Gondolat vagy felismerés?

Motoszkál bennem egy gondolat. Kérdés, hogy enyém-e, vagy kaptam.
Olyan pontból látom és érzem most a világomat, hogy ez fogalmazódott meg bennem.
De egyáltalán nem biztos, hogy így van. Mégis leírom.

Azt érzékelem, hogy ez a mostani világ a férfiak világa.
A nő benne, csak mellékszereplő, díszlet és eszköz.
A fizikai világról beszélek és arról a nőről, aki elsősorban ANYA és csak másodsorban
SZERETŐ.  E két minőség egyesülésével, ALKÍMIAI MINŐSÉG.

A nagy átlagban, azaz a tömegtudatban és a tömegtudatból táplálkozó emberek fejében
ez a fajta minőség nincs jelen. Persze a férfi teremtő minőség sincs igazán, de annak annyi torz
formája van az anyagban, annyi férfias játék lett teremtve, hogy ezáltal ez az erő, ha torzan is, de jelen
van.

De a női nincs. És ahol megjelenik, máris elnyomás alá kerül.
Nézd csak meg a természetes születést körülvevő elnyomó tendenciákat.
Vagy az anyaságot választó nők helyzetét.
Vagy annak a nőnek a perspektíváit, aki nem akar karriert, csak nő akar lenni,
anya, háziasszony, feleség, kertész, gondos gazda a lelkek kertjében.
Aki ezt választja, gyakorlatilag kivonul a társadalomból, mert munkájának és életének
nincs értéke, látszólag célja sincs, hiszen nem gondolkodik vagyonban, gyarapodásban, karrierben.

A nő, mint ALKIMISTA, jelen van ugyan, de nem tud megnyilvánulni, nem tud beáramlani, mert
ahhoz kellene a másik oldal is.

Lehet, hogy nem így van, és ez az egész, csak illúzió, viszont abban megerősít ez a gondolatsor,
hogy nincs mire várni.
Nincs másik fél, aki majd segíteni fog.
Hajamnál fogva saját magamat kell kirántanom ebből a helyzetből és ennek ellenére beengedni az ALKIMISTA RÉSZEMET, nem törődve azzal, hogy hogyan fogom leföldelni.

Bátorság és erő.
Jöjjön, aminek jönnie kell, a lényeg már úgyis megérkezett.