2013. január 22., kedd

A Szerelem, mint alkímiai művelet



Maga a szerelem, amit egész életemben kerestem, s ami hiányként jelentkezett végestelen végig az utamon, tulajdonképpen "egy emlék megélésének hiánya" volt, egy mélyen belém égett emlék megjelenése ebben a fizikai közegben.


Maga az emlék, az ISTENI SZERELEM ÁTÉLÉSE már megtörtént, már létezik, a minta része és ilyenformán mindenki számára elérhető.


Ismétlem, mindenki számára elérhető.

Mert, ami a MINTÁBAN BENNE VAN, AZ A TEREMTÉS RÉSZE ÉS ILYENFORMÁN MINDENKIBEN BENNE VAN ÉS ELŐBB-UTÓBB RÉSZÉVÉ/RÉSZESÉVÉ VÁLIK.

A Szerelmet előhívni néhány játszótársam segített, nem is akárhogyan, rendkívüli gyengédséggel és humorral, vigyázva arra is, hogy én ezt a tapasztalatot ne a velük való kapcsolatomból, hanem önmagamból vezessem le, hogy elérhessek arra a pontra is, annak a megértéséhez/megéléséhez is, hogy ez az érzés, maga a SZERELEM BENNEM VAN, és nem függ senkitől.

Ezt a pontot élem most, hosszú volt és fáradságos ide eljutni, mert megelőzte egy fájdalom, egy eltaszítás, egy leválasztás. Mert magamtól ennek meglépésére nem lettem volna képes. Az esszenciám lényege az is, hogy nem tudok senkit eltaszítani magamtól, még ha fájdalmat okoz, akkor sem. Mindent megengedő és befogadó lény vagyok, és a másik ISTENISÉGÉHEZ KAPCSOLÓDOM SAJÁT ISTENISÉGEMMEL.

Ez az igazság, amit öntudatlanul, vagy inkább megélve - ami a legtöbb, amit kaphatok és adhatok magamnak - alkalmaztam és alkalmazok a mindennapokban is, vezetett ide, ehhez az állapothoz.

Tudom, hogy szeretve vagyok és ez az állapot nem függ senkitől és semmitől.

Minden, amit teszek, látok és érzek, egy mintázat kibontása az időben, az előttem járók itt hagyott részeinek átélésével és felhasználásával. Ilyenformán én is hagyok itt részeket magamból az utánam jövőknek, mellyel szabadon és felszabadultan tehetnek, amit csak akarnak.

Maga a SZERELEM soha sem nélkülözi az eggyé-válás aktusát.

Ez már a fizikai szerelemben is benne van, de ami ALKÍMIÁVÁ emeli, az az ÉTERIBEN VALÓ EGGYÉ-VÁLÁS. Veled is meg fog történni, mert a fő MINTÁZAT tartalmazza. Ez egy fókuszpont, ahova mindenki eljut egyszer.

Amit én és még sokan mások, akik már átélték és élik, tehetünk, hogy rávilágítunk erre a pontra, megélve és benne létezve felerősítjük magát a dinamikát, a mágnesesség erősödésével nagyobb hangsúlyt adunk e pontnak az időben, vagy inkább messziről is kivehetőbbé tesszük ezt a mintát.

Dönthetsz úgy, hogy már most erre tartasz. Hogy nem akarsz másfelé kitérőket.
Nem is kell hozzá sok, csak már MOST ÉLNI A SZERELMET.
Nem várni senkire, nem akarni semmit a másiktól.
ODAFORDULVA AHHOZ, AKI MOST VAN VELED ÉS ÉLNI ÖNMAGADAT.
Amint előhívod magadból a feltételek nélkül szerető nőt/férfit, úgy jelenik meg majd világodban, először leginkább belül a VALÓDI SZERELMED, akivel találkozva már soha többé nem érzel magányt, vagy elhagyatottságot.
Azért nem írtam, hogy "soha nem leszel egyedül", mert már most sem vagy.
Most is ölelésben vagy, ahogy én is abban voltam, csak rajtam múlt, hogy ezt mikor és hogyan engedem meg magamnak, hogyan bontom le magamról az akadályokat és gátakat, melyek ennek érzékelését meggátolták.

Az előző honlapom erről szólt, erről a lebontásról és az azt megelőző beáramlásról, mely beáramlás a tudatban akkor általam érzékelt formákon keresztül csatornázott üzenetek formájában érkezett.

Mégis azt kell mondjam, hogy maga a csatornázás és a beáramló információk akkor tudtak részemmé válni, amint a közvetlen környezetemben - egy hirtelen megvilágosodás révén elengedtem minden elvárásomat a "rám bízott" másikkal kapcsolatban -  elkezdtem ÉLNI A SZERELMET, melyre e tudatrészek tanítottak.

Ez innentől már ALKÍMIA.
Beáramlott világomba MINDEN.
A FOLYAMATBAN ÉLEK ÉS SZERETEK.

Ez a lényeg, szeress bárkit TELJESEN, akit csak tudsz, annak tudásával és érzésével hogy egy istent/istennőt szeretsz.
Mert ez így van.

Most ennyi.
Kikapcs.

2 megjegyzés:

  1. Valahogy eljutottam erre az oldalra és kíváncsian olvasgattam a soraidat, jó volt itt lenni egy picit. Jó utazgatást, keresgélést, találkozást.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, hogy itt voltál ... gyere máskor is. :)

    VálaszTörlés


Magamról

Saját fotó
I AM Light, Light, Light. I AM White, White, White. I AM pure, pure, pure. I cure, cure, cure. I cure the Land, the mind, the body. I cure the soul, the heart of everybody. I AM one of you and ONE of the ALL. I came from the SUN and came from the WHOLE. Dawn has come, I AM OM and MUM, SUN is ALL and bright, LOVE is FULL and light.

Translate