A következő címkéjű bejegyzések mutatása: választás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: választás. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 10., kedd

Van-e választásod?

Megint, már megint kiborult a bili.
Nagyon.
Most már térdig állunk benne.
Eddig is, csak nem vettük észre.

Nem baj.
A nemzet írástudói és felelősei lerázták magukról a felelősséget már 56 után.
Ahogy Hamvas Béla írja.
Lehet azóta csak egyetlen egy igazi tavaszunk is?

Miből, kiből választhatsz?
És legfőképpen mit?

A hatalomért folyó harcban nincs kit választani.
Nincs kire szavazni.
Ez egy színjáték.
Ha győztes, ha vesztes.
Ha ellenzék, ha kormánypárt.
Nem érted van, érted?
A hatalomért tesz mindent.
És semmi köze a magyarsághoz. Annyi, hogy tud magyarul. Ennyi.

Stílus van és eszközök.
Hitler óta széles a paletta.
Demagógia, túlzások, álhírek és óriásplakátok.
Információözön, fészbukkomment, lájk, de főleg duma és duma.
Miről is?

Lényegtelen dolgokról.
Ki üljön a parlamentben.
Ki nyomjon igent és nemet.
Ki legyen csavar egy óriási átláthatatlan gépezetben.

Mert csak csavarnak kellesz.
Te is barátom és teljesen mindegy, hogy kire szavaztál.
Annyiban nem mindegy, hogy megint lehet békétlenséget szítani.
Hogy a privát szféra megint sérthető, és ok van rá.

Elmentél szavazni?
Kire szavaztál?
Miért nem mondod meg?
Mi az, hogy magánügy?

Csak magánügy van.
Nincs nemzeti ügy.
Felejtsd el, ez csak a máz.
Mindkét oldalon.
Bárhány oldalon.

Csak a parlamenti szék és a vele járó kiváltságok, fizetés, tekintély és a hatalom a fontos.
Minden politikusnak.
Ez a politika.
Ilyen a természete.

Ne sírj, nyugaton is így van, csak ott kifinomultabbak az eszközök és nagyobb a büdzsé, a felhalmozott vagyon, a tartalék. 
Ott több joga van a polgárnak is, hagyják élni.
Ez az egy, amiért érdemes lenne talán.
Hogy lehessen végre élni.
A politikusok meg politizáljanak, ha azt szeretnék, mi meg élhessünk.

Kedvünkre és csendben, 
pipafüstben, 
bort iszogatva, 
jó könyvet olvasva,
távol a politikától. 

megteremtve 
végre
a megérdemelt 
idillt
...

2016. november 11., péntek

Utolsó érintés

Emberként már nem látod át, de azon túlnőve már igen.

Minden a lehető legjobban történik.
Mindig.

Ha az emberi én lázad, az azt jelenti, hogy nem látja át, nem tudja és nem érzi, hogy egy másik szinten éppen erre van szükség.
Hogy ezzel jut el oda, ahová valóban jutni akar.


Az ember nem látja át azokat a párhuzamos valóságokat, melyeken az ő élete is átfolyik.
Csak a megakadásokat veszi észre, mert azok nagyon fájnak.
De mindig több van, mindig más is van és nem érdemes csiszolgatni azt, ami csak egy rész.
Része valaminek, ami a fényben áll, a fényből táplálkozik és maga a fény.

Saját emberi énem élete is megváltozott, teremtődött ide egy új ösvény és a régiből az árnyékok mind átfényesedtek.
Nem köt már a múlt.
Nem köt már a halál.

Nem köt már földi kapcsolat, mert minden kapcsolat, ami fontos, égivé változott.

S ez így van jól.

Bárki eljuthat ide.
Bárki teremtheti saját valóságát.

Úgy legyen!!

2016. február 21., vasárnap

Aktuális szösszenet

Néha feszül itt bennem az ellentmondás, ami biztosan nem az, csak más-más nézőpont egy másik szakaszáról az útnak.

Vajon melyik van előbb? Vagy később?

Vagy egyszerre van itt mindkettő, hiszen megengedtem magamnak, hogy párhuzamosan legyek többféleképpen, több néven és több időben egyszerre (akár).

Az egyik nézőpont azt mondja, hogy ne menj, ne tiltakozz, ne tégy semmit. Légy teljes, s e teljesség majd táguló körökben megnyilvánul először közel, majd távol is. Nem számít hol vagy, lehetsz a sivatagban, a barlangban, vagy a tömegben is, mindegy. Támaszkodj a belső erődre, mely felülről táplálkozik és akkor nem kell tenned semmit. Légy az ürességben, csak figyelj.

A másik hang azt mondja, cselekedj. Eleget ültél már a barlangodban, a hegy tetején és szemlélted a világot. De ez a világ nem változik, csak újabb és újabb formákat erőltet magára. A lényeget, új magokat, új potenciálokat kell szétszórnod s meghonosítanod, ha nem akarod, hogy évezred múlva is ugyanezt találd itt lenn, ha még egyáltalán látni akarod, hogy hova fejlődik e teremtésdarab a jövőben.

Nincs jövő, mondja  harmadik. Minden egyszerre van jelen, s te váltogatod, hogy mikor és hol vagy. Hogy mit gondolsz, hogy ki, melyik inkarnáció, vagy általad teremtett létmód szemlél, érez, vagy cselekszik. Minden itt van egyszerre, a kérdés, hogy melyiket éled, az embert, a kíváncsit, a mindenáron cselekvőt, vagy az EMBERT, a jelenlétben töltődőt, a végtelent a végességből szemlélőt és a pillanatban cselekvő részedet, vagy szemedet a legnagyobbra emelve nem élsz senkit, mert átadod magad a TEREMTÉSNEK, hogy az legyél, aki valójában vagy.  .... (....)

Azt hiszem, hogy le kell jönnöm a hegyről, bár nagyon ismerős és kellemes ott tartózkodni, de a valódi ÉLET nélkülözi a nélkülözést, a hiányt és a hiány bőségét is. Mindent magamba olvasztani, a bármit átengedni, az akármivel együtt lenni és mégis, ennek ellenére, vagy éppen ezért és így ÉLNI ÖNMAGAMAT.

Mindent megengedni.

EZ VAN S BENNE ÉN VAGYOK. 

2015. december 7., hétfő

Placebo hatás - avagy fehér foltok a mindenhatónak hitt tudomány egén

Most, hogy általános támadás indult az információs terápiák ellen, talán rá kell erre is világítanunk, hogy mi ez és miért is történik.

A tudomány csapatai már hosszú ideje harcban állnak minden betolakodó, a gyógyítás terén bármilyen eredményt felmutató és nem a mai vegy- és kémiai ipart szolgáló/használó/istenítő módszerrel szemben, mert hát jövőbeli profitjukat veszélyben látják.

Érdekes módon ez suttyomban történik, a terrorista veszélyt harsogó média figyelem elterelő manővereivel egy időben, megbújva mögötte. Vajon miért?

A homeopátia és társai - mint információs terápiák - már nagyon régóta a bögyében vannak a tudósoknak álcázott gondolatdiktátorok fejében, úgy gondolták, most kell lépni.

Már jó ideje kitaláltak nekünk egy fogalmat: "placebo hatás", ami arra jó, hogy besorolhatóvá váljanak olyan jelenségek is a tudományos világképbe, amit nem értünk, pláne tudományos eszközökkel egyelőre lehetetlen a vizsgálatuk.

A "placebo hatás" azt jelenti, ha a tudósok ezt mondják valamire, akkor tulajdonképpen azt gondolják róla, hogy "a francba, ez működik, csak nem tudjuk hogyan". Mert nincsenek kémiailag mérhető hatóanyagok, nincsenek direkt, mérhető fizikai hatások az egyénre, valami más működik, de az kívül van a tudomány területén, vagy azt szeretnék, ha kívül lenne. Mostanában inkább azt gondolom, hogy nagyon is tudjuk már, hogy hogyan működik, csak ezt nem lehet elmondani, megvitatni és felhasználni, mert iparágak hosszú sora dőlne össze, válna feleslegessé.

Hogy értsd, elmondom még egyszer, ha valami placebo, az azt jelenti, hogy működik, csak nem tudjuk, hogyan. Ez a lényeg. Persze  ez is olyan, mintha azt mondanák, hogy "boszorkányság", alkímia, vagy mágia. Mert kell az elrettentés, a jó kis birkanyáj, akiket lehet terelgetni egyik "tudományosan" új felfedezéstől a másik felé. 

Jó ideje figyelem magam, elég sok mindent sikerült magamról lehántani, letisztítani. A testemmel különösen jóban vagyok. Nem okoz nehézséget egy-egy fizikai fájdalom figyelemmel való csökkentése, akár meg is szüntetése - ha nincsenek komolyabb okai. (Mondjuk, amikor belevágtam az ujjamba, csökkent a vérzés és a fájdalom, de nyilván hosszabb ideig tartott, míg meggyógyult, szóval nem gondolom magam istennek, vagy csodatévőnek, csak ember vagyok, simán ember, akinek néhány plusz érzékelési csatornája nyitva van és némileg képes saját energiáit működtetni más módokon.)

Tudom, mert tapasztalom nap-mint-nap, hogy van olyan testi-lelki-szellemi állapot, amiben merítkezve a test gyógyul, a szellem erőteljesen működik és a lélek minden fájdalma elsimul. Van ennek ősi neve, de most ezt hagyjuk, nem erről akarlak meggyőzni.

De tudom, mert kinyíltak bizonyos plusz érzékelési csatornáim, hogy pl. a homeopátia, a Bach-cseppek, vagy az akupunktúrás pontok bármilyen stimulálása energetikai szinten nagyon is működik. Mert képes vagyok érzékelni, megvan az a plusz érzékelési "felületem" amin, ha megadom magamnak az időt és a módot, konkrétan érzékelni tudom a változást a test szintjén is.

Nem vagyok híve az összeesküvés elméleteknek és tele is a hócipőm, amikor valaki ezzel jön és ezt nyomja folyamatosan - mert jó kis kibúvó lehet az egyéni felelősség vállalása alól, na meg saját nemzetünk hibáinak takargatására - de ez most tényleg amellett szól, hogy valaki, vagy valakik nagyon nem akarják, hogy emberek hozzájussanak a valóban hasznos, nem pusztító és mellékhatásoktól mentes gyógyító módszerekhez, amíg még testük állapota azt megengedi.

Mert természetesen ez sem működik mindenkinek. Akinek életereje elfogyott, túl sok fizikai, kémiai beavatkozást élt át, immunrendszere nem működik és lelkileg már teljesen feladta, ott kevesebb az esély rá, hogy teljes gyógyulást lehessen elérni szelíd módszerekkel. De ott is mindig van remény!

(És akkor még nem is beszéltem arról az eredeti és nagyon igaz gondolatról, vagy inkább tényről, hogy a test tulajdonképpen önmagától gyógyul ... persze ezt sem tudjuk tudományosan, hogy pontosan hogyan ... de ez már nagyon messzire vezetne. Akkor vajon mi is az, hogy placebo?)

Vajon mikor ébred fel az emberiség annyira, vagy annyian, hogy felelősséget követeljen önmagáért a gyógyításban is? Mikor mondunk nemet az orvosi abúzusra, mert ami ma zajlik, az az.

Az orvosok bántalmaznak bennünket, mert mi másnak nevezhetném azt, amikor valaki akkor is késsel és durva hatású kémiai szerekkel akar beavatkozni, tudva hogy hatalmas szenvedést okoz páciensének, ha van ennél szelídebb módszer. És ami a legdurvább, hogy elvárja, hogy "betege" ne is akarja tudni, hogy vannak-e. Tisztelet a sajnos ma még kevés kivételnek, előttük megemelem a kalapomat minden dimenzióban.

Kinek az érdeke ez a sok szenvedés? És miért vagyunk nekik kiadva ilyen formában?
Ki lennénk adva egy magasabb hatalomnak?
Nem hiszem.

Lemondtunk a hatalomról, arról a hatalomról, hogy saját testünk felett mi magunk rendelkezzünk. És ők örömmel veszik saját vállukra ezt a terhet, mi meg fizetünk egészségbiztosítást, gyógyszereket, orvosokat, kemót, meg műtéteket, nem is beszélve lelki üdvünkről, mert azt majd klasszul megoldja nekünk a pap, mehetünk gyónni évente legalább kétszer, hátha bekerülünk a mennyországnak hitt "diznilendbe". Shit! 

Na, ez van. Beteg a világ, mert beteggé teszik.

De te választhatsz mást, vállalhatsz felelősséget nemcsak az életedért, de a testedért is. 

Hajrá, kezdd el már ma! 

Soha nem késő!

2015. december 3., csütörtök

Szellemi páros ének






1. Hová rejtőztél el Szerelmem?
S Miért hagytál itt sóhajommal?
Mint szarvas elfutottál,
De megsebezve engemet.
Kimentem hívtalak, - s már eltűntél.

2. Ó Pásztorok, kik ott valátok
Az Otero cserényei körül,
Ha tán látnátok őt,
Kit lelkem mindennél jobban szeret.
Mondjátok neki: vágytól kíntól meghalok.

3. Szerelmesem keresve
Bejárom a hegységet partokat,
Kezem nem tép virágot 
Nem félek a vadaktól,
Utam nem állják erősek és határok.

4. Bozótok s ligetek,
Miket szerelmesemnek keze plántált.
Zöldellő rét füve.
Melyet virágok szép zománca tarkít,
Mondjátok átalment-e rajtatok?

5. Ezernyi áldást hintve széjjel,
Ment át sietve itt e berkeken,
S útjában hogy rájuk veté szemét,
Csupán alakja által
Szépség mezébe öltöztette őket.

6. Ki tud jaj, engem meggyógyítani?
Ó add át nékem végre teljesen magad!
S hozzám ne küldj a mai naptól fogva hírnököt.
Ki úgy se tudna szólni arról, mit szeretnék.

7. Mindaz ki erre járt kelt,
Ezernyi kedves dolgot mond rólad.
Szavuk, mi mélyen sebzi szívemet.
S halálos kínt okoz az,
A nem tudom, mi az, amit dadognak.

8. De hát miképp tudsz megmaradni,
Ó élet, hogyha ott nem élsz, hol élsz.
S ha már halálosak
Azon nyilak, mik akkor érnek,
Midőn Szerelmedről gondolkozol.

9. És hogyha megsebezted
E szívet miért nem lettél orvosa?
És hogyha elraboltad
Miért hagytad mégis így el?
S rablott zsákmányod nem viszed magaddal?

10. Ó csillapítsd gyötrelmeim,
Hisz nem képes rá senki más;
És engedd, hogy megláthasson szemem,
Hisz fénye csak te vagy,
S csupán számodra tartogattam.

11. Jelenléted nyilatkoztasd ki nékem,
Látásod s szépséged legyen halálom.
Gondold meg, hogy a szív sebére,
Melyet szerelmed ejtett nincsen ír,
Csak kedves arcod s társaságod.

12. Ó Kristálytiszta forrás,
Ha szép ezüstszín arcodon
Váratlan visszatükröződnék
A szempár, mely után emészt a vágy,
S amelynek vázlatképét itt bent hordozom.

13. Fordítsd el tőlem, kedvesem,
Mert felrepülök.
Térj meg én galambom!
A sebzett szarvas íme
A dombtetőn megjelen
És felfrissül röptöd fuvalmán.

14. Szerelmesem a hegység,
Völgyek magányos berkei,
Távol szigetvilágok,
A zúgva hömpölygő folyók,
A szerelmes szellők suttogása.

15. Az éj csendes nyugalma
Derengő virradat felé,
A hallgató zene,
A szózatos magány,
Üdítő és s szívünk lángra gyújtó estebéd.

16. A rókákat fogjátok meg nekünk,
Minthogy virágzik már a szőlőnk.
A rózsákból eközben
Fenyőtobozt kötünk;
S a kis hegyen ne járjon senki akkor.

17. Megállj észak halált hozó szele!
Jöjj déli szél, mely fölgyújtod szerelmünk
Fújj végig kertemen,
Hadd szálljon szerte illata,
S virágok közt eszik a kedvesem.

18. Ó nimfák, Judeának leányai!
Míg a virágok s rózsatők között,
Az ámbra illat árad,
A külvárosban tartózkodjatok
S ne illessétek küszöbünket.

19. Lelkem drágája, ó rejtsd el magad,
S tekinteted vesd a hegyekre
És róla mit se szólj,
Hanem nézd annak társait,
Ki távoli szigetekre költözik.

20. Ti könnyű szárnyú madarak,
Oroszlánok, szökellő őzek, szarvasok,
Ti hegy-völgy s hosszú partvidékek
Vizek szellők s tikkasztó nap heve
S az éjszakák virrasztó rémei

21. Lantok kedves szavára
S szirének kedves bűvös énekére kérlek,
Szüntessétek haragotok
S ne érintsétek a falat,
Hogy nyugton alhassék arám.

22. S belépett az ara
A kedves kertbe, mely után epedt,
És boldogan pihen meg,
Ott nyugtatván nyakát
Szerelmesének édes karjain.

23. Az almafának árnyán
Jegyezted el nekem magad,
Ott nyújtottam neked kezet
S ott gyógyítottalak meg,
Ahol anyádat a gyalázat érte.

24. Ágyunk virág borítja,
Oroszlánbarlangok veszik körül,
Bíborszín ékesíti,
Békéből van faragva,
S ezer pajzs van körötte színaranyból.

25. Lábadnak nyomdokán
Ifjú leányok futva járják útjukat
S szikra érintéseire,
A fűszeres bornak tűzében,
Amiktől égi balzsam áradoz.

26. Kedvesemből belső pincéjében
Ittam s midőn kiléptem onnan,
A messze terjedő mezőn
Már semmiről sem tudtam,
S a nyáj, melyet követtem, elveszett.

27. A keblét ott nyújtotta nékem,
Édes tudásra ott tanított,
S én átadtam neki teljesen,
S arájául szint ott igérkezém el.

28. Lelkem s egész valóm
Szolgálatára szentelé magát.
A nyájat már nem őrzöm
S tisztem sincs semmi más,
Egyetlen dolgom őt szeretni.

29. Ha többé már pázsitos réten
A mai naptól nem láttok s találtok,
Mondjátok: elveszett;
Minthogy szerelmemben bolyongva
Elvesztettem magam, s ez lőn szerencsém.

30. Virágokból és zöld smaragdkövekből
Miket friss hajnalon szedénk,
Fonjuk meg a füzéreket,
Melyek szerelmedtől kinyílnak,
S egy hajszálammal összefűzzük.

31. Egyetlen szál hajam
Melyet nyakam körül lebegni láttál
S ott szemléltél nyakamon,
Az ejtett foglyomul
És meg is sebzett egyik szemem.

32. Mikor tekinteted rajtam pihent,
Szépsége bélyegét szemed reám nyomá,
S azért szerettél úgy meg engem
S azért is lett méltó szemem
Imádni azt, mit benned láthatott.

33. Ó csak ne vess meg!
Mert bárha feketének is találtál,
Most már bátran reám tekinthetsz,
Azóta, hogy szemed reám vetéd;
Mert bájt s szépséget hoztál létre bennem.

34. A kis fehér galamb
A gallyal a bárkába visszatért,
S a gerlice párját,
Melyért már úgy epedt
A zöld partoknál, megtalálta.

35. Magányban élt,
És a magányban rakta fészkét;
És a magányban senki más
Őt nem vezérli, mint csupán a Kedves,
Akin szint’ ott ütött a szeretet sebet.

36. Örüljünk kedvesem
S menjünk, hogy láthassuk szépségedet,
A hegyre és dombra,
Hol tiszta víz fakad,
Menjünk csak a sűrűbe beljebb.

37. S legott a sziklán magasan
Fekvő barlangokhoz jutunk
Melyek jól el vannak takarva,
S belépvén majd oda
Megízleljük a gránátalma mustját.

38. És ott föltárod majd előttem,
Mit lelkem úgy kívánt,
És meg fogod legottan adni,
Azt, ó életem,
Miben egy más napon már részesítettél.

39. A szellő suttogását,
Az édes fülemilék dalát,
A berket ékességeivel,
Derűs. szép éjszakán,
A lánggal mely emészt, de nem fáj.

40. Nem nézte senki sem,
Aminadab se volt már látható,
A környezet pedig elpihent.
A lovasság,
Leszállt, hogy nézze a vizeknek árját.

Keresztes Szent János

2015. november 15., vasárnap

Amikor a sötétség őrjöng

Amikor előző bejegyzésemet felraktam, ami egyébként már készült egy ideje és gondolkoztam is rajta, hogy megosszam-e ... még nem tudtam, hogy másnap mi fog történni Európában.

Nem is ez a fontos, hogy én mit, vagy hogyan tettem.

A lényeg, hogy van egy tendencia, ami elől nem tudunk elmenekülni.
Nem lehet nem benne lenni, mert ami most történik egyenes következménye annak, ami nem történt meg.

Hogy az európai ember nem vitte végbe azt, amiért kultúrája kifejlődött, amit örökségként kapott és amivel elindult annak idején.

Emberségét nem terjesztette ki, magát nem emelte fel krisztusi lényébe és nem lépte át azokat a határait, amit 2000 évvel ezelőtt ez a csodálatos lény megmutatott neki.

Még mindig az anyagiasság, az "én házam az én váram" és az erőszak bűvöletében él, azt hiszi, hogy a fizikai falak majd megóvják a barbárságtól, majd a katonai erő és a besúgó hálózat őt, mint Noé bárkáját megmenti a sötétség okozta borzalmaktól.

A sötétséget nem lehet legyőzni.
Csak távol tartani.
Azáltal, hogy meggyújtasz egy gyertyát, magadban.
Itt belül, a szívedben.

Ha ez bekövetkezett volna még időben és nemcsak egy-egy megvilágosodott, megtért ember szívében, hanem tömegesen, melynek következtében csak olyan vezetőink lennének, akiknek szívében is ott ég a láng, az emberség krisztusi lángja, akkor már nem lennének háborúk, nem lenne éhezés, erőszak, kizsákmányolás és mai értelemben vett politika.

Akkor az életet szolgáló, igazságosan felépülő, testvériségen alapuló társadalomban élnénk, és nem lenne szükség sem erőszakra, sem terrorra, sem forradalomra.

Tudom, utópista vagyok. 
De nem adom fel. 
Kell legyen egy ilyen bolygó valahol, vagy lesz még idő, amikor a Föld bolygót is idáig juttatja valamely faj, ebbe a régióba és akkor valóban jó lesz itt élni.

Most nem tudom, hogy mi fog történni, de azt kívánom, hogy az a láng, mely elűzi a sötétséget és a félelmet, minél több emberi szívben gyúljon fel és égjen örökké, mutatva, hogy vannak itt olyan igazak, akikért még érdemes megtartani a békét.



2015. november 12., csütörtök

A bántalmazás kultúrája

Nem egyszerű, amit érzek, de próbálom szavakba önteni.

A helyzet, hogy amibe kerültem és amiben felismertem végre magam, „kultúránk” része.

Itt ma Magyarországon és Európában is „ez” teljesen rendben van. A bántalmazás, az erőszak rendben van. 

Ez jön mindenhonnan.

Részben árnyaltan és finoman, sok-sok filmből, a reklámokból, a kötelező olvasmányokból az iskolában, de a médiából és a politikusok viselkedéséből is ez érződik. Átsüt az erőszak és a kegyetlenség. Az együttérzés teljes hiánya.

Nem tudom, hogy valóban hány magyar férfinak és nőnek van valóban joga felháborodni a muszlimok kegyetlensége okán?

Remélem soknak.

Hány olyan magyar férfi/nő él ma közöttünk, aki soha, egyetlen egyszer sem gondolja nap közben, hogy ő különb valakinél, annál a „szerencsétlenebb, birka, nyámnyila” másiknál?

Hogy jobban tudja, hogy erősebb, vagy spirituálisabb?

Nincs spirituálisabb a valóságnál, az életnél.

Én csak kérdezek, most kérdezni jöttem. 

Nem kell, hogy válaszolj, át is kattinthatsz sok felemelőbb témára: angyali üzenetekre, meg „vonzzuk be, amit szeretnénk témákra”, de ha mégis, nézz mélyen magadba és legalább magadnak valld be az igazat.

Mire neveljük a gyerekeinket otthon? 
És az iskolában? 
Hány felnőtt állt eddig ki a gyermekek jogaiért? 
Hogy joguk van szeretetben, elfogadásban és feltétel nélküli támogatásban felnőni?

Megmutatjuk-e nekik felnőttként, hogy mindenki egyenlő tiszteletet érdemel?

Ezt szavakban talán elmondjuk, de eszerint cselekszünk? 
Vagy vannak kifogásaink mindig, vagy sokszor, esetleg csak néha?

Megengedjük-e már kis korban a fiúknak, hogy bántsák a lányokat, a gyengébbeket, a másságuk miatt megbélyegzetteket?

Hány apuka szájából hangzik el következetesen, hogy tiszteld a nőt, a lányokat/a gyengébbeket nem bántjuk? 
És ha elhangzik, ez a minta otthon is?

Hányszor köszönöd meg a társadnak, hogy van?

Hogy családodért fáradozik és elejti a modern vadat, pénzt hoz haza és megvéd a nélkülözéstől?

És Te? 
Hogy van ennivaló a hűtőben, hogy van tiszta ruha a szekrényedben? 
Hogy átölel, vigasztal, elringat, feltölt és gyógyít téged, ha kell?

etc. ….

Ha te valamiben jobb vagy, egészségesebb vagy, gyorsabb a felfogásod, vagy szebben csinálsz valamit, az ugyan előny, de felelősség is. 
Nincs jogod a gyengébb orra alá dörgölni.

Neked azért van több, mert a másiknak kevesebb jutott.

Igen, ez itt a fix összegű játékok dimenziója.

Ha neked több van bármiből, az azt jelenti, hogy valahol valakinek kevesebb.

Az összes javakból osztozunk, nem egyformán.

Miért jutna több egy európainak bármiből, mint egy etiópnak, egy szírnek, vagy egy kínainak?

A hatalom többet ad neked, és te elfogadod.

Úgy teszel, mintha nem tudnád, pedig haszonélvezője vagy annak, amiről nem is tudsz.

Mert becsukod a szemed.

Egyszerűbb nem látni az éhező kisgyermeket, az agyonvert asszonyokat, a fejbe lőtt férfiakat, a megkínzott állatokat.

Sokkal egyszerűbb az amnézia.

És ez akkor is így van, ha te közben nagyon spirituálisan élsz és létezel, és talán nem is eszel húst, meg minden gondolatod a világ megmentéséről szól.

Ez kevés.
Nem elég.
Magaddal kezdd.

Én is ott kezdtem és félek is, néha.

Hogy a tömeg újra magával ragad, és újra belesüppedek a jó kis kényelmes mocsárba, amit úgy hívnak: „én már annyira spirituális vagyok, hogy nekem már nem kell a szenvedéssel sem foglalkoznom”.

Tarts önvizsgálatot most.

"Vajon soha, naponta egyszer sem gondolom, hogy felsőbbrendű vagyok másoknál?"

"Van-e olyan gondolatom, hogy már mindent tudok?"

"Gondolom-e, hogy az egyedül helyes módszer az én kezemben van, csak a többiek még mindig nem vették észre?"

"Meg tudnám menteni a világot, ha hagynák?"

Ugye, hogy ugye?

Alázat, alázat és alázat.
Enélkül nem jutunk tovább.

Az első valódi lépés az alázat után következik.
Kérdezz és lépj és tudni fogod.

Addig nincs tovább miről beszélnünk.

Gyermekségem tudatában

Gyermek vagyok, még mindig.
Igazán gyermek.

Nem nőttem fel. Nem váltam végleg felnőtté, megőriztem a naívságomat, amit ebben a korban - az én koromban - nyugodtan hívhatunk földi értelemben akár butaságnak is. 

Nem vagyok felkészülve, hogy ezen a bolygón a mai emberek között éljek.
Nem vagyok alkalmas a harcra.
És unom is, végtelenül unom a drámákat, a kicsinyes és embertelen játszmákat a hatalomért.

Ez sok nekem, túl sok. Úgy tűnik számomra, hogy nem bírok alkalmazkodni és már nem is akarok.

Annyira tisztán látom a másságomat, a töréspontokat és azt, amilyennek lennem kéne, hogy túléljem, hogy élni tudjak itt, ebben a közegben.
Nem akarok másmilyen lenni.

Ne gondold, hogy feladom.
Éppen hogy nem adom fel.
Mert tudom, hogy mindemellett van bennem valami plusz, valami megnevezhetetlen és láthatatlan tartalom, ami még nem időszerű. Még nem.
Amit óvni és nevelgetni kell, amire vigyázni és ápolni kellett (volna) a kezdetek kezdetétől minden emberben.

De másképpen alakult és ez nem baj.
Ez is egy tapasztalat, majd felkerül a megfelelő tekercsre a megfelelő adattárban.
Talán az általam megélt történet által több bölcsességhez jut az engem követő generáció.

"Egész életemben egy apafigurára vártam, aki majd megvéd, megölel, magához hív, megsimogatja kis buksimat és szeret, feltételek nélkül." - Tulajdonképpen egy istenfigurára vágyom, és ami a vicces, mondhatom, hogy meg is kaptam. Csak nem úgy, ahogyan azt én gondoltam. Teljesen másképpen és máshol, itt belül. És ez elég.

Megélni az istenivel való egységet, érezni a feltétel nélküli szeretetet és támogatást, ez a minden.
Mit is akarhatnék többet ennél?

Hálás vagyok, hogy idáig eljutottam, és nyugodt vagyok, mert tudom, hogy semmi sem hiábavaló és semmi sem múlik el nyomtalanul.

A valódi, élettel, fénnyel és lélekkel teli tapasztalatok nem múlnak el, mert azok nemcsak a lélekbe, de a tudatba, az időtlenségbe is beíródnak és vonzanak, vonzanak hatalmas erővel.
"... nagyon-nagyon vágyom már haza, oda, ahonnan jöttem ..."
Ez van. HATALMAS ERŐVEL GRAVITÁLUNK ... 

Magamról

Saját fotó
I AM Light, Light, Light. I AM White, White, White. I AM pure, pure, pure. I cure, cure, cure. I cure the Land, the mind, the body. I cure the soul, the heart of everybody. I AM one of you and ONE of the ALL. I came from the SUN and came from the WHOLE. Dawn has come, I AM OM and MUM, SUN is ALL and bright, LOVE is FULL and light.

Translate