Az ERŐ velem van

Ma volt némi "dejavu" érzésem.
Hogy ismételünk, vagy inkább visszatérünk egy már látott-érzett pontba és onnan újra folytatjuk, kihagyva néhány kanyart.

Előre mentem az időben.
Előre vezetett valaki.
És én egy kórházi hálóteremben voltam, fogtam valaki kezét és miközben félt búcsúzni az életétől és félt elhagyni a testét, én megbocsátottam neki, feloldoztam és elengedtem.
Majd titkokat súgtam a fülébe és beavattam abba, amit tudok.

Néhány könnycsepp és nagy megkönnyebbülés.

Talán ez az a kanyar, amire már nincs szükség.
Senkinek nem kell és szabad szenvednie és bűnhődnie.
Miattam sem, már nem.
Letettem ezt is.

Utána még néhány könnycsepp egy másik régi félelmem okán, aztán repülés, játék és szerelem.

Hosszú idő óta megint azt érzem, hogy a helyemen vagyok és bármi történjék, vagy történik, VAGYOK.

És nemet mondtam néhány dologra, és IGEN-t valami másra.

Nem fogadom el a betegséget, nem fogadom el a halált.
És nem fogadom el a szenvedést sem. Mert nincs már rájuk szükségem többé.

Hála és béke, vezetve vagyok.

Az egonak meg kell halnia

Mert amíg él, amíg ragaszkodik, amíg kapaszkodik, a következő átjárón nem juthatsz át és visszakerülsz a nagy körforgásba, mely új testtel és új egoval ajándékoz meg téged, hogy újrakezdd a folyamatot, aminek már majdnem a végére érkeztél.

Figyelj, csak figyelj.

Ne ragaszkodj.

Nem vagy azonos a testeddel.

Bármit megtehetnek veled és bármit meg is fognak tenni.

De te csak figyelj, s ha figyelmed erejét képes vagy állandósítani, többé már nincs hatalmuk feletted.

Kitartás és elengedés.
Most ez a legfontosabb.

Nem akarni és nem is ellenállni, csak megengedni, elfogadni és FIGYELNI.
Ez a kulcs.

Odaát várunk rád. És figyelünk ...
Soha semmilyen körülmények között nem vagy egyedül.