2014. január 16., csütörtök

Mélységek és magasságok

Ez az év már most megmutatta, hogy valami nagyon új kezdődik.
Magasságok és mélységek váltakoznak, leginkább a megértésben és a cselekvésben.
Már nem ránt magával és nem szállok el ... figyelek és vagyok.
Mégis köszönöm az ajándékot, ami elhozta a megértést.

Levált rólam a múlt, hosszú folyamat eredményeképpen.

S miközben gombolyítottam az összekuszálódott szálakat mély bepillantást nyertem a karmaként ismert egyszerű törvény apróbb részleteibe.

Anyai ágon és apai ágon is felsejlettek a félelmek és az árnyak, melyek egészen hozzám, belém vezettek. Hogy a szülők által meg nem nyert csaták helyei rajta vannak a gyermek térképén, s jól teszi, ha ezeket a csatákat számba veszi, megismeri és feltérképezi.

Nekem már nem segítenek ebben az élők, de a halál sem akadályoz meg benne.
Mint sajátos családállítás résztvevőjeként belemegyek anyám érzéseibe és legfélelmetesebb élményeiben és egyben életének sarokpontjaiban ott vagyok vele. Meg nem született felmentő seregként beszélek hozzá és bíztatom.

Belenézek az életükbe, vajon hol és mit szerettek volna másképpen csinálni, és ki akadályozta meg őket ebben. Mely pontokon érezték azt, hogy kisiklott az életük, és mikor azt, hogy sinen vannak.
Érdekes kérdések, nekem magamnak is felteszem őket, s közben látom a mintákat, melyeket kaptam, örököltem és mely minták meggyógyítása, átformálása segíthet azoknak, akik majd utánam jönnek.

Nehéz erről beszélni, mert a megértés rövidebb mint egy pillanat és a részletek csak nekem fontosak.
De a tudás, hogy a legtöbb sérülést és ezzel együtt a betegségek nagy részét a félelem okozza, itt van. Már tapasztalat. Erősödik a megértés és az együttérzés.

...

Arra biztatlak, kedves olvasóm, hogy keresd fel szüleidet, ha még élnek és beszélgess el velük életük nagy örömeiről, sorsfordító élményeiről és igen, kudarcaikról. Mit tettek volna másként személyes életükben és minek örülnek így utólag, hogy megtették, vállalva a kockázatokat és a veszélyeket is.
Ez nem nekik fontos, hanem elsősorban neked. Hogy tudd, milyen fonalon ereszkedtél le ide, a Föld nevű bolygóra, s hogy milyen mintázat az, amiben élsz és halsz. Tudd, hogy nem vagy azonos ezzel a hálóval, csak belekerültél, s ha tudod, hogy mit kaptál az őseidtől, könnyebb lesz azt is megtudnod, hogy miben vagy más, miben hoztál újat. Amikor rálátsz az egészre, már nem botladozol a szálakban, hanem képes vagy gyönyörködni a mintázatokban.

...

A félelem korában születtem. A modern kor még mindig a félelemről szól, egyenként és együtt is fél az ember, mert van neki mitől. Még istenétől is fél, fél a szegénységtől, a bankoktól, az időjárástól, a katasztrófáktól, a betörőktől, a politikai helyzettől, a gazdasági válságtól, a betegségtől, a haláltól, a háborútól, az ördögtől, végeláthatatlanul sorolhatnám ... A nemzetek félnek a kihalástól, az lemaradástól, nyelvük elszegényedésétől, történelmük félreértelmezésétől stb. stb. És akkor még az apró, kis félelmekről nem is beszéltem, amik pedig az élet velejárói, a "mit fog mondani, ha meglát" és "szeret-e ő is" világtörténelmi kérdéseiről, amik legalább olyan félelmetesek adott pillanatban mint a 3. világháború gondolata.

Nekem elegem van ezekből. Vége.
Én részemről befejeztem a félelmekkel való együttműködést.
Mostantól BIZALOM van.
Csak és kizárólag.
Önbizalom és BIZALOM abban, ami van, aki vagyok.
Bármi történik, bízom. Nem hitről beszélek, hanem bizalomról.
Arról, hogy minden, ami történik, engem szolgál és értem van.
Ha nem értem még, akkor is.
Ha felsejlik bármely félelem, előhívom és a szemébe nézek.
Ha nem jön elő, mert csak árnyék, akkor átfordítom bizalommá.
Ilyen egyszerű, neked is menni fog.
Egy titok van még mielőtt ide elérsz.
MEG KELL TALÁLNOD A FELTÉTEL NÉLKÜLI BIZALOM körét magadon belül.
Tudom, hogy sikerülni fog.

...

Még valami.
Bevillant egy pillanatra ennek az egész vetített világnak a legnagyobb huncutsága,
de olyan élesen, hogy nevetnem kellett.
Éppen a zuhany alatt álltam, vicces volt.

Az a helyzet, hogy már minden készen van.
Te csak álmodod az egészet, hogy eljutsz A-ból B-be.
Minden egyben benned van és nem mész Te sehova.
Egy ponton megsokszoroztad magad, részeidre váltál, de minden egyben van, csak számodra eltolva az időben. És tökéletes a vége, tökéletes a kezdete, minden a legnagyobb rendben van ... az utazásod egy óriási illúzió, de korlátozott nézőpontod miatt most még csak részleteiben ismered a teljességedet, de amint ez kiszélesedik, ráláthatsz egyben önmagadra ... és látni fogod, hogy az elkülönülésed csak illúzió. Soha nem szakadtál le és nem hiányzik semmi.
MINDEN EGYBEN VAN.

Hát ez van.
Magamat szórakoztatom a múltamban való utazgatással ... de azért még nyomozok, hogy miért is vezet erre az a nemlétező út és hogy milyen hatással lehet mindez a körülöttem élőkre ... akik ugye nincsenek rólam leválasztva ... én azt csak gondolom.


UI: Minden átfordulóban van ... és nem félek leírni akár butaságokat ... nagy változások idején nem csoda, ha az ember kicsit zavarossá válik ... majd letisztul az, aminek le kell. ;)

FK

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése


Magamról

Saját fotó
I AM Light, Light, Light. I AM White, White, White. I AM pure, pure, pure. I cure, cure, cure. I cure the Land, the mind, the body. I cure the soul, the heart of everybody. I AM one of you and ONE of the ALL. I came from the SUN and came from the WHOLE. Dawn has come, I AM OM and MUM, SUN is ALL and bright, LOVE is FULL and light.

Translate