"Paracelsus azt tanította, hogy a betegségeknek sokféle oka van, de ezek mind visszavezethetők egy fő okra: arra, hogy az ember nem él összhangban a természeti törvényekkel, hogy nem követi a Lelkét, és ezért eltér attól az úttól, amit a Lelke mutat számára. A betegség ennek a diszharmóniának a következménye. Paracelsus szerint az ember azért teremtetett, hogy a szenvedés révén rátekintsen önmagára és felismerje, hogy ki ő. Így a betegség tanítónk és fejlődésünk segítője: segítségével mélyebben megismerhetjük önmagunkat, és így magasabb szintű harmóniát találhatunk Lelkünkkel. A betegség minden ember életének velejárója, nincs tökéletesen egészséges ember, hiszen aki tökéletes harmóniában van a Lelkével, annak már nincs szüksége a megtestesülésre. Mi éppen azért kaptuk az élet lehetőségét, hogy önmagunkra rátaláljunk, és ebben fontos szerepük van a betegségeknek.
A gyógyulás ezért nem egyszerűen azt jelenti, hogy eltűnnek a betegség objektív, mérhető tünetei. Paracelsus azt értette gyógyulás alatt, amikor az ember rátalál valódi belső önmagára és így a valódi szabadságra. Gyakran használt alkímiai szimbólumokat. A betegséget az ólomhoz hasonlította, ahhoz a fémhez, amely nehéz, sötét és kaotikus belső szerkezettel rendelkezik, az egészséget pedig az aranyhoz, a tiszta, fénylő, változatlan fémhez. A gyógyulás az ólom arannyá alakításának folyamata, belső átalakulás révén az egészség elérése.
Az ember birtokában van az öngyógyítás képességének, amely a természet egyik ereje. Ha egy fa elveszti egy ágát, gyantát termel, ha egy állat megsebesül, nyalogatja sebét és ezzel fertőtleníti. Az emberben is van egy erő, amely fenntartja vagy visszaállítja az egészséget. Paracelsus ezt az erőt Archeusnak nevezte és a tűzhöz hasonlította. Minden betegség azzal fenyeget, hogy kioltja ezt a lángot, és amikor valóban kialszik, akkor beáll a halál állapota. Amíg azonban még van anyag, amin éghet, elég egy szikra a tűz újra életre keltéséhez – ezt a szikrát Paracelsus arkánumnak hívta. Az arkánum a növényekben, az ásványokban, a szavakban vagy akár érzésekben rejlő gyógyító erő.
Mi az orvos szerepe ebben a gyógyulási folyamatban? Paracelsus úgy tartotta, hogy a külső orvos nem tud gyógyítani, csak felébreszteni a belső orvost, és a természettel harmóniában működve felgyorsíthatja a folyamatokat. A gyógyulás elsősorban az ember saját erőfeszítésének a következménye, de különböző, a finomabb testekre ható gyógyszerekkel elősegíthető. Az orvos feladata tehát nem elsősorban a test gyógyítása, hanem a beteg ember belső átalakulásának a segítése, lelkének megtisztítása, szellemi erejének megerősítése, hogy újra helyreállítsa a megbomlott harmóniát."
(nem is ezt akartam bemásolni, de ez jött ide :DDD)
És mit mond ő "önmagáról"?
„A receptek összeállításának tudománya a természetben van, s ő maga állítja össze őket. (...) Ha az aranyba beletette, ami az aranyba való, akkor beletette a violába is. Ami benne van, ahhoz te nem tehetsz hozzá semmit, se cukrot, se mézet, ahogy az aranyat sem kell kiegészítened semmivel. (...) A kivonás teszi, nem pedig az összeállítás; a megismerése annak, ami benne lakozik, nem pedig előállítása ugyanannak összeszerkesztett-foltozott darabokból. Melyik nadrág a legjobb? Bizony, az ép; a foltozottak és toldozottak a leghitványabbak. (...) „A természet erővel helyezte el az arkánumokat, s összekomponálta, ami összetartozik.(...) A természet az orvos, nem te, belőle kell táplálkoznod, nem magadból, ő komponál, nem te.”
„Mert akinek hite jó, az nem hazudik, s Isten műveinek bevégzője. Mert amilyen, akként tanúja magának: azaz becsületes, őszinte, erős, igaz hittel kell lenned Istenben, egész lelkeddel, szíveddel, értelmeddel-gondolatoddal, csupa szeretetben s bizalomban. Ilyen hittel és szeretettel nem is fogja megvonni tőled Isten az ő igazságát, hanem hihető, látható és biztató módon kinyilvánítja neked műveit.”
http://www.ujakropolisz.hu/cikk/paracelsus-uj-orvoslas-oszlopai
Nem kétséges, Edward Bach is a tanítványa volt, vagy inkarnációja? ("Lélekrésze" - jött a válasz közben.)
Itt az ösvény, a kalauz és a mester, indulunk.
HÁLA, HÁLA, BÉKE! és szelídség, végtelen szelídség ...
:)
