Megvilágosodtam. Nincs kétségem.
Nem keresek semmit. Nem várok tanácsra. Kérdéseimet magamnak teszem fel, ha vannak.
Ilyen egyszerű ez.
Kiszállni az elméből és hátradőlni, hadd legyen minden, ahogy lenni akar.
Én csak nézem, belemegyek, beleérzek, ha tetszik, hátrébb lépek, ha nem.
Nem beavatkozni mások életébe, csak jelen lenni.
Tiszteletben tartani mások választásait.
Mutatni lehetőségeket, utakat, de rájuk bízni a választást.
És szeretettel nézni azokat a döntéseket, amiket előre láttunk, hogy hova vezet ...
Eddig nem volt könnyű, most valahogy ez is kialakult. Még a gyerekeimnél is.
Nem adok tanácsot. Ha kérdeznek válaszolok, de nem erőltetek semmit.
Élem magam, és ez ad nekik erőt, ha akarják, ha fogadják.
Ha nem, nem.
A kenyérsütésről akartam írni, a kovászról.
Tanulgatom, már egészen finomak, szépségük még nagyon egyedi :D, fejlődik.
De a készítése annyira lenyűgöz. Nagyon mély igazságok jönnek fel dagasztás közben.
Most már értem ezeket a régi mondásokat mint pl. "vajon mi fog kisülni belőle?" és azt is, hogy a kenyér élet.
Valóban az.
Élő anyag és mi hagyjuk, hogy halottal helyettesítsék nekünk.
Micsoda biznisz és micsoda becsapás.
A kovásszal bensőséges viszonyt kezdeményeztem.
Még nem ismertem ki teljesen, de nagyon szeretem.
Olyan mint egy kis háziállat, etetni kell, gondozni kell, szeretgetni kell. És ő viszont szeret, csodás és finom alkotásokat hozunk létre mi ketten.
Az életem alakul, magától, illetve tőlem. Attól, hogy élem magam, s engedem, hogy számomra a legjobb szerint jöjjön létre mindig az újabb és újabb tér. És itt nem az emberi rész van már a középpontban.
(Le)válás van s ezt is engedem, hogy történjen.
Tisztelem az együtt töltött éveket, a szépet és a jót, de a rosszat is. Köszönöm, hogy volt, hogy lehetett, de itt az idő, hogy továbblépjek. Nincs bennem dráma, ha mégis felmerülne némi kétség, akkor magasabbra lépek és szeretettel átölelem magam. Már nem ez az élet a fontos, ez már véget ért.
Már egy másikat élünk. Ami most történik, az a romok eltakarítása és az értékek mentése.
A legfőbb érték az élet, a megvilágosodás, a mesteri lét megélése és továbbvitele. Az egység önmagam minden részével. A küldetés, ha van ilyen. Már az is megvolt, súgja itt valaki.
Ehhez alakul a biztonságos tér, ami egyelőre én vagyok, de tudom, hogy ez is körém fog rendeződni, mert minden mágia, minden mozgás, minden erő ezt szolgálja. A saját energiáimat vettem vissza s most már engem szolgálnak.
Az utolsó, ami nehéz volt, hogy mindig észrevegyem magamban, ha ellenállok.
Hogy mikor van az, amikor fékezek ezzel. Mert minden ellenállás, tiltakozás lassítja a folyamatokat.
Minden icipici nem akarom érzés, blokkol és kilök az egységből. Ha nem akarok valamit, akkor tegyek másképpen, cselekedjek, ezt tanultam meg az utóbbi időben.
Ha nem akarok cselekedni, akkor teljes lényemmel engedjem, hogy történjen. Engedjem át magamon, mint annak idején azt a félelmetes lényt egy asztrális kalandozásunk idején.
Akkor sem voltam egyedül, és tudtam, hogy ez egy próba, hogy elég erős vagyok-e, tudok-e önmagam maradni egy félelmetes démon jelenlétében. És én a vörös szemébe néztem és azt mondtam, gyere. És jött és hatalmas ereje volt, mint egy sárkánynak és én egyben tartottam magam. Fizikailag is éreztem, ahogy átsiklik rajtam, hatalmas erővel, de átfolyik rajtam és eltűnik. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez azért történhetett így, mert nem talált bennem ellenállásra. Ezért nem maradhatott és nem tudott bántani, vagy harcolni velem, mert nem volt bennem ellenállás, nem volt felület, amibe beleakadhatott volna. Tökéletesen tiszta megengedő és magasan rezgő tér voltam. Az ereje viszont áthatott engem és hosszú ideig érezhető maradt. S a tapasztalat, hogy ilyen a valódi megengedés, azóta is velem van.
Csodás megengedéseket kívánok minden olvasómnak, és a megfelelő pillanatban a megfelelő cselekvést, hogy az a tér, amiben élsz, minél tisztább lehessen.
FK
