Önminta

Az van, hogy nagyon makacs vagyok.
Néhány dologban pedig különösen.
Valamiért a fejembe vettem, vagy inkább beleteremtettem magamnak ide, hogy "önállóan és segítség nélkül" haladok.

"Nagy ég, micsoda badarság! Ilyen nincs! Mindig van segítség és támogatás, mindig. Akkor is, ha nem érzékeled."

Tudom. Viszont ez a gondolat segített abban, hogy leváljak a külső táplálásról, mások mintáiról, az iderakott, kész és nekem "idegen" utaktól.
Hogy ne kövessek senkit - ilyen sincs, tudom - de a "kisénemnek" kellett ez a gondolat.
Ez a minta.
Hogy leváljon, hogy ne álljon le, hogy mindig tovább és tovább haladjon.


Ez az - egyébként lehetetlen gondolat - tartott az utamon, vezetett és vezet tovább.

Ez is egy kulcs.
Felismerhető visszatekintve.
Sok ilyen van még.

Sok-sok valamikor "rossznak" tartott tulajdonságom simul bele utólag a nagy egészbe.
Beleértve a kezdeteket, a körülményeket, a szüleimet és választott "megpróbáltatásaimat".

Minden azért van itt, hogy előre haladva az időben, értelmet nyerjen.
Hogy hajtóerőként szolgáljon azáltal, hogy feszültséget, hogy hiányt generál bennem.

Hatalmas csomaggal érkeztem.
Minden eltolódás, minden egyensúlytalanság, minden érthetetlen eltérés teremtésre hív.

Itt állok a csodák kapujában ...
...

Kétségek nélkül tovább

Ha valaha voltak is kétségeim afelől, hogy vezetve vagyok, már nincsenek.

Visszafelé lapozgattam az időben és valaha volt szövegeket újraolvasva összekacsintok magammal.

Minden előre meg volt tervezve, létre lett hozva.


Érzékelem a mellettem lévő "párhuzamosakat".

Az ébredés módja mindig egyedi.
Én is egy egyedi módot választottam és ebben egy régi-új mintát rajzolok.
A legkisebb-ből indulva a végtelenbe jutottam.
Most visszahozva e végtelent felrajzolom a részleteket.
Részletezek.


Újra, vagy inkább most már jól látom, hogy Van mesterem.

Az alkímia útját választottam.
Eddig is ezen haladtunk, de csak most bomlott ki számomra annyira, hogy értem is.

Eddig ráhagyatkoztam magára a mintázatra, az érzékelést választottam, az érzékeimet.
Az emberi elmémből kilépve az érzékeim vezettek.
Tágabb köröket fedeztem fel kérdések nélkül.
A befogadás és az elengedés által.

Most elértem a pontot, ahonnan visszatekintve mosolyogva látom, ami történt és történik.
A teremtő mintát, önnönmagam mintáját az időben.
Rábízva "másokra" az ébresztésemet.

Köszönöm, hogy vagy.
Köszönöm, hogy vagytok.

VAGYUNK.

HÁLA, HÁLA ÉS BÉKE!

BOLDOG KARÁCSONYT!

BOLDOG NAPFORDULÓ ÜNNEPET!