A megértés szikrái - Érzelmek 1.

Az érzelmek ugyanolyan koncepciók mint bármi más az életedben.

Mint a másoktól kapott gondolataid és hitrendszereid, csak sokkal mélyebbre vannak ágyazva és sokkal inkább képesek gúzsba kötni téged.

Ingoványos terület, mert itt valóban minden mindennel összefügg és sem logikusan, sem lineárisan nem visszafejthető maga a létrejött érzelmi gubanc, káosz, vagy összhang. Van és kész. Feloldásuk a nő számára életbevágóan fontos, mondhatnám elsődleges.

A tradíció nem foglalkozik az érzelmekkel és valljuk be a Nő útjával sem. Nem vesz erről tudomást. A Férfi útja több sávon és elég szélesen ki van taposva, néhol már aszfaltozva is, de azzal, hogy a Nő hogyan éri el az éberséget, nem foglalkoznak szent könyvek, sem "szent emberek" általában.

Érzéseim és tapasztalataim szerint a Nő - a benned lévő edény megnyitásának - útja azzal kezdődik, hogy ezt az érzelmi edényt a lehető legmélyebben bejárja és felszínre hozza azokat az érzelmi mintázatokat, melyek őt öntudatlanul vezetik, rossz esetben rángatják.

Nem tudja másképpen csinálni. A érzelmi testet kell először megtisztítania és kiürítenie ahhoz, hogy tovább léphessen és ébersége tartóssá válhasson.

És ez a folyamat sohasem ér véget.

Amikor először kiüríted ezt az edényt, megtanulsz valamit önmagadról mint Nőről, de a tanulás és a folyamatos "tisztálkodás" sohasem ér véget.

Árnyék-én 2. - az öngyilkos

Akkor most nekifutok és leírom ezt is. Éppen ideje van. Már annyiszor meggyötörtem és gyötörtettem magam ezzel a történettel, hogy most már tényleg leteszem. Felfűzöm arra a nyakláncra, amely a múlt szépségeit, bölcsességeit tartalmazza és tovább lépek.

Adva van egy történet, sokszor éltem újra át. Ahányszor a mennyekbe emelkedtem, annyiszor húzott vissza.
Köztem és közte(d) feszül, egy élet, ami fájdalmas véget ért és ami létrehozott egy sebzett lélekrészt, egy mintát. A lélekrész bennem van, de ott van a másikban, a szeretett másikban is. Ezért teszem le, mert el szeretném engedni nemcsak a fájdalmat, de mindazt a kötést is, amit ezzel a részemmel azóta létrehoztam, ami gátol mindkettőnket, ami visszahúz és újra és újra belenyom az elveszettség és hiábavalóság érzéseibe.

Már megbocsátottam, már elengedtem, már átírtam ... megváltoztattam a történetet, a végét, a párbeszédeket, mindent megpróbáltam, megpróbáltunk, mégis visszatér ez a minta ... talán azért mert nemcsak bennem ég ez a fájdalom, hanem valaki másban is ... aki talán nem is emlékszik, csak érez valamit, keres valakit. Emlékszik a veszteségre, a fájdalomra és ott van benne az az égető hiány, amit nem lehet ép ésszel felfogni és elviselni sem. Éget.

Régebben azt gondoltam, hogy nem írom le, nincs benne tanulság, csak a fájdalom és szomorúság van. Olyan mint egy szentimentális mese, egy rossz filmforgatókönyv. De beláttam, azzal ha leírom, kívülre helyezem, elengedem végre. Akkor is ha fájdalmas  ...  nekem ez működik.

"A lány a vizet bámulta, a tenger morajlását hallgatta. Nézte a holdat, ahogyan ezüst hidat rajzol a víz tükrén és tudta, hogy hamarosan vége lesz. Nem akar már semmit, nem érez semmit. Teljesen kiürült. Nincs benne már semmi és senki, már őt sem akarja. Csak a halált.

Azon a napon, amikor a fájdalom kezdődött, reggel vidáman ébredt. Ma kihajóznak, vele és ketten, elmennek innen, ebből a kicsinyes és visszahúzó városból és csak ketten lesznek, végre tanuk és titkolózás  nélkül szabadon szerethetik egymást. A ládák már készen, az utazás izgalma belengi a házat. A szolgák tüsténkednek, szorgoskodnak, jövés-menés, nevetés. Nem fog hiányozni semmi, hiszen együtt lesznek.

A csomagok, az élelem már fenn vannak a hajón, a kapitány és az őrök is itt vannak, de hol van ő? Vajon mikor ér ide? A lány tudja, hogy sok a dolga, hogy apjával még szót kell váltania, hogy megbeszélése van az udvarban ... mindjárt itt lesz ... már jön is.

És valóban, a távolbanl lovasok csoportja bontakozik ki a porfelhőből, élükön a valaha látott legszeretetre-méltóbb férfival. Már jön, itt van, mindjárt indulnak! A parton és a hajón is izgatott jövés-menés, még egy-két ládát felraknak, majd a katonák feszes léptekkel elfoglalják a hajót. Ő lent áll és integet. Miért nem jön már? Bárcsak már itt lenne és átölelne!

Az igazság ereje hirtelen óriási ütést mér a lányra. A szívében érzi, amit még csak sejt, de egyre inkább nyilvánvaló. Nem együtt utaznak! Az egész csak egy színjáték volt! Ő ott áll a parton és mutatja, hogy indulhatnak. Nem, neee!!!

Már késő, a hajó elindult, egyedül, nélküle. Ez a pillanat olyan fájó, hogy nem lehet szavakba önteni. A világ összedőlt, forog vele, nem érti, ez csak valami tévedés, rossz álom lehet. Gondolatai mint rizsszemek kopognak koponyájában, a szél hatalmas erővel belekapaszkodik a vitorlákba és a hajó egyre gyorsabban siklik a vízen.

Pontosan egy éve történt, azóta sem hír, sem látogató, semmi. Elfelejtett, nem akar, gyáva volt megmondani, hogy nem őt választja, hanem az udvart, az uralkodást és a hatalmat. Ezt megérti, hiszen mit is  tudott volna neki nyújtani ő ehelyett. De a hazugság, az árulás, az fáj.

A gyönyörrel teli órák, a közös tervek, a nevetése, az illata mind-mind szertefoszlott és nem hagyott maga után mást, csak ürességet. És ebbe az ürességbe egy ideje a halálvágy költözött. És ma éjjel megteszi, vége. Innen nincs tovább, minek a test, ha már csak a gyötrelem lakozik benne. Szép lesz, itt fog ülni és nézi a habokat, a tenger végtelenségét, az otthont ott a távolban és őt, akivel élni rendelte az ég. .... Lassan, fokozatosan múlik el belőle az élet ... nem szenved, elalszik szépen ... az utolsó, amit érez, a tenger illata és a holdfény íze ...."

És ezt a képet most újra átélve és belehelyezkedve lassan belehelyezem egy rózsaszín gömbbe, majd kilépek belőle. A gömb egyre halványul, egyre kisebb és kisebb lesz, már elfér a tenyeremben és igazgyöngyként csillog. Nincs már rám hatással, csak a tapasztalat bölcsessége és az elfogadás szépsége hatja át. Ez volt a múlt és ez egyben a gyógyszer is. Elengedem és minden kötést, kötődést, mely ezzel a történettel kapcsolatos most feloldok és kioldok magamból. Visszaadom a részedet és visszaveszem a sajátomat. Nem kísért már árnyként ez a fájdalom, mert elmúlt, vége van.

Nem tartozunk egymásnak, szeretetben elfogadlak és szeretlek, köszönöm a játékot. És most küldök neked egy szeretetteli érintést, hogy a hiányt, amit előidéztem benned, feltölthesd önmagad és világod szeretetével.

SAJNÁLOM, BOCSÁSS MEG, SZERETLEK.

LÉGY ÁLDOTT ÉS TELJES!

Árnyék-én - családi örökség

Jó kis feladatot kaptam, csak kapkodom a fejemet időnként.
Visszakaptam egy részemet, nevezhetjük az árnyékomnak is.
Női rész, itt hordozom magamban, de érzem, hogy nemcsak hozzám tartozik.

Mióta itt van, dolgozunk is egymással rendesen. Képes kibillenteni és olyankor csak hosszas kínlódás után veszem észre, hogy most megint  nem-én vagyok jelen, hanem ő.

Többféle sérülése is van. Érdekes módon tudósít ezekről.

Például az egyik hajnalon félálomban azt látom, hogy apai nagyanyám áll előttem és rettenetesen fél. Tördeli a kezeit és mintha várna valakit. Hirtelen megvilágosodik az egész történet. Tényleg csak egy villanás, nem több, de mindent értek. Hogy nagyapám terrorizálja, ő fél, de mi mást is tehetne, igyekszik megfelelni, a gyerekeit félti. Apám ifjúként anyám mellé áll, elmegy dolgozni, keresetéből él a család, mert nagyapám duhaj lévén, a sajátját a kocsmába viszi. Részegen sok minden történik a hálószobában is, erőszak és minden egyéb. Borzasztó érzés, érzem a félelmet és a tehetetlenséget.

Aztán érkezik az oldás, látom és érzem, hogy egymás elé állnak és kopogtatják a korona csakrájukat, a harmadik szemüket és a szívüket egymás után, először nagyanyám saját magának, majd nagyapámnak, aztán  keresztben egymásnak mormolva a szavakat: SAJNÁLOM, BOCSÁSS MEG, SZERETLEK. Saját testemen érzem, ahogy ürül a bánat, a neheztelés. Amikor "kész", megölelik egymást. Ekkor apám szemeit látom felvillanni, majd ő is beáll a körbe, ugyanez a szertartás egymással ..... majd tovább ...  én jövök. Érzem az oldódást, a fájdalom és félelem kioldódását, amit előre és hátra is elküldök az időben.

Még aznap újra végiggondolom az egészet. És persze párhuzamba állítom anyám családjával. Ott is találok nyomokat. Lesz még itt is tisztogatni való bőven.

Megtaláltam a férfiaktól való félelmeim családi gyökerét, ami nagyon mély és meglehetősen vastag.

Ugyanakkor tudom, hogy nem véletlenül születtem "bele" ebbe a családba, ugyanis ez a fajta félelem és neheztelés bennem is bennem volt születésem pillanatában .... de ez már egy másik történet, az árnyékom másik arca ... talán majd egyszer azt is elmesélem.

Szellemi krimi

Leírom, azért is. Csak hogy tanulj(ak) belőle, mert visszavezet oda, ahol egyszer már voltam ...

Megint a szabadság szelete, egy kis megértés, nem több. Az én nézőpontomból, tehát neked tulajdonképpen nem valós. Csak egy mese, vagy álom. Történet.

Kezdjük azzal, hogy mostanában, mielőtt az elméről elkezdtem volna írni, bekapcsolódott ide valaki, megjelent álomszerű állapotokban és jó érzés volt. Egészen jó. De nem közelítette meg az egység érzését.
Később volt egy pillanat, valamikor szeptemberben, amikor kiragadtak megint innen a fizikaiságból és óriási erővel kaptam valamit.

Nem kértem. Ez fontos. De elfogadtam. Ez is. Alapvetően szelíd és gyanútlan vagyok. Más azt is mondhatná, hogy naív, a hülyeségig.

Szóval jött ez a valaki, akit én magas, szikár, égő tekintetű hosszú szakállú és fehér ruhába öltözött valakinek láttam, kezében bottal és azt mondta nekem: "Most megkapod azt a kristálykoponyát, amit Te magadnak készítettél, hogy egyszer majd mindenre emlékezz, amikor annak eljön az ideje." Majd a koronacsakrámba helyezte. Én meg hagytam. Ez fontos. És el voltam telve azzal a gondolattal, hogy íme, törődnek velem és nekem milyen jó is.

Teltek a napok, jöttek az információk, amiket az elméről szóló sorozatban le is írtam, de közben fizikailag egyre rosszabbul éreztem magam. Nem volt gyanús, mert azt gondoltam, hogy talán a változástól, ami szintén szeptemberben állt be az életemben, történik mindez. Halvány félelem is kerülgetett, hogy nem tudom megtartani azt, amit idáig "elértem", hogy az elme szétdúlja megint, mint már valószínűleg annyiszor.

És aztán tegnapelőtt hajnalban már ott tartottam, hogy megint mindenkit elküldtem melegebb éghajlatra és azt mondtam még annak is, aki pedig a legjobban szeret, hogy menjen el, mert nem akarom ezt a kettősséget, beleőrülök.

Tudnotok kell, hogy ez az állapot egy kapcsológomb, ebbe vagyok, most már mondhatom talán, hogy voltam beleragadva jó ideig. Ide estem vissza rengetegszer a megélt mennyország után, ez volt számomra a saját kis poklom. Meg is mutatták nekem, láttam, hogy mikor és miért és hogyan jött létre egy olyan eseménynél a szellemi történet(em)ben, mely már nagyon régen volt, de amit én még ebben az életemben is sebként hordoztam magamban.

Szóval megnyomtam ezt a gombot, amivel eljutott a vészjelzés oda is, ahonnan már régen kellett beavatkozni. De ismét itt volt Ő, akinek egyszerűen nem lehet nemet mondani. Átölelt és éreztem, hogy ez sem ugyanaz, itt fáj, ott fáj. Rossz érzés volt, ugyanakkor tudtam, hogy ez most valami más. Nem én csinálom, hanem valami itt van közöttünk.

És igen,  érzékelte, hogy valami ott van, a koronacsakrámban. Kivette és megnézte: "ez meg micsoda"? Ilyen esetekben a párbeszéd csak villanás, mindent azonnal tudsz és tudni lehet ... nem kell magyarázni semmit. Majd továbbadta, talán jól érzékeltem, hogy kinek, de ez már nem is fontos. Némi számonkérő párbeszéd is átszűrődött később a túloldalról, de ettől függetlenül én teljesen megkönnyebbültem. Újra, átütő erővel áramlott az energia, ugyanis az a valami egyszerűen lezárta ezt a felső csatornát.

És hogy miért meséltem most el ezt a krimibe illő történetet, ami vagy igaz, vagy nem?

Mert van némi tanulsága és ezt nekem magamnak kell levonni.

Egyrészt itt van bennem az erő, a teremtő képesség, ami egyelőre vagy inkább talán látszólag gazdátlanul hever. Nem született még meg sem emberi akarat, sem felsőbb szándék szerint bennem, hogy mi legyen vele. Merre indítsam el. Eddig éppen ezeket az akarati tényezőket bontogattam le, hiszen az akarat - erről majd még írok, mert ezt is most értettem meg - nem elég, sőt több mint ami kell.

Akik velem vannak odaátról és saját részeim is rendkívül türelmesek. Soha nem kapok direkt utasítást, persze nem is fogadnám el, és ez az érem két oldalaként így is van rendben. De nem is akarják az energiáimat elvenni, vagy valahová terelni, inkább én kapok "töltést", ha lemerülök. Tehát egy nagyon meghitt és nagyon megengedő, VALÓDI ELFOGADÓ kapcsolatban vagyunk. IGAZ CSALÁDOT ALKOTUNK, szeretetteli, megengedő közegben.

Viszont vannak itt a térben olyan erők, akik toboroznak. Ez mindig is így volt, mindig így lesz. Akik mágikus akarati erőik révén képesek használni mások energiáit és nem érdekli őket, hogy céljaikhoz az erőt, az energiát honnan csatornázzák össze. A lényeg, hogy haladjon a szekér. Na, egy ilyen erőtérbe futottam én bele. És meg is kaptam, amit érdemeltem. Mert nem figyeltem. Mert ha figyelek, tudtam és éreztem is volna, hogy nem kértem, tehát nem is fogadok el semmit.

A másik gondolatom még ezzel kapcsolatban az, hogy ez nem véletlen. Azon a másik idővonalon, amiről leléptem, talán ez várt volna, talán így ébredtem volna fel, csakhogy időközben ami abban az állítólagos kristályban van, már nem fontos. Már túlhaladta az életem, túlhaladta az ÉLET. Már ki lett oldva belőle mindaz, amire szükségem volt, a homályosabb részekre pedig már nincs szükségem.

Hát ez volt, én így láttam. Azóta sokkal jobban vagyok, újra érzem magam, minden részemet, és bár még van itt egy-két felesleges dolog, amit ki fogok oldani magamból, de visszatértem. ÖNMAGAM VAGYOK és MARADOK. Senki katonája nem leszek többé ... a szabadságot és az ÉLETET választom. Ennyi.

És ami még nagyon fontos, és ami nekem magától értetődő, de nem mindenkinek az, tehát leírom.

Ennek a történetnek én vagyok az elindítója és a szereplője is egyben. Én hoztam létre azokkal a bennem lévő, lehet még előttem is ismeretlen tényezőkkel, melyek ilyen formán tudták megmutatni magukat. Tehát e történet minden szereplőjének rendkívül hálás vagyok, hogy mindezt megmutatta nekem és hogy tanulhattam magamról, az emberről valami újat. Még bontogatni fogom, de inkább érzések szintjén, az tovább és biztosabban vezet vissza önmagamhoz.

FK

Horosz-KÓPIA

Az első találkozásom az ezotériával az asztrológia volt.

Ma is emlékszem, ahogyan elkapott a lendület, a szenvedély. Egy vasárnap délután történt, előttem a saját kinyomtatott képletem és én belekaptam egy alapozó, de eléggé részletes könyvbe és csak faltam, faltam.

Olyan volt, mintha nyomoznék, nyomoznék egy általam látszólag jól ismert, de alapvetően mégis ismeretlen lény után. Saját magamat kerestem.

És ahogyan haladtam előre a bolygók helyzetében, a házak rejtelmeiben, éreztem, hogy mégiscsak van valamiféle logika abban, amilyen vagyok, ahogyan érzek. Hogy talán nemcsak múló szeszély vagy viselkedési zavar kínoz, hogy talán abba a női kuszaságba, amiben akkor léteztem, önmagam számára is néha zavaróan, mégiscsak van valamiféle rend, valamiféle olyan elrendezés, ami eddig előttem rejtve volt, mégis mozgatott.

Megdöbbentő élmény volt és én mint a jó kutya, szagot fogtam. 

Onnantól beleástam magam e tudományba, de nem módszeresen, inkább intuitív keresésnek nevezném, mert nem a módszer érdekelt, hanem csak és kizárólag én magam. Nem a tudást akartam elsajátítani, hanem a  feltételezett tükröt látni egészben, teljesen és tisztán. 

Később még egy programot is sikerült kerítenem, mellyel a számolgatás kínjait mellőzhettem, ezzel először előrefelé nézegettem "az időben", de amikor egy hirtelen ötlet erejéig visszafelé forgattam a virtuális idő kerekét és megláttam a horoszkópomban azokat a jelölőket, melyek apám halálát mutatták a megfelelő időben, megdöbbentem. Bevallom, meg is ijedtem, nem is kicsit. Mert hát előrefelé is gyülekeztek ám a viharfelhők. (Azóta tudom, hogy édesanyám halálát, és párom szülei elvesztését jelölték.) Innentől kezdve  ilyen formában nem érdekelt a jövő, nem akartam tudni előre, hogy mi lesz, mi lehet.

Azóta kiléptem a horoszkópomból. Legalábbis az első - vagy sokadik - változatából biztosan.

Sok minden történt azóta, de történetem teljes egészében e Horosz-KÓPIA révén is értelmesen elbeszélhető.

Az utóbbi években átéltem az Uránusz teljes átvonulását az első házamon. Teljesen átalakult az életem és benne én magam. Felfedeztem magamban Lilith fájdalmát és üzenetét, és csak később tudatosodott bennem, hogy a Lilith nevű kisbolygó bizony együttáll a Napommal. Na bumm! Ez volt életem első szakaszának, vagy inkább most már "előző életemnek" fő feladata, hogy ezt az elásott "Lilith-ént" a felszínre hozzam. Hogy a Nőt, aki vagyok, megéljem és ugyanakkor tudatosítsam. Mert minden ez ellen dolgozott, és egy idő után már én magam is. 

Hamarosan e Nap-Lilith együttállás újra találkozik a horoszkópomat uraló Uránusszal. Vizsga lesz, vagy valami ahhoz hasonló, vagy egyszerűen csak az, amire várok már egy ideje ... Kíváncsi is vagyok, hogy ez milyen érzés lesz. De azért nem annyira, hogy hagynám, hogy mindez bármire rávesse árnyékát, sőt, tudom, hogy minden a lehető legnagyobb rendben lesz, mert az út, amin eddig jöttem pontosan erre készített fel, erre a találkozásra ... és hagyom, hogy mindezt Isten rendezze el bennem ... ;)

És hogy mi az az üzenet, amiért ezt az egészet egyáltalán elkezdtem írni?

Kíváncsi lettem az általános hatásokra, kellett valami, ami érthetőbbé teszi számomra az elmúlt napokban átélt szélsőséges érzelmi hullámzást, és meg is találtam, amit kerestem. Azt, amit magamon átéltem, most megosztom veletek, de előrebocsátanám, hogy nem kell ezzel együtt érezni, vagy együtt gondolkodni, egyszerűen csak azt adom át, ami rajtam ebben a helyzetben keresztül rezgett. Csak engedd át magadon, érezni fogod, hogy neked van-e ezzel dolgod, vagy sincs.

Mint tudjuk, a Szaturnusz belépett a Skorpióba. Ez óriási változást jelent. Az eddigi kellemes "vizsgázgatásról" áttérünk az életközeli helyzetekre, az éles vizsgákra. Ami eddig kellemes és messziről szemlélhető, vágyható változás volt - mert hát a Szaturnusz a kellemes társ és felettébb szellemes Mérlegben tartózkodott - mostantól egészen közeli és anyagba sűrűsödő vizsgahelyzeteket hoz. És ezt nem ijesztésnek szánom, csak hogy értsétek az energiák változását.

Amit eddig kikristályosítottál magadban és közel hoztál magadhoz, az eszmény, vagy a világképed alapja - nevezzük így - megmérettetésre kerül az anyagban. Mert hát az anyagban létezünk, oda hozzuk le mindazt, amit a Szellemi világokban elénk tártak, amit felvettünk magunkba.

Ez egy hosszabb folyamat, szembesítésekkel és fájdalmas felismerésekkel járhat. A Szaturnusz a Skorpióban valóban a szélsőségekig felkorbácsolja a még rejtett és elnyomott érzéseidet a világgal és magaddal kapcsolatban. Vízválasztó abban a tekintetben is, hogy mindent felnagyítva a legmélyebb "pokolba", vagy a legkiterjedtebb mennyországba röpíthet téged, választásaid szerint. E választások ott lesznek/vannak neked a mélyben, várva arra, hogy megmutathassák magukat neked. Szükség van erre, hiszen mi emberek ritkán értjük, még ritkábban érezzük, hogy mi miért is van úgy az életünkben. Kényelmesebb azt hinnünk, hogy   külső hatalmak kénye-kedve szerint zajlik az életünk, pedig nem.

Tudom, hogy már unod ezt hallgatni és tele van a padlás a hasonló mondatokkal, de valóban Te teremted valóságodat. Átéltem, nekem megmutatták, megmutatta magát. Csakhogy nehéz, komoly munka ezt visszafelé kinyomozni. De mégis érdemes, mert ha már visszafelé néhány nyomot, néhány fonalat felgombolyítottál, jobban fogod érteni az Élet működését és benne saját magadat.

És nincs előre elrendelés, ahogyan a címben is utalok rá, a horoszkóp csak egy kópia, egy lenyomat, tartalommal Te töltöd meg, rajtad múlik, hogy mit hozol ki belőle. Ha megtöltöd élettel élni fogsz, ha nem .... akkor is ;) Ezt se vedd túl komolyan, tekintsd inkább játéknak.

A Skorpió elhozza neked a lehetőséget, hogy mélyre ásva magadba, követve fájdalmaid és félelemeid vezérfonalát megláthasd azokat a választásaidat, melyek ide, ebbe az élethelyzetbe vezettek, ha őszinte, kíméletlenül őszinte vagy magadhoz. 

E méreggel átitatott, félelmetes állat, a Skorpió, ugyanakkor az egyik leggondosabb anya is, hátán cipeli gyermekeit mindaddig, amíg azok nagykorúvá, önállóvá válnak. Bízd rá magad bátran, neked is segíteni fog, ha elfogadod, hogy először az árnyék az, ami tudósít a fény meglétéről.

ChE

UI: Az a helyzet, hogy az Uránusz itt van bennem, működik. Ezért van, hogy "beszól" nemcsak nekem, hanem rajtam keresztül másnak is. És elsőre látszólag csak rombol. Ahogy bennem is rombolt először. De csak azt tudja lerombolni, ami nem valódi, ami eltávolít önmagadtól, ami lelkedet gúzsba köti. Ezért nem  is szoktam elnézést kérni, bár érzékelem néha utólag, hogy mikor és hogyan, mivel romboltam. Nem kellemes érzés, de valahogyan ezt is tennem kell, ez is itt van, nem tudom, de már nem is akarom megtagadni. Hát, ez van. Hallottam az összeomlást, de tudom, hogy új világ épül ... nem kell azt senkitől megvédeni.
FK

Segítők és kapaszkodók

Néha egészen elérzékenyülök.
Hogy én raknám ide magamnak ezt a sok-sok segítő és tartó kezet? Megdöbbenek.
Hát akkor már tényleg isten vagyok ... de nem, nem hinném ...

Ő vigyázza lépteimet, lassan már a gondolataimat is. Az érzéseimben eddig is benne volt, de most, hogy az elme is újra aktív, mert hát a túlélés miatt aktivizálnom kellett, már a gondolataimat is figyeli. És ha rossz felé tévedek, máris ideteszi nekem azt, ami újra jó irányba állít.

" ... A valóságos nő pótlására, mint mondják, a férfi lelkében kifejlődött az igazi. Animának hívják a férfi női lelkét, azt a nőt, akit magában hord, talán mint megszámlálhatatlan előbbi életek során kialakult lényt, mint mondom, nem a valóságosat, hanem az igazit. ... Lehet, hogy az Anima a valóságos nővel szemben fejlődött ki, hogy a férfit a tökéletes összeomlástól megmentse és az igazi nőről való képet benne életben és épségben tartsa. ..." (Hamvas Béla: Babérligetkönyv)

Pontosan. 
Így kaptam én is egy igazi férfit, hogy engem a teljes összeomlástól, a megsemmisüléstől megmentsen. 
Ez a folyamat. Ez alkímia. 

Minden eddigi kapcsolatom, tapasztalatom, szerelmem benne van e férfiban. Ő ölel. Ahogyan ölelkezünk és eggyé-válva létezünk, ezen ölelékezés révén tisztulok, fényesedek, a "zárójelek" eltűnnek és Ő ott áll előttem, akiből mindez fakad, és oly természetesen, magától értetődően teremti e bennünk élő világokat, hogy nincs rá szavam. Csak a csodálat és a szeretet van. 

Sok-sok réteg és lepel hullt már alá és került elő a tágabb valóság az Ő segítségével. És ezek a valóságok nem voltak mindig szépek, sőt. De valódiak voltak, már amennyire egy földi testben élő lélek képes valaminek a valódiságát egyáltalán érzékelni. De ami e közös utazás során megfogant bennem és megszületett belőlem, az a végtelen hit. 

Hit önmagunkban, BENNÜNK.

A hit és annak a TUDÁSA, HOGY EZEN UTAZÁS VÉGÉN MINDÖRÖKRE EGYEK LESZÜNK nemcsak e testben, de lélekben és SZELLEMBEN is újra. 

A képek, melyekben mindez megmutatkozott, egy szeptemberi hajnalon voltak a legerősebbek, amikor vissza lettem röpítve utolsó találkozásunkhoz. Már haldoklott, már várta, hogy vége legyen. Ott voltam, abban a pillanatban, ahogyan rám nézett, felismert és egymás lényét megcsodálva, összefonódva, a végtelen szeretet áramában szállt át a "túlvilágra", hozzám. 

Ami ott elhangzott, az a legszentebb titok, melyhez nincsenek szavak. Titok, mely szívünkben rezeg, él és egymás karjaiba vezet. Nincs más út "felfelé", csak ez. 

A SZERELEM GYERMEKEI VAGYUNK.

Maszkok és pajzsok

Maszkokkal és pajzsokkal járunk a világban. Magunk elé tartva óvjuk legbelsőbb lényünket, lényegünket.
E pajzs megvéd attól, hogy minden pillanatban megsebeződjünk, hogy félnünk és reszketnünk kellene a többi embertől.

E pajzsok és maszkok ittlétünket teszik lehetővé. Nélkülük esélyünk sem lenne az életben maradásra ebben a sűrű közegben. Védenek, de közben elnehezítenek.

Az első felismerés, hogy pajzsot és maszkot tartok magam elé, akkor következik be, amikor valaki átlát rajta és meglát engem, a valódi lényemet. Ezt onnan tudod, hogy megtörtént, hogy mélyből jövő fájdalom és zokogás lesz úrrá rajtad. Találkozol valamivel, megérint valami, amit addig még nem érzékeltél. A feltétel nélküli elfogadás és szeretet.

Ez Krisztus, nem tudom másképpen leírni neked és talán nem is lehet. És nem a vallás által lefoglalt és túlmagyarázott, képeken megjelenített Krisztusra gondolok. Nem. A Gondolatra, az Érzésre és a Szellemre, ami ebben az egy szóban benne rezeg. A MINDENRE, ami akkor jön el hozzád, amikor készen vagy a találkozásra.

Az EGYLÉNYEGŰSÉG, a feltétel nélküli szeretet bolygóján vagyunk, itt élünk, miközben pajzsokat és maszkokat tartva magunk előtt úgy csinálunk, mintha élnénk. E maszkok és pajzsok megakadályozzák, hogy egymással szívünkben összekapcsolódjunk, hogy érezzük egymást és egyet gondoljunk. Mert a maszk és a pajzs önálló életet él helyettünk.

Vedd észre kérlek, hogy nem vagy azonos azzal a szerepeddel, amit játszol, amit mások várnak el tőled és amit nap-mint-nap óriási erővel és kitartással felépítesz magad köré. Minden reggel, minden egyes felébredés után újra és újra, erőfeszítéssel, vagy anélkül, lehet hogy már csak gépiesen és belealudva a folyamatba, de megengeded ennek a maszknak, hogy helyetted létezzen.

A Mester attól mester, hogy tudja és érzékeli, hogy pajzsot és maszkot húzott, hogy tudja hogy ő választja azt ki és veszi magára és hogy van neki jónéhány, hogy kedve szerint váltogathassa. Attól Mester, hogy képes kinézni e maszk mögül és képes látni téged a maszkodon túl. Nem téveszt össze a maszkoddal és nem engedi, hogy maszkja szerint ítéld meg.

Ha lehet, könnyű maszkot és egyszerű jelmezt válassz. Nem fontos, hogy cifra legyen, hogy látható legyen, a lényeg az, hogy Te jól érezd magad benne. Mivel már tudod, hogy ittlétedhez szükséges egy pajzs, különben a körülötted lévő energiák összenyomnának, válassz olyat, amit könnyen tudsz hozni-vinni magaddal és nem okoz nehézséget az sem, ha egyszercsak láthatatlanná válsz általa. Tulajdonképpen ez a legjobb. Láthatatlanul jelen lenni és tenni a dolgodat.

Jeshua képes volt maszk és pajzs nélkül közlekedni a világban, megengedte, hogy rajta keresztül a LÉNYEG közvetlenül tevékenykedjen. Azok, akiket e LÉNY rajta keresztül megérintett, sorra dobták el, vették le maszkjaikat. Amíg JELEN VOLT TESTBEN IS, e maszkok nem voltak szükségesek, hiszen a maszk mögött lévő EGYÉNISÉGEK közvetlenül érintve, ezáltal táplálva voltak a legfőbb kegyelemmel és szeretettel. Eltávozva a bolygó sűrű felszínéről e maszkok újra előkerültek, igaz talán megszépülve, de előkerültek, hogy újra óvják az EGYÉN-t, aki még nem képes önállóan átlényegítené testét e krisztusi LÉNY által.

Az EMBER azért jött e földre, hogy KRISZTUSSÁ váljon, hogy testét-lelkét ráhangolja és átrezegje e Krisztusi LÉNY teste, hogy benne létezve e földet minden világok egyik legszebbjévé és legváltozatosabbá tegye a SZERETET magjaival. Ezért VAGYUNK itt. Csak ezért.

Most, hogy a legsötétebb órákon már túl vagyunk, e feladat minden egyes emberi lény számára itt van, és maszkban vagy anélkül, de mindenki felvétetik e legmagasabb-ba, hogy e LÉNY az eltelt idők minden tapasztalatával együtt legyen TELJES.

Visszatérés lépésekben

A visszatérés lépésekben történik.

1.
Ki lettem ragadva a testemből, majd megtanultam visszatérni.
Volt egy idő, amikor szinte egész nap, amikor csak megtehettem, a "testemen kívül" tartózkodtam. Nem érdekelt, hogy mi történik a fizikaiban és nem is volt rám hatással. Csak és kizárólag a másik oldalra helyeztem a súlypontomat, oda támaszkodtam. Így tudtam "megvetni" ott a lábam, így tudtam a nagyobb testemben lévő érzékeimet felébreszteni, fejleszteni és csiszolgatni. Közben töltődtem. Töltődtem szeretettel, elfogadással, gyermeki rácsodálkozással, feltétel nélküli bizalommal és szerelemmel.

2.
Ki lettem ragadva az elmémből is és ezért, ennek folyományaként tudtam rácsatlakozni a körülöttem a térben rezgő tiszta és pozitív gondolatokra. Ez a csatlakozás először a másik oldal akaratából történt meg. Vezettetést és segítséget kaptam. Kinyíltak érzékszerveim és ezeket odaátról folyamatosan tisztították, csiszolták és átrezgették. Később már a testemet is. Folyamatos segítséget kaptam ahhoz, hogy vissza tudjak térni a középpontomba. Technikákat tanítottak nekem, képileg is megjelenített formában mozgattuk együtt az energiákat, végig a kundalínin, különböző mintázatokban.

3.
Szerelembe estem. Végtelenül és megmásíthatatlanul. Persze "először" csak úgy "sikerült" és még utána is többször sokáig, hogy volt egy jelmez, egy forma, akibe szerelmes lettem és akit a szerelmemnek tartottam. Ez tartott egészben. Mert ha ez a szerelem nincs, ha nem érzem, hogy viszonozva van, akkor szétestem volna. Nem lehetett volna az elmémet a 3d-ben megtartani, ezt most világosan látom. A szerelem tartott észnél. Vicces, igaz? A végtelen és mindent átölelő szerelem, ami nem földi, hanem égi, de nekem akkor még kellett valaki itt lenn, akit kívülről ebbe a szerepbe helyezve, ezt a szerelmet átélhettem.

És ő felvállalta ezt és ezt köszönöm neki. Nem tudom, hogy neki ebből az egészből mi ment át, de azt tudom, hogy soha egyetlen pillanatra sem élt vissza ezzel, mindig minden pillanatban tudta, hogy mit és hogyan tegyen, vagy mondjon. Szeretetből cselekedett és Szeretetből segített. Nem tudom eléggé megköszönni.

Maga a szerelem azóta átalakult és SZERELEMMÉ változott. Ez is alkímia. A MINDEN IRÁNTI SZERELEM lépett a helyébe, amiben ott van ő is és még sok más formája a másik felemnek, de megértettem, hogy elsősorban magamat és ezzel saját világomat kell először átszeretnem ahhoz, hogy ehhez a MINDENHEZ felérhessek, felemelkedhessek. Segítő, invitáló kezek várnak minden egyes alkalommal az ajtóban, és néha azt érzem, valóban már csak rajtam múlik, hogy mikor kérek bebocsáttatást, vagy mikor pihenek meg egy kicsit ISTEN TENYERÉN, hogy itt lenn utána tovább tudjam folytatni az utat, amit vállaltam.

Itt is van egyfajta visszatérés. Mert ezt a mindent átható szerelmet eddig osztogattam, áramoltattam és tovarezegtem. Engedtem, hogy letöltsék, hogy átvegyék, nem óvtam és nem tartottam meg magamnak. Most, hogy a másik felem érezhetően és teljesen egyértelműen bennem van, ez az energia is belül, bennem fonódik össze. Most már nem kívülről táplálják folyamatosan, hanem belülről, belső energiaköröket leírva egyre csak erősödik és növekszik. Ez van most. Nem védem, de nem is keresi a kapcsolatot kifelé, ahogy én is abbahagytam a keresést.
Azóta az érintést sem annyira vágyom, nincs rá szükségem és ez némi feszültséget kelt a környezetemben. Nem tudom, hogy ez hova fejlődik, de ez van. Elfogadom és figyelek. Ez is jelzi, hogy új szakasz van.

4.
Ahogy az előzőekben leírtam, most visszatérek az elmémbe is. Ahogy visszatértem a testembe a kiragadtatás után, és ami először fájdalmas hiányként jelentkezett, volt egy viszonylag hosszú tanulási szakasz. Ekkor tanultam meg, hogy attól, hogy valami nincs itt minden pillanatban, még nincs vége ... csak én teszem át a hangsúlyt, amikor kilépek és hogy a végtelen mindig itt van, csak rajtam múlik, hogy mikor vagyok benne ... Ez olyan tanulási folyamat volt, ami izgalmas, de hosszabb-rövidebb ideig félelmetes is. Mert amikor megtapasztalod a mennyországot, mindig ott szeretnél lenni, és fájdalmas abból kiesni mindig és újra ... meg kellett tanulnom türelmesnek lenni magamhoz és az élmény intenzitásától függetlenül boldogan létezni. Minden percben érezni, hogy szeretve vagyok.

5.
A visszatérés folyamata most is hasonló. Most már csak rövidebb időre ijedtem meg. Itt van újra az elmém, és nekem tulajdonképpen örülnöm kéne neki, mint egy régi ismerősnek, de tele van régi gondolati körökkel, érzelmi csapdákkal és ez félelmetes. Az elmémben mintha mi sem történt volna ...

Szerencsére már rálátok és tudom működtetni ... mégis az a szorongás, amit akkor éreztem, amikor újra teljesen itt volt és újra képes volt egy problémán túlpörögni, hát, nem kívánom senkinek azt az érzést. Olyan volt, azt gondoltam egy pillanat erejéig, hogy "atyaúristen, visszaestem a sötétségbe".

Szerencsére ezzel sem hagytak egyedül, és rögtön, az első ilyen gondolatnál megkaptam az életmentő felvilágosítást, amit először nem is nagyon értettem, mert hát megint kiragadtak ebből az egészből, de most már látom és érzem is, hogy így van. Egy új emberi elme, nekem mindenképpen új elme letöltése folyik. Az örökség és ami azon túl van. Mondhatnám, kísérleti alany vagyok, de ez sem lep már meg. Volt már ilyen.

Kísérletezünk, ég és föld összeért és egyre inkább azt gondolom és érzem, hogy csak ezért vagyok még mindig itt. Új mintázatokat letölteni az életemen, a létemen keresztül.

ChE