Az Igazság néha nem beszél

Régen írtam.
Nagyon régen.
Tulajdonképpen leszoktattam magam az írásról, mert azt éreztem, hogy kezd függőséggé válni.
És hogy szerep.
Ez is csak egy szerep.

Mert a mélyebb igazság, mely akkor még előttem is rejtve volt, a mélyben dörömbölve időnként már nem engedte az ihletet.

Vonzott ez a mélység.
A sötét.
Saját sötétségem, melybe száműztem bizonyos részeimet.
S igen, megengedtem magamnak, hogy odazuhanjak melléjük, majdnem melléjük.

Zuhanás volt.
Igen. De volt benne szépség is.
És tudatosság, bár nem az emberi rész tudatossága, hanem a nagyobb egészé.
Volt benne türelem, részvét és átérzés is, de oda, ahová zuhantam, fényesebb részeim már nem tudtak követni.

Megengedtem, hogy bántsanak.
Mert nem vettem észre.
Talán hazudtam magamnak.
Vagy belealudtam a folyamatba és a közepén felébredve, már nem tudtam, mi történik, hogy hová kerültem.

Engedtem, hogy a bennem élő tisztaságot bántsák.
Hogy beszennyezzék, hogy beszennyeződjön.
Félelemből cselekedtem és eltitkoltam magam elől is, hogy így van.
Félelemből és féltésből.

Jobb lett volna másképpen, de így történt.

Aztán persze, miután felismertem, hogy két igazság alszik egy ágyban, jött a szégyen.
A bűntudat.
A hazugság és ismét a szégyen.
A hallgatás.
A lemondás.
Mások bántása.
És már be is zárult a kör.

Még arra is tudtam haragudni, akit a legjobban szeretek.
Még vele is játszmáztam, drámáztam.
Persze a magam módján, sok csavarral és ravaszul.
Ami külön megnehezítette a felismerést, a felismerését annak, hogy EZ NEM ÉN VAGYOK.

A felismerés nagyon fájdalmas folyamat volt.
Bár tudtam figyelni, de hogy valójában mi történik, azt nem értettem.
Próbáltam visszatérni a régi énemhez, az "azelőtthöz", a trauma előtti ponthoz.
De az nem lehetséges, legalábbis nem úgy, ahogyan én gondoltam.

Mert már valóban nem az vagyok, aki voltam.
De az vagyok, aki vagyok.

S ez segített át.
Hogy sebekkel és saját torzulásaimat látva és a félelemmel átszőtt világomban élve is tudom, hogy van megváltás.
Hogy ÉN VAGYOK magamnak.
És hogy van hozzá segítség.

Ki fogok jutni.
Hogy is mondta valamikor valaki?
"Amibe belehelyezted magad, ki is tudod magad onnan szabadítani."

Hát ez van.

Most erőt gyűjtök.
Sok erőre lesz szükségem.
De már nem félek.
Mert tudom, hogy a szabadulásom után végre IGAZán újra ÖNMAGAM lehetek.

Szorítsatok, hogy könnyedén menjen. Vagy legalábbis úgy érezzem. :)