Tudom, hogy mindent, amit eddig elmondtam már az unalomig ismered.
Én magam is ismétlem önmagam, ami egyfajta visszajelzés és megerősítés is egyben.
De már nincs szükségem rá.
Már enélkül is megy.
Benne vagyok.
Bennem vagyok.
Ha néha kiesni vélem magam önmagamból, már észreveszem.
És ez jó.
Viszont azt is érzékelem, hogy minden szöveg csak szöveg addig, amíg a gyakorlatban, értsd az életben ki nem lett próbálva.
A barlangból kifelé nézve szép az eső és idebenn ugye meleg van.
De az esőben sétálva élvezni az esőt, nem zavartatva lenni a hideg és átázott ruha ellenére, az már valami.
Én elhagytam a barlangomat.
Nem kis félelmet kellett így leküzdenem.
De megtörtént.
A barlanglét már unalmas volt és bár vetíthettem volna a falra szép színes képeket tündérekről, meg angyalokról, meg önmagam mesteriségéről, nem tettem.
Mert elegem volt belőle, elegem lett a színes-szalagos illúzióktól, még attól is, amit én magam hoztam létre magamnak.
Az első életem színfalai leomlottak önmagam beáramlásával, és hogy túléljek, létre hoztam egy új világot, egy szebbet, egy élhetőbben, de akkor is csak egy illúziót. Hogy életben tudjak maradni, hogy növekedni tudjak.
De már ennek is vége és ott következett el a felébredésem, amikor erre a világra is tudtam ugyanúgy tekinteni, ahogyan az előzőre, hogy ez is csak illúzió.
Mert a valóságom ott kezdődik, ahol ez is véget ér és tulajdonképpen nincs semmi.
Semmi, de semmi.
Minden lehull és mögötte ott a sötétség, a mindent betöltő végtelen szabadság és nyugalom.
A semmi.
És ez jó, mert ezt a semmit érezve és átélve újra lendületet vesz a lélek, hogy létrehozzon most már valami újat. Ami szintén illúzió lesz, hiszen nem is lehet más itt lenn, de mégis többet tartalmaz abból az esszenciából, ami ő maga.
Vajon elkap-e majd az érzés, hogy hű, mit alkottam, vagy képes leszek mindezt kicsit távolból és mosolyogva nézni? Választom-e még néha a szenvedést, mint jól bevált rutint? Vagy a kicsiséget?
Ezekre most mind rálátok.
Látom a töréspontokat, a múltam által belém nyomódott mintázatokat.
Vajon meddig tart ezeket is felismerni, lehámozni és a bemélyedéseket újra kitölteni ÉLETTEL?
Nem tudom.
Az új ember, az új szemlélet most is befogadni akar, de más szinteken.
Érteni akar és beágyazni akar.
Valami rajtam keresztül szemlélni és érezni akar. Érezni és szemlélni az ÉLETET, az embert.
Jobban megérteni.
Hogy kézreállóbb és könnyebb kulcsokat készíthessen önmagunkhoz?
Érteni is, ami történik.
"EGYBEN VAGYOK."
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése