Alázat

Alázat nélkül semmi sincs.

Nem elvenni, hanem hozzátenni.
Szememet a távolabbi célon tartva apró lépéseket tenni.
Az akadályokat átlépve haladni.
Elfogadni, megköszönni és hálásnak lenni a támogatásért.
Lehajtott fejjel fogadni az áldást, a feladatot.

A feladat áldás, ezt tart itt, ez tart meg.

Van is feladat, meg nincs is.
Egyszerre igaz mindkét állítás.

Az a feladat, ami a szívem közepéből érkezik.
Ezért nem feladat, de más szó egyelőre nem alkalmas leírására.

Talán az, hogy részed vagyok, s e rés(z)en keresztül átengedni az egészet.
Úgy lenni rés(z), hogy tudom, hogy az vagyok.
Tudva, hogy apró vagyok, mégis a minden árad belőlem.
A mindent hagyni áradni rajtam keresztül.
Melynek célja van, s fénytermészete.

Apró foszforeszkáló csillagnak lenni a végtelen űrben, tudva, hogy a másik oldalon csak fény van, semmi más.

"ÖRÖKÖS ÁTLÉPÉSBEN"

Valami szétesett és ebben a szétesett világban egyszerre vagyok otthon és távozom is.

Valami, amit még nem érzek át teljesen, időnként sejteti velem jelenlétét.

Valami, ami nálam jóval nagyobb és mégis ismerős, gyengéd és erőteljes, tartja ezt a valóságot számomra.

Valami, ami sokkal több mint én vagy bármi, amit eddig ismertem, a szívemben dobog, ég és táplál.

Nincsenek szavaim, döcögős és nehézkes minden mondatom.

Egy óriási valóságszelet tűnt el és hagyott űrt maga után, és ebben az űrben néha már-már összekacsintunk Vele.

Ismétlések.

Egyre magasabban a spirálon.

Ismerős érzetek mentén növekszünk.

Vicces, hogy kívülre helyeztem magam megint, de nem baj.

Megint jött elegendő segítség is, hogy mindezt a megfelelő helyre illesszem azon az óriási puzzle-n, ami ÉN VAGYOK.

MINDEN EGYSZERRE VAN ÉS ÉN EGYSZERRE VAGYOK A MINDEN.

CSEND. TÜRELEM.

"ÖRÖKÖS ÁTLÉPÉSBEN" VAGYOK AKI VAGYOK.