Aktuális szösszenet

Néha feszül itt bennem az ellentmondás, ami biztosan nem az, csak más-más nézőpont egy másik szakaszáról az útnak.

Vajon melyik van előbb? Vagy később?

Vagy egyszerre van itt mindkettő, hiszen megengedtem magamnak, hogy párhuzamosan legyek többféleképpen, több néven és több időben egyszerre (akár).

Az egyik nézőpont azt mondja, hogy ne menj, ne tiltakozz, ne tégy semmit. Légy teljes, s e teljesség majd táguló körökben megnyilvánul először közel, majd távol is. Nem számít hol vagy, lehetsz a sivatagban, a barlangban, vagy a tömegben is, mindegy. Támaszkodj a belső erődre, mely felülről táplálkozik és akkor nem kell tenned semmit. Légy az ürességben, csak figyelj.

A másik hang azt mondja, cselekedj. Eleget ültél már a barlangodban, a hegy tetején és szemlélted a világot. De ez a világ nem változik, csak újabb és újabb formákat erőltet magára. A lényeget, új magokat, új potenciálokat kell szétszórnod s meghonosítanod, ha nem akarod, hogy évezred múlva is ugyanezt találd itt lenn, ha még egyáltalán látni akarod, hogy hova fejlődik e teremtésdarab a jövőben.

Nincs jövő, mondja  harmadik. Minden egyszerre van jelen, s te váltogatod, hogy mikor és hol vagy. Hogy mit gondolsz, hogy ki, melyik inkarnáció, vagy általad teremtett létmód szemlél, érez, vagy cselekszik. Minden itt van egyszerre, a kérdés, hogy melyiket éled, az embert, a kíváncsit, a mindenáron cselekvőt, vagy az EMBERT, a jelenlétben töltődőt, a végtelent a végességből szemlélőt és a pillanatban cselekvő részedet, vagy szemedet a legnagyobbra emelve nem élsz senkit, mert átadod magad a TEREMTÉSNEK, hogy az legyél, aki valójában vagy.  .... (....)

Azt hiszem, hogy le kell jönnöm a hegyről, bár nagyon ismerős és kellemes ott tartózkodni, de a valódi ÉLET nélkülözi a nélkülözést, a hiányt és a hiány bőségét is. Mindent magamba olvasztani, a bármit átengedni, az akármivel együtt lenni és mégis, ennek ellenére, vagy éppen ezért és így ÉLNI ÖNMAGAMAT.

Mindent megengedni.

EZ VAN S BENNE ÉN VAGYOK. 

Az ERŐ velem van

Ma volt némi "dejavu" érzésem.
Hogy ismételünk, vagy inkább visszatérünk egy már látott-érzett pontba és onnan újra folytatjuk, kihagyva néhány kanyart.

Előre mentem az időben.
Előre vezetett valaki.
És én egy kórházi hálóteremben voltam, fogtam valaki kezét és miközben félt búcsúzni az életétől és félt elhagyni a testét, én megbocsátottam neki, feloldoztam és elengedtem.
Majd titkokat súgtam a fülébe és beavattam abba, amit tudok.

Néhány könnycsepp és nagy megkönnyebbülés.

Talán ez az a kanyar, amire már nincs szükség.
Senkinek nem kell és szabad szenvednie és bűnhődnie.
Miattam sem, már nem.
Letettem ezt is.

Utána még néhány könnycsepp egy másik régi félelmem okán, aztán repülés, játék és szerelem.

Hosszú idő óta megint azt érzem, hogy a helyemen vagyok és bármi történjék, vagy történik, VAGYOK.

És nemet mondtam néhány dologra, és IGEN-t valami másra.

Nem fogadom el a betegséget, nem fogadom el a halált.
És nem fogadom el a szenvedést sem. Mert nincs már rájuk szükségem többé.

Hála és béke, vezetve vagyok.