2012. november 3., szombat

Csendespihenő

Na. Ez is megvolt.

Volt ám érzelmi káosz itt bennem az utóbbi napokban, de kaptam segítséget és ezt nagyon köszönöm.
Nem tudom, hogy a segítség vajon tudatos, vagy inkább intuitív volt-e, de hatott.

És most már azt is értem - mert eddig én sem tudtam - hogy miért ez az új felület, az új blog.

"Szintet léptem", de ez a szintlépés már sokkal előbb bekövetkezett, csak nem voltam tudatában.
De ez így működik. Belső énünk sokkal előbb tudja, hogy merre tovább, hogy mi következik, csak hallgatni kell rá, érezni kell őt.

Mostanában mintha elhagyna az ihlet. Nehezemre esik írni, bevallom.
Bár szokássá növeltem, hogy írogatok, mégis most ez is eltűnni látszik.

Sokkal inkább vonz az ismeretlen, az eddig még ilyen mélységben meg nem tapasztalt formán túli világ, a CSEND.

Itt már nem rángat senki és semmi.
ÉN VAGYOK, sőt, már én sem.

Még nem tudom, hogy merre tovább, de azt hiszem, hogy egy kis időre most bezárom soraimat ... beljebb költözöm magamba, a csendbe, mert úgy érzem, most egy olyan részhez érkeztem utamon, ahol nagyon sok mindent lerakhatok a "múlt terheiből", hogy az ismeretlen felé vegyem az irányt ...  megszabadultam.

Köszönöm!!!

2012. november 1., csütörtök

A megértés szikrái - Érzelmek 2.


A Nő útja más, mint a férfié. A Nő útja az érzelmein keresztül vezet.

A nő egyben van érzelmeivel. Nem tud leválni róluk, ahogyan az edény sem tudja kiüríteni saját tartalmát.
Ami benne van, az tölti ki.

Az edény, definíciója szerint keret és üresség. Üressége lehetőség.

A Nő is edény ilyenformán és tudatra eszmélése előtt, sőt nélkül is edényként működik.
Ez az alapüzeme. Felvesz magába mindent, amit környezete, élete elé és köré rak. Elraktározza, akár el is ássa jó mélyre, de akkor is ott van. Érzései mentén tanul és ez a tanulás élethosszig elsődleges.

A Férfiban is van egy ilyen edény, de ez inkább hasonlít a repülőgép fekete dobozához. Jól zárt és nem zavar a repülésben. Csak vészhelyzetben van rá szükség, a benne tárolt információk nélkül is csodálatosan működik a rendszer. Alaphelyzetben e doboz nem játszik szerepet. Nem tárol és nem hív elő minden egyes érzelmi hullámzást, csak a lényeget, sűrítve.

Minden Férfi életében eljön az idő, amikor e doboz előkerül a mélyből és az Út ennek kinyitásán keresztül vezet tovább, de eddig, eddig a pontig a Férfi egészen jól elvan enélkül is.

...


A nő, amikor egy Férfi oldalán Nővé lesz, megtanulja, megtanulhatja ezt az érzelmi káoszt kiüríteni magából és feltölteni a legmélyebb odaadás és szerelem szenvedélyével. A Szerelem úgy hat erre a káoszra, hogy a Nőt kibillenti érzelmeiből és áthelyezi a tiszta érzések végtelenségébe, mely végtelenségben a Férfi feltétel nélküli befogadásával lénye átalakul és értelmet nyer. Minél mélyebb a befogadás, annál nagyobb tisztító és átalakító erővel hat.


...

Magamról

Saját fotó
I AM Light, Light, Light. I AM White, White, White. I AM pure, pure, pure. I cure, cure, cure. I cure the Land, the mind, the body. I cure the soul, the heart of everybody. I AM one of you and ONE of the ALL. I came from the SUN and came from the WHOLE. Dawn has come, I AM OM and MUM, SUN is ALL and bright, LOVE is FULL and light.

Translate