Megértettem. Végre, végre ... ez is belesimul a mintázatba, amit tőled kaptam.
Igen, le kellett válnom rólad.
Mert kapaszkodtam.
Akkor is ha fájt, ha úgy éreztem, mintha a kezemet is levágnám ... el kellett engedjelek.
És Te nem löktél rajtam nagyot, csak egy kicsit, de kellett ez, tudom.
Éreztem, hogy fáj, de már értem ...
Ez az út. Az egyetlen helyes út.
Csak ezen keresztül juthattam el önmagam mesteriségéhez.
A Mesterem nélkül.
Kapaszkodásom azt jelentette, hogy még mindig nem bízom eléggé magamban,
még mindig nem hiszek eléggé és hogy
még mindig másra szeretném bízni magam.
És ezzel az erőmet, a bizalmamat és a hitemet beléd, az általam rólad látott képbe helyeztem és nem magamba.
Pedig erre az erőre, bizalomra és hitre MAGAM-nak van leginkább szükségem, neked nincs és soha nem is volt.
"ÉS AMIRE NINCS TÖBBÉ SZŰKSÉGED, RÖGTÖN MEG IS KAPOD."
