Na nem olyan nagyon, csak nem süt a Nap.
Ahogy kívül, úgy belül.
Elfogy az erő, átmenetileg homályba vész egy-két dolog.
De pont ez kell ahhoz, hogy újra és elemi erővel előjöjjön az, amivel még dolgom van.
Ami visszahúz a múltba, a múltamba.
Ami átvett minta, ami a túléléshez kellett, de már nincs rá szükségem.
A napokban többször megkérdeztem magamtól, hogy "miért is választom még mindig a kevesebbet?'
Kemény kérdés.
Erős és nehéz érzések kísérik.
A válasz és a vele járó képek, érzések nem kellemesek.
Visszavezetnek nemcsak a gyerekkoromba, de anyám fogantatásom előtti életébe, nagyanyámmal való viszonyába, gondolataiba és érzéseibe.
Örökölt reakciók és válaszként létrejött minták.
Egymás ellen elkövetett bűnök, csupa jó szándék, mégis szenvedés.
Szenvedtetés ellenállás nélkül.
Cserébe mélybe nyomott érzések, düh és el nem fogadás érzése.
Egy szerelem megakadályozása, érzelmi zsarolás, kényszerítés, a bimbózó nő "meggyilkolása" anyámban, erőszak, szégyen.
Mindez az anyai ágon hosszan és erőteljesen jelen van.
Mennyire jó lenne itt már az a múlt idő!
De úgy látszik ezt most nem úszom meg.
De mi közöm nekem ehhez egyáltalán!
Már megtettem, elfogadtam és elengedtem.
Mégis itt van, megint.
Az én életemben hogyan is jelentkezik mindez?
Hát igen.
A gyerekkor, az első minták.
Elfogadás és támogatás hiánya.
Kommunikáció és megértés hiánya.
Félelem, gyerekkori magány, depresszió.
Elhagyatottság érzése.
"Egyedül vagyok és nem számíthatok senkire."
Nekem kell ezt újraírnom, elengednem, kibékítenem magamban,
először magamban,
majd bennük, meghívva őket a közös SZER-re,
ahol elengedjük és megbocsátják egymásnak mindazt, amit valaha tettek, vagy nem tettek.
Kemény.
Még mindig nem tudtam kibékíteni őket, pedig már sokszor próbáltam.
Anyám és nagyanyám még mindig "haragban" vannak, valamely szinten még mindig itt az a pókháló, amibe ők beleragadtak.
Elengedés és elfogadás."Türelem, menni fog."
Hogy is mondta nekem egyszer valaki: "Ezt az életünket jól elbaltáztuk."
Akkor nem értettem, hogy miről beszéltél, ma már értem.
Ez egy folyamatos karbantartás igénylő élet, pont olyan, mint amikor bolygóközi utazásra indulsz, csak a járgányról néhány dolog lemaradt, ezért időnként muszáj az automatikáról kézi irányításra váltani .... de nem baj, odafigyeléssel minden pótolható ...
ÉN pedig rendületlenül figyelek!
Szerencsére.
UI: És most akkor lehet, hogy abba a jó kis űrbe megint ez csúszott be? Hogy az a .... ! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése