1.
A női lét abban a kultúrában, ahol én léteztem akkoriban,
nem volt elfogadott létezési forma. Leginkább gond volt az apának, az anyának
is. Férjhez adni, jól férjhez adni a lányt, jó helyre, gazdag férfi mellé, aki
jól bánik vele és nem csak egy ágyasának tekinti a sok közül, aki tisztelni
fogja nemcsak szépségéért, hanem termékenységéért is.
Mi nők egy teljesen szeparált térben éltünk. Nem volt
átjárásunk a férfiak világába. Ezért a férfiakról, mint valami félistenekről, csak
ábrándoztunk, vagy különböző meséket szőttünk aszerint, hogy milyen volt az
első tapasztalatunk, mit láttunk apánkból, vagy anyánk mit mesélt azon nagyon ritka
alkalmakkor, amikor időt szánt lányaira.
Bár minden illatozott, minden a nőiségről szólt, a
virágzásra való felkészülésről, de nem tudhattuk, hogy mit hoz a holnap, nem
tudhattuk, hogy vajon kivel és milyen módon kell majd megosztanunk lényünk
legmélyebb titkait, életünket.
Amióta az eszemet tudom nagyon
sokan mondák nekem, hogy szép vagyok. Különleges.
Amíg kicsi voltam, gyermek, és még hiányzott belőlem a nőiesség
legapróbb jele is, addig apám sokat időzött velem. A korabeli férfiakkal
ellentétben neki nem okozott gondot, hogy kislányaival legyen, vagy fiaival.
Szeretett nevetni és nevettetni. Minden pillanatot kihasznált, hogy csínyeket
eszeljen ki, hogy elbújjon előlünk, vagy katonásdit játsszon fivéreimmel.
Később, amikor már serdülni kezdtünk, a fiúk még több figyelmet,
de mi, lányok egyre kevesebbet kaptunk tőle. Ezt írta elő az illem. Nem
nézhetett ránk férfiként, ezért nem is nézett ránk. Inkább anyánkra hagyta
nevelésünket, aki csodálatos és gyönyörű asszony volt, bár a szerelmet ő is csak
hírből ismerte.
2.
Belengte az akkori kort sok-sok mese arról, hogy milyen is
az igaz szerelem, de ezt senki sem tudta nekem hitelesen elmesélni azok közül,
akikkel egyáltalán beszélni mertem erről a témáról mindaddig, amíg Leila, apám szerelme
és kedvenc ágyasa meg nem érkezett.
Gyönyörű nő volt, mindent tagjából áradt az erotika és saját
testének szeretete. Ismerte a szerelmi praktikákat és magát a szerelmet is. Már
evett belőle, nap-mint-nap megkóstolta és e gyönyör áthatotta mindennapjait.
Én akkor 10 éves lehettem. Nagyon megtetszett nekem, hiszen
nem sokkal volt nálam idősebb. Rögtön bizalmas beszélgetésekbe elegyedtünk. Sok
mindent tanultam tőle a férfiakról, arról, hogy egy valódi férfi mit szeret a
nőben, miért és hogyan fejezi ki vonzalmát és hogyan tartható meg figyelme,
szenvedélye.
A szeretkezést az előjátéktól a hosszas bemelegítési fázisig
lépésről lépésre elmesélte, és bár akkor azt hittem, nem illendő, amit
hallgatok, teljesen átadtam magam e képeknek, nyitott füllel és érzékekkel hallgattam
elbeszéléseit. Apám az ő leírásában egy félelmetes és mégis gyengéd harcosnak
tűnt fel, aki minden mozdulatával és szavával képes a gyönyör és a vágy
fokozására.
Később is sokszor, újra és újra végigéltem meséit, miközben
fantáziámat egyre inkább átadtam a szabad áramlásnak és csodálatos belső
meséket szőttem az én eljövendő hercegemről, csodás életemről az ő oldalán a
sírig és azon túl.
A legjobb tanítómesterem volt ez a lány, aki nem véletlenül beszélte
el nekem mindezeket, hiszen akkoriban a lányok beavatása e szerelmi praktikákba
nagyon fontos része volt a házassági előkészületeknek.
És elérkezett a nagy nap. 12
éves lettem. Innentől hivatalosan is férjhez mehettem.
És én minden este szívemet
kitárva kértem Istent, hogy hozza el hozzám azt a férfit, akinek majd méltó
társa lehetek.
3.
Két nő lakott bennem ebben az időben. Az egyik még gyermek,
semmit sem tudva ábrándozik és meséket sző, a másik az ébredező nő, félelmetes
és vágyteli álmokkal éjszakánként. Sokszor volt, hogy azt álmodtam, valaki
szeret engem. Hogy valaki védelmezőn karjaiba zár és csak szeret és szeret.
Szépségem és kedvességem híre bejárta a környéket. Ezért
apám és anyám is sokat tett, hiszen családunkhoz méltó, megfelelő férjet
kellett nekem találni a következő 5 évben. Arra, ami bekövetkezett, ők sem
számítottak. Hogy az uralkodó is érdeklődni fog. Ez még az ő reményeiket is
felülmúlta. És igen, eljött a nap, amikor a hatalmas sah népes kíséretével
betért udvarunkba és napokig nálunk tartózkodott.
A férfi, akit a díszes ruhák rejtettek, még fiatal volt.
Ereje teljében a legszebb lován érkezett. A szüleim rendkívüli izgatottsággal
fogadták és ez az izgatottság rám is átragadt. Nem értettem, hogy mi ez, de
amikor megérkezett és végig, amíg nálunk tartózkodott, valami földön túli erő
kerített hatalmába, mindenáron látni akartam. A szemét, a szemét akartam látni.
Éreztem, hogy abból majd olvashatok, kiolvashatom sorsomat. Olyat tettem, amit
nem lett volna szabad. Elkértem az egyik szolgálólány ruháit és beosontam a
terembe, ahol apámmal éppen pipázgattak.
Még soha nem láttam ilyesmit. Éreztem a veszélyt, a szívem a
torkomban dobogott. Mi lesz, ha apám felismer és mi lesz, ha a vendég nem is
néz rám. Istenem! De már döntöttem. Csak ezt a díszes tálat kell eléjük leraknom.
Kecses léptekkel, ahogy a szolgáktól láttam, ellejtettem
egészen odáig, majd lassan, de remegve leraktam eléjük a gyümölcsöket.
Meghajoltam és az idegen szemébe pillantva álltam fel. Tekintetünk találkozott
és egy pillanatra megállt az idő. Még soha nem éreztem ehhez hasonlót. Egy
pillanat, egy pillantás volt, de nekem akkori egész világom belefért.
Az a szempár mindent elárult, belém hatolt és én engedtem.
Végtelenül gyengéd és mégis szenvedélyes volt ez a nézés, alig tudtam tőle
elválni. Még annyi erőm maradt, hogy kilibegjek, aztán barátnőm karjaiba
zuhantam.
4.
Aznap még valami történt, ami
eltért a szokásoktól és nem volt még rá példa.
Apám magához hivatott és én eszemet vesztve, remegve a
félelemtől indultam el hozzá. Biztosra vettem, hogy lebuktam, és hogy most
valami olyan következik, ami vagy nagyon megszégyenítő lesz számomra vagy
halálos. Törvényeink szerint nő nem találkozhat idegen férfiakkal apja, később
pedig férje engedélye nélkül. Ez tilos. Ha mégis megtörténik, arra válogatott
büntetések vannak, még a halál is elfogadott.
Nagyon féltem, de nem tehettem
mást. Szólítottak, tehát mennem kellett.
Amikor beléptem apám termébe, szokatlan módon anyám is jelen
volt. Csak ő, még a szolgákat is kiküldték, teljesen egyedül voltunk.
Apám nagy szemekkel nézett rám. Tudtam, hogy mégsem kell
félnem, éreztem nézésében egy rövid villanás erejéig az érett férfi elismerő
pillantását, de aztán már csak a végtelen szeretet és büszkeség maradt meg
benne. Anyám szemeiben könnyek csillogtak, elérzékenyülten állt velem szemben.
Apám kezdett el beszélni. Elmondta, hogy nagy
megtiszteltetés érte házunkat. Hogy a sah engem választott következő
feleségének, de tisztában van fiatalságommal és ezért 16 éves koromig vár, csak
akkor tartjuk meg a kézfogót. Addig azonban különleges kérése van hozzánk.
Szeretne velem találkozni és meggyőződni arról, hogy mutatok-e hajlandóságot
iránta, hogy el tudom-e magam képzelni az ő oldalán. Kérése nem parancs és
semmi bántódásom sem esik, ha mégis nemet mondanék, de ezt velem, személyesen
velem szeretné megbeszélni.
Szokatlan kérés volt ez. Láttam, hogy szüleim is kicsit
furcsállják, hiszen a nő helye ura mellett van, és nem kérdés, hogy ki
parancsol.
Rábólintottam, hogy kész vagyok találkozni vele, bár szívem
megint az izgalom és a félelem szorításában vergődött. Mi lesz, ha felismer és
kiderül a turpisság. Mi lesz, ha elárul és nekem végem. Örökre, mert ekkora
szégyen után már más sem akar majd feleségül venni.
Apám leültetett maga mellé és megfogta a kezemet. Elmondta,
hogy mennyire szeret engem, és hogy azt szeretné, ha boldog lennék. Mégis azt
tanácsolja most nekem, hogy legyek illendő és hallgassak arra, amit majd anyám
mond nekem hamarosan. Ő a helyemben mindenképpen igent mondana, hiszen nincs
még egy ilyen lehetőség, a gazdagság, a pompa, ami a sah oldalán vár rám, kivételes
szerencse. Legyek okos és jó, gondoljak rájuk is, amikor választ adok.
Majd anyám következett, aki elmondta, hogyan viselkedjek.
Semmiképpen se nézzek a szemébe, kerüljem pillantását, semmi jelét ne adjam
annak, hogy esetleg érzékeimet felkeltette volna, nehogy azt gondolja, nem
vagyok már ártatlan. Szeretettel átölelt, majd azt mondta, hogy csodálatos
férfi a jövendőbelid, hidd el, én nőként többet látok belőle, mint apád.
Szeretni fog téged és boldogok lesztek. Légy okos kislányom, szeretlek.
Mindezek után mindketten távolabb vonultak és arra kértek,
hogy maradjak a helyemen. Ők hallótávolságon kívül, de itt lesznek a teremben. Ne
féljek, a szépségem minden bajtól megóv.
5.
És én ott ennyi tanács és előkészítés után csak ültem, a
percek óráknak tűntek és annyira gyengének éreztem magam, féltem, hogy
elájulok.
Még életemben nem láttam közelről felnőtt férfit a
testvéreimen és a rokonainkon kívül, és fogalmam sem volt, hogyan is kéne
viselkednem. A büszkeség, ami először elfogott a hír hallatán, most eltörpült
az érzés mellett, hogy kicsi vagyok és védtelen.
De szerencsére nem volt sok időm ezen töprengeni, mert
érkezett ő. Határozott léptekkel és láthatóan vidáman közeledett. Ruhája és
járása is kedvemre való volt. A kék különböző árnyalatait és fehéret viselt,
kiemelve bőre csillogó barnaságát és alakja szépségét. Egy pillanatra azt
hittem álmodom, de aztán gyorsan elkaptam a szememet, ahogyan anyám tanácsolta,
felálltam és meghajolva fogadtam jövendőbelimet. Nem mertem a szemébe nézni.
Ő is meghajolt, majd zengő hangján, amit soha nem feledek,
kedvesen üdvözölt. Elmondta, hogy még életében nem látott ilyen csodaszép
leányzót, mint én vagyok és bevallotta, hogy mielőtt ide utazott volna, egyszer
egy vásár alkalmával meglesett engem. Biztosan akarta tudni, hogy az a báj,
kellem és kedvesség, melyet nekem tulajdonítanak, vajon csak mende-monda-e,
vagy valódi szépség. És abban a pillanatban rabul ejtettem a szívét, amint
megpillantott. Ezért hát, most azért jött, hogy feleségül kérjen és bár apámtól
megkapta beleegyezését, ő csak akkor szeretné e frigyet, ha ezt én is
szeretném, ha én is igent mondok.
Tudja, hogy e kérés szokatlan, de ő szereti, ha asszonyai
nemcsak azért jönnek hozzá feleségül, mert temérdek vagyona van, hanem szereti,
ha az asszony, akit ő választ, testileg és lelkileg is mutat hajlandóságot vele
élni. Mert az ő élete ugyan gazdagsággal teljes, de az uralkodás gondjai és
terhei is jelen vannak, amiben neki társra és forró biztatásra, szerelmes
fészekre van szüksége. Az uralkodás terheit szereti a szerelem gyönyörével kisebbíteni.
Ezekre a szavakra elkezdett velem forogni a világ, le
kellett üljek, hogy el ne ájuljak. Ő ijedten közelebb ugrott és megfogta a
kezem, hogy el ne essek. Majd bocsánatot kért, hogy ennyire szenvedélyesen
mondta el szíve vágyát, nem akart megijeszteni. Tudja, hogy korom miatt e téma
még csak éppen nyiladozóban van bennem és azt is látja, hogy gyenge lennék még
a házasságra, de mindenképpen szeretné, ha a szerződést még ma megkötnénk azzal
a feltétellel, hogy a házasság csak 16 éves koromban köttetik meg, tehát mától
számítva 4 év múlva.
Kezdett visszajönni belém az élet, mert mi tagadás, maga a
szónoklat és a szónoklat előadójának szenvedélye beletalált szívem közepébe, de
ezt mégsem árulhattam el neki. Hogy én máris mennék, csak vigyen nyugodtan.
Mégis bátorságot merítettem abból, amit mondott és a szemébe
néztem. Nem tudom meddig tartott ez a nézés, de annyi szenvedély és kíváncsiság
volt benne, hogy minden érzékem beleremegett. Éreztem, hogy ő az a férfi, akire
vágytam, és akit kértem, és hogy mindez valami hihetetlenül nagy csoda, ami
történik, és hogy már most szeretem, anélkül, hogy bármit is tudnék róla.
Elkaptam a szemem, mert nem tudtam tovább állni ezt a
nézést, majd halkan, de határozottan elmondtam, hogy én is kívánom ezt a
házasságot, és hogy nagy megtiszteltetésnek és rendkívüli szerencsének tartom,
hogy engem választott és hogy hű és engedelmes felesége leszek, bármikor is
legyen az esküvő.
Ő megfogta a kezem és egy csókot lehelt rá. Éreztem, hogy
remeg a keze. Majd zsebéből egy gyűrűt vette elő, melyet az ujjamra húzott és
azt mondta, hogy e gyűrű az ő ajándéka eljegyzésünk alkalmából és soha nem
vágyott még ennyire arra, hogy 4 évvel idősebb legyen.
Elmondta még, hogy amint eljegyzésünket hivatalosan is
kihirdetik, az illendőség szabályai szerint meg fog látogatni és akkor
módunkban lesz majd egy kicsit beszélgetni és ismerkedni a szüleim és az ő
bizalmasai társaságában. Addig is készüljek lélekben és testben is arra az
izgalmakkal teli életre, ami mellette vár. Az udvari élettel kapcsolatos szokásokba
és az esküvő részleteibe legkedvesebb szolgálója fog beavatni úgy 2 év múlva.
Addig még legyek gyermek, élvezzem az életet és a természet gondtalan szépségét.
Nehéz volt az elválás, de mennie kellett. Tovább már nem
maradhattunk egyedül. Még egyszer a szemébe néztem, remegve. Majd megköszöntem
kedves szavait és a gyűrűt és megkérdeztem, hogy lenne-e kedve levelet kapni
tőlem, mire azt válaszolta, hogy ez minden vágyát felülmúlja, és hogy örömmel
válaszolna rá.
Meghajolt, majd távozott. Én pedig immár menyasszonyként
néztem utána, megcsodáltam arányos alakját és járását és életemben először én
sem bántam volna, ha az idő hirtelen 4 évet előrébb ugrik.
6.
Ettől a naptól kezdve megváltozott az életem. A környezetem,
apám és anyám, a fivéreim rendkívüli büszkeséggel és örömmel néztek rám minden
alkalommal. Nemcsak magamnak, de családomnak is hatalmas szerencse volt e frigy
és innentől kezdve már nem voltam a szó addigi értelmében kislánynak tekintve,
nővé értem a szemükben.
Elfoglaltságaim és lehetőségeim megnőttek. Az eljegyzés
kihirdetését követően apám többször is magához hívatott és komoly dolgokról
beszélt velem. Beszélt a birodalomról, az udvarról, a háborúkról, az ország
ellenségeiről. Az éppen folyó hatalmi harcokról és sok olyan dologról, ami
számomra bevezetés volt egy eddig távoli és idegen világba. Kezdtem átérezni a
felelősséget, amit jövendőbelimnek viselnie kell, és éreztem, hogy mindebben
csak akkor tudom valóban támogatni, ha valamelyest én is tudója vagyok ezeknek
a jelenlegi életemtől távoli és férfias dolgoknak.
Apám többször magához hívatott akkor is, amikor fiait vívni,
harcolni oktatták. Azt mondta, jó, ha látom ezt is, hiszen ez az udvarban
mindennapos dolog. Sokszor van bajvívás, néha életre-halálra és ezt nekem is
majd végig kell tudnom nézni, anélkül, hogy megijednék, vagy elájulnék. És
veszélyben is van bizonyos értelemben az életem, hiszen az uralkodónak sok-sok
ellensége van, asszonyai és gyerekei sincsenek soha biztonságban, ezért résen
kell lennem nekem is mindenkor és tudnom kell veszély esetén megfelelően
reagálni. Ő sosem szerette a kényeskedő, ájulós asszonynépet, belőlem is inkább
egy önmagát megvédeni tudó, bátor asszonyt szeretne faragni. És hogy ne
aggódjak, ezt ő megbeszélte jövendőbelimmel, és neki is az volt a véleménye,
hogy ez az elképzelés ugyan szokatlan, de helyes.
Így hát az eleddig csak tánccal, zenével és szépítkezéssel
teletűzdelt napjaimat felváltotta az uralkodó lehetséges mindennapjaival való
ismerkedés. Nem volt ez terhemre, de azért némi árnyékot vetett azokra a
bárányfelhős álmokra, melyek a fejemben éltek, és amiket esténként most már
konkrét szereplővel tovább szőttem és álmodtam.
7.
Következő találkozásunk mesébe illő volt. Egy közeli tó
partján egy valódi kisvárost építettek fel fogadásunkra. Az én hercegem most
fehér lovon érkezett, kék és narancs színeket viselt, fején turbánja olyan
vakítóan fehér volt, hogy rá sem lehetett nézni.
Kedvesen üdvözölt, kézen fogva bevezetett a fősátorba, ahol
már vártak bennünket pompásabbnál pompásabb ételekkel. Egymás mellé ülve és
hallgatva a zenét, nézve a rabnők csodálatos táncát, úgy éreztem, hogy talán ez
az egész csak mese, álom, és hamarosan itt az ébredés.
Egyik este a tóparton sétálva és a csillagokat nézve végre tudtunk
néhány szót váltani. Már nagyon vágytam erre, hogy végre csak hozzám szóljon,
csak rám figyeljen. És adatott nekem fél év után megint egy órácskányi idő,
amiből az utána következő fél évre újra erőt meríthettem, táplálkozhattam.
Elmondta, hogy nagyon boldog, és hogy nagyon várja már a
percet, amikortól már nem kell elválunk egymástól és szeretné, ha ezt az
időszakot, amíg a várakozás tart, én is hasznos és okos dolgokkal tölteném.
Édesapámmal megbeszélte mindazt, amit érdemes és helyes tudnom az udvarról és
az uralkodásról, hogy ne legyek teljesen tudatlan, amikor majd új környezetembe
belecseppenek. Ha nem esik nehezemre és szívesen megtenném, akkor addig még
megtanulhatnék lovagolni is, mert az ő egyik kedvenc elfoglaltsága éppen ez.
Korán reggel kilovagolni és élvezni a tájat, a száguldást. Ez őt a szabadság és
erő érzéseivel tölti fel, és szeretné velem mindezt a szépséget és csodát megosztani.
Óriási szenvedély lakozik benne irántam és ahányszor csak
rám gondol, ez az érzés mindig hatalmába keríti, de tudja, hogy még inkább
vagyok gyermek, mint nő, ezért nem jön sűrűbben látogatóba, mert fél, hogy
hosszabb időt eltöltve egymás közelében megrémítene engem az a zabolázhatatlanul
férfias szenvedély.
Végig, amíg beszélt, szinte nem is voltam jelen. Olyan volt,
mintha valahonnan máshonnan hallottam volna e szavakat. A testem enyhén, de
folyamatosan remegett és úgy éreztem, hogy minden szava belőlem szól, mintha
bennem lenne, és onnan beszélne. Hihetetlenül erős érzés volt és valami
földöntúli gyönyört is éreztem közben, szavai és hangja eljuttatott egy olyan
állapotba, amit azelőtt soha nem éreztem. Talán ez a szerelem, mondta bennem
egy női hang.
Igen, semmi kétség, szerelmes vagyok. Hát ez az az édes és
mámorító érzés, amiről annyit ábrándoztam, és amiről annyiszor próbáltam
barátnémtől leírást kapni, hogy egy kicsit én is átérezhessem, megélhessem? Hát
megkaptam ezt a csodát? Még most is hihetetlen. Hogy én, aki még alig vagyok 13
éves, már szerelmes vagyok és remegek csak a pillantásától, csak a hangjától
is? Istenem, köszönöm.
Kedvem lett volna a karjaiba omolni és azt mondani, hogy ne
várjunk tovább, most azonnal vigyen magával! De volt bennem egy bölcsebb hang
is, ami csitított és visszafogta a bennem akkor felkorbácsolt és azóta is jelen
lévő szenvedélyt.
Mert ez történt. A szerelem mellé rögtön egy másik ajándékot
is kaptam. A szenvedélyt, melynél erősebb és áthatóbb energia nem is létezik, hiszen
ebből keletkezett és keletkezik minden, ami él.
8.
A napok csigalassúsággal teltek, már csak néhány hét volt az
esküvőig és én egyre hisztisebb és akaratosabb lettem. A szüleim sem ismertek
rám, egyedül barátném tudott némi segítséggel lenni ezen állapotaimban. Azt
mondta, hogy ez a szerelem mellékhatása, annyira vágyom már a férfit, hogy
azért vagyok ennyire zaklatott.
Én gondolatban igazat adtam neki, bár tudtam, hogy ezek az
állapotok a vágy, a szenvedély és a félelem keverékei, hiszen hamarosan véget ér
eddigi életem és egy teljesen idegen világba csöppenek, ahol nem lesz velem
senki, aki eddigi életemben támaszt nyújtott. Elsősorban Leilát sajnáltam, de
nem tehettem mást, gondolatban búcsúztam már tőle is.
Éreztem, hogy maga az esküvő napja meghatározza további életemet,
hogy attól a naptól kezdve sorsomat egy férfi kezébe helyezem. Bár kedvesem képe
találkozásunk óta bennem élt, folyamatosan jelen volt, mégis féltem attól, hogy
abban az idegen környezetben ő sem lehet majd mindig velem, és hogy anyám és
apám ugyancsak hiányozni fog.
E kettőségben vergődtem, és mégis örültem, hogy hamarosan
vége lesz. Csendben reméltem, hogy asszonyként már sokkal, de sokkal vidámabb
napok jönnek.
Közben a szerelem gondolata, a szeretkezésnek csak az elképzelése
is olyan ajtókat nyitott meg bennem, olyan remegést és olthatatlan szomjúságot
idézett elő, amit nem mertem elmondani senkinek, még Leilának sem.
9.
És elkövetkezett a várva várt nap. A ceremónia a reggeli
korán keléssel, szépítkezéssel, testfestéssel kezdődött. Az udvarban töltött
néhány kellemes nap azonnal feledésbe merült. Hangoskodva, nagy zajjal jöttek egymás
után a vendégek, konyhai sürgés-forgás és folyamatos zene, az ünneplés hangjai
verődtek fel a szobámba.
Én már azt sem tudtam, hogy élek-e vagy halok, átadtam magam
a sodrásnak, öltöztettek, szépítettek, időnként jött valaki és beszélt hozzám,
de én nem nagyon halottam. A ceremónia részleteit már az unalomig ismertem, és annyira
más állapotba kerültem, egyfajta révületbe, hogy innentől már nem is emlékszem,
hogy találkozásunkig mi történt.
Kedvesemet nem láthattam és ő sem láthatott engem. Ennek
különleges jelentősége volt akkoriban ebben a kultúrában, hogy a jegyespár
gyakorlatilag teljesen ismeretlenül és egymás megérintése nélkül házasodjon.
Ezért mi sem találkoztunk már jó ideje, és ez bennem iszonyú hiányt és hatalmas
vágyat hozott létre.
De most utólag szemlélve mindezeket, semmi sem volt
hiábavaló, minden azt szolgálta, hogy a két lény, aki csodálatos módon ezen életében
mesébe illő módon találkozhatott, a legtisztább és a legtökéletesebb
lehetőségeket kapja a szerelemhez.
A szívem a torkomban dobogott, amikor végre megpillanthattam
őt. Ahogy a közelébe vezettek és a szemébe néztem, azonnal megnyugodtam. Olyan
érzésem volt, hogy mindez csak álom, egy csodálatos álom részlete, és mi már
nagyon régóta ismerjük egymást, hogy mindig is együtt voltunk és együtt leszünk,
és hogy most eljátsszuk újra azt, amit már számtalanszor. Eljátsszuk, hogy most
szeretünk egymásba.
A ceremónia minden részletében tökéletesen zajlott. Végig
figyeltünk egymásra és végig éreztük egymást. Tudom, mert később átbeszéltünk
mindent. Már ott akkor kialakult közöttünk egy csodálatos harmónia, egy ritmus,
egy kölcsönös egymásra figyelés és odaadás. Mielőtt még bármi történt volna
közöttünk, a bennünket összekötő erő létrehozta a tökéletes egymásra hangolódás
csatornáit, hogy ezeket a csatornákat a lehető legnagyobbra nyitva szerelmünk
ne csak testünket, de szellemünket is áthassa.
10.
Az esküvőt követő éjszaka
csodálatos volt.
Sokáig csak ölelkezve feküdtünk egymás mellett, nézve a
csillagokat az égen. Beszélgettünk. Majd e beszélgetés csodálatos táncba
fordult, aztán egymás testének megismerésébe. Lassan fedtük fel testünket és
becézgettük, ismerkedtünk vele.
Kedvesem olyan gyengéd volt, annyira vigyázott, hogy a
legkisebb félelmet, vagy ellenállást se váltsa ki belőlem. Végig a szemembe
nézett és éreztem, hogy mindent tud már rólam, azt is, amit még én sem. Tudtam,
hogy végtelenül szenvedélyes, de ez az erő először oldottan, az érintés, a
simogatás erejében volt jelen.
Szavakkal is nyugtatott, azt mondta, hogy nem sietünk
sehova. Szeretné, ha a vágy és a szenvedély, ami bennem van, fokozatosan és
természetesen jönne elő. Hogy annyira szeret engem, hogy számára mostantól az
örökkévalóság is rövid idő arra, hogy szeressen és hogy minden pillanatban,
amikor csak hozzám ér, vagy rám néz, érzi, hogy az övé vagyok. És hogy a testi
egyesüléssel várhatunk addig, amíg bennem is megszületik az a feltétel nélküli
szenvedély és vágy, ami a gyermekből nőt, nőből asszonyt varázsol.
Azon az éjjelen bennem megnyíltak a végtelen odaadás és
bizalom csatornái, könnyűnek és óriásinak éreztem magam. Minden érintésével,
minden szavával közelebb került hozzám és én egyre magasabbra, és magasabbra
jutottam. A félelem az ismeretlentől, mely eleinte még jelen volt, teljesen
felolvadt ebben a gyengéd simogatásban és becézésben. Éreztem, hogy teljesen
rábízhatom magam e férfira, mert ő még annál is jobban szeret engem, ahogy én
szeretem magam.
Az ezt követő napokat, heteket nehéz lenne szavakkal leírni.
A mennyországban jártunk és örökre beírtuk nevünket egymás szívébe.
11.
Az évek, melyek ezután következtek és a megpróbáltatások,
melyek vártak ránk, nemhogy eltávolítottak volna bennünket egymástól, sokkal
inkább összekovácsoltak. Hamarosan teljesen elválaszthatatlanok lettünk
egymástól. Nem volt perc vagy pillanat, hogy ne éreztem volna kedvesem
jelenlétét, és ez azokban az időkben is így volt, amikor nem volt fizikailag
mellettem.
A közös nappalok és éjszakák csak teljesebbé váltak
gyermekeink megszületésével, s a vágy hogy folyton együtt legyünk engem lovon
még a csatamezőre is kivitt utána. Egyszerre voltam asszony és „ember”,
követtem mindenhová, sokszor az esztelenségig, mert nem tudtam elviselni hiányát
és csak vágyakozva várni rá szerelmi szentélyünkben, mint a korabeli asszonyok.
Tudom, hogy nem voltam hibátlan, talán túlzottan is függtem
ettől az édes érzéstől. És néha féltékeny is voltam. Asszonyi eszemmel szerettem
volna birtokolni őt, szerettem volna, ha minden percét és figyelmét csak nekem
szánja. De ő ebben is mesteri volt, tudta, hogy mikor és pontosan mit kell
nekem mondania és éreztetnie, hogy ez a féltékenység és birtoklási vágy
elszálljon fejemből és újra önmagam legyek, az ő szelíd és odaadó asszonya.
Christopherinben létezve lejegyezte SZS
