Ember-s-ég

Nehéz leírni, de megteszem. Bármikor vissza lehet aludni. Bármikor.

Milyen okból és miért tenne valaki ilyet? Erre is sokféle válasz van.

Talán amikor eltemet a múlt sötét árnya és a jelen kilátástalansága ...

Láttam ilyet. ÉREZTEM ILYET.

De mint minden, ez is ideiglenes. Semmi sem örök, csak ami AZ.

A látszat, a kétség, a reménytelenség mind-mind egy-egy maszk a múltból, ami most visszatért, hogy elrettentsen, vagy beolvadjon.

Tettem valamit, választottam valamit. Azt, hogy mindent, minden részemet visszahívom, hogy ne legyen belőlem senki száműzött.

És most ezt nyögöm, tudom, hogy ez is mind én vagyok.

És hogy volt már hasonló visszahívás, de akkor itt volt mellettem ő, aki vezényelte és vigyázta lépteimet.

Most egyedül kell ezen végigmennem, akkor leszek csak valódi és egész. Ha a belső karmestert tudom újra a saját belső zenekarom elé állítani és ők észreveszik és hallgatnak rá és elkezdenek harmóniában létezni újra.

Egyelőre még csak a káosz van, sok-sok hangszer szól, főleg szomorúan, mert egy fontos részemet még mindig nem integráltam. És nem is taszíthatom el, amíg át nem érzem a fájdalmát. És bár tudom, hogy ez a fájdalom nagyon régről és messziről érkezett, de minden egyes létidőben rakódott rá újabb és újabb réteg, ami összeállt egy "nem hiszek az emberiségben", "nem hiszek az emberben", "nem hiszek a barátságban" szólamban. És ez borzasztó. Nekem is borzasztó ezt hallani, de ki kell mondanom, mert ez a gondolat és érzés abból a tehetetlenségből ered, amit az általam valaha átélt áldozatok fájdalma és magára hagyatottsága üzen. A tehetetlenség, a szégyen és az űr érzése. A zuhanás egyre mélyebbre, és a "tudás", hogy nincs megoldás és nincs megváltás.

Ez a részem mutatta meg nekem azt is, hogy ebből két út lehetséges. A totális érzéketlenség megoldása, amikor nem érdekel semmi, nincs fájdalom és szenvedés, de öröm sincs. Sem nevetés. És másnak sem a környezetemben, mert akkor megfagy a levegő. Vagy a teljes összeomlás, a totális szégyen és a rettegés szentháromsága. Hogy ez már mindig így marad, hogy bárki bármikor bánthat és összetörhet és nincs segítség, nincs erő, ami ebből kiszedhetne. Hogy is mondta Ő a kereszten? "Miért hagytál el engemet?" És nem, nem akarom hozzá hasonlítani magamat - de ez is egy minta. Hogy a legnagyobb testi-lelki szenvedésben elhagy az isten is, a belső istenünk is, mert nem fér hozzánk, annyira összeszűkül minden csatorna, amin bejöhetne. Hogy a testi-érzelmi stressz kiöli belőlünk a lelket is és onnantól dupla szégyen, fájdalom és önbeteljesítő jóslatunk végzete vár ránk: "bennünket senki sem tud szeretni".

Pedig ez nem igaz.

És itt, ebben a helyzetben nem segít a spiri tanácsok sokasága - "engedd el", "nézd más nézőpontból", "már elmúlt". Nem, ebben csak az együttérzés segít, az együttlét ezzel az aspektussal, hogy tudja, ő is létezik és igen, jogos a fájdalma, a haragja és a léte és nem kell elbújdosnia azért, mert mi emberek nem tudunk szembenézni azzal, amit tettünk másokkal, saját magunkkal, a szeretteinkkel, vagy az ellenségeinkkel.

Amíg ezt az emberiség nem lépi meg, hogy mindenki egyenként belátja, hogy az erőszak, mások bántása és megsemmisítése fizikailag, érzelmileg, vagy csak szóban - nem vezet sehová.

Mert ahol erőszak van, ott áldozatok. Ahol áldozazok, ott tettesek. És egyszer áldozat vagy, egyszer tettes. És viszont. Aztán már egyszerre vagy tettes és áldozat is. 

TUDOM HOGY EGYSZERRE VAGYOK MINDKETTŐ ÉS HOGY NEM LEHET EZT A KÉT OLDALÁT A BÁNTÁSNAK KETTÉVÁLASZTANI, MERT EGYEK. Ahol áldozat vagyok, ott tettes is, mert ha mást nem, de magamat bántani fogom, vagy a környezetemet, vagy a szeretteimet, de valahogy tova fogom ezt görgetni, mert másképpen nem tudom túlélni.

És jön a fogat fogért meg a többi baromság és ennek soha nem lesz vége. Soha. Kivéve, ha mindenki belül és kívül is azt mondja, hogy ELÉG.

NEM LESZEK ÁLDOZAT ÉS NEM LESZEK AGRESSZOR. BÉKEHOZÓ LESZEK ÉS NEM ENGEDEM HOGY MÁSOK ÁRTATLANOKAT BÁNTSANAK BÁRHOL ÉS BÁRMIKOR.

Kimondani sem könnyű, de cselekedni még nehezebb. Nehéz bekopogni a szomszédba, amikor ölik egymást a felek, de muszáj lenne. Nehéz rászólni egy szülőre, aki éppen szóban bántalmazza a gyermekét a füled hallatára, de muszáj lenne. És nehéz beleavakozni fiatalok játszmájába, amint éppen porig alázzák egy társukat a nyilvánosság erejét is használva, de muszáj lenne.

Mert ez még mindig csak a felszín. Hol van ettől az intézményesített erőszak?

- a tanár, aki terrorizálja a diákokat, 

- a főnök, akinek nem mernek visszaszólni a beosztottjai még okkal sem, 

- a pap/hittérítő, aki megátkozza, aki kilóg a nyájból,

- a politikus, aki valahogyan mindig jól jár és gazdagszik

- az orvos, akinél nem gyógyulnak a betegek, de a vagyona mégis nő

és még sorolhatnám.

Legyünk végre felnőttek!

Állítsuk meg ezt az évezredes - évmilliós szokásrendszert!

MONDJUNK NEMET AZ ERŐSZAKRA, DE ÚGY HOGY KÖZBEN ÁLDOZATOKKÁ SEM VÁLUNK.

MERT NEM MÁRTÍROK KELLENEK, HANEM ISTENEK.

EMBER-S-ÉG EGYÜTT.

És ez így van.

Miért ne higgyünk az összeesküvés-elméletekben?

 A rövid válaszom, hogy ha igazak, akkor azért, ha meg hamisak, akkor azért.

Nincs értelme magadat ezekbe belehúzni. Tudsz rá bármilyen hatást gyakorolni? Nem.

Tud rád hatást gyakorolni? Igen. Mivel? Ha hiszel benne, mielőtt valóban hatást gyakorolna rád.

Sok ismerősöm már nem is tud másképpen megnyilvánulni, nem tud egy bármilyen más jellegű tartalmat végigolvasni anélkül, hogy ne pro vagy kontra érveket, állításokat keressen/találjon bennük.

Saját magadat húzod csőbe ezáltal és nem látod az erdőtől a fát, az ösvényt. Ami csak a tiéd. Hogyan tudna rád valami hatni, ami nem a tiéd. Gondolkozz, kérlek!

Hosszabb válaszom is van.

Miért nincsenek összeesküvések világ szinten? Mert az olyan szintű átlátóképességet és intelligenciát feltételez, amivel jelenleg sajnos az emberiség nem rendelkezik. Mert akkor nem itt tartanánk, az élhető világ végén, egy természeti kataklizma kezdetén ...  

Ország szinten láttunk már néhány ilyen összeesküvésnek nevezhető jelenséget. Gondolj a formálódó fasizmusra ... De ez vajon összeesküvés volt, vagy inkább ügyesen irányított hatalmi játszma és egy nagyratörő nárcisztikus és szuggesztív ember tökéletes stratégiájának megvalósulása? És lehetett tudni a célját. Egy ember és egy ország mindenek felett ... 

Az összeesküvések elméletével az a baj, hogy a cél is homályos. Háttérhatalom háttér célokért küzd. 

Hitler tudta, hogy miért küzd, a hatalomért.

Aki a hatalomért küzd, az a végén mindenkit kinyír maga körül, tehát nem összeesküvésben gondolkozik, hanem politikai játszmákban és terrorban. 

Másik élő összeesküvés, ami működik évszázadok óta, a maffia. Itt is van összeesküvés és van hatalom. Mégis mindenki elfogadja, mert hát mit lehet ellene tenni? Kb. semmit. Egymást tartják ellenőrzés alatt a különböző csoportok és jól elvannak. Nyilván nem hiányzik senkinek, hogy ilyen közegben éljen, de mit tehet ellene egy kisember? Semmit. Viszont kesereghet naphosszat, ahelyett, hogy kiülne a tengerpartra valami finom itókával és élvezné a napsütést.

Szerintem nem összeesküvést kell keresni, hanem tudni és érteni kell, hogy az embereket nagyon könnyen és egyszerűen félre lehet vezetni. Az ember hiszékeny és befolyásolható. A manipuláció technikája rendkívüli mértékben kifinomult és gyakran alkalmazott eszköz és élnek is vele. Sokan.

Mit tehetünk?

1. Neveljük a gyerekeinket gondolkodásra. Tanítsuk meg őket érvelni a saját igazuk mellett és bátorítsuk, hogy ezt mondják is ki a megfelelő módon. Vagyis, új szülői nevelői módszerek kellenek. Nem ráhagyás, de nem is tekintélyelv. Demokratikus, elfogadó és világos szabályokat állító, következetes nevelés.

2. Mutassunk példát. Százszor többet ér, mit posztolgatni a facen és idétlen hozzászólásokkal felhabosítani a témákat. Az emberek nagy ívben kerülik azokat, akik mindenhol mindig ugyanazt mondják. Pont ellenérzést keltesz, semmint szimpátiát. És ezzel a témád is a kukába kerül.

3. Nem nyomulj és ne téríts! Ez a gondolkodó embereket nagyon irritálja. Tényeken alapuló világos érvelés és párbeszéd. 

4. Mindenkinek megvan a saját életútja, a saját igaza. Ezt mindig tartsd tiszteletben.

5. Ne szektásodj, keresd a más gondolkodásúak társaságát. Mert a szekta hamar kialakul és nem vezet sehová. Csak még mélyebbre ásod magad egy megoldhatatlan problémába, ami nem is a tiéd és nincs is ráhatásod.

6. Élj boldog és kiegyensúlyozott életet, de legalábbis törekedj rá. Ne engedd szabadon a fejedben azokat a gondolatokat, amik sehová sem visznek. Helyettük éld át minél többször a természet csodáját és békéjét!

7. Csinálj alternatív dolgokat és tudd, hogy ha mégis lenne összeesküvés a fejünk felett, te akkor is úgy éltél, ahogy mindig is szerettél volna.

8. Óriási szükség van, pont most, azokra a tudatos és éber emberekre, akik képesek a középpontjukban maradni és tartani a külső-belső egyensúlyt. Soha nem volt még ekkora szükség olyan tiszta gondolatokkal élő EMBEREKRE, akiket semmi sem tud elsodorni, bármi történjék. ERRE SZERZŐDTÜNK, ITT AZ IDŐ, HOGY MEGVALÓSÍTSUK.

BÉKE ÉS HARMÓNIA LEGYEN BENNETEK ÉS KÖRÜLÖTTETEK!

COVID - egy lehetséges magyarázat

Tudom, hogy mindenkinek elege van belőle, de azért mégis.

Amikor egyik kedvenc mesterem is valótlanságokat, egós butaságokat szajkóz, az már nálam is kiveri a biztosítékot.

Elmondom, hogy én hogy látom ezt az egész helyzetet.

Nincs nagy baj, csak fel van nagyítva a probléma - mondják sokan.

Ez részben igaz. Csak az idevezető út volt nagyon hosszú.

Először is, vegyük sorra az okokat, melyek ide vezettek.

Az emberek elfelejtettek egészségesen élni. Mindent kívülről, másoktól, az orvosoktól, a gyógszerektől várnak. Hol vannak a füves asszonyok, a népi gyógymódok? A természetes módszerek, a homeopátia. Mindent nevetségessé tettek. A tudomány az új vallás. 

Mindenre gyógyszer kell, ha fáj a fejed, ha fáj a derekad, ha megy a hasad, ha prosztatád van :D, vagy ha női fájdalmad ... Naponta sulykolják beléd, hogy mit vegyél a gyógyszertárban, mi bajod lehet és azt melyik gyógyszer gyógyítja.

A kémia, a vegyipar mindent kiölt, ami természetes. Vegyél meg mindent a boltban, mert az olcsóbb. Nagyipar lett a mezőgazdaság is. Ne termelj semmit a kertben, legyen ott pázsit és dísznövény. Ami maradt, azt permetezd, azaz ÖLJ.

Gyorsan tömj magadba minél több kaját, lehetőleg minél többször. Nincs idő a főzésre, alkotásra, finomkodásra. Egyél aztán szaladj, rohanj. Nem maradhatsz le semmiről, mindent meg kell szerezz. FOGYASSZ, MERT AZ TESZ EMBERRÉ.

A gyereket add intézménybe, minél hamarabb. Amit ott mondanak, az a tuti. Ne hallgass a szívedre, a megérzéseidre, minek? Majd az okosok megmondják, hogy mit gondolj. Az okosok már nem is annyira okosok, de ez már senkit sem érdekel. Új like gyűjtő elit van felemelkedőben, kinek több like jut, ottan van a zigazság.

Vegyél minél több okoseszközt és azon keresztül keresd az igazságot. Nézz sorozatokat. Véget nem érő tartalmakra kattanj rá, légy függő. Majd szépen átmossuk az elméd, észre sem veszed.

Ne gondolkozz önállóan. Egyáltalán ne gondolkozz. Ne legyen véleményed. Majd mi megmondjuk neked, hogy hogyan élj, gondolkozz és mit akarj. 

Dolgozz, ne menj betegszabadságra. A betegség nem létezik. Csak nem vetted be a megfelelő gyógyszert. Miért nem vetted be? Tessék csak bejönni dolgozni. A gyereked sem lehet beteg, adunk neki oltást, az majd megóvja. Beteg? Gyógyszert beadtad?

Hát igen, ide jutottunk.

És most, amikor a nagy vegyész isten gyógyszeripara nem tudja a megoldást egy új betegségre, mert nem tudja, valljuk be, össze is omlott a rendszer. Ez várható volt. Ha nem most, akkor majd később.

Mert nem lehet az emberek egészségét a gyógyszeriparra alapítani. 

A saját testemért én felelek. Én kell hogy eldöntsem, hogy mivel táplálom, mit viszek be és hogyan élek.

Kiadtuk a kezünkből az irányítást és ez lett belőle.

Teljesen logikus.

Ez az egészségügyi, de inkább betegségügyi ellátás csak "békeidőben' működik valahogy.

Háború idején kiderül az igazság. Mert háború dúl. A vírus megmutatta, hogy a gyógyszeripar és az ő üdvöskéje, a lebutított orvostudomány meztelen.

Hát ez van.

És a többi már csak következmény.

Az egészségügy összedőlt és viszi magával a többi szektort. Az oltással próbálkoznak még egy darabig, de az sem lesz megoldás, mert a vírus egy viszonylag intelligens program. Nem lehet csak úgy kicselezni.

A megoldás egy teljes váltás, ami alapjaiban írja át a jövőt. 

100 év múlva történelmi időknek fogják nevezni az utódaink ezt a korszakot.

Korszakváltás van, éppen most. Ne engedd, hogy elsodorjanak az indulatok.

Ne légy függő a kényelmes 20. századtól. Egy kényelmetlenebb, de sokkal izgalmasabb 21. század jön.

:D

Vígjáték vagy végjáték

Mit is írhatnék e katyvaszban azoknak, kik még mindig a külvilágban keresnek?

Belül keress.

Önmagadban.

Ez az egész felfordulás ezt a célt szolgálja.

Otthon maradni és egyre beljebb és beljebb szállni. Önmagadba.

Mert mit is keresel kívül? Tükörképet? Mely szép? Vagy csúnya?

Még meddig takarod el önmagad elől az igazságot, hogy belül tágasabb.

Hogy minden itt van és belül van.

Minden, ami fontos, ami igaz, itt van belül, legeslegbelül benned.

És nem másban.

Senki sem fogja neked megmutatni az utat oda, ahova vágysz.

Mert nincs út. Éppen ellenkezőleg. Elterelés van.

A lényegtől való elterelés most rendkívül zajos.

Kint ólálkodnak a hamisságok és a nevetségességek.

Mi tud téged megingatni magadban, mint te magad.

Hát mi történhet veled, amit nem tudsz, hogy valamikor történni fog?

A haláltól való félelmedben eldobod magadtól a teljes életet?

Nevetséges és sírnivaló ez az egész.

Színjáték, amit annyian elhisznek.

Pedig a nagy rém mögött ott áll az Isten.

És mosolyog.

Tudja, hogy a gyermek hamarosan felnő.

Révbe ér és megtanul valóban játszani.

Önmagát, és önmagával, hogy a teremtés tovább rezegjen,

felfedezetlen térbe nyomuljon

kitalálhatatlan végtelenekbe burkolózva 

áldja a mindent

hogy létezik, hogy létezett

és beleadta magát a semmibe.

Mi igen és mi nem.

Gondold végig, hogy mire mondasz igent.

Mondj igent először is önmagadra. Az életedre és arra, hogy jobb, szebb, bőségesebb életet élj, mint most.

Mondj igent a földre, a természetre és arra, hogy az emberiség megtanulja végre, hogy nem ő a főnök ezen a bolygón. Nem lehet kizsákmányolni sem a bolygót, sem a többi embert, sem az emberiséget úgy, ahogy eddig.

Mondj igent az önállóságra, az önálló gondolkodásra, és azokra a válaszokra, melyek belőled fakadnak.

Mondj igent a forrásra, a benned zubogó, egyszer érzékelhető, máskor rejtőző saját energiaforrásodra. Ezt használd és ne akard a másét. Csak a magadét, mely mindig itt volt és itt lesz. Neked. Csak neked.

Mondj igent a szeretetre, az empátiára, a megértésre. 

Mondj nemet a kizsákmányolásra, a gyűlöletre és a bántalmazásra. 

Mondj igent a művészetekre, a szépségre, a harmóniára. A táncra, a zenére, a színekre, a sokféleségre.

És mondj nemet a zsarnokságra, a kicsinyességre és a korlátok közé szorításra. Csak a saját korlátaidhoz van jogod. Másoké csak az övék. Ne akard megváltoztatni, majd leomlanak azok maguktól is.

Mondj nemet az erőlködésre, az erőltetésre. Az okoskodásra és a trollkodásra. Mondj nemet a mindenhonnan szembejövő műanyag életre. Nem kellenek a színes-szalagos műanyag mintadumák és mintaéletek.

Mondj igent a valódira. Áss, moss, sikálj, amíg eléred a valódiságodat. Enélkül semmi nincs. Legyél valódi és sz.rd le, hogy ki mit gondol erről.

Mondj igent a szerelemre. Szerelemmel szeresd önmagad, és a benned élő másikat. A másik feledet, aki alig várja, hogy végre átölelhessen. És ez teljesen független attól, hogy mennyi az IQ-d, a pénzed, vagy a szépséged. Neki te vagy a legszebb, a legkívánatosabb, a legtökéletesebb. És ez valóban így van. Érezd a valódiságát. Most.

Mit is mondhatnék még?

Az emberiség választóvonalhoz érkezett.

Az egyházak, a vallások hamarosan mennek a levesbe. 

Legyen saját vallásod, saját hited. Kimunkált meggyőződéseid, melyek tapasztalatokon nyugszanak, és akkor nem lesz baj.

Hatalmas omlás jön és követi egy új világ.

Rajtad is múlik, hogy ez a világ milyen lesz. Szeretetteli, érzékeny és valódi életre alkalmas, vagy csak egy zombi lét felfűzve a gépekre, a robotok világára.

ÉLJ, NEM TEHETSZ MÁST, ITT VAN MINDEN.

Rendkívüli idők

 Igen, rendkívüli időket élünk és néha muszáj megszólalni. Mert fennforgás van és félrebeszéd van.

Van-e vírus? Kell-e maszk? Véd-e? Olyan-e az adatsor, amilyen?

Fontos ez?

Te, aki tagadod, vagy félsz, vagy elkerülsz, vagy csak süketelsz a lényegről, te mit teszel azért, hogy egy élet, egy lélek se pazarolódjon el?

Ha azt mondod, hogy nincs vírus, vagy nem kell maszk, ezzel mit oldasz, vagy oldottál meg?

Kinek teszel ezzel jót? - Gondolom, magadnak.

Tudom, sok minden kényelmetlen, meg bezártság van, meg leáll a gazdaság, stb. stb. Tényleg?

Tudod mi áll le? A süketelés, meg a pazarlás, a túlhajtott fogyasztás és az emberek kizsákmányolása. Az fog leállni. Addig lesz ez, amíg ez megtörténik.

A túl okosak ki fognak hullani a sorból. Mert most nem okosságra van szükség, hanem alázatra.

Az emberélet tiszteletére a pénz tisztelete helyett.

Az intimitás tiszteletére a nyilvánosság tisztelete helyett.

A valódi élet tiszteletére a műanyaggal felturbózott kirakatéletek helyett.

Betegségbiznisz helyett egészségtudatosság kell. Mindenkinek egyesével. Hogy mindenki tudja és érezze, hogy az ő teste, az ő élete a saját kezében van. Bárki bármit mond, bármilyen gyógyszert, vagy kezelést kap. Mindenki csak saját magát tudja meggyógyítani és aki még mindig terel és ferdít és nem erről beszél, az a betegséggel és a halállal van. Ilyen egyszerű.

Addig fog menni, amíg ha nem is mindenki, de egy jelentős réteg ezt átérzi.

Mert háború van.

Lehetett volna valódi is.

De csak ez lett. 

Ne nyafogj és ne cseszd el!

VÁLTOZTASS!!! KEZDD MAGADON!

Honnan tudod, hogy megvilágosodtál?

(Segítségképpen némi mankó, a többi úgyis jön magától.)

1. Nem félsz a haláltól. Egyáltalán. Sőt, néha már várod, mert itt maradni nehezebbnek találod. Nincsenek öngyilkossági gondolataid, ezzel ne keverjük össze. Nem félsz, mert tudod, hogy nincs halál. A halál egy dimenzióváltás, egy tranzit. Kilépés a már használhatatlan testből, de te attól még vagy, leszel, örökké.
2. Mások haláláról is tudsz másképpen gondolkodni. Kimondani nem mindig lehet, de azért mások haláláról is azt gondolod, mint a magadéról. Tranzit odaátra. Szomorúságot természetesen érezhetsz, ha egy élet hamarabb ér véget, minthogy kimaxolta volna a lehetőségeit. De ez nem rajtad, vagy azon az emberen múlik. A halált odaátról, magasabb szintről rendezik, jobb elfogadni, ha jön és nem a test lélek nélküli meghosszabbítására gyúrni. Mert most ez van, hosszú élet gyógyszereken, testi kalitkában. 
3. Nem érdekel, hogy ki mit mond, vagy hogy mit vár el a társadalom. Mindent magadon áteresztve gondolsz újra a belső igazságpontodból. Átérzed, hogy ez sokkoló másoknak, ezért csak annyit osztasz meg ebből, amit éppen ott és akkor helyesnek, igaznak érzel. Nem többet. 
4. Nem térítesz. Semennyire. Magadat adod és tudod, hogy ez elég. Nem az elme fog megvilágosodni és nem is az ember. Az ember inkább csak útban van. Amit tehetsz, hogy jelen vagy és ez a jelenlét kiterjedve ad a másik embernek egy esélyt, hogy saját részeit érzékelje, azokkal találkozzon.
5. Feltételek nélkül szereted magad. Minden részedet. Minden részedet engeded létezni és együtt tudsz lenni vele, akkor is ha hülyeségeket gondol, vagy beszél. Nem te vagy.
6. Nem dolgozol magadon. Nem oldasz és nem tisztítasz. Csak hagyod, hogy történjen, mert ez magától megy. A tisztaság és a tudatosság a természetes állapotod, a többi csak maszat, csak elmebéli trükk. Másokat sem tisztogatsz, tiszteletben tartod a terüket, hiszen az az övék és a saját választásaikat tükrözi. Ha segítséget kérnek, adhatsz, de csak a jelenlétben, azon keresztül, különben ego és elmetrükk lesz belőle. Persze ehhez lehet színházat rendezni, hiszen az emberi elme ezt várja, kiszolgálhatod, ha neked is kényelmes.
7. Nincs véleményed. Általában üres vagy, nem tudsz valami mellett és ellen érvelni, kivéve, ha az a belső igazságodból fakad és fontosnak, relevánsnak érzed. Így nagyon könnyen kívül találod magad az emberi kapcsolatokon, hiszen nem lehet téged bevonni drámákba, konfliktusokba, perpatvarba. Naívnak tűnsz, pedig csak nem érdekel többé.
8. Semmit sem keresel. Semmit. Sem szerelmet, sem társat, sem gazdagságot, sem nyugalmat. Tudod, hogy mindig minden rendelkezésedre áll, csak engedned kell. Ebben is átengeded az irányítást kiterjedtebb részeidnek és ez végtelen nyugalommal tölt el. 
9. Tudod, hogy a végtelen szeretet/szerelem tengerén úszol és hogy ezt bárhol és bármikor érzékelni tudod, ha befelé és kifelé egyaránt nézel, akkor is. Soha sem vagy egyedül, soha többé nem vagy "csak "ember, hanem felébredett lény vagy emberi testben, s ehhez tartod magad. Megadod magadnak a méltóságot és tiszteletet.
10. Tudod, hogy tökéletes vagy, de nem hibátlan. Hibáidon nevetsz, akár már akkor, de később mindenképpen. 
11. Nem követsz senkit, magadat követed. Szuverén vagy és másoktól is ezt várod. 

Néhány tévképzet a megvilágosodott/felébredett/realizált mesterekről:

• Tökéles külsővel rendelkeznek, nagyon vozóak, szépek. - Ha valaki már úgy születik újjá és megtartja képességeit, ez igaz lehet rá. De aki ebben az életében, ebben a sűrűségben realizálta magát, az lehet egy beteg, megsérült, roncsolt testben is. Nem fontos. A test újjápítése nem mindig lehetséges és emellett időigényes folyamat.
• Mindig mindent látnak és tudnak. - Hát nem, nem mindenki szerzi meg egyből az összes klasszikus képességet. A különböző érzékszervek idővel kinyílnak, de ez nem fontos. A tisztán érző képesség és az igazságpontban való tartózkodás mindenkinél másképpen alakul.
• Mindig tanítanak is. - Csak ha ezt vállalta, vagy ha ez a természetes létmódja. Vannak rejtőzködő mesterek, akiknek nem dolga a tanítás, mert akadályozza őket az ismertség. Ezért nem ezt az utat választják, de attól még nagyon fontos a jelenlétük.
• A közelükben gyógyulnak az emberek. - Idővel ez lehetséges, de lehet, hogy először sokkal rosszabbul lesznek, mert felhozzák a mélyből eltemetett hazugságaikat. Mindenki csak saját magát tudja gyógyítani azáltal, hogy kapcsolódik a jelenléthez és ezáltal önmaga kiterjedtebb részeihez. A harmónia gyógyít, nem a mester.
• Nincsenek káros szenvedélyeik, egész nap csak az elvárt klisének megfelelően mantráznak, énekelnek. - Hát ja. Ez sem igaz, annyiféle mesteri lét lehet, ahány ember. Nincsenek klisék. Vannak minták, Jeshua, Buddha, Mani, de itt az idő ezekből kilépni, mert már unalmasak. :D
• Nincsenek szélsőséges érzelmeik. - Vannak szélsőségek érzelmeik, csak azt nem úgy élik meg, mint előtte. Energiának érzékelik és akként kezelik. 
• Szűzies életet élnek. - Hát, nem. Van aki, biztosan. De elsősorban nagyon élvezetes, érzéki életet élnek, és nem elsősorban a szexualitásban. Mindenben. Az emberi érzékszerveken túl érzékelnek és ez sok esetben ellentmond a szűziességnek. :D

Itt abbahagyom, pedig lehetne még folytatni, ennyi egyelőre elég lesz. Remélem emészthető lesz így és sokan magatokra ismertek.
Nagyon nagy szükség van realizált/megvilágosodott mesterekre.
Kívánom, hogy egyre többen legyünk.

:)
FK

A kenyérsütés alkímiája és a megengedés

Megvilágosodtam. Nincs kétségem. 

Nem keresek semmit. Nem várok tanácsra. Kérdéseimet magamnak teszem fel, ha vannak. 

Ilyen egyszerű ez. 

Kiszállni az elméből és hátradőlni, hadd legyen minden, ahogy lenni akar.

Én csak nézem, belemegyek, beleérzek, ha tetszik, hátrébb lépek, ha nem.

Nem beavatkozni mások életébe, csak jelen lenni.

Tiszteletben tartani mások választásait. 

Mutatni lehetőségeket, utakat, de rájuk bízni a választást.

És szeretettel nézni azokat a döntéseket, amiket előre láttunk, hogy hova vezet ...

Eddig nem volt könnyű, most valahogy ez is kialakult. Még a gyerekeimnél is. 

Nem adok tanácsot. Ha kérdeznek válaszolok, de nem erőltetek semmit.

Élem magam, és ez ad nekik erőt, ha akarják, ha fogadják.

Ha nem, nem.

A kenyérsütésről akartam írni, a kovászról.

Tanulgatom, már egészen finomak, szépségük még nagyon egyedi :D, fejlődik.

De a készítése annyira lenyűgöz. Nagyon mély igazságok jönnek fel dagasztás közben.

Most már értem ezeket a régi mondásokat mint pl. "vajon mi fog kisülni belőle?" és azt is, hogy a kenyér élet.

Valóban az.

Élő anyag és mi hagyjuk, hogy halottal helyettesítsék nekünk.

Micsoda biznisz és micsoda becsapás.

A kovásszal bensőséges viszonyt kezdeményeztem.

Még nem ismertem ki teljesen, de nagyon szeretem.

Olyan mint egy kis háziállat, etetni kell, gondozni kell, szeretgetni kell. És ő viszont szeret, csodás és finom alkotásokat hozunk létre mi ketten.

Az életem alakul, magától, illetve tőlem. Attól, hogy élem magam, s engedem, hogy számomra a legjobb szerint jöjjön létre mindig az újabb és újabb tér. És itt nem az emberi rész van már a középpontban.

(Le)válás van s ezt is engedem, hogy történjen.

Tisztelem az együtt töltött éveket, a szépet és a jót, de a rosszat is. Köszönöm, hogy volt, hogy lehetett, de itt az idő, hogy továbblépjek. Nincs bennem dráma, ha mégis felmerülne némi kétség, akkor magasabbra lépek és szeretettel átölelem magam. Már nem ez az élet a fontos, ez már véget ért.

Már egy másikat élünk. Ami most történik, az a romok eltakarítása és az értékek mentése. 

A legfőbb érték az élet, a megvilágosodás, a mesteri lét megélése és továbbvitele. Az egység önmagam minden részével. A küldetés, ha van ilyen. Már az is megvolt, súgja itt valaki.

Ehhez alakul a biztonságos tér, ami egyelőre én vagyok, de tudom, hogy ez is körém fog rendeződni, mert minden mágia, minden mozgás, minden erő ezt szolgálja. A saját energiáimat vettem vissza s most már engem szolgálnak.

Az utolsó, ami nehéz volt, hogy mindig észrevegyem magamban, ha ellenállok.

Hogy mikor van az, amikor fékezek ezzel. Mert minden ellenállás, tiltakozás lassítja a folyamatokat.

Minden icipici nem akarom érzés, blokkol és kilök az egységből. Ha nem akarok valamit, akkor tegyek másképpen, cselekedjek, ezt tanultam meg az utóbbi időben.

Ha nem akarok cselekedni, akkor teljes lényemmel engedjem, hogy történjen. Engedjem át magamon, mint annak idején azt a félelmetes lényt egy asztrális kalandozásunk idején.

Akkor sem voltam egyedül, és tudtam, hogy ez egy próba, hogy elég erős vagyok-e, tudok-e önmagam maradni egy félelmetes démon jelenlétében. És én a vörös szemébe néztem és azt mondtam, gyere. És jött és hatalmas ereje volt, mint egy sárkánynak és én egyben tartottam magam. Fizikailag is éreztem, ahogy átsiklik rajtam, hatalmas erővel, de átfolyik rajtam és eltűnik. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez azért történhetett így, mert nem talált bennem ellenállásra. Ezért nem maradhatott és nem tudott bántani, vagy harcolni velem, mert nem volt bennem ellenállás, nem volt felület, amibe beleakadhatott volna. Tökéletesen tiszta megengedő és magasan rezgő tér voltam. Az ereje viszont áthatott engem és hosszú ideig érezhető maradt. S a tapasztalat, hogy ilyen a valódi megengedés, azóta is velem van. 

Csodás megengedéseket kívánok minden olvasómnak, és a megfelelő pillanatban a megfelelő cselekvést, hogy az a tér, amiben élsz, minél tisztább lehessen.

FK

Képzeld el!

Csak képzeld el.
Hogy te vagy egy bolygó, te hatod át erőiddel, lelkeddel.
Te élsz általa, te adsz lehetőséget neki a létezésre.
Rajtad, benned, általad élnek, lélegeznek, mozognak lakóid.
Sok-sok apró városod van, mind élnek, saját tudatuk van, de mégis te táplálod őket.

Istenként mit engednél meg ezen a bolygón?
Mik lennének a szabályok?
Milyen törvényszerűségek mozgatnák az élőlényeket?
Lennének-e egyáltalán saját tudattal rendelkező részeid?
Megengednéd ezt?
Mernél szabadságot adni?
Megengednéd akár a lázadást is ellened, vagy ez nem létezne a lehetőségek között?

Megengednéd, hogy pusztítsanak téged?
Hogy fájdalmat okozzanak neked?
Hogy ne vegyenek figyelembe, hogy ne is érezzenek téged?

Nehéz bolygónak lenni, mérhetetlen elfogadást igényel.
Szeretetet, szolgálatot.
Krisztusi tudatosságot.
Krisztusi erőt.
Krisztusi hitet.
Hitet az emberiségben.

Vajon ha te is Isten lennél, milyen világot teremtenél?
Mivel, kikkel népesítenéd be saját földedet?
És tudnál a lakóknak valódi szabadságot adni?
Végig tudnád nézni, ahogyan fejlődnek, s közben bántják egymást?

Mit hagynál ki ebből a világból, amit ma ismersz?
Az erőszakot? A harcot?
Vagy a félelmet?
A bánatot?

Ha szabadságot adsz, akkor nem válogathatsz abban, hogy lakóid mit élnek át, hiszen szabadok.

Hogyan védenéd meg őket saját maguktól?
Milyen védőeszközöket adnál nekik?
Talán lelkiismeretet, vallást, tudati határokat?

És amikor felnőttek, megengednéd nekik, hogy ezekről leváljanak és kilépjenek?

Meg tudnád tenni, hogy csak messziről figyeled őket, néha küldesz hozzájuk valakit, aki beszél nekik rólad és valós önmagukról, aztán csak várnál, végig szeretettel várnál, hogy végre rád ismerjenek, s benned magukra?

Ugye, hogy nem is olyan nehéz ...
Elképzelni.

Éld, most már éld azt, amit tudsz.
Tudod, hogy tudom, hogy tudod.

Boldog Új Húsvétot, vagy inkább éljenek az új krisztusok!!

Che

Lassulj le!

Amit igazán most lehet gyakorolni és tenni, az a leszakadás a tömegtudatról.

Lassulj le, és hozd le magad a netes drogról. Mert az.
Addiktív és káros. Mindenkinek.

Csak annyit használd, ami az élethez szükséges. Közben tudj kitekinteni, felülemelkedni belőle.

Ha otthonról dolgozol, akkor tartsd rendszeresen szünetet és csinálj valamit, ami az érzékszerveid karbantartásáról szól. Tágítsd a megismerésed határait és ne fókuszáld folyamatosan csak egy dologra.

Tanulj meg várni és elfogadni.

Kapcsolódj a naphoz. Minden nap. A legjobb az lenne, ha meg tudnád nézni a napfelkeltét.

Ha nem teheted, mert nem látszik onnan, ahol vagy, akkor nap közben adj időt magadnak, hogy kapcsolódj a napfényhez.

Egyedül. Te és a Nap. Engedd, hogy megszólítson, hogy átbizseregtesse sejtjeidet.
A legjobb tanácsadó.
Mesteri légiók állnak készen, hogy füledbe suttogják titkaikat, amik egyben a te titkaid is.

Olvass, könyvet. Végre megteheted, ez is lelassít.
A neten másképpen olvas a szem, más a pályája, inkább felizgat, mint lenyugtat.

Olvass Hamvas Bélát.
Ő most a mesterünk, szinte ugyanezt átélte, csak azt akkor háborúnak hívták. Sokkal durvább volt és tovább tartott.
Mindene odalett, nem volt mit ennie, mégis olyan fényesen írt, ma is fényre derít.
Kezdd el, ha nem ismered. Kezdd a Gyümölcsórával.

Olvashatsz hosszú regényeket, vagy hallgathatod hangoskönyvben is.

A mai kort megérteni és a fiatalokat megismerni fontos dolog. Kezdheted a Harry Potterrel. A két első kötetet Kern András mondja fel, zseniális.

Aztán jöhet a Hobbit és a Gyűrűk ura trilógia. Hidd el, nem fogsz unatkozni.

Persze jól megválogatott filmeket is nézhetsz, csak módjával, ne tedd magad zombivá, aki azt sem tudja mennyi az idő. Könnyen bele lehet veszni egy-egy végeláthatatlan sorozatba.

És végül, csak hardcore karaktereknek.
Tegyél le mindent, ne nézz semmit, ne olvass semmit, ne beszélj senkivel, csak legyél.
Meg lehet csinálni, pár nap elég lesz ahhoz, hogy tudd, mi a fene ez az egész a te életedben.
Hidd el, megkönnyebbülsz és a végén mosolyogni fogsz.

Minden jól van a teremtés egészében.

Hajrá!
Soha nem vagy egyedül.

FK

A végső ugrás előtt - a legutolsó félelmeim

A legutolsó félelmek.
Nagyon mélyen vannak.
Az emberi rész, az elme, mélyen szorong.
De vajon emberi tapasztalatból született-e ez a szorongás?

Egy lista következik, s ha ezt érzem, az teljesen jól van, tényleg - mondja itt valaki nekem kaján mosollyal az arcán. Csak listázzam szépen fel ... aztán engedjem el, mást nagyon úgysem tehetek.

• Félelem a semmitől. Hogy a nagy menekülés majd oda visz. A semmibe, ahol nincs tényleg semmi. Ez a világ sincs, ami már unalmas, kínos és érzéketlen is egyúttal, de a semmi még félelmetesebb.
• Megbízhatok-e abban, akiben megbízok? Nemcsak játszik velem/velünk, épp azért, mert ő már a semmiben van és ott unalmas egyedül? 
• Nem döntöttem-e rosszul és mégis inkább a normál emberi életemet kellene élnem, egyre szebben, jobban, tökéletesebben? (Na, ezt biztos nem gondolom, de azért a listán helye van.)
• Kibírja-e a testem a következő ugrást? Nem félek a haláltól, de azért a gyerekeimet még nem hagynám magukra. Vagy már magukra hagytam?
• Akarom-e látni az összes szaromat? Mert látni fogom, ez nem kétséges. Minden elrontott, béna, halogató, kicsinyes és sötét aspektusommal együtt. OMG! Kaptam már ebből ízelítőt, nem is egyszer. A sárkány, vagy "küszöb őre" nem viccel, vagy legalábbis nekünk nem vicces, amikor ő viccel.
• Megérdemlem-e én azt, hogy átjussak, hiszen "olyan kicsi vagyok, ők mennyivel nagyobbak, híresebbek, érdemesebbek ... stb" - megint jött nekem ide a "kicsi vagyok én ehhez" aspektusom, persze csak azért, hogy megint húzzam az időt, meg halogassak. 
• Mi van, ha egyedül nem tudok tovább menni, eddig mindig támaszkodtam valakire, valaki mindig vezetett. Mi lesz velem nélkülük a saját szuverenitásomban? :D Olyasmitől félek, amit elképzelni sem tudok ... de azért jó, hogy van mitől félni, nemde?
• És egy cuki régi félelem: mi van, ha ez az egész egy mézesmadzag, amire jól felragadtam és éppen egy újabb kalitkába, misszióba, kötelező körbe tartok? 

Az a megoldás egyébként, hogy már ott vagyok. Csak még nem rendeződtem át és még nem tudom elengedni teljesen az alapvetően emberi életemet. Pedig már itt az új, néha egészen jól élem is és nem hiányzik a régi. Az angyali részeimmel jól kijövök, szerelemben vagyok magammal és le.arom éppen, hogy "odakint" mi történik. Lassanként elfogadom azt is, hogy képes vagyok hatni a történésekre, egyre inkább, s ez is annyira természetes, csak úgy jön magától.

Egyszóval teremtésben vagyok és élem is, csak még nem szoktam meg, hogy ez van, hogy ÉN VAGYOK önmagam középpontja. Tapasztalom azt, amit már tudok. Az elmét pedig elengedtem, 2 hónapig teljesen, elég nehéz is volt visszahozni, hogy legalább az alapvető napi dolgokra képes legyen. 

Nem fogok unatkozni, az biztos.

Minden tökéletes és én is az vagyok. 

:)

Elmúlt életem - big fat story - egyelőre a vicces részek nélkül :)

Hogy is volt csak. Hányszor, de hányszor végiggondoltam, de most valahogy más. Jobban rálátok arra, ami velem ebben az inkarnációban történt. Akár még vicces is lehet, mert letettem ezzel kapcsolatban a keresztet, nem hordozom tovább. 

Talán ehhez is kell ez a vallomás, hogy ez valóban teljes legyen. Az elengedés és a letétel.

Egyszerű családba születtem, szerető apához és érzelmileg súlyosan sérült - előző házasságában bántalmazást átélt - anyához. Vigyáztak rám és szerettek, ahogyan tudtak. És ezt köszönöm, hála száll feléjük tőlem minden nap. 

Az általuk hordozott keresztet átvettem, főleg anyámét, persze öntudatlanul. Másoltam az életét egészen sokáig, talán mostanáig. Mert elhittem, amit belém oltott lényével, hogy a férfiakban nem lehet megbízni, hogy félelmetesek és ezért közel sem engedhetem őket igazán és mind csak "azt akarja". 

A közel engedést még egy másik esemény is blokkolta itt bennem, apám korai halála. Nagyon sokáig fájó seb volt, mert úgy éreztem, hogy azt az egyetlen embert veszítettem el, aki feltétel nélkül és tisztán tudott szeretni engem. Benne soha nem csalódtam, mindig támogatott, biztatott és velem volt, ha kellett. Büszke volt rám, IGAZ apám volt. És ezért szintén hálával tartozom. 

De ekkor, kamaszkoromban, nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy ő nincs többé, és hogy részben nekem kell helyettesítenem, mert anyám is majdnem belerokkant. Ekkor jöttem rá, persze tévesen, hogyha senkit sem engedek még egyszer ilyen közel magamhoz, akkor ekkora fájdalmat sem kell majd éreznem soha többé.

A párválasztási csatába már ilyen sérült módon kerültem, félénk és visszahúzódó voltam egészen egyetemista éveimig. Akkor kinyílt számomra a világ, de kialakítottam magamban valamiféle távolságtartást, amit nehéz volt áttörni. Muszáj volt, ezzel védekeztem. Az az élményem volt, szinte folyamatosan, hogyha valódi önmagamat adom, akkor nem tudom magamról levakarni a fiúkat, körüldongtak "mint húst a légy". Ez is nehéz időszak volt, mert állandóan válaszokat vártak tőlem, mindenki akart tőlem valamit, nekem pedig még csírájában sem volt meg az az érzés - amit azóta számtalanszor átéltem - hogy kívánok valakit, hogy jó valakivel, hogy tovább lépnék. Mert bennük tombolt a tesztoszteron, én meg még a szűzies - örökölt, részben előző inkarnációból hozott - belső életemet éltem (volna). És ez kellett, ezt direkt raktam magamnak ide, csak aztán másképpen alakultak a dolgok. Mert nem voltam kitartó és a külső programozás is eltérített. (Kell egy társ, férjez kell menni, gyerekeket szülni .... stb.)

Nemrég jött még egy felismerés, hogy a magamra szabott korlát, mely kifelé távolságtartást mutatott, pont ellenkezőleg sült el. Mert éppen azokat az érzékeny férfiakat lökte el mellőlem, akiknek volt ehhez egyáltalán antennájuk, hogy megérezzék, hogy én nem vagyok nyitott. Azokat, akiktől meg kellett volna védenem magam, éppen hogy még erősebb ostromra késztette. Így aztán sikerült egy erőszakolt kapcsolatba belefutnom, amit hosszú évek munkájával én magam szelídítettem gondolatban "természetessé" a mindennapok terhei és feladatai közben.

Innentől jön a feketeleves, de még nem rögtön az elejétől. Jó volt gyerekeket hordozni magamban, szülni is jó volt - csodálatos istenélmény - és szoptatni, gondozni, nevelni is. Én ezt a részét az életemnek köszönöm akkori páromnak, a szép részét köszönöm. És hálával tartozom a gyermekeimért is. 

Ami nem volt szép, az a hiány, egy olyan férfi hiánya, aki véd, támaszt és feltétel nélkül szeret, akkor is, ha hibázok, ha fáradt vagyok, vagy ha nincs kedvem a szexhez. Mert sok volt az erőszak, főleg a szóbeli és én ezt természetesnek vettem, bele sem gondoltam, hogy nincs talán így jól. Mert addigra magunkra maradtunk és én már nem tudtam és nem is mertem volna erről senkivel beszélni. Hiszen ki hinné el egy ilyen ideális családról, hogy valami nincsen rendben?

Belekerültünk egy olyan mintába, ami neki természetes volt, hiszen így nőtt fel, én meg elviseltem, mert nem volt többre erőm. Kiszolgáltatott és esendő voltam, csináltam a mindennapi robotot, de azért volt minek örülnöm. Itt voltak nekem a gyerekeim, a kert, a virágok, a természet. Ez tartott életben, meg az a belső  út, amin egyre tovább haladtam.

Magamat és a gyerekeimet gyógyítottam, ahogy tudtam, homeopátia, Bach-cseppek, alkímia, ami jött. Pszichológiai könyveket olvastam, képeztem magam. Figyeltem. És beáramlottak ide a felsőbb világokból segítő erők is, akik persze nem mondhatták el nekem, hogy mi a bajom, hiszen úgysem hittem volna el. Mert ahogy a napokban kaptam erre is egy kis tanítást: az igazság első körben dühítő és pusztító, miért is kockáztatták volna a kapcsolatunkat? Így a fentről áradó energiák nagy része is ebbe a számomra pusztító kapcsolatba áramlott be, ami nem kis fejtörést okozott nekem még egy évvel ezelőtt is. De most már tudom, hogy csak cseppenként viseltem el az igazságot, s ez az adagolási mód abból a feltétel nélküli szeretetből fakadt,  ami nélkül már nem lennék itt, az biztos. De belül mindig volt egy fekete folt, amit nem értettem, nem volt rálátásom. Ástam, ástam és ástam, és akkor elértem egy határomig, ahol olyan félelmek lappangtak, amiken csak segítséggel tudtam túllépni. 

Ekkor találkoztam egy olyan segítővel, aki alapvetően változtatta meg a világomat, mert az általa átadott gyakorlat során jöttem rá, hogy úristen, én nem "a férfiaktól" félek úgy általában, hanem a férjemtől. És ez volt a fordulópont, minden kiderült és egyúttal magába roskadt. Félni attól, aki a legnagyobb támaszod kellene legyen az életedben, ez a vég. A végpont.

És innentől nézve kezdődött meg az én kiszabadulásom, ami hamarosan minden szempontból megtörténik. 

Letettem ezt az életet, mert már elmúlt. Minden terhét letettem, amit tudok. Megbocsátottam, neki biztosan, magamnak folyamatosan, hiszen jönnek fel apróságok és nagyobb dolgok is "a mit csinálhattam volna másképpen" kosárból. Figyelek és elengedek folyamatosan.

Egyedül a gyerekeimnek okozott fájdalom az, amit nehéz lesz teljesen elengedni, mert egy ilyen kapcsolatban élni nemcsak engem, de a gyerekeinket is megviseli. Sőt jobban, mint engem, mert számukra az apa- és anyamodell sérült és azt kell helyrehozni magukban. Hogy valóban szerető és odaadó társukra találhassanak. Hogy ne folytassák a kapott mintákat.

A kiszabadulásommal nekik is segítek, nem kicsit, mert egy olyan hiedelmet írok felül, amit pedig mindkét család magában hordozott eddig, hogy "mindenáron együtt maradni, akkor is, ha rossz, akkor is, ha fáj". Nem, nem szabad. 

Addig szabad együtt lenni valakivel, amíg feltétel nélkül jó, amíg mindkét felet építi a kapcsolat, s amíg egymás teremtéseit támogatni tudjuk őszintén, szeretettel.

Talán ezt kellett megtanulnom, mert nem tudtam.(?) Vagy ez kellett ahhoz, hogy átéljek valami olyat, amit csak álmomban gondoltam eddig valósnak? Vagy egyszerűen csak elvétettem az ugrást, s belesodródtam valamibe, amit nem láttam át, és belealudtam a folyamatba? Nem fontos. Már nem.

Én éppen átadom magam ennek az ÚJ ÉLETnek, ahol nincs több szenvedés.

Csak a MI van, ami hullámzó, két part között mozog és egybeárad a SZERELEMmel. Ahogy mindig is el volt tervezve.

Hála, béke, s öröm jár át, amikor arra gondolok, hogy minden jól van a teremtés egészében.

Felemelkedett létezés félig a sötétben

Tudom, tudom.

Mi ez már megint, amit fogalmazok, ami betört ide és meg akar jelenni betűkben és érzésekben bennem.

A napi mókuskerékben az EMBER nem látja át, nem is tudhatja, mi vár rá, vagy miért van oly homály.

Figyelve a társakat, akikkel együtt indultunk, nagyon sok utat látok, melyek mind mások, egyben hasonlóak csak, hogy az utazásnak soha nincs vége. 

Mindig van újabb, de mindig van más, és létezik, igen létezik felejtés is, melyből újra fel lehet és kell is ébredni.

Az amnézia nálam segítség volt, megvédett olyan emlékektől, melyeket még nem tudtam integrálni. A képeket, az energiát és a tudást átvette más, meglátta más és elsírta helyettem más közös könnyeinket, nekem már csak a kis halál, az eddigi életem teljes összeomlása jutott.

Nehéz volt ebből felállni, visszajönni.

De most, hogy a "véletlen, ami nincs" oda vezetett, amit már tudtam, csak elfelejtettem, hogy ezzel az életemmel olyan tudást és tapasztalatot kell magamba szívnom, melyet majd odaát (is) boncolgatva - és jó esetben már itt lenn megváltva - tudok a legtöbbet adni ahhoz a folyamathoz, amiben részt veszek.

Minden kis ráébredés, felismerés, minden szenvedés és bűntudat, minden trauma értékes, ha a megfelelő tudatossággal tudod szemlélni. Mert nem vész el a tudás, nem vész el az a nehezen, féltve őrzött, isteni segítséggel átnemesített, a sötétségből kimetszett apró szikra sem, ami ahhoz kell, hogy a jövőben leszületők újabb és újabb belső védelemmel jöhessenek, jobban felkészülve az ismeretlennel való találkozásra.

Semmi sem hiábavaló és köszönöm, hogy ennek részese lehetek. Hálás vagyok, még akkor is ha most már tudom, hogy mit értett Hamvas igazából a lét töredezettségén. Mert ezt élem, tudatosan élem, látom és érzékelem ezt a töredezettséget a saját életemben, az éber nappali tudatomban is.

Mert ez ma az EMBER létmódja. S a kiemelkedés csak átmeneti. Meg kell tanulnunk ebben úgy létezni, hogy már ne hasson ránk nap-mint-nap, de szemlélni, szemlélni, ....... azt nagyon nehéz.

Sokan itt adják fel. Elengedik vagy a céljaikat, vagy az életüket.

Mert innen már vagy mindennapi "harc" van a realitással, vagy kiszabadulás felfelé.

Persze el is lehet vonulni, távoli helyekre, önmagadba, egy kertbe, egy kitalált foglalkozásba. Utazásba, önismeretbe, egyéb illúziókba.

De ezen a szinten már mindig tudod, mert ott van belül az az érzés, hogy ez csak menekülés. 

Szembe kell nézni azzal, AMI VAN, ma a földön.

És benne kell állni úgy, hogy nem inogsz meg, de nem is durvulsz vissza.

Hogy érző lélek maradsz, érzékeny és együttérző.

És végig tudod nézni akár a halált is, mert tudod, hogy EZ VAN. Itt most ez van.

A távolba tekintesz, oda ahonnan jöttél és ahová látszólag távozol.

De soha nem távozol igazán, csak felemelkedsz, s a magasabb tisztább szférákból letekintve már csak azokat a fénypontokat látod, melyeket te magad hoztál létre, míg odalent tartózkodtál.

Ez a feladat most, minél több fénypontot létrehozni, hogy következő alkalommal még nehezebben tévedj el, és minél több sötétséget magadba szívni és átfényesíteni, hogy oda is jusson a fényből, ahol ma még nincs.

Christopherin - FK

Döntés és felelősség

Önmagamat választom.
A SZERELMET választom és tudom, hogy itt van.
Itt, bennem.
Senki sem veheti el tőlem, csak én tolhatom el magamtól.
És többé nem fogom.
Mert ... nincs mert.
Ez van.
Ez ennyire egyszerű.

És, nem kell semmit meggyógyítani.
Mert az is ÉN VAGYOK.

Csak (el)engedni és ÉLNI.
Jelen lenni.

Most a középpontomba helyezkedés történik.
Eddig is volt erről tudósítás, hogy ez jön, vagy van.
De mindig kilökött belőle egy erő.

Egy erő, amit én engedtem be a világomba.
Mostantól másképpen lesz.

Mindenkinek megvan a saját középpontja.
Ahol MINDEN OTT VAN.
Nincs szüksége máséra.
Csak egyszerűbb a másikéból táplálkozni.
De egyszer ez is elsimul.
Mert már olyan erős az erőtér, hogy kilöki, aki próbálkozik.

Ez van most.

Köszönöm, hogy újra erős vagyok.
Nélküled nem sikerült volna. (Vagy csak hosszú és fájdalmas körökkel.)
Hálás vagyok és köszönöm.

Megengedés van.
Ennek viszonyt árnyékai vannak a fizikai világban.
Még akkor is, ha belül felkelőben a nap. Vagy éppen azért.

Az árnyékok fizikai szinten bizonyos döntések, amiket nem lehet már tovább odázni.

Belül meghoztam őket, elmondtam annak, akire vonatkozik. Most rajta áll, hogy könnyű lesz vagy nehéz. Neki. Mert nekem könnyű lesz, már most sokkal könnyebb. Akkor is ha érzem a fájdalmát, a veszteséget, a befejezetlenségét annak az életnek. 

Mert nekem innentől teljesen új életem van. Az elmúlt időszak pont olyan, mintha egy előző életemet látnám. Látom a hibákat és a jót is benne, a szenvedélyt és a szépséget, amit beletettem, de már nem élem tovább. Mert meghalt bennem az a rész, aki élhetné. És én meggyászoltam, elsirattam, elengedtem.

Nincs visszaút.
És így van jól.

A lelkiismeretem tiszta, a bűneimért bocsánatot kértem.
A legjobbat kérem és a legjobb felé igyekszem.
Nem vádolok és nem büntetek.
Mindenkinek a legjobbat kívánom, és a legtöbbet adom, szabadságot.

Elfogadtam a szárnyaimat.
Mostantól repülés van.

VAGYOK, AKI VAGYOK.

Az Igazságról - 2

Tulajdonképpen senki sem tud bántani.

Mert nincs senki, akit bántani lehetne.

Csak a szerepek önmagukat fontosnak tartó részeit lehet bántani.

Az álarcok mögött fetrengő hamis bábokat.

A "bántáshoz" én is kellettem.

A passzivitásom, a megengedésem, a fagyott közönyöm. 

S ezt is tudom, már régóta.

Ezért volt "minden önkínzás s ének" - recitálja valaki innen belülről.

S mindjárt a megoldást is a következő sorokban ... "szeretném, ha szeretnének".

Bár megfogadtam, hogy nem analizálok, mert jobb csak figyelni,

de ma reggel előjött egy régi, elfelejtett-de-mélyen-tudott emlék,

valami olyan, ami belém égett gyermekkoromból, 

s talán ez is vezetett idáig, hogy nem vettem észre a nyilvánvalót.

Anyám kedvenc mondása volt, ha valamit el akart érni nálam, hogy 

".... akkor nem foglak szeretni".

Kevés halálosabb mondat van, azt hiszem.

S bár ezt már annyiszor megláttam, elengedtem és megbocsátottam, de mégis itt van

legbelül, belém égve. Hogy nem hiszem el, hogy csak magamért lehet engem szeretni, 

ahhoz jónak is kell lennem. Meg kell felelnem a másik elvárásainak, a kéréseinek ... s kacagnom kell rajta, így utólag, hogy "még az erőszaknak is utat kell engednem, mert ez kell ahhoz, hogy szeressen".

Istenem, mennyire fontos a gyerekkor, az elfogadó szeretet, hogy milyen üzeneteket kapunk és adunk abban a nagyon érzékeny időszakban ...

Nagyon szeressétek a gyerekeiteket, szívből, igazán, elfogadóan és mindezt fejezzétek is ki számukra minél többször, szóban, öleléssel, játékkal, nevetéssel, figyelemmel és legfőképpen azzal, hogy megtanítjátok nekik, hogy milyen az elfogadó és türelmes szeretet.

Ámen.

Az Igazság néha nem beszél

Régen írtam.
Nagyon régen.
Tulajdonképpen leszoktattam magam az írásról, mert azt éreztem, hogy kezd függőséggé válni.
És hogy szerep.
Ez is csak egy szerep.

Mert a mélyebb igazság, mely akkor még előttem is rejtve volt, a mélyben dörömbölve időnként már nem engedte az ihletet.

Vonzott ez a mélység.
A sötét.
Saját sötétségem, melybe száműztem bizonyos részeimet.
S igen, megengedtem magamnak, hogy odazuhanjak melléjük, majdnem melléjük.

Zuhanás volt.
Igen. De volt benne szépség is.
És tudatosság, bár nem az emberi rész tudatossága, hanem a nagyobb egészé.
Volt benne türelem, részvét és átérzés is, de oda, ahová zuhantam, fényesebb részeim már nem tudtak követni.

Megengedtem, hogy bántsanak.
Mert nem vettem észre.
Talán hazudtam magamnak.
Vagy belealudtam a folyamatba és a közepén felébredve, már nem tudtam, mi történik, hogy hová kerültem.

Engedtem, hogy a bennem élő tisztaságot bántsák.
Hogy beszennyezzék, hogy beszennyeződjön.
Félelemből cselekedtem és eltitkoltam magam elől is, hogy így van.
Félelemből és féltésből.

Jobb lett volna másképpen, de így történt.

Aztán persze, miután felismertem, hogy két igazság alszik egy ágyban, jött a szégyen.
A bűntudat.
A hazugság és ismét a szégyen.
A hallgatás.
A lemondás.
Mások bántása.
És már be is zárult a kör.

Még arra is tudtam haragudni, akit a legjobban szeretek.
Még vele is játszmáztam, drámáztam.
Persze a magam módján, sok csavarral és ravaszul.
Ami külön megnehezítette a felismerést, a felismerését annak, hogy EZ NEM ÉN VAGYOK.

A felismerés nagyon fájdalmas folyamat volt.
Bár tudtam figyelni, de hogy valójában mi történik, azt nem értettem.
Próbáltam visszatérni a régi énemhez, az "azelőtthöz", a trauma előtti ponthoz.
De az nem lehetséges, legalábbis nem úgy, ahogyan én gondoltam.

Mert már valóban nem az vagyok, aki voltam.
De az vagyok, aki vagyok.

S ez segített át.
Hogy sebekkel és saját torzulásaimat látva és a félelemmel átszőtt világomban élve is tudom, hogy van megváltás.
Hogy ÉN VAGYOK magamnak.
És hogy van hozzá segítség.

Ki fogok jutni.
Hogy is mondta valamikor valaki?
"Amibe belehelyezted magad, ki is tudod magad onnan szabadítani."

Hát ez van.

Most erőt gyűjtök.
Sok erőre lesz szükségem.
De már nem félek.
Mert tudom, hogy a szabadulásom után végre IGAZán újra ÖNMAGAM lehetek.

Szorítsatok, hogy könnyedén menjen. Vagy legalábbis úgy érezzem. :)

Minden guru szélhámos

Végül minden guru csak egy szélhámos.
Mert nem lehet senkin segíteni.
Ami nincs benned, azt nem lehet beléd rakni. Ami benned van, az úgyis előjön.

Az időfaktor, mondanád. Igen, fontos lehet, de én azt mondom, hogy az sem.

A guru, jelenlegi formájában, csak nyájat gyűjtő kis egyház. Így működik.
Függőséget hoz létre, szolgáltatásáért pénzt kér, holott ... neki van rád szüksége, ő tanul általad.

Ilyen értelemben ő is "csak" egy ember.
Nem több, mint a kőműves, a pénztáros a boltban, vagy az utcaseprő.
Sőt, ha nem vigyáz, óriási terheket vesz magára, anélkül, hogy tudná.
Mert felvállalja, hogy megvált téged, segít neked megvilágosodni.
Pedig nem tud.

Ami nincs benned, azt nem lehet beléd rakni. Ami benned van, az úgyis előjön.

Sőt, veszélyes is. Mert tanítványaiból követőt nevel, akik fennen hirdetik az "igazat", kérés nélkül adják a tanácsokat és másolják szeretett főnöküket.
Még kevésbé lesznek tudatosak, mint előtte.
Mert elvakítja őket egy másik ember aurája, a nagyság és a "nagy ő" sikere.
Csak a nyájon belül érzik jól magukat, mely nyáj előbb, vagy utóbb szétszéled.
Mert az élet természete ilyen. Születés, elmúlás, halál.

És akkor még inkább el lesznek veszve, sokkal jobban mint annak előtte.
Mert a gyász, amit egy ilyen guru okozhat neked, óriási.
Nehéz túl lenni rajta. De nem lehetetlen.

A guru csak te lehetsz.
Saját magadnak.
Állj önmagad közepébe s tudd, hogy nincs senki, aki többé, jobbá, vagy fényesebbé tehetne téged.
Csak önmagad mestere lehetsz, de már az is vagy.

Kell ennél több?

Namasté!

Utolsó érintés

Emberként már nem látod át, de azon túlnőve már igen.

Minden a lehető legjobban történik.
Mindig.

Ha az emberi én lázad, az azt jelenti, hogy nem látja át, nem tudja és nem érzi, hogy egy másik szinten éppen erre van szükség.
Hogy ezzel jut el oda, ahová valóban jutni akar.


Az ember nem látja át azokat a párhuzamos valóságokat, melyeken az ő élete is átfolyik.
Csak a megakadásokat veszi észre, mert azok nagyon fájnak.
De mindig több van, mindig más is van és nem érdemes csiszolgatni azt, ami csak egy rész.
Része valaminek, ami a fényben áll, a fényből táplálkozik és maga a fény.

Saját emberi énem élete is megváltozott, teremtődött ide egy új ösvény és a régiből az árnyékok mind átfényesedtek.
Nem köt már a múlt.
Nem köt már a halál.

Nem köt már földi kapcsolat, mert minden kapcsolat, ami fontos, égivé változott.

S ez így van jól.

Bárki eljuthat ide.
Bárki teremtheti saját valóságát.

Úgy legyen!!

Kivonulóban

Talán csak egy bibi, egy icipici bibi van itt még.

A fényesedés körül.

Az elmékben főleg.

Hogy nem látható.

Nem látható mások számára.

Amikor elérsz oda, (ahol mindig is voltál egyébként), hogy minden sejtedben érzed azt, aki, ami vagy, akkor már nem veszel részt a játékokban, mert kívül vagy rajta.

Nem vonz a veszély és nem vonz a szenvedély.

Semmi nem vonz, mert te vagy a vonzás.

Nem akarsz híres lenni, és nem akarsz pénzt, vagy gazdagságot.

Nem akarsz.

Egyszerűen csak vagy.

És engeded. Megmagyarázhatatlanul.

Engeded, hogy az idő rajtad keresztül folyjon, néha bele-beleugrasz egy-két mélyebb áramlatba, de többé nem veszel bele.

Már nem tudsz elveszni. 

A nap süt és minden pillanat a létezésről beszél.

Bármi lehetsz, szabad is akár, talán el is tűnsz teljesen, aztán visszajössz.

Semmi sem köt, mert nincs semmi.

Semmi sem hív, mert nincs, ami hívhatna. 

Középpont vagy a térben.

A Semmi vagy, amin minden csak átfolyik.

Figyeled. 

Bármit választhatsz.

Szabad. Bármit. Bárkivel. Bárhol.

.

A barátságról és a tűz őrzéséről

"A teremtő sorsa, hogy a szellem parazsát őrizze és táplálja, amíg annyira megerősödik, hogy már testeket tud alkotni, amíg belőle olyan nemzedék támad, amely a világnak el tudja hozni a nagy szabadságot. Olyan tudókat nevel, .... olyan ifjúságot, amelyből mindig kilép a megmentő, aki felismeri az örök jog élettörvényeit, és azoknak, akik eltévedtek, a törvényeket meg tudja mutatni."

... Vajon kicsoda vétkesebb, aki öl, vagy aki tudva elmulaszt teremteni? Még mindig túlságosan fáj ahhoz, hogy nyugodtan tudjak beszélni róla. Tudom, én is követtem el hibát. Túl sokat hallgattam. De van egy mentségem, hisz arról, amit akartam, nem lehetett beszélni. 

... egyetlenegyszer láttam szívében megrendülni. Tudta, hogy mit akarunk, és én megismételtem. Vállalkozunk a szent tűz őrzésére és táplálására. ... Volt abban, amire én őt kiválasztottam, valami lehetetlen. Volt abban, hogy magamhoz emeltem, valami méltatlan. Miért merem mondani, hogy magamhoz emeltem? Mert ha én nem jövök, arról a sorsról, amit mutattam, sejtelme sem lett volna soha. 

... Most aztán azt kérdezheted, miért kellett volna nekem valaki ahhoz, hogy a szent tüzet őrizzem. Hogy olyan utódokat neveljek, akik megvetik a hazug testvérieskedést, és új mértéket teremtenek? Megbocsátom neked ezt a kérdést. Nem tudod, miről van szó, sejtelmed sincs arról, hogy a világ bármely helyén elég lenne egy ember, de itt egy kevés. ... A közösség, az Én és a Te mindenütt a földön természetes alap és talaj, amelyből az élet és a sors kinő. Egyedül nálunk nem. Itt ez a legnagyobb feladat. Valami van ebben a földben, ami az embert ideköti, sokkal erősebben, mint föld bárhol bárkit, de ugyanaz a föld, amely oly erősen köt, az felbontja a kapcsolatot ember és ember között. Itt Én és Te nincs. Itt minden ember egyedül van a földdel.

A könyv, amelyből az előbb idéztem, azt mondja: "Miután nagy emberek megteremtették az ember és a világegyetem új kapcsolatát, már csak egy feladat maradt, megteremteni a kapcsolatot ember és ember között". Így találkozott a kor általános követelménye azzal, ami a magyar föld megoldandó kérdése volt. És ezért kellett nem egy ember, hanem kettő. Az ember és a világ kapcsolatát mind a ketten tökéletesen megoldottuk. Most már csak az ember és ember kapcsolatát kellett megoldani. Ezért itt az utódok, az ifjúság, a közösség sorsa azon múlik, akad-e valaki, aki lehetőséget teremt, ahogy mondtam, mértéket. Ezt pedig egy ember nem teremtheti meg, hanem legalább kettő. Csak szerelemből vagy barátságból fakadhat, csak a kettőt eggyé olvasztó kapcsolatból.

Részletek Hamvas Béla: Magyar Hüperion c. írásából (Huszadik levél)