Egy hét évvel ezelőtti üzenet - talán beérett? :D

"Egyik évben, 2011-ben, amikor az arcom megjelent neked az égen és te nagyon megijedtél, már megmutattam neked magam. Tudom, hogy emlékszel.

Akkor nem hittél hirtelen a szemednek, aztán mégis, aztán eltűntem, mert az ijedtséged kilökött abból a teljesség érzetből, ami megmutatott neked. Mert én itt vagyok, mindig itt vagyok, de kevésszer mutatom meg magam. Emlékezz, hogyan néztem ki, emlékezz, tudom, hogy most is látod azt a formát, azt az arcot, amit akkor. És én is látlak, mindig látlak, mert az a forma, aki te vagy valójában, ebben az életedben is megmutatkozott, főleg fiatalabb korodban, de az idősebb forma is gyönyörű. 

Az a közös élet nem vitt el téged ilyen késői korba, hamarosan 50+ (;) éves leszel és én szeretném, ha elhinnéd, hogy innentől nem fogsz öregedni. A szó fizikai értelmében nem öregszel. Már eddig sem olyan tempóban, mint a természetes öregedés, mert már tudod, hogy nincs halál, hogy a test is csak illúzió és ha végre leteszed azokat a buta önostorozó gondolatokat, amiben magadat okolod bármiért is, ami ebben az életedben történt, akkor egyenesbe kerülünk. Mert nem vagy hibás semmiben, nem vagy oka semminek. Az élet, a karma, a családi vérvonal, a gyerekkor, az ott tanult öntudatlan szokások hoztak el ide, de ezt most letetted, ezt is letetted és vége. Ennek vége, mostantól már nem fognak bezavarni a családi örökségek és tudd, hogy ez innentől a fénytested uralma alatt van. 

Hogy mi fog történni veled és hogyan, azt bízd ránk és önmagadra. Az intuíciód már régóta vezet, de ez már annál is több. Ez a realizáció, amit már régóta megérdemelsz, s amin már jársz is egy ideje csak nem vetted észre."

Vallomás

És megint nem tudtam szólni hozzád.

Ez a minta, ezt folytatom még mindig.

Pedig milyen jól megvolt már fejben minden. A kérdés, hogy mit válaszolsz, hogy merre kalandozunk el, hogy még mit fogunk érinteni. 

Már hangosan is gyakoroltam és nevetgélve beszélgettünk fejben. Az már nagyon megy, de élőben ...

Nem vagyok szomorú, csak figyelek. Ez van, ez az emberi énem ilyen.

Még régebben elhatároztam, mert annyi volt a fájdalom, a gond és a megoldhatatlan útvesztő, hogy direkt nem kommunikálok magamról. A mestert csendben vártam magamban, mert ez működött legjobban. Először kitisztítva és lezárva a belső csevejt, aztán kifelé sem csacsogtam már, mert minek, úgysem érti körülöttem senki.

És ez van most is. Ha csendben vagyok, vagy ha itt írok - velem van a MESTER, a belső.

És ez nekem elég.

Már nem vágyom fizikai kapcsolódásra másokkal, ha van, jó, ha nincs, nincs.

És tudom, hogy az ember bennem kételkedik ebben. Hogy nem érti, hol vannak a régi barátok. Nekem nem sikerült őket megőrizni. Vagy inkább nem fektettem rá hangsúlyt, időt és teret, hogy megőrizzem velük a kapcsolatot. Mert maga, aki kapcsolódott hozzájuk már nincs. De a szeretetpillanatok, a valódi lélekszintű kapcsolódások velem vannak. És mindenki velem van, akit valaha szerettem. Nem kell hozzá beszélgetnünk.

Teljesen átalakultam és nincs meg az a régi énem, vagy legalábbis nem akarom, hogy újra az legyek. És már nem is lehetnék. Csak az esszenciája van meg, azt hordozom magamban.

Hosszú volt az út és néha nagyon meredek, aztán nagy-nagy zuhanás. Többször is.

És most örülök, hogy egyfajta platón vagyok, de néha itt is nagyon nehéz.

Mert túl sok mindent érzékelek és nehéz nem észrevenni mások gondját-baját magukkal, vagy akár velem. De most nem ez a feladat, vagy már nem az. Nincs feladat számomra most a többi emberrel. Magammal van dolgom. 

Tudom, hogy nekem is szólt néhány válaszod ... a fel nem tett kérdésekre. És ezt köszönöm. Talán tényleg elegendő csak fejben beszélgetni. Talán legközelebb.

Hogy mi történt.

Találkoztam a lányommal, aki annyi mindenre rávilágított magamban, a régi énemben, hogy már tudtam is a választ a fel nem tett kérdésre. Hogy nálam van a kulcs és csak cselekednem kell. Ami nehezen megy.

Tényleg elkerülő lennék? Halogató vagyok, azt mindig is tudtam.

Vigyázni kell a cimkézéssel, mert ezek a pszichológiai fogalmak a normál emberre, a mai homo sapiensre vonatkoznak, de mi már mások vagyunk ... érleljük magunkban a homocristot. Az új embert.

Persze még előtte, mielőtt ez az új ember elterjed a bolygón, elképzelhető hogy lesz egy nagy kataklizma, amit az előző emberfaj jól előkészített, aztán jól kihal miatta. Nem lenne csoda, a dolgok errefelé mutatnak. 

De a homocristo élni fog, mert élnie kell. Túl fogja élni a katalklizmát, és másként fog élni mint az elődei. Közösségben, szeretetben, nem ártva és békésen teremtve. Ez volt mindig is a terv és ez VAN már valahol, tehát itt is lesz ... csak az idősík és a konkrét időpont az, ami csúszkál ide-oda.

.

A hétköznapi élet távolodik, miközben részt kell benne venni. Mert élni csak kell valamiből. És ez a nehéz, mert ez aztán korlátozza rendesen a szabadságot. 

Pedig amikor szabad időm van úgymond - akkor is a nem szabad időm bélyege szerint rendezem. Mert lopom magamnak és magamra az időt, ahogy Hamvas írja valahol. Hogy a saját valódi dolgomra, amiért jöttem, nincs időm szinte a "kényszermunka" és a "többiek" (aki én is vagyok) rám rakott szarai miatt. És ahova én magam raktam magam, mielőtt rájöttem volna, hogy mi a fontos. 

Ide tényleg szárnyak kellenek, amik ki tudnak emelni innen, egyre magasabbra, aztán csak nevetni fogok a pici emberi magamon, amint nem látja a fától az erdőt.

És vannak szárnyak, még nyáron megkaptam őket, de mindig emlékeztetnem és tudatosan kell éreznem őket, hogy ne felejtsem el. Mert az emberi kistudat ilyen. Belefeledkezik a napi gondokba, akkor is, ha ISTEN egy másik szférában. De hát ez a folyamat, ez kell ahhoz, hogy a spiens homocristo legyen.

És mi vállaltuk, hogy ez legyen. Tudtuk, hogy ez lesz, hogy el fogunk felejteni mindent, ami az ANGYAL és az ISTEN bennünk, hogy kikristályosíthassuk a CRISTO részünket.

.

Ami nehezen megy a jelenlegi folyamatban az a mozdulat, a csinálás, a tett. A fizikai tettek, mert sokkal jobb magasabban időzni, alig lenni a testben, érezni a végtelent és a magasabb síkokat. Ettől is lehet függő az ember, hiszen itt tud találkozni a MESTERREL, és erre lopni kell az időt minden mástól.

A valódi teremtéshez is kaptam kulcsokat. Minden jól megvan az élő fantáziában, ehhez már csak a stabil energiatest és a megfelelő szinten történő kommunikáció hiányzik ... amit nagy-nagy erőfeszítés ebben a közegben létrehozni.

Tudom, hogy tudok teremteni. Mindig is tudtam, most is teremtek. Csak hogy mit, na az a kérdés. Magasabb szinteken teremtek, az ANGYALI ÉNBŐL, vagy még mindig a kisénem csapkod itt ijedten festegetve a cellája falait. 

AZ ANGYALI ÉNEMET VÁLASZTOM, ÉS LEHOZOM A TESTBE MINT HOMOCRISTO.

.

Még egy gondolat.

A szerelem is itt van, mindig is itt volt. És ez a szerelem alkímiai, tehát nem fizikai test és test között létezik.

És már nem asztrális szerelem. Volt olyan is, de már feljebb csúszott úgymond.

Ez SZERELEM a legtisztább formában, ami a NŐ és a FÉRFI között létrejöhet.

És amikor ebben vagyok, mindenki mást is érzek, aki ebben van.

Ez a titok. 

És ez jó. Nagyon jó. 

Nem kell hozzá beszéd, hely és idő, mindig itt van és mindig is itt lesz.

A SZERELEM GYERMEKEI VAGYUNK.

VÉGTELEN RITMUSBAN PULZÁLUNK ... most már nemcsak csillagként.

Ember-s-ég

Nehéz leírni, de megteszem. Bármikor vissza lehet aludni. Bármikor.

Milyen okból és miért tenne valaki ilyet? Erre is sokféle válasz van.

Talán amikor eltemet a múlt sötét árnya és a jelen kilátástalansága ...

Láttam ilyet. ÉREZTEM ILYET.

De mint minden, ez is ideiglenes. Semmi sem örök, csak ami AZ.

A látszat, a kétség, a reménytelenség mind-mind egy-egy maszk a múltból, ami most visszatért, hogy elrettentsen, vagy beolvadjon.

Tettem valamit, választottam valamit. Azt, hogy mindent, minden részemet visszahívom, hogy ne legyen belőlem senki száműzött.

És most ezt nyögöm, tudom, hogy ez is mind én vagyok.

És hogy volt már hasonló visszahívás, de akkor itt volt mellettem ő, aki vezényelte és vigyázta lépteimet.

Most egyedül kell ezen végigmennem, akkor leszek csak valódi és egész. Ha a belső karmestert tudom újra a saját belső zenekarom elé állítani és ők észreveszik és hallgatnak rá és elkezdenek harmóniában létezni újra.

Egyelőre még csak a káosz van, sok-sok hangszer szól, főleg szomorúan, mert egy fontos részemet még mindig nem integráltam. És nem is taszíthatom el, amíg át nem érzem a fájdalmát. És bár tudom, hogy ez a fájdalom nagyon régről és messziről érkezett, de minden egyes létidőben rakódott rá újabb és újabb réteg, ami összeállt egy "nem hiszek az emberiségben", "nem hiszek az emberben", "nem hiszek a barátságban" szólamban. És ez borzasztó. Nekem is borzasztó ezt hallani, de ki kell mondanom, mert ez a gondolat és érzés abból a tehetetlenségből ered, amit az általam valaha átélt áldozatok fájdalma és magára hagyatottsága üzen. A tehetetlenség, a szégyen és az űr érzése. A zuhanás egyre mélyebbre, és a "tudás", hogy nincs megoldás és nincs megváltás.

Ez a részem mutatta meg nekem azt is, hogy ebből két út lehetséges. A totális érzéketlenség megoldása, amikor nem érdekel semmi, nincs fájdalom és szenvedés, de öröm sincs. Sem nevetés. És másnak sem a környezetemben, mert akkor megfagy a levegő. Vagy a teljes összeomlás, a totális szégyen és a rettegés szentháromsága. Hogy ez már mindig így marad, hogy bárki bármikor bánthat és összetörhet és nincs segítség, nincs erő, ami ebből kiszedhetne. Hogy is mondta Ő a kereszten? "Miért hagytál el engemet?" És nem, nem akarom hozzá hasonlítani magamat - de ez is egy minta. Hogy a legnagyobb testi-lelki szenvedésben elhagy az isten is, a belső istenünk is, mert nem fér hozzánk, annyira összeszűkül minden csatorna, amin bejöhetne. Hogy a testi-érzelmi stressz kiöli belőlünk a lelket is és onnantól dupla szégyen, fájdalom és önbeteljesítő jóslatunk végzete vár ránk: "bennünket senki sem tud szeretni".

Pedig ez nem igaz.

És itt, ebben a helyzetben nem segít a spiri tanácsok sokasága - "engedd el", "nézd más nézőpontból", "már elmúlt". Nem, ebben csak az együttérzés segít, az együttlét ezzel az aspektussal, hogy tudja, ő is létezik és igen, jogos a fájdalma, a haragja és a léte és nem kell elbújdosnia azért, mert mi emberek nem tudunk szembenézni azzal, amit tettünk másokkal, saját magunkkal, a szeretteinkkel, vagy az ellenségeinkkel.

Amíg ezt az emberiség nem lépi meg, hogy mindenki egyenként belátja, hogy az erőszak, mások bántása és megsemmisítése fizikailag, érzelmileg, vagy csak szóban - nem vezet sehová.

Mert ahol erőszak van, ott áldozatok. Ahol áldozatok, ott tettesek. És egyszer áldozat vagy, egyszer tettes. És viszont. Aztán már egyszerre vagy tettes és áldozat is. 

TUDOM HOGY EGYSZERRE VAGYOK MINDKETTŐ ÉS HOGY NEM LEHET EZT A KÉT OLDALÁT A BÁNTÁSNAK KETTÉVÁLASZTANI, MERT EGYEK. Ahol áldozat vagyok, ott tettes is, mert ha mást nem, de magamat bántani fogom, vagy a környezetemet, vagy a szeretteimet, de valahogy tova fogom ezt görgetni, mert másképpen nem tudom túlélni.

És jön a fogat fogért meg a többi baromság és ennek soha nem lesz vége. Soha. Kivéve, ha mindenki belül és kívül is azt mondja, hogy ELÉG.

NEM LESZEK ÁLDOZAT ÉS NEM LESZEK AGRESSZOR. BÉKEHOZÓ LESZEK ÉS NEM ENGEDEM HOGY MÁSOK ÁRTATLANOKAT BÁNTSANAK BÁRHOL ÉS BÁRMIKOR.

Kimondani sem könnyű, de cselekedni még nehezebb. Nehéz bekopogni a szomszédba, amikor ölik egymást a felek, de muszáj lenne. Nehéz rászólni egy szülőre, aki éppen szóban bántalmazza a gyermekét a füled hallatára, de muszáj lenne. És nehéz beleavakozni fiatalok játszmájába, amint éppen porig alázzák egy társukat a nyilvánosság erejét is használva, de muszáj lenne.

Mert ez még mindig csak a felszín. Hol van ettől az intézményesített erőszak?

- a tanár, aki terrorizálja a diákokat, 

- a főnök, akinek nem mernek visszaszólni a beosztottjai még okkal sem, 

- a pap/hittérítő, aki megátkozza, aki kilóg a nyájból,

- a politikus, aki valahogyan mindig jól jár és gazdagszik

- az orvos, akinél nem gyógyulnak a betegek, de a vagyona mégis nő

és még sorolhatnám.

Legyünk végre felnőttek!

Állítsuk meg ezt az évezredes - évmilliós szokásrendszert!

MONDJUNK NEMET AZ ERŐSZAKRA, DE ÚGY HOGY KÖZBEN ÁLDOZATOKKÁ SEM VÁLUNK.

MERT NEM MÁRTÍROK KELLENEK, HANEM ISTENEK.

EMBER-S-ÉG EGYÜTT.

És ez így van.

Rege az ismeretlenről

Száműzött istenként lépdelek

kezemben méhlepény

még meleg

csecsemő sírdogál karomban

mindent

mi köthetett

ott hagytam

Istenek megkértek 

hozzam le s szoptassam

 adjak rá szép ruhát

 etessem

 gondozzam

lelkét is óvjam én

s hazáját titokban

szőjem be mesékbe

feledni ne hagyjam

Eljön majd új idő

síron túl él e lény

fáklya a kezében 

mutatja

van remény

xxx

Sirokból hullaszag

és sötétség száll elé

de célja van

várja őt ki itt ragadt

Nirmenéh

s felejtett mindent

mi célja volt 

óh anyám

ne tékozold idődet 

hisz itt van már mindened

mit rejtettél szívembe

xxx

Ezernyi tétova

szomorú félhalott

Ünnep van

mégis

ez ünnepről nem hallott

ki hazaért

ideát látják már

ő nem felel

rettenti vad halál

sárkányok karma is megsebzi hirtelen

jobb lenne talán maradni idelenn ...

csak kedvese legyen ott 

s ölelje szüntelen

a kín nem kín már

sírásból könnycsepp lett

könnycseppből szivárvány

anyából fiúból

király és királylány

halálból felébred

körülnéz

itt van már

COVID - egy lehetséges magyarázat

Tudom, hogy mindenkinek elege van belőle, de azért mégis.

Amikor egyik kedvenc mesterem is valótlanságokat, egós butaságokat szajkóz, az már nálam is kiveri a biztosítékot.

Elmondom, hogy én hogy látom ezt az egész helyzetet.

Nincs nagy baj, csak fel van nagyítva a probléma - mondják sokan.

Ez részben igaz. Csak az idevezető út volt nagyon hosszú.

Először is, vegyük sorra az okokat, melyek ide vezettek.

Az emberek elfelejtettek egészségesen élni. Mindent kívülről, másoktól, az orvosoktól, a gyógszerektől várnak. Hol vannak a füves asszonyok, a népi gyógymódok? A természetes módszerek, a homeopátia. Mindent nevetségessé tettek. A tudomány az új vallás. 

Mindenre gyógyszer kell, ha fáj a fejed, ha fáj a derekad, ha megy a hasad, ha prosztatád van :D, vagy ha női fájdalmad ... Naponta sulykolják beléd, hogy mit vegyél a gyógyszertárban, mi bajod lehet és azt melyik gyógyszer gyógyítja.

A kémia, a vegyipar mindent kiölt, ami természetes. Vegyél meg mindent a boltban, mert az olcsóbb. Nagyipar lett a mezőgazdaság is. Ne termelj semmit a kertben, legyen ott pázsit és dísznövény. Ami maradt, azt permetezd, azaz ÖLJ.

Gyorsan tömj magadba minél több kaját, lehetőleg minél többször. Nincs idő a főzésre, alkotásra, finomkodásra. Egyél aztán szaladj, rohanj. Nem maradhatsz le semmiről, mindent meg kell szerezz. FOGYASSZ, MERT AZ TESZ EMBERRÉ.

A gyereket add intézménybe, minél hamarabb. Amit ott mondanak, az a tuti. Ne hallgass a szívedre, a megérzéseidre, minek? Majd az okosok megmondják, hogy mit gondolj. Az okosok már nem is annyira okosok, de ez már senkit sem érdekel. Új like gyűjtő elit van felemelkedőben, kinek több like jut, ottan van a zigazság.

Vegyél minél több okoseszközt és azon keresztül keresd az igazságot. Nézz sorozatokat. Véget nem érő tartalmakra kattanj rá, légy függő. Majd szépen átmossuk az elméd, észre sem veszed.

Ne gondolkozz önállóan. Egyáltalán ne gondolkozz. Ne legyen véleményed. Majd mi megmondjuk neked, hogy hogyan élj, gondolkozz és mit akarj. 

Dolgozz, ne menj betegszabadságra. A betegség nem létezik. Csak nem vetted be a megfelelő gyógyszert. Miért nem vetted be? Tessék csak bejönni dolgozni. A gyereked sem lehet beteg, adunk neki oltást, az majd megóvja. Beteg? Gyógyszert beadtad?

Hát igen, ide jutottunk.

És most, amikor a nagy vegyész isten gyógyszeripara nem tudja a megoldást egy új betegségre, mert nem tudja, valljuk be, össze is omlott a rendszer. Ez várható volt. Ha nem most, akkor majd később.

Mert nem lehet az emberek egészségét a gyógyszeriparra alapítani. 

A saját testemért én felelek. Én kell hogy eldöntsem, hogy mivel táplálom, mit viszek be és hogyan élek.

Kiadtuk a kezünkből az irányítást és ez lett belőle.

Teljesen logikus.

Ez az egészségügyi, de inkább betegségügyi ellátás csak "békeidőben' működik valahogy.

Háború idején kiderül az igazság. Mert háború dúl. A vírus megmutatta, hogy a gyógyszeripar és az ő üdvöskéje, a lebutított orvostudomány meztelen.

Hát ez van.

És a többi már csak következmény.

Az egészségügy összedőlt és viszi magával a többi szektort. Az oltással próbálkoznak még egy darabig, de az sem lesz megoldás, mert a vírus egy viszonylag intelligens program. Nem lehet csak úgy kicselezni.

A megoldás egy teljes váltás, ami alapjaiban írja át a jövőt. 

100 év múlva történelmi időknek fogják nevezni az utódaink ezt a korszakot.

Korszakváltás van, éppen most. Ne engedd, hogy elsodorjanak az indulatok.

Ne légy függő a kényelmes 20. századtól. Egy kényelmetlenebb, de sokkal izgalmasabb 21. század jön.

:D

Hétköznapi küzdelmeim a múltból - belső isteni párbeszéd :D ami csak utólag mókás

Míg az isteni rész bajsza alatt mosolyogva nézi legkisebb részét, addig az ember "sárban-piszokban" vonszolja tagjait elfelejtve, hogy ki is ő, mi is ő.
(Nem engedsz közel, annyira elfoglalt vagy.)

Hát köszönöm, hogy megengedtétek ezt a poklot, direkt a mi szórakoztatásunkra, hogy annál nagyobb dicsőség legyen az ebből való kivonulás, felemelkedés, minél nagyobb a mocsok.

(Jaj már, tényleg, annyira unalmas ez a nyafogás megint. Most tényleg megint ezt akarod. Addig tömök egy pipát, amíg túl leszel ezen.)

Hát köszönöm, köszönöm drága, hogy nem hagysz el, de azért dobhatnál némi kis túlélő csomagocskát időnként, hogy tudjam, valóban nem őrültem meg és nem hallucinálok csak, amikor tudom, hogy sokkal több és nagyobb vagyok ennél. Ennél, amit most mások földi szemeikkel látnak.

(Csak kérned kell, miért nem kérsz? Tudod, hogy minden itt van. Ja, hogy arra nincs időd. Kedvesem, te vagy ott lenn, én mindent megteszek, amit lehet. Megtanítottalak, hogyan kell kérni, használd az erőidet, könyörgöm!)

Halleluja! Add, hogy ez legyen az utolsó keresztrefeszítés, és ne kövesse több!!!

(Most tényleg hagyod, hogy ez az érzés beszippantson? Kevés lesz a dohányom, már látom.)

Ja, hát tudom, hogy csak rajtam múlik.
De miért kellett nekem ilyen istenverte empatikusnak, beleérzőnek lennem?
Miért kell magamat ilyen kicsinek éreznem, amikor mások, más elmék jönnek a kéréseikkel?
Miért akarok én mindig többet és jobban teljesíteni, mint amit kellene?
Miért nem tudom leszarni, hogy másokkal mi van?
Miért van bennem bánat, ha más szenved?
Miért gondolom, hogy nekem kéne megoldanom, amit nem lehet?

Ó, miért ilyenre teremtettél istenem? 

(Nem teremtett senki, csak VAGY. Mindig is voltál és leszel. A részem vagy, csak most kicsinek érzed magad, de tudod te is, hogy ez átmeneti, elmúlik, bármikor, amikor megengeded. Bármilyen lehetsz, bármilyen.)

Miért nem lehettem mondjuk szél, vagy eső, vagy egy hatalmas fa.
Vagy egy kristály ...
Lehet, hogy az is vagyok, mindez vagyok, basszus!
(Minden te vagy.)

Ki akart itt ember lenni?
Én?
Tényleg?
Nem emlékszem.
(Pedig te választottad, nem kényszerített senki. Jó mókának tűnt. Az is lehetne.)

Csak a VÉGTELEN SZERELEMRE emlékszem, ez az egyetlen, amiért érdemes volt.
Amiért érdemes.
Csak ezért.

(Na végre, hogy eszedbe jutott. Most már jó lenne, ha elmenne az eszed is és csak éreznéd, ami van, ami mi együtt vagyunk.)

Ki van itt karanténban? - kihallgatott párbeszéd

Nagyon szélesen mosolyog, szája fülig ér, amikor ránézek.

- Mi van? - kérdezem

- Hát, tulajdonképpen ezt szeretted volna, nem?

- Mit?

- Hogy ne kelljen bemenni dolgozni? Hallottam többször is sóhajok közepette.

- Nem így gondoltam.

- De bejött.

- Be, ja.

- És hogy ne kelljen a kollégáid sirámait hallgatnod megértően, vagy fapofával, ezt is mondtad. 

Bólint.

- Meg hogy unod már ezt az utazást, a forgalmat, a zajt. Az információk tombolását és azt, hogy mindig valaki félbeszakít, amikor éppen valami igazán nagy belső élményben vagy.

- Ezt csak gondoltam. Minek nézel te állandóan a fejembe?

- Pontosan ezt kérted, már bocsáss meg. Idézem: az extrovertált szófosóktól ments meg uram engem. Mondtad, vagy nem mondtad?

- Leállnál? Magamtól is rájöttem.

- Annyira édes vagy, hogy ilyen képet vágsz. Figyelj, most, ismétlem MOST van időd mindenre, amire eddig a többiektől nem volt. Vagy nem? Vagy akkor most mi is fog történni? Rájössz, hogy mégsem ők zavartak, hanem magadat zavartad állandóan? Hogy ők csak eltereltek? El tudod te magadat terelni, ha kell, egyedül is, úgy látom.

- Jóvanmáá, elég! Te is csak elterelsz.

- Mitől, a filmezéstől? Állandóan csak azt a hülye netet bámulod! Ne mondd, hogy dolgozol, látom, hogy nem. Csak úgy nézel ki a fejedből. Az tetszett, amikor kint voltunk egész nap a kertben. Az kedvemre való volt. De ez a szobafogság, mert hideg van?! Hideg?! 15 fok? Az neked mióta hideg?

- Most rossz az idő és kész. Nem szeretem, ha ennyire fúj a szél.

- Na, szegény elementárok, már velük is csak a baj van. Tudod mi kéne neked? Egy lakatlan sziget, az kellene. Ott aztán nem tudnál elbújni önmagad elől. Még a szél mögé sem. 

Szomorú arcot vág.

- De azért szeretlek és segítek. Holnap már nem lesz szél, jó?

- Jó. És fagy lesz? Kiraktam a virágaimat. 

- Nem lesz, ne aggódj, az sem lesz, vagy legalábbis nem tervezem.

- Köszike. De azért nem haragszol, ha ezt a filmet még megnézem?

- Csak ha valami vidám, vagy felkavaróan izgalmas, vagy érzéki. Sci-fit és thrillert nem engedélyezek.

- Jól van na. Vicces lesz és felkavaró. Megígérem. Hozok egy kis nasit.

- Nem, azt nem! Aztán meg szenvedünk a fogyókúrától, mert nem jön rád a nadrág. Nem.

- Jaj má! Akkor egy kis bort? Vagy kávét, vagy ... ?

- Semmit. Most semmit. Semmivel sem könnyítheted meg az érzést, hogy unatkozol. Próbálod magad szórakoztatni, de valójában unatkozol. Már nem érdekel a külső világ, mert itt az idő, hogy befelé indulj. Minél mélyebbre és minél hosszabban. Amíg ezt játszod, hogy filmezel, meg netezel, meg görgetsz és csetelsz, addig unatkozni fogsz. Mert az izgalmak egészen máshol várnak. Egészen máshol. Nem kívül, hanem belül. Ezért van itt ez a csend, amit jó lenne, ha végre észrevennél, mert ezt kérted, ezt akartad. Nem az emberi elméddel, hanem a lelkeddel. Eljött és csak arra vár, hogy magadhoz öleld. Hogy mindenkit magadhoz ölelj, a látható és a láthatatlan világot is. És ez addig fog tartani, amíg erre rájössz. Egészen addig. Utána együtt repülünk, megígérem, csak add a kezed és szoríts magadhoz. MI egyek vagyunk a teremtésben.

FK

Itt van, eljött AZ IDŐ

Itt az idő, amiről regéket olvastál, amit vártál, amit hívtál.
A párhuzamos valóság beérkezett.

Csak figyelj.
Két valóság van.
S te választhatsz, hogy melyiket éled.

A rettegést, a tömeghisztériát, a gyűlöletet, a taposást,
vagy a tavaszt, a madárcsicsergést, a szabad időt, az örömöt?
Az élet derűjét, vagy a lelki nyomort?
A semmittevés boldogságát, vagy a szorongás felhőjét?
A börtön érzetét, vagy a végeláthatatlan lehetőségek szabadságát?

Rajtad áll, rajtad múlik.
Emberi részedbe helyezed most a hangsúlyt, vagy a feletted lebegő időtlen istenibe?

A sötétséget várod és írod és jósolod,
holmi egyszer majd megszülető sötét urat akarsz elkerülni,
vagy inkább szemedet az égre emeled, követed a könnyű párát,
kacsintasz a szivárványnak és arcodat a nap felé tartod?

Rajtad áll, hogyan jutsz át a tű fokán.
Csak rajtad.

De tudd, hogy bárhogyan döntesz, odaát szeretet, béke és ujjongás vár rád.
Mert az isteni csak az istenire emlékezik.
S a tudatba íródott történeteket átfogalmazzák és átírják a bölcsesség urai.

Nevetni fogsz és sokáig fogsz nevetni.

Majd megérted.

Majd tudni fogod.

Már tudod.

...

Minden jól van a teremtés egészében.

Csak a szerelem van - idill két hangra

Hamvas Béla: Jàzmin ès olaj - részlet

"Az ösztön túr, ás, fut, liheg, öl, 

eszik, emészt, keres, szaglál, támad, 

szorgalmatos az élet dolgaiban.

A kedély a Mester lábainál ül 

és elfelejti, hogy ebédet kell főzni, 

és a gyerekek sírnak 

és a tehén az istállóban bőg 

és ki kellene seperni 

és az edény elmosatlan 

és a kancsóban nincs víz, 

mert kevés dologra van szükség, talán csak egyre. 

Jázmin és olaj. 

Nem főzhetek belőle főzeléket 

és nem gyűjthetem takarmánynak. 

Az ösztön háborog,

de a kedély az olajfa alatt ül és tudja, 

hogy csak erre az egyre van szükség. 

Ez a bizalom és a hit és a béke és a világosság túlsúlya. 

Ez az idill."

Hát akkor legyen ...

De azért játszani is engedd önmagad

s játszótársaidat vidáman üdvözölve, vigadva

engedd, hogy az út össze-vissza fusson a lábad alatt

szemedből könnyeket lopjon a fény

s az ég kékjében múló páraként

szellők borzolják hajadat.

Minden mi él, összetartozik

hozzám hajol a szív, visszagörbül a tér

az égen madarak cikáznak

fülemben fényharsona suttog

s ölemből a király, ím megszületik.

Új ég, új föld, új nap virrad,

nincs többé tér, nincs többé hang

csak a Szerelem van

ahogy mindig is el volt tervezve.

2019.11.11.

Lélekzen - Minél egyszerűbb, annál bonyolultabb

("Még 20-30 év? De mit fogunk addig csinálni?"

avagy

bakancslista az örökkévalósághoz)

együtt lélekzünk 

a levegővel

felhőket terelünk

párolgunk 

és kicsapódunk

az égre felhőszavakat írunk

felhőarcokat festünk

türkizzé válunk

beszélgetünk a fákkal

hallgatjuk a hangyák énekét

szeretünk és szeretkezünk

a szívünk ritmusára táncolunk

megfejtjük a hajnali magány titkait

sétálunk

csukott szemmel látunk

nyitott füllel érzünk

illatozunk

újra és újra elmerülünk

egymásban

benned

meghalunk

a világ számára

más szóval: élünk

Az őszinteség természete

Vajon létezik-e több az őszinteségnél, amit egyik ember a másiknak adni tud?

Azt mondod, a korai őszinteség gyilkos erő.
Tévedsz.

Őszinteségen nem a másik helyzetének, küllemének, vagy jellemének megmérettetését értem.
Nem "észbéli dolgok" szavakká formált össze-vissza kenését a másikon.

Hanem a tiszta, minden zavaró gondolattól mentes valódi teret, melybe beleengeded, melyben megfürdeted a másikat.

Szeretek fürödni, talán ez az egyetlen szenvedélyem.

S ahol egy ember fürdik, fürdik a másik is.
Mert egymásban fürdeni csak együtt, egyidejűleg lehet.

Vannak természetes, soha vissza nem térő és egyedi alkalmak, amikor ez magától megtörténik.
A születés utáni arany órában.
Az örök szerelemre eszmélés első másodpercében.
A halál megnyugvással való elfogadásában.
Végtelenségedre ébredésed első másodpercében.

Tárd ki a kapukat, fürödj és fürdess.

Ez az élet apró ajándéka.
Bölcsen élj vele s általa.

Teremtésben VAGYOK

Vajon régi emlékek csapódnak vissza, vagy új identitás-darabok érkeznek a régmúlt időkből?

Az eddig nyugodt űrbe mintha az én akaratom és szándékom ellenére új szereplő érkezne.

Valamely részem most újra figyelmet kér és mintha az emberi rész által tervezett jövőt mosná le éppen a porondról.

Csak egy feladat van.
Életben maradni és közben tudatos maradni.

Mindent elengedni és tudni, hogy áramlásban vagyok és nem az emberi részem fogja megmondani, hogy mi lesz, hogy mi legyen.

És ez jó.

Mert az emberi rész mindig tele van korlátokkal, elvárásokkal és rossz tapasztalatokkal. Telve van mintákkal és hajlamos alkalmazni a maga kis hüvelykujjszabályait. (:D meg elírás( s)okk(k)al :D)

Közben szemlélem az életet körülöttem és tudom, hogy sok-sok szerepet játszom egyszerre, csak mi van ha két színpadon kéne lennem teljes szívvel egyszerre.

Akkor vagy megszakad a szív, vagy valamelyik szerepet elengedem. Mást nem nagyon tehetek.

Ez is illúzió, nem vagyok egyik szerepem sem, még ha kötődöm is valamelyikhez.
Az eszencia vagyok, a lény vagyok, az ÉLET vagyok. 

 Az ÉLET ÉLI ÖNMAGÁT RAJTAM KERESZTÜL.
És én egyszerűen csak hagyom.
"Mert ami fontos, az úgyis mindig visszatér."

Hála és béke,
VAGYOK.

Az egonak meg kell halnia

Mert amíg él, amíg ragaszkodik, amíg kapaszkodik, a következő átjárón nem juthatsz át és visszakerülsz a nagy körforgásba, mely új testtel és új egoval ajándékoz meg téged, hogy újrakezdd a folyamatot, aminek már majdnem a végére érkeztél.

Figyelj, csak figyelj.

Ne ragaszkodj.

Nem vagy azonos a testeddel.

Bármit megtehetnek veled és bármit meg is fognak tenni.

De te csak figyelj, s ha figyelmed erejét képes vagy állandósítani, többé már nincs hatalmuk feletted.

Kitartás és elengedés.
Most ez a legfontosabb.

Nem akarni és nem is ellenállni, csak megengedni, elfogadni és FIGYELNI.
Ez a kulcs.

Odaát várunk rád. És figyelünk ...
Soha semmilyen körülmények között nem vagy egyedül.

A külső küzdelem belül van - alapkérdéseink, amik nem változnak

A civilizáció, melyet a fehér ember alkotott eljutott egy olyan pontra, ahol próbára állítódik alkalmazkodóképessége, kimondott értékei és kultúrája alapján.

Bármerre nézek, kettősség van.

Szavakban keresztényi könyörületesség, felebaráti szeretet és tolerancia, a tettekben határok felállítása, elkülönítés, elhanyagolás, problémák eltussolása és elhallgatása zajlik. 

(És nemcsak a menekültek ügyében, belföldön már régóta ugyanez van, csak olvass el néhány szociológiai tanulmányt, látni fogod. A hatalom már régen nem gondolkodik a társadalom egészségében, már régen túlhaladtuk a rabszolgatartók gondolkodásmódját is, akik legalább arra ügyeltek, hogy rabszolgáik jól tápláltak és egészségesek maradjanak, hogy tovább bírják a munkát. A társadalmi mobilitás leállt, kezdetleges - minden szakrális tartalmat lenullázó - kasztrendszer van. Aki még bírja, kínlódik, aki nem, az távozik.)

Egész Európára jellemző ez a kétszínűség, sőt nemcsak Európára. A hosszú békés időszak még mindig kevés volt a tudatosság olyan szintre való emeléséhez, mely nem engedi meg, hogy milliók éhen- vagy szomjan haljanak, nők teste megcsonkíttasson, hogy gyerekek és civilek milliói haljanak meg puskaropogás, vagy rejtett aknák következtében ezen a csodálatos bolygón. 

Hol van itt a valódi tudatosság? 

Nem látom. 

Minden európai érték csak a magunk fajtára vonatkozik? Csak nekünk - "nagyon magyarok"-nak - jár, a többiek, a más hitűek, máshonnan jöttek ebből ki vannak rekesztve?

Ja, hogy ők barbárok? Ők bántanak, rombolnak, nem ugyanazt a nyelvet beszélik? Hogy másban hisznek és barbár világban felnőve barbár szokásaik vannak? 

És vajon ki tehet erről? A kisgyerek, amikor meglát egy állatot, mondjuk egy kiscicát, mitől függ majd, hogy szeretni fogja, vagy kínozni? Vajon nem a nála idősebb, okosabb, felnőttebb, vagyis tudatosabb emberektől veszi a példát, hogy hogyan kell élnie, gondolkodnia és viselkednie egy helyzetben? 

Milyen példát mutattak a jóléti államok polgárai mindezidáig. Nem mindenki, persze, vannak kivételek. De hányan csináltak ebből lelkiismereti kérdést, vagy tettek hozzá segítőleg erejükhöz mérten, hogy ne ez legyen? 

Mert mi történik? Emberek milliói az éhhalállal és jól felszerelt katonákkal néznek szembe nap mint nap, és az életükért menekülni kényszerülnek szeretett szülőföldjükről, az otthonukból, a teljes bizonytalanságba.

Vedd észre, hogy ami most zajlik, az messze túlmutat a II. világháborúnál még alkalmazott emberi elveken is. Ott nagyjából még tisztelték a civileket, nem mészároltak ok nélkül azonnal gyerekeket, nőket halomra. Ott még valamennyi értéke volt az emberi életnek - tudom az ellenpéldákat is, igen: haláltáborok, Drezda bombázása, Hirosima és Nagaszaki - de ezek ott még kivételek voltak. A most feltámadt erő ok nélkül, puszta barbárságból gyilkol és megvannak hozzá a fegyverei.

Nem politizálni akarok, még véletlenül sem. 

Erők feszülnek egymásnak és nem mindegy, hogy most erre - te is, személy szerint - milyen választ adsz.

Kicsit 22-es csapdája ez az egész. 

Mert, ha erőt alkalmazok és írmagját is elpusztítom e barbárságnak, barbárrá válok magam is.

Ha nem teszem, ha nem használok erőt és nem félemlítem meg és pusztítom el az "ellenséget", akkor kockáztatom a túlélésemet, az életben maradásomat.

Van-e megoldás? Ha Európa valóban keresztényi értékeket követ és nemcsak szavakban, akkor ezen embertömegeket be kell fogadnia és integrálnia kell valahogyan. És mielőbb meg kell tennie azokat a lépéseket, melyektől pedig ódzkodik. Hogy a helyzetet ott kezelje, ahol az kezdődött.

Ez pedig nem jó hír, nagyon nem az. De vajon kinek a felelőssége, hogy a helyzet idáig jutott?

Mindannyiunké, minden civilizált "jóléti" államban élő emberé, aki úgy gondolta egészen mostanáig, hogy neki ebből a bolygóból (még) több jár. Akik behunytuk a szemünket az igazságtalanságok előtt, akik nyugodtan dagonyáztunk egy kizsákmányolásra épülő jóléti állam meleg fürdővizében mit sem törődve azzal, hogy tőlünk több ezer kilométerre mi történik. Emberkereskedelem, gyermekprostitúció, éhezés, korai halál, csecsemőgyilkosságok, ugyan! Nem itt van, hát mi közöm hozzá!

Mostantól lesz, és ez így van jól. Van olyan, hogy a fagyi visszanyal. Ez most ilyen érzés. Testközelből látni a szenvedést egészen más. És most kiderül, vajon valóban emberek vagyunk-e még az EMBER szó valódi értelmében, vagy még mindig csak emberi testben lévő agresszív állatok.

Rajtad áll, hogy hogyan gondolkodsz mindezekről. 

Áss le mélyre és keresd meg a lelkiismeretedet, vagy a tiszta szívűségedet, mindegy, hogyan hívod.

Állj rá arra a belső mérlegre, nálad merre billen? TE, igen te, mit tartasz helyes válasznak?

Mindannyian megmérettetünk, ez alól nem lehet kibújni ...

Illúziók nélkül

A szabadság nagyon félelmetes tud lenni.

Eddig sok minden megtartott, olyasmi, amiről nem is tudtam.
Csak van.
Mint a levegő, vagy a tér, vagy az idő ...

Képes vagyok mindent kidobni.
De vajon szabad-e, lehet-e mindent kidobni?
Tud-e élni az ember itt, a fizikaiságban illúziók nélkül?
Vajon lehet-e itt élni célok és feladatok nélkül?

Persze, a barlang mélyén távol az emberektől.
De ott is van valami távolabbi "cél", valami, amit nem tudunk, nem tudhatunk.

Odaadás, tudom.
Csak az odaadás, odaszánás az, ami segít.
Ezen a szinten már csak az.
És hogy "tudom", hogy megtartanak, akkor is ha én zuhanásnak érzem.
Akkor is, ha éppen minden fogalom inog és távolodik, akkor is, ha bár mások élettévedésére rálátok, a magaméra csak más láthat rá.

Egyébként ez is illúzió, nem tudok, mert nem tudhatok semmit.

Tudom, hogy ez nem depi, bár lehetne az is. Az legalább már ismerős.
Meg halálvágy, öngyilkossági késztetés. Ezeket is ismerem. Ez nem az.
Ez a semmi.

Ez a valósághatár, a sötétség, az űr, a kietlen "istentelen" massza.
Ránézek és elborzadok. Vagy inkább elnehezülök.
Nehéz vagyok és mozdulatlan.

Ide akartam jönni? Tényleg?

Ez a szabadság is, fényt én viszek bele.
Hogy én teremtem meg, hogy merre tovább? (Még mindig kapott fogalomrendszerekkel próbálom magyarázni, amit nem értek :D )
Senki nem mondja, hogy erre vagy arra. Hogy ezt vagy azt tegyél.
Nincs semmi, csak űr. Végtelen űr.
Persze képzelhetek ide lényeket, meg angyalokat, meg csillogó űrhajókat akár.
De az is csak a fejemben lenne.

Ez most valami más.

Az eddigi képeket ismertem, valahonnan.
Ez most új.
Félelmetes, ha akarom, de nyugodt is, ha úgy nézem.
Lehet a halál, de lehet egy újabb kezdet, vagy csak egy máz, egy vékony papírréteg feketére festve?
Megnézem, hogy mi az, ha már itt vagyok.

Majd jelentkezem.

Vagy nem.

X

Minden ciklikus, a fény, a sötétség, a szerelem és a Vallás is. 

Fény és árnyék összefolyik ott, ahol a határ húzódik.

A határ mindig kétoldalú, ami itt vég, ott kezdet.

Az átlépés csak egy pillanat, de a felkészülés, életek.

Ez is bennem történt ... belső történet

Egyszer láttam az égi templomot, a csipkézett fehér falakat.
A hatszögletű tornyot, a kilátót.
Láttam magamat s láttam őt is, amint nézünk lefelé, egy csodás kék gömbre, és hogy engem valami nem hagy nyugodni.

Nem próbált lebeszélni és nem próbált tartóztatni.
Csak a szemembe nézett és mindent értett. Gyengédség, elfogadás és bizalom volt e tekintetben. Azóta is sokszor látom ezeket a szemeket, oly könnyű bennük elmerülni.

Egyszerre erőt adó, biztató, szerető és megtartó, kimondhatatlanul meleg barna szempár.


Értette, hogy hiány van bennem és hogy ez a hiány lefelé húz.
Megtarthatna ugyan ott, maga mellett, de jobb lesz ha elenged, hogy átélhessem még egyszer, talán utoljára, ami hiányzik.

Éreztem a vágyat, amit itt lenn a földön is éreztem, és nem tudtam neki ellenállni.

Mindennél fontosabb volt és nem volt rá más megoldás, csak egy.

Most már tisztán tudom, hogy ezért jöttem, hogy még egyszer átéljem az anyaságot.
Testemmel táplálni, óvni, támogatni egy kisbabát, véremből és húsomból adni valakit a világnak, majd szabadon engedni és átélni az elszakadás szépségét és fájdalmát.
Virágozni és gyümölcsöt teremni.

Ez hozott vissza, tudom. Hála, hogy ezt élhetem.

Hogy ezt mennyire tudatosan, vagy öntudatlanul, felkészületlenül, vagy rossz választások gyűrűjében élem, már nem is annyira fontos.
Ezt élem és ez nagy áldás. Mert ezáltal váltam nővé. Sőt, előbb lettem anya, mint valódi NŐ.
Fordítva nehezebb lett volna.

A csúszdát is "láttam", amin visszafelé érkezem, és hogy a kedves még utánam küld valakit, aki majd vigyáz rám. Ő odafentről "figyel" és néhány éve, ha nem is közvetlenül, de érzékeli minden bajomat.

Lát engem és én érzem őt.

Megérte. Tényleg.
Minden bánat, mostani rossz érzés, a hibák, amiket elkövettem és a házasság börtöne, amibe raktam magam, mindez megérte.
Nem bánom. Ezzel együtt is jó volt így.
A hiány betöltődött és amikor majd az elengedés, elbocsátás is megtörténik mindezt teljes körré érlelve, új kört kezdhetek, vagy visszamehetek oda, ahonnan jöttem.


Választani fogok és jól fogok választani.

(És az a vicces az egészben, hogy mindez már megtörtént, már teljessé vált és már választottam.)

Dalok a messzeségből

Köszönöm, hogy VAGYOK.

Köszönöm, hogy VAGY.

Köszönöm, hogy szerethetek.

Köszönöm, hogy szerethetlek.

Köszönöm, hogy számon tartasz.

Köszönöm, hogy velem vagy.

Köszönöm, hogy megmutattad a titkot.

Köszönöm, hogy láthattam a titkod.

Köszönöm a tűznek, hogy ég.

Mit is köszönhetnék még?

Köszönöm az égnek, hogy kék.

Köszönöm a LÉTEZÉS-nek, 

hogy az életembe lépett.

S köszönöm a VILÁG-nak, hogy megtart.

Köszönöm a békét, a madárfüttyöt és a hamut.

Mindent, mi innen bentről nyitotta a kaput.

A kapuban áll valaki, egy ismeretlen, 

ki sohasem volt, mégis legyőzhetetlen.

Az ÉLET maga, mely újítja önmagát,

nem ismeri a jó és rossz fogalmát.

Benne lakozik minden, ő teremti a táncot.

Addig táncol bennem, míg levedlem a láncot.

S diadalt ülünk a trónusán fenn,

ki emlékszik majd arra, milyen volt idelenn?

Biztos pont - átszűrődő üzenetek a párhuzamos világokból

"Amit most mondok, ne akard megérteni, 

nyitott szívvel olvasd."

Raffaello: Az első mozgató

I.

"Az első mozgató midőn létrehozta az első mozdulatát, 

érezte és egyben teremtette az ellenállás erőit is.

A mozdulat az ellenállás leküzdéséből ered, s olyan erő hatja át, 

mely túl van minden logikán, szenvedélyen, vágyon.

A bizonyosság, s maga a mozdulat a mindenben van, onnan ered,

éli önmagát és nem gondolkodik.

Áthatja mindaz, ami a teremtés kezdete óta jelen van,

s ahova elér.

Minden benne van a mozdulatban, de

képkockákra bomlik, 

végtelen dimenzióba nyílik, melyek összeérnek.

A csigaház éppúgy mint az őrtorony egy-egy belépési kapu,

de a kapu kinyitásához több kell, mint bátorság.

Odaadás kell, 

ráhagyatkozás kell, 

bizalom az ismeretlenben, a láthatatlanban.

Amikor az az erő, melyre ráhagyatkozhatsz, megkísért,

szenvedni fogsz.

Minden sötétet fel fog előtted sorakoztatni, hogy eltántorítson.

Senki sem tud segíteni rajtad, de ha

megvan már a biztos pont, 

amin lelked támaszkodik és elméd elpihen,

nem vesz, nem vehet rajtad erőt.

Egybekélve vele, önmagadba olvasztva ezt az ijesztő erőt,

minden tudás birtokosa lehetsz,

de jaj neked, ha erőddel visszaélsz.

Akkor száműzött leszel, örökre bolyongva keresheted

a visszavezető ösvényt,

mely előled elbújik

s addig újra nem mutatkozik meg,

míg minden leckédet újra meg nem tanultad."

II.

"Midőn hajlékomra érkezel kedves, 

és beterít az éj, gondolj rám.

Mindenem a tiéd, ahogy Te is a tiéd vagyok.

Minden sejtemben vágyódom utánad, 

s tudom, soha nem érinthetlek,

mégis 

egyek vagyunk, 

mert a teremtés kezdetétől egyben vagyunk.

Ha majd a szívedben dobogok, tudni fogod

'ez a kedves ereje, mely értem dobog'.

A legsötétebb pillanatokban sem hagylak el,

kísérlek, hordozlak, taszítalak a fény felé.

A fényben fogsz csak rám ismerni,

s kacagni fogsz kettéosztottságunkon.

De jaj nekem, ha eltaszítasz!

Kihez is mehetnék? Hova is bújhatnék?

A tudatlanság köde betakar, ha nevemet elfelejted.

Én is Te vagyok."

III.

"Midőn az éj leszállt, s a pillangók megpihentek, eljött hozzám az Úr, a magasztos.

Maga erejéből erőt vett rajtam, lényem legmélyére hatolva fiat szült bennem.

E fiú lassan cseperedett, megtanult járni, beszélni, de még nem eszmélt magára.


Eljött az én időm a külvilágban.


Feleségül adtak a legelőkelőbbhöz, ki kedvesen, gyengéden bánt velem.

Éjjelről éjjelre szerelme tüzével hevített s lelke tengerén ringatott.

Több volt nekem, mint szerelmem, uram volt, biztatóm s tanítóm is egyben.


Mikor szemét lehunyta, megjósolta jövőmet:

lesz egy kor, melyben fiamat magamban újraszülöm,

neki nevet adok, s örök nászban sétálok át a fénybe.


Nincs más dolgom csak emlékezni szavaira, azok értelmét nem kutatni, nem keresni,

csak engedni, hogy történjen, ami történni fog.


Az Úr, a Fiú és a Szerelem egy,

s nincs más dolgom, mint e hármat egyszerre beengedni."



2015. március 29.

István emlékére - gyere vissza Vajk

2014. március 21.

ma a bazilikában jártam
szent jobb és társai
szentek üvegablakokban
erő és energia
majd hang, hogy "nem támasztjuk többé az egyház falait
ami eddig hasznos volt, most már a múlt
kivonódunk, visszatérünk, el fogunk porladni"

xxx





miért van mindenfelé a széthúzás, ezt kérdeztem a minap

"ez egy olyan nemzet, ahol a kezdet rögtön árulással indult"

7 vezér, vérszerződés
egyezség, szokásjog: a legidősebb lesz mindig a vezér Árpád családjából

bölcs döntés, lehet előtte hétköznapi, természetes, emberi élete,
nem az egész élete a királyságról szól

Géza mégis eltörli a szenioritás elvét
 - mai történelemoktatás ezt fontosnak, hosszú távon építőnek tartja a keresztény vallásra való áttéréssel együtt -

de mit mond a lélek, a lélekcsoport hangja?

itt van egy metszéspont a nemzet életében,
Istvánban kereszteződve

eleve két neve van - hát nem érdekes ... ?

melyik az igazi?
mikor egyesül újra?
mit is tett és ez milyen hatásokkal jelentkezik a mai napig?

- Vajk, tradíció, ősök tisztelete, egyezség betartása, ősi vallás és hagyományok, tiszta nemesi vér letéteményese, Árpád és Emese fiának unokája, ilyenformán "isteni vér" is csörgedezik ereiben (Álmos mítikus születése és vezettetése)

- István, családé a hatalom, fiúági öröklés, új vallás, népirtás, Árpád-ház meggyengítése, államalapítás erőszakkal

István, mit lát ebből a két útból?
apai minta erős, amit mond, úgy kell legyen
körülötte idegen tanácsadók,
vallása új, régi vallás üldözendő
idegen papok nevelik

Géza belső konfliktusa: szenioritás alapján nem fia lenne az utód
pedig ő már hatalomban, vagyonban gondolkodik

Európában más a minta, lehet másképpen is?

eldobja a régit az újért, szerződésszegést, hitszegést követ el

ehhez az új vallás, az idegenek beengedése csak eszköz
az "isteni" tradícionális nemzeti eszmét felcseréli egy kényelmesebb és nagyobb hatalmat biztosító,
elsősorban saját családját, s már nem a nemzetségét szolgáló anyagi céllal

erre épül az állam, a mai is

- figyeled a párhuzamokat? - 

széthúzás, pártoskodás, valami elindul, rögtön jönnek az okosabbak, 

a jobban helyezkedők és máris kezükben a hatalom 

egymásra mutogatás

saját zsebre kormányzás

mindent elfelejt, aki felér, csak a hatalom érdekli

az elsőszülött, immáron István örökli a trónt
Koppány ez ellen lázad fel,
kötelessége volt lázadni, hogy betartassa a törvényt
felnégyelik - mint a táltosokat - Koppányt is visszavárjuk

innentől hitszegésre épül az ország
mindenkit, aki ezt tudja, meg kell ölni,
a tátosokat, sámánokat is

vallás- és népirtás

de az ég visszavág ezért
elveszi Imrét, a nemes sarjat
aki pedig letéteményese lehetett volna tisztasága által,
hogy továbbvigye az ősök eszenciáját, dédanyja erényeit

képzeld magad István helyébe
apja, akit tisztel, akire felnéz, hitszegésre készíti fel
apai minta a hitszegés: "én akkor is több vagyok, többet érdemlek, enyém az ország, a hatalom"

István öreg korára megért valamit ebből,
visszatér az ősök hitéhez, de már más módon,
saját hitrendszerén belül

Máriára bízza az országot
- az Emesében még meglévő erőre -
a női istenségre, a természetre

szimbolikus, ahogy leteszi a koronát és a kardot - az apai átkot
majd felajánlja az országot a NŐI ISTENSÉGNEK, a NAGY ANYÁNAK
mert tudja, megértette, hogy van a hatalom, van az erő, ami FÉRFI MINŐSÉG,
de a NŐ EREJE ÉS AZ ÉLET TISZTELETE NÉLKÜL ez csak pusztítást és pusztulást hordoz

ide kell eljutnia a magyar férfiak többségének
hogy a belőlük kiemelkedő egy(ek) valóban a nemzetért tudjanak majd tenni
ne önmagukért, a hatalomért, pénzért, vagyonért,
hanem a jövőért,
alázattal szolgálva azt, ami több
az életet

xxxxx

ezért van széthúzás, ilyen értelemben tényleg ősi "átok"
egy minta, ami azóta is itt van

hol van Vajk?
mikor ér vissza vajon az a rész, ami száműzetett,
mert nem tudott megnyilvánulni,
számára az előd elvágta az utat

kell a férfierő, kell a harc, de a legtöbb mégiscsak
az egység
az ÉLET

hányszor történt ez még meg a történelem folyamán?

és IV. Béla vajon nem ezért volt-e ilyen gyenge,
hogy már nem ismeri fel a mongol seregben a rokonokat?
akik segíteni jöttek, mert baj van nyugaton
- nyilván ők érezték, kapták a jeleket -
az átok még egy átokkal súlyosbodik

az Árpád-ház női vonala sokáig őrzi az eredeti esszenciát
és egyensúlyozva tartja a rendet
Szent Margit, Szent Erzsébet tisztaságukkal és vezeklésükkel őrzik a magyar lelkeket
a magokat

a nemzet azóta is bűnhődik
a minta még mindig itt van, szinte tapintható, látható

Két ember próbálta eddig megtörni majd két nemzetfordító esemény.

Mátyás királyunk, akinek halála azóta is vitatott, egyedül áll a magaslaton.

Rákóczit szintén elárulják, háta mögött békét kötnek, ő elbujdosik.
Az egyetlen lehetséges megoldást választja.
Nem lép addig magyar földre, amíg az a szabadság hazája nem lesz.
Vajon ő mikor érkezhet meg?

1848.
Széthúzás itt is van, de inkább túlerő.
Ez az átok visszacsapódása,
és a történelmi-geopolitikai helyzet következménye, ahogy 1956 is.
Azóta néma csend.

A hatalom mezeje ilyen itt e földön.
Ezt kell kitisztogatni. És ehhez kell az erő. Nagy erő kell.
Majd meglátjuk.

kell a férfierő, kell a harc, de a legtöbb mégiscsak
az egység
az ÉLET

Fehér templom - látomás

Talán tartozom némi magyarázattal, hogy miért neveztem át az oldalt.
Vagy nem?

Nem, de azért leírom a tegnapi élményemet, ami megint és újra bizonyította számomra, amit eddig is tudtam, hogy vezetve vagyok ... nagyon.

Tegnap reggel úgy keltem fel, hogy elmegyek egy előadásra, aztán találkozom egy barátnémmal.

A reggelem úgy alakult, hogy nem tudtam időben elindulni és ez valahogy most minden mérgelődés és tépelődés nélkül ment, szóval könnyedén elengedtem a délelőtti programomat.

Helyette visszavonultam önmagamba, jóleső érzésekkel és tudva, hogy nem kell nekem tulajdonképpen már sehová sem menni, hiszen minden itt van bennem és körülöttem, csak át kell helyeznem a fókuszt. 

Tudok kérdezni, tudok töltődni és minden érkezik hozzám, ha hagyom.

Volt egy látomásom, aminek hatására az egész eddigi út teljesen más megvilágításba került, új nevet adva innentől - valameddig, mert nincs kétségem, hogy minden mindig változik és bármikor új irányt vehet - a "küldetésnek". Egy csendesebb nézőpontból szemlélem önmagunkat és amit eddig tettünk, átéltünk.

És délután, egy baráti találkozó keretében érkezett a 100 %-os megerősítés, hogy mindez egyáltalán nem véletlen, én délelőtt ott jártam szellemileg, amit délután a térben fizikailag megmaradt tárgyak, épületek és emlékek rezgése közvetített felém. 

Mindig kicsit hihetetlen, amikor olyan érzések töltődnek be hirtelen, amit később a fizikai világ megerősít. Belépve a kapunk én magam mondtam ki, az alapján, amit éreztem: "itt a pálosok energiái vannak jelen" és később meglátom Szent Pál képét egy szentélyben, olyan energiákat sugározva, hogy minden sejtem jelezte, hogy igen, EZ AZ.

A valamikori fizikai léttel is volt valami, mert egy kisebb helyiségbe belépve rám jött egy fájdalmas zokogás emléke is, hogy ezt itt én már láttam és részese voltam valaminek, ami fájdalmas.

És ami tényleg szíven ütött, szó szerint, hogy járt ott valaki más is, több száz évvel ezelőtt, akihez - számomra még mindig nem teljesen tisztán érhetően - de gyengéd szálak fűztek és fűznek, s akinek a szívével a szívem időnként együtt dobog. 

Jól meg lettem kavarva, de tudom, hogy dolgom van ezzel és hogy a jelenlegi életem ahhoz képest, amit összefogok magamban, semmiség. Valamiféle vállalás, vagy küldetés a célkeresztbe érkezett és nincs már senki és semmi, ami ebből kilökhet. Mert sem ÉN, sem a CSALÁD "nem engedi". 

Történjen hát, aminek itt az ideje, engedem, mint annyiszor.

Ez a legtöbb valóban,

 a MEGENGEDÉS, 

az elengedés és a 

csend.