Honnan tudod, hogy megvilágosodtál?

(Segítségképpen némi mankó, a többi úgyis jön magától.)

1. Nem félsz a haláltól. Egyáltalán. Sőt, néha már várod, mert itt maradni nehezebbnek találod. Nincsenek öngyilkossági gondolataid, ezzel ne keverjük össze. Nem félsz, mert tudod, hogy nincs halál. A halál egy dimenzióváltás, egy tranzit. Kilépés a már használhatatlan testből, de te attól még vagy, leszel, örökké.
2. Mások haláláról is tudsz másképpen gondolkodni. Kimondani nem mindig lehet, de azért mások haláláról is azt gondolod, mint a magadéról. Tranzit odaátra. Szomorúságot természetesen érezhetsz, ha egy élet hamarabb ér véget, minthogy kimaxolta volna a lehetőségeit. De ez nem rajtad, vagy azon az emberen múlik. A halált odaátról, magasabb szintről rendezik, jobb elfogadni, ha jön és nem a test lélek nélküli meghosszabbítására gyúrni. Mert most ez van, hosszú élet gyógyszereken, testi kalitkában. 
3. Nem érdekel, hogy ki mit mond, vagy hogy mit vár el a társadalom. Mindent magadon áteresztve gondolsz újra a belső igazságpontodból. Átérzed, hogy ez sokkoló másoknak, ezért csak annyit osztasz meg ebből, amit éppen ott és akkor helyesnek, igaznak érzel. Nem többet. 
4. Nem térítesz. Semennyire. Magadat adod és tudod, hogy ez elég. Nem az elme fog megvilágosodni és nem is az ember. Az ember inkább csak útban van. Amit tehetsz, hogy jelen vagy és ez a jelenlét kiterjedve ad a másik embernek egy esélyt, hogy saját részeit érzékelje, azokkal találkozzon.
5. Feltételek nélkül szereted magad. Minden részedet. Minden részedet engeded létezni és együtt tudsz lenni vele, akkor is ha hülyeségeket gondol, vagy beszél. Nem te vagy.
6. Nem dolgozol magadon. Nem oldasz és nem tisztítasz. Csak hagyod, hogy történjen, mert ez magától megy. A tisztaság és a tudatosság a természetes állapotod, a többi csak maszat, csak elmebéli trükk. Másokat sem tisztogatsz, tiszteletben tartod a terüket, hiszen az az övék és a saját választásaikat tükrözi. Ha segítséget kérnek, adhatsz, de csak a jelenlétben, azon keresztül, különben ego és elmetrükk lesz belőle. Persze ehhez lehet színházat rendezni, hiszen az emberi elme ezt várja, kiszolgálhatod, ha neked is kényelmes.
7. Nincs véleményed. Általában üres vagy, nem tudsz valami mellett és ellen érvelni, kivéve, ha az a belső igazságodból fakad és fontosnak, relevánsnak érzed. Így nagyon könnyen kívül találod magad az emberi kapcsolatokon, hiszen nem lehet téged bevonni drámákba, konfliktusokba, perpatvarba. Naívnak tűnsz, pedig csak nem érdekel többé.
8. Semmit sem keresel. Semmit. Sem szerelmet, sem társat, sem gazdagságot, sem nyugalmat. Tudod, hogy mindig minden rendelkezésedre áll, csak engedned kell. Ebben is átengeded az irányítást kiterjedtebb részeidnek és ez végtelen nyugalommal tölt el. 
9. Tudod, hogy a végtelen szeretet/szerelem tengerén úszol és hogy ezt bárhol és bármikor érzékelni tudod, ha befelé és kifelé egyaránt nézel, akkor is. Soha sem vagy egyedül, soha többé nem vagy "csak "ember, hanem felébredett lény vagy emberi testben, s ehhez tartod magad. Megadod magadnak a méltóságot és tiszteletet.
10. Tudod, hogy tökéletes vagy, de nem hibátlan. Hibáidon nevetsz, akár már akkor, de később mindenképpen. 
11. Nem követsz senkit, magadat követed. Szuverén vagy és másoktól is ezt várod. 

Néhány tévképzet a megvilágosodott/felébredett/realizált mesterekről:

• Tökéles külsővel rendelkeznek, nagyon vozóak, szépek. - Ha valaki már úgy születik újjá és megtartja képességeit, ez igaz lehet rá. De aki ebben az életében, ebben a sűrűségben realizálta magát, az lehet egy beteg, megsérült, roncsolt testben is. Nem fontos. A test újjápítése nem mindig lehetséges és emellett időigényes folyamat.
• Mindig mindent látnak és tudnak. - Hát nem, nem mindenki szerzi meg egyből az összes klasszikus képességet. A különböző érzékszervek idővel kinyílnak, de ez nem fontos. A tisztán érző képesség és az igazságpontban való tartózkodás mindenkinél másképpen alakul.
• Mindig tanítanak is. - Csak ha ezt vállalta, vagy ha ez a természetes létmódja. Vannak rejtőzködő mesterek, akiknek nem dolga a tanítás, mert akadályozza őket az ismertség. Ezért nem ezt az utat választják, de attól még nagyon fontos a jelenlétük.
• A közelükben gyógyulnak az emberek. - Idővel ez lehetséges, de lehet, hogy először sokkal rosszabbul lesznek, mert felhozzák a mélyből eltemetett hazugságaikat. Mindenki csak saját magát tudja gyógyítani azáltal, hogy kapcsolódik a jelenléthez és ezáltal önmaga kiterjedtebb részeihez. A harmónia gyógyít, nem a mester.
• Nincsenek káros szenvedélyeik, egész nap csak az elvárt klisének megfelelően mantráznak, énekelnek. - Hát ja. Ez sem igaz, annyiféle mesteri lét lehet, ahány ember. Nincsenek klisék. Vannak minták, Jeshua, Buddha, Mani, de itt az idő ezekből kilépni, mert már unalmasak. :D
• Nincsenek szélsőséges érzelmeik. - Vannak szélsőségek érzelmeik, csak azt nem úgy élik meg, mint előtte. Energiának érzékelik és akként kezelik. 
• Szűzies életet élnek. - Hát, nem. Van aki, biztosan. De elsősorban nagyon élvezetes, érzéki életet élnek, és nem elsősorban a szexualitásban. Mindenben. Az emberi érzékszerveken túl érzékelnek és ez sok esetben ellentmond a szűziességnek. :D

Itt abbahagyom, pedig lehetne még folytatni, ennyi egyelőre elég lesz. Remélem emészthető lesz így és sokan magatokra ismertek.
Nagyon nagy szükség van realizált/megvilágosodott mesterekre.
Kívánom, hogy egyre többen legyünk.

:)
FK

Itt van, eljött AZ IDŐ

Itt az idő, amiről regéket olvastál, amit vártál, amit hívtál.
A párhuzamos valóság beérkezett.

Csak figyelj.
Két valóság van.
S te választhatsz, hogy melyiket éled.

A rettegést, a tömeghisztériát, a gyűlöletet, a taposást,
vagy a tavaszt, a madárcsicsergést, a szabad időt, az örömöt?
Az élet derűjét, vagy a lelki nyomort?
A semmittevés boldogságát, vagy a szorongás felhőjét?
A börtön érzetét, vagy a végeláthatatlan lehetőségek szabadságát?

Rajtad áll, rajtad múlik.
Emberi részedbe helyezed most a hangsúlyt, vagy a feletted lebegő időtlen istenibe?

A sötétséget várod és írod és jósolod,
holmi egyszer majd megszülető sötét urat akarsz elkerülni,
vagy inkább szemedet az égre emeled, követed a könnyű párát,
kacsintasz a szivárványnak és arcodat a nap felé tartod?

Rajtad áll, hogyan jutsz át a tű fokán.
Csak rajtad.

De tudd, hogy bárhogyan döntesz, odaát szeretet, béke és ujjongás vár rád.
Mert az isteni csak az istenire emlékezik.
S a tudatba íródott történeteket átfogalmazzák és átírják a bölcsesség urai.

Nevetni fogsz és sokáig fogsz nevetni.

Majd megérted.

Majd tudni fogod.

Már tudod.

...

Minden jól van a teremtés egészében.

Minden guru szélhámos

Végül minden guru csak egy szélhámos.
Mert nem lehet senkin segíteni.
Ami nincs benned, azt nem lehet beléd rakni. Ami benned van, az úgyis előjön.

Az időfaktor, mondanád. Igen, fontos lehet, de én azt mondom, hogy az sem.

A guru, jelenlegi formájában, csak nyájat gyűjtő kis egyház. Így működik.
Függőséget hoz létre, szolgáltatásáért pénzt kér, holott ... neki van rád szüksége, ő tanul általad.

Ilyen értelemben ő is "csak" egy ember.
Nem több, mint a kőműves, a pénztáros a boltban, vagy az utcaseprő.
Sőt, ha nem vigyáz, óriási terheket vesz magára, anélkül, hogy tudná.
Mert felvállalja, hogy megvált téged, segít neked megvilágosodni.
Pedig nem tud.

Ami nincs benned, azt nem lehet beléd rakni. Ami benned van, az úgyis előjön.

Sőt, veszélyes is. Mert tanítványaiból követőt nevel, akik fennen hirdetik az "igazat", kérés nélkül adják a tanácsokat és másolják szeretett főnöküket.
Még kevésbé lesznek tudatosak, mint előtte.
Mert elvakítja őket egy másik ember aurája, a nagyság és a "nagy ő" sikere.
Csak a nyájon belül érzik jól magukat, mely nyáj előbb, vagy utóbb szétszéled.
Mert az élet természete ilyen. Születés, elmúlás, halál.

És akkor még inkább el lesznek veszve, sokkal jobban mint annak előtte.
Mert a gyász, amit egy ilyen guru okozhat neked, óriási.
Nehéz túl lenni rajta. De nem lehetetlen.

A guru csak te lehetsz.
Saját magadnak.
Állj önmagad közepébe s tudd, hogy nincs senki, aki többé, jobbá, vagy fényesebbé tehetne téged.
Csak önmagad mestere lehetsz, de már az is vagy.

Kell ennél több?

Namasté!

Aktuális szösszenet

Néha feszül itt bennem az ellentmondás, ami biztosan nem az, csak más-más nézőpont egy másik szakaszáról az útnak.

Vajon melyik van előbb? Vagy később?

Vagy egyszerre van itt mindkettő, hiszen megengedtem magamnak, hogy párhuzamosan legyek többféleképpen, több néven és több időben egyszerre (akár).

Az egyik nézőpont azt mondja, hogy ne menj, ne tiltakozz, ne tégy semmit. Légy teljes, s e teljesség majd táguló körökben megnyilvánul először közel, majd távol is. Nem számít hol vagy, lehetsz a sivatagban, a barlangban, vagy a tömegben is, mindegy. Támaszkodj a belső erődre, mely felülről táplálkozik és akkor nem kell tenned semmit. Légy az ürességben, csak figyelj.

A másik hang azt mondja, cselekedj. Eleget ültél már a barlangodban, a hegy tetején és szemlélted a világot. De ez a világ nem változik, csak újabb és újabb formákat erőltet magára. A lényeget, új magokat, új potenciálokat kell szétszórnod s meghonosítanod, ha nem akarod, hogy évezred múlva is ugyanezt találd itt lenn, ha még egyáltalán látni akarod, hogy hova fejlődik e teremtésdarab a jövőben.

Nincs jövő, mondja  harmadik. Minden egyszerre van jelen, s te váltogatod, hogy mikor és hol vagy. Hogy mit gondolsz, hogy ki, melyik inkarnáció, vagy általad teremtett létmód szemlél, érez, vagy cselekszik. Minden itt van egyszerre, a kérdés, hogy melyiket éled, az embert, a kíváncsit, a mindenáron cselekvőt, vagy az EMBERT, a jelenlétben töltődőt, a végtelent a végességből szemlélőt és a pillanatban cselekvő részedet, vagy szemedet a legnagyobbra emelve nem élsz senkit, mert átadod magad a TEREMTÉSNEK, hogy az legyél, aki valójában vagy.  .... (....)

Azt hiszem, hogy le kell jönnöm a hegyről, bár nagyon ismerős és kellemes ott tartózkodni, de a valódi ÉLET nélkülözi a nélkülözést, a hiányt és a hiány bőségét is. Mindent magamba olvasztani, a bármit átengedni, az akármivel együtt lenni és mégis, ennek ellenére, vagy éppen ezért és így ÉLNI ÖNMAGAMAT.

Mindent megengedni.

EZ VAN S BENNE ÉN VAGYOK. 

A káosz okai - avagy emberek vagyunk-e már?

"Az emberi létet nem a tény határozza meg, hanem az elhatározás. 

A tény külső körülmény, mint az időjárás, a koszt, a kényelem; az elhatározás belső. 

S az emberi sors nem a külső körülményeken, hanem a belső elhatározáson áll, vagy bukik, győz, vagy visszavonul. 

Aki elhatározta, hogy Én-jét beveti, az csak nyerhet. 

Győz, még akkor is, ha elesik. 

Nem verhetik le. 

Mert visszavonulásra nem kényszeríthetik." 

Hamvas Béla, mint mindig, most is megmondja a tutit ;)
Ámen.

Kitérő, avagy belső megosztottság

Nem tisztem, hogy igazat szolgáltassak, hiszen az igazság mint olyan, ebben a dimenzióban nem létezik. 

Mindenkinek igazsága vagyon, az igazság itt személyes, belső indíttatás, belső tűz. A helyesem cselekszem, a helyemen vagyok érzése.

Mégis, valami tegnap számomra megvilágosodott. 

A külvilágban "menekültáradat", szívszaggató fájdalmak és sorsok, küzdelem az életben maradásért kontra kristálypalotában ücsörgő unott politikusok, "majdénmegmondommilesz" diktátorkák éssatöbbi.

Ami odakint zajlik az a te harcod is.
Ha nem vagy fizikailag részese, akkor benned zajlik.
Vedd észre és figyelj.
Engedd meg, hogy felhozzon minden elnyomott félelemérzést ez a helyzet.

Kérdezz befelé:

Mi közöm nekem ehhez?

Hol az a rész bennem, ami a külső történéseket táplálja?

Van-e bennem szétosztottság, amit most kívülről kell látnom?

Mi az a belső, vagy külső szándék, ami miatt e "barbár" erő ostromolja nyugodt életemet?

Mit akarok menekülésemmel állandóan elkerülni vagy bebizonyítani?

Miért nem tudok szembenézni a mássággal tudatosan?

Nem helyeztem-e magam felsőbbségem tudatában biztonságos kristálypalotába?

Tudatosságom kibírja-e fizikai pusztulásom lehetőségét?

És a vagyonom, házam, kedven autóm, gyűjteményeim, könyveim, saját írásaim, tökéletesnek hitt énem pusztulását?

Van-e még valami - bármi - amihez annyira ragaszkodom - az életemen kívül - hogy nem adnám oda semmiért?

----

Senki sem mondhatja meg, hogy mit tegyél, figyelj befelé és maradj a középpontodban.
Onnan érkezik a válasz.

---

Kitérő: vedd észre, hogy a képek, amiket látsz a médiában, kiragadott pillanatok. Mindig kérdezd meg magadtól: vajon ki és milyen céllal rakta ezt elém?

És, érezz bele a képbe, könyörgöm. A képeken érző emberek vannak! Olyanok mint te, pontosan olyanok. Az a síró szem valódi. Az a fájdalomtól eltorzult arc valódi. Ne hagyd magad megvezetni és engedni, hogy bevonjanak a pro- és kontra szövegelés csapdájába. Mert ez politika, csak politika, semmi több. Érző szív és valódi figyelő tekintet sokkal többet segít ebben a helyzetben, ahogy egy falat kenyér, egy tiszta ágy, vagy egy tál meleg leves.

Vedd észre, hogy egyre inkább az emberséged az, ami próbákat kap. Mit mondasz, mit gondolsz és legfőképpen mit teszel ebben a helyzetben? Nyugodtan üldögélsz a fotelodban és nézegeted a képeket, kielégítve keselyű típusú kíváncsiságodat megmondva a tutit, vagy valóban képes vagy tudatosságodat használva cselekedni, tenned, amit kell, ami számodra helyes. 

Szabad vagy pillangó!

2014. február 20. 

Ez most a múlt elengedése ... naplórészlet. 

Vannak emberek, akiket nem értek, de nem baj, így van ez jól. :)

MINDEN RENDBEN VAN, A LEGNAGYOBB RENDBEN.

"Legszívesebben felhívnálak, de nem teszem. Tudom, hogy ez lenne az egyetlen biztos megoldás. Mégis. Az átalakulásom nehézségeivel terhelni egy másik emberi lényt, nem lenne fair. 

Összedőlt egy világ bennem. Tudom, hogy ezt más nem látja, talán csak érzi. Végső menedékem dőlt össze, a szépen felállított kis álomvilág, a barlang előtti még fedett kis hely. A párhuzamosság lehetősége. Eddig működött, párhuzamosan élni két-három életet. Most azt érzem, hogy egy fókuszba került mind és nekem nincs más dolgom, de jó és de nehéz, mint összehangolni. Mert ami az egyikben hazugság, a többit is beszennyezi és ami a másikban eddig fény volt, elhalványul.

Nem lehet tovább tartani a két irányt, nem bírom.
Úgy érzem szétszakadok, szétfeszít, keresztre feszít a valóság.
Valamelyiket el kell engedjem, ha életben akarok maradni.
ÉLETBEN akarok. 

Konkrétnak lenni, istenem, de nehéz. 

Pedig ez jön most. Megtanulni újra nem rébuszokban, hanem a valóságról beszélni, megfogalmazni kérdéseidre a választ, amiket olyan jól feltettél nekem. Én meg csak ültem és néztem ki a fejemből és kerestem bent, a semmiben a válaszokat.

Hogy milyen életet, milyen mindennapokat akarok?

És hogy berobbant az egyetlen egyszerű logikus válasz az összes kínomra és gondomra, még mindig nem tudom, hogy akarom-e ezt egyáltalán ... hogy akarok-e élni így, ezekkel a feltételekkel, ezekkel a nehézségekkel, a múltammal és a jelenbéli őrült, tőlem idegen világomban.

És amikor erre ráláttam, a nap is kisütött. Isteni jel volt. Ez volt a válasz. Hogy azért nem tudok róla beszélni, mert még mindig nem tudom. Nem tudom, hogy mit akarok. Még mindig nem vagyok teljesen legyökerezve. 

Akarok-e élni anélkül a férfi nélkül, akit pedig nekem rendelt az ég. Csak elvétettük, eltévesztettük az ugrást, elsodródtunk. Én bealudtam és mire felébredtem, annyira messze jár tőlem, hogy talán sohasem érem utol.

...

Akarok-e?

Mit is?

Nemcsak vegetálni, de ÉLNI, csupa nagy betűvel. MEGSZABADULNI. 

Megtanulni újra beszélni, őszintén, szemtől szembe, félelem nélkül, bármi lesz is azután.

Lerakni a múltat, a múlt nyűgjeit, csak a jelenben gyökerezve mindig kimondani, amit ki kell, ami helyre tesz, ami éltet és amitől VAGYOK, AKI VAGYOK.

Hogy is mondta a belső hang, "MESTERKÉNT létezni, beszélni, járni, lélegezni ... MESTER VAGY a "tanítványok" világában,  úgy nézz rá, mint alvóra, aki nem önmaga, s menni fog."

Mindig helyre rakni, nem engedni ... megtanulni kommunikálni ... milyen jó, hogy egy kommunikációs cégnél dolgozom. 

Istenem, milyen jó, hogy van humorod. :)

2014. február 20."

Minden energia - visszatérés

Minden azon múlik, hogy mennyi energiát - fényt - vagy képes megmozgatni magadban, átmozgatni magadon.

Semmi sem olyan fontos mint ez.

Sok-sok tényező lassíthatja ezt a folyamatot.

A hitrendszereid, a gondolataid, és leginkább az, hogy megengeded, hogy a külvilág gondolatai benned ide-oda áramoljanak anélkül, hogy figyelnél.

Hogy nem tudod megkülönböztetni, hogy mi érkezik belülről és mi kívülről.

Hogy mi tartozik hozzád, és mi az, amit mások adtak rád, gondoltatnak veled.

Az érzelmeid, a sérelmeid, a múlton való rágódásaid, ezek mind hátráltatnak.

Kimozdítanak abból az egységből, ami pedig születési jogod.

Semmi sem fontosabb a megtisztulásnál.

Nincs olyan gondolattal átitatott érzés, vagy érzéssel átitatott gondolat, ami ezt megelőzhetné, ami ennél fontosabb lenne.

A nemzeti hovatartozásod sem fontosabb ennél, nem fontosabb annál, hogy mindent, mindenkit, bárkit el tudj fogadni annak, ami, ítéletalkotás, jobbítási szándék és bármilyen - jó vagy rossz - vélemény nélkül.

Minden, ami van, megelőzi azt, ami még nincs.

Ez az alap, ennek az elfogadása, ha úgy tetszik, elfogulatlan leltár készítése az alap.

Az építkezés csak innen indulhat, és az üzemanyag Te magad vagy. 

Az építőanyag és a mester, a mozgató is. 

Mit gondolsz, milyen világot építesz, ha a mostaniban csak egyetlen apró pöttyöt nem tudsz elfogadni annak, ami? Ha kritizálsz, mégha csak keveset is, de vajon mi nőne ki a kritikából, vagy bármely negatív véleményből, gondolatból, ha megkapnád valódi teremtőerődet?

Nézz körül. 

Aki megérett rá, megkapja az erőt, de jaj annak, aki visszaél vele.

Mert minden visszacsapódik és nincs kivétel.

Jól jegyezd meg, elfogadás, tisztaság, erő.

Az elvek, a szolgálat, a cél megjön mindezek után. Magától.

A mágnesesség, a fényed ereje behozza majd.

Addig tisztulás, erősítés és összpontosítás.

Ez van.

Szent éj üzen

Sokszor járattam magam körbe és körbe és körbe  ... ugyanazon madzag mentén ...  ami eleinte mézesmadzag volt, bizony ám!

A mézesmadzag kellett ... hogy egyáltalán elinduljak.
Ahogy neked is kell, ne is áltasd magad, különben az egó még véletlenül sem indul el más irányba, mint a puszta anyag, az ismerős, az unalomig ismert rutin.

A világegyetem hihetetlenül nagy tréfája ez az egész ... csak ülök és mosolygok, hogy minden, de minden mintha összeesküvésben volna.

Szent összeesküvésben ... hogy hazataláljak/hazataláljunk, hogy magamra találjak, hogy megértsem végre azt, ami annyira egyszerű. Nagyon egyszerű.

Szerelemben vagyok magammal ... és ezt leírni egyszerű, de érteni, élni és nem megijedni az érkező energiáktól ... belevetni magad "lesz, ami lesz, nem bánom" alapon, na, ahhoz kellett nem kevés idő, bátorság és segítség. A "nagyobbaktól", a "beérkezettektől" ... ami persze szintén illúzió, mert senki sem nagyobb és nem lehet beérkezni ... csak előtted és mögötted járni.

Annyira szeretlek benneteket és köszönöm, mindent köszönök!
Megérte, megérte!

Hidd el, megéri a fájdalom, az elhagyatottság, a magány érzése.
Megéri az önmarcangolás, a tévutak utólagos felfedezése, a mások bántása, a düh.
Megéri a börtön, az összes kicsinyes emberi tulajdonság és a félelem is.
Megérte a teljes mókuskerék felfedezése, az összes felesleges körrel együtt.
Megérte, de nem hétköznapi értelemben ...

Hogy megérte, az annyit tesz, hogy semmi másra nem cserélném el soha ezt a tapasztalatot, az utat ...

Mindent köszönök, jól vagyok.

Érzem és tudom, hogy mindenki kikeveredik egyszer magából, hogy ÖNMAGA lehessen.

Éljen, éljetek, éljünk ... békében.

:)))

A szerelem generációja ... mi vagyunk ... just feel the love generation ... yeah

"From Jamaica to the world,

this is just love,

this is just love,

Yeah!" 

Why must our children play in the streets,

broken hearts and faded dreams,

listen up to everyone that you meet,

don't you worry, it could be so sweet,

Just look to the rainbow, you will see

sun will shine till eternity, 

I've done for much love in my heart,

No-one can tear it apart,

Yeah,

Feel the love generation,

Yeah, yeah, yeah, yeah,

Feel the love generation,

C'mon c'mon c'mon c'mon yeah,

Feel the love generation,

Yeah, yeah, yeah, yeah

Feel the love generation,

Ooohhh yeah-yeah,

Don't worry about a thing,

it's gonna be alright,

Don't worry about a thing,

it's gonna be alright,

Don't worry about a thing,

it's gonna be alright,

Gonna be, gonna, gonna, gonna be alright,

Mindennapi egyensúlyozás

Felkelni és felébredni.
Nap-mint-nap.

Nem könnyű, az álom és nem-álom határán azért még mindig jobb lenni.
Érezni önmagam kiterjedt részeit, engedni az energiák áramlását.

Ami napközben is ugyanúgy itt van, csak a tevékenység, a gondolkodás, a feladatok nem mindig engedik érezni.

Annyira vicces, hogy a test, amit azért hoztam létre, hogy benne biztonsággal és egy újabb dimenzió mentén szabadabban érzékelni tudjak, szeretné magát tőlem függetleníteni és átvenni az irányítást. Az elme pedig benne azt képzeli, hogy ő mindent jobban tud.

Vicces.
Folyamatos egyensúlyozás.

Egy erős és kitartó, önmagában tökéletes lovon ülni és megtanulni finoman irányítani. Szeretettel, elismerve az erényeit, de azért a gyeplőt kézben tartani, előre tekinteni és nem feledni az utat, amin elindultunk. 
Így, együtt.

Az a félelem is elmúlt, hogy mi lesz, ha újra az elmében tartózkodom naponta hosszabb ideig.

Minden nap bizonyítást nyer, hogy amit egyszer megláttál, megéreztél, amiben VAGY, azt nem lehet többé elveszíteni.

Rakódhat rád sok minden, de ezeket már nem kell magadon hordoznod, lerázod mint puli a vizet.
Csak meg kell tenni ezt a mozdulatot is, tudatosan.
Tudatosan és rendszeresen.

És most, hogy néha azért elkapnak érzelmek, esetleg düh érzése is, tudni, hogy ezt is én csinálom és hogy igenis mindez uralható.


Hogy minden, ami történik értem van és én csinálom.

Már felültem a lóra, és tanulok lovagolni.
Még néha elporoszkálunk, mert a ló füvet érzékel a távolban, vagy forrásvizet keres.
De már nem sokszor és nem sokáig.

Hamarosan csatlakozom a többi lovashoz.
Együtt lovagolni mégiscsak kellemesebb.

Alkotni muszáj

Képzeljük el mondjuk Mozartot, amint megvilágosodik, mielőtt egy hangot is leírna műveiből. Inkább lótuszülésbe ereszkedik és mosolyog.

Vagy Einsteint. Minek ez a matek, meg a fizika? Az csak az anyagról szól nem? Inkább meditálok, mondja.

Mennyivel szegényebbek lennénk most.

Vannak az egyéni csomagocskáknak olyan elemei, melyek megelőzik a végső búcsút. Melyek megállítani látszanak az úton, de mégsem.

Ezek letöltések, a szellem csomagjai, amiket ha akarod, ha nem, át kell adnod. Figyelmeztetve leszel rá, ahányszor csak kell. Nem tudod elfelejteni, nem tudod nem megtenni.
Mert Te magad raktad magadnak ide őket.

Persze csak egy bizonyos nézőponti stabilitás után érdemes belekezdeni.
Amikor már nem ragadsz bele önnön okosságod dicsőítésébe, és nem hiszed el, hogy ezt Te találtad ki.
Amikor látod, hogy mindez azért lehetséges, mert átadtad magad annak, ami rajtad keresztül érkezni akar.

Emlékezel arra, aki vagy, akik vagyunk, és egy újabb kis forrást fakasztva, vagy esővizet gyűjtve belevezetsz egy újabb patakot az emberi tapasztalatok és tudás hömpölygő óceánjába.
Kifejezed azt, aki vagy.

Nem akarod megváltoztatni a világot, de meg akarod mutatni a sajátodat.
Kiterjesztesz és nyomot hagysz.
Minél mélyebbre sikerül mindezt bevezetni az emberi társadalom szövetébe, annál jobb.
Minél mélyebbre merülsz, annál nehezebb a feladat, de annál izgalmasabb is.

A valódi mestert már semmi sem változtatja meg, mégis mindig változik.



Érezhetően még van dolgom.

Néhány mozdulat és tevékenység, ami a hátralévő "időt" is legalább kellemessé teszi.

Körvonalazódni látszik a közeg.

Szántani kell, valakinek szántani is kell, hogy a magok a fellazított talajba kerülhessenek.
Van aki vet, van aki öntöz, van aki gyomlál, az én dolgom a "mélyszántás".

Már minden elő van készítve.
:)

Még egyszer a sárkányról ...

Ki is, vagy mi is ez a sárkány, akitől úgy féltem idáig és akinek "kihűlt teteme" mellett álldogálok?
Eddig nem mertem mindezt elhinni, hogy igen, pedig de!!
Igen, legyőztem.
Eltartott egy ideig, mert próbálkozott ám kitartóan, serényen.
Védte önmagát ellenem, aki hozzá képest megfoghatatlanul vagyok óriási és egyszerre nagyon apró.
Láthatatlan vagyok számára, és ez az egészben a legfélelmetesebb, hogy olyasvalakivel hadakozik az én testemet használva, aki számára gyakorlatilag nincs ... újabb paradoxon, de ez már ilyen ... innentől csak ezek vannak.

Ez a sárkány, most értettem meg igazán, az emberi elme.
Az a testemben önmagát mindenhatónak gondoló és érző szervem, aki pedig nem én vagyok.
Csak egy részem ő, "egy hardver, aki szoftvernek gondolja önmagát", pedig nem az.
Bármennyire is szeretné azt gondolni, hogy tőle több nincsen semmi, téved.
Mert van.
ÉN VAGYOK.

Összefogva az egóval, aki az én esetemben a szenvedő/mártír és ájtatos jelmezt vette ebben a létidőben magára, mindent megpróbált, hogy visszafordítson.
Saját élményeimet játszotta ki ellenem a végén.
Összefogott olyan játékosokkal/aspektusokkal itt a vége felé, akik mindenáron bele akartak ragasztani még néhány körbe, még néhány szenvedő pózba, a hiány bizonyos elemeibe.

De túljutottam rajtuk, már nem találnak rajtam fogást.
És innentől tényleg MINDENT SZABAD.
Mert csak az elme gondolja azt, hogy valami számomra rossz, vagy jó.
Hogy bizonyos szabályokat be kéne tartanom.
Hogy félt engem. Ezt is eljátszotta, hogy óvni próbál.

Mitől? Önmagamtól, valamely tapasztalat megélésétől?

Már nem kell, hogy óvjon.
Felnőttem.
Ilyen formán már nincs rá szükségem.
Életben maradok, de ha nem, az is rendben van.
A halál maga a legnagyobb illúzió, rögtön az élet után.

Legyőztem, ami nem a megsemmisítését jelenti, hanem a megszelidítését.
Mostantól tudja, hogy hol a helye.
Békejobbot nyújtottunk egymásnak.
Ahol az ő tudása kell, teszi a dolgát.
De nem avatkozik bele a NAGYOBBAK dolgába.

Ennyi.
Éljen, halleluja!
És akkor most már tényleg jöhet a MINDEN.

Az anyagról

Fordulópont lenne?
Megértés.

Az anyag, amiből annyira kikívánkoztam, most újra értelmet nyert.
Kezdettől fogva erre vezettek, vezettettem.

Nincs hova menni, ami VAN, AZ A LEGTÖKÉLETESEBB.

Hogyan is mondta Hamvas Béla?  "... a tejóceán köpülése".

Kivel?
MINDEGY. :)

Hogyan?
Nem fontos.
A Pillanat Műve lesz.

Miért?
Mert ezért jöttünk és ezért maradunk.
Egymás szemébe nézve "haladva a téridőben" kibontani a szellemet a formából a formában.

Annyira vicces, hogy ez is itt volt eddig is, meg minden más is itt van,
csak észre kell venni.

:))))

Élek és élvezem!

"MINDEN JÓL VAN A TEREMTÉS EGÉSZÉBEN"

És azzal sincs semmi baj, ha önmagamat ismétlem,
hiszen MINTA VAGYOK,
rész-minta,
minta-rész ... és ez így jó .... Hipp-hipp-hurráááá!!!

Alkímia 2. - Feloldódás

Beleolvadni, feloldódni.

Nem kérdezni.
Engedni.

Érezni.

Töltődni.

Szétszórni és szétszóródni.

Odaadni.
Átadni.

Nem várni.
Nem köszönni.

Csak lenni.
Lenni.
.

Átengedni.

Átlényegülni.

Közeggé válni.

Érezni.

Engedni.

Átlényegülni.
Egyben lenni.

Kitágulni.
Beolvadni.
Beleolvasztani.
Kiválasztani.
Átminősíteni.
Kikristályosítani.
Belenőni.
Elengedni.

Nem köszönni.

Tudni.

Érezni.

Változni.

Nőni.
.

Alkímia 1. - A kezdőpont

Egyre többször "értem" is, ami történik ...

Először élem, aztán értem ... mókás.
Mégis így van jól.

Vezetve vagyok, de már egyre többször érzékelem a miérteket és a hogyanokat.


Feljebb léptünk, vagy inkább - új rendszerhatárok vannak ...
... köszönet mindenkinek, aki ebben részt vett.

Régi egyezség, szövetség VAN. CSALÁD.
Megtapasztalni az utat az anyagban ...
A TELJESSÉG ÚTJÁT.
Történik.

Alkímia.
VAN.

A hiány, amivel az anyagba léptem, hívta elő, hozta létre a találkozást.
A hiány, melynek teremtő ereje van.
Emlékeimet becsomagolva őriztem, míg a SZERELEM felébresztett.

A SZERELEM már ÉL.
Megélt tapasztalatként is jelen van.
Közösen hoztuk "le", hogy JELEN LEGYEN.

Látom magam, a mintázatot ...
és érzem a nagyobb egészet, melynek része vagyok.
Rész az egészben, rész a részben.

VÉGTELEN HÁLA ÉS SZERELEM.

12 ... 13

Elmúlt életek - 1.

Vajon hány életet kell még meglátnom?
És miért is tiltakozom ellene?

Talán, mert fájdalmat okozott.
A régmúlt fájdalmát hozta elő.

Eltoltam magamtól, átadtam NEKED.

Most újra itt van.

Már nem fáj.
Talán tényleg meggyógyult? Meggyógyítottad?

"Ezért vált le, de nem tud nélküled létezni, fogadd vissza."

Engedem, ami történik.
A szívemben vagy, a szívemben vagytok.

A SZÍV mindig bölcs(ebb).
És a test emlékezik.

Sejtjeimben létezel, együtt táncolunk.

Képességek előhívása és a szabadság

Érdekes tapasztalatom volt pénteken. Elmentem egy előadásra kíváncsiságból .... 
A látásról volt szó, hogy hogyan tanuljunk meg látni a harmadik szemünkkel. Maga a téma tetszett volna, a tények és a kutatási eredmények is ... csak a körítés volt számomra ijesztő és elgondolkodtató.

Mérlegre került  bennem valami, megláttam valamit ezáltal, ami ott elhangzott és .... megnyugodtam.

Eddig sem hiányzott semmi, de most már tudom, hogy miért nem és hogy maga a "fejlődés", a képességek előhívása miért így történik nálam és miért nem másképpen.

Nem szoktam akarni, hogy valamilyen képességem meglegyen, vagy hogy többet érzékeljek a világból, mint mások. Ez valahogy bennem van, hogy "minden meg fog jelenni bennem a maga idejében. Nem kell akarni semmit, csak engedni kell." Éppen ezért beavatásokra, meg különböző "nyitogatásokra" sem szoktam elmenni és én sem adnék másnak.

Ha valami történik a jelenlétben, akkor az jó. De erővel, erőszakkal sohasem érintenék, ébresztenék egyetlen létezőt sem, ez valahogy így van bennem elrendezve. 

(A "tisztán érzékelés képessége" is a jelenlét terében érkezett el hozzám és abban fejlődik. Mert hát maga az érzékelés is jelenlét. Jelenlét egy tágabb dimenzióban, vagy auratérben, vagy érzékelési mezőben ... mindegy hogyan hívjuk.)

Szóval volt itt valaki, aki lát és érzékel, de magát az érzékelést úgy próbálja "eladni" a többieknek, hogy majd milyen jó is lesz, ha látod, hogy a főnököd, a kedvesed, a szomszédod, meg a "nemtudomki" éppen milyen állapotban van és tudsz majd neki "segíteni". Vagy "ki tudsz küldeni olyan erőket, figyelmeztető jelzéseket mások felé, hogy neked valami előbb, könnyebben, vagy egyszerűbben működjön, meglegyen". 

Ezen elgondolkodtam.

Ha valaki egy ilyen képességet úgy ad át másoknak, hogy csak az előnyeit hangoztatja, és nem szól arról, hogy ettől kezdve mekkora felelősséget veszel magadra, ha nem mondja el, hogy innentől nem élhetsz ezzel a tudásoddal vissza, sőt, kutya kötelességed lesz minden egyes ítélő gondolatodat ott helyben hatástalanítani, különben súlyos terheket raksz magadra és a másikra, ha ezt nem mondja el, akkor téged belehúz egy óriási csőbe és veled együtt magát is.

Óriási a felelőssége annak, aki lát, aki érzékel. Minél többet, annál inkább.

Ahogy megyünk előre a képességek megszerzése, felébresztése terén sokkal nagyobb lesz a felelősség, mint az előny. Látsz és érzékelsz dolgokat a másikban, de nem szólhatsz. Nem veheted el tőle önmaga felfedezésének kalandját. Nem élhetsz vissza tudásoddal és nem avatkozhatsz be más szabadságába.

Csak magadról beszélhetsz, saját tapasztalataidat adhatod át.

Beengedhetsz bárkit lelki-szellemi teredbe, de ott is, akkor is csak ő maga szabályozza/szabályozhatja belső vezetője bölcsessége révén, hogy mit vesz át tőled és belőled és mit nem.

Ez a szabadság.
És ez mindenkinek jár.
Születési jogod.
Ne hagyd, hogy bárki elvegye!

A megértés szikrái - Létezés 2.

Megértettem valamit.

Eddig csak éreztem, benne voltam, de most már valahogy belülről szól bennem az, ami van.

Elmúltak a félelmek.

Tudom, hogy nem függök senkitől és semmitől.

Hogy ez a fizikai világ itt körülöttem csak díszlet. Valóban az.


És ez most nem egy mantra, vagy vágy, ismételgetése annak, amit szeretnék.
Érzem. Minden sejtemben érzem, hogy így van.

A fizikain túli világban gyökerezem. A másik lábam már ott van. És érzem, ahogy a lendület lassan, de biztosan átviszi a középpontomat is. Belenövök abba a középpontba, ami hívott, megérintett és ölel a téren és időn túli végtelenben.

Mindegy, hogy itt "lenn" az időben mi történik. Nem változtat azon, aki vagyok.

Nem változtathat rajtam senki és semmi, mert önmagammal vagyok azonos. 

"EgyLÉNYegű vagyok, de számtalan formában létezem. 

Szabadságot adtam e formáknak és e formákon keresztül szemlélem és ismerem meg önmagam mélységeit."

A "formán túli világban" vagyok SZABAD.

SZABAD VAGYOK!!!

Pincér, pezsgőt!

Segítők és kapaszkodók

Néha egészen elérzékenyülök.
Hogy én raknám ide magamnak ezt a sok-sok segítő és tartó kezet? Megdöbbenek.
Hát akkor már tényleg isten vagyok ... de nem, nem hinném ...

Ő vigyázza lépteimet, lassan már a gondolataimat is. Az érzéseimben eddig is benne volt, de most, hogy az elme is újra aktív, mert hát a túlélés miatt aktivizálnom kellett, már a gondolataimat is figyeli. És ha rossz felé tévedek, máris ideteszi nekem azt, ami újra jó irányba állít.

" ... A valóságos nő pótlására, mint mondják, a férfi lelkében kifejlődött az igazi. Animának hívják a férfi női lelkét, azt a nőt, akit magában hord, talán mint megszámlálhatatlan előbbi életek során kialakult lényt, mint mondom, nem a valóságosat, hanem az igazit. ... Lehet, hogy az Anima a valóságos nővel szemben fejlődött ki, hogy a férfit a tökéletes összeomlástól megmentse és az igazi nőről való képet benne életben és épségben tartsa. ..." (Hamvas Béla: Babérligetkönyv)

Pontosan. 
Így kaptam én is egy igazi férfit, hogy engem a teljes összeomlástól, a megsemmisüléstől megmentsen. 
Ez a folyamat. Ez alkímia. 

Minden eddigi kapcsolatom, tapasztalatom, szerelmem benne van e férfiban. Ő ölel. Ahogyan ölelkezünk és eggyé-válva létezünk, ezen ölelékezés révén tisztulok, fényesedek, a "zárójelek" eltűnnek és Ő ott áll előttem, akiből mindez fakad, és oly természetesen, magától értetődően teremti e bennünk élő világokat, hogy nincs rá szavam. Csak a csodálat és a szeretet van. 

Sok-sok réteg és lepel hullt már alá és került elő a tágabb valóság az Ő segítségével. És ezek a valóságok nem voltak mindig szépek, sőt. De valódiak voltak, már amennyire egy földi testben élő lélek képes valaminek a valódiságát egyáltalán érzékelni. De ami e közös utazás során megfogant bennem és megszületett belőlem, az a végtelen hit. 

Hit önmagunkban, BENNÜNK.

A hit és annak a TUDÁSA, HOGY EZEN UTAZÁS VÉGÉN MINDÖRÖKRE EGYEK LESZÜNK nemcsak e testben, de lélekben és SZELLEMBEN is újra. 

A képek, melyekben mindez megmutatkozott, egy szeptemberi hajnalon voltak a legerősebbek, amikor vissza lettem röpítve utolsó találkozásunkhoz. Már haldoklott, már várta, hogy vége legyen. Ott voltam, abban a pillanatban, ahogyan rám nézett, felismert és egymás lényét megcsodálva, összefonódva, a végtelen szeretet áramában szállt át a "túlvilágra", hozzám. 

Ami ott elhangzott, az a legszentebb titok, melyhez nincsenek szavak. Titok, mely szívünkben rezeg, él és egymás karjaiba vezet. Nincs más út "felfelé", csak ez. 

A SZERELEM GYERMEKEI VAGYUNK.