A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emlékezés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: emlékezés. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. november 26., vasárnap

Ember-s-ég

Nehéz leírni, de megteszem. Bármikor vissza lehet aludni. Bármikor.

Milyen okból és miért tenne valaki ilyet? Erre is sokféle válasz van.

Talán amikor eltemet a múlt sötét árnya és a jelen kilátástalansága ...

Láttam ilyet. ÉREZTEM ILYET.

De mint minden, ez is ideiglenes. Semmi sem örök, csak ami AZ.

A látszat, a kétség, a reménytelenség mind-mind egy-egy maszk a múltból, ami most visszatért, hogy elrettentsen, vagy beolvadjon.

Tettem valamit, választottam valamit. Azt, hogy mindent, minden részemet visszahívom, hogy ne legyen belőlem senki száműzött.

És most ezt nyögöm, tudom, hogy ez is mind én vagyok.

És hogy volt már hasonló visszahívás, de akkor itt volt mellettem ő, aki vezényelte és vigyázta lépteimet.

Most egyedül kell ezen végigmennem, akkor leszek csak valódi és egész. Ha a belső karmestert tudom újra a saját belső zenekarom elé állítani és ők észreveszik és hallgatnak rá és elkezdenek harmóniában létezni újra.

Egyelőre még csak a káosz van, sok-sok hangszer szól, főleg szomorúan, mert egy fontos részemet még mindig nem integráltam. És nem is taszíthatom el, amíg át nem érzem a fájdalmát. És bár tudom, hogy ez a fájdalom nagyon régről és messziről érkezett, de minden egyes létidőben rakódott rá újabb és újabb réteg, ami összeállt egy "nem hiszek az emberiségben", "nem hiszek az emberben", "nem hiszek a barátságban" szólamban. És ez borzasztó. Nekem is borzasztó ezt hallani, de ki kell mondanom, mert ez a gondolat és érzés abból a tehetetlenségből ered, amit az általam valaha átélt áldozatok fájdalma és magára hagyatottsága üzen. A tehetetlenség, a szégyen és az űr érzése. A zuhanás egyre mélyebbre, és a "tudás", hogy nincs megoldás és nincs megváltás.

Ez a részem mutatta meg nekem azt is, hogy ebből két út lehetséges. A totális érzéketlenség megoldása, amikor nem érdekel semmi, nincs fájdalom és szenvedés, de öröm sincs. Sem nevetés. És másnak sem a környezetemben, mert akkor megfagy a levegő. Vagy a teljes összeomlás, a totális szégyen és a rettegés szentháromsága. Hogy ez már mindig így marad, hogy bárki bármikor bánthat és összetörhet és nincs segítség, nincs erő, ami ebből kiszedhetne. Hogy is mondta Ő a kereszten? "Miért hagytál el engemet?" És nem, nem akarom hozzá hasonlítani magamat - de ez is egy minta. Hogy a legnagyobb testi-lelki szenvedésben elhagy az isten is, a belső istenünk is, mert nem fér hozzánk, annyira összeszűkül minden csatorna, amin bejöhetne. Hogy a testi-érzelmi stressz kiöli belőlünk a lelket is és onnantól dupla szégyen, fájdalom és önbeteljesítő jóslatunk végzete vár ránk: "bennünket senki sem tud szeretni".

Pedig ez nem igaz.

És itt, ebben a helyzetben nem segít a spiri tanácsok sokasága - "engedd el", "nézd más nézőpontból", "már elmúlt". Nem, ebben csak az együttérzés segít, az együttlét ezzel az aspektussal, hogy tudja, ő is létezik és igen, jogos a fájdalma, a haragja és a léte és nem kell elbújdosnia azért, mert mi emberek nem tudunk szembenézni azzal, amit tettünk másokkal, saját magunkkal, a szeretteinkkel, vagy az ellenségeinkkel.

Amíg ezt az emberiség nem lépi meg, hogy mindenki egyenként belátja, hogy az erőszak, mások bántása és megsemmisítése fizikailag, érzelmileg, vagy csak szóban - nem vezet sehová.

Mert ahol erőszak van, ott áldozatok. Ahol áldozazok, ott tettesek. És egyszer áldozat vagy, egyszer tettes. És viszont. Aztán már egyszerre vagy tettes és áldozat is. 

TUDOM HOGY EGYSZERRE VAGYOK MINDKETTŐ ÉS HOGY NEM LEHET EZT A KÉT OLDALÁT A BÁNTÁSNAK KETTÉVÁLASZTANI, MERT EGYEK. Ahol áldozat vagyok, ott tettes is, mert ha mást nem, de magamat bántani fogom, vagy a környezetemet, vagy a szeretteimet, de valahogy tova fogom ezt görgetni, mert másképpen nem tudom túlélni.

És jön a fogat fogért meg a többi baromság és ennek soha nem lesz vége. Soha. Kivéve, ha mindenki belül és kívül is azt mondja, hogy ELÉG.

NEM LESZEK ÁLDOZAT ÉS NEM LESZEK AGRESSZOR. BÉKEHOZÓ LESZEK ÉS NEM ENGEDEM HOGY MÁSOK ÁRTATLANOKAT BÁNTSANAK BÁRHOL ÉS BÁRMIKOR.

Kimondani sem könnyű, de cselekedni még nehezebb. Nehéz bekopogni a szomszédba, amikor ölik egymást a felek, de muszáj lenne. Nehéz rászólni egy szülőre, aki éppen szóban bántalmazza a gyermekét a füled hallatára, de muszáj lenne. És nehéz beleavakozni fiatalok játszmájába, amint éppen porig alázzák egy társukat a nyilvánosság erejét is használva, de muszáj lenne.

Mert ez még mindig csak a felszín. Hol van ettől az intézményesített erőszak?

- a tanár, aki terrorizálja a diákokat, 

- a főnök, akinek nem mernek visszaszólni a beosztottjai még okkal sem, 

- a pap/hittérítő, aki megátkozza, aki kilóg a nyájból,

- a politikus, aki valahogyan mindig jól jár és gazdagszik

- az orvos, akinél nem gyógyulnak a betegek, de a vagyona mégis nő

és még sorolhatnám.

Legyünk végre felnőttek!

Állítsuk meg ezt az évezredes - évmilliós szokásrendszert!

MONDJUNK NEMET AZ ERŐSZAKRA, DE ÚGY HOGY KÖZBEN ÁLDOZATOKKÁ SEM VÁLUNK.

MERT NEM MÁRTÍROK KELLENEK, HANEM ISTENEK.

EMBER-S-ÉG EGYÜTT.

És ez így van.




2022. november 26., szombat

Utóhatás

Hatalmas teher, hogy a megváltást nekünk kell befejezni.

A többiek csak a keresztet látják, a szenvedést.
Erre lettek programozva, ez lett az utóhatás.
S ez, ahogy legtöbbször, szinte mindig, téved.

Felnagyítani nem a szenvedést, hanem a menyegzőt kell.

A bort.

A közös vándorlást a tanítványokkal.

A sétákat.

A beszélgetést.

Az örömöt.

A közös meghitt együttlétet.

A békét.

x

Jöjjön, aminek jönnie kell!
Alászállás, felemelkedés, nevetés és mindennek a száműzése, ami a szenvedéshez kapcsolódik.

Legyen a kereszt új jel, új szimbólum.
Ne elválasszon, hanem összekössön.
Ne szomorúságot, hanem örömöt hozzon.
Lehessen újra ünnepelni az embert, a valódit.
Ami mindannyiunkban még szunnyad, de a kor hívó szavára lám, felébredt.

És ez így van.

2021. július 27., kedd

Szeretni jöttem


Szeretni jöttem, 

nem vérben ázni.


Szeretni jöttem, 

nem reklamálni.


Szeretni jöttem,

nem vitázni,

egyedül állni.


Szeretni jöttem

valakit, valahol ...

Szeretni jöttem.

Hová, mikor?


Szeretni jöttem?

Tettem-e? Adtam-e?


Szeretni jöttem.

Hozzád. Érted-e?


Szeretni jöttem,

szeretni! Értitek?


Ebben a világban

mondd ezt ki érti meg?


Érti valaki ezt a kínt, 

ezt a vágyat?


Szeretni jöttem, 

nem vágyódni,

utánad.

2021. április 15., csütörtök

Vígjáték vagy végjáték

Mit is írhatnék e katyvaszban azoknak, kik még mindig a külvilágban keresnek?

Belül keress.

Önmagadban.

Ez az egész felfordulás ezt a célt szolgálja.

Otthon maradni és egyre beljebb és beljebb szállni. Önmagadba.

Mert mit is keresel kívül? Tükörképet? Mely szép? Vagy csúnya?


Még meddig takarod el önmagad elől az igazságot, hogy belül tágasabb.

Hogy minden itt van és belül van.

Minden, ami fontos, ami igaz, itt van belül, legeslegbelül benned.

És nem másban.


Senki sem fogja neked megmutatni az utat oda, ahova vágysz.

Mert nincs út. Éppen ellenkezőleg. Elterelés van.

A lényegtől való elterelés most rendkívül zajos.

Kint ólálkodnak a hamisságok és a nevetségességek.


Mi tud téged megingatni magadban, mint te magad.

Hát mi történhet veled, amit nem tudsz, hogy valamikor történni fog?

A haláltól való félelmedben eldobod magadtól a teljes életet?


Nevetséges és sírnivaló ez az egész.

Színjáték, amit annyian elhisznek.


Pedig a nagy rém mögött ott áll az Isten.

És mosolyog.


Tudja, hogy a gyermek hamarosan felnő.

Révbe ér és megtanul valóban játszani.

Önmagát, és önmagával, hogy a teremtés tovább rezegjen,

felfedezetlen térbe nyomuljon

kitalálhatatlan végtelenekbe burkolózva 

áldja a mindent

hogy létezik, hogy létezett

és beleadta magát a semmibe.

2021. február 1., hétfő

Új idők új dalai

Ritkán írok bosszúságból, vagy dühből. Inkább nevetni szoktam a világon.

Mert nevetséges.

Tényleg az.


A mindent elborító adminisztráció, az ellenőrzés lila köde takarja a sötét titkokat.

Veszendőbe megy a világ egy szeglete, de a zsebek dagadnak.


Hová lett a tapasztalat által kimunkált egyszerű zsenialitás?

Hová lett a pillanatban születő megértés, beleérzés?

Hová lett a sponteanitás? A cselekvés mindent átható öröme?

Megfojtják-e a mindent ellenőrizni és uralni akaró erők?

Meg tudják-e fojtani?


Nem, nem hiszem, de uralni, taposni, szenvedtetni tudják.

Főleg azokat, akik pedig ebben, ezáltal lehetnének az ember(i)ség valódi megmentői.

És lesznek is, mert nincs más út.

Illetve csak a más út van.


VÁLTOZÁS, VÁLTOZÁS, VÁLTOZÁS.


Minden megváltozik és a világ a feje tetejére áll.

Tudd, hogy jó irányba haladnak a dolgok. 

A régi már nem működik, unalmas és rozsdás.

Csak új irányok és új szelek tudják a megfelelő kikötőbe vezetni a hajót.


De addig még ki kell tartani, mint a kőszikla, mely sasfészket oltalmaz.


A legmagasabbra csak a legmagasabb tud rátekinteni.


Vigyázó szemeivel ránk figyel.

Öröm hatja át és együttérzés.

Várakozás és a győzelem előszele.

Emelkedünk.

Emelünk.


A tér megnyílik és itt van Ő.

A hangszerkészítő.

Zenél benned és bennem.

Zenél mindig és mindenkor.

Fül nem hallja, szem nem látja.

Csak a szívek húrján zeng.


Végre betörhet új időknek új dalaival.



2020. április 13., hétfő

Krisztus és a szellemvilág - Rudolf Steiner - részlet

Tudom, hogy ez most hosszú, de aki érti, annak nagyon fontos info.

1. A külső negatív erők el lettek küldve, most 2020.4.4-ben. (Értsd: Arimán és Lucifer és csatlósaik)
2. A sárkány visszatér, mert minden egyes embernek magának kell beépítenie azt a saját világába, ahogyan arra krisztusi mestereink tanítottak bennünket a szellemvilágban. A minta itt van, megvan.
3. A Krisztus magok virágba borulnak ... és virágoznak mert ővék lesz a "mennyek országa", azaz a Föld (vagy valamelyik változata a sok párhuzamos világ közül)
4. Korszakváltás van, éppen most. Az én harmonizálása egyre többünkben jelen van s ez újabb fejlődési szakaszba emeli az emberiséget.



Rudolf Steiner a Krisztus és a szellemvilág (GA148) c. művében beszél a Golgotai Misztériumhoz elvezető korábbi három Krisztus tettről:


„Tudjuk, hogy a lemuriai kor elején a lelkek a planétákra húzódtak vissza. (…) Ezek az emberek, akik fokozatosan lejöttek a planétákról, hogy itt fizikai testet öltsenek, bizonyos veszélynek lettek volna kitéve érzékszerveik fejlődésével kapcsolatban. Nem szabad úgy képzelnünk, hogy ezek az emberi lelkek a planétákon való tartózkodásuk után egyszerűen csak lejönnek a Földre, emberi testet vesznek fel, és azután megy minden rendben tovább. Minthogy a luciferi és arimáni princípium uralkodott bennük, ezért az emberi testek nem tették lehetővé, hogy a lelkek úgy fejlődjenek bennük, ahogy kellett volna, és ahogy aztán valóban fejlődtek.(…) Ezt a következőképpen szeretném megmagyarázni: Amikor a lelkek beköltöztek az emberi testekbe, a szemükre például egy szín nem csak úgy hatott volna, hogy a szem úgy érzékelje, ahogy később ezt a színt látta, hanem az egyik szín úgy hatott volna a szemre, hogy elragadtatást, heves gyönyörérzést keltett volna benne. A szem formálisan izzott volna a gyönyörűségtől az egyik szín láttán, a másik szín viszont fájdalmasan érintette volna, intenzív antipátiát keltve benne. Így hát a luciferi és Arimáni hatás következtében olyanok voltak az emberi testek érzékszervei, hogy ezek a testek nem válhattak megfelelő szállássá a planétákról lejövő lelkek számára.(…) A világ nyugodt, bölcs szemlélése lehetetlen lett volna. Változásra volt szükség azokkal a kozmikus erőkkel kapcsolatban, amelyek a kozmikus környezetből áradtak a Földre és az emberi testek érzékszerveit alakították, építették. Valaminek történnie kellet a szellemi világban, hogy ezek az erők ne úgy érjék a Földet, hogy az érzékszervek pusztán a szimpátia és antipátia szerveivé váljanak, mert Lucifer és Arimán hatására ilyenné váltak volna. Ezért a következő történt:

Az a lény, akiről azt mondtuk, hogy nem választotta a planétákról a Földre vezető utat, hanem ott maradt, tehát az ősrégi időkben a szellemi világokban élt, és aztán a nátháni Jézus-gyermekben jelent meg, elhatározta - ha szabad ezt a kifejezést használni, természetesen minden kifejezést az emberi nyelvből kell vennünk és ezek nem fejezik ki pontosan azt, amit mondani akarunk – ez a lény tehát elhatározta akkor, amikor még a magasabb hierarchiák világában élt, hogy olyan fejlődésen megy keresztül, amely képessé teszi arra, hogy a szellemi világban áthassa egy időre magát Krisztus lényével. Nem emberrel van tehát dolgunk, hanem – ha szabad így mondanom – ember feletti lénnyel, aki a szellemi világban élt, és úgyszólván meghallotta az emberi érzékek jajkiáltását, amely segítségért kiáltott fel a szellemi világba, s amit erre a segélykérő jajkiáltásra érzett, arra késztette, hogy alkalmassá tegye magát Krisztus befogadására. Így a szellemi világban azt a lényt, aki később nátháni Jézus-gyermek lett, áthatotta Krisztus szelleme, és ő megváltoztatta azokat a kozmikus erőket, amelyek az emberi érzéseket a szimpátia és antipátia szerveiből az emberiség használható érzékszerveivé váltak. Az ember képessé vált arra, hogy bölcsességgel tekintsen érzéki észleletei minden árnyalatára. 
Egész másképpen érkeztek volna az emberhez az érzékeit felépítő kozmikus erők, ha ez az esemény a távoli múltban meg nem történt volna a szellemi világokban, még a lemuriai korban. Úgy történt ez, hogy az a lény, aki aztán a nátháni Jézus gyermekként jelent meg a Földön, akkor még – ha szabad ezt a kifejezést használnom – a Napon lakott és az előbb említett jajkiáltás hatására olyasmit élt át, ami lehetővé tette, hogy maga a Napszellem hassa át. Ezáltal a Nap hatása úgy mérséklődött, hogy az emberi érzékszervek, amelyek lényegében a naphatás eredményei, nem váltak pusztán a szimpátia és antipátia szerveivé. Ezzel, kedves barátaim, valóban jelentős kozmikus titkot érintettünk, ami sok mindent megmagyaráz abból, ami később történ. Most bizonyos fokig rendezetté, harmonikussá válhatott, bölcsen alakulhatott az emberi érzékek világa és a fejlődés egy darabig tovább folyhatott. A magasabb világokból így bizonyos értelemben elhárították az emberi érzékekről Lucifer és Arimán legrosszabb hatását.

Azután ismét jött egy olyan kor – ez már Atlantiszra esik – amikor kiderült, hogy az ember testisége ismét nem lehet a megfelelő fejlődés alkalmas eszköze. Most abban jött létre rendellenesség, ami egy ideig használható módon fejlődött, az emberek belső szerveiben és az azok alapjául szolgáló erőkben, az étertestben. Mert azok a kozmikus erők, amelyek a Föld környezetéből hatnak és feladatuk, hogy az ember belső szerveinek – légzőszervek, keringési szervek, stb. – működését rendben tartsák, ezek az erők a luciferi és Arimáni hatás következtében úgy fejlődtek, hogy az emberek belső szervei használhatatlanná váltak volna, egészen különösen alakultak volna.

Azok az erők, amelyek a belső szervekről gondoskodnak, nem egyenesen a Napról indulnak ki, hanem azokról az égitestekről, amelyeket a régebbi időkben a hét planétának neveztek. A planetáris erők a kozmoszból hatottak az emberre. Most szükségessé vált, hogy ezek az emberi belső szerveket szabályozó erők is mérséklődjenek. Ha a fejlődés úgy haladt volna tovább, ahogy ezek a kozmikus erők Lucifer és Arimán hatására intézni tudták, akkor az ember belső szervei vagy a mohóság, vagy pedig az undor szerveivé váltak volna. Az ember például nem tudott volna pusztán csak enni, mert az egyik étel olyan mohó vágyat keltett volna benne, hogy kénytelen lett volna rávetni magát, a másik pedig rettenetes undorral töltötte volna el. Ezek mind olyan jelenségek, amelyek mint karmikus titkok tárulnak fel a szellemi látó előtt, ha megpróbál a világ titkaiba behatolni.

Ismét történnie kellett valaminek a szellemi világokban, hogy ez az emberekre nézve pusztító hatás ne következzék be. És íme, ugyanaz a lény, aki később a nátháni Jézus-gyermekben jelent meg, és mint mondtuk, a korábbi időkben a Napon lakott és áthatotta magát Krisztussal, a nagy Nap-szellemmel, most planétáról-planétára vándorolt, mert mélységesen átjárta az az érzés, hogy az emberiség fejlődése így nem folytatódhat. S miközben egymás után megtestesült az egyes planétákon, az itt átéltek olyan erősen hatottak rá, hogy az atlantiszi fejlődés bizonyos időpontjában ismét áthatotta őt Krisztus szelleme. Ez megteremtette a lehetőséget arra, hogy az emberi belső szervekbe beleoltódjék az önmérséklet, mint korábban az érzékszervekbe a nyugodt bölcsesség. Így lélegzéskor nem kényszerülünk már arra, hogy az egyik helyen mohón habzsoljuk a levegőt, másutt pedig visszataszító módon undort keltsen bennük, az ember mértékletes szervekkel léphet a világba. Ez a Krisztus szellemével, a nagy Napszellemmel áthatott nátháni Jézus-gyermek tette volt.

Azután egy harmadik nehézség lépett fel az emberiség fejlődésének menetében. Egy harmadik rendellenességnek kellett volna bekövetkeznie, ha a lelkeknek folyamatosan olyan testeket kellett volna elfoglalniuk, amilyenek a Földön lehetségessé váltak. Azt mondhatjuk: erre az időre az emberek testisége lényegében rendbe jött. Krisztus két szellemi világbeli tettének eredményeképpen az emberi érzékszervek úgy működtek, hogy az ember testét a Földön megfelelően tudta használni. Belső szervei is úgy működtek, hogy testiségét megfelelően használhatta. Lelki szervei azonban még nem voltak elrendezve. Ezekben rendellenességek következtek volna be, ha semmi sem történik. Ezt főleg úgy értem, hogy a gondolkodás, érzés és akarat terén léptek volna fel rendellenességek, úgy, hogy az akarat állandóan zavarta volna a gondolkodást, az érzés az akaratot, és így tovább. Az emberek arra lettek volna ítélve, hogy állandóan kaotikus körülmények uralkodjanak lelki szerveik – gondolkodásuk, érzésük, akaratuk – használata közben. Dühöngőkké váltak volna túltengő akaratuk következtében vagy visszafogott érzésük miatt eltompultak lettek volna, esetleg olyan emberekké váltak volna, akiket túlburjánzó gondolkodásuk csak illanó gondolatokra tett volna képessé. Ez volt a harmadik nagy veszély, amelynek a földi emberiség ki volt téve. Ezt a három lelki erőt – a gondolkodást, érzést és akaratot – is a kozmoszból szabályozzák, a Föld környezetéből. Maga a Föld az „én” szabályozásának a színtere. De rendezni kellett a három lelkierő: a gondolkodás, érzés és akarat együttműködését, ez azonban nem az összes planétáról, hanem csak a Napról, Holdról és a Földről történik, úgy, hogy ha hatásuk harmonikus, akkor az ember is képessé válik a gondolkodás, érzés és akarat harmonizálására.

Ezekkel az erőkkel kapcsolatban is segítséget kellett nyújtani a szellemi világból. Most a későbbi nátháni Jézus lénye olyan kozmikus lelki formát öltött, hogy nem élt sem a Földön, sem a Holdon, sem a Napon, hanem a Föld körül keringve egyszerre volt kitéve a Nap, a Hold és a Föld hatásainak. A Föld hatásai alulról érkeztek hozzá, a Nap- és Holdhatások felülről érték. A szellemi látó tudat tulajdonképpen ugyanabban a szférában látja ezt a lényt fejlődésének virágkorában - ha szabad így kifejezni –, ahol a Hold kering a Föld körül. Tehát pontosan: nem felülről kapta a Hold-hatást, hanem ugyanonnan, ahol ő maga volt. A jajkiáltás ismét felhatott hozzá amiatt, amivé az emberi lélek gondolkodásának, érzésének és akaratának válnia kellett volna, és ő mélyen átélte bensőjében az emberi fejlődés tragikumát. Ezzel ismét magához vonzotta a magas Napszellemet, aki most harmadszor is leszállt rá és áthatotta szellemével. A Földön kívül, a kozmikus magasságokban tehát harmadszor is áthatotta a nátháni Jézust a magas Napszellem, akit Krisztusnak nevezünk.

Most kissé másképpen fogom leírni a harmadik lelki áthatás eredményét – így nevezném a történteket – mint a másik kettő esetében. A szellemi illetve égi fejlődés három egymást követő fokozata az Atlantisz utáni népek különböző világnézeteiben tükröződik. Hiszen mindez tovább hatott, megmaradtak annak a hatásai, hogy egykor a régi lemuriai korban a Krisztus lény lelkileg áthatotta a későbbi nátháni Jézus-gyermeket. A hatások mintegy a Nap hatásában maradtak meg. Zarathustra beavatása éppen abban állt, hogy ezeket a Nap hatását „impregnáló” hatásokat észlelte. Így keletkezett Zarathustra tanítása, kinyilatkoztatva az ősi korok történéseit mintegy lelkének vetületében.

Az Atlantisz utáni harmadik, egyiptomi-káldeai kultúrkorszak részben úgy keletkezett, hogy a lelkek még visszatükrözték, átélték bensőleg annak hatásait, hogy a Napszellem lelkileg áthatotta a későbbi nátháni Jézus-gyermeket, míg a bolygók körül vándorolt. Így jött létre a bolygók működéséről szóló tudomány, a káld asztrológia, amiről ma igen kevés fogalmuk van az embereknek. Az Atlantisz utáni harmadik kultúrkorszakban, tehát az egyiptomi-kádeai népeknél, kialakult a külsőleg, exotérikusan ismert csillag-kultusz. Azáltal keletkezett, hogy a planetáris hatások mérséklődésének utóhatása e későbbi korba küldte a sugarait.

Még az Atlantisz utáni negyedik kultúrkorszakban is észlelték Görögországban a planétaszellemek tükröződését. Ezek úgy jöttek létre, hogy a Krisztussal áthatott lény végig vándorolt a planétákon és az egyiken ez, a másikon az lett. A Jupiteren az lett, akit a görögök később Zeusznak hívtak, a Marson, akit később Árésznek, a Merkúron, akit Hermésznek neveztek. A görög planétaistenekben az tükröződik utóbb, amit Jézus Krisztus a luciferi és arimáni princípiumtól áthatott planetáris lényekből hozott létre a földön túli világokban. Ha a görög ember felnézett isteneire, Jézus Krisztus működésének vetületeit, tükörképeit látta az egyes bolygókon és még sok mindent, amiről már beszéltem.

A harmadik dolog annak tükröződése, vetülete volt, amit a Jézus-lény a Nappal, Holddal és Földdel kapcsolatban élt át még földöntúli lény mivoltában, régebbi időkben (Atlantisz későbbi korszakában). Ha jellemezni akarjuk, azt mondhatjuk: Krisztus angyalszerű lényben „öltött lelket”. Ha azt mondjuk Krisztusról, hogy a Názáreti Jézusban öltött testet, úgy e szellemi világban lejátszódó eseményről azt mondjuk: Krisztus lelket öltött egy angyalszerű lényben és ez rendezően hatott a gondolkodásra, az érzésre és az akaratra. Ez a fontos esemény nem oly régen következett be az emberiség fejlődésében. Rendbe hozta az emberiség lelki fejlődését. A két korábbi Krisztus esemény inkább az emberiség testiségére és életére vonatkozó alkatot rendezte a Földön. Minek kellett történnie a harmadik esemény kapcsán a szellemi világokban?

E harmadik eseményt megismerjük, ha a könnyebb megközelítés kedvéért, a görög mitológiában való tükröződését keressük. Mert ahogyan Zeusz, Árész, Hermész, Vénusz-Aphrodité, Kronosz stb. a planetáris szellemek vetületei, úgy a harmadik kozmikus Krisztus-esemény is tükröződött a görögön kívül különböző más népek mitológiájában is. Ezt a tükröződést megérthetjük, ha a tükörképet összehasonlítjuk azzal, ami tükröződött, a kozmikus történés görögországi utóhatásával Mi történt fenn a kozmoszban?

Ki kellett űzni valamit az emberi lélekből, ami kaotikusan kavargott benne: ezt le kellett győzni. A Krisztussal áthatott angyalszerű lénynek azt a tettet kellett végrehajtania, hogy kitaszítsa, kiűzze az emberi lélekből azt, ami nem oda való, hogy harmónia és rend lehessen a gondolkodás, érzés és akarat között. Le kellett győznie az emberi lélekben azt, ami káoszt, rendezetlenséget keltett volna benne: ezt ki kellett taszítani. Megjelenik előttünk annak az angyalszerű lénynek a képe – állítsuk elevenen lelki szemünk elé! –, aki ekkor még a szellemi világokban van, később pedig ő lesz a Názáreti Jézus-gyermek. Lelkileg áthatja Krisztus lénye, így képes arra a különösen nagy tettre, hogy a gondolkodásból, érzésből és akaratból kiűzze a bennük dühöngő sárkányt, amely kaotizálta volna őket. Ennek emléke él az emberi kultúrában szereplő sárkányölő Szent György képekben. Sárkányölő Szent György földöntúli eseményt tükröz: Krisztus lelkileg áthatotta Jézust és képessé tette arra, hogy kiűzze a sárkányt az ember lelki természetéből.

Krisztus segítsége élt Jézusban, az akkori angyalszerű lényben, csak ez tette lehetővé ezt a nagy tettet. Mert az angyalszerű lénynek valóban össze kellett kapcsolódnia a sárkánytermészettel, mintegy sárkány alakot kellett öltenie, hogy visszatartsa a sárkányt az emberi lélektől. Hatnia kellett a sárkányban, hogy a sárkány megnemesedjék, és a káoszból bizonyos harmóniába kerüljön. A sárkány nevelése, megfékezése ennek a lények a további feladata. Így történt, hogy bár működött a sárkány, de a jellemzett lény működése áradt bele és ezáltal az egész Atlantisz utáni fejlődés földi kultúrájában megjelenő számos kinyilatkoztatásnak a sárkány lett a hordozója. Az őrjöngő vagy homályos tudatú emberekben megjelenő kaotizáló sárkány helyett az atlantiszi kor ősi bölcsessége jelent meg. Jézus Krisztus a sárkányvért használta fel arra, hogy áthassa vele az emberi vért, és így az ember az isteni bölcsesség hordozója legyen. Mindez tükröződik a görög mitológiában és exoterikusan is megjelenik a Krisztus előtti IX. századtól kezdve.

Sajátságos, hogy a görög szemléletben egy isteni alak mintegy kimagaslott a többi közül. Tudjuk, hogy a görögök különböző isteneket tiszteltek. Ezek az istenek azoknak a lényeknek vetületei, tükröződései voltak, akik a Krisztussal áthatott későbbi nátháni Jézus planetáris vándorútján jöttek létre. Így látták őket, ha feltekintettek hozzájuk a kozmikus világokba, ha a fényéterbe tekintve, igazi, szellemi belső eredetüket joggal Jupiternek tulajdonították – nem a külsőt, hanem az igazi szellemi belsőt, amikor Zeuszról beszéltek. Beszéltek így Pallasz Athénéről, Artemiszről, a különböző planetáris istenekről, akik annak vetületei voltak, amiről szóltunk. De a különböző isteni alakok szemlélete közül egy kimagaslott: Apollón alakja. Egészen sajátságos módon magaslott ki. Mit láttak a görögök Apollónban?

Megtudjuk, ha a Parnasszusra és a kasztíliai forrásra tekintünk. Ettől nyugatra földhasadék nyílt és a görögök templomot építettek fölé. Miért? A hasadékból régebben gőzök törtek fel, ezek megfelelő légáramlat esetén valóban kígyó-tekervényszerűen fonódtak a helység köré. A görögök elképzelték Apollónt, amint nyilait a sárkányra lövi, ahogy heves gőzölgésként felszáll a föld hasadékából. Szent Györgyben a sárkányra nyilazó görög Apollón földi vetületével találkozhatunk. Amikor legyőzte a sárkányt, Pythont, templomot építettek és Python helyett a gőzöket látjuk most, amelyek a Pythia lelkébe szállnak. A görögök elképzelés szerint most Apollón él e vad sárkány-gőzökben és Pythia által az orákulumok révén jósol nekik. A görögök öntudatos népe a lelki előkészülés fokain felemelkedve befogadja azt, amit Apollón a sárkánygőzöktől áthatott Pythia szájával mond nekik. A sárkányvérben tehát benne él Apollón és áthatja az embereket a kasztíliai forrásból meríthető bölcsességgel. Ez a hely a legszentebb játékok és ünnepek gyülekező helyévé vált.

Miért képes Apollón erre? Kicsoda Apollón? Csak tavasztól őszig dolgozik azon, hogy a sárkányvérből bölcsesség szálljon fel. Ősz felé ősi hazájába tér vissza, északra, a hyperboreusok országába. Távozásakor búcsú-ünnepeket ülnek. Tavasszal ismét fogadják, amikor visszatér északról. Mély bölcsesség rejlik Apollón északi útjában. A fizikai Nap délfelé halad, szellemileg mindig az ellenkezője történik. Arra utal ez, hogy Apollónnak a Naphoz van köze. Apollón az az angyalszerű lény, akiről beszéltünk. A görög lélekbe való kivetítődése, tükröződése annak a Krisztussal áthatott angyalszerű lénynek, aki a valóságban az atlantiszi kor végén működött. Apollón a Krisztussal áthatott angyal vetülete, tükröződése a görög lélekben, ő hirdet a Pythia szájával bölcsességet a görögöknek. Mi mindent merítettek a görögök az apollóni bölcsességből! Úgyszólván mindazt, ami a legfontosabb ügyeikben ilyen vagy olyan tettekre indította őket. Az élet súlyos ügyeiben, lelkileg jól előkészülve, mindig újra Apollónhoz fordultak, és jóslatot kaptak Pythia szájából: őt azok a gőzök ösztönözték, amelyekben Apollón élt. A gyógyító Aszklépiosz a görögök számára Apollón fia. Apollón a gyógyító isten – a gyógyító. A Krisztussal egykor áthatott angyal földi letompítása a gyógyító, vagy a Föld számára gyógyító, mert Apollón sohasem volt fizikailag megtestesült alak, hanem a földi elemeken keresztül hatott.

Apollón a Múzsák istene, főleg az éneké és a zenéé. Miért? Mert azzal hozza rendbe a gondolkodás, érzés és akar diszharmonikus működését, ami azt énekben, a lantpengetésben nyilatkozik meg. Csak mindig le kell szögeznünk, hogy Apollónnál ez annak a vetülete, ami Atlantisz végén történt. Ekkor valóban beleáramlott valami a szellemi magasságokból az emberi lélekbe, ennek halvány mása szólalt meg a zene művészetében, amikor a görögök Apollón védelme alatt művelték.

A görögök tudatában zeneművészetük mintegy földi visszfénye annak az ősrégi művészetnek, amellyel a Krisztussal áthatott angyallény az égi magasságokban a gondolkodást, érzést és akaratot harmonizálta. Nem így fejezték ki, csak misztériumaikban tudták, hogy miről van szó. De a görögök az apollóni misztériumokban azt mondták, hogy valaha magasztos isteni lény hatotta át az angyali hierarchia egy lényét és ő harmonizálta a gondolkodást, érzést és akaratot. Ennek visszfénye a múzsák művészete, különösen az apollóni művészet, pl. a lantpengetésben megnyilvánuló zeneművészet. A sípok vagy fúvós hangszerek megnyilatkozásait nem tekintették apollóninak. A görögök a Múzsák lelket harmonizáló hatását tulajdonították Apollón húros hangszerének, amely leginkább emberi ügyességet kíván, és kevésbé igényli az elemeket, mint a fúvós hangszerek.

...

Látjuk, hogy a görögök az Apollónnak nevezett istenben azt a lényt tisztelték, akiről most beszéltünk. Azt mondhatjuk, hogy az Apollónnak megfelelő lényben Krisztus lénye „öltött lelket” az atlantiszi kor végén. Azt kérdezzük, hogy valójában ki is Apollón? Nem az a vetület, akit a görögök tiszteltek, hanem az igazi Apollón? Földöntúli lény, aki a magasabb világokból gyógyító erőket árasztott a lélekbe, megbénítva a luciferi és Arimáni hatalmakat. Az emberi testben is összhangot teremtett az agy, a lélegzet, a tüdő meg a gégefő és szív működése között, ennek a vetülete az éneklésben jutott kifejezésre. Mert az agyvelő, lélegzés meg a beszédszervek és szív helyes összhangja a testi kifejeződése a gondolkodás, érzés és akarat megfelelő együttműködésének. Apollón a földöntúli gyógyító. Láttuk fejlődésének három fokozatát és megszületik a Földön a gyógyító, aki Apollón lényében hatott. Az emberek Jézusnak nevezik, a mi nyelvünkre fordítva „Isten által gyógyítót” jelent. Ő a nátháni Jézus-gyermek, az Isten által gyógyító, Jehosua-Jézus.

A negyedik fokon teszi magát éretté a Krisztus lény az én felvételére. Ez a Golgotai Misztérium révén történik. Mert a Golgotai Misztérium előtt született emberek nem találtak volna a továbbiakban olyan testeket a Földön, amelyben úgy inkarnálódhattak volna, hogy az Én ereje megfelelőképpen kifejezésre jusson, ha a Golgotai Misztérium nem történt volna, ha Krisztus lénye nem hatotta volna át azt a lényt, akit kozmikus korszakokon át követtünk. Az én fejlődés legmagasabb fokát Zarathustrában érte el. Ha nem történt volna meg a Golgotai Misztérium, akkor az én fejlődésig eljutott lelkek sohasem találtak volna többé a Földön valódi fejlődésre alkalmas testeket.

A harmonizálásnak négy fokozata van: az érzékelés, az éltető szervek, a gondolkodás, érzés, és akarat és végül az én harmonizálása a Golgotai Misztérium által. Így, kedves barátaim, megértik a nátháni Jézus-gyermekben megszületett lény kapcsolatát Krisztussal. Azt is, hogy ez a kapcsolat hogyan készült elő, annak segítségével, amit a valódi antropozófia ma már feltárhat, megérthetjük, hogy a Krisztus lény hogyan működik együtt és tartozik össze a nátháni Jézus emberi lényével.”

2019. november 11., hétfő

Csak a szerelem van - idill két hangra



Hamvas Béla: Jàzmin ès olaj - részlet

"Az ösztön túr, ás, fut, liheg, öl, 
eszik, emészt, keres, szaglál, támad, 
szorgalmatos az élet dolgaiban.
A kedély a Mester lábainál ül 
és elfelejti, hogy ebédet kell főzni, 
és a gyerekek sírnak 
és a tehén az istállóban bőg 
és ki kellene seperni 
és az edény elmosatlan 
és a kancsóban nincs víz, 
mert kevés dologra van szükség, talán csak egyre. 

Jázmin és olaj. 

Nem főzhetek belőle főzeléket 
és nem gyűjthetem takarmánynak. 
Az ösztön háborog,
de a kedély az olajfa alatt ül és tudja, 
hogy csak erre az egyre van szükség. 

Ez a bizalom és a hit és a béke és a világosság túlsúlya. 

Ez az idill."


Hát akkor legyen ...

De azért játszani is engedd önmagad
s játszótársaidat vidáman üdvözölve, vigadva
engedd, hogy az út össze-vissza fusson a lábad alatt
szemedből könnyeket lopjon a fény
s az ég kékjében múló páraként
szellők borzolják hajadat.

Minden mi él, összetartozik
hozzám hajol a szív, visszagörbül a tér
az égen madarak cikáznak
fülemben fényharsona suttog
s ölemből a király, ím megszületik.

Új ég, új föld, új nap virrad,
nincs többé tér, nincs többé hang

csak a Szerelem van

ahogy mindig is el volt tervezve.

2019.11.11.

2019. augusztus 26., hétfő

Hazamegyünk

Minden, ami vagyok, már létezett.

Nagyon hosszú a történetem.

Fontos vagyok, aprócska, de fontos rész.

S ez a rész hazamegy.

Egyre többször és egyre hosszabban mutatkozik az út.

S kapok hozzá segítő kezeket, hangokat és képeket.

Nem ijeszt már az űr, mert nincs űr, csak játszótér van.

Végre szabadon, önmagamból teremtve játszhatok.

Nincs kétség, nincs fájdalom.

Öröm, béke és szerelem jár át és hála, végtelen hála.

Hatalmas erővel gravitálunk.

2018. augusztus 19., vasárnap

Tudok-e fa lenni?


A fák tökéletesek.
Árnyékban is képesek megtalálni azt a kis rést, ahol beömlik a fény.
Ahol tér van, ahol élet.
S amikor az árnyékot adó kipusztul, rögtön benövik a helyét, kiteljesednek, belenyújtózva a fénybe, növekszenek, terebélyesednek, változnak.

Vajon én, tudok-e ilyen fa lenni?

Mert eddig én is árnyékban növekedtem.
Megtaláltam a kis rést, ahol besütött a nap.
Jó tulajdonságaimmal kapaszkodtam eddig felfelé.

Most ellépek az árnyékból, s tapasztalom, hogy féloldalas vagyok.

Ferdén nőttem, hiszen csak az érzékelhető, látható fény felé növekedtem.

Lehetett volna ez egy tökéletes szimbiózis is.
És én azt szerettem volna.
Kiegészíteni, egységet alkotni, együtt növekedni, belső kápolnát, szent teret létrehozni .... egy másikkal.
Akit mellém tett a sors.
Ő nem így érezte. Ő nem így látta.
Amit érzékelt, az az övé. Nem több, de nem is kevesebb.

A kápolna is csak féloldalasra sikerült, bár én nem így érzékeltem, sokáig nem.

Most itt állok ezzel a torzóval, s igyekszem gyorsan befoltozni a lyukakat.
Vajon be kell-e foltozni?
Mert amit gyorsan felhúzok, csak fal lehet.
S akkor oda a nyitottság, a rugalmasság, a kapcsolódási képesség.

Tudom, hogy ezt mindeddig kiegészítették nekem odaátról. Ezért nem láttam.
Mert nem engedtem meg magamnak, hogy lássam.
Nem tudtam volna ez így előbb elviselni.
Mert magamra vettem volna a terhét.
Hogy csak magamat hibáztattam volna mindezért.
Ráadásul rosszul, mártírkodva. Nem látva a lényeget, s javítgatva a megjavíthatatlant.

Igyekszem nyitva maradni, s türelmesen kivárni, míg a torzó kiteljesedik.
Bízom és rábízom magam a számomra még láthatatlan, de mégis érezhető társaimra.
(Ha ezt egy pszichiáter is olvassa, máris írja a gyógyszeremet :D)

Tudom, hogy ez is meg fog oldódni.
Csak türelem, az emberi énem lázad, de a Mester már tudja, hogy jól van ez így.

Mert ez az űr, Hozzá tér.
Mert ez az a rés a tér-idő hálón, ahol újra és megint beömölhet a SZERELEM.

Minden jól van a teremtés egészében.

:)


2015. december 17., csütörtök

Csak FÉRFIAK válthatják meg a világot


Én nőként csak annyit tehetek, 
hogy fiaimból olyan férfit nevelek,
és NŐ-ként, társként olyan férfi mellé állok,
aki önmagába integrálta HARCOS énjét,
mégsem használja pusztításra,
sem fizikai, sem lelki, sem szellemi értelemben.

Az ÉLETET választja, 
az ÉLET védelmét választja, 
nem öl,
nem kegyetlenkedik,
nem él vissza erejével
és nem tör hatalomra.
Semmilyen értelemben.

Önmagával egységben van,
részeit ismeri és elismeri,
nem tagad meg magából semmit.

Döntéseit a legmagasabb szintű 
tudatosság hatja át
és eszerint cselekszik.

Ha beszél, akkor a beszéd,
a tettek és a gondolatok
teljes egységében él.

Tiszteli és ismeri női részeit,
ápolja velük a kapcsolatot,
támaszkodik rájuk és meghallgatja őket.
Bátran rábízza magát szívére,
és e KÖZÖS SZÍV hangjai által vezettetve él.

Földi társsal vagy társ nélkül, egyre megy.

Legmagasabb otthona az ÉG,
s tudja, ide "le" csak vendégségbe érkezett.

Ha dolga van, megteszi,
s hálát ad
minden apró ajándékért,
melyet élete, 
s a FÖLD
méhe néki adományoz.

Egy ilyen FÉRFI oldalán a nő valóban NŐ lehet,
a félelem elkerüli, 
SZERELEM BONTOGATJA,
s valódi SZABADSÁG repteti.

(Lesz idő, mikor ez már nemcsak egy ideál, de a mindennapok része lesz.)

BOLDOG FÉNYÜNNEPET!

ÁLDOTT KARÁCSONYT!

HADD REPÜLJÖN AZ A SÓLYOM!

2015. december 5., szombat

A káosz okai - avagy emberek vagyunk-e már?


"Az emberi létet nem a tény határozza meg, hanem az elhatározás. 
A tény külső körülmény, mint az időjárás, a koszt, a kényelem; az elhatározás belső. 
S az emberi sors nem a külső körülményeken, hanem a belső elhatározáson áll, vagy bukik, győz, vagy visszavonul. 
Aki elhatározta, hogy Én-jét beveti, az csak nyerhet. 
Győz, még akkor is, ha elesik. 
Nem verhetik le. 
Mert visszavonulásra nem kényszeríthetik." 


Hamvas Béla, mint mindig, most is megmondja a tutit ;)
Ámen.

2015. október 20., kedd

Csak az ego

Csak az ego tud tartósan szenvedni, csak ő.
És a szenvedés meg is keményíti.

A lélek kap ugyan sebeket és az akkor nagyon-nagyon fáj, de van is hozzá természetes öngyógyító mechanizmusa, ami meggyógyítja. A kegyelem. Az alázat. A belátás. A szeretet.

Megint ez történt, immáron sokadszor.
Hogy amikor nem is gondolnám, és éppen öntöm ki magamból a fájdalmas tartalmakat, amiket ritkán halmozok egyébként, megjelenik a megoldás olyan tisztán, hogy ott helyben, beélve magát az elvet, elszáll minden bajom és újra tudok szeretni.

Mert szeretet vagyok. Tiszta szeretet. Csak az általam etetett ego téríthet el ettől.

A probléma viszont az, hogy itt lenn szükség van az egora is. Mert nélküle életképtelen a test, s ezáltal a testben lévő lélek is, mert idő előtt meghalhat, megölik, kihasználják, tiszta érzéseit beszennyezik, kihasználják. 

Ez a nehéz, ez a kötéltánc, hogy legyen ego, ami megvéd, de az olyan legyen, ami mégis a lehető legtisztább. 

Hogy olyan érzések mentén cselekedjen, melyek a lélek tiszta érzései, melyek a szellem sugallataiból és az élet mindenek felett álló szolgálatából erednek.

Komoly lecke és nagy feladat! Kevesen tudják csak mindezt folyamatosan teljesíteni. 

Talán senki azok közül, aki testben van, hiszen a test és az ego időnként eltérít. Kicsit vagy nagyon. 

Aztán megint éberebb leszel és visszakormányzod azt a hajót, de a hullámverést nem lehet megúszni.

De, és ez ami még szintén fontos, mindent, ami az emberi utazás során történik és a szellemi szem rálát, le kell írni, fel kell tárni, mert ezáltal lesz a világ a következő generációnak kicsit jobb s ezáltal lehet meggyógyítani a lélek sebeit azoknál is, akik erre önerőből még nem képesek. 

Ezáltal lehet megóvni a következő generációt a megsebződéstől. 

Mert Új Emberré válni nem lehet. Vagy az vagy, vagy nem, de agyon is vághat a világ és agyon is vág, ha úgy adódik, ha nem vigyázol legalább te magadra.

Új Emberek születnek és születni fognak, egyre többen és sebek nélkül kell(ene) felnőniük, hogy valóban meg tudják változtatni a világot. Olyanná, ahová már érdemes lesz újra egy kicsit visszaszületni is, ha azt választom, úgy kb. 300 év múlva ...

:)


2015. augusztus 13., csütörtök

A sors kifürkészhetetlen útjai



Azért van abban valami 
észveszejtően hihetetlen és tragikomikus,
amikor egy nagytakarítás kellős közepén 
egy rég nem olvasott kötetből 
kiesik egy soha nem látott, 
kölcsönkönyvben kézbesített 
üdvözlő üzenet

így utólag olvasva tulajdonképpen szerelmes levél
attól
akibe én is fülig szerelmes voltam
de soha nem mertem hozzá
ilyenformán közelíteni

még mit hoz elő a sors mulattatásomra?

- éppen ma beszéltem erről valakinek, hogy hányszor csúszott el az életem - 

mert hogy ez, ilyenformán nem is az első 
és valószínűleg nem is az utolsó "érdekes" fordulat,

valami ott akkor szétcsúszott és megállapíthatom most már 
nyugodtan, hogy 
ez a minta, 
a "nyíltan meg nem vallott szerelem" 
kísért engem,

a fenébe is!

nem először és nem utoljára, de valamiért ez van

emlékszem az első ilyen levélre

középiskolás koromban találtam meg
nyolcadikos, kinőtt téli kabátom zsebében

egy összegyűrt, füzetből kitépett lapon ez állt:
"Szeretlek. B. Péter"

- vajon mennyi kínnal írhatták ezen üzenetet, 
annak a kislánynak? -

az élet kifürkészhetetlen és ha van sors
én biztos, hogy fügét mutattam neki néhányszor
azért kapom most ezt a nyakamba

elmúlt életek
ravasz vagy kikerülhetetlen fordulatai
vagy mindez csak folyománya valaminek
amit még nem látok át?

de meglesz az is
az első esemény
tudom
az orrom alá fogják, fogom dörgölni 
hamarosan

csak még néhány alvás nélküli éjszaka
és tudni fogom
hogy miért jöttem
és miért pont így
mindig súrolva, 
de soha utol nem érve a szerelmet

a teremtésben nincs hiba
csak az emberben, mert nem jó szögből szemléli a történéseket
és én most megint
ráláttam e huncut kis tréfára

kár hogy még nem tudok rajta szívből kacagni, 
de a mosoly már megvan

apró jelek a szőttesen,
fejtjük a kódokat
előre-vissza az időben

2015. június 29., hétfő

Belső középpont


lüktet
vibrál
beszél
mesél

.

szenvedély?
értelem?
kérdés?
mese?

vajon jól látlak-e?

.

szólj!

szólok

kérdezz!

felelek

.

kötődés
engedés
segítés
taszítás

.

tenném
nem lehet
tudom
értelek

belső pont
kijárat
világod
kifárad

.

vándor
vándorol
megpihen
szónokol

érzi már
nem nagy ár
bennem űr
hozzá tér

.

2015. május 27., szerda

Kegyelem ösvénye

Hát itt vagyunk, s itt vannak Ők. 
Az Istennő megnyilvánulásai néznek szembe velem.




"Most, hogy már újra NŐ vagy, nézz a szemünkbe, nézz az arcunkba és ismerd fel végre valódi önmagadat!
Gyermekünk s létbehívott formánk vagy.
Az ösvény, mely a szentélyhez vezet.

A szentélyben kagyló, mely éppen kinyílóban.
Ne engedd, hogy durva kezek újra visszazárják!
Lépj elő, s vedd el hatalmadat!

Az okosok és a gondolkodók majd visszariadnak attól, amit mondasz.
De ne félj, veled vagyunk, erőd hatalmas és tiszta.
Nincs mitől félned, kedvesem.

Az idő kerekét nem lehet visszafelé forgatni, s aki megpróbálja, darabjaira hullik.
Minden itt van, s minden benned van.
Az élet megy tovább, de tudd, most már te vagy a középpont, te irányítasz.

Léted öledbe hull, szíved virágzik, nincs semmi, ami visszatarthat.

Nyomodban járok, benned élek.
Én vagyok Ő, s Ő vagy Te.
A kegyelem ösvényét járod.
 Ez az az út visszafelé."



2015. május 17., vasárnap

Ez is bennem történt ... belső történet

Egyszer láttam az égi templomot, a csipkézett fehér falakat.
A hatszögletű tornyot, a kilátót.
Láttam magamat s láttam őt is, amint nézünk lefelé, egy csodás kék gömbre, és hogy engem valami nem hagy nyugodni.

Nem próbált lebeszélni és nem próbált tartóztatni.
Csak a szemembe nézett és mindent értett. Gyengédség, elfogadás és bizalom volt e tekintetben. Azóta is sokszor látom ezeket a szemeket, oly könnyű bennük elmerülni.

Egyszerre erőt adó, biztató, szerető és megtartó, kimondhatatlanul meleg barna szempár.


Értette, hogy hiány van bennem és hogy ez a hiány lefelé húz.
Megtarthatna ugyan ott, maga mellett, de jobb lesz ha elenged, hogy átélhessem még egyszer, talán utoljára, ami hiányzik.

Éreztem a vágyat, amit itt lenn a földön is éreztem, és nem tudtam neki ellenállni.

Mindennél fontosabb volt és nem volt rá más megoldás, csak egy.

Most már tisztán tudom, hogy ezért jöttem, hogy még egyszer átéljem az anyaságot.
Testemmel táplálni, óvni, támogatni egy kisbabát, véremből és húsomból adni valakit a világnak, majd szabadon engedni és átélni az elszakadás szépségét és fájdalmát.
Virágozni és gyümölcsöt teremni.

Ez hozott vissza, tudom. Hála, hogy ezt élhetem.

Hogy ezt mennyire tudatosan, vagy öntudatlanul, felkészületlenül, vagy rossz választások gyűrűjében élem, már nem is annyira fontos.
Ezt élem és ez nagy áldás. Mert ezáltal váltam nővé. Sőt, előbb lettem anya, mint valódi NŐ.
Fordítva nehezebb lett volna.

A csúszdát is "láttam", amin visszafelé érkezem, és hogy a kedves még utánam küld valakit, aki majd vigyáz rám. Ő odafentről "figyel" és néhány éve, ha nem is közvetlenül, de érzékeli minden bajomat.

Lát engem és én érzem őt.

Megérte. Tényleg.
Minden bánat, mostani rossz érzés, a hibák, amiket elkövettem és a házasság börtöne, amibe raktam magam, mindez megérte.
Nem bánom. Ezzel együtt is jó volt így.
A hiány betöltődött és amikor majd az elengedés, elbocsátás is megtörténik mindezt teljes körré érlelve, új kört kezdhetek, vagy visszamehetek oda, ahonnan jöttem.


Választani fogok és jól fogok választani.

(És az a vicces az egészben, hogy mindez már megtörtént, már teljessé vált és már választottam.)


2015. május 13., szerda

Mihez ragaszkodom még (mindig)?



Itt van előttem az életem, a jelenlegi.
Főleg szemétdomb, elég nagy rakás.
Persze vannak csodás találmányaim, kincsek, amikhez kellett ez a szemétdomb, valljuk be.
Enélkül nem ment volna.
A szemétdomb is maga egy csodás teremtés, ha elég távolról nézem.
Jó messzire kell hozzá menni, de azért csodás mintázatok vannak ebben is.

Mennyire tartom még mindig az enyémnek mindezt, ami volt, ami voltam?
Mennyire hagyom, hogy hozzám ragadjon?
Mert távozóban van ez a világ, érzem, de még egy-két ponton erősen ragad.
Persze a ragasztó szép nevekre hallgat, úgy mint "másokért való felelősség", meg "szeretet",
meg "kötelesség" stb. de valójában egy anyaga van és ez a félelem.

Hogy mi lesz velem enélkül a világ nélkül?
A jól ismert és biztonságos szemétdombom nélkül?
Mi lesz, ha valóban elengedem?
Ha eltűnik és vele az a részem is, akit magaménak tartok még mindig?

És még valami.

Nem elég csak úgy fejben elengedni ezt az egészet, mert a valódi elengedés azt jelenti, hogy készen állsz a halálra.
Hogy elértél arra a pontra, hogy most akkor elengeded ezt a formát is.
Nem ragaszkodsz hozzá, akár ki is mész belőle, mert már mindegy.
Nem kötődsz már ehhez sem.
Mert tudod, hogy nem lényeges.
Nemcsak tudod, de érzed is.
Hogy érzed, mert tapasztaltad, hogy sokkal több vagy a testednél, hogy test nélkül is egészen jól el tudnál már boldogulni.

Itt még nem tartok.
Sőt, néhány erőszakosabb kísérletet már át is éltem ezzel kapcsolatban.
Hogy a test lehull, elájulna, ha engedném én meg nézek ki már nem a fejemből, de nézek körbe és
vagyok, de a test éppen irányíthatatlan. És akkora erőm van olyankor, hogy hihetetlen számomra is.
A ragaszkodás ereje, a fókusz valamiért nagyon erős.

És nem rohanok orvoshoz, hogy szereljen meg.
Mert titkon tudom, hogy ez valami más, tüneteket sorolhatnék, de tudom, hogy a TUDAT kísérletezik ilyenkor.
Hogy megpróbál kiszedni a testemből, de valamiért még mindig nem engedem.
Pedig ilyenkor akkora energia érkezik, egyszer-egyszer sikerült már együtt rezegnem vele, akkor a testem is irányíthatóan egyben maradt, de ez elég ritka. Ahhoz tökéletes egyensúlyi állapot kell és hogy benne legyek a pillanatban.

Talán ezt kell követni, ezt az energiát és nem félni.
Elengedni a testet is, aztán majd lesz valami. Követni a tudatot, mert mutatni akar valamit, csak talán még nem vagyok rá megérve, vagy attól félek, hogy vissza sem jönnék.

Nem félek.

VÉGTELENÜL SZERETŐ TUDAT TENYERÉN LÉTEZVE ÉLEK.

Közben a kisénem meg a hétköznapi életem rendkívül kemény, éppen szenvedő fázis van, amit a szemétdomb végeláthatlan tisztogatása és szemlélése ural.
Tudom, hogy feljebb kell emelnem a nézőpontomat, hogy mindez már a múlt és nincs dolgom vele.
Hogy a szemétdomb nem az enyém, mert én vagyok más.
A múltamé, de az átalakulás rendkívül fájdalmas.
Nem szabad beleesnem az önmarcangolásba és az elmém sugallta bűntudatba.
A társadalom, vagy a társam szerint rengeteg hibám van.

Ez az ő igazsága, az enyém pedig az, hogy szabadság van, és bármi bármikor megváltozhat.
 Az egyéniséget az erényei teszik naggyá, de a hibái szerethetővé - valahol mintha ezt olvastam volna.

Minden út a legelső lépéssel kezdődik.

Akkor lépjünk.

.

2015. május 6., szerda

Egy kis ismétlés - EZ VAN.



MÁR MOST AZ VAGY!
NEM KELL KERESNED, NEM KELL FEJLŐDNÖD.

NEM FÜGG SENKITŐL ÉS SEMMITŐL A FELEMELKEDÉSED.

A KORLÁTAIDAT MAGAD ÉPÍTETTED MAGADNAK. ENGEDD EL ŐKET.

KEZDJ EL
MOST ÉSZLELNI,
MOST ÉREZNI,
MOST EMLÉKEZNI,
MOST MEGENGEDNI,
EGYSZERŰEN CSAK ÉLNI.

MIRE VÁRNÁL?

MÁR AZ VAGY!
MÁR OTT VAGY!

ISTEN BENNED ÉL ÉS SZEMLÉLI ÖNMAGÁT.
ELFOGAD ANNAK, AKI VAGY.
ÖRÜL NEKED, DE LEGJOBBAN ANNAK ÖRÜL, HA ÖRÜLSZ MAGADNAK.

NINCSENEK SZABÁLYOK, NINCSENEK TILTÁSOK.
SZERETET VAN ÉS ELFOGADÁS.
MINDEN MÁS AZ ELMÉD JÁTÉKA.

SZERESS ÉS FIGYELJ!


ENNYI.

2015. április 30., csütörtök

Dalok a messzeségből



Köszönöm, hogy VAGYOK.

Köszönöm, hogy VAGY.

Köszönöm, hogy szerethetek.

Köszönöm, hogy szerethetlek.

Köszönöm, hogy számon tartasz.

Köszönöm, hogy velem vagy.

Köszönöm, hogy megmutattad a titkot.

Köszönöm, hogy láthattam a titkod.


Köszönöm a tűznek, hogy ég.

Mit is köszönhetnék még?

Köszönöm az égnek, hogy kék.

Köszönöm a LÉTEZÉS-nek, 
hogy az életembe lépett.

S köszönöm a VILÁG-nak, hogy megtart.

Köszönöm a békét, a madárfüttyöt és a hamut.
Mindent, mi innen bentről nyitotta a kaput.
A kapuban áll valaki, egy ismeretlen, 
ki sohasem volt, mégis legyőzhetetlen.

Az ÉLET maga, mely újítja önmagát,
nem ismeri a jó és rossz fogalmát.
Benne lakozik minden, ő teremti a táncot.
Addig táncol bennem, míg levedlem a láncot.

S diadalt ülünk a trónusán fenn,
ki emlékszik majd arra, milyen volt idelenn?

Magamról

Saját fotó
I AM Light, Light, Light. I AM White, White, White. I AM pure, pure, pure. I cure, cure, cure. I cure the Land, the mind, the body. I cure the soul, the heart of everybody. I AM one of you and ONE of the ALL. I came from the SUN and came from the WHOLE. Dawn has come, I AM OM and MUM, SUN is ALL and bright, LOVE is FULL and light.

Translate