"A női lét ugyanazokat az állomásokat érinti, mint az emberi lét: ismeri az ősállapotot, az elanyagiasodást, az ébredést, az ismétlést, a külső sötétséget és a megszabadulást. Az állomásoknak azonban sajátos női természetük van, amelyek a férfi állomásaival soha össze nem téveszthetők. Éppen ezért, amikor a női lény megszabadulásáról van szó, nem szabad hinni, hogy itt a cél az isteni értelembe való visszatérés. A nő nem az örök intelligenciába való visszatéréssel szabadul meg, hanem az ősi emberi női alakjába, Sophiába, az Égi Szűzbe térve. A megszabadulás jelképe: Isis, karján a kis Horussal, Magna Mater, karján a gyermekkel, aki az emberiség. A női lényben felébredt égi szeretet. Mert a szeretet az éberség legmagasabb foka." (Hamvas Béla: Scientia Sacra, 172. o.)
Miért van az, hogy pontosan tudom, hogy az utolsó állomás küszöbén térdelek, és még mindig azt hiszem, hogy a külső sötétségben nekem kell gyertyát gyújtani.
Magam vagyok a gyertya, önmagamat kell meggyújtanom.
A sötétség azért van, hogy felismerjem önmagam fényét.
Mindenki sötétségbe születik és annyi fényt visz bele, ami önmaga.
A sötétség még soha nem tudta legyőzni a fényt. Ugyan mindig újra és újra megpróbálja, de csak a belső sötétség az, ami veszélyes, mert az nem sötétség, hanem levegőtlenség.
Minden elem kell, hogy a gyertya, a tűz égni tudjon. De leginkább a levegő az, ami fontos. Mert hiába van ott minden, ha nincs levegő.
Innen jön a kitörés vágya, a menekülésé, ami mélyebb szinten tiszta szabadságvágy. Nem függeni sem az anyagtól, sem az étertől. Magad lenni a tűz, elégetni mindent, felszabadulni az ittlét kötelékeitől és semmit sem hagyni magadból. Tiszta füst képében továbblépni, kitágulni.
Hogy tűzvészként, vagy egy szál gyertyaként égsz, a te dolgod. De az égés akkor is lezajlik, ez a fázis nem kihagyható.
Ezért érzékeli a tanítvány a szűkséget. Mert szűk a hely, kevés a levegő.
Ezt a prést nem lehet megúszni.
Az utolsó előtti pillanat a fulladozásról szól.
xxxx
"Ma éjjel álmomban fiat szültem, de nem volt életképes, és én nem küzdöttem az életéért. Magára hagytam, majd elrejtettem. Borzasztó lelkiismeret-furdalással jártam az emberek között és aggódtam, hogy vajon tudják-e."
Ez már a prés. Innen már csak kifelé mehetek. Ha ellenállok, ha nem, nincs visszaút.
