Minden, ami eddig a formán túli világból megjelent bennem .... először kitartóan óriási hiányként mutatta meg magát.
Hosszú idő volt, mire kibontakozott, de mindenben, minden eseményben, vágyban, szenvedélyben, szenvedésben, minden földi mintában benne volt ... a hiány.
Úgy hoztam létre ezt az életemet, hogy ez a hiány vezessen, hogy még véletlenül se tudjak másfelé nézni, még véletlenül se tudjak elmerülni valamiben, ami nem ez, amiben ez nincsen benne.
Félelmetes (de nem ez a jó szó, csak nehéz kifejezni másképpen, inkább érzés, amikor érzed valaminek a megkérdőjelezhetetlen és mindent elsöprő erejét, ami lenni akar) ezt visszafelé áttekintve látni, hogy ott voltak és vannak a lábnyomok, a láthatatlan lenyomatok, melyek ide, ebbe a pontba és azon túl vezetnek ...
Talán most már mondhatom, hogy "saját" nyomok, mert a MI nyomai ezek.
Nem vagyok egyedül és már gyerekként sem voltam ... csak akkor az, amit érzékeltem, félelemmel töltött el ... ebben a környezet nem segített, mert nem is állt mellém, de nem is hagyott magamra ... s ezáltal duplán ezt a félelmet erősítette, a félelmet az ismeretlentől, a formákon túli világtól.
Már kamaszként két életem volt. Hogy túléljek, hogy életben maradjak, írtam magamnak fejben egy "könyvet", egy másik életről, amiben én feltételek nélkül szeretve vagyok és bár nem vagyok tökéletes, de mindig számíthatok azokra, akik szeretetükkel körülvesznek. Így töltöttem be akkor a hiányt. A tudat vezetett erre már akkor is, hiszen nem mondtam el soha senkinek, nem írtam le és semmilyen módon nem rögzítettem, mindez csak fejben, de napról napra íródott. Ez volt az első segítség önmagamnak a formán túli világoktól. Betöltöttem a hiányt úgy, ahogy tudtam, akkori önmagam erejéből. Megszültem magamból a nőt, és ez a születés nem nagyon kapott segítséget kívülről, viszont annál többet e belső fantáziavilágból.
A hiány, ami mindig is itt volt, talán itt kezdődött tudatosodni bennem ...
És most kibontakozni látok egy ezzel együtt futó mintázatot, egy másik hiány mintázatát, amit sokan sokszor a szememre vetettek, mert ők másképpen látnak kívülről engem, mint én magamat belülről ... Ők a formát látják, én érzem azt AKI VAGYOK.
Egészen idáig küzdöttem ezzel is, de most elengedem.
Mert látom, tudatosodott bennem, hogy ez is egy hiány.
Az életemen végigvonuló, nagyon is TUDATOS VÁLASZTÁS EREDMÉNYE.
Átszövi a lényemet, mert tudatosan választottam és öntudatlanul vezetve vagyok ezáltal is.
Ez a HANG hiánya. A Megnyilvánulás hiánya. A szereplés és szerepelni vágyás hiánya.
Mind egy tőről fakadnak és egyáltalán nem véletlenül teremtettem magamnak ide őket.
Kellettek és kellenek, részeim ezek is és egyszer majd átadják helyüket valami másnak, amikor már betölthetővé, elég tisztává válik ez az ŰR is.
Az is lehet, hogy egyszerűen csak emlékezni fogok "azokra az időkre", amikor már betöltődött.
Most tulajdonképpen megnyugodtam.
Mert eddig is tudtam, hogy ez van, de most már értem is.
Hogy ez a hiány mikor húzza be a formán túli világból azt a mintázatot, amihez én vagyok a fókusz, nem tudom.
De mostantól, az eddigiek fényében, teljesen rábízom magam újra és ismét és mindig arra a vezetésre, ami eddig "elhozott" és soha, de soha nem hagyott cserben.
Mert ÉN VAGYOK, TE VAGY és MI VAGYUNK.
UI: Közben egy másik nézőpontból nézve nemrégiben elhatároztam, hogy zongorázni és németül tanulok, hogy ne unatkozzak annyira .... vicces. Rajzoljuk a mintát rendesen.
