Míg az isteni rész bajsza alatt mosolyogva nézi legkisebb részét, addig az ember "sárban-piszokban" vonszolja tagjait elfelejtve, hogy ki is ő, mi is ő.
(Nem engedsz közel, annyira elfoglalt vagy.)
Hát köszönöm, hogy megengedtétek ezt a poklot, direkt a mi szórakoztatásunkra, hogy annál nagyobb dicsőség legyen az ebből való kivonulás, felemelkedés, minél nagyobb a mocsok.
(Jaj már, tényleg, annyira unalmas ez a nyafogás megint. Most tényleg megint ezt akarod. Addig tömök egy pipát, amíg túl leszel ezen.)
Hát köszönöm, köszönöm drága, hogy nem hagysz el, de azért dobhatnál némi kis túlélő csomagocskát időnként, hogy tudjam, valóban nem őrültem meg és nem hallucinálok csak, amikor tudom, hogy sokkal több és nagyobb vagyok ennél. Ennél, amit most mások földi szemeikkel látnak.
(Csak kérned kell, miért nem kérsz? Tudod, hogy minden itt van. Ja, hogy arra nincs időd. Kedvesem, te vagy ott lenn, én mindent megteszek, amit lehet. Megtanítottalak, hogyan kell kérni, használd az erőidet, könyörgöm!)
Halleluja! Add, hogy ez legyen az utolsó keresztrefeszítés, és ne kövesse több!!!
(Most tényleg hagyod, hogy ez az érzés beszippantson? Kevés lesz a dohányom, már látom.)
Ja, hát tudom, hogy csak rajtam múlik.
De miért kellett nekem ilyen istenverte empatikusnak, beleérzőnek lennem?
Miért kell magamat ilyen kicsinek éreznem, amikor mások, más elmék jönnek a kéréseikkel?
Miért akarok én mindig többet és jobban teljesíteni, mint amit kellene?
Miért nem tudom leszarni, hogy másokkal mi van?
Miért van bennem bánat, ha más szenved?
Miért gondolom, hogy nekem kéne megoldanom, amit nem lehet?
Ó, miért ilyenre teremtettél istenem?
(Nem teremtett senki, csak VAGY. Mindig is voltál és leszel. A részem vagy, csak most kicsinek érzed magad, de tudod te is, hogy ez átmeneti, elmúlik, bármikor, amikor megengeded. Bármilyen lehetsz, bármilyen.)
Miért nem lehettem mondjuk szél, vagy eső, vagy egy hatalmas fa.
Vagy egy kristály ...
Lehet, hogy az is vagyok, mindez vagyok, basszus!
(Minden te vagy.)
Ki akart itt ember lenni?
Én?
Tényleg?
Nem emlékszem.
(Pedig te választottad, nem kényszerített senki. Jó mókának tűnt. Az is lehetne.)
Csak a VÉGTELEN SZERELEMRE emlékszem, ez az egyetlen, amiért érdemes volt.
Amiért érdemes.
Csak ezért.
(Na végre, hogy eszedbe jutott. Most már jó lenne, ha elmenne az eszed is és csak éreznéd, ami van, ami mi együtt vagyunk.)
