Az első sokk

Az első, amire tisztán emlékszem, amikor visszavonhatatlanul és megmásíthatatlanul "történt velem" valami, az  egy őszi reggelen történt, egy villamoson. Akkor és ott teljesen ki lettem ragadva a testemből.

Csak álltam a villamoson, a bal felem teljesen lezsibbadt és a bal szememre egyik pillanatról a másikra nem láttam. Minden elsötétült. Éreztem, hogy csak egy nagyon kicsi hiányzik ahhoz, hogy most elájuljak. Jobb kezemmel görcsösen markoltam fogódzkodót, előttem kinyílt az ajtó és teljesen tudatában voltam annak, szinte lepergett előttem abban a századmásodpercben, hogy mi történhetne most.

Közben azt is éreztem, hogy most választhatok, átadom magam a folyamatoknak, itt leesek és nincs tovább ebben a testben, vagy megtartom a lélekjelenlétemet és minden rendben lesz.

Az utóbbit választottam.

Sokáig kísértett még ez az élmény. Nem értettem. Először persze az elmém nagyon megijedt, hogy valami baj van velem, hogy agyvérzést fogok kapni, vagy valami hasonló. De azért tisztán belül éreztem, hogy ez valami más volt. Ekkor már figyelgettem magam.

Így utólag visszanézve arra a pontra, teljesen nyilvánvaló most számomra, hogy ott és akkor, azon a ponton hoztam egy választást. Egy választást arról, hogy bármi lesz is, folytatom.

Ez a test hordozzon tovább és ide épüljenek be az ébredés nehézségei és ajándékai - bármilyen nehéz is lesz azt integrálni jelenlegi életembe.

Hát ez van, azóta integrálok ... pedig azért annyira nem is szerettem a matekot.

Az eredményekkel hamarosan jelentkezem.