A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyógyulás Szentélye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyógyulás Szentélye. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 24., kedd

A helyes hozzáállásról

Tovább fűzném előző bejegyzésemet. Mi lehet fontosabb, mint a helyes hozzállás és néhány alapelv tiszteletete és betartása.

Bár "csak" önmagam orvosa vagyok, az egyik és legfontosabba alapelv, hogy NE ÁRTS!

Mivel tudunk most leginkább ártani embertársainknak?

Tételezzük fel, hogy nem tudunk biztosat. Csak hallomásból, a nem teljes hírekből, esetleg pletykákból értesülünk, vagy a média bugyraiból a "tényekről". Nem tudjuk a tényeket, hogy pl. valóban hányan halnak meg és miben, milyen kezelést kaptak, esetleg minek a következménye a jobbulás, vagy a rosszabbodás.

Szóval, mivel teszünk jót?

Jót teszünk-e azzal, ha tagadunk olyasmit, amit sem bizonyítani, sem cáfolni igazából nem tudunk?

Mivel építjük a jót, és mivel romboljuk azt?

Biztosan nem építjük más emberek egészségét azzal, ha a pánikjukat - amit nem mi okoztunk, de semmi ráhatásunk sincs rá - kinevetjük és elbagatellizáljuk.

Biztosan nem segítünk másoknak kevésbé félni, ha nem tartunk be olyan elvárt viselkedést, amiben esetleg a másik bízik, mert nincs rálátása az egészre, vagy egyszerűen még bízik a hatóságokban.

Biztosan nem segítünk tudatosabbá válni másoknak, ha egyoldalúan szajkózunk saját dogmákat. Mint például: nincs vírus, nem kell maszk stb.stb.

Ezzel is csak a nagy szart kavarjuk fel még nagyobb szarrá.

Mert nem ez a kérdés, hogy van-e vírus és kell-e maszk.

A kérdés az, hogy mit kezdünk bármely betegséggel, ha az tömeges. (Vagy nem.) Miért várjuk az egészségügytől, az orvostól, vagy a hatóságoktól, hogy megvédjen bennünket bármilyen betegségtől, ha annak kifejlődésében mi magunk vagyunk a ludasak. Mi, a saját testünk ad neki táptalajt, miattunk van egyensúlytalanságban és betegszik meg. 

Amíg a vita nem erről folyik, hogy hogyan maradj egészséges és mi a legjobb módszer, hanem arról, hogy van-e betegség (?!), addig csak a sz.rt kavarjátok. Már bocs.

És én is átestem ezen az izén. Lett pozitív tesztem is, és tudom, hogy mikor kapott el. Pontosan emlékszem, hogy akkor, amikor erőteljes dühöt éreztem és tehetetlenséget pont egy olyan nem-döntéstől, mely a normálistől eltérő módon született meg. A hatalomtól és annak arrogáns voltától lettem kész. És igen, a HATALOM most manipulál. Egyik oldalon ijesztget, másik oldalon meg mismásol.

Ez az, ami kiborító. Hogy nincsenek egyértelmű szabályok és emiatt emberek százezrei bizonytalanságban vannak tartva és emiatt lesznek valóban betegek. És mindegy is, hogy miben.

Egy tanácsot tudok adni és ez nekem nagyon jól működött.

Figyeld a tested és használd a homeopátiát. Én is ezt tettem és nagyon jól bevált. Aki nem ismeri, annak most nem tudok ennél jobb tanácsot adni, de az is tudjon róla, hogy alternatív módszereket használva simán túl leszel rajta. 

Ha nincs más ötleted, akkor fokhagyma-méz-gyömbér kombó, az is jobb mint bármilyen gyógyszer. C-vitamin, D-vitamin, ásványi anyagok stb. 

Semmi esetre se vegyél be gyógyszert és ne csillapítsd a lázad. Úgysem megy fel 39 fok fölé. Hagyd az egészet az immunrendszeredre, feltéve, hogy jól működik. Aki krónikus betegségben szenved, annak nem tudok standard tanácsot adni, de a félelem kiiktatása itt is nagyon fontos. Akarj élni és meggyógyulni, lélek szinten is. 

Ne féljetek és ne manipuláljatok másokat! 

A manipuláció mindig visszaüt!

El kell jutnia az emberiségnek odáig, hogy felkutatja és felfedezi, hogy a kémia korát élve nincs tovább. Nincs hova fejlődni, ha mindenre mindig csak külső és nem belső erőforrásokat mozgósítunk. Mert megöljük az életet, ahelyett, hogy táplálnánk és gondoznánk.

Erről szól ez a vírushelyzet.

Az egész emberiség beteg. És messze még a teljes gyógyulás. 


2020. november 21., szombat

Rendkívüli idők

 Igen, rendkívüli időket élünk és néha muszáj megszólalni. Mert fennforgás van és félrebeszéd van.

Van-e vírus? Kell-e maszk? Véd-e? Olyan-e az adatsor, amilyen?

Fontos ez?

Te, aki tagadod, vagy félsz, vagy elkerülsz, vagy csak süketelsz a lényegről, te mit teszel azért, hogy egy élet, egy lélek se pazarolódjon el?

Ha azt mondod, hogy nincs vírus, vagy nem kell maszk, ezzel mit oldasz, vagy oldottál meg?

Kinek teszel ezzel jót? - Gondolom, magadnak.

Tudom, sok minden kényelmetlen, meg bezártság van, meg leáll a gazdaság, stb. stb. Tényleg?

Tudod mi áll le? A süketelés, meg a pazarlás, a túlhajtott fogyasztás és az emberek kizsákmányolása. Az fog leállni. Addig lesz ez, amíg ez megtörténik.

A túl okosak ki fognak hullani a sorból. Mert most nem okosságra van szükség, hanem alázatra.

Az emberélet tiszteletére a pénz tisztelete helyett.

Az intimitás tiszteletére a nyilvánosság tisztelete helyett.

A valódi élet tiszteletére a műanyaggal felturbózott kirakatéletek helyett.

Betegségbiznisz helyett egészségtudatosság kell. Mindenkinek egyesével. Hogy mindenki tudja és érezze, hogy az ő teste, az ő élete a saját kezében van. Bárki bármit mond, bármilyen gyógyszert, vagy kezelést kap. Mindenki csak saját magát tudja meggyógyítani és aki még mindig terel és ferdít és nem erről beszél, az a betegséggel és a halállal van. Ilyen egyszerű.

Addig fog menni, amíg ha nem is mindenki, de egy jelentős réteg ezt átérzi.

Mert háború van.

Lehetett volna valódi is.

De csak ez lett. 

Ne nyafogj és ne cseszd el!

VÁLTOZTASS!!! KEZDD MAGADON!


2018. augusztus 19., vasárnap

Következő lecke: neti-neti


Magamat a rongáltsággal nem összetéveszteni!

Ez a felelet az előbbi beírásra.
Többszintű és többrétegű a megértés.
S többszintű a válasz is.
A továbblépés módját ebből a féloldalasságból nálam jobban megfogalmazta már valaki, akinek az írásaira mindig támaszkodhatok. Mert szinte mindig előkerül valami a kosárból, ami éppen ott és akkor nekem (az embernek), segítségemre van.

Köszönet neki és azoknak, akik ezt lehetővé tették és teszik.


"- Amikor sorsom démonai ellen küzdöttem, úgy láttam, hogy a hinduk régi technikáját igen jól alkalmazni tudom. Ez a neti-neti-módszer. Neti-neti annyit jelent, mint: nem ez, nem ez. Ha valamelyik démont sikerült nyakon csípnem, ráolvastam: te nem vagyok én. Neti-neti. Értsd meg, nem vagy én. Démon vagy. Parazita. Szemtelen, aljas és pimasz élősdi. Pusztulj. Nem akarlak látni. Nem tűrlek meg. Neti-neti.


- Amikor ezt a varázslatot megtartottam, a démon között és fiktív lényem között valami kicsiny rés keletkezett. Tény, hogy egymástól elváltunk. A démon és a senki (én) között a komplex összetévesztési viszony megszakadt. Már nem hittem gátlástalanul, hogy a démon és én azonosak vagyunk. Egy kicsit már tudtam, hogy őt én vetítem ki s ennek a kivetítésnek első oka saját rongáltságom. El kell őt viselnem, gondoltam, ezt a piszkos rovart.


- S akkor ilyen gondolatokkal foglalkoztam: nem félek - a félelem fél bennem. Vagy még helyesebben: ez a megfogalmazás, hogy én félek, igen pontatlan. A pontos megfogalmazás ez: magamat a félelemmel összetévesztem. S ez most bennem fél. És ezért én abban a hiszemben vagyok, hogy én félek. Mindez azért van, mert magamat a félelemmel összetévesztettem. Nem vagyok irigy - az irigység irigykedik bennem.


- Távolságot teremtettem a félelem, az irigység és magam (a senki) között. Neti-neti. Nem vagyok irigy. Nem félek. Nem vagyok bátor. Nem vagyok beteg. Nem vagyok okos. Semmi vagyok. Senki vagyok. Ez se, az se, amaz se. Ez az "ez se - az se - amaz se", vagyis ez a senki és semmi, ez a valóság. Ami ezen kívül lenni látszik, az mind káprázat.


- Egyre semlegesebb lettem. Tulajdonságmérőm leszállt. Közeledtem a nulladik állás felé.


- S amikor a démonok lassan eltűntek, mint a kísértetek, fokozott hatalmat nyertem fölöttük. Felidézhettem őket és parancsolhattam nekik. Nem szívesen tettem. Nem vagyok gondolkozó. Nem vagyok író. Nem vagyok érzéki. Nem szeretem a bort. De felidéztem a bort szerető démont és az írót és a gondolkozót. Szolgálat után szépen visszadugtam őket a palackba és megáldottam őket. Neti-neti. Nem vagyok ő. Senki vagyok. Üres. Várok. Nem a démonokra várok, egészen másra.


- A démon csak azáltal válik bennem hatalommá, ha magamat vele összetévesztem. Ha azt mondom neki: neti-neti, az összetévesztés eloszlik és a kapcsolatot vele megszakítom. Abban a pillanatban erejét elveszti."






Hamvas Béla: Summa Philosophiae Normalis

Forrás: http://www.hamvasbela.org/2011/12/hamvas-bela-summa-philosophiae-normalis.html

Tudok-e fa lenni?


A fák tökéletesek.
Árnyékban is képesek megtalálni azt a kis rést, ahol beömlik a fény.
Ahol tér van, ahol élet.
S amikor az árnyékot adó kipusztul, rögtön benövik a helyét, kiteljesednek, belenyújtózva a fénybe, növekszenek, terebélyesednek, változnak.

Vajon én, tudok-e ilyen fa lenni?

Mert eddig én is árnyékban növekedtem.
Megtaláltam a kis rést, ahol besütött a nap.
Jó tulajdonságaimmal kapaszkodtam eddig felfelé.

Most ellépek az árnyékból, s tapasztalom, hogy féloldalas vagyok.

Ferdén nőttem, hiszen csak az érzékelhető, látható fény felé növekedtem.

Lehetett volna ez egy tökéletes szimbiózis is.
És én azt szerettem volna.
Kiegészíteni, egységet alkotni, együtt növekedni, belső kápolnát, szent teret létrehozni .... egy másikkal.
Akit mellém tett a sors.
Ő nem így érezte. Ő nem így látta.
Amit érzékelt, az az övé. Nem több, de nem is kevesebb.

A kápolna is csak féloldalasra sikerült, bár én nem így érzékeltem, sokáig nem.

Most itt állok ezzel a torzóval, s igyekszem gyorsan befoltozni a lyukakat.
Vajon be kell-e foltozni?
Mert amit gyorsan felhúzok, csak fal lehet.
S akkor oda a nyitottság, a rugalmasság, a kapcsolódási képesség.

Tudom, hogy ezt mindeddig kiegészítették nekem odaátról. Ezért nem láttam.
Mert nem engedtem meg magamnak, hogy lássam.
Nem tudtam volna ez így előbb elviselni.
Mert magamra vettem volna a terhét.
Hogy csak magamat hibáztattam volna mindezért.
Ráadásul rosszul, mártírkodva. Nem látva a lényeget, s javítgatva a megjavíthatatlant.

Igyekszem nyitva maradni, s türelmesen kivárni, míg a torzó kiteljesedik.
Bízom és rábízom magam a számomra még láthatatlan, de mégis érezhető társaimra.
(Ha ezt egy pszichiáter is olvassa, máris írja a gyógyszeremet :D)

Tudom, hogy ez is meg fog oldódni.
Csak türelem, az emberi énem lázad, de a Mester már tudja, hogy jól van ez így.

Mert ez az űr, Hozzá tér.
Mert ez az a rés a tér-idő hálón, ahol újra és megint beömölhet a SZERELEM.

Minden jól van a teremtés egészében.

:)


2015. október 20., kedd

Csak az ego

Csak az ego tud tartósan szenvedni, csak ő.
És a szenvedés meg is keményíti.

A lélek kap ugyan sebeket és az akkor nagyon-nagyon fáj, de van is hozzá természetes öngyógyító mechanizmusa, ami meggyógyítja. A kegyelem. Az alázat. A belátás. A szeretet.

Megint ez történt, immáron sokadszor.
Hogy amikor nem is gondolnám, és éppen öntöm ki magamból a fájdalmas tartalmakat, amiket ritkán halmozok egyébként, megjelenik a megoldás olyan tisztán, hogy ott helyben, beélve magát az elvet, elszáll minden bajom és újra tudok szeretni.

Mert szeretet vagyok. Tiszta szeretet. Csak az általam etetett ego téríthet el ettől.

A probléma viszont az, hogy itt lenn szükség van az egora is. Mert nélküle életképtelen a test, s ezáltal a testben lévő lélek is, mert idő előtt meghalhat, megölik, kihasználják, tiszta érzéseit beszennyezik, kihasználják. 

Ez a nehéz, ez a kötéltánc, hogy legyen ego, ami megvéd, de az olyan legyen, ami mégis a lehető legtisztább. 

Hogy olyan érzések mentén cselekedjen, melyek a lélek tiszta érzései, melyek a szellem sugallataiból és az élet mindenek felett álló szolgálatából erednek.

Komoly lecke és nagy feladat! Kevesen tudják csak mindezt folyamatosan teljesíteni. 

Talán senki azok közül, aki testben van, hiszen a test és az ego időnként eltérít. Kicsit vagy nagyon. 

Aztán megint éberebb leszel és visszakormányzod azt a hajót, de a hullámverést nem lehet megúszni.

De, és ez ami még szintén fontos, mindent, ami az emberi utazás során történik és a szellemi szem rálát, le kell írni, fel kell tárni, mert ezáltal lesz a világ a következő generációnak kicsit jobb s ezáltal lehet meggyógyítani a lélek sebeit azoknál is, akik erre önerőből még nem képesek. 

Ezáltal lehet megóvni a következő generációt a megsebződéstől. 

Mert Új Emberré válni nem lehet. Vagy az vagy, vagy nem, de agyon is vághat a világ és agyon is vág, ha úgy adódik, ha nem vigyázol legalább te magadra.

Új Emberek születnek és születni fognak, egyre többen és sebek nélkül kell(ene) felnőniük, hogy valóban meg tudják változtatni a világot. Olyanná, ahová már érdemes lesz újra egy kicsit visszaszületni is, ha azt választom, úgy kb. 300 év múlva ...

:)


2015. október 8., csütörtök

Férfi és nő, ember és Isten ... "átérzett igazság" egy Férfi szájából

"A megpróbált kontroll, hogy a férfi a nő fölött áll, ez több más szintre kihat.
Nagyon sok szintre.
És a föld megy itt tönkre.
A férfi uralma alatt.

Itt van a változás, a megfordulás ideje.
... a férfi a beteljesedését a nőn keresztül találja meg.
És a nő a beteljesedését a férfin keresztül találja meg.
...
Mit jelent ez? A férfi kész arra, hogy nő legyen. 
Úgy érzi magát. Beleéli magát a nőbe és a nő lényébe beleéli magát, 
ami teljesen más mint az ő lénye. 
És belül olyan lesz mint egy nő, úgy érez mint egy nő, 
annyira amennyire ez sikerül neki.

És ha ő túlmutat és túlnő ezen a férfiságon, 
ezen keresztül lesz teljes. egy teljes férfi, egy teljes nő, egy teljes ember.

És ugyanez érvényes a nőkre is. 
Ők kiteljesednek egy férfin keresztül, csak és kizárólag egy férfin keresztül, 
ha olyan leszek mint egy férfi, tisztelettel. 
És normál esetben nem sikerül a nőknek.
...
Az egyik legfontosabb megfigyelésem az elmúlt időben,
ez a dupla eltolódás, kettős eltolódás törvénye. ..." 

Hogy miért nem sikerül ez általában a nőnek? A videóban egy példa formájában benne van.


Fantasztikus ez az EMBER.

Hála!

2015. július 30., csütörtök

Elterelő manőverek után

A kép égi jelenség formájában egy nappal később érkezett,
hogy megerősítse az alábbi üzenetet magamból magamnak ;)
:D

Tökéletesek vagyunk.
Csak óriási erőfeszítéseket teszünk, hogy ezt ne vegyük észre.
Létrehozzuk a magunk kis-nagy burkait.
Az egót, az elmét és az érzelem-testet.
Ami azért lenne, hogy még teljesebb élményben lehessen részünk ebben a jó kis ejtőernyős játékban.
Tökéletesen online és 3D, meg minden, amit akartunk.

Emlékezz!!
Figyelj!!
Lélegezz!!
Érezz!!

Az nem lehet, hogy visszaaludtál, mert nem hagyom.

Csak az egót lehet megsebezni, csak neki tud fájni, ami történt.
Az, aki vagy, az sebezhetetlen.

Ha rémdráma van, akkor az. Dőlj hátra és élvezd. Ez csak mozi, és köszönd meg a szereplőknek, hogy ilyen élethűen játszanak.

Aztán, kapcsolj egy másik adóra, vagy filmre, vagy  ... bármire.
Az irányítóteremben vagy, előtted millió monitor, vedd már észre!!!

A Minden van itt, a Semmi és a Bármi.

Élvezd.

Enjoy!

Kalandra fel, várnak a többiek!!

:D

Ui: Pokoli kalandozásaim után újra itt.


2015. június 29., hétfő

Belső középpont


lüktet
vibrál
beszél
mesél

.

szenvedély?
értelem?
kérdés?
mese?

vajon jól látlak-e?

.

szólj!

szólok

kérdezz!

felelek

.

kötődés
engedés
segítés
taszítás

.

tenném
nem lehet
tudom
értelek

belső pont
kijárat
világod
kifárad

.

vándor
vándorol
megpihen
szónokol

érzi már
nem nagy ár
bennem űr
hozzá tér

.

2015. május 27., szerda

Kegyelem ösvénye

Hát itt vagyunk, s itt vannak Ők. 
Az Istennő megnyilvánulásai néznek szembe velem.




"Most, hogy már újra NŐ vagy, nézz a szemünkbe, nézz az arcunkba és ismerd fel végre valódi önmagadat!
Gyermekünk s létbehívott formánk vagy.
Az ösvény, mely a szentélyhez vezet.

A szentélyben kagyló, mely éppen kinyílóban.
Ne engedd, hogy durva kezek újra visszazárják!
Lépj elő, s vedd el hatalmadat!

Az okosok és a gondolkodók majd visszariadnak attól, amit mondasz.
De ne félj, veled vagyunk, erőd hatalmas és tiszta.
Nincs mitől félned, kedvesem.

Az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni, s aki megpróbálja, darabjaira hullik.
Minden itt van, s minden benned van.
Az élet megy tovább, de tudd, most már te vagy a középpont, te irányítasz.

Léted öledbe hull, szíved virágzik, nincs semmi, ami visszatarthat.

Nyomodban járok, benned élek.
Én vagyok Ő, s Ő vagy Te.
A kegyelem ösvényét járod.
 Ez az az út visszafelé."



2015. május 13., szerda

Mihez ragaszkodom még (mindig)?



Itt van előttem az életem, a jelenlegi.
Főleg szemétdomb, elég nagy rakás.
Persze vannak csodás találmányaim, kincsek, amikhez kellett ez a szemétdomb, valljuk be.
Enélkül nem ment volna.
A szemétdomb is maga egy csodás teremtés, ha elég távolról nézem.
Jó messzire kell hozzá menni, de azért csodás mintázatok vannak ebben is.

Mennyire tartom még mindig az enyémnek mindezt, ami volt, ami voltam?
Mennyire hagyom, hogy hozzám ragadjon?
Mert távozóban van ez a világ, érzem, de még egy-két ponton erősen ragad.
Persze a ragasztó szép nevekre hallgat, úgy mint "másokért való felelősség", meg "szeretet",
meg "kötelesség" stb. de valójában egy anyaga van és ez a félelem.

Hogy mi lesz velem enélkül a világ nélkül?
A jól ismert és biztonságos szemétdombom nélkül?
Mi lesz, ha valóban elengedem?
Ha eltűnik és vele az a részem is, akit magaménak tartok még mindig?

És még valami.

Nem elég csak úgy fejben elengedni ezt az egészet, mert a valódi elengedés azt jelenti, hogy készen állsz a halálra.
Hogy elértél arra a pontra, hogy most akkor elengeded ezt a formát is.
Nem ragaszkodsz hozzá, akár ki is mész belőle, mert már mindegy.
Nem kötődsz már ehhez sem.
Mert tudod, hogy nem lényeges.
Nemcsak tudod, de érzed is.
Hogy érzed, mert tapasztaltad, hogy sokkal több vagy a testednél, hogy test nélkül is egészen jól el tudnál már boldogulni.

Itt még nem tartok.
Sőt, néhány erőszakosabb kísérletet már át is éltem ezzel kapcsolatban.
Hogy a test lehull, elájulna, ha engedném én meg nézek ki már nem a fejemből, de nézek körbe és
vagyok, de a test éppen irányíthatatlan. És akkora erőm van olyankor, hogy hihetetlen számomra is.
A ragaszkodás ereje, a fókusz valamiért nagyon erős.

És nem rohanok orvoshoz, hogy szereljen meg.
Mert titkon tudom, hogy ez valami más, tüneteket sorolhatnék, de tudom, hogy a TUDAT kísérletezik ilyenkor.
Hogy megpróbál kiszedni a testemből, de valamiért még mindig nem engedem.
Pedig ilyenkor akkora energia érkezik, egyszer-egyszer sikerült már együtt rezegnem vele, akkor a testem is irányíthatóan egyben maradt, de ez elég ritka. Ahhoz tökéletes egyensúlyi állapot kell és hogy benne legyek a pillanatban.

Talán ezt kell követni, ezt az energiát és nem félni.
Elengedni a testet is, aztán majd lesz valami. Követni a tudatot, mert mutatni akar valamit, csak talán még nem vagyok rá megérve, vagy attól félek, hogy vissza sem jönnék.

Nem félek.

VÉGTELENÜL SZERETŐ TUDAT TENYERÉN LÉTEZVE ÉLEK.

Közben a kisénem meg a hétköznapi életem rendkívül kemény, éppen szenvedő fázis van, amit a szemétdomb végeláthatlan tisztogatása és szemlélése ural.
Tudom, hogy feljebb kell emelnem a nézőpontomat, hogy mindez már a múlt és nincs dolgom vele.
Hogy a szemétdomb nem az enyém, mert én vagyok más.
A múltamé, de az átalakulás rendkívül fájdalmas.
Nem szabad beleesnem az önmarcangolásba és az elmém sugallta bűntudatba.
A társadalom, vagy a társam szerint rengeteg hibám van.

Ez az ő igazsága, az enyém pedig az, hogy szabadság van, és bármi bármikor megváltozhat.
 Az egyéniséget az erényei teszik naggyá, de a hibái szerethetővé - valahol mintha ezt olvastam volna.

Minden út a legelső lépéssel kezdődik.

Akkor lépjünk.

.

2015. április 30., csütörtök

Dalok a messzeségből



Köszönöm, hogy VAGYOK.

Köszönöm, hogy VAGY.

Köszönöm, hogy szerethetek.

Köszönöm, hogy szerethetlek.

Köszönöm, hogy számon tartasz.

Köszönöm, hogy velem vagy.

Köszönöm, hogy megmutattad a titkot.

Köszönöm, hogy láthattam a titkod.


Köszönöm a tűznek, hogy ég.

Mit is köszönhetnék még?

Köszönöm az égnek, hogy kék.

Köszönöm a LÉTEZÉS-nek, 
hogy az életembe lépett.

S köszönöm a VILÁG-nak, hogy megtart.

Köszönöm a békét, a madárfüttyöt és a hamut.
Mindent, mi innen bentről nyitotta a kaput.
A kapuban áll valaki, egy ismeretlen, 
ki sohasem volt, mégis legyőzhetetlen.

Az ÉLET maga, mely újítja önmagát,
nem ismeri a jó és rossz fogalmát.
Benne lakozik minden, ő teremti a táncot.
Addig táncol bennem, míg levedlem a láncot.

S diadalt ülünk a trónusán fenn,
ki emlékszik majd arra, milyen volt idelenn?

2015. március 4., szerda

Egy kis szirup, aztán vallomás

A Csendből szólok, (oda menekültem volna ?).

Nem, nem hiszem, hogy menekülés, inkább tisztulás, emelkedés volt.
Már nem érdekel a fizikai világ sok-sok harca, drámája.
Nem érdekel a szerelem, férfi és nő látszategysége.
Sokkal többet akarok.

Csendet és békét.
SZERELMET ÖNMAGAMMAL.

Már nem vonz a mézes madzag és színes mesék sokasága a másik felemről,
lélektársamról és a többi szirupos csodáról, ami majd vár engem, ha eléggé keresem.
....

ÉN MAGAM VAGYOK A MINDEN.
Beburkol a CSEND, a legjobb barát és szerető.
Nincs mit keresni,
VAGYOK.
LÉTEZEM.

:)

AZ AJTÓ MINDIG NYITVA,
A CSEND MAJD VÁLASZOL.

xxxxxxxxxxxxxxxxx Jó, és itt most elég is ebből a csodaszirupból, jöjjön a vallomás. xxxxx

Vicces, hogy ezt két napja írtam, s mégis ma reggel esett le.
Hogy megint ugyanott járok, szenvedtetem magam, mert el akarok titkolni magam elől valamit.

Valamit, amit eddig még soha nem mertem bevallani, csak kívülre mutogattam, hogy jé, ő is beleesett ebbe a hibába, meg ő is.
Birtokolni akar.
Bezzeg én! Én nem.

Szóval ma reggel, mikor már tényleg minden annyira sötét volt - hogy nem is értettem, hogy jutottam ide - egy apró kis szikra, meg egy tegnap elém rakott "szöveg" hatására végre bele mertem ebbe is érezni.

Hogy de! Basszus!
De igen.

Én is szeretném birtokolni azt, akit szeretek.
Igen, elnyomom, de akkor is itt van ez az érzés.

Hogy szeretném, ha mindig velem lenne, ha "önszántából" csak engem akarna, csak rám figyelne, engem választana, meg minden.

 ... hát, most jót nevetek magamon.

Ezt titkoltam ennyi ideig, igazán mekkora majom vagyok!

Mindegy, ez is megvolt.
Nem vagyok ártatlan - ebben sem.

Igen, nekem is vannak ilyen érzéseim, nem is kicsik. Pedig tudom, hogy nem ezen a síkon mozgunk már, nem erről szól ez az élet és kaptam már annyi mentőövet is, hogy igazán nem lehet panaszom.

Jól belenéztem magamba.
És innentől azt is tudom, hogy ezen mindenki átmegy, ha akarja, ha nem.
Ha bevallja, ha nem.

Hogy birtokolni akarja a másikat, akit szeret(ni vél), a formát ... engem is ezért akartak és akarnának birtokolni még mindig. (Nem tudsz birtokolni egy másik lelket, ez lehetetlen.)

Ezért volt ezt olyan nehéz meglátni, mert belülről tartottam ezt az egészet, én tartottam.

Most, hogy ráláttam, már sokkal könnyebb. És küldök némi bocsánatkérést is.
Gondolatban.
Mert hát gondolatban büntettem is azt a drága másikat, bizony. Meg az egyiket is :)

Ilyen ez. Abszurd, de határozott és konkrét mintával teremtődik a következő kör, ha ezt nem vesszük észre.

Némi nyomozás még történni fog, mert ahol ilyesmi van, követheti egy-két másik érzelem, szenvedély, vágy, vagy titkolt düh is.

Ezeket is nyakon csípem és szépen megszemlélem majd. Kibékülünk. Aztán mehetnek a dolgukra.
Mert nekem már nem lesz velük.

Éljen!
Örülök.
És köszönöm.
Megint kaptam valamiféle gyógyszert odaátról, azt hiszem .... :)


2015. február 23., hétfő

Szabad vagy pillangó!




2014. február 20. 

Ez most a múlt elengedése ... naplórészlet. 
Vannak emberek, akiket nem értek, de nem baj, így van ez jól. :)
MINDEN RENDBEN VAN, A LEGNAGYOBB RENDBEN.


"Legszívesebben felhívnálak, de nem teszem. Tudom, hogy ez lenne az egyetlen biztos megoldás. Mégis. Az átalakulásom nehézségeivel terhelni egy másik emberi lényt, nem lenne fair. 

Összedőlt egy világ bennem. Tudom, hogy ezt más nem látja, talán csak érzi. Végső menedékem dőlt össze, a szépen felállított kis álomvilág, a barlang előtti még fedett kis hely. A párhuzamosság lehetősége. Eddig működött, párhuzamosan élni két-három életet. Most azt érzem, hogy egy fókuszba került mind és nekem nincs más dolgom, de jó és de nehéz, mint összehangolni. Mert ami az egyikben hazugság, a többit is beszennyezi és ami a másikban eddig fény volt, elhalványul.

Nem lehet tovább tartani a két irányt, nem bírom.
Úgy érzem szétszakadok, szétfeszít, keresztre feszít a valóság.
Valamelyiket el kell engedjem, ha életben akarok maradni.
ÉLETBEN akarok. 

Konkrétnak lenni, istenem, de nehéz. 

Pedig ez jön most. Megtanulni újra nem rébuszokban, hanem a valóságról beszélni, megfogalmazni kérdéseidre a választ, amiket olyan jól feltettél nekem. Én meg csak ültem és néztem ki a fejemből és kerestem bent, a semmiben a válaszokat.

Hogy milyen életet, milyen mindennapokat akarok?

És hogy berobbant az egyetlen egyszerű logikus válasz az összes kínomra és gondomra, még mindig nem tudom, hogy akarom-e ezt egyáltalán ... hogy akarok-e élni így, ezekkel a feltételekkel, ezekkel a nehézségekkel, a múltammal és a jelenbéli őrült, tőlem idegen világomban.

És amikor erre ráláttam, a nap is kisütött. Isteni jel volt. Ez volt a válasz. Hogy azért nem tudok róla beszélni, mert még mindig nem tudom. Nem tudom, hogy mit akarok. Még mindig nem vagyok teljesen legyökerezve. 

Akarok-e élni anélkül a férfi nélkül, akit pedig nekem rendelt az ég. Csak elvétettük, eltévesztettük az ugrást, elsodródtunk. Én bealudtam és mire felébredtem, annyira messze jár tőlem, hogy talán sohasem érem utol.

...

Akarok-e?

Mit is?

Nemcsak vegetálni, de ÉLNI, csupa nagy betűvel. MEGSZABADULNI. 

Megtanulni újra beszélni, őszintén, szemtől szembe, félelem nélkül, bármi lesz is azután.

Lerakni a múltat, a múlt nyűgjeit, csak a jelenben gyökerezve mindig kimondani, amit ki kell, ami helyre tesz, ami éltet és amitől VAGYOK, AKI VAGYOK.

Hogy is mondta a belső hang, "MESTERKÉNT létezni, beszélni, járni, lélegezni ... MESTER VAGY a "tanítványok" világában,  úgy nézz rá, mint alvóra, aki nem önmaga, s menni fog."

Mindig helyre rakni, nem engedni ... megtanulni kommunikálni ... milyen jó, hogy egy kommunikációs cégnél dolgozom. 

Istenem, milyen jó, hogy van humorod. :)

2014. február 20."




2015. február 20., péntek

Amikor Lilith megszólal


"A földön jártam, megint.

Sajnos nem sok minden változott.

Társadalmatok nem teszi lehetővé, hogy újra jelen legyek.
Részeim itt vannak, de az egység és a hit, hogy érdemes, még hiányzik.

Ezen dolgozunk.

A hiány be fog töltődni, csak adok "magamnak" még egy kis időt.

Időt, ami illúzió.
Inkább időhúzás van, és döbbenet.


Az igazság megdöbbentő.
És semmit sem változott a kezdetek óta.

Amíg "a Férfiak" nem fogják követelni, hogy "a Nő" legyen újra szabad, addig nem változik semmi.

Az elnyomottak hangja messze száll a szélben, s elnyomóik azt hiszik szabadok.

Nincs szabadság, amíg az csak egyes egyedekre, rasszokra, társadalmi kiváltságosokra, vagy spirituális kalózokra vonatkozik.

A szabadság, ahogyan az igazság, nem osztható fel.

Lehet egyénileg megélni, de a közeg akkor is itt marad.

Kiléphetsz belőle, de hova mennél?

Nem gondolod már magad résznek, de akkor ki vagy?

Mindent együtt csinálunk, mert egyek vagyunk.

Egy magasabb minőségű életet próbálunk belenyomni az anyagba.

Nehéz folyamat, sok a veszteség, de haladunk.

Van kiút, ideig-óráig működik. Töltődni lehet idefenn.

De már látod és érzed te is, hogy ez egy újabb kör.
Egy sokkal durvább és anyagibb.
A kulcsokat megkaptad.
A játék csak rajtad múlik.

Élj a látszatszabadságoddal és béke lesz benned.

Az egészet egyedül úgysem változtathatod meg.
De élhetsz boldogságban és szerelemben.

Én is ezt választottam.
Igaz, nem a földön, de egyszer majd az égi mennyország egy lesz a földivel.

Lilith"


2015. január 12., hétfő

A test: "holografikusan rétegekbe rendeződő energia mintázat"

Öröm látni, öröm olvasni, hogy végre megjelentek magyarföldén is a másképpen gondolkodó,
sőt, 
tapasztalataikat megfogalmazni képes és hajlandó új, teljesebb szemlélettel bíró orvosok, kutatók.

Halleluja!



2014. június 3., kedd

Amikor összedől a világ

Az van, hogy összedőlt az eddigi világom. (Már megint, jaj :)

És ez sokkal mélyebb szinteken történt meg, mint eddig bármikor.
Mert az alapokat rendítette meg, a legmélyebb szintekről lett kihúzva néhány alapkő.
És most rendesen billeg itt ez az egész.

A ragasztóanyag meg teljesen kiolvadt. A kapcsolataimat összetartó erő kioldódott.
Csak a szeretet maradt, és ami a jó, hogy ez viszont megmutatta, hogy mire is kell valójában figyelnem,
mi az, ami ezen az életemen túl is fontos, ami lényem középpontjából érkezik és valóban ÉN VAGYOK.

Egyelőre azzal vagyok elfoglalva, hogy erőből pótolom a hiányzó részeket, és próbálom feltérképezni, meglátni, hogy mi az, amit helyettesíteni kell, és mi az, amit lehet "veszni hagyni".

Elég munkás és nagyon fárasztó helyzet, de, én csináltam magamnak.
Persze ez most marhára nem vigasztal és kicsit tele a kosaram a jó tanácsokkal.
Én sem tudnék másnak adni egy ilyen helyzetben, mert a döntéseket nekem kell meghoznom és meglépnem,
nem másnak.

Tudom, hogy van megoldás és ha hagyom, be is fog áramolni.

Ebben a billegésben ráadásul néhány aspektus rendesen próbálkozik.
És én is érzem, hogy az áldozat szerep - amibe raktam magam és végre felismertem - most természete szerint át kéne billenjen a megtorló szerepbe. Érzem is a sárkánykörmöket néha, de hála nekem, nem ragadnak el.

Ki lenne ezért a hibás, ha nem én.
A külvilág csak betöltötte az űrt, amit én hagytam, hogy betöltsenek.
Én engedtem meg az elnyomást, az erőszakot, meg összes többi egyebet.
(Nem részletezném, nem szándékom senki haját égnek állítani.)

Viszont azt is leszűrtem mindebből, hogy hatalmas erőm van,
hogy egyáltalán ezt eddig ilyenformán kibírtam,
és óriási teremtő erőm is van hozzá,
mert mindeközben párhuzamosan létrehoztam magamnak a kivezető utat is.


2014. május 14., szerda

Bármi megtörténhet

Bármi megtörténhet, az idő bármit idegyűrhet, amit valamikor létrehoztál, bevonzottál,
vagy csak egyszerűen, amit eddig nem akartál észrevenni.
És ez így jó.
Minden újabb kör egyben felébredés, egyben eszmélés és még el nem fogadott részeid integrálása.
A sötéteké is.

Elfogadni azokat a tetteidet, vagy viselkedési mintáidat, amik a félelemből és a gyengeségből táplálkozva helytelen irányokba vezettek. De, nincs helytelen! Ezt kell megértsd!

Nem hibáztatni senkit és semmit, főleg ne magadat.
Nincs már ereje és fontossága az önkínzásnak. Az egy másik élet volt. Ez egy ÚJ.
ÚJ ÉLET, ami a régi romjaiból és romjain épül, ehhez kell az erő, hogy észrevedd, vége a csatának.
Már csak a romok vannak itt, és hamarosan érkezik az, amit vártál.
Valami több, valami más, valami TELJES.


2014. május 7., szerda

A múlt árnyai és ami mögöttük van

Folyik a múlt feltérképezése, átvilágítása.
Kivételesen nem az én múltamé, bár a családi legendáriumban történtek mindig minden családtagot érintenek. Akkor is ha nem tud róla.

A belső, lelki családállítás ezen a szinten már olyan mélységekbe visz, ahol egyszerre látom és érzem a történéseket, a résztvevők érzéseit és a feloldási/feloldódási lehetőségeket.

Most ez történik, a mélyben. Nem nagy zajjal, egyfajta duruzsolásként, biztos kenőanyagot adva a mindennapok egyszerű történéseinek békéjéhez.

Ezt nem lehet megúszni, ennek fel kell jönnie. A saját múlt után az ember családjának múltja is visszaköszön. Aztán, ahogy egyre tágabb vizsgálódásnak vetjük alá, előttünk áll a nemzet múltja is, hiszen a nemzet családokból áll, melyek a történelem hálójában, útvesztőjében magukat biztos pontnak gondolva küzdenek a fennmaradásért.

Egy régi minta válik most le rólunk. A család intézménye vagy megújul, vagy örökre elvész.

A házasság intézménye már romokban hever.
A férfi-nő kapcsolatokat új alapokra lesz muszáj helyezni.
Nem kívül, először belül.
Ha létrejön belül az új egyensúly, ami nem látszat és illúzió csak, hanem két teljes lény valódi és szent szövetsége, akkor ezen az új egyensúlyon egyensúlyozva kell újra visszatekintenünk a múltba.
Mert a jelenlegi egyensúlytalanság onnan érkezik a már megtörténtek eredőjeként.

Generációkra visszavezethetően elveszett a két nem bizalma egymásban, a család és a házasság nem két egyenrangú lélek, hanem a hatalom és a rabszolgaság színterévé, a túlélés eszközeként az élet valódi értékeinek torz tükrévé változott.

Vagy újrafogalmazzuk férfi és nő egyenrangú, mégis más-más szerepét a világban és az élet fenntartásában, vagy mehetünk még egy kört illúzióink fogságában.


*

"A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör."

*

2014. április 10., csütörtök

Belső mérleg

Érezni és érzékelni, tudni és érteni, hogy a benned lévő erők és erőtlenségek honnan jönnek és mivé tesznek.
Egy összedőlt világ romjain állva látni önmagad torz tükörképét.

A gúnyát, melyet mások adtak rád, már levetetted.

De vajon el bírod-e viselni annak látványát, amit Te tettél önmagaddal?
Tudatosan, vagy tudatlanul, de aktívan. Vagy épp a lustaság, a passzivitásod következményeként.

Világrengető érzés és tudás.
Hogy tele vagy olyan szokásokkal, működési módokkal (még mindig), melyek nem közelebb, de távolabb visznek attól, AKI VAGY.

Meg tudod-e fordítani, ki tudsz-e lépni végleg ezekből?
Tudsz-e teljesen új lapot nyitni önmagadnak, ártatlanul hinni magadban újra és ismét, mindenféle külső segítség, támogatás vagy erősítés nélkül?

Felelősséget vállalni önmagamért. Minden tettemért és nem-tettemért.
Tudni, hogy minden belőlem következik.
Letenni a múltat, visszaadni az ősöknek, ami nem tartozik hozzám és büszkén átvenni, ami már az én feladatom.

Megállni előtted és a szemedbe nézni.
Fájdalommal, mégis tisztán, tudva, hogy nem vagyok bűntelen és soha nem is voltam.
Az ártatlanság és tisztaság minősége attól szép, hogy tudjuk, itt lenn az anyagban kivételesen van csak jelen.

Akkor vagyok önmagam, amikor merítkezem. Túlterjedve a fizikai dimenzión, jelen vagyok egy nagyobb és időtlen térben, a végtelen szeretetben.

A kegyelem tengerében fürösztesz minden nap.
Minden nap újra és újra, minél inkább vádolom magam, annál gyöngédebb vagy hozzám.
Ahol megkérdőjelezem magam, máris beáramlasz.

Vajon mivel érdemeltem ezt ki, hogy ennyire szeretnek?

Nem tudom, csak hálát és szerelmet érzek és tudom, hogy meg kell bocsátanom magamnak.
Mindent és hiánytalanul.

Az alászállás befejeződött, innentől felfelé visz az út.
Önmagam pokla megmutatta legmélyebb bugyrait.
És még itt sem, még most sem vagyok egyedül, mert aki engem a legjobban szeret, velem van.

Hála, hála, béke.

A Szerelem gyermekei vagyunk.

2014. április 4., péntek

Szolgálni

Végtelenül sötét és nyomasztó helyeken jártam.
Bejártam az örökségemet.
A fájdalmakat, a téves válaszokat az élet egyszerű, mégis szigorú kérdéseire.
Találkoztam a családomból kirekesztett, kitagadott lélekrészekkel.

A fiatal lány, a szerelmes fiatal lány ki lett taszítva.
A túlélés ösztöne erősebb volt. És ez így normális, az élet mindenekelőtt.
A fájdalom, mely ezzel járt, mely anyámat kínozta élete végéig, s melyről nem vett tudomást, mert csak haragot és gyűlöletet érzett, bennem született újjá.

Nekem rendezte ide a sorsom a színpadot a szereplőkkel együtt, hogy ezt a kitagadott részt, ezt a meg nem élt vágyat és szerelmet magamhoz vegyem, önmagamba emeljem.

A játszma szereplőit és a dráma feszültségét a félelem adta. A félelem és a függőség.

(Rájöttem, hogy a félelem mindig kétirányú. Aki megfélemlít, az fél leginkább. Fél attól, hogy fegyvertelen, meztelen marad, hogy valamit elveszít, ezért inkább nagyobbnak, félelmetesebbnek és szigorúbbnak mutatja önmagát. Pedig csak egy félelmekkel teli kisgyerek él benne, akinek nincs más eszköze, csak a nyers erő, mert már gyermekkorában mindent elvettek tőle, ami a szépség, a szeretet, az önmagába vetett feltétlen bizalom irányába lökte volna.)

Ez a kitagadott lélekrész egy egész család tragédiájaként lebegett felettem és tudom, hogy megváltottam.
Megváltottam felmenőimet a szégyentől, a bűntudattól, a fájdalomtól és a bűnöktől.
Tudom, nagy szavak, de én érzem és érzékelem. Ezt kellett tennem, ez a feladat rám várt.

Nagyon kemény volt, beleestem újra a "fényből" a drámába, egy örökölt drámába, de már más szemmel és másképpen érzékelve tudtam mindezt megélni és ezáltal megérteni.

Most újra itt vagyok, "régi fényem újra felragyog", most még bölcsebben és tudatosabban élem azt, AKI VAGYOK.

Nem hibáztatok senkit, mert nincsenek hibásak.
A még alvók számára élethosszig tartó dráma van és nincs elengedés, nincs megbocsátás.

Ha csak ezt, ezt az egyetlen dolgot át tudom adni a jövőben minél több embernek, hogy tudatosan nézze önmagát, saját drámáit, aztán a családja örökségét, felvállalva mindezekért a felelősséget és ezáltal tudatosan választani a változást, már tettem valamit.
Tudom, csekélység, de megteszem, amit tudok.

Mostantól szolgálni, ez a parancs. Nem külső, belső.
Belső parancs szólít vissza újra és újra, s amikor ÖNMAGAMMAL IDŐZÖK AZ IDŐTLENSÉGBEN, ÉRZÉKELEM A FELADAT SÚLYÁT ÉS SZÉPSÉGÉT.
ITT VAGYOK, ÉLEK, LÉTEZEM, SZERETEK ÉS SZERETVE VAGYOK.
Kell ennél több?



Magamról

Saját fotó
I AM Light, Light, Light. I AM White, White, White. I AM pure, pure, pure. I cure, cure, cure. I cure the Land, the mind, the body. I cure the soul, the heart of everybody. I AM one of you and ONE of the ALL. I came from the SUN and came from the WHOLE. Dawn has come, I AM OM and MUM, SUN is ALL and bright, LOVE is FULL and light.

Translate