. Neveljük a gyerekeinket gondolkodásra. Tanítsuk meg őket érvelni a saját igazuk mellett és bátorítsuk, hogy ezt mondják is ki a megfelelő módon. Vagyis, új szülői nevelői módszerek kellenek. Nem ráhagyás, de nem is tekintélyelv. Demokratikus, elfogadó és világos szabályokat állító, következetes nevelés.

2. Mutassunk példát. Százszor többet ér, mit posztolgatni a facen és idétlen hozzászólásokkal felhabosítani a témákat. Az emberek nagy ívben kerülik azokat, akik mindenhol mindig ugyanazt mondják. Pont ellenérzést keltesz, semmint szimpátiát. És ezzel a témád is a kukába kerül.

3. Nem nyomulj és ne téríts! Ez a gondolkodó embereket nagyon irritálja. Tényeken alapuló világos érvelés és párbeszéd. 

4. Mindenkinek megvan a saját életútja, a saját igaza. Ezt mindig tartsd tiszteletben.

5. Ne szektásodj, keresd a más gondolkodásúak társaságát. Mert a szekta hamar kialakul és nem vezet sehová. Csak még mélyebbre ásod magad egy megoldhatatlan problémába, ami nem is a tiéd és nincs is ráhatásod.

6. Élj boldog és kiegyensúlyozott életet, de legalábbis törekedj rá. Ne engedd szabadon a fejedben azokat a gondolatokat, amik sehová sem visznek. Helyettük éld át minél többször a természet csodáját és békéjét!

7. Csinálj alternatív dolgokat és tudd, hogy ha mégis lenne összeesküvés a fejünk felett, te akkor is úgy éltél, ahogy mindig is szerettél volna.

8. Óriási szükség van, pont most, azokra a tudatos és éber emberekre, akik képesek a középpontjukban maradni és tartani a külső-belső egyensúlyt. Soha nem volt még ekkora szükség olyan tiszta gondolatokkal élő EMBEREKRE, akiket semmi sem tud elsodorni, bármi történjék. ERRE SZERZŐDTÜNK, ITT AZ IDŐ, HOGY MEGVALÓSÍTSUK.

BÉKE ÉS HARMÓNIA LEGYEN BENNETEK ÉS KÖRÜLÖTTETEK!

Mi igen és mi nem.

Gondold végig, hogy mire mondasz igent.

Mondj igent először is önmagadra. Az életedre és arra, hogy jobb, szebb, bőségesebb életet élj, mint most.

Mondj igent a földre, a természetre és arra, hogy az emberiség megtanulja végre, hogy nem ő a főnök ezen a bolygón. Nem lehet kizsákmányolni sem a bolygót, sem a többi embert, sem az emberiséget úgy, ahogy eddig.

Mondj igent az önállóságra, az önálló gondolkodásra, és azokra a válaszokra, melyek belőled fakadnak.

Mondj igent a forrásra, a benned zubogó, egyszer érzékelhető, máskor rejtőző saját energiaforrásodra. Ezt használd és ne akard a másét. Csak a magadét, mely mindig itt volt és itt lesz. Neked. Csak neked.

Mondj igent a szeretetre, az empátiára, a megértésre. 

Mondj nemet a kizsákmányolásra, a gyűlöletre és a bántalmazásra. 

Mondj igent a művészetekre, a szépségre, a harmóniára. A táncra, a zenére, a színekre, a sokféleségre.

És mondj nemet a zsarnokságra, a kicsinyességre és a korlátok közé szorításra. Csak a saját korlátaidhoz van jogod. Másoké csak az övék. Ne akard megváltoztatni, majd leomlanak azok maguktól is.

Mondj nemet az erőlködésre, az erőltetésre. Az okoskodásra és a trollkodásra. Mondj nemet a mindenhonnan szembejövő műanyag életre. Nem kellenek a színes-szalagos műanyag mintadumák és mintaéletek.

Mondj igent a valódira. Áss, moss, sikálj, amíg eléred a valódiságodat. Enélkül semmi nincs. Legyél valódi és sz.rd le, hogy ki mit gondol erről.

Mondj igent a szerelemre. Szerelemmel szeresd önmagad, és a benned élő másikat. A másik feledet, aki alig várja, hogy végre átölelhessen. És ez teljesen független attól, hogy mennyi az IQ-d, a pénzed, vagy a szépséged. Neki te vagy a legszebb, a legkívánatosabb, a legtökéletesebb. És ez valóban így van. Érezd a valódiságát. Most.

Mit is mondhatnék még?

Az emberiség választóvonalhoz érkezett.

Az egyházak, a vallások hamarosan mennek a levesbe. 

Legyen saját vallásod, saját hited. Kimunkált meggyőződéseid, melyek tapasztalatokon nyugszanak, és akkor nem lesz baj.

Hatalmas omlás jön és követi egy új világ.

Rajtad is múlik, hogy ez a világ milyen lesz. Szeretetteli, érzékeny és valódi életre alkalmas, vagy csak egy zombi lét felfűzve a gépekre, a robotok világára.

ÉLJ, NEM TEHETSZ MÁST, ITT VAN MINDEN.

Hétköznapi küzdelmeim a múltból - belső isteni párbeszéd :D ami csak utólag mókás

Míg az isteni rész bajsza alatt mosolyogva nézi legkisebb részét, addig az ember "sárban-piszokban" vonszolja tagjait elfelejtve, hogy ki is ő, mi is ő.
(Nem engedsz közel, annyira elfoglalt vagy.)

Hát köszönöm, hogy megengedtétek ezt a poklot, direkt a mi szórakoztatásunkra, hogy annál nagyobb dicsőség legyen az ebből való kivonulás, felemelkedés, minél nagyobb a mocsok.

(Jaj már, tényleg, annyira unalmas ez a nyafogás megint. Most tényleg megint ezt akarod. Addig tömök egy pipát, amíg túl leszel ezen.)

Hát köszönöm, köszönöm drága, hogy nem hagysz el, de azért dobhatnál némi kis túlélő csomagocskát időnként, hogy tudjam, valóban nem őrültem meg és nem hallucinálok csak, amikor tudom, hogy sokkal több és nagyobb vagyok ennél. Ennél, amit most mások földi szemeikkel látnak.

(Csak kérned kell, miért nem kérsz? Tudod, hogy minden itt van. Ja, hogy arra nincs időd. Kedvesem, te vagy ott lenn, én mindent megteszek, amit lehet. Megtanítottalak, hogyan kell kérni, használd az erőidet, könyörgöm!)

Halleluja! Add, hogy ez legyen az utolsó keresztrefeszítés, és ne kövesse több!!!

(Most tényleg hagyod, hogy ez az érzés beszippantson? Kevés lesz a dohányom, már látom.)

Ja, hát tudom, hogy csak rajtam múlik.
De miért kellett nekem ilyen istenverte empatikusnak, beleérzőnek lennem?
Miért kell magamat ilyen kicsinek éreznem, amikor mások, más elmék jönnek a kéréseikkel?
Miért akarok én mindig többet és jobban teljesíteni, mint amit kellene?
Miért nem tudom leszarni, hogy másokkal mi van?
Miért van bennem bánat, ha más szenved?
Miért gondolom, hogy nekem kéne megoldanom, amit nem lehet?

Ó, miért ilyenre teremtettél istenem? 

(Nem teremtett senki, csak VAGY. Mindig is voltál és leszel. A részem vagy, csak most kicsinek érzed magad, de tudod te is, hogy ez átmeneti, elmúlik, bármikor, amikor megengeded. Bármilyen lehetsz, bármilyen.)

Miért nem lehettem mondjuk szél, vagy eső, vagy egy hatalmas fa.
Vagy egy kristály ...
Lehet, hogy az is vagyok, mindez vagyok, basszus!
(Minden te vagy.)

Ki akart itt ember lenni?
Én?
Tényleg?
Nem emlékszem.
(Pedig te választottad, nem kényszerített senki. Jó mókának tűnt. Az is lehetne.)

Csak a VÉGTELEN SZERELEMRE emlékszem, ez az egyetlen, amiért érdemes volt.
Amiért érdemes.
Csak ezért.

(Na végre, hogy eszedbe jutott. Most már jó lenne, ha elmenne az eszed is és csak éreznéd, ami van, ami mi együtt vagyunk.)

Honnan tudod, hogy megvilágosodtál?

(Segítségképpen némi mankó, a többi úgyis jön magától.)

1. Nem félsz a haláltól. Egyáltalán. Sőt, néha már várod, mert itt maradni nehezebbnek találod. Nincsenek öngyilkossági gondolataid, ezzel ne keverjük össze. Nem félsz, mert tudod, hogy nincs halál. A halál egy dimenzióváltás, egy tranzit. Kilépés a már használhatatlan testből, de te attól még vagy, leszel, örökké.
2. Mások haláláról is tudsz másképpen gondolkodni. Kimondani nem mindig lehet, de azért mások haláláról is azt gondolod, mint a magadéról. Tranzit odaátra. Szomorúságot természetesen érezhetsz, ha egy élet hamarabb ér véget, minthogy kimaxolta volna a lehetőségeit. De ez nem rajtad, vagy azon az emberen múlik. A halált odaátról, magasabb szintről rendezik, jobb elfogadni, ha jön és nem a test lélek nélküli meghosszabbítására gyúrni. Mert most ez van, hosszú élet gyógyszereken, testi kalitkában. 
3. Nem érdekel, hogy ki mit mond, vagy hogy mit vár el a társadalom. Mindent magadon áteresztve gondolsz újra a belső igazságpontodból. Átérzed, hogy ez sokkoló másoknak, ezért csak annyit osztasz meg ebből, amit éppen ott és akkor helyesnek, igaznak érzel. Nem többet. 
4. Nem térítesz. Semennyire. Magadat adod és tudod, hogy ez elég. Nem az elme fog megvilágosodni és nem is az ember. Az ember inkább csak útban van. Amit tehetsz, hogy jelen vagy és ez a jelenlét kiterjedve ad a másik embernek egy esélyt, hogy saját részeit érzékelje, azokkal találkozzon.
5. Feltételek nélkül szereted magad. Minden részedet. Minden részedet engeded létezni és együtt tudsz lenni vele, akkor is ha hülyeségeket gondol, vagy beszél. Nem te vagy.
6. Nem dolgozol magadon. Nem oldasz és nem tisztítasz. Csak hagyod, hogy történjen, mert ez magától megy. A tisztaság és a tudatosság a természetes állapotod, a többi csak maszat, csak elmebéli trükk. Másokat sem tisztogatsz, tiszteletben tartod a terüket, hiszen az az övék és a saját választásaikat tükrözi. Ha segítséget kérnek, adhatsz, de csak a jelenlétben, azon keresztül, különben ego és elmetrükk lesz belőle. Persze ehhez lehet színházat rendezni, hiszen az emberi elme ezt várja, kiszolgálhatod, ha neked is kényelmes.
7. Nincs véleményed. Általában üres vagy, nem tudsz valami mellett és ellen érvelni, kivéve, ha az a belső igazságodból fakad és fontosnak, relevánsnak érzed. Így nagyon könnyen kívül találod magad az emberi kapcsolatokon, hiszen nem lehet téged bevonni drámákba, konfliktusokba, perpatvarba. Naívnak tűnsz, pedig csak nem érdekel többé.
8. Semmit sem keresel. Semmit. Sem szerelmet, sem társat, sem gazdagságot, sem nyugalmat. Tudod, hogy mindig minden rendelkezésedre áll, csak engedned kell. Ebben is átengeded az irányítást kiterjedtebb részeidnek és ez végtelen nyugalommal tölt el. 
9. Tudod, hogy a végtelen szeretet/szerelem tengerén úszol és hogy ezt bárhol és bármikor érzékelni tudod, ha befelé és kifelé egyaránt nézel, akkor is. Soha sem vagy egyedül, soha többé nem vagy "csak "ember, hanem felébredett lény vagy emberi testben, s ehhez tartod magad. Megadod magadnak a méltóságot és tiszteletet.
10. Tudod, hogy tökéletes vagy, de nem hibátlan. Hibáidon nevetsz, akár már akkor, de később mindenképpen. 
11. Nem követsz senkit, magadat követed. Szuverén vagy és másoktól is ezt várod. 

Néhány tévképzet a megvilágosodott/felébredett/realizált mesterekről:

• Tökéles külsővel rendelkeznek, nagyon vozóak, szépek. - Ha valaki már úgy születik újjá és megtartja képességeit, ez igaz lehet rá. De aki ebben az életében, ebben a sűrűségben realizálta magát, az lehet egy beteg, megsérült, roncsolt testben is. Nem fontos. A test újjápítése nem mindig lehetséges és emellett időigényes folyamat.
• Mindig mindent látnak és tudnak. - Hát nem, nem mindenki szerzi meg egyből az összes klasszikus képességet. A különböző érzékszervek idővel kinyílnak, de ez nem fontos. A tisztán érző képesség és az igazságpontban való tartózkodás mindenkinél másképpen alakul.
• Mindig tanítanak is. - Csak ha ezt vállalta, vagy ha ez a természetes létmódja. Vannak rejtőzködő mesterek, akiknek nem dolga a tanítás, mert akadályozza őket az ismertség. Ezért nem ezt az utat választják, de attól még nagyon fontos a jelenlétük.
• A közelükben gyógyulnak az emberek. - Idővel ez lehetséges, de lehet, hogy először sokkal rosszabbul lesznek, mert felhozzák a mélyből eltemetett hazugságaikat. Mindenki csak saját magát tudja gyógyítani azáltal, hogy kapcsolódik a jelenléthez és ezáltal önmaga kiterjedtebb részeihez. A harmónia gyógyít, nem a mester.
• Nincsenek káros szenvedélyeik, egész nap csak az elvárt klisének megfelelően mantráznak, énekelnek. - Hát ja. Ez sem igaz, annyiféle mesteri lét lehet, ahány ember. Nincsenek klisék. Vannak minták, Jeshua, Buddha, Mani, de itt az idő ezekből kilépni, mert már unalmasak. :D
• Nincsenek szélsőséges érzelmeik. - Vannak szélsőségek érzelmeik, csak azt nem úgy élik meg, mint előtte. Energiának érzékelik és akként kezelik. 
• Szűzies életet élnek. - Hát, nem. Van aki, biztosan. De elsősorban nagyon élvezetes, érzéki életet élnek, és nem elsősorban a szexualitásban. Mindenben. Az emberi érzékszerveken túl érzékelnek és ez sok esetben ellentmond a szűziességnek. :D

Itt abbahagyom, pedig lehetne még folytatni, ennyi egyelőre elég lesz. Remélem emészthető lesz így és sokan magatokra ismertek.
Nagyon nagy szükség van realizált/megvilágosodott mesterekre.
Kívánom, hogy egyre többen legyünk.

:)
FK

A kenyérsütés alkímiája és a megengedés

Megvilágosodtam. Nincs kétségem. 

Nem keresek semmit. Nem várok tanácsra. Kérdéseimet magamnak teszem fel, ha vannak. 

Ilyen egyszerű ez. 

Kiszállni az elméből és hátradőlni, hadd legyen minden, ahogy lenni akar.

Én csak nézem, belemegyek, beleérzek, ha tetszik, hátrébb lépek, ha nem.

Nem beavatkozni mások életébe, csak jelen lenni.

Tiszteletben tartani mások választásait. 

Mutatni lehetőségeket, utakat, de rájuk bízni a választást.

És szeretettel nézni azokat a döntéseket, amiket előre láttunk, hogy hova vezet ...

Eddig nem volt könnyű, most valahogy ez is kialakult. Még a gyerekeimnél is. 

Nem adok tanácsot. Ha kérdeznek válaszolok, de nem erőltetek semmit.

Élem magam, és ez ad nekik erőt, ha akarják, ha fogadják.

Ha nem, nem.

A kenyérsütésről akartam írni, a kovászról.

Tanulgatom, már egészen finomak, szépségük még nagyon egyedi :D, fejlődik.

De a készítése annyira lenyűgöz. Nagyon mély igazságok jönnek fel dagasztás közben.

Most már értem ezeket a régi mondásokat mint pl. "vajon mi fog kisülni belőle?" és azt is, hogy a kenyér élet.

Valóban az.

Élő anyag és mi hagyjuk, hogy halottal helyettesítsék nekünk.

Micsoda biznisz és micsoda becsapás.

A kovásszal bensőséges viszonyt kezdeményeztem.

Még nem ismertem ki teljesen, de nagyon szeretem.

Olyan mint egy kis háziállat, etetni kell, gondozni kell, szeretgetni kell. És ő viszont szeret, csodás és finom alkotásokat hozunk létre mi ketten.

Az életem alakul, magától, illetve tőlem. Attól, hogy élem magam, s engedem, hogy számomra a legjobb szerint jöjjön létre mindig az újabb és újabb tér. És itt nem az emberi rész van már a középpontban.

(Le)válás van s ezt is engedem, hogy történjen.

Tisztelem az együtt töltött éveket, a szépet és a jót, de a rosszat is. Köszönöm, hogy volt, hogy lehetett, de itt az idő, hogy továbblépjek. Nincs bennem dráma, ha mégis felmerülne némi kétség, akkor magasabbra lépek és szeretettel átölelem magam. Már nem ez az élet a fontos, ez már véget ért.

Már egy másikat élünk. Ami most történik, az a romok eltakarítása és az értékek mentése. 

A legfőbb érték az élet, a megvilágosodás, a mesteri lét megélése és továbbvitele. Az egység önmagam minden részével. A küldetés, ha van ilyen. Már az is megvolt, súgja itt valaki.

Ehhez alakul a biztonságos tér, ami egyelőre én vagyok, de tudom, hogy ez is körém fog rendeződni, mert minden mágia, minden mozgás, minden erő ezt szolgálja. A saját energiáimat vettem vissza s most már engem szolgálnak.

Az utolsó, ami nehéz volt, hogy mindig észrevegyem magamban, ha ellenállok.

Hogy mikor van az, amikor fékezek ezzel. Mert minden ellenállás, tiltakozás lassítja a folyamatokat.

Minden icipici nem akarom érzés, blokkol és kilök az egységből. Ha nem akarok valamit, akkor tegyek másképpen, cselekedjek, ezt tanultam meg az utóbbi időben.

Ha nem akarok cselekedni, akkor teljes lényemmel engedjem, hogy történjen. Engedjem át magamon, mint annak idején azt a félelmetes lényt egy asztrális kalandozásunk idején.

Akkor sem voltam egyedül, és tudtam, hogy ez egy próba, hogy elég erős vagyok-e, tudok-e önmagam maradni egy félelmetes démon jelenlétében. És én a vörös szemébe néztem és azt mondtam, gyere. És jött és hatalmas ereje volt, mint egy sárkánynak és én egyben tartottam magam. Fizikailag is éreztem, ahogy átsiklik rajtam, hatalmas erővel, de átfolyik rajtam és eltűnik. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez azért történhetett így, mert nem talált bennem ellenállásra. Ezért nem maradhatott és nem tudott bántani, vagy harcolni velem, mert nem volt bennem ellenállás, nem volt felület, amibe beleakadhatott volna. Tökéletesen tiszta megengedő és magasan rezgő tér voltam. Az ereje viszont áthatott engem és hosszú ideig érezhető maradt. S a tapasztalat, hogy ilyen a valódi megengedés, azóta is velem van. 

Csodás megengedéseket kívánok minden olvasómnak, és a megfelelő pillanatban a megfelelő cselekvést, hogy az a tér, amiben élsz, minél tisztább lehessen.

FK

Krisztus és a szellemvilág - Rudolf Steiner - részlet

Tudom, hogy ez most hosszú, de aki érti, annak nagyon fontos info.

1. A külső negatív erők el lettek küldve, most 2020.4.4-ben. (Értsd: Arimán és Lucifer és csatlósaik)

2. A sárkány visszatér, mert minden egyes embernek magának kell beépítenie azt a saját világába, ahogyan arra krisztusi mestereink tanítottak bennünket a szellemvilágban. A minta itt van, megvan.

3. A Krisztus magok virágba borulnak ... és virágoznak mert ővék lesz a "mennyek országa", azaz a Föld (vagy valamelyik változata a sok párhuzamos világ közül)

4. Korszakváltás van, éppen most. Az én harmonizálása egyre többünkben jelen van s ez újabb fejlődési szakaszba emeli az emberiséget.

Rudolf Steiner a Krisztus és a szellemvilág (GA148) c. művében beszél a Golgotai Misztériumhoz elvezető korábbi három Krisztus tettről:

„Tudjuk, hogy a lemuriai kor elején a lelkek a planétákra húzódtak vissza. (…) Ezek az emberek, akik fokozatosan lejöttek a planétákról, hogy itt fizikai testet öltsenek, bizonyos veszélynek lettek volna kitéve érzékszerveik fejlődésével kapcsolatban. Nem szabad úgy képzelnünk, hogy ezek az emberi lelkek a planétákon való tartózkodásuk után egyszerűen csak lejönnek a Földre, emberi testet vesznek fel, és azután megy minden rendben tovább. Minthogy a luciferi és arimáni princípium uralkodott bennük, ezért az emberi testek nem tették lehetővé, hogy a lelkek úgy fejlődjenek bennük, ahogy kellett volna, és ahogy aztán valóban fejlődtek.(…) Ezt a következőképpen szeretném megmagyarázni: Amikor a lelkek beköltöztek az emberi testekbe, a szemükre például egy szín nem csak úgy hatott volna, hogy a szem úgy érzékelje, ahogy később ezt a színt látta, hanem az egyik szín úgy hatott volna a szemre, hogy elragadtatást, heves gyönyörérzést keltett volna benne. A szem formálisan izzott volna a gyönyörűségtől az egyik szín láttán, a másik szín viszont fájdalmasan érintette volna, intenzív antipátiát keltve benne. Így hát a luciferi és Arimáni hatás következtében olyanok voltak az emberi testek érzékszervei, hogy ezek a testek nem válhattak megfelelő szállássá a planétákról lejövő lelkek számára.(…) A világ nyugodt, bölcs szemlélése lehetetlen lett volna. Változásra volt szükség azokkal a kozmikus erőkkel kapcsolatban, amelyek a kozmikus környezetből áradtak a Földre és az emberi testek érzékszerveit alakították, építették. Valaminek történnie kellet a szellemi világban, hogy ezek az erők ne úgy érjék a Földet, hogy az érzékszervek pusztán a szimpátia és antipátia szerveivé váljanak, mert Lucifer és Arimán hatására ilyenné váltak volna. Ezért a következő történt:

Az a lény, akiről azt mondtuk, hogy nem választotta a planétákról a Földre vezető utat, hanem ott maradt, tehát az ősrégi időkben a szellemi világokban élt, és aztán a nátháni Jézus-gyermekben jelent meg, elhatározta - ha szabad ezt a kifejezést használni, természetesen minden kifejezést az emberi nyelvből kell vennünk és ezek nem fejezik ki pontosan azt, amit mondani akarunk – ez a lény tehát elhatározta akkor, amikor még a magasabb hierarchiák világában élt, hogy olyan fejlődésen megy keresztül, amely képessé teszi arra, hogy a szellemi világban áthassa egy időre magát Krisztus lényével. Nem emberrel van tehát dolgunk, hanem – ha szabad így mondanom – ember feletti lénnyel, aki a szellemi világban élt, és úgyszólván meghallotta az emberi érzékek jajkiáltását, amely segítségért kiáltott fel a szellemi világba, s amit erre a segélykérő jajkiáltásra érzett, arra késztette, hogy alkalmassá tegye magát Krisztus befogadására. Így a szellemi világban azt a lényt, aki később nátháni Jézus-gyermek lett, áthatotta Krisztus szelleme, és ő megváltoztatta azokat a kozmikus erőket, amelyek az emberi érzéseket a szimpátia és antipátia szerveiből az emberiség használható érzékszerveivé váltak. Az ember képessé vált arra, hogy bölcsességgel tekintsen érzéki észleletei minden árnyalatára. 

Egész másképpen érkeztek volna az emberhez az érzékeit felépítő kozmikus erők, ha ez az esemény a távoli múltban meg nem történt volna a szellemi világokban, még a lemuriai korban. Úgy történt ez, hogy az a lény, aki aztán a nátháni Jézus gyermekként jelent meg a Földön, akkor még – ha szabad ezt a kifejezést használnom – a Napon lakott és az előbb említett jajkiáltás hatására olyasmit élt át, ami lehetővé tette, hogy maga a Napszellem hassa át. Ezáltal a Nap hatása úgy mérséklődött, hogy az emberi érzékszervek, amelyek lényegében a naphatás eredményei, nem váltak pusztán a szimpátia és antipátia szerveivé. Ezzel, kedves barátaim, valóban jelentős kozmikus titkot érintettünk, ami sok mindent megmagyaráz abból, ami később történ. Most bizonyos fokig rendezetté, harmonikussá válhatott, bölcsen alakulhatott az emberi érzékek világa és a fejlődés egy darabig tovább folyhatott. A magasabb világokból így bizonyos értelemben elhárították az emberi érzékekről Lucifer és Arimán legrosszabb hatását.

Azután ismét jött egy olyan kor – ez már Atlantiszra esik – amikor kiderült, hogy az ember testisége ismét nem lehet a megfelelő fejlődés alkalmas eszköze. Most abban jött létre rendellenesség, ami egy ideig használható módon fejlődött, az emberek belső szerveiben és az azok alapjául szolgáló erőkben, az étertestben. Mert azok a kozmikus erők, amelyek a Föld környezetéből hatnak és feladatuk, hogy az ember belső szerveinek – légzőszervek, keringési szervek, stb. – működését rendben tartsák, ezek az erők a luciferi és Arimáni hatás következtében úgy fejlődtek, hogy az emberek belső szervei használhatatlanná váltak volna, egészen különösen alakultak volna.

Azok az erők, amelyek a belső szervekről gondoskodnak, nem egyenesen a Napról indulnak ki, hanem azokról az égitestekről, amelyeket a régebbi időkben a hét planétának neveztek. A planetáris erők a kozmoszból hatottak az emberre. Most szükségessé vált, hogy ezek az emberi belső szerveket szabályozó erők is mérséklődjenek. Ha a fejlődés úgy haladt volna tovább, ahogy ezek a kozmikus erők Lucifer és Arimán hatására intézni tudták, akkor az ember belső szervei vagy a mohóság, vagy pedig az undor szerveivé váltak volna. Az ember például nem tudott volna pusztán csak enni, mert az egyik étel olyan mohó vágyat keltett volna benne, hogy kénytelen lett volna rávetni magát, a másik pedig rettenetes undorral töltötte volna el. Ezek mind olyan jelenségek, amelyek mint karmikus titkok tárulnak fel a szellemi látó előtt, ha megpróbál a világ titkaiba behatolni.

Ismét történnie kellett valaminek a szellemi világokban, hogy ez az emberekre nézve pusztító hatás ne következzék be. És íme, ugyanaz a lény, aki később a nátháni Jézus-gyermekben jelent meg, és mint mondtuk, a korábbi időkben a Napon lakott és áthatotta magát Krisztussal, a nagy Nap-szellemmel, most planétáról-planétára vándorolt, mert mélységesen átjárta az az érzés, hogy az emberiség fejlődése így nem folytatódhat. S miközben egymás után megtestesült az egyes planétákon, az itt átéltek olyan erősen hatottak rá, hogy az atlantiszi fejlődés bizonyos időpontjában ismét áthatotta őt Krisztus szelleme. Ez megteremtette a lehetőséget arra, hogy az emberi belső szervekbe beleoltódjék az önmérséklet, mint korábban az érzékszervekbe a nyugodt bölcsesség. Így lélegzéskor nem kényszerülünk már arra, hogy az egyik helyen mohón habzsoljuk a levegőt, másutt pedig visszataszító módon undort keltsen bennük, az ember mértékletes szervekkel léphet a világba. Ez a Krisztus szellemével, a nagy Napszellemmel áthatott nátháni Jézus-gyermek tette volt.

Azután egy harmadik nehézség lépett fel az emberiség fejlődésének menetében. Egy harmadik rendellenességnek kellett volna bekövetkeznie, ha a lelkeknek folyamatosan olyan testeket kellett volna elfoglalniuk, amilyenek a Földön lehetségessé váltak. Azt mondhatjuk: erre az időre az emberek testisége lényegében rendbe jött. Krisztus két szellemi világbeli tettének eredményeképpen az emberi érzékszervek úgy működtek, hogy az ember testét a Földön megfelelően tudta használni. Belső szervei is úgy működtek, hogy testiségét megfelelően használhatta. Lelki szervei azonban még nem voltak elrendezve. Ezekben rendellenességek következtek volna be, ha semmi sem történik. Ezt főleg úgy értem, hogy a gondolkodás, érzés és akarat terén léptek volna fel rendellenességek, úgy, hogy az akarat állandóan zavarta volna a gondolkodást, az érzés az akaratot, és így tovább. Az emberek arra lettek volna ítélve, hogy állandóan kaotikus körülmények uralkodjanak lelki szerveik – gondolkodásuk, érzésük, akaratuk – használata közben. Dühöngőkké váltak volna túltengő akaratuk következtében vagy visszafogott érzésük miatt eltompultak lettek volna, esetleg olyan emberekké váltak volna, akiket túlburjánzó gondolkodásuk csak illanó gondolatokra tett volna képessé. Ez volt a harmadik nagy veszély, amelynek a földi emberiség ki volt téve. Ezt a három lelki erőt – a gondolkodást, érzést és akaratot – is a kozmoszból szabályozzák, a Föld környezetéből. Maga a Föld az „én” szabályozásának a színtere. De rendezni kellett a három lelkierő: a gondolkodás, érzés és akarat együttműködését, ez azonban nem az összes planétáról, hanem csak a Napról, Holdról és a Földről történik, úgy, hogy ha hatásuk harmonikus, akkor az ember is képessé válik a gondolkodás, érzés és akarat harmonizálására.

Ezekkel az erőkkel kapcsolatban is segítséget kellett nyújtani a szellemi világból. Most a későbbi nátháni Jézus lénye olyan kozmikus lelki formát öltött, hogy nem élt sem a Földön, sem a Holdon, sem a Napon, hanem a Föld körül keringve egyszerre volt kitéve a Nap, a Hold és a Föld hatásainak. A Föld hatásai alulról érkeztek hozzá, a Nap- és Holdhatások felülről érték. A szellemi látó tudat tulajdonképpen ugyanabban a szférában látja ezt a lényt fejlődésének virágkorában - ha szabad így kifejezni –, ahol a Hold kering a Föld körül. Tehát pontosan: nem felülről kapta a Hold-hatást, hanem ugyanonnan, ahol ő maga volt. A jajkiáltás ismét felhatott hozzá amiatt, amivé az emberi lélek gondolkodásának, érzésének és akaratának válnia kellett volna, és ő mélyen átélte bensőjében az emberi fejlődés tragikumát. Ezzel ismét magához vonzotta a magas Napszellemet, aki most harmadszor is leszállt rá és áthatotta szellemével. A Földön kívül, a kozmikus magasságokban tehát harmadszor is áthatotta a nátháni Jézust a magas Napszellem, akit Krisztusnak nevezünk.

Most kissé másképpen fogom leírni a harmadik lelki áthatás eredményét – így nevezném a történteket – mint a másik kettő esetében. A szellemi illetve égi fejlődés három egymást követő fokozata az Atlantisz utáni népek különböző világnézeteiben tükröződik. Hiszen mindez tovább hatott, megmaradtak annak a hatásai, hogy egykor a régi lemuriai korban a Krisztus lény lelkileg áthatotta a későbbi nátháni Jézus-gyermeket. A hatások mintegy a Nap hatásában maradtak meg. Zarathustra beavatása éppen abban állt, hogy ezeket a Nap hatását „impregnáló” hatásokat észlelte. Így keletkezett Zarathustra tanítása, kinyilatkoztatva az ősi korok történéseit mintegy lelkének vetületében.

Az Atlantisz utáni harmadik, egyiptomi-káldeai kultúrkorszak részben úgy keletkezett, hogy a lelkek még visszatükrözték, átélték bensőleg annak hatásait, hogy a Napszellem lelkileg áthatotta a későbbi nátháni Jézus-gyermeket, míg a bolygók körül vándorolt. Így jött létre a bolygók működéséről szóló tudomány, a káld asztrológia, amiről ma igen kevés fogalmuk van az embereknek. Az Atlantisz utáni harmadik kultúrkorszakban, tehát az egyiptomi-kádeai népeknél, kialakult a külsőleg, exotérikusan ismert csillag-kultusz. Azáltal keletkezett, hogy a planetáris hatások mérséklődésének utóhatása e későbbi korba küldte a sugarait.

Még az Atlantisz utáni negyedik kultúrkorszakban is észlelték Görögországban a planétaszellemek tükröződését. Ezek úgy jöttek létre, hogy a Krisztussal áthatott lény végig vándorolt a planétákon és az egyiken ez, a másikon az lett. A Jupiteren az lett, akit a görögök később Zeusznak hívtak, a Marson, akit később Árésznek, a Merkúron, akit Hermésznek neveztek. A görög planétaistenekben az tükröződik utóbb, amit Jézus Krisztus a luciferi és arimáni princípiumtól áthatott planetáris lényekből hozott létre a földön túli világokban. Ha a görög ember felnézett isteneire, Jézus Krisztus működésének vetületeit, tükörképeit látta az egyes bolygókon és még sok mindent, amiről már beszéltem.

A harmadik dolog annak tükröződése, vetülete volt, amit a Jézus-lény a Nappal, Holddal és Földdel kapcsolatban élt át még földöntúli lény mivoltában, régebbi időkben (Atlantisz későbbi korszakában). Ha jellemezni akarjuk, azt mondhatjuk: Krisztus angyalszerű lényben „öltött lelket”. Ha azt mondjuk Krisztusról, hogy a Názáreti Jézusban öltött testet, úgy e szellemi világban lejátszódó eseményről azt mondjuk: Krisztus lelket öltött egy angyalszerű lényben és ez rendezően hatott a gondolkodásra, az érzésre és az akaratra. Ez a fontos esemény nem oly régen következett be az emberiség fejlődésében. Rendbe hozta az emberiség lelki fejlődését. A két korábbi Krisztus esemény inkább az emberiség testiségére és életére vonatkozó alkatot rendezte a Földön. Minek kellett történnie a harmadik esemény kapcsán a szellemi világokban?

E harmadik eseményt megismerjük, ha a könnyebb megközelítés kedvéért, a görög mitológiában való tükröződését keressük. Mert ahogyan Zeusz, Árész, Hermész, Vénusz-Aphrodité, Kronosz stb. a planetáris szellemek vetületei, úgy a harmadik kozmikus Krisztus-esemény is tükröződött a görögön kívül különböző más népek mitológiájában is. Ezt a tükröződést megérthetjük, ha a tükörképet összehasonlítjuk azzal, ami tükröződött, a kozmikus történés görögországi utóhatásával Mi történt fenn a kozmoszban?

Ki kellett űzni valamit az emberi lélekből, ami kaotikusan kavargott benne: ezt le kellett győzni. A Krisztussal áthatott angyalszerű lénynek azt a tettet kellett végrehajtania, hogy kitaszítsa, kiűzze az emberi lélekből azt, ami nem oda való, hogy harmónia és rend lehessen a gondolkodás, érzés és akarat között. Le kellett győznie az emberi lélekben azt, ami káoszt, rendezetlenséget keltett volna benne: ezt ki kellett taszítani. Megjelenik előttünk annak az angyalszerű lénynek a képe – állítsuk elevenen lelki szemünk elé! –, aki ekkor még a szellemi világokban van, később pedig ő lesz a Názáreti Jézus-gyermek. Lelkileg áthatja Krisztus lénye, így képes arra a különösen nagy tettre, hogy a gondolkodásból, érzésből és akaratból kiűzze a bennük dühöngő sárkányt, amely kaotizálta volna őket. Ennek emléke él az emberi kultúrában szereplő sárkányölő Szent György képekben. Sárkányölő Szent György földöntúli eseményt tükröz: Krisztus lelkileg áthatotta Jézust és képessé tette arra, hogy kiűzze a sárkányt az ember lelki természetéből.

Krisztus segítsége élt Jézusban, az akkori angyalszerű lényben, csak ez tette lehetővé ezt a nagy tettet. Mert az angyalszerű lénynek valóban össze kellett kapcsolódnia a sárkánytermészettel, mintegy sárkány alakot kellett öltenie, hogy visszatartsa a sárkányt az emberi lélektől. Hatnia kellett a sárkányban, hogy a sárkány megnemesedjék, és a káoszból bizonyos harmóniába kerüljön. A sárkány nevelése, megfékezése ennek a lények a további feladata. Így történt, hogy bár működött a sárkány, de a jellemzett lény működése áradt bele és ezáltal az egész Atlantisz utáni fejlődés földi kultúrájában megjelenő számos kinyilatkoztatásnak a sárkány lett a hordozója. Az őrjöngő vagy homályos tudatú emberekben megjelenő kaotizáló sárkány helyett az atlantiszi kor ősi bölcsessége jelent meg. Jézus Krisztus a sárkányvért használta fel arra, hogy áthassa vele az emberi vért, és így az ember az isteni bölcsesség hordozója legyen. Mindez tükröződik a görög mitológiában és exoterikusan is megjelenik a Krisztus előtti IX. századtól kezdve.

Sajátságos, hogy a görög szemléletben egy isteni alak mintegy kimagaslott a többi közül. Tudjuk, hogy a görögök különböző isteneket tiszteltek. Ezek az istenek azoknak a lényeknek vetületei, tükröződései voltak, akik a Krisztussal áthatott későbbi nátháni Jézus planetáris vándorútján jöttek létre. Így látták őket, ha feltekintettek hozzájuk a kozmikus világokba, ha a fényéterbe tekintve, igazi, szellemi belső eredetüket joggal Jupiternek tulajdonították – nem a külsőt, hanem az igazi szellemi belsőt, amikor Zeuszról beszéltek. Beszéltek így Pallasz Athénéről, Artemiszről, a különböző planetáris istenekről, akik annak vetületei voltak, amiről szóltunk. De a különböző isteni alakok szemlélete közül egy kimagaslott: Apollón alakja. Egészen sajátságos módon magaslott ki. Mit láttak a görögök Apollónban?

Megtudjuk, ha a Parnasszusra és a kasztíliai forrásra tekintünk. Ettől nyugatra földhasadék nyílt és a görögök templomot építettek fölé. Miért? A hasadékból régebben gőzök törtek fel, ezek megfelelő légáramlat esetén valóban kígyó-tekervényszerűen fonódtak a helység köré. A görögök elképzelték Apollónt, amint nyilait a sárkányra lövi, ahogy heves gőzölgésként felszáll a föld hasadékából. Szent Györgyben a sárkányra nyilazó görög Apollón földi vetületével találkozhatunk. Amikor legyőzte a sárkányt, Pythont, templomot építettek és Python helyett a gőzöket látjuk most, amelyek a Pythia lelkébe szállnak. A görögök elképzelés szerint most Apollón él e vad sárkány-gőzökben és Pythia által az orákulumok révén jósol nekik. A görögök öntudatos népe a lelki előkészülés fokain felemelkedve befogadja azt, amit Apollón a sárkánygőzöktől áthatott Pythia szájával mond nekik. A sárkányvérben tehát benne él Apollón és áthatja az embereket a kasztíliai forrásból meríthető bölcsességgel. Ez a hely a legszentebb játékok és ünnepek gyülekező helyévé vált.

Miért képes Apollón erre? Kicsoda Apollón? Csak tavasztól őszig dolgozik azon, hogy a sárkányvérből bölcsesség szálljon fel. Ősz felé ősi hazájába tér vissza, északra, a hyperboreusok országába. Távozásakor búcsú-ünnepeket ülnek. Tavasszal ismét fogadják, amikor visszatér északról. Mély bölcsesség rejlik Apollón északi útjában. A fizikai Nap délfelé halad, szellemileg mindig az ellenkezője történik. Arra utal ez, hogy Apollónnak a Naphoz van köze. Apollón az az angyalszerű lény, akiről beszéltünk. A görög lélekbe való kivetítődése, tükröződése annak a Krisztussal áthatott angyalszerű lénynek, aki a valóságban az atlantiszi kor végén működött. Apollón a Krisztussal áthatott angyal vetülete, tükröződése a görög lélekben, ő hirdet a Pythia szájával bölcsességet a görögöknek. Mi mindent merítettek a görögök az apollóni bölcsességből! Úgyszólván mindazt, ami a legfontosabb ügyeikben ilyen vagy olyan tettekre indította őket. Az élet súlyos ügyeiben, lelkileg jól előkészülve, mindig újra Apollónhoz fordultak, és jóslatot kaptak Pythia szájából: őt azok a gőzök ösztönözték, amelyekben Apollón élt. A gyógyító Aszklépiosz a görögök számára Apollón fia. Apollón a gyógyító isten – a gyógyító. A Krisztussal egykor áthatott angyal földi letompítása a gyógyító, vagy a Föld számára gyógyító, mert Apollón sohasem volt fizikailag megtestesült alak, hanem a földi elemeken keresztül hatott.

Apollón a Múzsák istene, főleg az éneké és a zenéé. Miért? Mert azzal hozza rendbe a gondolkodás, érzés és akar diszharmonikus működését, ami azt énekben, a lantpengetésben nyilatkozik meg. Csak mindig le kell szögeznünk, hogy Apollónnál ez annak a vetülete, ami Atlantisz végén történt. Ekkor valóban beleáramlott valami a szellemi magasságokból az emberi lélekbe, ennek halvány mása szólalt meg a zene művészetében, amikor a görögök Apollón védelme alatt művelték.

A görögök tudatában zeneművészetük mintegy földi visszfénye annak az ősrégi művészetnek, amellyel a Krisztussal áthatott angyallény az égi magasságokban a gondolkodást, érzést és akaratot harmonizálta. Nem így fejezték ki, csak misztériumaikban tudták, hogy miről van szó. De a görögök az apollóni misztériumokban azt mondták, hogy valaha magasztos isteni lény hatotta át az angyali hierarchia egy lényét és ő harmonizálta a gondolkodást, érzést és akaratot. Ennek visszfénye a múzsák művészete, különösen az apollóni művészet, pl. a lantpengetésben megnyilvánuló zeneművészet. A sípok vagy fúvós hangszerek megnyilatkozásait nem tekintették apollóninak. A görögök a Múzsák lelket harmonizáló hatását tulajdonították Apollón húros hangszerének, amely leginkább emberi ügyességet kíván, és kevésbé igényli az elemeket, mint a fúvós hangszerek.

...

Látjuk, hogy a görögök az Apollónnak nevezett istenben azt a lényt tisztelték, akiről most beszéltünk. Azt mondhatjuk, hogy az Apollónnak megfelelő lényben Krisztus lénye „öltött lelket” az atlantiszi kor végén. Azt kérdezzük, hogy valójában ki is Apollón? Nem az a vetület, akit a görögök tiszteltek, hanem az igazi Apollón? Földöntúli lény, aki a magasabb világokból gyógyító erőket árasztott a lélekbe, megbénítva a luciferi és Arimáni hatalmakat. Az emberi testben is összhangot teremtett az agy, a lélegzet, a tüdő meg a gégefő és szív működése között, ennek a vetülete az éneklésben jutott kifejezésre. Mert az agyvelő, lélegzés meg a beszédszervek és szív helyes összhangja a testi kifejeződése a gondolkodás, érzés és akarat megfelelő együttműködésének. Apollón a földöntúli gyógyító. Láttuk fejlődésének három fokozatát és megszületik a Földön a gyógyító, aki Apollón lényében hatott. Az emberek Jézusnak nevezik, a mi nyelvünkre fordítva „Isten által gyógyítót” jelent. Ő a nátháni Jézus-gyermek, az Isten által gyógyító, Jehosua-Jézus.

A negyedik fokon teszi magát éretté a Krisztus lény az én felvételére. Ez a Golgotai Misztérium révén történik. Mert a Golgotai Misztérium előtt született emberek nem találtak volna a továbbiakban olyan testeket a Földön, amelyben úgy inkarnálódhattak volna, hogy az Én ereje megfelelőképpen kifejezésre jusson, ha a Golgotai Misztérium nem történt volna, ha Krisztus lénye nem hatotta volna át azt a lényt, akit kozmikus korszakokon át követtünk. Az én fejlődés legmagasabb fokát Zarathustrában érte el. Ha nem történt volna meg a Golgotai Misztérium, akkor az én fejlődésig eljutott lelkek sohasem találtak volna többé a Földön valódi fejlődésre alkalmas testeket.

A harmonizálásnak négy fokozata van: az érzékelés, az éltető szervek, a gondolkodás, érzés, és akarat és végül az én harmonizálása a Golgotai Misztérium által. Így, kedves barátaim, megértik a nátháni Jézus-gyermekben megszületett lény kapcsolatát Krisztussal. Azt is, hogy ez a kapcsolat hogyan készült elő, annak segítségével, amit a valódi antropozófia ma már feltárhat, megérthetjük, hogy a Krisztus lény hogyan működik együtt és tartozik össze a nátháni Jézus emberi lényével.”

Légy a most!

Adott ez a vírus helyzet.

Nagy a káosz, a világ megállt.

Meg kellett állnia, nem mehet tovább, ami eddig folyt!

Elemésztjük a bolygót, tönkretesszük az élővilágot, egymást, szennyezzük nemcsak a biológiai-fizikai világot, de a szellemit is.

Mit gondoltál, meddig mehet ez még így?

És a vírus egy nagyon finom dolog egy háborúhoz, vagy atomkatasztrófához képest.

Örülj neki. Tényleg.

Ó, istenem, hát nem tudsz az eddigi életedben megszokott teljesen felesleges és káros szokásaidról lemondani? Nem tudsz elengedni, lemondani, felajánlani és változni?
Sírsz, hogy napi 24 órában a gyerekeiddel kell foglalkoznod?

Hát mégis mire számítottál?

Hogy majd életed végéig csak a netet bámulod és nem lesz semmi dolgod, amihez fel kell nőnöd?

Hát tévedtél.

De figyelj nagyon, mert muszáj.
Rajtad múlik a jövő.

Hogy mit választasz és mit kérsz.
Rajtad, egyedül rajtad, ember!

A kényelmet választod és a "semmit se kelljen csinálnom, oldják meg mások"-at választod? 

A nyafogást, a véget nem érő csetelést és a virtuális handabandázást választod?

Vagy végre felállsz, megrázod a fejed és megteszed, amit már régen meg kellett volna tenned: felelősséget vállalsz a tetteidért, a szavaidért, a teremtéseidért és a környezetedért.

És nem, nem kell félned, hogy jön az antikrisztus.
Nem.
Pont ellenkezőleg.

Krisztus magok csíráznak, növekednek és virágoznak.

Mindenkiben. Csak engedd meg s érezni fogod.

Ehhez kell a csend és a béke.
Kívül már megkaptad.
Engedd, hogy belül is meglegyen.

S akkor ...
Csodák történnek, ahogy mindig is el volt tervezve.

Légy a most.
A mindörökké már megvan.

ChE

Itt van, eljött AZ IDŐ

Itt az idő, amiről regéket olvastál, amit vártál, amit hívtál.
A párhuzamos valóság beérkezett.

Csak figyelj.
Két valóság van.
S te választhatsz, hogy melyiket éled.

A rettegést, a tömeghisztériát, a gyűlöletet, a taposást,
vagy a tavaszt, a madárcsicsergést, a szabad időt, az örömöt?
Az élet derűjét, vagy a lelki nyomort?
A semmittevés boldogságát, vagy a szorongás felhőjét?
A börtön érzetét, vagy a végeláthatatlan lehetőségek szabadságát?

Rajtad áll, rajtad múlik.
Emberi részedbe helyezed most a hangsúlyt, vagy a feletted lebegő időtlen istenibe?

A sötétséget várod és írod és jósolod,
holmi egyszer majd megszülető sötét urat akarsz elkerülni,
vagy inkább szemedet az égre emeled, követed a könnyű párát,
kacsintasz a szivárványnak és arcodat a nap felé tartod?

Rajtad áll, hogyan jutsz át a tű fokán.
Csak rajtad.

De tudd, hogy bárhogyan döntesz, odaát szeretet, béke és ujjongás vár rád.
Mert az isteni csak az istenire emlékezik.
S a tudatba íródott történeteket átfogalmazzák és átírják a bölcsesség urai.

Nevetni fogsz és sokáig fogsz nevetni.

Majd megérted.

Majd tudni fogod.

Már tudod.

...

Minden jól van a teremtés egészében.

Lassulj le!

Amit igazán most lehet gyakorolni és tenni, az a leszakadás a tömegtudatról.

Lassulj le, és hozd le magad a netes drogról. Mert az.
Addiktív és káros. Mindenkinek.

Csak annyit használd, ami az élethez szükséges. Közben tudj kitekinteni, felülemelkedni belőle.

Ha otthonról dolgozol, akkor tartsd rendszeresen szünetet és csinálj valamit, ami az érzékszerveid karbantartásáról szól. Tágítsd a megismerésed határait és ne fókuszáld folyamatosan csak egy dologra.

Tanulj meg várni és elfogadni.

Kapcsolódj a naphoz. Minden nap. A legjobb az lenne, ha meg tudnád nézni a napfelkeltét.

Ha nem teheted, mert nem látszik onnan, ahol vagy, akkor nap közben adj időt magadnak, hogy kapcsolódj a napfényhez.

Egyedül. Te és a Nap. Engedd, hogy megszólítson, hogy átbizseregtesse sejtjeidet.
A legjobb tanácsadó.
Mesteri légiók állnak készen, hogy füledbe suttogják titkaikat, amik egyben a te titkaid is.

Olvass, könyvet. Végre megteheted, ez is lelassít.
A neten másképpen olvas a szem, más a pályája, inkább felizgat, mint lenyugtat.

Olvass Hamvas Bélát.
Ő most a mesterünk, szinte ugyanezt átélte, csak azt akkor háborúnak hívták. Sokkal durvább volt és tovább tartott.
Mindene odalett, nem volt mit ennie, mégis olyan fényesen írt, ma is fényre derít.
Kezdd el, ha nem ismered. Kezdd a Gyümölcsórával.

Olvashatsz hosszú regényeket, vagy hallgathatod hangoskönyvben is.

A mai kort megérteni és a fiatalokat megismerni fontos dolog. Kezdheted a Harry Potterrel. A két első kötetet Kern András mondja fel, zseniális.

Aztán jöhet a Hobbit és a Gyűrűk ura trilógia. Hidd el, nem fogsz unatkozni.

Persze jól megválogatott filmeket is nézhetsz, csak módjával, ne tedd magad zombivá, aki azt sem tudja mennyi az idő. Könnyen bele lehet veszni egy-egy végeláthatatlan sorozatba.

És végül, csak hardcore karaktereknek.
Tegyél le mindent, ne nézz semmit, ne olvass semmit, ne beszélj senkivel, csak legyél.
Meg lehet csinálni, pár nap elég lesz ahhoz, hogy tudd, mi a fene ez az egész a te életedben.
Hidd el, megkönnyebbülsz és a végén mosolyogni fogsz.

Minden jól van a teremtés egészében.

Hajrá!
Soha nem vagy egyedül.

FK

Döntés és felelősség

Önmagamat választom.
A SZERELMET választom és tudom, hogy itt van.
Itt, bennem.
Senki sem veheti el tőlem, csak én tolhatom el magamtól.
És többé nem fogom.
Mert ... nincs mert.
Ez van.
Ez ennyire egyszerű.

És, nem kell semmit meggyógyítani.
Mert az is ÉN VAGYOK.

Csak (el)engedni és ÉLNI.
Jelen lenni.

Most a középpontomba helyezkedés történik.
Eddig is volt erről tudósítás, hogy ez jön, vagy van.
De mindig kilökött belőle egy erő.

Egy erő, amit én engedtem be a világomba.
Mostantól másképpen lesz.

Mindenkinek megvan a saját középpontja.
Ahol MINDEN OTT VAN.
Nincs szüksége máséra.
Csak egyszerűbb a másikéból táplálkozni.
De egyszer ez is elsimul.
Mert már olyan erős az erőtér, hogy kilöki, aki próbálkozik.

Ez van most.

Köszönöm, hogy újra erős vagyok.
Nélküled nem sikerült volna. (Vagy csak hosszú és fájdalmas körökkel.)
Hálás vagyok és köszönöm.

Megengedés van.
Ennek viszonyt árnyékai vannak a fizikai világban.
Még akkor is, ha belül felkelőben a nap. Vagy éppen azért.

Az árnyékok fizikai szinten bizonyos döntések, amiket nem lehet már tovább odázni.

Belül meghoztam őket, elmondtam annak, akire vonatkozik. Most rajta áll, hogy könnyű lesz vagy nehéz. Neki. Mert nekem könnyű lesz, már most sokkal könnyebb. Akkor is ha érzem a fájdalmát, a veszteséget, a befejezetlenségét annak az életnek. 

Mert nekem innentől teljesen új életem van. Az elmúlt időszak pont olyan, mintha egy előző életemet látnám. Látom a hibákat és a jót is benne, a szenvedélyt és a szépséget, amit beletettem, de már nem élem tovább. Mert meghalt bennem az a rész, aki élhetné. És én meggyászoltam, elsirattam, elengedtem.

Nincs visszaút.
És így van jól.

A lelkiismeretem tiszta, a bűneimért bocsánatot kértem.
A legjobbat kérem és a legjobb felé igyekszem.
Nem vádolok és nem büntetek.
Mindenkinek a legjobbat kívánom, és a legtöbbet adom, szabadságot.

Elfogadtam a szárnyaimat.
Mostantól repülés van.

VAGYOK, AKI VAGYOK.

Az Igazságról - 2

Tulajdonképpen senki sem tud bántani.

Mert nincs senki, akit bántani lehetne.

Csak a szerepek önmagukat fontosnak tartó részeit lehet bántani.

Az álarcok mögött fetrengő hamis bábokat.

A "bántáshoz" én is kellettem.

A passzivitásom, a megengedésem, a fagyott közönyöm. 

S ezt is tudom, már régóta.

Ezért volt "minden önkínzás s ének" - recitálja valaki innen belülről.

S mindjárt a megoldást is a következő sorokban ... "szeretném, ha szeretnének".

Bár megfogadtam, hogy nem analizálok, mert jobb csak figyelni,

de ma reggel előjött egy régi, elfelejtett-de-mélyen-tudott emlék,

valami olyan, ami belém égett gyermekkoromból, 

s talán ez is vezetett idáig, hogy nem vettem észre a nyilvánvalót.

Anyám kedvenc mondása volt, ha valamit el akart érni nálam, hogy 

".... akkor nem foglak szeretni".

Kevés halálosabb mondat van, azt hiszem.

S bár ezt már annyiszor megláttam, elengedtem és megbocsátottam, de mégis itt van

legbelül, belém égve. Hogy nem hiszem el, hogy csak magamért lehet engem szeretni, 

ahhoz jónak is kell lennem. Meg kell felelnem a másik elvárásainak, a kéréseinek ... s kacagnom kell rajta, így utólag, hogy "még az erőszaknak is utat kell engednem, mert ez kell ahhoz, hogy szeressen".

Istenem, mennyire fontos a gyerekkor, az elfogadó szeretet, hogy milyen üzeneteket kapunk és adunk abban a nagyon érzékeny időszakban ...

Nagyon szeressétek a gyerekeiteket, szívből, igazán, elfogadóan és mindezt fejezzétek is ki számukra minél többször, szóban, öleléssel, játékkal, nevetéssel, figyelemmel és legfőképpen azzal, hogy megtanítjátok nekik, hogy milyen az elfogadó és türelmes szeretet.

Ámen.

Guruból lesz-e szalonna?

Ha már a gurukról elmélkedtem, csendesen hozzátenném, hogy gurunak lenni jó.
Tényleg.

Bárki lehet guru, sőt, mindenki az hosszabb-rövidebb ideig, mert ez nem egy kihagyható fokozat.

Én is voltam guru, talán pont ezen a felületen, nyomtam a szövegemet. Mondtam, írtam a magam igazát. Igaz pénzt nem kerestem vele, mert nem voltam annyira bátor, vagy inkább okos? 

Soha nem vágytam az ismertségre, pedig a guru fontos ismertetőjegye, hogy törekszik a népszerűségre és ezért mindent meg is tesz. A csapból is folyik, ha lehet, és mindenre tudja a helyes választ. Mindenre.

Mindig tökéletes, soha nem változik, a guruság már messziről lerí róla, hiszen úgy öltözik, úgy beszél és úgy is viselkedik, ahogyan nyája elvárja. 

Ha elég bátor, valódi létezővé válhat.

Ha szerencséje van, nem lesz nyája, mert nem elég vonzó a tálalás. Akkor sokkal nagyobb esélye van rá, hogy tovább lép, mert nem éri be ennyivel.

Ha beéri, szélhámossá válik. Azon a ponton kezdődik ez, amikor maga is rájön, hogy nem tévedhetetlen, hogy nem változtathatatlan és vannak, akik a sarkában lihegnek. Amikor ragaszkodni kezd ahhoz, amit létrehozott. S nem az emberekhez, hanem a hírnévhez, a felhalmozott szellemi és/vagy anyagi javakhoz, a feltétel nélküli tisztelethez és a kiváltságokhoz. Amikor elhiszi, hogy ő több, vagy többet érdemel, mert annyi mindent tett, érez, vagy tud.

A továbblépés akkor érkezik, amikor rájön, hogy ő sem tökéletes. Hatalmas a pofon, nagy a zuhanás. Minél inkább volt kitalált jelmez csak a guruság, annál inkább. Innentől a látszat fenntartása iszonyú energiákba kerül. Innen még a sötét mágia is beszűrődhet, ha emberünk nagyon ragaszkodik saját csodálatos, de mesterséges egyéniségéhez.

A másik út a továbblépés útja. Egyszerűvé és valódivá válik, ahogy leveti a jelmezt. Nem színlel, elfogadja, ami érkezik. Ha szenvedés, akkor szenved. Ha őrjöngés, akkor őrjöng, de mindvégig tudja, hogy ez sem ő, csak egy leváló része, amit ő hozott létre, s most tombol benne. Ez a valódiság.

Valódinak lenni nagyon nehéz. Törékeny és sebezhető állapot. Mindent megengedni és mindent átengedni magadon. Néha sírni, néha nevetni. Mindennel együtt lenni, nem irányítani, érezni, együtt rezegni. Még a sötétséget is megengedni. 

Persze gurukra szükség van, ahogy többen jelezték nekem. Nem mondtam, hogy nem. Ha nem lenne rájuk szükség, nem is lennének. De nem mindegy, hogy hogyan és mennyi ideig és mit tanítva teszik a szükségest.

De ez már egy másik történet ... Megyek szalonnát sütni. :D

Utolsó érintés

Emberként már nem látod át, de azon túlnőve már igen.

Minden a lehető legjobban történik.
Mindig.

Ha az emberi én lázad, az azt jelenti, hogy nem látja át, nem tudja és nem érzi, hogy egy másik szinten éppen erre van szükség.
Hogy ezzel jut el oda, ahová valóban jutni akar.


Az ember nem látja át azokat a párhuzamos valóságokat, melyeken az ő élete is átfolyik.
Csak a megakadásokat veszi észre, mert azok nagyon fájnak.
De mindig több van, mindig más is van és nem érdemes csiszolgatni azt, ami csak egy rész.
Része valaminek, ami a fényben áll, a fényből táplálkozik és maga a fény.

Saját emberi énem élete is megváltozott, teremtődött ide egy új ösvény és a régiből az árnyékok mind átfényesedtek.
Nem köt már a múlt.
Nem köt már a halál.

Nem köt már földi kapcsolat, mert minden kapcsolat, ami fontos, égivé változott.

S ez így van jól.

Bárki eljuthat ide.
Bárki teremtheti saját valóságát.

Úgy legyen!!

Az ERŐ velem van

Ma volt némi "dejavu" érzésem.
Hogy ismételünk, vagy inkább visszatérünk egy már látott-érzett pontba és onnan újra folytatjuk, kihagyva néhány kanyart.

Előre mentem az időben.
Előre vezetett valaki.
És én egy kórházi hálóteremben voltam, fogtam valaki kezét és miközben félt búcsúzni az életétől és félt elhagyni a testét, én megbocsátottam neki, feloldoztam és elengedtem.
Majd titkokat súgtam a fülébe és beavattam abba, amit tudok.

Néhány könnycsepp és nagy megkönnyebbülés.

Talán ez az a kanyar, amire már nincs szükség.
Senkinek nem kell és szabad szenvednie és bűnhődnie.
Miattam sem, már nem.
Letettem ezt is.

Utána még néhány könnycsepp egy másik régi félelmem okán, aztán repülés, játék és szerelem.

Hosszú idő óta megint azt érzem, hogy a helyemen vagyok és bármi történjék, vagy történik, VAGYOK.

És nemet mondtam néhány dologra, és IGEN-t valami másra.

Nem fogadom el a betegséget, nem fogadom el a halált.
És nem fogadom el a szenvedést sem. Mert nincs már rájuk szükségem többé.

Hála és béke, vezetve vagyok.

Placebo hatás - avagy fehér foltok a mindenhatónak hitt tudomány egén

Most, hogy általános támadás indult az információs terápiák ellen, talán rá kell erre is világítanunk, hogy mi ez és miért is történik.

A tudomány csapatai már hosszú ideje harcban állnak minden betolakodó, a gyógyítás terén bármilyen eredményt felmutató és nem a mai vegy- és kémiai ipart szolgáló/használó/istenítő módszerrel szemben, mert hát jövőbeli profitjukat veszélyben látják.

Érdekes módon ez suttyomban történik, a terrorista veszélyt harsogó média figyelem elterelő manővereivel egy időben, megbújva mögötte. Vajon miért?

A homeopátia és társai - mint információs terápiák - már nagyon régóta a bögyében vannak a tudósoknak álcázott gondolatdiktátorok fejében, úgy gondolták, most kell lépni.

Már jó ideje kitaláltak nekünk egy fogalmat: "placebo hatás", ami arra jó, hogy besorolhatóvá váljanak olyan jelenségek is a tudományos világképbe, amit nem értünk, pláne tudományos eszközökkel egyelőre lehetetlen a vizsgálatuk.

A "placebo hatás" azt jelenti, ha a tudósok ezt mondják valamire, akkor tulajdonképpen azt gondolják róla, hogy "a francba, ez működik, csak nem tudjuk hogyan". Mert nincsenek kémiailag mérhető hatóanyagok, nincsenek direkt, mérhető fizikai hatások az egyénre, valami más működik, de az kívül van a tudomány területén, vagy azt szeretnék, ha kívül lenne. Mostanában inkább azt gondolom, hogy nagyon is tudjuk már, hogy hogyan működik, csak ezt nem lehet elmondani, megvitatni és felhasználni, mert iparágak hosszú sora dőlne össze, válna feleslegessé.

Hogy értsd, elmondom még egyszer, ha valami placebo, az azt jelenti, hogy működik, csak nem tudjuk, hogyan. Ez a lényeg. Persze  ez is olyan, mintha azt mondanák, hogy "boszorkányság", alkímia, vagy mágia. Mert kell az elrettentés, a jó kis birkanyáj, akiket lehet terelgetni egyik "tudományosan" új felfedezéstől a másik felé. 

Jó ideje figyelem magam, elég sok mindent sikerült magamról lehántani, letisztítani. A testemmel különösen jóban vagyok. Nem okoz nehézséget egy-egy fizikai fájdalom figyelemmel való csökkentése, akár meg is szüntetése - ha nincsenek komolyabb okai. (Mondjuk, amikor belevágtam az ujjamba, csökkent a vérzés és a fájdalom, de nyilván hosszabb ideig tartott, míg meggyógyult, szóval nem gondolom magam istennek, vagy csodatévőnek, csak ember vagyok, simán ember, akinek néhány plusz érzékelési csatornája nyitva van és némileg képes saját energiáit működtetni más módokon.)

Tudom, mert tapasztalom nap-mint-nap, hogy van olyan testi-lelki-szellemi állapot, amiben merítkezve a test gyógyul, a szellem erőteljesen működik és a lélek minden fájdalma elsimul. Van ennek ősi neve, de most ezt hagyjuk, nem erről akarlak meggyőzni.

De tudom, mert kinyíltak bizonyos plusz érzékelési csatornáim, hogy pl. a homeopátia, a Bach-cseppek, vagy az akupunktúrás pontok bármilyen stimulálása energetikai szinten nagyon is működik. Mert képes vagyok érzékelni, megvan az a plusz érzékelési "felületem" amin, ha megadom magamnak az időt és a módot, konkrétan érzékelni tudom a változást a test szintjén is.

Nem vagyok híve az összeesküvés elméleteknek és tele is a hócipőm, amikor valaki ezzel jön és ezt nyomja folyamatosan - mert jó kis kibúvó lehet az egyéni felelősség vállalása alól, na meg saját nemzetünk hibáinak takargatására - de ez most tényleg amellett szól, hogy valaki, vagy valakik nagyon nem akarják, hogy emberek hozzájussanak a valóban hasznos, nem pusztító és mellékhatásoktól mentes gyógyító módszerekhez, amíg még testük állapota azt megengedi.

Mert természetesen ez sem működik mindenkinek. Akinek életereje elfogyott, túl sok fizikai, kémiai beavatkozást élt át, immunrendszere nem működik és lelkileg már teljesen feladta, ott kevesebb az esély rá, hogy teljes gyógyulást lehessen elérni szelíd módszerekkel. De ott is mindig van remény!

(És akkor még nem is beszéltem arról az eredeti és nagyon igaz gondolatról, vagy inkább tényről, hogy a test tulajdonképpen önmagától gyógyul ... persze ezt sem tudjuk tudományosan, hogy pontosan hogyan ... de ez már nagyon messzire vezetne. Akkor vajon mi is az, hogy placebo?)

Vajon mikor ébred fel az emberiség annyira, vagy annyian, hogy felelősséget követeljen önmagáért a gyógyításban is? Mikor mondunk nemet az orvosi abúzusra, mert ami ma zajlik, az az.

Az orvosok bántalmaznak bennünket, mert mi másnak nevezhetném azt, amikor valaki akkor is késsel és durva hatású kémiai szerekkel akar beavatkozni, tudva hogy hatalmas szenvedést okoz páciensének, ha van ennél szelídebb módszer. És ami a legdurvább, hogy elvárja, hogy "betege" ne is akarja tudni, hogy vannak-e. Tisztelet a sajnos ma még kevés kivételnek, előttük megemelem a kalapomat minden dimenzióban.

Kinek az érdeke ez a sok szenvedés? És miért vagyunk nekik kiadva ilyen formában?

Ki lennénk adva egy magasabb hatalomnak?

Nem hiszem.

Lemondtunk a hatalomról, arról a hatalomról, hogy saját testünk felett mi magunk rendelkezzünk. És ők örömmel veszik saját vállukra ezt a terhet, mi meg fizetünk egészségbiztosítást, gyógyszereket, orvosokat, kemót, meg műtéteket, nem is beszélve lelki üdvünkről, mert azt majd klasszul megoldja nekünk a pap, mehetünk gyónni évente legalább kétszer, hátha bekerülünk a mennyországnak hitt "diznilendbe". Shit! 

Na, ez van. Beteg a világ, mert beteggé teszik.

De te választhatsz mást, vállalhatsz felelősséget nemcsak az életedért, de a testedért is. 

Hajrá, kezdd el már ma! 

Soha nem késő!

A bántalmazás kultúrája

Nem egyszerű, amit érzek, de próbálom szavakba önteni.

A helyzet, hogy amibe kerültem és amiben felismertem végre magam, „kultúránk” része.

Itt ma Magyarországon és Európában is „ez” teljesen rendben van. A bántalmazás, az erőszak rendben van. 

Ez jön mindenhonnan.

Részben árnyaltan és finoman, sok-sok filmből, a reklámokból, a kötelező olvasmányokból az iskolában, de a médiából és a politikusok viselkedéséből is ez érződik. Átsüt az erőszak és a kegyetlenség. Az együttérzés teljes hiánya.

Nem tudom, hogy valóban hány magyar férfinak és nőnek van valóban joga felháborodni a muszlimok kegyetlensége okán?

Remélem soknak.

Hány olyan magyar férfi/nő él ma közöttünk, aki soha, egyetlen egyszer sem gondolja nap közben, hogy ő különb valakinél, annál a „szerencsétlenebb, birka, nyámnyila” másiknál?

Hogy jobban tudja, hogy erősebb, vagy spirituálisabb?

Nincs spirituálisabb a valóságnál, az életnél.

Én csak kérdezek, most kérdezni jöttem. 

Nem kell, hogy válaszolj, át is kattinthatsz sok felemelőbb témára: angyali üzenetekre, meg „vonzzuk be, amit szeretnénk témákra”, de ha mégis, nézz mélyen magadba és legalább magadnak valld be az igazat.

Mire neveljük a gyerekeinket otthon? 
És az iskolában? 
Hány felnőtt állt eddig ki a gyermekek jogaiért? 
Hogy joguk van szeretetben, elfogadásban és feltétel nélküli támogatásban felnőni?

Megmutatjuk-e nekik felnőttként, hogy mindenki egyenlő tiszteletet érdemel?

Ezt szavakban talán elmondjuk, de eszerint cselekszünk? 
Vagy vannak kifogásaink mindig, vagy sokszor, esetleg csak néha?

Megengedjük-e már kis korban a fiúknak, hogy bántsák a lányokat, a gyengébbeket, a másságuk miatt megbélyegzetteket?

Hány apuka szájából hangzik el következetesen, hogy tiszteld a nőt, a lányokat/a gyengébbeket nem bántjuk? 
És ha elhangzik, ez a minta otthon is?

Hányszor köszönöd meg a társadnak, hogy van?

Hogy családodért fáradozik és elejti a modern vadat, pénzt hoz haza és megvéd a nélkülözéstől?

És Te? 
Hogy van ennivaló a hűtőben, hogy van tiszta ruha a szekrényedben? 
Hogy átölel, vigasztal, elringat, feltölt és gyógyít téged, ha kell?

etc. ….

Ha te valamiben jobb vagy, egészségesebb vagy, gyorsabb a felfogásod, vagy szebben csinálsz valamit, az ugyan előny, de felelősség is. 
Nincs jogod a gyengébb orra alá dörgölni.

Neked azért van több, mert a másiknak kevesebb jutott.

Igen, ez itt a fix összegű játékok dimenziója.

Ha neked több van bármiből, az azt jelenti, hogy valahol valakinek kevesebb.

Az összes javakból osztozunk, nem egyformán.

Miért jutna több egy európainak bármiből, mint egy etiópnak, egy szírnek, vagy egy kínainak?

A hatalom többet ad neked, és te elfogadod.

Úgy teszel, mintha nem tudnád, pedig haszonélvezője vagy annak, amiről nem is tudsz.

Mert becsukod a szemed.

Egyszerűbb nem látni az éhező kisgyermeket, az agyonvert asszonyokat, a fejbe lőtt férfiakat, a megkínzott állatokat.

Sokkal egyszerűbb az amnézia.

És ez akkor is így van, ha te közben nagyon spirituálisan élsz és létezel, és talán nem is eszel húst, meg minden gondolatod a világ megmentéséről szól.

Ez kevés.

Nem elég.

Magaddal kezdd.

Én is ott kezdtem és félek is, néha.

Hogy a tömeg újra magával ragad, és újra belesüppedek a jó kis kényelmes mocsárba, amit úgy hívnak: „én már annyira spirituális vagyok, hogy nekem már nem kell a szenvedéssel sem foglalkoznom”.

Tarts önvizsgálatot most.

"Vajon soha, naponta egyszer sem gondolom, hogy felsőbbrendű vagyok másoknál?"

"Van-e olyan gondolatom, hogy már mindent tudok?"

"Gondolom-e, hogy az egyedül helyes módszer az én kezemben van, csak a többiek még mindig nem vették észre?"

"Meg tudnám menteni a világot, ha hagynák?"

Ugye, hogy ugye?

Alázat, alázat és alázat.

Enélkül nem jutunk tovább.

Az első valódi lépés az alázat után következik.

Kérdezz és lépj és tudni fogod.

Addig nincs tovább miről beszélnünk.

Fejem a víz alatt

Jól ki van ez találva.
Ha nem az én fejem lenne, csak kacagnék ...
Bizonyos részeim kacagnak is :D

Én meg levegőért kapkodok.
Érzem, hogy szorít a létezés.
Hogy élni akarok-e, és hogyan?

Amikor el kezdenék agyalni rajta, hogy hogyan is lehetne megint megúszni, valamit, ami fáj, ami kellemetlen, vagy veszélyes, jön ő

és gluglugluglu .... és én megköszönöm

aztán amikor párbeszéd van, és nekem ki kell mondanom valamit, és mégsem tenném, persze csupa megszokásból

megint itt a kéz és glugluglu ... köszönöm

meg amikor olyat gondolok magamról, vagy csak hallgatom a belső hangokat, és nem mondom nekik, hogy "kuss, ez már nem én vagyok", jön ő

és glulguglu ... víz alatt a fejem megint

kacagnivaló, tényleg

a mindennapi élettel megküzdeni, mert most megint sokszor érzem, hogy küzdelem van és akkor jön

és glugluglu ...

nagggyon jó módszer

ha én nem mondom, hogy kuss, a belső leszakadt és még küzdő részeknek, akkor víz alá nyomás van,
és mindjárt tudom, hogy mi a fontos ...

a szív

egyedül ez

hogy még mindig dobog

és hogy kapkod levegő után

és amikor újra beáramlik a friss levegő, a tiszta éter

akkor újra és mindig tudom is, hogy ÉLEK


a hogyan tulajdonképpen mindegy is


hiszen magamnak teremtem és húzom még mindig az időt


de már megvannak a távlatok


látom a síneket, amint egybeforrnak

a lehetetlen találkozik a lehetetlennel


tárgyiasul az álom

?

mi van?

gluglguglu ....

Egy kis szirup, aztán vallomás

A Csendből szólok, (oda menekültem volna ?).

Nem, nem hiszem, hogy menekülés, inkább tisztulás, emelkedés volt.
Már nem érdekel a fizikai világ sok-sok harca, drámája.
Nem érdekel a szerelem, férfi és nő látszategysége.
Sokkal többet akarok.

Csendet és békét.
SZERELMET ÖNMAGAMMAL.

Már nem vonz a mézes madzag és színes mesék sokasága a másik felemről,
lélektársamról és a többi szirupos csodáról, ami majd vár engem, ha eléggé keresem.
....

ÉN MAGAM VAGYOK A MINDEN.
Beburkol a CSEND, a legjobb barát és szerető.
Nincs mit keresni,
VAGYOK.
LÉTEZEM.

:)

AZ AJTÓ MINDIG NYITVA,
A CSEND MAJD VÁLASZOL.

xxxxxxxxxxxxxxxxx Jó, és itt most elég is ebből a csodaszirupból, jöjjön a vallomás. xxxxx

Vicces, hogy ezt két napja írtam, s mégis ma reggel esett le.
Hogy megint ugyanott járok, szenvedtetem magam, mert el akarok titkolni magam elől valamit.

Valamit, amit eddig még soha nem mertem bevallani, csak kívülre mutogattam, hogy jé, ő is beleesett ebbe a hibába, meg ő is.
Birtokolni akar.
Bezzeg én! Én nem.

Szóval ma reggel, mikor már tényleg minden annyira sötét volt - hogy nem is értettem, hogy jutottam ide - egy apró kis szikra, meg egy tegnap elém rakott "szöveg" hatására végre bele mertem ebbe is érezni.

Hogy de! Basszus!
De igen.

Én is szeretném birtokolni azt, akit szeretek.
Igen, elnyomom, de akkor is itt van ez az érzés.

Hogy szeretném, ha mindig velem lenne, ha "önszántából" csak engem akarna, csak rám figyelne, engem választana, meg minden.

 ... hát, most jót nevetek magamon.

Ezt titkoltam ennyi ideig, igazán mekkora majom vagyok!

Mindegy, ez is megvolt.
Nem vagyok ártatlan - ebben sem.

Igen, nekem is vannak ilyen érzéseim, nem is kicsik. Pedig tudom, hogy nem ezen a síkon mozgunk már, nem erről szól ez az élet és kaptam már annyi mentőövet is, hogy igazán nem lehet panaszom.

Jól belenéztem magamba.
És innentől azt is tudom, hogy ezen mindenki átmegy, ha akarja, ha nem.
Ha bevallja, ha nem.

Hogy birtokolni akarja a másikat, akit szeret(ni vél), a formát ... engem is ezért akartak és akarnának birtokolni még mindig. (Nem tudsz birtokolni egy másik lelket, ez lehetetlen.)

Ezért volt ezt olyan nehéz meglátni, mert belülről tartottam ezt az egészet, én tartottam.

Most, hogy ráláttam, már sokkal könnyebb. És küldök némi bocsánatkérést is.
Gondolatban.
Mert hát gondolatban büntettem is azt a drága másikat, bizony. Meg az egyiket is :)

Ilyen ez. Abszurd, de határozott és konkrét mintával teremtődik a következő kör, ha ezt nem vesszük észre.

Némi nyomozás még történni fog, mert ahol ilyesmi van, követheti egy-két másik érzelem, szenvedély, vágy, vagy titkolt düh is.

Ezeket is nyakon csípem és szépen megszemlélem majd. Kibékülünk. Aztán mehetnek a dolgukra.
Mert nekem már nem lesz velük.

Éljen!
Örülök.
És köszönöm.
Megint kaptam valamiféle gyógyszert odaátról, azt hiszem .... :)

Rendezőpályaudvar, új vágány

Már kalauzt is kaptam, egy ideje már itt volt velem, de nézzük csak, mit is írnak róla?

"Paracelsus azt tanította, hogy a betegségeknek sokféle oka van, de ezek mind visszavezethetők egy fő okra: arra, hogy az ember nem él összhangban a természeti törvényekkel, hogy nem követi a Lelkét, és ezért eltér attól az úttól, amit a Lelke mutat számára. A betegség ennek a diszharmóniának a következménye. Paracelsus szerint az ember azért teremtetett, hogy a szenvedés révén rátekintsen önmagára és felismerje, hogy ki ő. Így a betegség tanítónk és fejlődésünk segítője: segítségével mélyebben megismerhetjük önmagunkat, és így magasabb szintű harmóniát találhatunk Lelkünkkel. A betegség minden ember életének velejárója, nincs tökéletesen egészséges ember, hiszen aki tökéletes harmóniában van a Lelkével, annak már nincs szüksége a megtestesülésre. Mi éppen azért kaptuk az élet lehetőségét, hogy önmagunkra rátaláljunk, és ebben fontos szerepük van a betegségeknek.
A gyógyulás ezért nem egyszerűen azt jelenti, hogy eltűnnek a betegség objektív, mérhető tünetei. Paracelsus azt értette gyógyulás alatt, amikor az ember rátalál valódi belső önmagára és így a valódi szabadságra. Gyakran használt alkímiai szimbólumokat. A betegséget az ólomhoz hasonlította, ahhoz a fémhez, amely nehéz, sötét és kaotikus belső szerkezettel rendelkezik, az egészséget pedig az aranyhoz, a tiszta, fénylő, változatlan fémhez. A gyógyulás az ólom arannyá alakításának folyamata, belső átalakulás révén az egészség elérése.
Az ember birtokában van az öngyógyítás képességének, amely a természet egyik ereje. Ha egy fa elveszti egy ágát, gyantát termel, ha egy állat megsebesül, nyalogatja sebét és ezzel fertőtleníti. Az emberben is van egy erő, amely fenntartja vagy visszaállítja az egészséget. Paracelsus ezt az erőt Archeusnak nevezte és a tűzhöz hasonlította. Minden betegség azzal fenyeget, hogy kioltja ezt a lángot, és amikor valóban kialszik, akkor beáll a halál állapota. Amíg azonban még van anyag, amin éghet, elég egy szikra a tűz újra életre keltéséhez – ezt a szikrát Paracelsus arkánumnak hívta. Az arkánum a növényekben, az ásványokban, a szavakban vagy akár érzésekben rejlő gyógyító erő.
Mi az orvos szerepe ebben a gyógyulási folyamatban? Paracelsus úgy tartotta, hogy a külső orvos nem tud gyógyítani, csak felébreszteni a belső orvost, és a természettel harmóniában működve felgyorsíthatja a folyamatokat. A gyógyulás elsősorban az ember saját erőfeszítésének a következménye, de különböző, a finomabb testekre ható gyógyszerekkel elősegíthető. Az orvos feladata tehát nem elsősorban a test gyógyítása, hanem a beteg ember belső átalakulásának a segítése, lelkének megtisztítása, szellemi erejének megerősítése, hogy újra helyreállítsa a megbomlott harmóniát."

(nem is ezt akartam bemásolni, de ez jött ide :DDD)

És mit mond  ő "önmagáról"?

„A receptek összeállításának tudománya a természetben van, s ő maga állítja össze őket. (...) Ha az aranyba beletette, ami az aranyba való, akkor beletette a violába is. Ami benne van, ahhoz te nem tehetsz hozzá semmit, se cukrot, se mézet, ahogy az aranyat sem kell kiegészítened semmivel. (...) A kivonás teszi, nem pedig az összeállítás; a megismerése annak, ami benne lakozik, nem pedig előállítása ugyanannak összeszerkesztett-foltozott darabokból. Melyik nadrág a legjobb? Bizony, az ép; a foltozottak és toldozottak a leghitványabbak. (...) „A természet erővel helyezte el az arkánumokat, s összekomponálta, ami összetartozik.(...) A természet az orvos, nem te, belőle kell táplálkoznod, nem magadból, ő komponál, nem te.” 

 „Mert akinek hite jó, az nem hazudik, s Isten műveinek bevégzője. Mert amilyen, akként tanúja magának: azaz becsületes, őszinte, erős, igaz hittel kell lenned Istenben, egész lelkeddel, szíveddel, értelmeddel-gondolatoddal, csupa szeretetben s bizalomban. Ilyen hittel és szeretettel nem is fogja megvonni tőled Isten az ő igazságát, hanem hihető, látható  és biztató módon kinyilvánítja neked műveit.”

http://www.ujakropolisz.hu/cikk/paracelsus-uj-orvoslas-oszlopai

Nem kétséges, Edward Bach is a tanítványa volt, vagy inkarnációja? ("Lélekrésze" - jött a válasz közben.)

Itt az ösvény, a kalauz és a mester, indulunk.

HÁLA, HÁLA, BÉKE! és szelídség, végtelen szelídség ...

:)