"Megadom magam, neki megadom magam ..."

Olyan erővel érkezik mindig ...
Mert ugye, "ami fontos, az úgyis mindig visszatér".

Tudom.
Igen.

 ....
 Megadom magam.
....
Vezess kedves, vezess!

Segítők és kapaszkodók

Néha egészen elérzékenyülök.
Hogy én raknám ide magamnak ezt a sok-sok segítő és tartó kezet? Megdöbbenek.
Hát akkor már tényleg isten vagyok ... de nem, nem hinném ...

Ő vigyázza lépteimet, lassan már a gondolataimat is. Az érzéseimben eddig is benne volt, de most, hogy az elme is újra aktív, mert hát a túlélés miatt aktivizálnom kellett, már a gondolataimat is figyeli. És ha rossz felé tévedek, máris ideteszi nekem azt, ami újra jó irányba állít.

" ... A valóságos nő pótlására, mint mondják, a férfi lelkében kifejlődött az igazi. Animának hívják a férfi női lelkét, azt a nőt, akit magában hord, talán mint megszámlálhatatlan előbbi életek során kialakult lényt, mint mondom, nem a valóságosat, hanem az igazit. ... Lehet, hogy az Anima a valóságos nővel szemben fejlődött ki, hogy a férfit a tökéletes összeomlástól megmentse és az igazi nőről való képet benne életben és épségben tartsa. ..." (Hamvas Béla: Babérligetkönyv)

Pontosan. 
Így kaptam én is egy igazi férfit, hogy engem a teljes összeomlástól, a megsemmisüléstől megmentsen. 
Ez a folyamat. Ez alkímia. 

Minden eddigi kapcsolatom, tapasztalatom, szerelmem benne van e férfiban. Ő ölel. Ahogyan ölelkezünk és eggyé-válva létezünk, ezen ölelékezés révén tisztulok, fényesedek, a "zárójelek" eltűnnek és Ő ott áll előttem, akiből mindez fakad, és oly természetesen, magától értetődően teremti e bennünk élő világokat, hogy nincs rá szavam. Csak a csodálat és a szeretet van. 

Sok-sok réteg és lepel hullt már alá és került elő a tágabb valóság az Ő segítségével. És ezek a valóságok nem voltak mindig szépek, sőt. De valódiak voltak, már amennyire egy földi testben élő lélek képes valaminek a valódiságát egyáltalán érzékelni. De ami e közös utazás során megfogant bennem és megszületett belőlem, az a végtelen hit. 

Hit önmagunkban, BENNÜNK.

A hit és annak a TUDÁSA, HOGY EZEN UTAZÁS VÉGÉN MINDÖRÖKRE EGYEK LESZÜNK nemcsak e testben, de lélekben és SZELLEMBEN is újra. 

A képek, melyekben mindez megmutatkozott, egy szeptemberi hajnalon voltak a legerősebbek, amikor vissza lettem röpítve utolsó találkozásunkhoz. Már haldoklott, már várta, hogy vége legyen. Ott voltam, abban a pillanatban, ahogyan rám nézett, felismert és egymás lényét megcsodálva, összefonódva, a végtelen szeretet áramában szállt át a "túlvilágra", hozzám. 

Ami ott elhangzott, az a legszentebb titok, melyhez nincsenek szavak. Titok, mely szívünkben rezeg, él és egymás karjaiba vezet. Nincs más út "felfelé", csak ez. 

A SZERELEM GYERMEKEI VAGYUNK.