Miért ne higgyünk az összeesküvés-elméletekben?

 A rövid válaszom, hogy ha igazak, akkor azért, ha meg hamisak, akkor azért.

Nincs értelme magadat ezekbe belehúzni. Tudsz rá bármilyen hatást gyakorolni? Nem.

Tud rád hatást gyakorolni? Igen. Mivel? Ha hiszel benne, mielőtt valóban hatást gyakorolna rád.

Sok ismerősöm már nem is tud másképpen megnyilvánulni, nem tud egy bármilyen más jellegű tartalmat végigolvasni anélkül, hogy ne pro vagy kontra érveket, állításokat keressen/találjon bennük.

Saját magadat húzod csőbe ezáltal és nem látod az erdőtől a fát, az ösvényt. Ami csak a tiéd. Hogyan tudna rád valami hatni, ami nem a tiéd. Gondolkozz, kérlek!

Hosszabb válaszom is van.

Miért nincsenek összeesküvések világ szinten? Mert az olyan szintű átlátóképességet és intelligenciát feltételez, amivel jelenleg sajnos az emberiség nem rendelkezik. Mert akkor nem itt tartanánk, az élhető világ végén, egy természeti kataklizma kezdetén ...  

Ország szinten láttunk már néhány ilyen összeesküvésnek nevezhető jelenséget. Gondolj a formálódó fasizmusra ... De ez vajon összeesküvés volt, vagy inkább ügyesen irányított hatalmi játszma és egy nagyratörő nárcisztikus és szuggesztív ember tökéletes stratégiájának megvalósulása? És lehetett tudni a célját. Egy ember és egy ország mindenek felett ... 

Az összeesküvések elméletével az a baj, hogy a cél is homályos. Háttérhatalom háttér célokért küzd. 

Hitler tudta, hogy miért küzd, a hatalomért.

Aki a hatalomért küzd, az a végén mindenkit kinyír maga körül, tehát nem összeesküvésben gondolkozik, hanem politikai játszmákban és terrorban. 

Másik élő összeesküvés, ami működik évszázadok óta, a maffia. Itt is van összeesküvés és van hatalom. Mégis mindenki elfogadja, mert hát mit lehet ellene tenni? Kb. semmit. Egymást tartják ellenőrzés alatt a különböző csoportok és jól elvannak. Nyilván nem hiányzik senkinek, hogy ilyen közegben éljen, de mit tehet ellene egy kisember? Semmit. Viszont kesereghet naphosszat, ahelyett, hogy kiülne a tengerpartra valami finom itókával és élvezné a napsütést.

Szerintem nem összeesküvést kell keresni, hanem tudni és érteni kell, hogy az embereket nagyon könnyen és egyszerűen félre lehet vezetni. Az ember hiszékeny és befolyásolható. A manipuláció technikája rendkívüli mértékben kifinomult és gyakran alkalmazott eszköz és élnek is vele. Sokan.

Mit tehetünk?

1. Neveljük a gyerekeinket gondolkodásra. Tanítsuk meg őket érvelni a saját igazuk mellett és bátorítsuk, hogy ezt mondják is ki a megfelelő módon. Vagyis, új szülői nevelői módszerek kellenek. Nem ráhagyás, de nem is tekintélyelv. Demokratikus, elfogadó és világos szabályokat állító, következetes nevelés.

2. Mutassunk példát. Százszor többet ér, mit posztolgatni a facen és idétlen hozzászólásokkal felhabosítani a témákat. Az emberek nagy ívben kerülik azokat, akik mindenhol mindig ugyanazt mondják. Pont ellenérzést keltesz, semmint szimpátiát. És ezzel a témád is a kukába kerül.

3. Nem nyomulj és ne téríts! Ez a gondolkodó embereket nagyon irritálja. Tényeken alapuló világos érvelés és párbeszéd. 

4. Mindenkinek megvan a saját életútja, a saját igaza. Ezt mindig tartsd tiszteletben.

5. Ne szektásodj, keresd a más gondolkodásúak társaságát. Mert a szekta hamar kialakul és nem vezet sehová. Csak még mélyebbre ásod magad egy megoldhatatlan problémába, ami nem is a tiéd és nincs is ráhatásod.

6. Élj boldog és kiegyensúlyozott életet, de legalábbis törekedj rá. Ne engedd szabadon a fejedben azokat a gondolatokat, amik sehová sem visznek. Helyettük éld át minél többször a természet csodáját és békéjét!

7. Csinálj alternatív dolgokat és tudd, hogy ha mégis lenne összeesküvés a fejünk felett, te akkor is úgy éltél, ahogy mindig is szerettél volna.

8. Óriási szükség van, pont most, azokra a tudatos és éber emberekre, akik képesek a középpontjukban maradni és tartani a külső-belső egyensúlyt. Soha nem volt még ekkora szükség olyan tiszta gondolatokkal élő EMBEREKRE, akiket semmi sem tud elsodorni, bármi történjék. ERRE SZERZŐDTÜNK, ITT AZ IDŐ, HOGY MEGVALÓSÍTSUK.

BÉKE ÉS HARMÓNIA LEGYEN BENNETEK ÉS KÖRÜLÖTTETEK!

Mi igen és mi nem.

Gondold végig, hogy mire mondasz igent.

Mondj igent először is önmagadra. Az életedre és arra, hogy jobb, szebb, bőségesebb életet élj, mint most.

Mondj igent a földre, a természetre és arra, hogy az emberiség megtanulja végre, hogy nem ő a főnök ezen a bolygón. Nem lehet kizsákmányolni sem a bolygót, sem a többi embert, sem az emberiséget úgy, ahogy eddig.

Mondj igent az önállóságra, az önálló gondolkodásra, és azokra a válaszokra, melyek belőled fakadnak.

Mondj igent a forrásra, a benned zubogó, egyszer érzékelhető, máskor rejtőző saját energiaforrásodra. Ezt használd és ne akard a másét. Csak a magadét, mely mindig itt volt és itt lesz. Neked. Csak neked.

Mondj igent a szeretetre, az empátiára, a megértésre. 

Mondj nemet a kizsákmányolásra, a gyűlöletre és a bántalmazásra. 

Mondj igent a művészetekre, a szépségre, a harmóniára. A táncra, a zenére, a színekre, a sokféleségre.

És mondj nemet a zsarnokságra, a kicsinyességre és a korlátok közé szorításra. Csak a saját korlátaidhoz van jogod. Másoké csak az övék. Ne akard megváltoztatni, majd leomlanak azok maguktól is.

Mondj nemet az erőlködésre, az erőltetésre. Az okoskodásra és a trollkodásra. Mondj nemet a mindenhonnan szembejövő műanyag életre. Nem kellenek a színes-szalagos műanyag mintadumák és mintaéletek.

Mondj igent a valódira. Áss, moss, sikálj, amíg eléred a valódiságodat. Enélkül semmi nincs. Legyél valódi és sz.rd le, hogy ki mit gondol erről.

Mondj igent a szerelemre. Szerelemmel szeresd önmagad, és a benned élő másikat. A másik feledet, aki alig várja, hogy végre átölelhessen. És ez teljesen független attól, hogy mennyi az IQ-d, a pénzed, vagy a szépséged. Neki te vagy a legszebb, a legkívánatosabb, a legtökéletesebb. És ez valóban így van. Érezd a valódiságát. Most.

Mit is mondhatnék még?

Az emberiség választóvonalhoz érkezett.

Az egyházak, a vallások hamarosan mennek a levesbe. 

Legyen saját vallásod, saját hited. Kimunkált meggyőződéseid, melyek tapasztalatokon nyugszanak, és akkor nem lesz baj.

Hatalmas omlás jön és követi egy új világ.

Rajtad is múlik, hogy ez a világ milyen lesz. Szeretetteli, érzékeny és valódi életre alkalmas, vagy csak egy zombi lét felfűzve a gépekre, a robotok világára.

ÉLJ, NEM TEHETSZ MÁST, ITT VAN MINDEN.

Hétköznapi küzdelmeim a múltból - belső isteni párbeszéd :D ami csak utólag mókás

Míg az isteni rész bajsza alatt mosolyogva nézi legkisebb részét, addig az ember "sárban-piszokban" vonszolja tagjait elfelejtve, hogy ki is ő, mi is ő.
(Nem engedsz közel, annyira elfoglalt vagy.)

Hát köszönöm, hogy megengedtétek ezt a poklot, direkt a mi szórakoztatásunkra, hogy annál nagyobb dicsőség legyen az ebből való kivonulás, felemelkedés, minél nagyobb a mocsok.

(Jaj már, tényleg, annyira unalmas ez a nyafogás megint. Most tényleg megint ezt akarod. Addig tömök egy pipát, amíg túl leszel ezen.)

Hát köszönöm, köszönöm drága, hogy nem hagysz el, de azért dobhatnál némi kis túlélő csomagocskát időnként, hogy tudjam, valóban nem őrültem meg és nem hallucinálok csak, amikor tudom, hogy sokkal több és nagyobb vagyok ennél. Ennél, amit most mások földi szemeikkel látnak.

(Csak kérned kell, miért nem kérsz? Tudod, hogy minden itt van. Ja, hogy arra nincs időd. Kedvesem, te vagy ott lenn, én mindent megteszek, amit lehet. Megtanítottalak, hogyan kell kérni, használd az erőidet, könyörgöm!)

Halleluja! Add, hogy ez legyen az utolsó keresztrefeszítés, és ne kövesse több!!!

(Most tényleg hagyod, hogy ez az érzés beszippantson? Kevés lesz a dohányom, már látom.)

Ja, hát tudom, hogy csak rajtam múlik.
De miért kellett nekem ilyen istenverte empatikusnak, beleérzőnek lennem?
Miért kell magamat ilyen kicsinek éreznem, amikor mások, más elmék jönnek a kéréseikkel?
Miért akarok én mindig többet és jobban teljesíteni, mint amit kellene?
Miért nem tudom leszarni, hogy másokkal mi van?
Miért van bennem bánat, ha más szenved?
Miért gondolom, hogy nekem kéne megoldanom, amit nem lehet?

Ó, miért ilyenre teremtettél istenem? 

(Nem teremtett senki, csak VAGY. Mindig is voltál és leszel. A részem vagy, csak most kicsinek érzed magad, de tudod te is, hogy ez átmeneti, elmúlik, bármikor, amikor megengeded. Bármilyen lehetsz, bármilyen.)

Miért nem lehettem mondjuk szél, vagy eső, vagy egy hatalmas fa.
Vagy egy kristály ...
Lehet, hogy az is vagyok, mindez vagyok, basszus!
(Minden te vagy.)

Ki akart itt ember lenni?
Én?
Tényleg?
Nem emlékszem.
(Pedig te választottad, nem kényszerített senki. Jó mókának tűnt. Az is lehetne.)

Csak a VÉGTELEN SZERELEMRE emlékszem, ez az egyetlen, amiért érdemes volt.
Amiért érdemes.
Csak ezért.

(Na végre, hogy eszedbe jutott. Most már jó lenne, ha elmenne az eszed is és csak éreznéd, ami van, ami mi együtt vagyunk.)

A végső ugrás előtt - a legutolsó félelmeim

A legutolsó félelmek.
Nagyon mélyen vannak.
Az emberi rész, az elme, mélyen szorong.
De vajon emberi tapasztalatból született-e ez a szorongás?

Egy lista következik, s ha ezt érzem, az teljesen jól van, tényleg - mondja itt valaki nekem kaján mosollyal az arcán. Csak listázzam szépen fel ... aztán engedjem el, mást nagyon úgysem tehetek.

• Félelem a semmitől. Hogy a nagy menekülés majd oda visz. A semmibe, ahol nincs tényleg semmi. Ez a világ sincs, ami már unalmas, kínos és érzéketlen is egyúttal, de a semmi még félelmetesebb.
• Megbízhatok-e abban, akiben megbízok? Nemcsak játszik velem/velünk, épp azért, mert ő már a semmiben van és ott unalmas egyedül? 
• Nem döntöttem-e rosszul és mégis inkább a normál emberi életemet kellene élnem, egyre szebben, jobban, tökéletesebben? (Na, ezt biztos nem gondolom, de azért a listán helye van.)
• Kibírja-e a testem a következő ugrást? Nem félek a haláltól, de azért a gyerekeimet még nem hagynám magukra. Vagy már magukra hagytam?
• Akarom-e látni az összes szaromat? Mert látni fogom, ez nem kétséges. Minden elrontott, béna, halogató, kicsinyes és sötét aspektusommal együtt. OMG! Kaptam már ebből ízelítőt, nem is egyszer. A sárkány, vagy "küszöb őre" nem viccel, vagy legalábbis nekünk nem vicces, amikor ő viccel.
• Megérdemlem-e én azt, hogy átjussak, hiszen "olyan kicsi vagyok, ők mennyivel nagyobbak, híresebbek, érdemesebbek ... stb" - megint jött nekem ide a "kicsi vagyok én ehhez" aspektusom, persze csak azért, hogy megint húzzam az időt, meg halogassak. 
• Mi van, ha egyedül nem tudok tovább menni, eddig mindig támaszkodtam valakire, valaki mindig vezetett. Mi lesz velem nélkülük a saját szuverenitásomban? :D Olyasmitől félek, amit elképzelni sem tudok ... de azért jó, hogy van mitől félni, nemde?
• És egy cuki régi félelem: mi van, ha ez az egész egy mézesmadzag, amire jól felragadtam és éppen egy újabb kalitkába, misszióba, kötelező körbe tartok? 

Az a megoldás egyébként, hogy már ott vagyok. Csak még nem rendeződtem át és még nem tudom elengedni teljesen az alapvetően emberi életemet. Pedig már itt az új, néha egészen jól élem is és nem hiányzik a régi. Az angyali részeimmel jól kijövök, szerelemben vagyok magammal és le.arom éppen, hogy "odakint" mi történik. Lassanként elfogadom azt is, hogy képes vagyok hatni a történésekre, egyre inkább, s ez is annyira természetes, csak úgy jön magától.

Egyszóval teremtésben vagyok és élem is, csak még nem szoktam meg, hogy ez van, hogy ÉN VAGYOK önmagam középpontja. Tapasztalom azt, amit már tudok. Az elmét pedig elengedtem, 2 hónapig teljesen, elég nehéz is volt visszahozni, hogy legalább az alapvető napi dolgokra képes legyen. 

Nem fogok unatkozni, az biztos.

Minden tökéletes és én is az vagyok. 

:)

Az Igazság néha nem beszél

Régen írtam.
Nagyon régen.
Tulajdonképpen leszoktattam magam az írásról, mert azt éreztem, hogy kezd függőséggé válni.
És hogy szerep.
Ez is csak egy szerep.

Mert a mélyebb igazság, mely akkor még előttem is rejtve volt, a mélyben dörömbölve időnként már nem engedte az ihletet.

Vonzott ez a mélység.
A sötét.
Saját sötétségem, melybe száműztem bizonyos részeimet.
S igen, megengedtem magamnak, hogy odazuhanjak melléjük, majdnem melléjük.

Zuhanás volt.
Igen. De volt benne szépség is.
És tudatosság, bár nem az emberi rész tudatossága, hanem a nagyobb egészé.
Volt benne türelem, részvét és átérzés is, de oda, ahová zuhantam, fényesebb részeim már nem tudtak követni.

Megengedtem, hogy bántsanak.
Mert nem vettem észre.
Talán hazudtam magamnak.
Vagy belealudtam a folyamatba és a közepén felébredve, már nem tudtam, mi történik, hogy hová kerültem.

Engedtem, hogy a bennem élő tisztaságot bántsák.
Hogy beszennyezzék, hogy beszennyeződjön.
Félelemből cselekedtem és eltitkoltam magam elől is, hogy így van.
Félelemből és féltésből.

Jobb lett volna másképpen, de így történt.

Aztán persze, miután felismertem, hogy két igazság alszik egy ágyban, jött a szégyen.
A bűntudat.
A hazugság és ismét a szégyen.
A hallgatás.
A lemondás.
Mások bántása.
És már be is zárult a kör.

Még arra is tudtam haragudni, akit a legjobban szeretek.
Még vele is játszmáztam, drámáztam.
Persze a magam módján, sok csavarral és ravaszul.
Ami külön megnehezítette a felismerést, a felismerését annak, hogy EZ NEM ÉN VAGYOK.

A felismerés nagyon fájdalmas folyamat volt.
Bár tudtam figyelni, de hogy valójában mi történik, azt nem értettem.
Próbáltam visszatérni a régi énemhez, az "azelőtthöz", a trauma előtti ponthoz.
De az nem lehetséges, legalábbis nem úgy, ahogyan én gondoltam.

Mert már valóban nem az vagyok, aki voltam.
De az vagyok, aki vagyok.

S ez segített át.
Hogy sebekkel és saját torzulásaimat látva és a félelemmel átszőtt világomban élve is tudom, hogy van megváltás.
Hogy ÉN VAGYOK magamnak.
És hogy van hozzá segítség.

Ki fogok jutni.
Hogy is mondta valamikor valaki?
"Amibe belehelyezted magad, ki is tudod magad onnan szabadítani."

Hát ez van.

Most erőt gyűjtök.
Sok erőre lesz szükségem.
De már nem félek.
Mert tudom, hogy a szabadulásom után végre IGAZán újra ÖNMAGAM lehetek.

Szorítsatok, hogy könnyedén menjen. Vagy legalábbis úgy érezzem. :)

Guruból lesz-e szalonna?

Ha már a gurukról elmélkedtem, csendesen hozzátenném, hogy gurunak lenni jó.
Tényleg.

Bárki lehet guru, sőt, mindenki az hosszabb-rövidebb ideig, mert ez nem egy kihagyható fokozat.

Én is voltam guru, talán pont ezen a felületen, nyomtam a szövegemet. Mondtam, írtam a magam igazát. Igaz pénzt nem kerestem vele, mert nem voltam annyira bátor, vagy inkább okos? 

Soha nem vágytam az ismertségre, pedig a guru fontos ismertetőjegye, hogy törekszik a népszerűségre és ezért mindent meg is tesz. A csapból is folyik, ha lehet, és mindenre tudja a helyes választ. Mindenre.

Mindig tökéletes, soha nem változik, a guruság már messziről lerí róla, hiszen úgy öltözik, úgy beszél és úgy is viselkedik, ahogyan nyája elvárja. 

Ha elég bátor, valódi létezővé válhat.

Ha szerencséje van, nem lesz nyája, mert nem elég vonzó a tálalás. Akkor sokkal nagyobb esélye van rá, hogy tovább lép, mert nem éri be ennyivel.

Ha beéri, szélhámossá válik. Azon a ponton kezdődik ez, amikor maga is rájön, hogy nem tévedhetetlen, hogy nem változtathatatlan és vannak, akik a sarkában lihegnek. Amikor ragaszkodni kezd ahhoz, amit létrehozott. S nem az emberekhez, hanem a hírnévhez, a felhalmozott szellemi és/vagy anyagi javakhoz, a feltétel nélküli tisztelethez és a kiváltságokhoz. Amikor elhiszi, hogy ő több, vagy többet érdemel, mert annyi mindent tett, érez, vagy tud.

A továbblépés akkor érkezik, amikor rájön, hogy ő sem tökéletes. Hatalmas a pofon, nagy a zuhanás. Minél inkább volt kitalált jelmez csak a guruság, annál inkább. Innentől a látszat fenntartása iszonyú energiákba kerül. Innen még a sötét mágia is beszűrődhet, ha emberünk nagyon ragaszkodik saját csodálatos, de mesterséges egyéniségéhez.

A másik út a továbblépés útja. Egyszerűvé és valódivá válik, ahogy leveti a jelmezt. Nem színlel, elfogadja, ami érkezik. Ha szenvedés, akkor szenved. Ha őrjöngés, akkor őrjöng, de mindvégig tudja, hogy ez sem ő, csak egy leváló része, amit ő hozott létre, s most tombol benne. Ez a valódiság.

Valódinak lenni nagyon nehéz. Törékeny és sebezhető állapot. Mindent megengedni és mindent átengedni magadon. Néha sírni, néha nevetni. Mindennel együtt lenni, nem irányítani, érezni, együtt rezegni. Még a sötétséget is megengedni. 

Persze gurukra szükség van, ahogy többen jelezték nekem. Nem mondtam, hogy nem. Ha nem lenne rájuk szükség, nem is lennének. De nem mindegy, hogy hogyan és mennyi ideig és mit tanítva teszik a szükségest.

De ez már egy másik történet ... Megyek szalonnát sütni. :D

Placebo hatás - avagy fehér foltok a mindenhatónak hitt tudomány egén

Most, hogy általános támadás indult az információs terápiák ellen, talán rá kell erre is világítanunk, hogy mi ez és miért is történik.

A tudomány csapatai már hosszú ideje harcban állnak minden betolakodó, a gyógyítás terén bármilyen eredményt felmutató és nem a mai vegy- és kémiai ipart szolgáló/használó/istenítő módszerrel szemben, mert hát jövőbeli profitjukat veszélyben látják.

Érdekes módon ez suttyomban történik, a terrorista veszélyt harsogó média figyelem elterelő manővereivel egy időben, megbújva mögötte. Vajon miért?

A homeopátia és társai - mint információs terápiák - már nagyon régóta a bögyében vannak a tudósoknak álcázott gondolatdiktátorok fejében, úgy gondolták, most kell lépni.

Már jó ideje kitaláltak nekünk egy fogalmat: "placebo hatás", ami arra jó, hogy besorolhatóvá váljanak olyan jelenségek is a tudományos világképbe, amit nem értünk, pláne tudományos eszközökkel egyelőre lehetetlen a vizsgálatuk.

A "placebo hatás" azt jelenti, ha a tudósok ezt mondják valamire, akkor tulajdonképpen azt gondolják róla, hogy "a francba, ez működik, csak nem tudjuk hogyan". Mert nincsenek kémiailag mérhető hatóanyagok, nincsenek direkt, mérhető fizikai hatások az egyénre, valami más működik, de az kívül van a tudomány területén, vagy azt szeretnék, ha kívül lenne. Mostanában inkább azt gondolom, hogy nagyon is tudjuk már, hogy hogyan működik, csak ezt nem lehet elmondani, megvitatni és felhasználni, mert iparágak hosszú sora dőlne össze, válna feleslegessé.

Hogy értsd, elmondom még egyszer, ha valami placebo, az azt jelenti, hogy működik, csak nem tudjuk, hogyan. Ez a lényeg. Persze  ez is olyan, mintha azt mondanák, hogy "boszorkányság", alkímia, vagy mágia. Mert kell az elrettentés, a jó kis birkanyáj, akiket lehet terelgetni egyik "tudományosan" új felfedezéstől a másik felé. 

Jó ideje figyelem magam, elég sok mindent sikerült magamról lehántani, letisztítani. A testemmel különösen jóban vagyok. Nem okoz nehézséget egy-egy fizikai fájdalom figyelemmel való csökkentése, akár meg is szüntetése - ha nincsenek komolyabb okai. (Mondjuk, amikor belevágtam az ujjamba, csökkent a vérzés és a fájdalom, de nyilván hosszabb ideig tartott, míg meggyógyult, szóval nem gondolom magam istennek, vagy csodatévőnek, csak ember vagyok, simán ember, akinek néhány plusz érzékelési csatornája nyitva van és némileg képes saját energiáit működtetni más módokon.)

Tudom, mert tapasztalom nap-mint-nap, hogy van olyan testi-lelki-szellemi állapot, amiben merítkezve a test gyógyul, a szellem erőteljesen működik és a lélek minden fájdalma elsimul. Van ennek ősi neve, de most ezt hagyjuk, nem erről akarlak meggyőzni.

De tudom, mert kinyíltak bizonyos plusz érzékelési csatornáim, hogy pl. a homeopátia, a Bach-cseppek, vagy az akupunktúrás pontok bármilyen stimulálása energetikai szinten nagyon is működik. Mert képes vagyok érzékelni, megvan az a plusz érzékelési "felületem" amin, ha megadom magamnak az időt és a módot, konkrétan érzékelni tudom a változást a test szintjén is.

Nem vagyok híve az összeesküvés elméleteknek és tele is a hócipőm, amikor valaki ezzel jön és ezt nyomja folyamatosan - mert jó kis kibúvó lehet az egyéni felelősség vállalása alól, na meg saját nemzetünk hibáinak takargatására - de ez most tényleg amellett szól, hogy valaki, vagy valakik nagyon nem akarják, hogy emberek hozzájussanak a valóban hasznos, nem pusztító és mellékhatásoktól mentes gyógyító módszerekhez, amíg még testük állapota azt megengedi.

Mert természetesen ez sem működik mindenkinek. Akinek életereje elfogyott, túl sok fizikai, kémiai beavatkozást élt át, immunrendszere nem működik és lelkileg már teljesen feladta, ott kevesebb az esély rá, hogy teljes gyógyulást lehessen elérni szelíd módszerekkel. De ott is mindig van remény!

(És akkor még nem is beszéltem arról az eredeti és nagyon igaz gondolatról, vagy inkább tényről, hogy a test tulajdonképpen önmagától gyógyul ... persze ezt sem tudjuk tudományosan, hogy pontosan hogyan ... de ez már nagyon messzire vezetne. Akkor vajon mi is az, hogy placebo?)

Vajon mikor ébred fel az emberiség annyira, vagy annyian, hogy felelősséget követeljen önmagáért a gyógyításban is? Mikor mondunk nemet az orvosi abúzusra, mert ami ma zajlik, az az.

Az orvosok bántalmaznak bennünket, mert mi másnak nevezhetném azt, amikor valaki akkor is késsel és durva hatású kémiai szerekkel akar beavatkozni, tudva hogy hatalmas szenvedést okoz páciensének, ha van ennél szelídebb módszer. És ami a legdurvább, hogy elvárja, hogy "betege" ne is akarja tudni, hogy vannak-e. Tisztelet a sajnos ma még kevés kivételnek, előttük megemelem a kalapomat minden dimenzióban.

Kinek az érdeke ez a sok szenvedés? És miért vagyunk nekik kiadva ilyen formában?

Ki lennénk adva egy magasabb hatalomnak?

Nem hiszem.

Lemondtunk a hatalomról, arról a hatalomról, hogy saját testünk felett mi magunk rendelkezzünk. És ők örömmel veszik saját vállukra ezt a terhet, mi meg fizetünk egészségbiztosítást, gyógyszereket, orvosokat, kemót, meg műtéteket, nem is beszélve lelki üdvünkről, mert azt majd klasszul megoldja nekünk a pap, mehetünk gyónni évente legalább kétszer, hátha bekerülünk a mennyországnak hitt "diznilendbe". Shit! 

Na, ez van. Beteg a világ, mert beteggé teszik.

De te választhatsz mást, vállalhatsz felelősséget nemcsak az életedért, de a testedért is. 

Hajrá, kezdd el már ma! 

Soha nem késő!

A bántalmazás kultúrája

Nem egyszerű, amit érzek, de próbálom szavakba önteni.

A helyzet, hogy amibe kerültem és amiben felismertem végre magam, „kultúránk” része.

Itt ma Magyarországon és Európában is „ez” teljesen rendben van. A bántalmazás, az erőszak rendben van. 

Ez jön mindenhonnan.

Részben árnyaltan és finoman, sok-sok filmből, a reklámokból, a kötelező olvasmányokból az iskolában, de a médiából és a politikusok viselkedéséből is ez érződik. Átsüt az erőszak és a kegyetlenség. Az együttérzés teljes hiánya.

Nem tudom, hogy valóban hány magyar férfinak és nőnek van valóban joga felháborodni a muszlimok kegyetlensége okán?

Remélem soknak.

Hány olyan magyar férfi/nő él ma közöttünk, aki soha, egyetlen egyszer sem gondolja nap közben, hogy ő különb valakinél, annál a „szerencsétlenebb, birka, nyámnyila” másiknál?

Hogy jobban tudja, hogy erősebb, vagy spirituálisabb?

Nincs spirituálisabb a valóságnál, az életnél.

Én csak kérdezek, most kérdezni jöttem. 

Nem kell, hogy válaszolj, át is kattinthatsz sok felemelőbb témára: angyali üzenetekre, meg „vonzzuk be, amit szeretnénk témákra”, de ha mégis, nézz mélyen magadba és legalább magadnak valld be az igazat.

Mire neveljük a gyerekeinket otthon? 
És az iskolában? 
Hány felnőtt állt eddig ki a gyermekek jogaiért? 
Hogy joguk van szeretetben, elfogadásban és feltétel nélküli támogatásban felnőni?

Megmutatjuk-e nekik felnőttként, hogy mindenki egyenlő tiszteletet érdemel?

Ezt szavakban talán elmondjuk, de eszerint cselekszünk? 
Vagy vannak kifogásaink mindig, vagy sokszor, esetleg csak néha?

Megengedjük-e már kis korban a fiúknak, hogy bántsák a lányokat, a gyengébbeket, a másságuk miatt megbélyegzetteket?

Hány apuka szájából hangzik el következetesen, hogy tiszteld a nőt, a lányokat/a gyengébbeket nem bántjuk? 
És ha elhangzik, ez a minta otthon is?

Hányszor köszönöd meg a társadnak, hogy van?

Hogy családodért fáradozik és elejti a modern vadat, pénzt hoz haza és megvéd a nélkülözéstől?

És Te? 
Hogy van ennivaló a hűtőben, hogy van tiszta ruha a szekrényedben? 
Hogy átölel, vigasztal, elringat, feltölt és gyógyít téged, ha kell?

etc. ….

Ha te valamiben jobb vagy, egészségesebb vagy, gyorsabb a felfogásod, vagy szebben csinálsz valamit, az ugyan előny, de felelősség is. 
Nincs jogod a gyengébb orra alá dörgölni.

Neked azért van több, mert a másiknak kevesebb jutott.

Igen, ez itt a fix összegű játékok dimenziója.

Ha neked több van bármiből, az azt jelenti, hogy valahol valakinek kevesebb.

Az összes javakból osztozunk, nem egyformán.

Miért jutna több egy európainak bármiből, mint egy etiópnak, egy szírnek, vagy egy kínainak?

A hatalom többet ad neked, és te elfogadod.

Úgy teszel, mintha nem tudnád, pedig haszonélvezője vagy annak, amiről nem is tudsz.

Mert becsukod a szemed.

Egyszerűbb nem látni az éhező kisgyermeket, az agyonvert asszonyokat, a fejbe lőtt férfiakat, a megkínzott állatokat.

Sokkal egyszerűbb az amnézia.

És ez akkor is így van, ha te közben nagyon spirituálisan élsz és létezel, és talán nem is eszel húst, meg minden gondolatod a világ megmentéséről szól.

Ez kevés.

Nem elég.

Magaddal kezdd.

Én is ott kezdtem és félek is, néha.

Hogy a tömeg újra magával ragad, és újra belesüppedek a jó kis kényelmes mocsárba, amit úgy hívnak: „én már annyira spirituális vagyok, hogy nekem már nem kell a szenvedéssel sem foglalkoznom”.

Tarts önvizsgálatot most.

"Vajon soha, naponta egyszer sem gondolom, hogy felsőbbrendű vagyok másoknál?"

"Van-e olyan gondolatom, hogy már mindent tudok?"

"Gondolom-e, hogy az egyedül helyes módszer az én kezemben van, csak a többiek még mindig nem vették észre?"

"Meg tudnám menteni a világot, ha hagynák?"

Ugye, hogy ugye?

Alázat, alázat és alázat.

Enélkül nem jutunk tovább.

Az első valódi lépés az alázat után következik.

Kérdezz és lépj és tudni fogod.

Addig nincs tovább miről beszélnünk.

Elterelő manőverek után

A kép égi jelenség formájában egy nappal később érkezett,
hogy megerősítse az alábbi üzenetet magamból magamnak ;)
:D

Tökéletesek vagyunk.

Csak óriási erőfeszítéseket teszünk, hogy ezt ne vegyük észre.

Létrehozzuk a magunk kis-nagy burkait.

Az egót, az elmét és az érzelem-testet.

Ami azért lenne, hogy még teljesebb élményben lehessen részünk ebben a jó kis ejtőernyős játékban.

Tökéletesen online és 3D, meg minden, amit akartunk.

Emlékezz!!

Figyelj!!

Lélegezz!!

Érezz!!

Az nem lehet, hogy visszaaludtál, mert nem hagyom.

Csak az egót lehet megsebezni, csak neki tud fájni, ami történt.

Az, aki vagy, az sebezhetetlen.

Ha rémdráma van, akkor az. Dőlj hátra és élvezd. Ez csak mozi, és köszönd meg a szereplőknek, hogy ilyen élethűen játszanak.

Aztán, kapcsolj egy másik adóra, vagy filmre, vagy  ... bármire.

Az irányítóteremben vagy, előtted millió monitor, vedd már észre!!!

A Minden van itt, a Semmi és a Bármi.

Élvezd.

Enjoy!

Kalandra fel, várnak a többiek!!

:D

Ui: Pokoli kalandozásaim után újra itt.

Fejem a víz alatt

Jól ki van ez találva.
Ha nem az én fejem lenne, csak kacagnék ...
Bizonyos részeim kacagnak is :D

Én meg levegőért kapkodok.
Érzem, hogy szorít a létezés.
Hogy élni akarok-e, és hogyan?

Amikor el kezdenék agyalni rajta, hogy hogyan is lehetne megint megúszni, valamit, ami fáj, ami kellemetlen, vagy veszélyes, jön ő

és gluglugluglu .... és én megköszönöm

aztán amikor párbeszéd van, és nekem ki kell mondanom valamit, és mégsem tenném, persze csupa megszokásból

megint itt a kéz és glugluglu ... köszönöm

meg amikor olyat gondolok magamról, vagy csak hallgatom a belső hangokat, és nem mondom nekik, hogy "kuss, ez már nem én vagyok", jön ő

és glulguglu ... víz alatt a fejem megint

kacagnivaló, tényleg

a mindennapi élettel megküzdeni, mert most megint sokszor érzem, hogy küzdelem van és akkor jön

és glugluglu ...

nagggyon jó módszer

ha én nem mondom, hogy kuss, a belső leszakadt és még küzdő részeknek, akkor víz alá nyomás van,
és mindjárt tudom, hogy mi a fontos ...

a szív

egyedül ez

hogy még mindig dobog

és hogy kapkod levegő után

és amikor újra beáramlik a friss levegő, a tiszta éter

akkor újra és mindig tudom is, hogy ÉLEK


a hogyan tulajdonképpen mindegy is


hiszen magamnak teremtem és húzom még mindig az időt


de már megvannak a távlatok


látom a síneket, amint egybeforrnak

a lehetetlen találkozik a lehetetlennel


tárgyiasul az álom

?

mi van?

gluglguglu ....

Mihez ragaszkodom még (mindig)?

Itt van előttem az életem, a jelenlegi.
Főleg szemétdomb, elég nagy rakás.
Persze vannak csodás találmányaim, kincsek, amikhez kellett ez a szemétdomb, valljuk be.
Enélkül nem ment volna.
A szemétdomb is maga egy csodás teremtés, ha elég távolról nézem.
Jó messzire kell hozzá menni, de azért csodás mintázatok vannak ebben is.

Mennyire tartom még mindig az enyémnek mindezt, ami volt, ami voltam?
Mennyire hagyom, hogy hozzám ragadjon?
Mert távozóban van ez a világ, érzem, de még egy-két ponton erősen ragad.
Persze a ragasztó szép nevekre hallgat, úgy mint "másokért való felelősség", meg "szeretet",
meg "kötelesség" stb. de valójában egy anyaga van és ez a félelem.

Hogy mi lesz velem enélkül a világ nélkül?
A jól ismert és biztonságos szemétdombom nélkül?
Mi lesz, ha valóban elengedem?
Ha eltűnik és vele az a részem is, akit magaménak tartok még mindig?

És még valami.

Nem elég csak úgy fejben elengedni ezt az egészet, mert a valódi elengedés azt jelenti, hogy készen állsz a halálra.
Hogy elértél arra a pontra, hogy most akkor elengeded ezt a formát is.
Nem ragaszkodsz hozzá, akár ki is mész belőle, mert már mindegy.
Nem kötődsz már ehhez sem.
Mert tudod, hogy nem lényeges.
Nemcsak tudod, de érzed is.
Hogy érzed, mert tapasztaltad, hogy sokkal több vagy a testednél, hogy test nélkül is egészen jól el tudnál már boldogulni.

Itt még nem tartok.
Sőt, néhány erőszakosabb kísérletet már át is éltem ezzel kapcsolatban.
Hogy a test lehull, elájulna, ha engedném én meg nézek ki már nem a fejemből, de nézek körbe és
vagyok, de a test éppen irányíthatatlan. És akkora erőm van olyankor, hogy hihetetlen számomra is.
A ragaszkodás ereje, a fókusz valamiért nagyon erős.

És nem rohanok orvoshoz, hogy szereljen meg.
Mert titkon tudom, hogy ez valami más, tüneteket sorolhatnék, de tudom, hogy a TUDAT kísérletezik ilyenkor.
Hogy megpróbál kiszedni a testemből, de valamiért még mindig nem engedem.
Pedig ilyenkor akkora energia érkezik, egyszer-egyszer sikerült már együtt rezegnem vele, akkor a testem is irányíthatóan egyben maradt, de ez elég ritka. Ahhoz tökéletes egyensúlyi állapot kell és hogy benne legyek a pillanatban.

Talán ezt kell követni, ezt az energiát és nem félni.
Elengedni a testet is, aztán majd lesz valami. Követni a tudatot, mert mutatni akar valamit, csak talán még nem vagyok rá megérve, vagy attól félek, hogy vissza sem jönnék.

Nem félek.

VÉGTELENÜL SZERETŐ TUDAT TENYERÉN LÉTEZVE ÉLEK.

Közben a kisénem meg a hétköznapi életem rendkívül kemény, éppen szenvedő fázis van, amit a szemétdomb végeláthatlan tisztogatása és szemlélése ural.
Tudom, hogy feljebb kell emelnem a nézőpontomat, hogy mindez már a múlt és nincs dolgom vele.
Hogy a szemétdomb nem az enyém, mert én vagyok más.
A múltamé, de az átalakulás rendkívül fájdalmas.
Nem szabad beleesnem az önmarcangolásba és az elmém sugallta bűntudatba.
A társadalom, vagy a társam szerint rengeteg hibám van.

Ez az ő igazsága, az enyém pedig az, hogy szabadság van, és bármi bármikor megváltozhat.
 Az egyéniséget az erényei teszik naggyá, de a hibái szerethetővé - valahol mintha ezt olvastam volna.

Minden út a legelső lépéssel kezdődik.

Akkor lépjünk.

.

Egy kis szirup, aztán vallomás

A Csendből szólok, (oda menekültem volna ?).

Nem, nem hiszem, hogy menekülés, inkább tisztulás, emelkedés volt.
Már nem érdekel a fizikai világ sok-sok harca, drámája.
Nem érdekel a szerelem, férfi és nő látszategysége.
Sokkal többet akarok.

Csendet és békét.
SZERELMET ÖNMAGAMMAL.

Már nem vonz a mézes madzag és színes mesék sokasága a másik felemről,
lélektársamról és a többi szirupos csodáról, ami majd vár engem, ha eléggé keresem.
....

ÉN MAGAM VAGYOK A MINDEN.
Beburkol a CSEND, a legjobb barát és szerető.
Nincs mit keresni,
VAGYOK.
LÉTEZEM.

:)

AZ AJTÓ MINDIG NYITVA,
A CSEND MAJD VÁLASZOL.

xxxxxxxxxxxxxxxxx Jó, és itt most elég is ebből a csodaszirupból, jöjjön a vallomás. xxxxx

Vicces, hogy ezt két napja írtam, s mégis ma reggel esett le.
Hogy megint ugyanott járok, szenvedtetem magam, mert el akarok titkolni magam elől valamit.

Valamit, amit eddig még soha nem mertem bevallani, csak kívülre mutogattam, hogy jé, ő is beleesett ebbe a hibába, meg ő is.
Birtokolni akar.
Bezzeg én! Én nem.

Szóval ma reggel, mikor már tényleg minden annyira sötét volt - hogy nem is értettem, hogy jutottam ide - egy apró kis szikra, meg egy tegnap elém rakott "szöveg" hatására végre bele mertem ebbe is érezni.

Hogy de! Basszus!
De igen.

Én is szeretném birtokolni azt, akit szeretek.
Igen, elnyomom, de akkor is itt van ez az érzés.

Hogy szeretném, ha mindig velem lenne, ha "önszántából" csak engem akarna, csak rám figyelne, engem választana, meg minden.

 ... hát, most jót nevetek magamon.

Ezt titkoltam ennyi ideig, igazán mekkora majom vagyok!

Mindegy, ez is megvolt.
Nem vagyok ártatlan - ebben sem.

Igen, nekem is vannak ilyen érzéseim, nem is kicsik. Pedig tudom, hogy nem ezen a síkon mozgunk már, nem erről szól ez az élet és kaptam már annyi mentőövet is, hogy igazán nem lehet panaszom.

Jól belenéztem magamba.
És innentől azt is tudom, hogy ezen mindenki átmegy, ha akarja, ha nem.
Ha bevallja, ha nem.

Hogy birtokolni akarja a másikat, akit szeret(ni vél), a formát ... engem is ezért akartak és akarnának birtokolni még mindig. (Nem tudsz birtokolni egy másik lelket, ez lehetetlen.)

Ezért volt ezt olyan nehéz meglátni, mert belülről tartottam ezt az egészet, én tartottam.

Most, hogy ráláttam, már sokkal könnyebb. És küldök némi bocsánatkérést is.
Gondolatban.
Mert hát gondolatban büntettem is azt a drága másikat, bizony. Meg az egyiket is :)

Ilyen ez. Abszurd, de határozott és konkrét mintával teremtődik a következő kör, ha ezt nem vesszük észre.

Némi nyomozás még történni fog, mert ahol ilyesmi van, követheti egy-két másik érzelem, szenvedély, vágy, vagy titkolt düh is.

Ezeket is nyakon csípem és szépen megszemlélem majd. Kibékülünk. Aztán mehetnek a dolgukra.
Mert nekem már nem lesz velük.

Éljen!
Örülök.
És köszönöm.
Megint kaptam valamiféle gyógyszert odaátról, azt hiszem .... :)

Amikor Lilith megszólal

"A földön jártam, megint.

Sajnos nem sok minden változott.

Társadalmatok nem teszi lehetővé, hogy újra jelen legyek.
Részeim itt vannak, de az egység és a hit, hogy érdemes, még hiányzik.

Ezen dolgozunk.

A hiány be fog töltődni, csak adok "magamnak" még egy kis időt.

Időt, ami illúzió.
Inkább időhúzás van, és döbbenet.


Az igazság megdöbbentő.
És semmit sem változott a kezdetek óta.

Amíg "a Férfiak" nem fogják követelni, hogy "a Nő" legyen újra szabad, addig nem változik semmi.

Az elnyomottak hangja messze száll a szélben, s elnyomóik azt hiszik szabadok.

Nincs szabadság, amíg az csak egyes egyedekre, rasszokra, társadalmi kiváltságosokra, vagy spirituális kalózokra vonatkozik.

A szabadság, ahogyan az igazság, nem osztható fel.

Lehet egyénileg megélni, de a közeg akkor is itt marad.

Kiléphetsz belőle, de hova mennél?

Nem gondolod már magad résznek, de akkor ki vagy?

Mindent együtt csinálunk, mert egyek vagyunk.

Egy magasabb minőségű életet próbálunk belenyomni az anyagba.

Nehéz folyamat, sok a veszteség, de haladunk.

Van kiút, ideig-óráig működik. Töltődni lehet idefenn.

De már látod és érzed te is, hogy ez egy újabb kör.
Egy sokkal durvább és anyagibb.
A kulcsokat megkaptad.
A játék csak rajtad múlik.

Élj a látszatszabadságoddal és béke lesz benned.

Az egészet egyedül úgysem változtathatod meg.
De élhetsz boldogságban és szerelemben.

Én is ezt választottam.
Igaz, nem a földön, de egyszer majd az égi mennyország egy lesz a földivel.

Lilith"

Folyamatos tanulás - új "katekizmus" :)

1. Semmi sem jár neked, csak amit Te adsz magadnak magadból.

2. Erőd végtelen, nincs szükséged másra, hogy tápláljon.

3. A kirakat szép, de vajon valódi-e?

4. Amit kijelentesz magadról, az úgy van. Érted?

5. Amit másoktól kérsz, magadtól kéred.

6. Amit másoknak adsz, magadnak adod.

7. Ha még fáj, ha még félsz, ha még keresel, tudd, hogy ez van. Ne állj ellent, éld meg teljesen. El fog múlni.

8. A SZERELEM magasabb dimenziója magától megérkezik, amikor érett vagy rá. Sem mantrával, sem mágiával, sem bájitallal, sem csáberők bevetésével nem teremted/vonzod/hozod létre. Nem tudod uralni. Légy hálás, ha már itt van, s érezd a kegyelem erejét, mely ebből árad. És tudd, hogy a legtöbbet érdemled.

9. A beérkezettség nyugalmával tedd a dolgod, az erőt és a célt megkapod, ha eljött az ideje.

10. Óvd testedet és lelkedet a betolakodóktól, de ne állítsd meg őket a küszöbön. Nyugodtan hívj be mindenkit, lásd vendégül, vagy kiderül, hogy részed, vagy leválik rólad szép emlékekkel távozva.

11. Mások hitét ne gyalázd, de ne is lelkesedj. A hit nem tudás, a tudás nem tapasztalat. Tapasztalat tudás nélkül elhomályosul, hit tapasztalat nélkül kiürül. Tudás csak hit nélkül jön elő. Tudást a tapasztalat edzi és építi.

12. Mindig van, ki nagyobb nálad, ki mellett állva tanítvány vagy, de vigyázz, mindig tanítasz is, ha akarod, ha nem.

13. VILÁG VILÁGOSSÁGA, SZERELEM GYÜMÖLCSE EGYENGETI UTADAT. NE NÉZZ HÁTRA, AZ ÉLET BENNED VAN.

A sárkány és a SÁRKÁNY

Jött egy érzés és egy gondolat, s - emlékeim szerint - ezt megelőzte egy tett, egy alkímiai tett is.

Egy szobrot kellett átformálnom a térben. Egy sárkányölő szobrot.
- Mert a sárkányt meg lehet ölni, de a SÁRKÁNYT nem. Erős és végtelen lény. -

"Szelidíteni kell azt, folyamatosan éreztetni vele az erőt, az erődet, s akkor szolgálni fog."

Azt szolgálja, aki erős, tiszta és örök, ÉL ÉS ÉREZ.

"Ugyanúgy helye van a teremtésben, mint az EMBER-nek."

Szóval felszabadítottam egy sárkányt,
jobban mondva, "megtanítottam" egy harcosnak,
hogy ahelyett, hogy leszúrja, hogyan szelidítse meg s használja erejét.
Hogy melyik életben melyik részem volt, ki tudja már azt?! De ez most nem is fontos.

A fontos az üzenet.

Hogy aki legyőzni, megsemmisíteni, kiírtani akarja a SÁRKÁNY-t, az elveszett.
Mert nem lehetséges.

Ez a gondolat akkor érkezett újra és fészkelte be magát a fejembe, amikor régi kastélyokban járkálva egyre-másra láttam a sárkányölő "Poszeidón" szobrokat.
Nem értettem először az ellenérzésemet, de most már értem.
E kastélyok urai sem urak azóta már, s ebben e téves ideológiának is szerepe lehetett.

Mert a primitív sárkány, amit legyőzhet a királyfi a mesében, hogy asszonyát meghódítsa, csak egy árnyék, árnyéka egy sokkal hatalmasabb és fontosabb erőnek a TÉR-ben.

S ez az erő felszabadulást kér, hogy szolgálhasson.
Mítikus lényként visszatérve, újra a megfelelő helyre, a segítők közé, felsorakozik.

Amikor összedől a világ

Az van, hogy összedőlt az eddigi világom. (Már megint, jaj :)

És ez sokkal mélyebb szinteken történt meg, mint eddig bármikor.
Mert az alapokat rendítette meg, a legmélyebb szintekről lett kihúzva néhány alapkő.
És most rendesen billeg itt ez az egész.

A ragasztóanyag meg teljesen kiolvadt. A kapcsolataimat összetartó erő kioldódott.
Csak a szeretet maradt, és ami a jó, hogy ez viszont megmutatta, hogy mire is kell valójában figyelnem,
mi az, ami ezen az életemen túl is fontos, ami lényem középpontjából érkezik és valóban ÉN VAGYOK.

Egyelőre azzal vagyok elfoglalva, hogy erőből pótolom a hiányzó részeket, és próbálom feltérképezni, meglátni, hogy mi az, amit helyettesíteni kell, és mi az, amit lehet "veszni hagyni".

Elég munkás és nagyon fárasztó helyzet, de, én csináltam magamnak.
Persze ez most marhára nem vigasztal és kicsit tele a kosaram a jó tanácsokkal.
Én sem tudnék másnak adni egy ilyen helyzetben, mert a döntéseket nekem kell meghoznom és meglépnem,
nem másnak.

Tudom, hogy van megoldás és ha hagyom, be is fog áramolni.

Ebben a billegésben ráadásul néhány aspektus rendesen próbálkozik.
És én is érzem, hogy az áldozat szerep - amibe raktam magam és végre felismertem - most természete szerint át kéne billenjen a megtorló szerepbe. Érzem is a sárkánykörmöket néha, de hála nekem, nem ragadnak el.

Ki lenne ezért a hibás, ha nem én.
A külvilág csak betöltötte az űrt, amit én hagytam, hogy betöltsenek.
Én engedtem meg az elnyomást, az erőszakot, meg összes többi egyebet.
(Nem részletezném, nem szándékom senki haját égnek állítani.)

Viszont azt is leszűrtem mindebből, hogy hatalmas erőm van,
hogy egyáltalán ezt eddig ilyenformán kibírtam,
és óriási teremtő erőm is van hozzá,
mert mindeközben párhuzamosan létrehoztam magamnak a kivezető utat is.

Androgünitás - amikor az árnyék is megjelenik

Nem akartam írni Conchitáról. Tényleg nem. De ma olyan szinten érzékeltem vetített képét az asztrál térben, hogy mégis muszáj. Helyre kell rakni, magamban is, mert először majdnem megijedtem. :)
Ne foglalkozzunk most azzal, hogy "ki" rakta oda, vagy milyen erők erősítették fel ilyen intenzitásúvá, a végére úgyis érteni fogod, hogy ez, jelen esetben, tök mindegy.

Kezdjük az elején.

Hosszabb idő óta megyek az ösvényen, ami sok-sok kanyarral, de mégis oda vezetett, hogy hálával és szeretettel elfogadjam magam olyannak, amilyen vagyok és megengedjem, hogy mindenféle sorompó, vizsga és feltétel nélkül beáramoljon ide MINDEN RÉSZEM.

A dicső és a dicstelen múlt, a fehér, az arany és a fekete-szürke árnyalatok is. Minden egyszerre, mert ez vagyok, így vagyok teljes.

Az út itt-ott leágazott, finom falatok és isteni tapasztalatok vártak rám, de mennem kellett tovább. Valahogyan a "nem beragadni", vagy inkább a "tovább, tovább" érzése az elején is itt volt, ahogy most is itt van.

Sokan járunk ezen az úton, mondhatni egyre inkább tömegesen. Ki tudatosan, ki öntudatlanul is követve a hívó szót, a vezetést, belső megérzéseit. Ennek egyik bizonyítéka az is, hogy egyre több írás, gondolat és vita jelenik meg az olyan nagyon vágyott "másik" felünk kereséséről. "Spiri körökben" majdhogynem első számú téma lett a "tökéletes társ, az ikerláng kapcsolat" bevonzása, megtalálása, behívása és hasonló témájú cikkek, előadások, kurzusok. Ezekben nem kevés mágia is felüti a fejét, ami szintén az alább leírtakat erősíti, de ezt most hagyjuk. (Amit én kaptam mint módszert annak idején, elolvashatod itt, ha érdekel.)

Néhányan - valószínűleg egyre többen - elértük a kritikus pontot és tömeget, ami a párkapcsolatok hatalom-függőség tengelyen elért és begyöpösödött egyensúlyát kilendítette, és már éljük - ha nem is mindig és folyamatosan, de viszonylag sűrűn merítkezve - a teljességet a másik felünkkel. És itt elsősorban nem a fizikai kapcsolódásokra gondolok, hanem arra, amikor ott belül, benned megjelenik egyszerre két erő (masculin és feminin) s a kozmikus erőkbe ágyazódva, a legerősebb nászban összefonódva táplál téged, az EMBERT.
Ez a Teljesség.

Ez a folyamat hatalmas erőket szabadít fel először az egyénben, majd körülötte a térben is. Úgy látszik, ez már olyan szintekre jutott, hogy az egyensúly érdekében a térben meg kellett jelennie az ellenerőnek, az árnyéknak is. Torz formában ugyan - és ez itt nem elítélés, vagy megkülönböztetés, csak a szellemi tartalomhoz képest egy jelző - de megjelent. Mert hát mi más lehetne egy női ruhában lévő (valamennyire) férfi szakállal, mint paródiája, árnyéka annak az androgün folyamatnak, ami a másik oldalon óriási lendülettel halad előre egyre több emberben.

És azt is látnunk kell, hogy ez Európát érinti elsősorban. A folyamat itt haladt ennyire előre, hogy a felszabadult és kioldódott energiák és azok hirtelen hiánya létrehozta ezt az újabb illúziót, vetített képet ide nekünk, ami a tömegmédia segítségével most éppen lebeg a tömegek feje felett.

Tulajdonképpen ünnepelnünk kellene, mert ez egy olyan jel, amit megértve kicsit fellélegezhetsz, hogy a változás elkezdődött és tart és óriási energiákat szabadít fel, bár még láthatalanul, de mégis előre vetítve a valamikori jövő társadalmát, ahol TELJESSÉGÜKBEN ÉLŐ FÖLDI NŐK ÉS FÉRFIAK EGYÜTT TEREMTENEK ÖRÖMBEN, SZERETETBEN ÉS EGYSÉGBEN.

(Javíthatatlan szentimentális vagyok, mondja itt valaki, de azért neki is tetszik az üzenet, átmegy ez így is, még ha van is benne némi makyo. Akkor most már jöhet a kávé nekünk .... és valaki másnak még egy szivar :)

"Vedd észre, hogy mindez csak energia, ami egy olyan fókuszpontra mutat az időben és térben, ami fontos és lényeges változások anyaméhe lesz innentől. Innen, a saját idővonaladról nézve lassú a folyamat, de távolabbról, több száz év távlatában jelentős. Ezt majd egyszer látni fogod, addig pedig ünnepelj, ünnepeld magad magadban."

A félelem után

Amint ledőlt a bálvány, ártalmatlanul fekszik előtted, amitől féltél, újabb próbák várnak rád.

Nem elég, hogy egy világ dőlt össze, a félelem, mely e világot összetartotta benned, elpárolgott, a benned lévő aspektusok, melyek e világ részei voltak és ebből táplálkoztak, egyesült erővel rontanak rád.

Nem szabad megijedni.

Ha egy félelem sokáig fennáll, létrehozza az egyensúlyt. Jobban mondva bölcsességed létrehozza neked a túlélés lehetőségét azzal, hogy körbevesz, hogy stratégiákat ad a kezedbe és alszemélyiségeket hoz neked benned létre, melyek megvédenek a külvilág gyötrelmeitől. Ideig-óráig ez rendben is van.

Ha éppen bombáznak feletted és Te egy ilyen alszemélyiségeddel tudsz beszélgetni, aki figyel rád, meghallgat és szeret téged, máris gyorsabban telnek a halálfélelem percei, közelebb a túlélés reménye.

De amikor a bombázás már a múlté és még Te mindig ebben ragadva magadban beszélsz a már ott sem lévő másikhoz, az már nem oké.

Amikor a félelem elmúlik, hirtelen lehull a hályog a szemedről és itt dől el, hogy merre mész tovább.

Nem fog tetszeni amit látsz, ez biztos. Mindent látni fogsz, amit emiatt a félelem miatt cselekedtél vagy nem cselekedtél, az egész szemétdombot.

Te hoztad létre, ezt tudod. El tudod-e fogadni anélkül, hogy magadat vagy a másikat büntetnéd, okolnád, vagy magyaráznád a bizonyítványodat? Ne ess bele a csapdába, mert aki magyaráz, az ebből élt, egy aspektus, akit Te hoztál létre, hogy téged szorult helyzetedben támogasson. Nincs már helye melletted, de kapaszkodik. Mondja a magáét, "mert akkor ő és ott és akkor és nem tehetsz róla, ő a hibás .... blablabala". 

Résen kell lenni, a megszabadulás vár rád, ha ezekkel az utolsó démonokkal szembe tudsz nézni, és a helyükre tudod őket küldeni. Légy erős önmagadban és ne add át megint az irányítást, most már Te vagy a főnök.

Még egy nehezebben látható, de a mélyben finonam működő mechanizmus is a múlthoz köt, a félelemmel átitatott múltadhoz, és ez az ellenállás. Ez is védekezésképpen jött létre, mégis megakadályozhat abban, hogy változz, hogy szabadon áramolj az élettel és ne legyenek elvárásaid a hogyanokkal és miértekkel szemben.

Figyeld csak meg, hogy hol állsz ellent valaminek, vagy valakinek. Ha félsz valamitől, öntudatlanul is elfordulsz tőle, még véletlenül sem mész arra, ahol találkozhatnál azzal a félelemmel, nem adsz magadnak esélyt arra, hogy a félelem elpárologjon. Tehát, arra kell menni most már tudatosan, ahol a félelem árnyékát érzékeled. Igen, pontosan arra, mert ott vannak még azok a határaid, amiket tágítani célszerű és ahol még inkább önmagad lehetsz.

Ez lehet bármi. Ha félsz attól, hogy egy állás majd leszereli a spiritualitásodat és ettől Te beállsz a sorba, birka leszel, akkor vállalj állást. Ha attól félsz, hogy nem kellesz a pasiknak, mert már idősebb vagy és súlyosabb a kelleténél, döntsd el, hogy pedig Te tudatosan törekszel egy párkapcsolatra. Ha attól félsz, hogy a barátnőddel összeköltözve megromlik a kapcsolatotok, költözz vele össze.

Mi értelme félni? A félelemben eltöltött idő gyakorlatilag nincs. Amnézia, felesleges és fájdalmas. Amitől félsz, az legtöbbször csak a Te fejedben van. Ezért tegyél, hogy ezt megtapasztalhasd. Ha így van, akkor jó. Ha mégsem, akkor elfogadva a tanítást mondhatod, hogy mégiscsak intuíció volt és nem félelem.

Nehogy azt hidd, hogy ez nekem könnyű. Az elején tartok, de jól esik leírni mindazt, amire időközben rájöttem magammal kapcsolatban. És most először gondolom azt, hogy ez nemcsak nálam van így.

Felkutatni a félelmeinket, belenézni minden szürke sarokba, hogy van-e ott még valami ... ez nagyon fontos. Nincs is ennél fontosabb. Mi értelme van egy félelemben eltöltött életnek, ha nem az, hogy kiszabadulj és megtanuld kezelni.

És amikor már elmondhatod magadról, hogy nincs olyan szituáció, ember, vagy tapasztalat, amitől Te úgy félnél, hogy azt nem tudod kezelni, akkor valóban ÚJ EMBERRÉ váltál, akinek sejtjeiben a BIZALOM működik, mely egyben egy másik neve ISTENNEK.

UI: Még egy elmetrükk van ám ... a félelem a félelemtől, az az állandó és szinte spiri körökben általános "jól csinálom-e?" "eléggé tudatos vagyok-e éppen?" félelemről beszélek, ami könnyen fogva tarthat. Kit érdekel, le...om. Nem érdekel, hogy ki mit mond, vagy mit nem, ezzel is szembe fogok nézni, bár néha fájdalmas a kritika pont azoktól, akiktől nem várnád. De kinek és mit kéne bebizonyítanod? Senkinek nem kell semmit bebizonyítanod, ez a lényeg. 

ÉLNI FÉLELEM NÉLKÜL ÖNMAGAD ISTENISÉGÉBEN, KELL ENNÉL TÖBB?

ChE

In memoriam Hamvas Béla

2013 novembere, s bennem az öröklét levelez ...

Elmerengtem a sír felett állva ...

Mivel tudnánk tőle egy örök és igaz mosolyt kicsalni, egy valódit?

Mi az az üzenet,

tett, 

gesztus, 

szó, 

szakrális cselekedet, 

mely felér a felhők fölé, 

Hozzá?

Először 

egy szőlőfürtöt gondoltam, 

aztán, hogy szüret, 

alma, körte, dió, mogyoró ...

egy üveg finom somlói bor, melyen átsüt a nap ...

száradó ruhák illata ...

virágillat ... orgona, jázmin, rózsa ...

tengermoraj, sirályok kiáltása ... 

langyos nyári szellő,

olajbogyó olajában ... finom sajt ... kenyér és bor ... 

langyos este a ciprusfák tövében,

könyv és papír, szépen faragott ceruzák, töltőtoll ...

álomszerű történet a kék ruhás lányról ... 

felkeresni azt a dombot, 

leülni csendben nézve a tájat és nem gondolni semmire,

hamvasbéla módra csak lenni ... 

átadni magam az isteneknek

talán ez

talán így

2. 

megegyeztünk

válaszok fognak születni

beíródnak oda, ahová kell

megteszem, amit tudok

beleélem, beleálmodom magam

eljátszom a kék ruhás asszony szerepét

kiigazítom a mintát

hogy teljes lehessen

mindannyiunk örömére és hasznára

ez szolgálat

szolgálom a többet, a magasabbat

és magamhoz vonzom a hasonlót

úgy legyen

3.

Senki sem láthatja előre önnön sorsát. Maga a sors, a sorsteremtés folyamata oly végtelenül bonyolult és áttekinthetetlen, hogy maguk az istenek is csak utólag, sorsuk lezárultával láthatják teremtésük értelmét és erejét.

Így jártál ezzel Te is. 

TE, aki azt írtad, "amit tettem, örökre elveszett", 

még nem tudtad ott és akkor, hogy amit tettél, 

azzal örökre megváltoztattál valamit. 

Éppen azt, amit számba vettél,

azzal ahogyan éltél és ahogyan mindezekről gondolkoztál, 

megváltoztatta azt a sorsot, a történetet,

ami e nemzet, e terület talaján keletkezhet.

Lett új időszámításunk, HBE és HBU, 

azaz Hamvas Béla előtt és Hamvas Béla után.

Mi, akik utánad jövünk és nyomaidban lépdelünk, 

már látjuk. 

Látjuk, amit még Te akkor nem láttál,

hogy megteremtetted az aranykor és a mindenkor közötti hidat.

4.

Hüperion valóban csak egy volt, 

de azzal, 

amit tettél,

ahogyan éltél,

kérlelhetetlen őszinteségedben,

és ahogyan magadban feltérképeztél minden rejtett zugot, 

minden aspektust, szintet 

és élményt, 

megteremtetted a lehetőségét annak, 

hogy legyenek 

új hüperionok

százával és ezrével.

A Nap fiai jönnek, 

s az első Te voltál. 

A Te formád hozta el a tudást,

szenvedte meg a hiányt 

és oldotta fel 

az isteni létezésben

legelőször.

Mert fájdalmakból, eltaszítottságból, 

hiányból, szerelem-keresésből bőven kijutott neked is.

Mint mindenkinek, aki e bolygóra emberként érkezik.

De megmutattad, hogy lehet ettől erősebbé, többé lenni!

Hogy igenis van egy sziget, ami megtart! 

"És ha nincs? - kacsintasz.

Nosza, csinálunk egyet!"

Önmagad teremtette világod isteni szigetén létrehoztál valamit, 

ami majdnem teljes,

ami majdnem kész, 

ami majdnem tökéletes.

De itt, az anyagban ilyen nincs. 

Itt az anyagban a tökéletesség nem létezik,

mert minden mindig mozog, változik, formálódik.

Élted a tökéletest, s mégis torzó maradt,

amit lehoztál.

Ezt csak a szellem,

szellemed ereje képes egésszé tenni.

E szellem itt van, 

e tájban kódolva létezik,

új Krisztusként szellemtested vérét

csepegtetted e tájba,

úgy, 

hogy mindezt senki sem vette észre.

Várták a magyar beavatottat,

Krisztust, 

egy új adeptust, 

s nem

vették észre, hogy már itt van.

Istenként léteztél, de emberként haltál meg.

S oda fogunk visszamenni, 

halálod órájába, 

hogy az elengedés, 

s minden földi minta

kioldódjon abból,

ami már megvan,

ami tökéletes.

S miért pont én? 

Miért pont nekem adatott ez a feladat?

Nem könyörögtem és nem 

is jelentkeztem érte.

Többször is visszariadtam,

éppen úgy, 

ahogyan ők.

De itt lebeg ez már jó ideje. 

S ha hátat fordítanék neki,

újra arcomba néznél

és várnád, hogy felismerjelek.

Talán még azelőtt megígértem, 

hogy tudatában lettem volna önmagamnak.

Talán daimónom vagy nekem is ... 

Ezt is letagadhatnám és sokáig le is tagadtam.

De van, amivel a szellem sem viccel szívesen.

A formák időbeli leszületésének jelzései hasonlóak.

A minta is, amibe bezárva érzem magam, 

és hatalmas a vonzás, 

ami feléd lök 

és ugyanakkor

taszít is. 

Mikor nyikorog bennem néhány szavad, 

amikor fáj, hogy ezt élted, hogy így gondoltad.

S bennem van a végtelen elfogadás is,

az együttérzés, 

belső rezdüléseink közössége,

és a végtelen hála azért, 

hogy vagy.

Mesterem vagy, s én lábaidat mosom.

Az öröklétbe taszítalak, ha akarod, ha nem.

De ne félj, sem kultuszt, sem iskolát nem csinálunk belőled.

Istenként, 

Ismeretlen Istenként fogsz fölöttünk lebegni, 

míg tér és idő elválaszt.

Utána együtt leszünk

a rigók énekében,

a szőlő zamatában

a hajnal fényében

és a bor mámorában, 

... lesz, ami lesz.

5.

Velem éppen ellenkezőleg történt, mint veled.

Nem tartottam tudatosan felvételi vizsgát és nem dőltem bele csak úgy a szerelembe.

Kerestem és vártam én is, 

de ez a várakozás öntudatlan volt 

és hamar átcsapott menekülésbe.

Ez is éppen az ellenkezője, mondhatnám kiegészítője annak, amit Te éltél.

Tudatosság nélkül dőltem bele az első elég kitartó és erőszakos férfi karjaiba.

Kitartó volt és igen, erőszakos.

Többször is elzavartam, kiadtam az útját, mégis visszajött.

Nem számított hiúság, szégyen, elhanyagolás, 

kellettem neki és nem hátrált meg.

Talán ebben hasonlítotok. 

Kérlelhetetlenül tudta, hogy mit akar, s hogy 

nem adja fel.

Azóta együtt vagyunk.

Mert ő győzött, az ő tudatossága döntött, én öntudatlan voltam.

Húsz éve.

Húsz éve élek valakivel, aki nem tudja, hogy ki vagyok.

De honnan is tudhatná, hiszen én magam is csak pár éve tudom.

Volt idő, hogy próbáltam neki elmagyarázni, megmutatni.

Elmondani, hogy mit gondolok, érzek ... később, hogy milyen csendben és "jelen" lenni.

Nem értette.

Már nem akarom neki elmagyarázni, de tudatosan úgy döntöttem,

hogy én sem adom fel.

Nincs benne hiba, senkiben sincs hiba.

Ne érts félre, talán régebben még igen, de ma már nem alkuszom.

Nem befolyásol, hogy ő mit gondol, vagy mit nem.

Újjászületésem után őt is újjászültem.

Csak ez az egyetlen megoldás adott tiszta érzéseket.

A régi énemmel együtt mindent, 

mindent kidobtam.

A vitáinkat, a téves kapcsolódásainkat,

az erőszakot, a félelmeimet,

mindent.

Megértettem és láttam magam, ahogy félek tőle.

Sokáig féltem, sokszor ok nélkül is.

Nem ő, hanem ez a félelem irányított.

A félelem vele kapcsolatban sokszor visszadobott a sötétségbe.

De ez nincs többé.

Kioldottam e félelmet és ezáltal őt is újra világra hoztam.

Tudom elfogulatlanul, tisztán szemlélni.

Érzem a lelkét, ami eddig távol volt, mert nem volt ki átölelje.

Most itt vagyok és már ő is itt van.

Minden nap egy újabb csoda, mert ő változik.

Önmagamért szeret, nemcsak a "feleségét" szereti, 

hanem a nőt, aki feltétel nélkül be- és elfogadja.

Az örök nőt szereti és érzi bennem, 

s az ő életét is visszafordíthatatlanul megváltoztattam.

Nincs bennem kétség, erős vagyok.

Végül a szelíd legyőzi az erőszakost.

Ez van most.

És én mosolygok és tudom, hogy mindez azért van,

hogy hazatérhessek.

A legnehezebb próbákat kellett kiállnom,

hogy újra tisztán és őszintén nézhessek majd annak a szemébe, 

akivel és akiért utazom.

6.

Hogy nincs Te ezen a földön?

Hogy e tájék csak a magány és a hiány talaja?

Hogy szigetek lennénk csak, s reménytelen a találkozás?

A valódi?

Talán a Te életedben még így volt.

Látleletként elfogadom.

A hiányt, melyet Te is éltél, én is élem.

Hogy nincs FÉRFI, akiért érdemes.

És mégis van.

Nincs meg a forma, de a tartalom itt van, bennem.

Tudom, hogy Te is így csináltad.

Érzem.

Magadhoz hívtad az asszonyt, és nem jött a forma, de jött a lény.

A lélek.

Én is így csinálom, ha ezt lehet egyáltalán csinálni.

Inkább azt mondanám, így lett.

Ez történt velem általa.

És én engedem.

A legtöbb a megengedés, több az akarásnál és a 

tevésnél is.

Megengedés nélkül már nem lennék és Te sem lennél.

Megengedtük önmagunknak a LÉTET s ezzel együtt 

a TEREMTÉST.

Lényünk a láthatatlanban időz, míg mi itt lenn élvezzük

rezdüléseit.

Már nem várunk, már nem akarunk, már nem gondoljuk, hogy

rajtunk múlik.

Megtörtént az ÁTADÁS, már nem kell kigondolni semmit.

Engedem, hogy történjek, engedem ...

2013. november-december

UI:

E mélybeugrás a LÉLEK rejtelmeibe, melyet ő hozott le és élt közöttünk, olyan új kapukat nyitott meg bennem, melyen még tovább és közelebb jutottam ahhoz a LÉLEKCSOPORTHOZ, melynek része és önmagamban gyógyítója is vagyok. 

 

ERRE SZÜLETTEM, meggyógyítani, felhozni a mélyből elnyomott, megtagadott félelmeinket, fájdalmainkat és ezáltal kiárasztani ezeket az elzárt energiákat létemen, életemen keresztül. 

Mind ezt tesszük.

Köszönet és hála a MESTERNEK,

köszönet és hála MAG-amnak, 

hogy mindez VAN, LEHETSÉGES ÉS TÖRTÉNIK. 

ÉS ÚJRA ÉS MINDIG FOGOM A LÁTHATATLAN KEZEKET KÖRÜLÖTTEM, 

MELYEK TÜRELMESEK ÉS MINDIG MEGTARTANAK. 

És én is fogom mások kezét, akkor is, ha nem tudnak róla.

 

Boldog Karácsony kívánok innen is,

egy tisztább és fehérebb nézőpontból, 

ISTEN TENYERÉRŐL!

ChEhrin