2018. augusztus 19., vasárnap

Következő lecke: neti-neti


Magamat a rongáltsággal nem összetéveszteni!

Ez a felelet az előbbi beírásra.
Többszintű és többrétegű a megértés.
S többszintű a válasz is.
A továbblépés módját ebből a féloldalasságból nálam jobban megfogalmazta már valaki, akinek az írásaira mindig támaszkodhatok. Mert szinte mindig előkerül valami a kosárból, ami éppen ott és akkor nekem (az embernek), segítségemre van.

Köszönet neki és azoknak, akik ezt lehetővé tették és teszik.


"- Amikor sorsom démonai ellen küzdöttem, úgy láttam, hogy a hinduk régi technikáját igen jól alkalmazni tudom. Ez a neti-neti-módszer. Neti-neti annyit jelent, mint: nem ez, nem ez. Ha valamelyik démont sikerült nyakon csípnem, ráolvastam: te nem vagyok én. Neti-neti. Értsd meg, nem vagy én. Démon vagy. Parazita. Szemtelen, aljas és pimasz élősdi. Pusztulj. Nem akarlak látni. Nem tűrlek meg. Neti-neti.


- Amikor ezt a varázslatot megtartottam, a démon között és fiktív lényem között valami kicsiny rés keletkezett. Tény, hogy egymástól elváltunk. A démon és a senki (én) között a komplex összetévesztési viszony megszakadt. Már nem hittem gátlástalanul, hogy a démon és én azonosak vagyunk. Egy kicsit már tudtam, hogy őt én vetítem ki s ennek a kivetítésnek első oka saját rongáltságom. El kell őt viselnem, gondoltam, ezt a piszkos rovart.


- S akkor ilyen gondolatokkal foglalkoztam: nem félek - a félelem fél bennem. Vagy még helyesebben: ez a megfogalmazás, hogy én félek, igen pontatlan. A pontos megfogalmazás ez: magamat a félelemmel összetévesztem. S ez most bennem fél. És ezért én abban a hiszemben vagyok, hogy én félek. Mindez azért van, mert magamat a félelemmel összetévesztettem. Nem vagyok irigy - az irigység irigykedik bennem.


- Távolságot teremtettem a félelem, az irigység és magam (a senki) között. Neti-neti. Nem vagyok irigy. Nem félek. Nem vagyok bátor. Nem vagyok beteg. Nem vagyok okos. Semmi vagyok. Senki vagyok. Ez se, az se, amaz se. Ez az "ez se - az se - amaz se", vagyis ez a senki és semmi, ez a valóság. Ami ezen kívül lenni látszik, az mind káprázat.


- Egyre semlegesebb lettem. Tulajdonságmérőm leszállt. Közeledtem a nulladik állás felé.


- S amikor a démonok lassan eltűntek, mint a kísértetek, fokozott hatalmat nyertem fölöttük. Felidézhettem őket és parancsolhattam nekik. Nem szívesen tettem. Nem vagyok gondolkozó. Nem vagyok író. Nem vagyok érzéki. Nem szeretem a bort. De felidéztem a bort szerető démont és az írót és a gondolkozót. Szolgálat után szépen visszadugtam őket a palackba és megáldottam őket. Neti-neti. Nem vagyok ő. Senki vagyok. Üres. Várok. Nem a démonokra várok, egészen másra.


- A démon csak azáltal válik bennem hatalommá, ha magamat vele összetévesztem. Ha azt mondom neki: neti-neti, az összetévesztés eloszlik és a kapcsolatot vele megszakítom. Abban a pillanatban erejét elveszti."






Hamvas Béla: Summa Philosophiae Normalis

Forrás: http://www.hamvasbela.org/2011/12/hamvas-bela-summa-philosophiae-normalis.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése


Magamról

Saját fotó
I AM Light, Light, Light. I AM White, White, White. I AM pure, pure, pure. I cure, cure, cure. I cure the Land, the mind, the body. I cure the soul, the heart of everybody. I AM one of you and ONE of the ALL. I came from the SUN and came from the WHOLE. Dawn has come, I AM OM and MUM, SUN is ALL and bright, LOVE is FULL and light.

Translate