Aranynapok - szeptemberi életérzés

Hamvas Béla: Aranynapok

(részlet A babérligetkönyv c. esszékötetből) 

"Ha csak néhány napra, vagy órára, van úgy, hogy egy hétre, sőt még tovább, de minden esztendőben visszatér az idő, amit szeretnék úgy hívni, hogy: az aranynapok. A föld a nyárvégi esőktől újra nedves és puha. A levelekről a víz a port lemosta, s a lomb újra zöld. A hajnalok frissek, de a nap még meleg. S a hegyeken alkonyatkor langyos a nyugati szél.

Aranynapoknak ezt az időt azért neveztem el, mert a szeptember színe az arany. A levegőben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetőről a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettől a szendergő lassúságtól érik meg a szőlő, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az őszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj.

Mikor a nyárvégi esős idő szűnik, az ég kitisztul és az időre jellegzetes lágy nyugati szél megindul, tudom, hogy itt vannak az aranynapok, mindig találok valamilyen módot arra, hacsak kétszer, vagy háromszor huszonnégy órára is, de a hegyekbe menjek, és a kertekben töltsek el annyit, amennyit csak lehet. Nemcsak azért, hogy a szőlőtőkék alá üljek, sorra, lassan végigkóstoljam a fajták elragadó sokaságát. A Muscat Black Hamburg, a tojásdad fekete muskotály, omló mazsolaízével minduntalan visszatérésre csábít. De ott van a Muscat Ottonel, a Mézes Fehér, a Delaware, a Szőlőskertek Királynője is. Közben mandulát rágcsálok, leülök a partra, friss diót hámozok, figyelmesen és gondtalanul. Ezekben a kései, érett napokban még a madarak is megszólalnak. Reggel korán rigót hallok, délután a fülemüle énekel néhány ütemet, mintha sóhajtana, s alig tudom a meghatottságtól könnyemet visszafojtani. Miért? Nem tudom.

Reggel tavasz van, délben nyár, este ősz, az akác virágzik, a cinke szól, az erdei pacsirtát egész éjjel hallom a völgyből, olyan ez az idő, mint az egész év összefoglalása, de kimondhatatlan békével és szelíden, mintha bölcs emlékezet képe lenne, s a bőbájos melankóliába feloldaná.

Kimegyek a kertek közé, hogy teleigyam magam az érettség illatával, szemem jóllakjon a dús káposzták, répák, érett paradicsomok, paprika, a nehéz tökök és dinnyék csodájával. A gyalogút fölé szilvafa hajlik, két szemet leszedek, a földre hajolok, hogy a lábam mellöl a négylevelő lóherét leszedjem, mintha május vége lenne.

De kimegyek azért is, mert a múlandóságnak e bővös napjaiban, inkább, mint a friss áprilisban, a lángoló júliusban, közvetlenül át tudok élni valamit: az élet megdicsőülését. Az az arany, ami az égen és a levegőben ragyog, nem természeti jelenség. A megdicsőülés aurája fénylik az érett föld körül. S ebben a világfölötti tündöklésben, a halál küszöbén, de az élet csúcsán, amikor érett, mézes békében már szenvedély s erőszak nélkül a természet önszántából szórja el egész vagyonát, ebben a megnyugodott szépségben minden alkalommal megérik belül is valamilyen rejtélyes gyümölcs.

Valahányszor az aranynapok elkövetkeznek, én elindulok, hogy létükben részesüljek, mindig kapok valamilyen belátást, mintha az év munkája akkor érett volna meg, és szüretelésre készen állna."

Köszönet a forrásnak: http://hamvasbela.org/szavak/aranynapok.html

Ösvény az alkímia mélyebb rétegei felé

"Véletlenül" ;) kezembe akadt egy könyv, ugyan egy másikat kerestem a könyvtárban, de ez ugrott elém (!), máris tudtam, nem véletlen. Remek tanulmányok vannak benne, igazolandó, hogy Hamvas hagyatéka mennyire szerteágazó és mennyire élő. Előttünk jár ő, nemcsak utat tör a szerteágazó gondolati rendszerek dzsungelében, de letisztult érzésekkel átitatva életelixírt is csepegtet láthatatlanul művein, írásain keresztül. 

De szeretem!

"Az alkímia nem kész életterv. Más szóval az alkímia nem filozófia, és egyáltalán nem világnézet. Kész világnézetet adni annyi, mint az embert elszemélyteleníteni. Amire szükség van, nem kész élettervet, hanem eszközöket nyújtani, hogy az ember személyes képességeit felszabadíthassa. Nem kész rendszereket kell adni, hanem az ébresztő mozzanatok folyamatos lehetőségét biztosítani.

Az alkímia fogalmai ezért a modern racionalizmus fogalmaihoz nem is hasonlítanak. A fogalmak az embert nem kész helyzet elé állítják, amely meg nem változtatható, hanem éppen felmérik, hogy a bizonytalanban mennyire tudja magát feltalálni. E fogalmak nem meghatározások és maradéktalan jelentések, hanem meghatározhatatlan értelmek. ... Anyák, mátrixok, szignatúrák, amelyek az emberi lét tulajdonképpeni értelmét érintik úgy, hogy az értelem minden esetben csak személyesen olvasható le, és senki sem olvashatja le a másik számára. Az ember sorsa ilyen ősértelmek szüntelen átminősülésének és változásának jegyében zajlik le. 

Az alkímiának különösen olyan sorshelyzetben van jelentősége, amikor az ember sorshaladványaiban megakad, több mátrix egyszerre aktuálissá válik, zavar és komplikáció támad, és a sors stagnál. ... Hindu szóval a karmatorlódás eseteiben. Egyszerre több mátrix válik esedékessé. Ilyesmi az emberek és népek életében is gyakori. Modernül szólva, az ember, vagy a nép, vagy a korszak válságban van. Sajátságos többszólamúság és poliritmia és sokértelműség válik aktuálissá, olyan szövevény, melybe igen könnyű belezavarodni és abban elveszni. ...

Az ember sorsát konfliktusai határozzák meg, és a sorsot az dönti el, hogy e konfliktusokat miképpen, főként, hogy milyen színvonalon tudja - nem megoldani, mert a létproblémák nem megoldhatók, hanem - értelemmel átitatni. Az alkímia mátrixaival a konfliktusokat értelmesíteni képes. A karmatorlódást nem oldja fel, hanem azzal, hogy az ember kezébe ad egy sereg fogalmat, amely erre alkalmas, a válság mozzanatait értelmessé teszi. Amiről pedig tudom, hogy nem értelmetlen, már nem ellenségem, hanem segítőm. A válság megmarad, de magasabb nívóra helyeződik át, vagyis nehezebb lesz, ami csak más szó arra, hogy könnyebb. A torlódás megmarad, aki azonban jól odafigyel, észreveszi, hogy nem egészen. A helyzet a maga egészében megvilágosodik. Ez a folyamat olyan, mint az érés. A válság megmarad, de az ember hatalmat nyer fölötte, nem, hogy eltüntesse, hanem, hogy pozitívan felhasználja."

Hamvas Béla: Alkímia (tanulmány) In: Hamvas Béla: Az ősok nagy csarnoka IV. c. kötet, Medio Kiadó

UI: Néha egyszerre félelmetes és felemelő, amikor az általam is "már egyszer érzékelt és leírt" gondolatokat "más formában" újraolvasom. A forráshoz nagyon közelről. Ilyenkor kitapinthatóak azok a szálak, melyek a közös gondolati térben egyre tovább és tovább vezetnek. Vékony, nem mindenki számára érzékelhető szálak ezek, de ott vannak. És mindeközben "hallom" ugyanezt valaki más hangján is itt belül, nem az elmémből, egyszerű érzésből jön át a magasabb tartalommal egyidejűleg. Közös forrás, egy mester. "A MAGYAR MESTER VAN ITT."