Ha nem az én fejem lenne, csak kacagnék ...
Bizonyos részeim kacagnak is :D
Én meg levegőért kapkodok.
Érzem, hogy szorít a létezés.
Hogy élni akarok-e, és hogyan?
Amikor el kezdenék agyalni rajta, hogy hogyan is lehetne megint megúszni, valamit, ami fáj, ami kellemetlen, vagy veszélyes, jön ő
és gluglugluglu .... és én megköszönöm
aztán amikor párbeszéd van, és nekem ki kell mondanom valamit, és mégsem tenném, persze csupa megszokásból
megint itt a kéz és glugluglu ... köszönöm
meg amikor olyat gondolok magamról, vagy csak hallgatom a belső hangokat, és nem mondom nekik, hogy "kuss, ez már nem én vagyok", jön ő
és glulguglu ... víz alatt a fejem megint
kacagnivaló, tényleg
a mindennapi élettel megküzdeni, mert most megint sokszor érzem, hogy küzdelem van és akkor jön
és glugluglu ...
nagggyon jó módszer
ha én nem mondom, hogy kuss, a belső leszakadt és még küzdő részeknek, akkor víz alá nyomás van,
és mindjárt tudom, hogy mi a fontos ...
a szív
egyedül ez
hogy még mindig dobog
és hogy kapkod levegő után
és amikor újra beáramlik a friss levegő, a tiszta éter
akkor újra és mindig tudom is, hogy ÉLEK
a hogyan tulajdonképpen mindegy is
hiszen magamnak teremtem és húzom még mindig az időt
de már megvannak a távlatok
látom a síneket, amint egybeforrnak
a lehetetlen találkozik a lehetetlennel
tárgyiasul az álom
?
mi van?
gluglguglu ....
