Következő lecke: neti-neti

Magamat a rongáltsággal nem összetéveszteni!

Ez a felelet az előbbi beírásra.
Többszintű és többrétegű a megértés.
S többszintű a válasz is.

A továbblépés módját ebből a féloldalasságból nálam jobban megfogalmazta már valaki, akinek az írásaira mindig támaszkodhatok. Mert szinte mindig előkerül valami a kosárból, ami éppen ott és akkor nekem (az embernek), segítségemre van.

Köszönet neki és azoknak, akik ezt lehetővé tették és teszik.

"- Amikor sorsom démonai ellen küzdöttem, úgy láttam, hogy a hinduk régi technikáját igen jól alkalmazni tudom. Ez a neti-neti-módszer. Neti-neti annyit jelent, mint: nem ez, nem ez. Ha valamelyik démont sikerült nyakon csípnem, ráolvastam: te nem vagyok én. Neti-neti. Értsd meg, nem vagy én. Démon vagy. Parazita. Szemtelen, aljas és pimasz élősdi. Pusztulj. Nem akarlak látni. Nem tűrlek meg. Neti-neti.

- Amikor ezt a varázslatot megtartottam, a démon között és fiktív lényem között valami kicsiny rés keletkezett. Tény, hogy egymástól elváltunk. A démon és a senki (én) között a komplex összetévesztési viszony megszakadt. Már nem hittem gátlástalanul, hogy a démon és én azonosak vagyunk. Egy kicsit már tudtam, hogy őt én vetítem ki s ennek a kivetítésnek első oka saját rongáltságom. El kell őt viselnem, gondoltam, ezt a piszkos rovart.

- S akkor ilyen gondolatokkal foglalkoztam: nem félek - a félelem fél bennem. Vagy még helyesebben: ez a megfogalmazás, hogy én félek, igen pontatlan. A pontos megfogalmazás ez: magamat a félelemmel összetévesztem. S ez most bennem fél. És ezért én abban a hiszemben vagyok, hogy én félek. Mindez azért van, mert magamat a félelemmel összetévesztettem. Nem vagyok irigy - az irigység irigykedik bennem.

- Távolságot teremtettem a félelem, az irigység és magam (a senki) között. Neti-neti. Nem vagyok irigy. Nem félek. Nem vagyok bátor. Nem vagyok beteg. Nem vagyok okos. Semmi vagyok. Senki vagyok. Ez se, az se, amaz se. Ez az "ez se - az se - amaz se", vagyis ez a senki és semmi, ez a valóság. Ami ezen kívül lenni látszik, az mind káprázat.

- Egyre semlegesebb lettem. Tulajdonságmérőm leszállt. Közeledtem a nulladik állás felé.

- S amikor a démonok lassan eltűntek, mint a kísértetek, fokozott hatalmat nyertem fölöttük. Felidézhettem őket és parancsolhattam nekik. Nem szívesen tettem. Nem vagyok gondolkozó. Nem vagyok író. Nem vagyok érzéki. Nem szeretem a bort. De felidéztem a bort szerető démont és az írót és a gondolkozót. Szolgálat után szépen visszadugtam őket a palackba és megáldottam őket. Neti-neti. Nem vagyok ő. Senki vagyok. Üres. Várok. Nem a démonokra várok, egészen másra.

- A démon csak azáltal válik bennem hatalommá, ha magamat vele összetévesztem. Ha azt mondom neki: neti-neti, az összetévesztés eloszlik és a kapcsolatot vele megszakítom. Abban a pillanatban erejét elveszti."

Hamvas Béla: Summa Philosophiae Normalis

Forrás: http://www.hamvasbela.org/2011/12/hamvas-bela-summa-philosophiae-normalis.html

Tudok-e fa lenni?

A fák tökéletesek.
Árnyékban is képesek megtalálni azt a kis rést, ahol beömlik a fény.
Ahol tér van, ahol élet.
S amikor az árnyékot adó kipusztul, rögtön benövik a helyét, kiteljesednek, belenyújtózva a fénybe, növekszenek, terebélyesednek, változnak.

Vajon én, tudok-e ilyen fa lenni?

Mert eddig én is árnyékban növekedtem.
Megtaláltam a kis rést, ahol besütött a nap.
Jó tulajdonságaimmal kapaszkodtam eddig felfelé.

Most ellépek az árnyékból, s tapasztalom, hogy féloldalas vagyok.

Ferdén nőttem, hiszen csak az érzékelhető, látható fény felé növekedtem.

Lehetett volna ez egy tökéletes szimbiózis is.
És én azt szerettem volna.
Kiegészíteni, egységet alkotni, együtt növekedni, belső kápolnát, szent teret létrehozni .... egy másikkal.
Akit mellém tett a sors.
Ő nem így érezte. Ő nem így látta.
Amit érzékelt, az az övé. Nem több, de nem is kevesebb.

A kápolna is csak féloldalasra sikerült, bár én nem így érzékeltem, sokáig nem.

Most itt állok ezzel a torzóval, s igyekszem gyorsan befoltozni a lyukakat.
Vajon be kell-e foltozni?
Mert amit gyorsan felhúzok, csak fal lehet.
S akkor oda a nyitottság, a rugalmasság, a kapcsolódási képesség.

Tudom, hogy ezt mindeddig kiegészítették nekem odaátról. Ezért nem láttam.
Mert nem engedtem meg magamnak, hogy lássam.
Nem tudtam volna ez így előbb elviselni.
Mert magamra vettem volna a terhét.
Hogy csak magamat hibáztattam volna mindezért.
Ráadásul rosszul, mártírkodva. Nem látva a lényeget, s javítgatva a megjavíthatatlant.

Igyekszem nyitva maradni, s türelmesen kivárni, míg a torzó kiteljesedik.
Bízom és rábízom magam a számomra még láthatatlan, de mégis érezhető társaimra.
(Ha ezt egy pszichiáter is olvassa, máris írja a gyógyszeremet :D)

Tudom, hogy ez is meg fog oldódni.
Csak türelem, az emberi énem lázad, de a Mester már tudja, hogy jól van ez így.

Mert ez az űr, Hozzá tér.
Mert ez az a rés a tér-idő hálón, ahol újra és megint beömölhet a SZERELEM.

Minden jól van a teremtés egészében.

:)

Bennem űr hozzá tér

E négy szó, vagy talán mondat,

mi csak úgy jött egy nyári napon,

sokszor eszembe jutott július elején

hol mosolyt, hol reményt csalva arcomra

A legnagyobb, ki egyengeti utamat

legkisebb szavával is tanít

reményt

szeretetet

örömet

közvetít.

Szavak nélkül is értem,

érzem szándékát

a hő

a fény

a jelek

mind tudósítanak

nincs többé fázás

nincs többé menekülés

egyek vagyunk

.

Kék-sárga

kék sárga

zöldes fény

fejem fölött

e nap reggelén

mily szép

mily hívogató

hangja van, beszél

s nem érti más csak a szél

ki őt is ismeri

s szolgálja

nincs más csak a honvágya 

e szívnek

"itt az italod

idd meg s a bút feledd

nincs már más

csak a játék 

s a vigasság

ahogy megígérték

az istenek

hát az ég veled

mire vársz  még, gyere

tedd szíved a tenyerembe

jobb ha vigyázok rá, 

s hagyom

hogy az Istenek 

csókot leheljenek bele"

  

2018.08.04

(S mindezt valamilyen füst is kíséri, amit csak érzek, de nem látok.

A végekről vissza, újra Isten tenyerén,

végtelen hála és szeretet annak, aki mindezt segítette
és engedte.

Köszönöm!
:)