Honnan tudod, hogy megvilágosodtál?

(Segítségképpen némi mankó, a többi úgyis jön magától.)

1. Nem félsz a haláltól. Egyáltalán. Sőt, néha már várod, mert itt maradni nehezebbnek találod. Nincsenek öngyilkossági gondolataid, ezzel ne keverjük össze. Nem félsz, mert tudod, hogy nincs halál. A halál egy dimenzióváltás, egy tranzit. Kilépés a már használhatatlan testből, de te attól még vagy, leszel, örökké.
2. Mások haláláról is tudsz másképpen gondolkodni. Kimondani nem mindig lehet, de azért mások haláláról is azt gondolod, mint a magadéról. Tranzit odaátra. Szomorúságot természetesen érezhetsz, ha egy élet hamarabb ér véget, minthogy kimaxolta volna a lehetőségeit. De ez nem rajtad, vagy azon az emberen múlik. A halált odaátról, magasabb szintről rendezik, jobb elfogadni, ha jön és nem a test lélek nélküli meghosszabbítására gyúrni. Mert most ez van, hosszú élet gyógyszereken, testi kalitkában. 
3. Nem érdekel, hogy ki mit mond, vagy hogy mit vár el a társadalom. Mindent magadon áteresztve gondolsz újra a belső igazságpontodból. Átérzed, hogy ez sokkoló másoknak, ezért csak annyit osztasz meg ebből, amit éppen ott és akkor helyesnek, igaznak érzel. Nem többet. 
4. Nem térítesz. Semennyire. Magadat adod és tudod, hogy ez elég. Nem az elme fog megvilágosodni és nem is az ember. Az ember inkább csak útban van. Amit tehetsz, hogy jelen vagy és ez a jelenlét kiterjedve ad a másik embernek egy esélyt, hogy saját részeit érzékelje, azokkal találkozzon.
5. Feltételek nélkül szereted magad. Minden részedet. Minden részedet engeded létezni és együtt tudsz lenni vele, akkor is ha hülyeségeket gondol, vagy beszél. Nem te vagy.
6. Nem dolgozol magadon. Nem oldasz és nem tisztítasz. Csak hagyod, hogy történjen, mert ez magától megy. A tisztaság és a tudatosság a természetes állapotod, a többi csak maszat, csak elmebéli trükk. Másokat sem tisztogatsz, tiszteletben tartod a terüket, hiszen az az övék és a saját választásaikat tükrözi. Ha segítséget kérnek, adhatsz, de csak a jelenlétben, azon keresztül, különben ego és elmetrükk lesz belőle. Persze ehhez lehet színházat rendezni, hiszen az emberi elme ezt várja, kiszolgálhatod, ha neked is kényelmes.
7. Nincs véleményed. Általában üres vagy, nem tudsz valami mellett és ellen érvelni, kivéve, ha az a belső igazságodból fakad és fontosnak, relevánsnak érzed. Így nagyon könnyen kívül találod magad az emberi kapcsolatokon, hiszen nem lehet téged bevonni drámákba, konfliktusokba, perpatvarba. Naívnak tűnsz, pedig csak nem érdekel többé.
8. Semmit sem keresel. Semmit. Sem szerelmet, sem társat, sem gazdagságot, sem nyugalmat. Tudod, hogy mindig minden rendelkezésedre áll, csak engedned kell. Ebben is átengeded az irányítást kiterjedtebb részeidnek és ez végtelen nyugalommal tölt el. 
9. Tudod, hogy a végtelen szeretet/szerelem tengerén úszol és hogy ezt bárhol és bármikor érzékelni tudod, ha befelé és kifelé egyaránt nézel, akkor is. Soha sem vagy egyedül, soha többé nem vagy "csak "ember, hanem felébredett lény vagy emberi testben, s ehhez tartod magad. Megadod magadnak a méltóságot és tiszteletet.
10. Tudod, hogy tökéletes vagy, de nem hibátlan. Hibáidon nevetsz, akár már akkor, de később mindenképpen. 
11. Nem követsz senkit, magadat követed. Szuverén vagy és másoktól is ezt várod. 

Néhány tévképzet a megvilágosodott/felébredett/realizált mesterekről:

• Tökéles külsővel rendelkeznek, nagyon vozóak, szépek. - Ha valaki már úgy születik újjá és megtartja képességeit, ez igaz lehet rá. De aki ebben az életében, ebben a sűrűségben realizálta magát, az lehet egy beteg, megsérült, roncsolt testben is. Nem fontos. A test újjápítése nem mindig lehetséges és emellett időigényes folyamat.
• Mindig mindent látnak és tudnak. - Hát nem, nem mindenki szerzi meg egyből az összes klasszikus képességet. A különböző érzékszervek idővel kinyílnak, de ez nem fontos. A tisztán érző képesség és az igazságpontban való tartózkodás mindenkinél másképpen alakul.
• Mindig tanítanak is. - Csak ha ezt vállalta, vagy ha ez a természetes létmódja. Vannak rejtőzködő mesterek, akiknek nem dolga a tanítás, mert akadályozza őket az ismertség. Ezért nem ezt az utat választják, de attól még nagyon fontos a jelenlétük.
• A közelükben gyógyulnak az emberek. - Idővel ez lehetséges, de lehet, hogy először sokkal rosszabbul lesznek, mert felhozzák a mélyből eltemetett hazugságaikat. Mindenki csak saját magát tudja gyógyítani azáltal, hogy kapcsolódik a jelenléthez és ezáltal önmaga kiterjedtebb részeihez. A harmónia gyógyít, nem a mester.
• Nincsenek káros szenvedélyeik, egész nap csak az elvárt klisének megfelelően mantráznak, énekelnek. - Hát ja. Ez sem igaz, annyiféle mesteri lét lehet, ahány ember. Nincsenek klisék. Vannak minták, Jeshua, Buddha, Mani, de itt az idő ezekből kilépni, mert már unalmasak. :D
• Nincsenek szélsőséges érzelmeik. - Vannak szélsőségek érzelmeik, csak azt nem úgy élik meg, mint előtte. Energiának érzékelik és akként kezelik. 
• Szűzies életet élnek. - Hát, nem. Van aki, biztosan. De elsősorban nagyon élvezetes, érzéki életet élnek, és nem elsősorban a szexualitásban. Mindenben. Az emberi érzékszerveken túl érzékelnek és ez sok esetben ellentmond a szűziességnek. :D

Itt abbahagyom, pedig lehetne még folytatni, ennyi egyelőre elég lesz. Remélem emészthető lesz így és sokan magatokra ismertek.
Nagyon nagy szükség van realizált/megvilágosodott mesterekre.
Kívánom, hogy egyre többen legyünk.

:)
FK

A kenyérsütés alkímiája és a megengedés

Megvilágosodtam. Nincs kétségem. 

Nem keresek semmit. Nem várok tanácsra. Kérdéseimet magamnak teszem fel, ha vannak. 

Ilyen egyszerű ez. 

Kiszállni az elméből és hátradőlni, hadd legyen minden, ahogy lenni akar.

Én csak nézem, belemegyek, beleérzek, ha tetszik, hátrébb lépek, ha nem.

Nem beavatkozni mások életébe, csak jelen lenni.

Tiszteletben tartani mások választásait. 

Mutatni lehetőségeket, utakat, de rájuk bízni a választást.

És szeretettel nézni azokat a döntéseket, amiket előre láttunk, hogy hova vezet ...

Eddig nem volt könnyű, most valahogy ez is kialakult. Még a gyerekeimnél is. 

Nem adok tanácsot. Ha kérdeznek válaszolok, de nem erőltetek semmit.

Élem magam, és ez ad nekik erőt, ha akarják, ha fogadják.

Ha nem, nem.

A kenyérsütésről akartam írni, a kovászról.

Tanulgatom, már egészen finomak, szépségük még nagyon egyedi :D, fejlődik.

De a készítése annyira lenyűgöz. Nagyon mély igazságok jönnek fel dagasztás közben.

Most már értem ezeket a régi mondásokat mint pl. "vajon mi fog kisülni belőle?" és azt is, hogy a kenyér élet.

Valóban az.

Élő anyag és mi hagyjuk, hogy halottal helyettesítsék nekünk.

Micsoda biznisz és micsoda becsapás.

A kovásszal bensőséges viszonyt kezdeményeztem.

Még nem ismertem ki teljesen, de nagyon szeretem.

Olyan mint egy kis háziállat, etetni kell, gondozni kell, szeretgetni kell. És ő viszont szeret, csodás és finom alkotásokat hozunk létre mi ketten.

Az életem alakul, magától, illetve tőlem. Attól, hogy élem magam, s engedem, hogy számomra a legjobb szerint jöjjön létre mindig az újabb és újabb tér. És itt nem az emberi rész van már a középpontban.

(Le)válás van s ezt is engedem, hogy történjen.

Tisztelem az együtt töltött éveket, a szépet és a jót, de a rosszat is. Köszönöm, hogy volt, hogy lehetett, de itt az idő, hogy továbblépjek. Nincs bennem dráma, ha mégis felmerülne némi kétség, akkor magasabbra lépek és szeretettel átölelem magam. Már nem ez az élet a fontos, ez már véget ért.

Már egy másikat élünk. Ami most történik, az a romok eltakarítása és az értékek mentése. 

A legfőbb érték az élet, a megvilágosodás, a mesteri lét megélése és továbbvitele. Az egység önmagam minden részével. A küldetés, ha van ilyen. Már az is megvolt, súgja itt valaki.

Ehhez alakul a biztonságos tér, ami egyelőre én vagyok, de tudom, hogy ez is körém fog rendeződni, mert minden mágia, minden mozgás, minden erő ezt szolgálja. A saját energiáimat vettem vissza s most már engem szolgálnak.

Az utolsó, ami nehéz volt, hogy mindig észrevegyem magamban, ha ellenállok.

Hogy mikor van az, amikor fékezek ezzel. Mert minden ellenállás, tiltakozás lassítja a folyamatokat.

Minden icipici nem akarom érzés, blokkol és kilök az egységből. Ha nem akarok valamit, akkor tegyek másképpen, cselekedjek, ezt tanultam meg az utóbbi időben.

Ha nem akarok cselekedni, akkor teljes lényemmel engedjem, hogy történjen. Engedjem át magamon, mint annak idején azt a félelmetes lényt egy asztrális kalandozásunk idején.

Akkor sem voltam egyedül, és tudtam, hogy ez egy próba, hogy elég erős vagyok-e, tudok-e önmagam maradni egy félelmetes démon jelenlétében. És én a vörös szemébe néztem és azt mondtam, gyere. És jött és hatalmas ereje volt, mint egy sárkánynak és én egyben tartottam magam. Fizikailag is éreztem, ahogy átsiklik rajtam, hatalmas erővel, de átfolyik rajtam és eltűnik. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez azért történhetett így, mert nem talált bennem ellenállásra. Ezért nem maradhatott és nem tudott bántani, vagy harcolni velem, mert nem volt bennem ellenállás, nem volt felület, amibe beleakadhatott volna. Tökéletesen tiszta megengedő és magasan rezgő tér voltam. Az ereje viszont áthatott engem és hosszú ideig érezhető maradt. S a tapasztalat, hogy ilyen a valódi megengedés, azóta is velem van. 

Csodás megengedéseket kívánok minden olvasómnak, és a megfelelő pillanatban a megfelelő cselekvést, hogy az a tér, amiben élsz, minél tisztább lehessen.

FK

Van-e választásod?

Megint, már megint kiborult a bili.
Nagyon.
Most már térdig állunk benne.
Eddig is, csak nem vettük észre.

Nem baj.
A nemzet írástudói és felelősei lerázták magukról a felelősséget már 56 után.
Ahogy Hamvas Béla írja.
Lehet azóta csak egyetlen egy igazi tavaszunk is?

Miből, kiből választhatsz?
És legfőképpen mit?

A hatalomért folyó harcban nincs kit választani.
Nincs kire szavazni.
Ez egy színjáték.
Ha győztes, ha vesztes.
Ha ellenzék, ha kormánypárt.
Nem érted van, érted?
A hatalomért tesz mindent.
És semmi köze a magyarsághoz. Annyi, hogy tud magyarul. Ennyi.

Stílus van és eszközök.
Hitler óta széles a paletta.
Demagógia, túlzások, álhírek és óriásplakátok.
Információözön, fészbukkomment, lájk, de főleg duma és duma.
Miről is?

Lényegtelen dolgokról.
Ki üljön a parlamentben.
Ki nyomjon igent és nemet.
Ki legyen csavar egy óriási átláthatatlan gépezetben.

Mert csak csavarnak kellesz.
Te is barátom és teljesen mindegy, hogy kire szavaztál.
Annyiban nem mindegy, hogy megint lehet békétlenséget szítani.
Hogy a privát szféra megint sérthető, és ok van rá.

Elmentél szavazni?
Kire szavaztál?
Miért nem mondod meg?
Mi az, hogy magánügy?

Csak magánügy van.
Nincs nemzeti ügy.
Felejtsd el, ez csak a máz.
Mindkét oldalon.
Bárhány oldalon.

Csak a parlamenti szék és a vele járó kiváltságok, fizetés, tekintély és a hatalom a fontos.
Minden politikusnak.
Ez a politika.
Ilyen a természete.

Ne sírj, nyugaton is így van, csak ott kifinomultabbak az eszközök és nagyobb a büdzsé, a felhalmozott vagyon, a tartalék. 

Ott több joga van a polgárnak is, hagyják élni.

Ez az egy, amiért érdemes lenne talán.

Hogy lehessen végre élni.

A politikusok meg politizáljanak, ha azt szeretnék, mi meg élhessünk.

Kedvünkre és csendben, 

pipafüstben, 

bort iszogatva, 

jó könyvet olvasva,

távol a politikától. 

megteremtve 

végre

a megérdemelt 

idillt

...

Guruból lesz-e szalonna?

Ha már a gurukról elmélkedtem, csendesen hozzátenném, hogy gurunak lenni jó.
Tényleg.

Bárki lehet guru, sőt, mindenki az hosszabb-rövidebb ideig, mert ez nem egy kihagyható fokozat.

Én is voltam guru, talán pont ezen a felületen, nyomtam a szövegemet. Mondtam, írtam a magam igazát. Igaz pénzt nem kerestem vele, mert nem voltam annyira bátor, vagy inkább okos? 

Soha nem vágytam az ismertségre, pedig a guru fontos ismertetőjegye, hogy törekszik a népszerűségre és ezért mindent meg is tesz. A csapból is folyik, ha lehet, és mindenre tudja a helyes választ. Mindenre.

Mindig tökéletes, soha nem változik, a guruság már messziről lerí róla, hiszen úgy öltözik, úgy beszél és úgy is viselkedik, ahogyan nyája elvárja. 

Ha elég bátor, valódi létezővé válhat.

Ha szerencséje van, nem lesz nyája, mert nem elég vonzó a tálalás. Akkor sokkal nagyobb esélye van rá, hogy tovább lép, mert nem éri be ennyivel.

Ha beéri, szélhámossá válik. Azon a ponton kezdődik ez, amikor maga is rájön, hogy nem tévedhetetlen, hogy nem változtathatatlan és vannak, akik a sarkában lihegnek. Amikor ragaszkodni kezd ahhoz, amit létrehozott. S nem az emberekhez, hanem a hírnévhez, a felhalmozott szellemi és/vagy anyagi javakhoz, a feltétel nélküli tisztelethez és a kiváltságokhoz. Amikor elhiszi, hogy ő több, vagy többet érdemel, mert annyi mindent tett, érez, vagy tud.

A továbblépés akkor érkezik, amikor rájön, hogy ő sem tökéletes. Hatalmas a pofon, nagy a zuhanás. Minél inkább volt kitalált jelmez csak a guruság, annál inkább. Innentől a látszat fenntartása iszonyú energiákba kerül. Innen még a sötét mágia is beszűrődhet, ha emberünk nagyon ragaszkodik saját csodálatos, de mesterséges egyéniségéhez.

A másik út a továbblépés útja. Egyszerűvé és valódivá válik, ahogy leveti a jelmezt. Nem színlel, elfogadja, ami érkezik. Ha szenvedés, akkor szenved. Ha őrjöngés, akkor őrjöng, de mindvégig tudja, hogy ez sem ő, csak egy leváló része, amit ő hozott létre, s most tombol benne. Ez a valódiság.

Valódinak lenni nagyon nehéz. Törékeny és sebezhető állapot. Mindent megengedni és mindent átengedni magadon. Néha sírni, néha nevetni. Mindennel együtt lenni, nem irányítani, érezni, együtt rezegni. Még a sötétséget is megengedni. 

Persze gurukra szükség van, ahogy többen jelezték nekem. Nem mondtam, hogy nem. Ha nem lenne rájuk szükség, nem is lennének. De nem mindegy, hogy hogyan és mennyi ideig és mit tanítva teszik a szükségest.

De ez már egy másik történet ... Megyek szalonnát sütni. :D

Aktuális szösszenet

Néha feszül itt bennem az ellentmondás, ami biztosan nem az, csak más-más nézőpont egy másik szakaszáról az útnak.

Vajon melyik van előbb? Vagy később?

Vagy egyszerre van itt mindkettő, hiszen megengedtem magamnak, hogy párhuzamosan legyek többféleképpen, több néven és több időben egyszerre (akár).

Az egyik nézőpont azt mondja, hogy ne menj, ne tiltakozz, ne tégy semmit. Légy teljes, s e teljesség majd táguló körökben megnyilvánul először közel, majd távol is. Nem számít hol vagy, lehetsz a sivatagban, a barlangban, vagy a tömegben is, mindegy. Támaszkodj a belső erődre, mely felülről táplálkozik és akkor nem kell tenned semmit. Légy az ürességben, csak figyelj.

A másik hang azt mondja, cselekedj. Eleget ültél már a barlangodban, a hegy tetején és szemlélted a világot. De ez a világ nem változik, csak újabb és újabb formákat erőltet magára. A lényeget, új magokat, új potenciálokat kell szétszórnod s meghonosítanod, ha nem akarod, hogy évezred múlva is ugyanezt találd itt lenn, ha még egyáltalán látni akarod, hogy hova fejlődik e teremtésdarab a jövőben.

Nincs jövő, mondja  harmadik. Minden egyszerre van jelen, s te váltogatod, hogy mikor és hol vagy. Hogy mit gondolsz, hogy ki, melyik inkarnáció, vagy általad teremtett létmód szemlél, érez, vagy cselekszik. Minden itt van egyszerre, a kérdés, hogy melyiket éled, az embert, a kíváncsit, a mindenáron cselekvőt, vagy az EMBERT, a jelenlétben töltődőt, a végtelent a végességből szemlélőt és a pillanatban cselekvő részedet, vagy szemedet a legnagyobbra emelve nem élsz senkit, mert átadod magad a TEREMTÉSNEK, hogy az legyél, aki valójában vagy.  .... (....)

Azt hiszem, hogy le kell jönnöm a hegyről, bár nagyon ismerős és kellemes ott tartózkodni, de a valódi ÉLET nélkülözi a nélkülözést, a hiányt és a hiány bőségét is. Mindent magamba olvasztani, a bármit átengedni, az akármivel együtt lenni és mégis, ennek ellenére, vagy éppen ezért és így ÉLNI ÖNMAGAMAT.

Mindent megengedni.

EZ VAN S BENNE ÉN VAGYOK. 

Placebo hatás - avagy fehér foltok a mindenhatónak hitt tudomány egén

Most, hogy általános támadás indult az információs terápiák ellen, talán rá kell erre is világítanunk, hogy mi ez és miért is történik.

A tudomány csapatai már hosszú ideje harcban állnak minden betolakodó, a gyógyítás terén bármilyen eredményt felmutató és nem a mai vegy- és kémiai ipart szolgáló/használó/istenítő módszerrel szemben, mert hát jövőbeli profitjukat veszélyben látják.

Érdekes módon ez suttyomban történik, a terrorista veszélyt harsogó média figyelem elterelő manővereivel egy időben, megbújva mögötte. Vajon miért?

A homeopátia és társai - mint információs terápiák - már nagyon régóta a bögyében vannak a tudósoknak álcázott gondolatdiktátorok fejében, úgy gondolták, most kell lépni.

Már jó ideje kitaláltak nekünk egy fogalmat: "placebo hatás", ami arra jó, hogy besorolhatóvá váljanak olyan jelenségek is a tudományos világképbe, amit nem értünk, pláne tudományos eszközökkel egyelőre lehetetlen a vizsgálatuk.

A "placebo hatás" azt jelenti, ha a tudósok ezt mondják valamire, akkor tulajdonképpen azt gondolják róla, hogy "a francba, ez működik, csak nem tudjuk hogyan". Mert nincsenek kémiailag mérhető hatóanyagok, nincsenek direkt, mérhető fizikai hatások az egyénre, valami más működik, de az kívül van a tudomány területén, vagy azt szeretnék, ha kívül lenne. Mostanában inkább azt gondolom, hogy nagyon is tudjuk már, hogy hogyan működik, csak ezt nem lehet elmondani, megvitatni és felhasználni, mert iparágak hosszú sora dőlne össze, válna feleslegessé.

Hogy értsd, elmondom még egyszer, ha valami placebo, az azt jelenti, hogy működik, csak nem tudjuk, hogyan. Ez a lényeg. Persze  ez is olyan, mintha azt mondanák, hogy "boszorkányság", alkímia, vagy mágia. Mert kell az elrettentés, a jó kis birkanyáj, akiket lehet terelgetni egyik "tudományosan" új felfedezéstől a másik felé. 

Jó ideje figyelem magam, elég sok mindent sikerült magamról lehántani, letisztítani. A testemmel különösen jóban vagyok. Nem okoz nehézséget egy-egy fizikai fájdalom figyelemmel való csökkentése, akár meg is szüntetése - ha nincsenek komolyabb okai. (Mondjuk, amikor belevágtam az ujjamba, csökkent a vérzés és a fájdalom, de nyilván hosszabb ideig tartott, míg meggyógyult, szóval nem gondolom magam istennek, vagy csodatévőnek, csak ember vagyok, simán ember, akinek néhány plusz érzékelési csatornája nyitva van és némileg képes saját energiáit működtetni más módokon.)

Tudom, mert tapasztalom nap-mint-nap, hogy van olyan testi-lelki-szellemi állapot, amiben merítkezve a test gyógyul, a szellem erőteljesen működik és a lélek minden fájdalma elsimul. Van ennek ősi neve, de most ezt hagyjuk, nem erről akarlak meggyőzni.

De tudom, mert kinyíltak bizonyos plusz érzékelési csatornáim, hogy pl. a homeopátia, a Bach-cseppek, vagy az akupunktúrás pontok bármilyen stimulálása energetikai szinten nagyon is működik. Mert képes vagyok érzékelni, megvan az a plusz érzékelési "felületem" amin, ha megadom magamnak az időt és a módot, konkrétan érzékelni tudom a változást a test szintjén is.

Nem vagyok híve az összeesküvés elméleteknek és tele is a hócipőm, amikor valaki ezzel jön és ezt nyomja folyamatosan - mert jó kis kibúvó lehet az egyéni felelősség vállalása alól, na meg saját nemzetünk hibáinak takargatására - de ez most tényleg amellett szól, hogy valaki, vagy valakik nagyon nem akarják, hogy emberek hozzájussanak a valóban hasznos, nem pusztító és mellékhatásoktól mentes gyógyító módszerekhez, amíg még testük állapota azt megengedi.

Mert természetesen ez sem működik mindenkinek. Akinek életereje elfogyott, túl sok fizikai, kémiai beavatkozást élt át, immunrendszere nem működik és lelkileg már teljesen feladta, ott kevesebb az esély rá, hogy teljes gyógyulást lehessen elérni szelíd módszerekkel. De ott is mindig van remény!

(És akkor még nem is beszéltem arról az eredeti és nagyon igaz gondolatról, vagy inkább tényről, hogy a test tulajdonképpen önmagától gyógyul ... persze ezt sem tudjuk tudományosan, hogy pontosan hogyan ... de ez már nagyon messzire vezetne. Akkor vajon mi is az, hogy placebo?)

Vajon mikor ébred fel az emberiség annyira, vagy annyian, hogy felelősséget követeljen önmagáért a gyógyításban is? Mikor mondunk nemet az orvosi abúzusra, mert ami ma zajlik, az az.

Az orvosok bántalmaznak bennünket, mert mi másnak nevezhetném azt, amikor valaki akkor is késsel és durva hatású kémiai szerekkel akar beavatkozni, tudva hogy hatalmas szenvedést okoz páciensének, ha van ennél szelídebb módszer. És ami a legdurvább, hogy elvárja, hogy "betege" ne is akarja tudni, hogy vannak-e. Tisztelet a sajnos ma még kevés kivételnek, előttük megemelem a kalapomat minden dimenzióban.

Kinek az érdeke ez a sok szenvedés? És miért vagyunk nekik kiadva ilyen formában?

Ki lennénk adva egy magasabb hatalomnak?

Nem hiszem.

Lemondtunk a hatalomról, arról a hatalomról, hogy saját testünk felett mi magunk rendelkezzünk. És ők örömmel veszik saját vállukra ezt a terhet, mi meg fizetünk egészségbiztosítást, gyógyszereket, orvosokat, kemót, meg műtéteket, nem is beszélve lelki üdvünkről, mert azt majd klasszul megoldja nekünk a pap, mehetünk gyónni évente legalább kétszer, hátha bekerülünk a mennyországnak hitt "diznilendbe". Shit! 

Na, ez van. Beteg a világ, mert beteggé teszik.

De te választhatsz mást, vállalhatsz felelősséget nemcsak az életedért, de a testedért is. 

Hajrá, kezdd el már ma! 

Soha nem késő!

Ami kiszabadult,

azt többé nem lehet visszagyömöszölni ...

Ha a lélek megtapasztalta, 

ha a szellem rálátott, 

ha a test belerezgett

önmaga

végtelenségébe, 

nincs az az erő, 

nincs az a félelem

és nincs az a hatalom,

mely visszagyömöszölhetné újra 

önmagának hitt kicsiségébe.

A növekedés fájdalmas,

a test változik,

az érzékelés tágul,

az elme kicsit/nagyon megőrül,

de nincs visszaút,

csak a kilépés 

a végtelen térbe, 

természetes közegünkbe,

ahonnan jöttünk

s ahová távozunk.

Élni és élni hagyni.

Élni és megmaradni.

Életben maradni, 

hogy megrajzoljuk 

azt

a régi-új 

végtelenül ismétlődő mintát, 

melyért

oly sokan életüket,

szerelmüket és

fájdalmukat áldozták 

valamikor.

Hogy valóban 

teljesen 

és végtelenül

éljünk 

abban a testben,

mely erre/bármely létidőre 

megadatott.

Ámen, Hála. Béke.

Béke veled és béke magammal.

Love&joy

Mindent felajánlok

Minden tudatos érzés, 

pillanat, 

tett és szó, 

minden gondolat 

hozzád száll.

Minden, mi belőlem ered, 

hozzád tér, 

neked szolgál. 

Minden, ki vagyok,

s lenni engedem, 

belőled való.

Minden, mi fáj, 

mi gyötör 

csak aprócska töredékszó.

Szavadat, 

mi lenni engedett

s utamra bocsát,

mondd ki újra,

hívogatón, s bennem

nincs többé gát.

Minden, mit érzek,

hozzád vonz és taszít.

Tétován kívánom talán még a kínt,

ha tudom, hogy helye van 

abban, hová törekszem.

Adj innom s én növekszem.

Itt lennem csak érted van,

s nincs más megváltás.

Letettem sorban kincseim,

ez a belátás.

Mi volt, mi történt 

s mi fájt nagyon,

Te veszed le vállamról, 

s én hagyom.

2015. október 13.

Nem, nem tévedtem el ...

Éppen valódivá válok, ez történik.

Benned egyetlen apró titok sincs?
Vagy olyan rész, ami a felszínre törekszik és nem kap lehetőséget, mert minduntalan visszanyomod, hogy nem, ez nem én vagyok ... ?

Mindenkiben vannak ilyen részek, a tudattalanban ... vagy hívhatod másképpen is, nekem mindegy.

A kétféle életem, a "szellemi" és a hétköznapi olyan erővel igyekszik egymás felé, hogy attól féltem nemrégen még, hogy felmorzsol. Én ott maradok középen és nem marad más belőlem csak egy kis paca.

Egy apró nyom, egy láthatatlan pukkanás.

Szóval jó úton járok.
Minden, amit eddig leírtam, igaz, és vállalom.

Most értettem meg és pár napja érzem is, hogy milyen MINDENT MEGENGEDNI.
Megengedni magamat, minden részemet.
Minek harcolnék, minek titkolóznék.
Attól jobb lesz?

Ugyan már! "Inkább írok belőle színdarabot!" Más azt mondaná: "de jó, megvan a regényem összes szereplője, itt, bennem!"

Az önmagunknak be nem vallott igazság, amikor kiderül és még mindig titkoljuk, bennünket roppant össze, nem a külvilágot. Az csak a következmény.

És még valami.

Csak én tudok magamon segíteni, senki más.

Lehet fényt irányítani a körülöttem lévő színpad egyes elemeire, de hogy ezt a fényt érzékelem-e és az irányát érzem-e, ez is már érettség kérdése.

Akkor lehet nekem segíteni, ha készen állok.

Ezt is megértettem. Már nincs bennem az a típusú "figyu ezt csináld, mert ez a tuti" típusú segíteni akarás.

Érlelés van, önmagam érlelése.
Aztán az árnyékok időleges elűzése, hogy mások is érlelődhessenek a Nap fényében.
Aztán csak sütkérezés van, ahol árnyék és felhő megjelenése is csak időleges és az unalom elűzésére szolgál.

De még van dolgom! Tenni, amit megláttam, ami kivezet, és ami fontos.

Saját világomban rendezkedni.

És közben érik a gyümölcs, hogy alma, dió, vagy mandula lesz-e, teljesen mindegy.

Ő minden gyümölcsöt szeret. És ÉN is.

Kitérő, avagy belső megosztottság

Nem tisztem, hogy igazat szolgáltassak, hiszen az igazság mint olyan, ebben a dimenzióban nem létezik. 

Mindenkinek igazsága vagyon, az igazság itt személyes, belső indíttatás, belső tűz. A helyesem cselekszem, a helyemen vagyok érzése.

Mégis, valami tegnap számomra megvilágosodott. 

A külvilágban "menekültáradat", szívszaggató fájdalmak és sorsok, küzdelem az életben maradásért kontra kristálypalotában ücsörgő unott politikusok, "majdénmegmondommilesz" diktátorkák éssatöbbi.

Ami odakint zajlik az a te harcod is.
Ha nem vagy fizikailag részese, akkor benned zajlik.
Vedd észre és figyelj.
Engedd meg, hogy felhozzon minden elnyomott félelemérzést ez a helyzet.

Kérdezz befelé:

Mi közöm nekem ehhez?

Hol az a rész bennem, ami a külső történéseket táplálja?

Van-e bennem szétosztottság, amit most kívülről kell látnom?

Mi az a belső, vagy külső szándék, ami miatt e "barbár" erő ostromolja nyugodt életemet?

Mit akarok menekülésemmel állandóan elkerülni vagy bebizonyítani?

Miért nem tudok szembenézni a mássággal tudatosan?

Nem helyeztem-e magam felsőbbségem tudatában biztonságos kristálypalotába?

Tudatosságom kibírja-e fizikai pusztulásom lehetőségét?

És a vagyonom, házam, kedven autóm, gyűjteményeim, könyveim, saját írásaim, tökéletesnek hitt énem pusztulását?

Van-e még valami - bármi - amihez annyira ragaszkodom - az életemen kívül - hogy nem adnám oda semmiért?

----

Senki sem mondhatja meg, hogy mit tegyél, figyelj befelé és maradj a középpontodban.
Onnan érkezik a válasz.

---

Kitérő: vedd észre, hogy a képek, amiket látsz a médiában, kiragadott pillanatok. Mindig kérdezd meg magadtól: vajon ki és milyen céllal rakta ezt elém?

És, érezz bele a képbe, könyörgöm. A képeken érző emberek vannak! Olyanok mint te, pontosan olyanok. Az a síró szem valódi. Az a fájdalomtól eltorzult arc valódi. Ne hagyd magad megvezetni és engedni, hogy bevonjanak a pro- és kontra szövegelés csapdájába. Mert ez politika, csak politika, semmi több. Érző szív és valódi figyelő tekintet sokkal többet segít ebben a helyzetben, ahogy egy falat kenyér, egy tiszta ágy, vagy egy tál meleg leves.

Vedd észre, hogy egyre inkább az emberséged az, ami próbákat kap. Mit mondasz, mit gondolsz és legfőképpen mit teszel ebben a helyzetben? Nyugodtan üldögélsz a fotelodban és nézegeted a képeket, kielégítve keselyű típusú kíváncsiságodat megmondva a tutit, vagy valóban képes vagy tudatosságodat használva cselekedni, tenned, amit kell, ami számodra helyes. 

Ez is bennem történt ... belső történet

Egyszer láttam az égi templomot, a csipkézett fehér falakat.
A hatszögletű tornyot, a kilátót.
Láttam magamat s láttam őt is, amint nézünk lefelé, egy csodás kék gömbre, és hogy engem valami nem hagy nyugodni.

Nem próbált lebeszélni és nem próbált tartóztatni.
Csak a szemembe nézett és mindent értett. Gyengédség, elfogadás és bizalom volt e tekintetben. Azóta is sokszor látom ezeket a szemeket, oly könnyű bennük elmerülni.

Egyszerre erőt adó, biztató, szerető és megtartó, kimondhatatlanul meleg barna szempár.


Értette, hogy hiány van bennem és hogy ez a hiány lefelé húz.
Megtarthatna ugyan ott, maga mellett, de jobb lesz ha elenged, hogy átélhessem még egyszer, talán utoljára, ami hiányzik.

Éreztem a vágyat, amit itt lenn a földön is éreztem, és nem tudtam neki ellenállni.

Mindennél fontosabb volt és nem volt rá más megoldás, csak egy.

Most már tisztán tudom, hogy ezért jöttem, hogy még egyszer átéljem az anyaságot.
Testemmel táplálni, óvni, támogatni egy kisbabát, véremből és húsomból adni valakit a világnak, majd szabadon engedni és átélni az elszakadás szépségét és fájdalmát.
Virágozni és gyümölcsöt teremni.

Ez hozott vissza, tudom. Hála, hogy ezt élhetem.

Hogy ezt mennyire tudatosan, vagy öntudatlanul, felkészületlenül, vagy rossz választások gyűrűjében élem, már nem is annyira fontos.
Ezt élem és ez nagy áldás. Mert ezáltal váltam nővé. Sőt, előbb lettem anya, mint valódi NŐ.
Fordítva nehezebb lett volna.

A csúszdát is "láttam", amin visszafelé érkezem, és hogy a kedves még utánam küld valakit, aki majd vigyáz rám. Ő odafentről "figyel" és néhány éve, ha nem is közvetlenül, de érzékeli minden bajomat.

Lát engem és én érzem őt.

Megérte. Tényleg.
Minden bánat, mostani rossz érzés, a hibák, amiket elkövettem és a házasság börtöne, amibe raktam magam, mindez megérte.
Nem bánom. Ezzel együtt is jó volt így.
A hiány betöltődött és amikor majd az elengedés, elbocsátás is megtörténik mindezt teljes körré érlelve, új kört kezdhetek, vagy visszamehetek oda, ahonnan jöttem.


Választani fogok és jól fogok választani.

(És az a vicces az egészben, hogy mindez már megtörtént, már teljessé vált és már választottam.)

Mihez ragaszkodom még (mindig)?

Itt van előttem az életem, a jelenlegi.
Főleg szemétdomb, elég nagy rakás.
Persze vannak csodás találmányaim, kincsek, amikhez kellett ez a szemétdomb, valljuk be.
Enélkül nem ment volna.
A szemétdomb is maga egy csodás teremtés, ha elég távolról nézem.
Jó messzire kell hozzá menni, de azért csodás mintázatok vannak ebben is.

Mennyire tartom még mindig az enyémnek mindezt, ami volt, ami voltam?
Mennyire hagyom, hogy hozzám ragadjon?
Mert távozóban van ez a világ, érzem, de még egy-két ponton erősen ragad.
Persze a ragasztó szép nevekre hallgat, úgy mint "másokért való felelősség", meg "szeretet",
meg "kötelesség" stb. de valójában egy anyaga van és ez a félelem.

Hogy mi lesz velem enélkül a világ nélkül?
A jól ismert és biztonságos szemétdombom nélkül?
Mi lesz, ha valóban elengedem?
Ha eltűnik és vele az a részem is, akit magaménak tartok még mindig?

És még valami.

Nem elég csak úgy fejben elengedni ezt az egészet, mert a valódi elengedés azt jelenti, hogy készen állsz a halálra.
Hogy elértél arra a pontra, hogy most akkor elengeded ezt a formát is.
Nem ragaszkodsz hozzá, akár ki is mész belőle, mert már mindegy.
Nem kötődsz már ehhez sem.
Mert tudod, hogy nem lényeges.
Nemcsak tudod, de érzed is.
Hogy érzed, mert tapasztaltad, hogy sokkal több vagy a testednél, hogy test nélkül is egészen jól el tudnál már boldogulni.

Itt még nem tartok.
Sőt, néhány erőszakosabb kísérletet már át is éltem ezzel kapcsolatban.
Hogy a test lehull, elájulna, ha engedném én meg nézek ki már nem a fejemből, de nézek körbe és
vagyok, de a test éppen irányíthatatlan. És akkora erőm van olyankor, hogy hihetetlen számomra is.
A ragaszkodás ereje, a fókusz valamiért nagyon erős.

És nem rohanok orvoshoz, hogy szereljen meg.
Mert titkon tudom, hogy ez valami más, tüneteket sorolhatnék, de tudom, hogy a TUDAT kísérletezik ilyenkor.
Hogy megpróbál kiszedni a testemből, de valamiért még mindig nem engedem.
Pedig ilyenkor akkora energia érkezik, egyszer-egyszer sikerült már együtt rezegnem vele, akkor a testem is irányíthatóan egyben maradt, de ez elég ritka. Ahhoz tökéletes egyensúlyi állapot kell és hogy benne legyek a pillanatban.

Talán ezt kell követni, ezt az energiát és nem félni.
Elengedni a testet is, aztán majd lesz valami. Követni a tudatot, mert mutatni akar valamit, csak talán még nem vagyok rá megérve, vagy attól félek, hogy vissza sem jönnék.

Nem félek.

VÉGTELENÜL SZERETŐ TUDAT TENYERÉN LÉTEZVE ÉLEK.

Közben a kisénem meg a hétköznapi életem rendkívül kemény, éppen szenvedő fázis van, amit a szemétdomb végeláthatlan tisztogatása és szemlélése ural.
Tudom, hogy feljebb kell emelnem a nézőpontomat, hogy mindez már a múlt és nincs dolgom vele.
Hogy a szemétdomb nem az enyém, mert én vagyok más.
A múltamé, de az átalakulás rendkívül fájdalmas.
Nem szabad beleesnem az önmarcangolásba és az elmém sugallta bűntudatba.
A társadalom, vagy a társam szerint rengeteg hibám van.

Ez az ő igazsága, az enyém pedig az, hogy szabadság van, és bármi bármikor megváltozhat.
 Az egyéniséget az erényei teszik naggyá, de a hibái szerethetővé - valahol mintha ezt olvastam volna.

Minden út a legelső lépéssel kezdődik.

Akkor lépjünk.

.

Egy kis ismétlés - EZ VAN.

MÁR MOST AZ VAGY!

NEM KELL KERESNED, NEM KELL FEJLŐDNÖD.

NEM FÜGG SENKITŐL ÉS SEMMITŐL A FELEMELKEDÉSED.

A KORLÁTAIDAT MAGAD ÉPÍTETTED MAGADNAK. ENGEDD EL ŐKET.

KEZDJ EL

MOST ÉSZLELNI,

MOST ÉREZNI,

MOST EMLÉKEZNI,

MOST MEGENGEDNI,

EGYSZERŰEN CSAK ÉLNI.

MIRE VÁRNÁL?

MÁR AZ VAGY!

MÁR OTT VAGY!

ISTEN BENNED ÉL ÉS SZEMLÉLI ÖNMAGÁT.

ELFOGAD ANNAK, AKI VAGY.

ÖRÜL NEKED, DE LEGJOBBAN ANNAK ÖRÜL, HA ÖRÜLSZ MAGADNAK.

NINCSENEK SZABÁLYOK, NINCSENEK TILTÁSOK.

SZERETET VAN ÉS ELFOGADÁS.

MINDEN MÁS AZ ELMÉD JÁTÉKA.

SZERESS ÉS FIGYELJ!

ENNYI.

Sebződhet-e a lélek?

Talán nem, nem igazán.
Mert ha igen, akkor mélyről jövő erők kezdik el azonnal helyreállítani.

De mégis néha azt érzem, hogy ha a lélek nem is sebződött meg bennünk, emberekben, az egyensúly nagyon is billeg és már a legszélső határokig kileng.
Talán a földrengés is ezt mutatta.
Talán a sok-sok fiatal tehetség korai halála is ... nem tudom.

Egyet tudok, nemcsak a személyes életemben kellenek új alapok, de társadalmi szinten is, mert ha így megyünk tovább, nem sok jóval kecsegtet bennünket az ég.

És legyen bár tavasz és virágok illata száll a szélben és nagyon jól magamba tudok feledkezni és élvezni a létezést, azért talán van még itt némi dolgom ezzel, amit jó pár évvel ezelőtt leírtam.

Újra elolvastam és ma is vállalom: A női lélek sebe.

Szerinted?

Boldog Karácsonyt - no more worry ... namaste

Választások

Hosszú idő telt el az indulástól, több mint négy év és mégsem halványult el a tett, az érzés, mely felébresztett.

Azóta volt, hogy játszottam az alvót, játszottam a keresőt, de mindvégig tudtam, itt belül, a szívemben, hogy megérkezett, hogy megérkeztem.

Az emberi elme kitalál mindent, hogy elterelje magát, hogy kapaszkodhasson, hogy biztonságot találjon, mert a kiterjedt létezés, másik feled ölelése bár csodálatos, mégis félelmetes élmény. Elméd számára nem felfogható.

Nincs mit, vagy kit keresni, mert megvan.

VAGYUNK, EGYÜTT, LÁTHATATLAN EGYSÉGBEN, ÉS ÉN EZT VÁLASZTOM.

Már nincs visszafelé út, csak előre, s ez olykor nehéz, olykor pánik közeli állapot, mégis gyönyörű.
Csak az elme, és a kisénem próbálkozik néha.

ÉN SZILÁRDAN ÁLLOK ÖNMAGAM KÖZEPÉN,
MÁSIK FELEM ÖLELÉSÉBEN,
MÍG VILÁG A VILÁG
és azon túl.

"Más hangon" "ugyanaz"

Ritkán csinálok ilyet, de most nem tudom megállni,
mert

az alábbi idézet felemel és elringat,
ISTEN SZERELMETES TENYERÉBE BURKOL ÉS OTT TART,
... mert OTT született.

Áldás érte,
remélem nem lesz baj, ha idemásolom.
Forrás: https://www.facebook.com/pages/Szeretet-Magok/169448426581450?fref=photo


A Szerelem Mindenhatósága
Az eredeti igazság és az új tanítás
(üzenetvers)

Az Ívre figyelj, Kedvesem, a felfelé hajló isteni Ívre, arra a mindenható emelkedésre, hogy a létezések feletti Szerelem honnan hova vezet, s az Ív Szelleme miért és mire repít fel Téged.

Már a vacogó testnek is legforróbb mámora a Szerelem extázisa.
A földi ember által ismert és tapasztalt legmagasabb szintű és legboldogabb energia a Szerelem Energia, amely galaxis-középpontként világít.
A legmagasabb minőségű és egyedül teljes és ragyogó tudás a Szerelem Bölcsesség.
Azért lehet minden tudat, maga a Minden is tudat, mert a tudat teste, szíve és lelke egyaránt a Szerelem.
A belső út során az embert a tű szűk fokán a legmélyebb és ezért szükségképpen a legteljesebb hit, a Szerelembe vetett hit vezeti át kézen fogva.
A titokzatos létezés legnagyobb titka, hogy az Atya Szerelmetes Szívvel hordja tenyerében az embert, aki pedig Szerelmes Lélekként ül bele Isten ölébe.
A Földön már a gyakrabban megélhető Ikerláng Szerelem egyenesen az Istent is magában hordó és így elérhetővé tevő Szerelem tökéletes extázis-teljessége.
A megnevezetlen teljesség-mátrixot, az anyag-energia-információ-tudat-Isten egységét a Szerelem Istennő számtalan karja öleli át, forrasztja egybe s lélegezteti szüntelenül.
A Szerelem a Minden – szüntelen korlátozás nélkül.
A Szerelemből ágazik le minden, például imádott tejtestvérei, a Szeretet, a Bizalom vagy az Odaadás szentháromsága is.
Az alkímiai átlényegülés semmi egyéb, mint a felfoghatatlan és megérthetetlen Szerelem transzmutációs személyiségének ujjongó, újjászületést eredményező megnyilvánulása.
A magasabbnál is magasabb tudat a sokdimenziós, tértelem-időtlen, isteni-istenfeletti Szerelem (és Ős-Szerelem) Mező kiáradó és befogadható teremtődése.
A földi ember Felsőbbrendű Éne a belső Szerelem-Mindenség önmegformált és létkormányzó eszköze és szimbóluma.

Még mindig az Ívre figyelj, Szerelmem, a felfelé hajló isteni Ívre, arra a mindenható emelkedésre, hogy a mindenek feletti Szerelem hova kormányoz, s az Ív Szelleme milyen csúcsokra emel fel Téged. A láthatóvá vált cél az eredeti igazság és egyben az új tanítás.

A Tejút galaxis, a kicsiny Naprendszer és a parányi földgolyó ismétlődő, megváltó aranykorai azonosak a Szerelem földi és földöntúli isteni minőségeivel.
A névként sem ismert Istenvégtelenforrás Szerelembe esve, s a Szerelmet vállalva teremtette a számtalan világegyetemet, s egyik kedves ükunokáját, a Föld nevű bolygómását.
Csak a Szerelem van igazán, mert az Isten nem csak szeretésre, hanem a Szerelmetes Szeretésre képes, ahogy az ember is csak akkor jut el Jézushoz is, ha nemcsak őszintén szereti, hanem Szerelemmel szereti és így simul hozzá.
A megvilágosodás a Szerelem boldogító látása és boldog szolgálata. A Megvilágosodott a Szerelem tenyere – Téged simogat.
A belső és külső dimenziók valójában egymásra hangolt Szerelem Szintek, ahogy a különböző lépcsőfokon lüktető Szerelem-Terek is, amint az Idő is csak akkor képzelhető el, ha a Szerelem folyamatos lélegzése hallhatóvá válik.
Az égi lélek „csupán” azért születik a Szerelem-Anyagba, mert szeretné létmámorként önmaga és a mindenség számára megmutatni a felülmúlhatatlan Szerelem Lényét.
Minden égi-földi család és szeretet-közösség a Szerelemben Egyesültség végtelen számú, megtestesült változat-madarai, s azok mosolygó énekei.
A misztifikált egység ezért semmi más, mint az, amikor a Szerelem Teljesség-Páka természetes módon összeforrasztja az elsodort, elkülönült és ezért jajgató elemeket-egységeket.
A zokogó fájdalom is a Szerelem látszólagos kétségbeejtő elvesztésének sírásba fojtott és sírással megédesített érzete.
A legegyszerűbb érzékelések, érzések, érzetek minden esetben a Szerelem legkézzelfoghatóbb és már így is egyre magasabb rezgésű örömének hullámtapasztalatai.
A fény feletti Fény a Szerelem kiáradás és Szerelem áramlás szemmel nem látható csillogása.
Végül a mitikus Szó a virágot teremtő Szerelem Mag, ahogy a világegyetemeket is körbejáró mondat az illatos Szerelem Virágcsokor.

Örökre az Ívre figyelj, Ikerlángom, a felfelé hajló isteni Ívre, arra a mindenható emelkedésre, ahogy a mindenek feletti Szerelem ölelve hív az istenné válásra, s az Ív Szelleme smaragddal kirakott égi magasságokra repít fel minket. Szerelmesen és Szerelmet tanítva.
Varga Csaba

Gondolat vagy felismerés?

Motoszkál bennem egy gondolat. Kérdés, hogy enyém-e, vagy kaptam.
Olyan pontból látom és érzem most a világomat, hogy ez fogalmazódott meg bennem.
De egyáltalán nem biztos, hogy így van. Mégis leírom.

Azt érzékelem, hogy ez a mostani világ a férfiak világa.
A nő benne, csak mellékszereplő, díszlet és eszköz.
A fizikai világról beszélek és arról a nőről, aki elsősorban ANYA és csak másodsorban
SZERETŐ.  E két minőség egyesülésével, ALKÍMIAI MINŐSÉG.

A nagy átlagban, azaz a tömegtudatban és a tömegtudatból táplálkozó emberek fejében
ez a fajta minőség nincs jelen. Persze a férfi teremtő minőség sincs igazán, de annak annyi torz
formája van az anyagban, annyi férfias játék lett teremtve, hogy ezáltal ez az erő, ha torzan is, de jelen
van.

De a női nincs. És ahol megjelenik, máris elnyomás alá kerül.
Nézd csak meg a természetes születést körülvevő elnyomó tendenciákat.
Vagy az anyaságot választó nők helyzetét.
Vagy annak a nőnek a perspektíváit, aki nem akar karriert, csak nő akar lenni,
anya, háziasszony, feleség, kertész, gondos gazda a lelkek kertjében.
Aki ezt választja, gyakorlatilag kivonul a társadalomból, mert munkájának és életének
nincs értéke, látszólag célja sincs, hiszen nem gondolkodik vagyonban, gyarapodásban, karrierben.

A nő, mint ALKIMISTA, jelen van ugyan, de nem tud megnyilvánulni, nem tud beáramlani, mert
ahhoz kellene a másik oldal is.

Lehet, hogy nem így van, és ez az egész, csak illúzió, viszont abban megerősít ez a gondolatsor,
hogy nincs mire várni.
Nincs másik fél, aki majd segíteni fog.
Hajamnál fogva saját magamat kell kirántanom ebből a helyzetből és ennek ellenére beengedni az ALKIMISTA RÉSZEMET, nem törődve azzal, hogy hogyan fogom leföldelni.

Bátorság és erő.
Jöjjön, aminek jönnie kell, a lényeg már úgyis megérkezett.

Minden energia - visszatérés

Minden azon múlik, hogy mennyi energiát - fényt - vagy képes megmozgatni magadban, átmozgatni magadon.

Semmi sem olyan fontos mint ez.

Sok-sok tényező lassíthatja ezt a folyamatot.

A hitrendszereid, a gondolataid, és leginkább az, hogy megengeded, hogy a külvilág gondolatai benned ide-oda áramoljanak anélkül, hogy figyelnél.

Hogy nem tudod megkülönböztetni, hogy mi érkezik belülről és mi kívülről.

Hogy mi tartozik hozzád, és mi az, amit mások adtak rád, gondoltatnak veled.

Az érzelmeid, a sérelmeid, a múlton való rágódásaid, ezek mind hátráltatnak.

Kimozdítanak abból az egységből, ami pedig születési jogod.

Semmi sem fontosabb a megtisztulásnál.

Nincs olyan gondolattal átitatott érzés, vagy érzéssel átitatott gondolat, ami ezt megelőzhetné, ami ennél fontosabb lenne.

A nemzeti hovatartozásod sem fontosabb ennél, nem fontosabb annál, hogy mindent, mindenkit, bárkit el tudj fogadni annak, ami, ítéletalkotás, jobbítási szándék és bármilyen - jó vagy rossz - vélemény nélkül.

Minden, ami van, megelőzi azt, ami még nincs.

Ez az alap, ennek az elfogadása, ha úgy tetszik, elfogulatlan leltár készítése az alap.

Az építkezés csak innen indulhat, és az üzemanyag Te magad vagy. 

Az építőanyag és a mester, a mozgató is. 

Mit gondolsz, milyen világot építesz, ha a mostaniban csak egyetlen apró pöttyöt nem tudsz elfogadni annak, ami? Ha kritizálsz, mégha csak keveset is, de vajon mi nőne ki a kritikából, vagy bármely negatív véleményből, gondolatból, ha megkapnád valódi teremtőerődet?

Nézz körül. 

Aki megérett rá, megkapja az erőt, de jaj annak, aki visszaél vele.

Mert minden visszacsapódik és nincs kivétel.

Jól jegyezd meg, elfogadás, tisztaság, erő.

Az elvek, a szolgálat, a cél megjön mindezek után. Magától.

A mágnesesség, a fényed ereje behozza majd.

Addig tisztulás, erősítés és összpontosítás.

Ez van.

Elválás a régitől

Új korszakba léptünk. Lezárult egy szakasz, egy olyan spirál fordult át önmagán,
mely messzi időkbe nyúlik és végre kiszabadulván a sötétségből, elérte önmagát.

Nem tudom hogyan történt.
Eddig is itt volt, itt bujkált a lehetősége,
de a szabadság mégsem mutatta meg még ilyen mély valójában önmagát nekem.

Most benne vagyok. (Csodálkozom is rendesen.)

Érzem, benne élek.
Szabad vagyok azoktól az erőktől és hatásoktól,
melyeket így utólag már nem is igen akarok számba venni.
Elengedtem őket szépen csendben, megtörtént a műtét.
Lehullt rólam minden, ami már halott.

Már nem zavar, nincs jelentőse.

A félelmeink betegítenek meg és választanak le bennünket, embereket, az egységről.

Pedig az EGYSÉG mindig itt van.
Csak nem érezzük, mert félünk valamitől, bármitől.
És az ego, az elme ilyenkor erőt vesz rajtunk, kiránt a bizalomból, a teljes körből,
s beledumál abba is, amihez pedig nem ért.

"Félelem-mentes állapot."
Istenem, ezt kerestem már Steinernél is. Ott olvastam erről először.
Mert azt, hogy félek, valódinak látszó, letaglózó félelmeim vannak, ezt már régóta tudtam.
Azt is, hogy hogyan vesznek erőt rajtam.
De a megoldás, nem volt meg.
Csak a hiánya.

Nem tudtam, hogy ez ilyen egyszerű.
"Bátornak" lenni könnyebb, mint félni.

Hogy ennek is milyen hosszú sora van elődeim életében.
Összes női felmenőim ettől szenvedtek.

Teljesen mindegy, hogy melyik oldalon állsz,
megfélemlítő vagy, vagy megfélemlített.
A hatalom játszmáját játszod és amíg félsz, vagy megfélemlítesz másokat, benne is maradsz.

Én féltem, olyan könnyű volt megfélemlíteni már gyerekként is.
Valahogyan a génjeimben hordoztam a "nem-ártást". Nem tudtam verekedni, kiabálni,
önmagamat megvédeni.
Nálam kisebb gyerekek simán elvertek. És én hagytam. Egyszer sírva mentem haza, hogy
Katika megvert. Anyám jól megmosolygott, aztán nem mondott semmit.
Nem kaptam tanítást, hogy "védd meg magad, te vagy a nagyobb",
vagy "üss vissza". De utólag nem bánom, nem is bánt. Ennek így kellett lennie.

A szelídségem védett meg később nagyon sok helyzetben és most,
átalakulásom döntő pillanatában olyan erőt adott nekem, amit semmi más nem tudna.

A "nem ártani" elv öntudatlan követése most, a múlttól való elválásnál olyan segítséget akkumulált, mely az eddigi szenvedésről való leválásnál azt okozta, hogy már nem az én világom, hanem a megfélemlítő világa dőlt össze.

Mindent megtettem, amit tudtam.
Tiszta a lelkiismeretem.

Amit hibáztam, elfogadom, magamhoz ölelem és szeretem.
Ezt tudtam, ennyi volt akkor a tarsolyomban.

Belső érzékeim mindig vezettek és én rájuk hagyatkoztam.

Most ünnepelek magamban, miközben együttérzéssel nézem, ahogyan az eddig általam
fenntartott világ a másikban éppen összedől.

Megkapta a "tanítást", megkapta az "energiákat", mindent átadtam neki, amit csak tudtam.
Beengedtem világomba, magamba olvasztottam, nem tartottam vissza semmit ... nem az elméjéhez,
nem a gondolaihoz és nem a testéhez szóltam, a lelkemben merítkezett.
Csak rajta múlik, mit kezd ezzel a tudással, ezzel a tapasztalattal.


Innentől az ő döntése, hogy visszaalszik, vagy irányba áll és változik.
Valamelyik életében kibomlik majd ez a tudás, ahogyan az enyémben is kibomlott.

Nem siettetem és nem várok el semmit.

Amit magamból adtam, ajándék.

Amit kaptam, az is.

Az ÉLET  GYÖNYÖRŰ és minden ízében egyedi.

Már nem félek, bármi lesz ... úgy lesz jó.

ChE