- Mi van? - kérdezem
- Hát, tulajdonképpen ezt szeretted volna, nem?
- Mit?
- Hogy ne kelljen bemenni dolgozni? Hallottam többször is sóhajok közepette.
- Nem így gondoltam.
- De bejött.
- Be, ja.
- És hogy ne kelljen a kollégáid sirámait hallgatnod megértően, vagy fapofával, ezt is mondtad.
Bólint.
- Meg hogy unod már ezt az utazást, a forgalmat, a zajt. Az információk tombolását és azt, hogy mindig valaki félbeszakít, amikor éppen valami igazán nagy belső élményben vagy.
- Ezt csak gondoltam. Minek nézel te állandóan a fejembe?
- Pontosan ezt kérted, már bocsáss meg. Idézem: az extrovertált szófosóktól ments meg uram engem. Mondtad, vagy nem mondtad?
- Leállnál? Magamtól is rájöttem.
- Annyira édes vagy, hogy ilyen képet vágsz. Figyelj, most, ismétlem MOST van időd mindenre, amire eddig a többiektől nem volt. Vagy nem? Vagy akkor most mi is fog történni? Rájössz, hogy mégsem ők zavartak, hanem magadat zavartad állandóan? Hogy ők csak eltereltek? El tudod te magadat terelni, ha kell, egyedül is, úgy látom.
- Jóvanmáá, elég! Te is csak elterelsz.
- Mitől, a filmezéstől? Állandóan csak azt a hülye netet bámulod! Ne mondd, hogy dolgozol, látom, hogy nem. Csak úgy nézel ki a fejedből. Az tetszett, amikor kint voltunk egész nap a kertben. Az kedvemre való volt. De ez a szobafogság, mert hideg van?! Hideg?! 15 fok? Az neked mióta hideg?
- Most rossz az idő és kész. Nem szeretem, ha ennyire fúj a szél.
- Na, szegény elementárok, már velük is csak a baj van. Tudod mi kéne neked? Egy lakatlan sziget, az kellene. Ott aztán nem tudnál elbújni önmagad elől. Még a szél mögé sem.
Szomorú arcot vág.
- De azért szeretlek és segítek. Holnap már nem lesz szél, jó?
- Jó. És fagy lesz? Kiraktam a virágaimat.
- Nem lesz, ne aggódj, az sem lesz, vagy legalábbis nem tervezem.
- Köszike. De azért nem haragszol, ha ezt a filmet még megnézem?
- Csak ha valami vidám, vagy felkavaróan izgalmas, vagy érzéki. Sci-fit és thrillert nem engedélyezek.
- Jól van na. Vicces lesz és felkavaró. Megígérem. Hozok egy kis nasit.
- Nem, azt nem! Aztán meg szenvedünk a fogyókúrától, mert nem jön rád a nadrág. Nem.
- Jaj má! Akkor egy kis bort? Vagy kávét, vagy ... ?
- Semmit. Most semmit. Semmivel sem könnyítheted meg az érzést, hogy unatkozol. Próbálod magad szórakoztatni, de valójában unatkozol. Már nem érdekel a külső világ, mert itt az idő, hogy befelé indulj. Minél mélyebbre és minél hosszabban. Amíg ezt játszod, hogy filmezel, meg netezel, meg görgetsz és csetelsz, addig unatkozni fogsz. Mert az izgalmak egészen máshol várnak. Egészen máshol. Nem kívül, hanem belül. Ezért van itt ez a csend, amit jó lenne, ha végre észrevennél, mert ezt kérted, ezt akartad. Nem az emberi elméddel, hanem a lelkeddel. Eljött és csak arra vár, hogy magadhoz öleld. Hogy mindenkit magadhoz ölelj, a látható és a láthatatlan világot is. És ez addig fog tartani, amíg erre rájössz. Egészen addig. Utána együtt repülünk, megígérem, csak add a kezed és szoríts magadhoz. MI egyek vagyunk a teremtésben.
FK
