Szellemi krimi

Leírom, azért is. Csak hogy tanulj(ak) belőle, mert visszavezet oda, ahol egyszer már voltam ...

Megint a szabadság szelete, egy kis megértés, nem több. Az én nézőpontomból, tehát neked tulajdonképpen nem valós. Csak egy mese, vagy álom. Történet.

Kezdjük azzal, hogy mostanában, mielőtt az elméről elkezdtem volna írni, bekapcsolódott ide valaki, megjelent álomszerű állapotokban és jó érzés volt. Egészen jó. De nem közelítette meg az egység érzését.
Később volt egy pillanat, valamikor szeptemberben, amikor kiragadtak megint innen a fizikaiságból és óriási erővel kaptam valamit.

Nem kértem. Ez fontos. De elfogadtam. Ez is. Alapvetően szelíd és gyanútlan vagyok. Más azt is mondhatná, hogy naív, a hülyeségig.

Szóval jött ez a valaki, akit én magas, szikár, égő tekintetű hosszú szakállú és fehér ruhába öltözött valakinek láttam, kezében bottal és azt mondta nekem: "Most megkapod azt a kristálykoponyát, amit Te magadnak készítettél, hogy egyszer majd mindenre emlékezz, amikor annak eljön az ideje." Majd a koronacsakrámba helyezte. Én meg hagytam. Ez fontos. És el voltam telve azzal a gondolattal, hogy íme, törődnek velem és nekem milyen jó is.

Teltek a napok, jöttek az információk, amiket az elméről szóló sorozatban le is írtam, de közben fizikailag egyre rosszabbul éreztem magam. Nem volt gyanús, mert azt gondoltam, hogy talán a változástól, ami szintén szeptemberben állt be az életemben, történik mindez. Halvány félelem is kerülgetett, hogy nem tudom megtartani azt, amit idáig "elértem", hogy az elme szétdúlja megint, mint már valószínűleg annyiszor.

És aztán tegnapelőtt hajnalban már ott tartottam, hogy megint mindenkit elküldtem melegebb éghajlatra és azt mondtam még annak is, aki pedig a legjobban szeret, hogy menjen el, mert nem akarom ezt a kettősséget, beleőrülök.

Tudnotok kell, hogy ez az állapot egy kapcsológomb, ebbe vagyok, most már mondhatom talán, hogy voltam beleragadva jó ideig. Ide estem vissza rengetegszer a megélt mennyország után, ez volt számomra a saját kis poklom. Meg is mutatták nekem, láttam, hogy mikor és miért és hogyan jött létre egy olyan eseménynél a szellemi történet(em)ben, mely már nagyon régen volt, de amit én még ebben az életemben is sebként hordoztam magamban.

Szóval megnyomtam ezt a gombot, amivel eljutott a vészjelzés oda is, ahonnan már régen kellett beavatkozni. De ismét itt volt Ő, akinek egyszerűen nem lehet nemet mondani. Átölelt és éreztem, hogy ez sem ugyanaz, itt fáj, ott fáj. Rossz érzés volt, ugyanakkor tudtam, hogy ez most valami más. Nem én csinálom, hanem valami itt van közöttünk.

És igen,  érzékelte, hogy valami ott van, a koronacsakrámban. Kivette és megnézte: "ez meg micsoda"? Ilyen esetekben a párbeszéd csak villanás, mindent azonnal tudsz és tudni lehet ... nem kell magyarázni semmit. Majd továbbadta, talán jól érzékeltem, hogy kinek, de ez már nem is fontos. Némi számonkérő párbeszéd is átszűrődött később a túloldalról, de ettől függetlenül én teljesen megkönnyebbültem. Újra, átütő erővel áramlott az energia, ugyanis az a valami egyszerűen lezárta ezt a felső csatornát.

És hogy miért meséltem most el ezt a krimibe illő történetet, ami vagy igaz, vagy nem?

Mert van némi tanulsága és ezt nekem magamnak kell levonni.

Egyrészt itt van bennem az erő, a teremtő képesség, ami egyelőre vagy inkább talán látszólag gazdátlanul hever. Nem született még meg sem emberi akarat, sem felsőbb szándék szerint bennem, hogy mi legyen vele. Merre indítsam el. Eddig éppen ezeket az akarati tényezőket bontogattam le, hiszen az akarat - erről majd még írok, mert ezt is most értettem meg - nem elég, sőt több mint ami kell.

Akik velem vannak odaátról és saját részeim is rendkívül türelmesek. Soha nem kapok direkt utasítást, persze nem is fogadnám el, és ez az érem két oldalaként így is van rendben. De nem is akarják az energiáimat elvenni, vagy valahová terelni, inkább én kapok "töltést", ha lemerülök. Tehát egy nagyon meghitt és nagyon megengedő, VALÓDI ELFOGADÓ kapcsolatban vagyunk. IGAZ CSALÁDOT ALKOTUNK, szeretetteli, megengedő közegben.

Viszont vannak itt a térben olyan erők, akik toboroznak. Ez mindig is így volt, mindig így lesz. Akik mágikus akarati erőik révén képesek használni mások energiáit és nem érdekli őket, hogy céljaikhoz az erőt, az energiát honnan csatornázzák össze. A lényeg, hogy haladjon a szekér. Na, egy ilyen erőtérbe futottam én bele. És meg is kaptam, amit érdemeltem. Mert nem figyeltem. Mert ha figyelek, tudtam és éreztem is volna, hogy nem kértem, tehát nem is fogadok el semmit.

A másik gondolatom még ezzel kapcsolatban az, hogy ez nem véletlen. Azon a másik idővonalon, amiről leléptem, talán ez várt volna, talán így ébredtem volna fel, csakhogy időközben ami abban az állítólagos kristályban van, már nem fontos. Már túlhaladta az életem, túlhaladta az ÉLET. Már ki lett oldva belőle mindaz, amire szükségem volt, a homályosabb részekre pedig már nincs szükségem.

Hát ez volt, én így láttam. Azóta sokkal jobban vagyok, újra érzem magam, minden részemet, és bár még van itt egy-két felesleges dolog, amit ki fogok oldani magamból, de visszatértem. ÖNMAGAM VAGYOK és MARADOK. Senki katonája nem leszek többé ... a szabadságot és az ÉLETET választom. Ennyi.

És ami még nagyon fontos, és ami nekem magától értetődő, de nem mindenkinek az, tehát leírom.

Ennek a történetnek én vagyok az elindítója és a szereplője is egyben. Én hoztam létre azokkal a bennem lévő, lehet még előttem is ismeretlen tényezőkkel, melyek ilyen formán tudták megmutatni magukat. Tehát e történet minden szereplőjének rendkívül hálás vagyok, hogy mindezt megmutatta nekem és hogy tanulhattam magamról, az emberről valami újat. Még bontogatni fogom, de inkább érzések szintjén, az tovább és biztosabban vezet vissza önmagamhoz.

FK