Üzenetek érkeznek

Hihetetlen, hogy milyen erővel tör előre a megoldás.
Olvasom, látom, hallom, hogy merre, hogy mit kell csinálni.
Valami kibomlott, vagy inkább beérkezett.

A nemzet fájdalomtestét "kell" gyógyítani.
Nincs szétszakadva, én nem ezt érzem. Össze van kaszabolva, de ÉL.
Él és élni akar.

Egyre többe érkezünk be abba az Énünkbe, amely már önmagán keresztül,
csak azzal, hogy VAN, gyógyít.

Mégis tovább kell mennem, tovább kell lépnem, ez már nem elég.

Újra és újra kapok szimbólumokat és helyeket. Hogy hova kell mennem és mit kell cselekednem.
Hiába az ellenállás, a hitetlenkedés.
CSALÁDOM KÉR ERRE ÉS ÉN MEGTESZEM. EZ ALKÍMIA.

Nem vagyok különösebben otthon a történelemben. Mindig idegesített, hogy nem tudom tökéletesen. És valahogy nem értettem, soha nem értettem a magyarázatokat, az elméleteket, hogy valaki mit, miért és hogyan csinált innen nézve. Már akkor jelzett az igazságérzékelőm? Nem tudom. Talán.
Most rájöttem, hogy ez sem véletlen.

Képes vagyok "elfelejteni" mindent. Tényleg mindent.
Kondícionálás nélkül belenézni egy eseménybe, beleérezni a szereplőkbe, látni az eredetét és a kimenetelt.
És már nem félek, nem félek "szentségtörő" dolgokat érzékelni és kimondani.

Sok-sok esemény egymás rétegein fekszik, mégis vannak gyújtópontok, melyek népmesei/mondai jelleggel meghatározzák a nemzet gondolatvilágát.

Mindent át kell vizsgálnunk, mert minden történelmi ténynek nevezett magyarázat lehet hibás. Van egy ellenerő, egy önmagát mindenáron legitimálni akaró erő, mely azt, ami valódi és mély, elfedi az eredeti árnyékával, önnönmagával.
Ez az ellenerő volt az, ami befurakodott és megmérgezte legelőször az egységet és az egyetértést.


Itt az idő, hogy AZ, AKI VAGYOK megismerje ősei történetét és MEGTEGYE AZOKAT AZ ALKÍMIAI CSELEKEDETEKET, MELYÉRT ITT VAGYOK.

2014. 04. 09.

Belső mérleg

Érezni és érzékelni, tudni és érteni, hogy a benned lévő erők és erőtlenségek honnan jönnek és mivé tesznek.
Egy összedőlt világ romjain állva látni önmagad torz tükörképét.

A gúnyát, melyet mások adtak rád, már levetetted.

De vajon el bírod-e viselni annak látványát, amit Te tettél önmagaddal?
Tudatosan, vagy tudatlanul, de aktívan. Vagy épp a lustaság, a passzivitásod következményeként.

Világrengető érzés és tudás.
Hogy tele vagy olyan szokásokkal, működési módokkal (még mindig), melyek nem közelebb, de távolabb visznek attól, AKI VAGY.

Meg tudod-e fordítani, ki tudsz-e lépni végleg ezekből?
Tudsz-e teljesen új lapot nyitni önmagadnak, ártatlanul hinni magadban újra és ismét, mindenféle külső segítség, támogatás vagy erősítés nélkül?

Felelősséget vállalni önmagamért. Minden tettemért és nem-tettemért.
Tudni, hogy minden belőlem következik.
Letenni a múltat, visszaadni az ősöknek, ami nem tartozik hozzám és büszkén átvenni, ami már az én feladatom.

Megállni előtted és a szemedbe nézni.
Fájdalommal, mégis tisztán, tudva, hogy nem vagyok bűntelen és soha nem is voltam.
Az ártatlanság és tisztaság minősége attól szép, hogy tudjuk, itt lenn az anyagban kivételesen van csak jelen.

Akkor vagyok önmagam, amikor merítkezem. Túlterjedve a fizikai dimenzión, jelen vagyok egy nagyobb és időtlen térben, a végtelen szeretetben.

A kegyelem tengerében fürösztesz minden nap.
Minden nap újra és újra, minél inkább vádolom magam, annál gyöngédebb vagy hozzám.
Ahol megkérdőjelezem magam, máris beáramlasz.

Vajon mivel érdemeltem ezt ki, hogy ennyire szeretnek?

Nem tudom, csak hálát és szerelmet érzek és tudom, hogy meg kell bocsátanom magamnak.
Mindent és hiánytalanul.

Az alászállás befejeződött, innentől felfelé visz az út.
Önmagam pokla megmutatta legmélyebb bugyrait.
És még itt sem, még most sem vagyok egyedül, mert aki engem a legjobban szeret, velem van.

Hála, hála, béke.

A Szerelem gyermekei vagyunk.