Egyiptomi történet - Párhuzamos valóságok - másik felületről kitiltva ... pornográfia miatt :)

Egyiptomi történet 

 A fáraó visszavonul, térjetek nyugovóra!
A tömeg elindul kifelé, lassan és zajongva elhagyja a termet, csak egy lány, egy fiatal nő áll még mindig a sarokban. Az őr odamegy hozzá és rákiált:
- Talán süket vagy? Mára vége, az uralkodó nyugodni tér!
- Nem megyek - feleli nyugodt hangon a lány.
- Micsoda! Megőrültél? Na, kifelé, amíg szépen mondom.
- Nem megyek, és ne merészelj velem így beszélni, nem látod, hogy Ízisz papnője vagyok?
- Felőlem maga az Istennő is lehetsz, akkor is ki kell tessékeljetek - mondja most már egy kicsit halkabban a katona.
- Mi ez a zaj, mi lesz már, mikor lesz végre nyugalom? - kiált fel a fáraó. - Ma még sok dolgom van!
- Ez a papnő nem akarja elhagyni a csarnokot uram. Azt mondja, hogy ő marad még.
- Na persze … Menj Te is haza, mára elég volt.
- Nem uram, nem mehetek, az Istennő üzenetét hozom neked és veled kell maradjak ma éjjel.
A fáraó most közelebb jön, már mozgása is sejteti, hogy meglehetősen haragos.
- Mit beszélsz? Holnap ráér, ma már nem hallgatok meg senkit.
- Nem megyek uram, beszélnem kell veled. Megölethetsz, akkor is maradok. Ízisz parancsolta ezt nekem és én megígértem neki, hogy ma éjjel nem hagylak magadra.
A fáraó fáradtan vonja fel szigorú és dús szemöldökét:
- Felőlem. De akkor állj be az egyik sarokba, hogy ne is lássalak, mintha itt sem lennél! Ti pedig kívülről zárjátok be az ajtókat, és ott őrködjetek! Elegem volt mára az emberi lényekből.

A fáraó fáradtan roskad vissza székére és az előtte lévő papirusz-tekercsekre mered. Ma döntenie kellene, hogy hova és melyik terv alapján építi a templomot, ki és hogyan szedi be az adókat, hiszen üres a kincstár. És a rabszolgákkal is mennyi baja van. Mindent neki kellene tudnia és eldöntenie? És a hadsereg! Jól gatyába kéne már ráznia ezeket a naplopókat!

A lány közelebb jön, majd megáll a fáraó előtt.
- Mit merészelsz? Nem megmondtam, hogy állj a sarokba és egy szót sem!
- Nagy hatalmú fáraó, beszélnem kell veled – hajol meg a lány. - Ízisz küldött hozzád, hogy veled legyek, hogy megtanítsalak a férfi és női energiák egyesítésének művészetére, mellyel olyan tudás birtokába jutsz, ami megadja neked a kulcsot ahhoz, hogy kiszabadulj börtönödből.
- Micsoda? Mit beszélsz? Milyen börtönből? A leghatalmasabb uralkodók egyike vagyok! Föld és ég nekem hódol, amerre itt szem ellát! Na, menj távolabb és örülj neki, ha ma éjjel nem a börtönben végzed!

Amint visszamerül gondolataiba, máris egymást kergetik fejében a lehetőségek, szinte látja döntései következményeit, éppen valamelyik kérdés megoldása körvonalazódik, amikor hirtelen egy hang szólal meg a fejében:
- Hogyan beszélsz te az én legkedvesebb szolgámmal? Elküldtem hozzád, mert gondom van rád, és mert segíteni szeretnék neked és te meg sem hallgatod? Ejnye, azonnal kérj tőle bocsánatot és hallgasd meg még egyszer, különben igazán megharagszom.

- Micsoda? Talán elaludtam közben – gondolja a fáraó, de ahogy feltekint, meglátja a lány szemeit, amint mélyen és fürkészően egyenesen a szemébe néznek.
- Te belelátsz a gondolataimba!
- Bocsáss meg uram, nem volt szándékos, de olyan gondterhelt vagy.
- Na, gyere, mondd el még egyszer azt az üzenetet, ma már úgysem jutok előrébb.

- Uram, hatalmas fáraó, Ízisz egyszerű szolgálója vagyok. Ő küldött hozzád, hogy megtanítsalak mindarra, amire egy papnő megtaníthat egy férfit. Arra kért, hogy nevében és helyette tanítsalak meg a legszentebb egyesülésre, mely tudással valóban ég és föld ura lehetsz, túljutva jelenlegi börtönödön.
- Tudod Te mit beszélsz? Tudod ki vagyok én?
- Uram, én Ízisz nevében beszélek és ő bizonnyal tudja, hogy ki vagy Te. De Te vajon tudod-e? Tudod-e ki vagy és ki lehetnél, mert az üzenet második része a következő: „Tanítsd meg neki e szent egyesülést, hogy ennek energiáiban felismerje végre azt, aki ő.”
- Jól van, akkor gyere! Kíváncsi vagyok, mi újat tudsz nekem nyújtani. Tudod Te hány ágyasom van? Minden ujjamra tíz is jut, ha akarom. Mi a neved?
- Nincs nevem uram, a legtöbb, amit el tudok magamról mondani, hogy Ízisz legkedvesebb tanítványa vagyok.

Minden látszólag szokványosan indult, mégis a fáraó valami olyasmit érzett, amit eddig soha, a lány olyan erőt és tisztaságot sugárzott, hogy szinte félt hozzáérni.
Már az előjáték sem volt szokványos, a lány apró kis szoknyát kerített valahonnan és lágy dallamra táncba fogott, de olyan volt ez a tánc és dal együtt, hogy a férfit teljesen elvarázsolta, egyfajta transzba esett, már azt sem tudta, hogy ébren van-e vagy álmodik. És az ezt követő érintések finomsága és ritmusa már önmagában olyan magasságokba vitte, hogy ha az egész csak álom lett volna, és itt felébred, már akkor sem adta volna ezt az élményt semmiért. És ahogy gyorsult az ütem, úgy gyorsultak a mozdulatok, úgy tört elő a szenvedély mindkettőjükből. A teljes összekapcsolódástól kezdve a lány kedvesen, mégis határozottan súgta egyre-másra a fülébe azokat a műveleteket és titkokat, mellyel ez az egyszerű szeretkezésnek indult művelet valami olyan egybeolvadássá növekedett, mely túl van téren és időn, túl az emberi érzékelés határain.

Reggel a fáraó ugyan kipihenten és frissen ébredt, mégis minden mozdulata fájt, mintha minden izma egyszerre akarta volna emlékeztetni az éjjel történt csodára. Kereste a lányt, aki már a sarokban állt és nem mozdult. Csak a tekintetük találkozott és a fáraó nem tudta eldönteni hirtelen, hogy ugyanez-e az a nő, akivel tegnap szeretkezett, vagy valaki más. Már indult volna, hogy szót váltson vele, amikor beözönlött az udvar és kérdések zúdultak rá. Késő, gondolta, ma már csak este tudunk beszélni.

Az este minden majdnem ugyanúgy történt. A férfiban hamarabb felébredt a szenvedély, mint előtte nap és a tegnapi lecke, az energiák mozgatása is már egészen jól ment, szinte magától. Egy olyan mély egymásra hangoltság alakult ki közöttük, mely olyan soha nem tapasztalt magasságokba vitte el őket, melyet emberi lény nagyon ritkán, vagy talán eddig a percig soha nem is érzékelt. A csoda végeztével a lány most mellette maradt, összeölelkezve várták a hajnalt, mely gyönyörű fényekkel világította be a hálótermet. A gyönyör szintje, melyet átéltek, mindkettőjük számára hihetetlen volt.

Ahogy kelt a Nap és egyre feljebb húzódott a horizonton, a lány lassan kibontakozott az ölelésből és öltözködni kezdett. Majd megszólalt:
- Uram, ez volt az utolsó éjszakánk együtt. Már mindent tudsz, mestere vagy az energiák egyesítésének, megtanultad, amiért jöttem. Ma visszamegyek oda, ahonnan jöttem és soha többé nem találkozunk.
- Ne szólíts uramnak, kérlek. És ne menj el, maradj velem. Majd bújtatlak, valamit kitalálok, szeretlek, megérintetted a szívemet. Te nem érzel hasonlót?
- De igen, éppen ezért kell elmennem, mert ez nem volt benne a feladatban.
- Maradj kérlek, nem tudom elképzelni az életemet nélküled, a gyönyör nélkül, amit adsz és amit én adok neked.
- Nem tehetem. Ez Ízisz akarata, mennem kell, és soha többé nem látjuk egymást. De adok neked egy gyűrűt. Minden hajnalban, ha ezt a gyűrűt az ujjadra húzod, ott leszek veled, és újra átéljük ezt a csodát. Tudom, hogy ezt most nem hiszed el, de holnap hajnalban tudni fogod, hogy miről beszélek. Most megyek, isten veled drága, Ízisz vigyázza utadat és legyen a felkelő Nap a vezetőd.

Majd lassan, de határozottan elindult és kiment az ajtón. A fáraó még sokáig követte szemével az ablakból és ő sem hitte el, de szigorú szemeiből hulltak a könnyek. Hogy ő, birodalmak ura egy nő, egy ismeretlen után, kinek még a nevét sem tudja, ilyen szerelemmel vágyakozzon … Ismeretlen volt számára ez az érzés. A gyűrűt betette amulettjei közé a nyakába és csodálkozva tekintett érkező szolgáira.

Aznap nehezen ment a munka, alig bírt odafigyelni tanácsadóira. Szinte már várta az estét, hogy egyedül legyen végre, hogy ne kelljen beszélnie senkihez, hogy nyugvópontra jussanak benne az átélt élmények és hogy döntésre jusson. De mit is dönthetne? Rabolja el a lányt, bújtassa, kockáztatva ezzel életét? Érezte, hogy ezt nem teheti meg, még ő sem, a leghatalmasabb uralkodók egyike. És ez fájt, szinte a húsába markolt a fájdalom és a vágy, mely tegnap oly magasra röpítette, most a legmélyebb szakadékba taszította.

Így tépelődött és szenvedett magában, mígnem előhúzta a gyűrűt és megnézte. Két összefonódott kígyó alkotta a gyűrűt, egy kék és egy zöld szemű kígyó. Istenem, micsoda jelkép, éppen így fonódtak össze ők is a szerelem tüzében. A gyűrűt az ujjára húzta, majd nehezen, de nagyon mélyen elaludt.

Álmában messzi tájakon járt, mindig őt keresve, őt kutatva szemeivel a messzi sivatagban és azon is túl. Majd egy oázisba jutott, ahol végre szólt hozzá a kedves, a fülébe súgott valamit, amitől fel is ébredt, mégsem tudta eldönteni, hogy ébren van-e vagy álmodik. Mert ahogyan a kelő Nap a szemébe sütött, látott valamit, egy árnyat, egy fényt, aminek illata volt, a lányéhoz hasonló illata, és amitől felébredtek érzékei és újra beindult az a csodálatos energiatánc, amit már kétszer is megtapasztalt. Először nem hitte el, de ez az erő ellenállhatatlan volt, szinte az ágyhoz szögezte, mozdulni sem tudott és közben érezte, hogy egész teste vibrál és remeg és hogy a legjobb egyszerűen csak engedni, csak hagyni, csak elmerülni ebben az érzésben. És újra átélte azt, amit együtt. Megtapasztalta a lebegést ott fenn, a testén túl, átélte a gyönyört teste minden sejtjében és érezte, hogy újra egyesülnek, de már egy másik síkon, túl téren és időn.

Minden megváltozott, többé már nem érdekelte a birodalom, mázsás súlyokkal nehezedett rá az uralkodás kényszere. Átélte, amiről eddig fogalma sem volt, hogy valóban börtönben van, egy olyan börtönben, melyből kiszabadulni csak hajnalonta tudott, valódi szerelme éteri karjaiban. Még mindig hihetetlen volt számára, ami történt, megszokni és hozzászokni könnyű volt, de megérteni és megmagyarázni nem tudta. Mégis minden nap újat hozott, minden nap újabb felismeréseket tett és teljesen más szemmel, az Ő szemével is nézett a világra. …

© SZS