Pradzsnyápárámitá szútra

Hamvas Béla: Zen - részlet

 "A Pradzsnyápárámitá az észt meghaladó tudás szútrája. A Vadzsraccséddiká értelmi fordítása ez: a gyémántnál keményebb -, ami a gyémántot is elvágja. 

Buddhát Szubhúti meglátogatja, és a bodhiszattva ösvényéről kezdenek beszélni. Az alaptétel itt is, mint a Pradzsnyápárámitában, hogy a dolgok üresek.

„Mit gondolsz Szubhúti, van itt valami, amit Tathágata az észt meghaladó tudásnak (a legfelsőbb tökéletes tudásnak) nevez?

Szubhúti szólt:

- Egyáltalán nem, Magasztos, nincs, nincs itt semmi, amit Tathágata az észt meghaladó tudásnak nevez.

A Magasztos szólt:

- Úgy van, Szubhúti, úgy van. Még a legkisebb dolgot sem fogja fel, és nem érti meg senki, azért nevezik ezt az észt meghaladó tudásnak. Minden egy itt, Szubhúti, a dolgok között nincs különbség, ezért hívják ezt észt meghaladó tudásnak. Megszabadultam önmagamtól, megszabadultam a létezéstől, megszabadultam az élettől, megszabadultam az éntől, ez az észt meghaladó tudás, mindenkor ugyanaz, s ez az, amit a jó dolog tudásának hívnak. Miért? Mert amit jó dolognak tanítottam, valóban jónak, Szubhúti, azt Tathágata nem-létezőnek tanította, s ezért nevezik jó dolognak…

… Aki a bodhiszattva ösvényére lépett, gondolatát ilyen módon képezze: Minden lényt meg kell szabadítanom a nirvánába, a tökéletességbe, s miután a lényeket megszabadítottam, senkit sem szabadítottam meg. Miért? Azért, Szubhúti, mert ha a bodhiszattva azt gondolja, hogy vannak lények, van létezés, van élőlény, van személy, nem nevezhető bodhiszattvának. Ha csak egy ilyen gondolata van is, nem nevezhető bodhiszattvának. Miért? Azért Szubhúti, mert nincs senki olyasvalaki, aki a bodhiszattva ösvényére léphetne.” "

Forrás: http://hamvasbela.org/szavak/zen.html

Aranynapok - szeptemberi életérzés

Hamvas Béla: Aranynapok

(részlet A babérligetkönyv c. esszékötetből) 

"Ha csak néhány napra, vagy órára, van úgy, hogy egy hétre, sőt még tovább, de minden esztendőben visszatér az idő, amit szeretnék úgy hívni, hogy: az aranynapok. A föld a nyárvégi esőktől újra nedves és puha. A levelekről a víz a port lemosta, s a lomb újra zöld. A hajnalok frissek, de a nap még meleg. S a hegyeken alkonyatkor langyos a nyugati szél.

Aranynapoknak ezt az időt azért neveztem el, mert a szeptember színe az arany. A levegőben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetőről a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettől a szendergő lassúságtól érik meg a szőlő, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az őszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj.

Mikor a nyárvégi esős idő szűnik, az ég kitisztul és az időre jellegzetes lágy nyugati szél megindul, tudom, hogy itt vannak az aranynapok, mindig találok valamilyen módot arra, hacsak kétszer, vagy háromszor huszonnégy órára is, de a hegyekbe menjek, és a kertekben töltsek el annyit, amennyit csak lehet. Nemcsak azért, hogy a szőlőtőkék alá üljek, sorra, lassan végigkóstoljam a fajták elragadó sokaságát. A Muscat Black Hamburg, a tojásdad fekete muskotály, omló mazsolaízével minduntalan visszatérésre csábít. De ott van a Muscat Ottonel, a Mézes Fehér, a Delaware, a Szőlőskertek Királynője is. Közben mandulát rágcsálok, leülök a partra, friss diót hámozok, figyelmesen és gondtalanul. Ezekben a kései, érett napokban még a madarak is megszólalnak. Reggel korán rigót hallok, délután a fülemüle énekel néhány ütemet, mintha sóhajtana, s alig tudom a meghatottságtól könnyemet visszafojtani. Miért? Nem tudom.

Reggel tavasz van, délben nyár, este ősz, az akác virágzik, a cinke szól, az erdei pacsirtát egész éjjel hallom a völgyből, olyan ez az idő, mint az egész év összefoglalása, de kimondhatatlan békével és szelíden, mintha bölcs emlékezet képe lenne, s a bőbájos melankóliába feloldaná.

Kimegyek a kertek közé, hogy teleigyam magam az érettség illatával, szemem jóllakjon a dús káposzták, répák, érett paradicsomok, paprika, a nehéz tökök és dinnyék csodájával. A gyalogút fölé szilvafa hajlik, két szemet leszedek, a földre hajolok, hogy a lábam mellöl a négylevelő lóherét leszedjem, mintha május vége lenne.

De kimegyek azért is, mert a múlandóságnak e bővös napjaiban, inkább, mint a friss áprilisban, a lángoló júliusban, közvetlenül át tudok élni valamit: az élet megdicsőülését. Az az arany, ami az égen és a levegőben ragyog, nem természeti jelenség. A megdicsőülés aurája fénylik az érett föld körül. S ebben a világfölötti tündöklésben, a halál küszöbén, de az élet csúcsán, amikor érett, mézes békében már szenvedély s erőszak nélkül a természet önszántából szórja el egész vagyonát, ebben a megnyugodott szépségben minden alkalommal megérik belül is valamilyen rejtélyes gyümölcs.

Valahányszor az aranynapok elkövetkeznek, én elindulok, hogy létükben részesüljek, mindig kapok valamilyen belátást, mintha az év munkája akkor érett volna meg, és szüretelésre készen állna."

Köszönet a forrásnak: http://hamvasbela.org/szavak/aranynapok.html

Ösvény az alkímia mélyebb rétegei felé

"Véletlenül" ;) kezembe akadt egy könyv, ugyan egy másikat kerestem a könyvtárban, de ez ugrott elém (!), máris tudtam, nem véletlen. Remek tanulmányok vannak benne, igazolandó, hogy Hamvas hagyatéka mennyire szerteágazó és mennyire élő. Előttünk jár ő, nemcsak utat tör a szerteágazó gondolati rendszerek dzsungelében, de letisztult érzésekkel átitatva életelixírt is csepegtet láthatatlanul művein, írásain keresztül. 

De szeretem!

"Az alkímia nem kész életterv. Más szóval az alkímia nem filozófia, és egyáltalán nem világnézet. Kész világnézetet adni annyi, mint az embert elszemélyteleníteni. Amire szükség van, nem kész élettervet, hanem eszközöket nyújtani, hogy az ember személyes képességeit felszabadíthassa. Nem kész rendszereket kell adni, hanem az ébresztő mozzanatok folyamatos lehetőségét biztosítani.

Az alkímia fogalmai ezért a modern racionalizmus fogalmaihoz nem is hasonlítanak. A fogalmak az embert nem kész helyzet elé állítják, amely meg nem változtatható, hanem éppen felmérik, hogy a bizonytalanban mennyire tudja magát feltalálni. E fogalmak nem meghatározások és maradéktalan jelentések, hanem meghatározhatatlan értelmek. ... Anyák, mátrixok, szignatúrák, amelyek az emberi lét tulajdonképpeni értelmét érintik úgy, hogy az értelem minden esetben csak személyesen olvasható le, és senki sem olvashatja le a másik számára. Az ember sorsa ilyen ősértelmek szüntelen átminősülésének és változásának jegyében zajlik le. 

Az alkímiának különösen olyan sorshelyzetben van jelentősége, amikor az ember sorshaladványaiban megakad, több mátrix egyszerre aktuálissá válik, zavar és komplikáció támad, és a sors stagnál. ... Hindu szóval a karmatorlódás eseteiben. Egyszerre több mátrix válik esedékessé. Ilyesmi az emberek és népek életében is gyakori. Modernül szólva, az ember, vagy a nép, vagy a korszak válságban van. Sajátságos többszólamúság és poliritmia és sokértelműség válik aktuálissá, olyan szövevény, melybe igen könnyű belezavarodni és abban elveszni. ...

Az ember sorsát konfliktusai határozzák meg, és a sorsot az dönti el, hogy e konfliktusokat miképpen, főként, hogy milyen színvonalon tudja - nem megoldani, mert a létproblémák nem megoldhatók, hanem - értelemmel átitatni. Az alkímia mátrixaival a konfliktusokat értelmesíteni képes. A karmatorlódást nem oldja fel, hanem azzal, hogy az ember kezébe ad egy sereg fogalmat, amely erre alkalmas, a válság mozzanatait értelmessé teszi. Amiről pedig tudom, hogy nem értelmetlen, már nem ellenségem, hanem segítőm. A válság megmarad, de magasabb nívóra helyeződik át, vagyis nehezebb lesz, ami csak más szó arra, hogy könnyebb. A torlódás megmarad, aki azonban jól odafigyel, észreveszi, hogy nem egészen. A helyzet a maga egészében megvilágosodik. Ez a folyamat olyan, mint az érés. A válság megmarad, de az ember hatalmat nyer fölötte, nem, hogy eltüntesse, hanem, hogy pozitívan felhasználja."

Hamvas Béla: Alkímia (tanulmány) In: Hamvas Béla: Az ősok nagy csarnoka IV. c. kötet, Medio Kiadó

UI: Néha egyszerre félelmetes és felemelő, amikor az általam is "már egyszer érzékelt és leírt" gondolatokat "más formában" újraolvasom. A forráshoz nagyon közelről. Ilyenkor kitapinthatóak azok a szálak, melyek a közös gondolati térben egyre tovább és tovább vezetnek. Vékony, nem mindenki számára érzékelhető szálak ezek, de ott vannak. És mindeközben "hallom" ugyanezt valaki más hangján is itt belül, nem az elmémből, egyszerű érzésből jön át a magasabb tartalommal egyidejűleg. Közös forrás, egy mester. "A MAGYAR MESTER VAN ITT."

A kenyőcs - részlet Hamvas Béla: Karnevál c. művéből

"Uram, van nekem egy fogalmam, én magam találtam ki, és legutóbb kifejtettem Mr. Pennek is, ő helyeselte és helybenhagyta. –

Elmondaná nekem?

Igen egyszerű, tulajdonképpen köznapi, sőt vásári fogalom. A kenőcs. –

Mit ért ön kenőcs alatt?

Valamit, amivel a dolgokat bekenik, hogy csússzanak. –

Úgy látom, modern életünk egyik középponti fogalma. –

Téved. Mindenkori emberi életünk nem egyik, hanem egyetemlegesen középponti fogalma. Egyetemlegesen, ronda szó, de így van. –

Kenyőcs -

Óriási! Kenyőcs! Így még sokkal jobb. Hálás vagyok önnek.–

Ismét ittunk.

Óriási! Kenyőcs! Ezek szerint máris érti, nem kell magyaráznom. –

Csak magyarázza meg, Mr. Van Hoop, önt élvezet hallgatni. –

Megmagyarázom. Önnek élvezet beszélni. (Steward, még egy üveg brandyt és szódát.) Tervbe vettem, hogy néhány évre visszavonulok, a Himalájába vagy Tibetbe, és magányomban teóriámról elmélkedni fogok. Én ugyanis észrevettem (igyon, Mr. Winemaster, ez a brandy egyre jobb), hogy az emberiség egész története folyamán, márpedig én az emberiség történetének beható tanulmányozásával igen hosszú időt töltöttem el, mondom, a történet folyamán tulajdonképpen az égvilágon semmi sem változott, csak a kenőcs, vagy, ahogy ön mondja, kétségkívül tökéletesebben, a kenyőcs. –

Nem született gondolkodó ön, Mr. Van Hoop? Már úgy értem, filozófus -

Már gondoltam rá. Mr. Pen azt mondja, írjak könyveket. Tudja, semmi az égvilágon nem változott, a mi emberiségünk sok-sok ezer év óta nem változott, fölkelünk, eszünk, lefekszünk, iszunk, veszekszünk, nőkkel alszunk, részegek vagyunk, beszélünk, betegek vagyunk, káromkodunk, imádkozunk, gyilkolunk, a meggyilkoltakat siratjuk, egymást sanyargatjuk, komédiázunk, hazudunk, ez már sok ezer év óta így tart, és semmit sem változik. De valami mégis változik (igyon, Mr. Winemaster, ez a brandy ragyogó), a kenyőcs változik, tudja, az, amivel az egészet üzemben tartják. Hasonlítsa csak össze az egyiptomiak kenyőcsét azzal az Isisszel és Osirisszel és a piramisokkal és a fáraókkal, hasonlítsa csak össze a héberekével, amiről Mózes könyveiben olvashat, én olvastam ezeket a könyveket, és kénytelen voltam megállapítani, ez a Mózes igen tehetséges ember volt. Vagy hasonlítsa össze a kínaiakat az ő Konfuciuszukkal és a taóval, a görögökkel, a mítoszokkal és Platónnal. Micsoda különbségek! Ugyanaz. Enni-inni, párzani, aludni, gyilkolni, a meggyilkoltakat siratni, börtön, akasztófa, szónoklat. Ugyanaz. De a kenyőcs más. Higgye el, Mr. Winemaster, a kenyőcs tökéletesen más. Mialatt az üzem állandóan ugyanaz marad, a kenyőcs folyton változik, egyre újabbat és újabbat találnak fel, igyon, Mr. Winemaster, ez a brandy pompás -

Eszméinek gazdagságával, mondom, egészen zavarba ejt. –

Ez célom is. Én önt el akarom kápráztatni. Én tehetségemet legkedvezőbb oldaláról óhajtom bemutatni –

Mr. Pennek igaza volt, ön filozófus -

Büszke is vagyok rá. Mai életünkben a kenyőcsök páratlan sokszerűségében gyönyörködhetünk. Ahány nép, ahány osztály, ahány vallás, ahány ország, ahány szekta, annyi kenyőcs -

Mr. Van Hoop, ön fel akarja találni az univerzális kenyőcsöt ­­–

Téved, Mr. Winemaster. Én többet akarok. Kenyőcsöt én tízpercenkint fel tudok találni. Ez nem vicc. Minden közepesen elmés ember képes rá. Én életünk alapvető tényeit szeretném megváltoztatni. Magát az üzemet. Én a kenyőcsöket unom és meg is vetem, én a lényegre megyek.–

És hogyan akarja életünk alapvető tényeit megváltoztatni?

Arról nekem egyelőre sejtelmem sincs. /…/

(Hamvas Béla: Karnevál. Medio Kiadó)

A lélek csodálatos változásai - tiszteletadás a Mesternek 1.

Részletek Hamvas Béla: Karnevál c. művéből, 

melyben minden válasz - még fel nem tett kérdéseidre is - benne van. 

Tisztelet a Mesternek, háromszoros tisztelet,

az Embernek, az Írónak és a Szellemnek.

"Beleegyezem, mondja. Ebbe az egészbe itt. Belegyezem. Érti? Nem kiegyezésből. Még csak nem is iróniából. Vagy kényszerből, mivel másképp úgyse lehet. És ha az ember nem megy magától, a hajánál fogva húzzák. Az egészbe itt, úgy, ahogy van, beleegyezem, még akkor is, ha kifogásom van és nem tetszik, és úgy teszek, mintha jobban tudnám csinálni.  Együtt van itt Kanavász és Herstal és Kesző Domonkos és Kankalin, mint a könyvtárban együtt van Juvenalis és Chrysostomos és Faublas és Sherlock Holmes és Mózes, és az ócskásnál együtt van a tükör és a kagyló és a zsebkés, az illatszeres üveg és az aranykehely és a bili. Nincs baj. Mindegyik máshonnan jött, és máshová tartozik, és más irányba fut, és ez a sok együvé nem tartozó sorsvonal e pillanatban úgy bonyolódik, hogy itt van, a földön futkos, vagy a polcon áll, vagy a raktárban, vagy a sírban fekszik. Nagy mű. Elismerem. Csak legyen ilyen. Látszólag széttört. Valójában elképzelhetetlenül jól van megcsinálva. Beleegyezem. Nagy mű, mondom, hiába kifogásolom, nem tudnám ilyen jól megcsinálni ... 

Márkus egy percre elhallgat.

Az öreg Mester ért hozzá. Itt a temetőben úgy látszik, mintha az egész megdermedt volna. De csak innen az életből, mondjuk hátulról nézve. Az egész megy tovább. Nagy mű. Beleegyezem, és kifogásaim nem számítanak. Magam sem veszem azokat komolyan. A dolog lényegét nem is érintik."

Karnevál, 2. kötet, 411. oldal (!)

"Kicsoda ön?

Márkus odajön, a széket elhúzza, és velem szemben leül. Én, szól, a Szentháromság elnöke vagyok -

Vár. Komolyan néz. Hirtelen bőgve hahotázik. Hallja? Most tudja -

Felugrik és harsog. Öklével a levegőbe sújt, aztán mellét veri. Ismét leül.

Tudja, becsvágy. Igen? Érti? Persze egészséges ember, csupa becsvágy, hogyne, nagyon helyes, éljen a becsvágy. Én is. Én is mindent akarok. Kellő alázattal, de az alázatot is akarom. Kevélyen, de a kevélységet is akarom, áhítattal, és az áhítatot is akarom, és az aljasságot is. Ez az én blaszfémiám. Blaszfémia nélkül nem tudunk kijönni. Már mondtam és mondani fogom, hogy én Istent akarom, a többi nem érdekel. Nekem csak ő kell. Becsvágy? Tudja, azt mondom, ha becsvágy, akkor legyen becsvágy. Szánalomra méltó idióták, mind. Ha nekem királyságot adnának, köpnék. Nem kell. Miért nem adnak mindjárt lócitromot? Világhatalom. Atlantiszi igény. Becsvágy, ha becsvágy, legyen becsvágy. A legnagyobb kell nekem, és nem hagyom magam megvesztegetni. A kis dolgoknak rettentő erejük van. Észre sem veszem, már megnősültem, és hivatalfőnök vagyok az adószámvitelben. Nem különbözik lényegesen a diktátortól. Kineveztem magam a Szentháromság elnökének. Mit szól hozzá? Ez aztán a rang. Angol király? Orosz cár? Söpredék. Az összes pápát kirúgom. Ha becsvágy, legyen becsvágy.

Feláll és járkál. Érti? Ha ezt a módszert nem alkalmaznám, az elérzékenyüléstől egész életemet végigbőgném, százezer éveket, a megrendüléstől, ami a teremtés, ez a szépség, ez a hatalom - 

Kicsit hallgat. Aztán: A cél nem bármit is eltiltani. Hadd jöjjön az egész. De sohasem hagyni, hogy rajtam bármi erőt vegyen. Se szerelem, se vallás, se mű, se gyönyör. Nem aszkézis. Semmit sem a tudat alá nyomni. Mindent látni. Ha a küszöb alá nyomja, azonnal erjedni kezd. .... 

Végül minden megtörténik, meg az is amitől a legjobban félünk. A világ száma betelik (vállat von). Nem mondom, szeretném átélni, páholyból végignézni, de tudom, valamiképpen részt veszek benne. Türelem. - 

Amit most elbeszélek, az a lélek csodálatos változásai. Amit senki sem ismer, csak az egészre való emlékezés mámorából. Az értelem felé meglazítva, hogy átlátszó legyen. Valóságtranszparens. Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy a szent könyvek. Ha a talogot ismerné, tudná. Később majd megtanulja. Ha Istent eléggé szereti. Meg fogja látni, mit jelent vele közvetlenül beszélni. ...Nem mindenkinek való. Csak a zene nyújt róla halvány képzetet, ahogy a szólamok egymást szüntelenül ellenpontozzák. A terek és az idők egysége az elmúlhatatlan pillanatban. Ez idő szerint ez a legnagyobb tudás. Nem féltem önt. Nem fogja tudni, hová kell nézni, mit kell érteni. Nem fogja tudni, hogy az egészet hátulról nézi, és előre nyitva van. Igen, de merre? Mi az, hogy előre? A negyedik-ötödik ütemben majd rájön. Nehéz? Ellenkezőleg, csak azért nehéz, mert könnyű. Mert józan. Ez az ember természetes látása, ez az átlátszó valóság. Érti? Ne gondolkozzék. Eressze el magát. Ne tegyen mást, mint amikor színházban van és néz. Látni. A dolog magától értelmeződik. Ne féljen, hogy valamit kihagy. Majd visszatér, és akkor megérti. Ne akarja azonnal az egészet és egyszerre. Ha a fonalat elveszti, gondoljon arra, hogy ez a lélek csodálatos változásai - "

Karnevál, 2. kötet, 436-438. oldal

Bíztató idézetek a szerelemről

"Mámoranatómiám főtétele: minden mámor gyökere a szerelem. A bor folyékony szerelem, a drágakő kristályosodott szerelem, a nő az élő szerelemlény. Ha még hozzáteszem a virágot és a muzsikát, akkor tudom, hogy ez a szerelem színekben ragyog és énekel és illatozik és él és megehetem és megihatom.

Az alkimisták azt mondják, hogy a drágakő nem egyéb, mint az eredeti teremtésben élt tiszta szellemlény, vagyis angyal, de amikor az ember bűnbe esett, az anyagba magával rántotta. Kővé változott. Ragyogó tisztaságát azonban, mint kő is megtartotta. ... a borokban és szőlőkben tulajdonképpen szellemi olajok laknak s ezek géniuszok."

forrás: http://hamvasbela.org/szavak/bor.html

Segítők és kapaszkodók

Néha egészen elérzékenyülök.
Hogy én raknám ide magamnak ezt a sok-sok segítő és tartó kezet? Megdöbbenek.
Hát akkor már tényleg isten vagyok ... de nem, nem hinném ...

Ő vigyázza lépteimet, lassan már a gondolataimat is. Az érzéseimben eddig is benne volt, de most, hogy az elme is újra aktív, mert hát a túlélés miatt aktivizálnom kellett, már a gondolataimat is figyeli. És ha rossz felé tévedek, máris ideteszi nekem azt, ami újra jó irányba állít.

" ... A valóságos nő pótlására, mint mondják, a férfi lelkében kifejlődött az igazi. Animának hívják a férfi női lelkét, azt a nőt, akit magában hord, talán mint megszámlálhatatlan előbbi életek során kialakult lényt, mint mondom, nem a valóságosat, hanem az igazit. ... Lehet, hogy az Anima a valóságos nővel szemben fejlődött ki, hogy a férfit a tökéletes összeomlástól megmentse és az igazi nőről való képet benne életben és épségben tartsa. ..." (Hamvas Béla: Babérligetkönyv)

Pontosan. 
Így kaptam én is egy igazi férfit, hogy engem a teljes összeomlástól, a megsemmisüléstől megmentsen. 
Ez a folyamat. Ez alkímia. 

Minden eddigi kapcsolatom, tapasztalatom, szerelmem benne van e férfiban. Ő ölel. Ahogyan ölelkezünk és eggyé-válva létezünk, ezen ölelékezés révén tisztulok, fényesedek, a "zárójelek" eltűnnek és Ő ott áll előttem, akiből mindez fakad, és oly természetesen, magától értetődően teremti e bennünk élő világokat, hogy nincs rá szavam. Csak a csodálat és a szeretet van. 

Sok-sok réteg és lepel hullt már alá és került elő a tágabb valóság az Ő segítségével. És ezek a valóságok nem voltak mindig szépek, sőt. De valódiak voltak, már amennyire egy földi testben élő lélek képes valaminek a valódiságát egyáltalán érzékelni. De ami e közös utazás során megfogant bennem és megszületett belőlem, az a végtelen hit. 

Hit önmagunkban, BENNÜNK.

A hit és annak a TUDÁSA, HOGY EZEN UTAZÁS VÉGÉN MINDÖRÖKRE EGYEK LESZÜNK nemcsak e testben, de lélekben és SZELLEMBEN is újra. 

A képek, melyekben mindez megmutatkozott, egy szeptemberi hajnalon voltak a legerősebbek, amikor vissza lettem röpítve utolsó találkozásunkhoz. Már haldoklott, már várta, hogy vége legyen. Ott voltam, abban a pillanatban, ahogyan rám nézett, felismert és egymás lényét megcsodálva, összefonódva, a végtelen szeretet áramában szállt át a "túlvilágra", hozzám. 

Ami ott elhangzott, az a legszentebb titok, melyhez nincsenek szavak. Titok, mely szívünkben rezeg, él és egymás karjaiba vezet. Nincs más út "felfelé", csak ez. 

A SZERELEM GYERMEKEI VAGYUNK.