Mit is írhatnék e katyvaszban azoknak, kik még mindig a külvilágban keresnek?
Belül keress.
Önmagadban.
Ez az egész felfordulás ezt a célt szolgálja.
Otthon maradni és egyre beljebb és beljebb szállni. Önmagadba.
Mert mit is keresel kívül? Tükörképet? Mely szép? Vagy csúnya?
Még meddig takarod el önmagad elől az igazságot, hogy belül tágasabb.
Hogy minden itt van és belül van.
Minden, ami fontos, ami igaz, itt van belül, legeslegbelül benned.
És nem másban.
Senki sem fogja neked megmutatni az utat oda, ahova vágysz.
Mert nincs út. Éppen ellenkezőleg. Elterelés van.
A lényegtől való elterelés most rendkívül zajos.
Kint ólálkodnak a hamisságok és a nevetségességek.
Mi tud téged megingatni magadban, mint te magad.
Hát mi történhet veled, amit nem tudsz, hogy valamikor történni fog?
A haláltól való félelmedben eldobod magadtól a teljes életet?
Nevetséges és sírnivaló ez az egész.
Színjáték, amit annyian elhisznek.
Pedig a nagy rém mögött ott áll az Isten.
És mosolyog.
Tudja, hogy a gyermek hamarosan felnő.
Révbe ér és megtanul valóban játszani.
Önmagát, és önmagával, hogy a teremtés tovább rezegjen,
felfedezetlen térbe nyomuljon
kitalálhatatlan végtelenekbe burkolózva
áldja a mindent
hogy létezik, hogy létezett
és beleadta magát a semmibe.
