A visszatérés lépésekben történik.
1.
Ki lettem ragadva a testemből, majd megtanultam visszatérni.
Volt egy idő, amikor szinte egész nap, amikor csak megtehettem, a "testemen kívül" tartózkodtam. Nem érdekelt, hogy mi történik a fizikaiban és nem is volt rám hatással. Csak és kizárólag a másik oldalra helyeztem a súlypontomat, oda támaszkodtam. Így tudtam "megvetni" ott a lábam, így tudtam a nagyobb testemben lévő érzékeimet felébreszteni, fejleszteni és csiszolgatni. Közben töltődtem. Töltődtem szeretettel, elfogadással, gyermeki rácsodálkozással, feltétel nélküli bizalommal és szerelemmel.
2.
Ki lettem ragadva az elmémből is és ezért, ennek folyományaként tudtam rácsatlakozni a körülöttem a térben rezgő tiszta és pozitív gondolatokra. Ez a csatlakozás először a másik oldal akaratából történt meg. Vezettetést és segítséget kaptam. Kinyíltak érzékszerveim és ezeket odaátról folyamatosan tisztították, csiszolták és átrezgették. Később már a testemet is. Folyamatos segítséget kaptam ahhoz, hogy vissza tudjak térni a középpontomba. Technikákat tanítottak nekem, képileg is megjelenített formában mozgattuk együtt az energiákat, végig a kundalínin, különböző mintázatokban.
3.
Szerelembe estem. Végtelenül és megmásíthatatlanul. Persze "először" csak úgy "sikerült" és még utána is többször sokáig, hogy volt egy jelmez, egy forma, akibe szerelmes lettem és akit a szerelmemnek tartottam. Ez tartott egészben. Mert ha ez a szerelem nincs, ha nem érzem, hogy viszonozva van, akkor szétestem volna. Nem lehetett volna az elmémet a 3d-ben megtartani, ezt most világosan látom. A szerelem tartott észnél. Vicces, igaz? A végtelen és mindent átölelő szerelem, ami nem földi, hanem égi, de nekem akkor még kellett valaki itt lenn, akit kívülről ebbe a szerepbe helyezve, ezt a szerelmet átélhettem.
És ő felvállalta ezt és ezt köszönöm neki. Nem tudom, hogy neki ebből az egészből mi ment át, de azt tudom, hogy soha egyetlen pillanatra sem élt vissza ezzel, mindig minden pillanatban tudta, hogy mit és hogyan tegyen, vagy mondjon. Szeretetből cselekedett és Szeretetből segített. Nem tudom eléggé megköszönni.
Maga a szerelem azóta átalakult és SZERELEMMÉ változott. Ez is alkímia. A MINDEN IRÁNTI SZERELEM lépett a helyébe, amiben ott van ő is és még sok más formája a másik felemnek, de megértettem, hogy elsősorban magamat és ezzel saját világomat kell először átszeretnem ahhoz, hogy ehhez a MINDENHEZ felérhessek, felemelkedhessek. Segítő, invitáló kezek várnak minden egyes alkalommal az ajtóban, és néha azt érzem, valóban már csak rajtam múlik, hogy mikor kérek bebocsáttatást, vagy mikor pihenek meg egy kicsit ISTEN TENYERÉN, hogy itt lenn utána tovább tudjam folytatni az utat, amit vállaltam.
Itt is van egyfajta visszatérés. Mert ezt a mindent átható szerelmet eddig osztogattam, áramoltattam és tovarezegtem. Engedtem, hogy letöltsék, hogy átvegyék, nem óvtam és nem tartottam meg magamnak. Most, hogy a másik felem érezhetően és teljesen egyértelműen bennem van, ez az energia is belül, bennem fonódik össze. Most már nem kívülről táplálják folyamatosan, hanem belülről, belső energiaköröket leírva egyre csak erősödik és növekszik. Ez van most. Nem védem, de nem is keresi a kapcsolatot kifelé, ahogy én is abbahagytam a keresést.
Azóta az érintést sem annyira vágyom, nincs rá szükségem és ez némi feszültséget kelt a környezetemben. Nem tudom, hogy ez hova fejlődik, de ez van. Elfogadom és figyelek. Ez is jelzi, hogy új szakasz van.
4.
Ahogy az előzőekben leírtam, most visszatérek az elmémbe is. Ahogy visszatértem a testembe a kiragadtatás után, és ami először fájdalmas hiányként jelentkezett, volt egy viszonylag hosszú tanulási szakasz. Ekkor tanultam meg, hogy attól, hogy valami nincs itt minden pillanatban, még nincs vége ... csak én teszem át a hangsúlyt, amikor kilépek és hogy a végtelen mindig itt van, csak rajtam múlik, hogy mikor vagyok benne ... Ez olyan tanulási folyamat volt, ami izgalmas, de hosszabb-rövidebb ideig félelmetes is. Mert amikor megtapasztalod a mennyországot, mindig ott szeretnél lenni, és fájdalmas abból kiesni mindig és újra ... meg kellett tanulnom türelmesnek lenni magamhoz és az élmény intenzitásától függetlenül boldogan létezni. Minden percben érezni, hogy szeretve vagyok.
5.
A visszatérés folyamata most is hasonló. Most már csak rövidebb időre ijedtem meg. Itt van újra az elmém, és nekem tulajdonképpen örülnöm kéne neki, mint egy régi ismerősnek, de tele van régi gondolati körökkel, érzelmi csapdákkal és ez félelmetes. Az elmémben mintha mi sem történt volna ...
Szerencsére már rálátok és tudom működtetni ... mégis az a szorongás, amit akkor éreztem, amikor újra teljesen itt volt és újra képes volt egy problémán túlpörögni, hát, nem kívánom senkinek azt az érzést. Olyan volt, azt gondoltam egy pillanat erejéig, hogy "atyaúristen, visszaestem a sötétségbe".
Szerencsére ezzel sem hagytak egyedül, és rögtön, az első ilyen gondolatnál megkaptam az életmentő felvilágosítást, amit először nem is nagyon értettem, mert hát megint kiragadtak ebből az egészből, de most már látom és érzem is, hogy így van. Egy új emberi elme, nekem mindenképpen új elme letöltése folyik. Az örökség és ami azon túl van. Mondhatnám, kísérleti alany vagyok, de ez sem lep már meg. Volt már ilyen.
Kísérletezünk, ég és föld összeért és egyre inkább azt gondolom és érzem, hogy csak ezért vagyok még mindig itt. Új mintázatokat letölteni az életemen, a létemen keresztül.
ChE
