Visszakaptam az elmémet, mert az elmúlt, lassan 3 évben, teljesen ki lettem belőle ragadva.
Mert nem volt rá szükségem, sőt zavaró tényező volt abban a szakaszban, melyben más minőségeimet "kellett" megéreznem és visszaengednem magamba.
Kellett a tér, hogy a lény, aki valójában vagyok, beáramolhasson ide, ebbe az emberi testbe.
Ebben az elme csak akadályozó tényező lehetett volna, ezért szinte csak a minimális, az élet fenntartásához szükséges képességei működtek ... ami időnként vicces, máskor hihetetlenül kényelmetlen helyzetekbe sodort.
Pl. nem tudtam megszólalni. Tudtam, hallottam a kérdéseket, tudtam a választ is, de képtelen voltam beszélni. Sőt, az összes félelmem azonnal előjött, ami a beszéddel, nyilvános szerepléssel kapcsolatos, mert minden emlékem azonnal megjelent érzések szintjén. A jelenlegi és az elmúlt életek emlékei is. Sűrítve.
Most mintha múlófélben lennének ezek az automatizmusok.
A különböző helyzetekhez kapcsolódó érzések nem jönnek olyan letaglózóan elő, sőt, van itt bennem egy rész, aki folyamatosan figyelve állandó mérlegre teszi a cselekvés és nem-cselekvés esélyeit, következményeit. És én rábízom magam és ez jó. Érzem, hogy vezetve vagyok és hogy tisztul a kép.
Visszakaptam az elmémet, és figyelem.
Nap-mint-nap úgy használom, hogy közben felismerem benne mindazt, ami eddig akadályozott, ami újraprogramozandó vagy átértékelendő.
Nem könnyű feladat. De nélküle nem megy. Elme nélkül nem vagyok életképes.
Mostantól újratanítom, kedvesen mint egy igaz barát, de határozottan, megmutatva neki, hogy hol a helye, meddig terjed a kompetenciája és hogy mikor kell hagynia kikapcsolnia magát, mert nem ő, hanem egy nála kiterjedtebb létező vette át az irányítást és fogja feltenni az i-re a pontot.
A különböző helyzetekhez kapcsolódó érzések nem jönnek olyan letaglózóan elő, sőt, van itt bennem egy rész, aki folyamatosan figyelve állandó mérlegre teszi a cselekvés és nem-cselekvés esélyeit, következményeit. És én rábízom magam és ez jó. Érzem, hogy vezetve vagyok és hogy tisztul a kép.
Visszakaptam az elmémet, és figyelem.
Nap-mint-nap úgy használom, hogy közben felismerem benne mindazt, ami eddig akadályozott, ami újraprogramozandó vagy átértékelendő.
Nem könnyű feladat. De nélküle nem megy. Elme nélkül nem vagyok életképes.
Mostantól újratanítom, kedvesen mint egy igaz barát, de határozottan, megmutatva neki, hogy hol a helye, meddig terjed a kompetenciája és hogy mikor kell hagynia kikapcsolnia magát, mert nem ő, hanem egy nála kiterjedtebb létező vette át az irányítást és fogja feltenni az i-re a pontot.
