Két világ határán mozgunk.
Kitapintható a feszültség.
Hol erre, hogy arra érzem a húzást.
De már stabilan állok és haladok előre.
Ez a senki földje ...
Eltűnni látszik a múlt, a jövő az ismeretlenbe vész.
Nem-választásaim földje van mögöttem.
Egy árnyék néha elém áll, nevet vagy ijesztget, kedvem szerint.
Néha elcsábulok, de mindez rövid elfeledkezés csak.
Nevetve nézek magamba, íme ismét egy tükör.
Talán körbeértem én, s most magamat hátulról kanyarítom.
- Áh, ez sem érdekes - legyintek.
- Nincs szükség rá, hogy értsd. A múlt ködén át még sok minden homályos.
Csak ezt a mindent kizáró egyensúlyt,
a magasban húzódó kötél feszültségét érzem.
Mégsem félek.
Már nemcsak a kötél tart a magasban.
Visszanézve óriási labirintus nevet rám.
Fénnyel és árnyékokkal tele. Milyen csábító.
Némely sarokban valóságos ragacsok.
Bőröm darabjait hagytam ott.
Újjászülettem, s volt ki ringasson, bár e ringató kezet,
e ringató ölelést én sokszor ellöktem. De kedvesem
mindent kibír, hisz mindent tud, mindent érez és mindent
lát. Nem-én vagyok.
Nem tudom, Ő vagy ÉN örülök-e jobban, de íme
ITT VAGYOK ÉS MEGÁLLÍTHATATLANUL
HALADOK FELÉD.
A KAR, MELY ÖLEL, BELŐLEM NŐTT,
S A TÁJ, MELY MINDKETTŐNKÉ, ÖRÖK.
"NINCS IDŐ, NINCS TÉR",
CSAK A SZERELEM VAN, MELY VÉGTELEN
ÉS HULLÁMZÓ, ÖNMAGÁBA ÉR ÉS EZZEL
ÚJABB ÉS ÚJABB VILÁGOKAT TEREMT.
A MINTA, MELYET KETTEN RAJZOLUNK
TOVAREZEG, S ÉLŐLÉNYEK MILLIÓI FOGJÁK
ÁLDANI A NEVET,
MELY NÉV KIMONDHATATLAN,
MEGFEJHETETLEN.
ÖRÖK TITOK.
...
cHE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése